2014-ben lejár Magyarországon a külföldiek és a jogi személyek földvásárlását tiltó moratórium, amelynek alkotmányosságát az Alkotmánybíróság már 1994-ben "górcső" alá vette, és - ha csak átmenetileg is - az akkor hatályos Alkotmánnyal összhangban lévőnek találta. Kérdés, hogy Magyarország Alaptörvényének 2012. január 1-jei hatálybalépésével változhat-e, és ha igen, mennyiben a termőföld alkotmányi szintű védelme, valamint fenntartható-e a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat a derogáció lejártát követően.
A rendszerváltozást követő első szabadon választott Országgyűlés - két nappal a parlamenti ciklus lezárása előtt - 1994. április 6-i ülésnapján fogadta el a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvényt (Ftv.). A törvény kihirdetésétől kezdve külföldi magánszemély és (bármilyen illetőségű) jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli más szervezet - néhány kivételes esettől eltekintve[1] - termőföld és védett természeti terület tulajdonjogát nem szerezheti meg Magyarországon. Ezen kívül belföldi magánszemély is csak olyan mértékben szerezhet termőföldet, hogy a tulajdonában legfeljebb 300 hektár nagyságú vagy 6000 aranykorona (AK) értékű termőföld legyen. Az Alkotmánybíróság az Ftv. rendelkezéseit - még a kihirdetés előtt - Göncz Árpád, akkori köztársasági elnök előzetes normakontroll-indítványára a 35/1994. (VI. 24.) AB határozatában vizsgálta felül.[2] Az elnök az indítványát többek között arra alapozta, hogy a tulajdonszerzés ilyen korlátozása a piaci törvények érvényesülésének, a földárak közgazdasági törvények szerinti alakulásának akadályozását eredményezi; továbbá sérti a magántulajdon kezelésében kialakított nemzeti konszenzust, rontja az ország nemzetközi versenyképességét, a gazdaságos üzemi méretek kialakítását és a nemzetközi integrációkba való bekapcsolódást, valamint sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében, 13. § (1) bekezdésében, 14. §-ában, 56. §-ában, valamint 70/A. § (1) bekezdésében írt elveket.
Az Alkotmánybíróság a 35/1994. (VI. 24.) AB határozatában a földtörvény termőföldszerzést korlátozó rendelkezéseit - ideértve a termőföld belföldi magánszemélyekre vonatkoztatott birtokmaximálását, valamint a külföldiek és a jogi személyek földszerzésből való kizárását - alkotmányosnak minősítette mindaddig, "ameddig az elbírált korlátozások ésszerű indokai tárgyilagos mérlegelés szerint fennállanak".
Kérdés, hogy azok az indokok, amelyeket az Alkotmánybíróság akkor, 1994-ben tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerűnek minősített, fennállnak-e még Magyarország Alaptörvényének 2012. január 1-jét követő hatálybalépését követően is.
Ez a probléma most nemcsak az Alaptörvény hatálybalépése miatt aktuális, hanem a földszerzési moratórium közelgő lejárta miatt is. 2010-ben ugyanis a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter a Magyar Állam nevében - az Országgyűlés 2/2010. (II. 18.) OGY határozatának felhívására - kezdeményezte az Európa Bizottságnál a 2002. évi csatlakozási szerződésben a mezőgazdasági földingatlanok szerzésére megállapított átmeneti rendelkezések eredetileg 2011.
- 449/450 -
május 1-jei lejártának további 3 évvel történő, 2014. április 30-ig történő meghosszabbítását,[3] amely időpont most már "vészesen" közeleg.
Kérdés, hogy mindezek a tények hogyan fognak hatni a magyar termőföld - Alkotmánybíróság által garantált - alaptörvényi védelmére. Az Alaptörvényben ugyanis - a korábbi, 2011-ig hatályos Alkotmánytól eltérően - már expressis verbis megjelenik a termőföld, méghozzá az Alapvetés P) cikkében, amely a természeti erőforrások védelme kapcsán külön nevesíti a termőföldet is - az erdők, a vízkészlet, a biológiai sokféleség, a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékekkel együtt -, és ezek védelmét, fenntartását, valamint a jövő nemzedékek számára való megőrzését az állam és mindenki kötelességévé teszi. Mindez a termőföld fokozott alkotmányi védelmét vetít(het)i előre.
Az Alaptörvény - a már említett - P) cikkében a természeti erőforrások körében említi a termőföldet, ám konkrétan nem definiálja annak fogalmát. Hozzá kell tenni, hogy egy alkotmányban általában ritka is a konkrét - részletező - fogalom-meghatározás.
A termőföld fogalmát a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 3. § a) pontja határozza meg. Ez alapján termőföld alatt azt a földrészletet értjük, amelyet a település külterületén az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő, fásított terület művelési ágban vagy halastóként tartanak nyilván. A termőföldre vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell a mező-, erdőgazdasági művelési ág alatt álló belterületi földre is. (Ftv. 2. §) Emellett a termőföld még számos egyéb jogszabályban is megjelenik, és közel sem ennyire "szimplifikált illetve egyértelmű".[4] A termőföld meghatározásánál a jogszabályok csak a művelési jelleget veszik figyelembe, nincsenek tekintettel a terület nagyságára (az egyetlen fogalom, ami a területnagyságot is figyelembe veszi, az a tanya).[5]
Ugyanakkor álláspontom szerint a termőföld alaptörvényi védelmétől független, hogy alacsonyabb szintű jogszabályok éppen hogyan határozzák meg a termőföld fogalmát. Az alkotmányjog ugyanis általában azzal az igénnyel lép fel, hogy autonóm módon, a többi jogágtól függetlenül határozza meg a saját fogalmait.[6] Az alkotmányjog ilyen értelemben vett autonómiája az alapvető feltétele annak, hogy az alkotmányos garanciákat a törvényhozóval szemben is érvényre lehessen juttatni. Akkor is így van ez, ha az alkotmányjogi fogalom-meghatározás nem szakadhat el teljesen az egyes jogágak fogalmaitól és rendszerétől,[7] ellenkező esetben viszont - vagyis, ha egy az egyben megfeleltetnénk a két fogalmat egymásnak - fennállna az a veszély, hogy az alacsonyabb szintű jogszabály módosítása egyúttal az alkotmányos védelem módosítását (akár megszűnését) is eredményezi. Ezt az állításunkat igazolja, hogy míg az Ftv. a termőföld fogalma alá sorolja az erdőt, addig az Alaptörvény P) cikke a termőföldet és az erdőt külön nevesíti.
A termőföld fogalmát, annak védelmi szintjét tehát végső soron az Alkotmánybíróságnak kell(ett) meghatároznia.
A termőföld egyrészt termelőeszköz, közgazdaságtani értelemben tőke, "jószág", ugyanakkor a társadalmi lét alapja, a polgári jogi értelemben vett tulajdonjog tárgya (mint ingatlan), továbbá az állam területének része. Az Alkotmánybíróság a termőföld fogalmának meghatározásakor figyelembe vette a földtulajdon sajátos természeti és vagyoni jellemzőit is. Előbbi kapcsán a földet - már a korábbi Alkotmány hatálya alatt is - mint korlátozott mértékben rendelkezésre álló természeti tárgyat, természeti erőforrást határozta meg, amely nem szaporítható és mással nem helyettesíthető, "véges jószág".[8] Azáltal, hogy az Alaptörvény P) cikke a természeti erőforrások között nevesíti a termőföldet, a korábbi alkotmánybírósági fogalom-meghatározás fenntartását, illetve annak a természetvédelmi, környezetvédelmi jellemzőinek előtérbe helyezését vetítheti előre.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
