Az állandó joggyakorlat alapján az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSZ) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatás egyik konjunktív előfeltétele a piacon meg nem szerezhető előny, amit csak az állam beavatkozása biztosít.[1] A nyilvánvalóan támogatásnak minősülő esetek (vissza nem térítendő juttatások, adókedvezmények, ingyenes földértékesítés) körén kívül az állami támogatás jelenlétének vizsgálata így magában foglalja, hogy egy szereplő az adott körülmények között hozott-e volna hasonló döntést például nyújtott volna-e hitelt vagy kezességet, emelt volna-e tőkét az adott vállalkozásban. Amennyiben a tagállam bizonyítani tudja, hogy az állami intézkedést egy piaci szereplő is megtette volna, akkor azt nem biztosít előnyt és állami támogatást. E vizsgálat során nem az állami intézkedés oka, vagy céljai, hanem annak gazdasági hatásai a relevánsak,[2] és a döntés időpontjában rendelkezésre álló adatok alapján kell a vizsgálatot elvégezni.[3] E vizsgálatot a Bizottság a beavatkozás formájától függetlenül összefoglaló néven piacgazdasági szereplő tesztnek[4] nevezi.
Az Európai Unió Törvényszéke 2016 szeptemberében hozta meg a legújabb ítéletét,[5] amelyben e teszttel kapcsolatos értelmezési kérdésekben foglalt állást. Egy, a pénzügyi válság alatt állami forrásokból megsegített bankkal kapcsolatos későbbi állami intézkedés volt a Törvényszék előtti jogvita tárgya, és a Törvényszék több, a teszt alkalmazása szempontjából fontos megállapítást tett, amikor a Bizottság vonatkozó határozatát felülvizsgálata. Az alábbi cikk ennek az ítéletnek a piacgazdasági jellegű állami beavatkozásokra vonatkozó elemeit mutatja be.
Az FIH Holding A/S tulajdonában lévő FIH Erhvervsbank A/S (a továbbiakban: FIH bank, bank) 2009-ben a pénzügyi válság hatásait mérséklő állami támogatásban részesült. A bank nagyjából 225 millió euró értékű állami tőkét és 6,31 milliárd euró értékű állami kezességet kapott pénzügyi helyzetének stabilizálására a dán hatóságok által létrehozott és a Bizottság által jóváhagyott támogatási programból. A támogatási rendszer alapvetően az egészséges és hitelképes hitelintézetek számára állt nyitva, és a garanciát kizárólag piaci alapon meghatározott díj ellenében lehetett nyújtani. A bank az állami garanciát legnagyobb részt kötvénykibocsátás fedezeteként használta fel. E fedezett kötvények a bank mérlegének majdnem 50%-át tették ki, és 2012-ben valamint 2013-ban jártak le. Az Európai Bizottság (továbbiakban: Bizottság) mindkét állami intézkedést a belső piaccal összeegyeztethetőnek minősítette, mint a gazdaság működésében bekövetkezett súlyos zavar kezelésére szolgáló támogatást.[6] A Moody’s eközben az FIH besorolását A2-ről B1-re csökkentette negatív kilátással.
A kötvények lejárta likviditási nehézségeket okozott a banknak, ezért a bank problémás eszközeit egy 2 milliárd dán korona tőkével rendelkező leányvállalatába, (NewCo) tette át. A leányvállalatot a dán hatóságok által létrehozott Financial Stability Company[7] finanszírozta az FIH holding garanciája mellett. A tranzakciók eredményeként a bank (az FSC hiteléből) vissza tudta fizetni az állam által garantált hiteleit, majd megvette részvényeit és felszámolta a NewCo-t.
A Bizottság 2012-ben a NewCo és a FIH csoport részére nyújtott állami támogatásnak minősítette ezeket az intézkedéseket, és a fennmaradó bank szerkezetátalakítási tervének kialakításáig ideiglenesen jóváhagyta, de az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást indított, mivel kétségei merültek fel az intézkedések arányosságával, és szükséges minimumra korlátozásával kapcsolatban.
Dánia 2013-ban bemutatta a bank szerkezetátalakítási tervét és kötelezettségeket vállalt a Bizottság kételyeinek tisztázása céljából. A Bizottság végül 2014-ben a belső piaccal összeegyeztethető állami támogatásnak minősítette az intézkedéseket.[8] A Bizottság szerint az intézkedések nem feleltek meg a magánpiaci szereplő elvének, ezért előnyhöz juttatták az FIH csoportot is. Az intézkedések állami költségvetésre gyakorolt várható hatása a Bizottság számításai alapján nagy valószínűséggel negatív. A Bizottság szerint a műveletek nettó jelenértékének valószínűséggel súlyozott átlaga is negatív. A Bizottság által alkalmazott külső szakértő szerint a 2 milliárd dán koronás befektetés nettó jelenértéke csak 726 millió dán korona, míg egy piaci befektető legalább 10%-os sajáttőke-megtérülést várt volna el. A Bizottság - mivel piaci szereplő ilyen döntést nem vállalt volna - az intézkedéseket az
- 13/14 -
EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősítette és összeegyeztethetőségüket a 107. cikk (3) bek. b) pontja valamint az értékvesztett eszközök kezeléséről szóló bizottsági közlemény[9] alapján vizsgálta. A Bizottság az összeegyeztethetőség vizsgálata során megállapította, hogy az intézkedések a belső piaccal összeegyeztethetőek (szükségesek, arányosak és a minimálisra korlátozottak, az FIH saját hozzájárulását is magukban foglalták, valamint a szerkezetátalakítással az FIH visszanyeri támogatás nélküli életképességét).
Az FIH Holding és FIH bank felperesek ezt a bizottsági határozatot támadták meg a Törvényszék előtt, és kérték annak megsemmisítését. A felperesek három jogalapot hoztak fel keresetükben, amelyek közül - e cikk szempontjából - a piacgazdasági magánszereplő elvének téves bizottsági alkalmazása a releváns.[10]
A felperesek szerint a Bizottság tévesen állapította meg, hogy az eszközök átruházása támogatásnak minősül, mert egyetlen piaci szereplő sem lett volna hajlandó ilyen feltételek mellett befektetni. A felperesek szerint a Bizottság nem vette figyelembe a Dán Királyság korábbi támogatási döntéseiből (hibrid tőkejuttatás, állami garancia mellett kibocsátott kötvények) származó kockázatot, és azt hogy, az FIH likviditási nehézségeit és az FIH felszámolásának esélyét csökkentette az átruházás. Az átruházás időpontjában a Bizottságnak vizsgálnia kellett volna az FIH fizetésképtelenségének lehetőségét, és annak az államra gyakorolt anyagi hatásait, valamint az eszközök átruházásából származó kockázatokat is. A felperesek szerint azonban a Bizottság a felszámolásból származó kockázatok vizsgálatát nem végezte el. A felperesek érvelése azon alapult, hogy egy magánbefektető hasonló szituációban, már fennálló kitettség esetén, hogyan viselkedett volna a veszteséges ügylet további veszteségeinek csökkentése érdekében. Ezeket a várható, de az átruházással elkerült veszteségeket egy piacgazdasági szereplő elfogadta volna. A felperesek kiemelték, hogy az eredeti 1,9 milliárd dán koronás állami hibrid tőkeemelést az FIH-ban a 2 milliárd dán koronás tőkeemelés váltotta fel a NewCo-ban, továbbá a NewCo tőkeemelésére zálogjog formájában és a veszteségekre garancia formájában biztosítékot vállalt az FIH Holding. Ezzel szemben az FIH-ban történt 2009-es állami tőkeemeléshez nem kapcsolódott biztosíték. Az FIH továbbá köteles volt az állami FSC-től kapott 2 milliárd dán koronát az állam által garantált kötvények kifizetésére fordítani, így ezzel is csökkentette az állami kitettség mértékét. A felperesek álláspontja szerint egy hasonló helyzetben lévő magánhitelező is megpróbálta volna csökkentetni a likviditási nehézségekkel küzdő adósa irányába fennálló kitettségét, ezért az eszközök átruházása nem minősült állami támogatásnak. A felperesek szerint tehát a Bizottság ott is hibát követett el, hogy az átruházást a piaci magánbefektető, és nem a magánhitelező elve alapján vizsgálta.
A Bizottság a piacgazdasági magánszereplő elvének alkalmazhatósága és tényleges alkalmazása közötti különbséggel érvelt válaszában. A Bizottság szerint a közhatalmi beavatkozások során az elv nem alkalmazható, csak a részvényesi vagy befektetői minőségben tett állami lépések értékelése során. Ebből következően a - támogatásként közhatalmi fellépés során nyújtott - korábbi tőkeemelés és garancia miatt fennálló tartozásokból származó veszteségek tekintetében az elv nem alkalmazható. Az összetett gazdasági értékelések terén fennálló diszkrecionális jogkörének megemlítése mellett a Bizottság azt is hangsúlyozta, hogy az FIH holding garanciája (teherviselő képessége) nem biztos, hogy az állami FSC minden veszteségét fedezni tudta volna. "Minél alacsonyabb a NewCo felszámolási értéke (és így minél jelentősebbek az FSC-t érő veszteségek), annál kevésbé valószínű, hogy az FIH Holding képes az e garanciából eredő kötelezettségeit teljesíteni."[11] A Bizottság 16%-os veszteséggel számolt, ami megfelel a Moody’s FIH Holdingra vonatkozó besorolása tekintetében várható veszteséghányadnak. Ebből következően a Bizottság úgy vélte, hogy helyesen értékelte az FIH Holding FSC számára nyújtott korlátlan garanciáját és az abból származó nemteljesítési kockázatot.
Az állami támogatás EUMSZ szerinti fogalmára és a vizsgálat tartalmi és nem formai elemekre való fókuszálására vonatkozó joggyakorlat ismertetését[12] követően a Törvényszék rámutatott a piacgazdasági magánbefektető és a piacgazdasági magánhitelező tesztje közötti különbségekre. Az előbbi arra szolgál, hogy magánszereplő hasonló esetben, körülmények mellett, az adott időpontban rendelkezésre álló információk és előrelátható fejlődési irányok alapján az államihoz hasonló befektetést hajtott-e volna végre. Ezzel szemben köztartozások behajtása vagy átstrukturálása esetén az állam tevékenységét "valójában olyan magánhitelezővel kell összehasonlítani, aki pénzügyi nehézségekkel küzdő adóstól próbálja visszakövetelni a neki járó összegeket".[13] Ilyenkor a magánhitelező az adósságrendezés során azt mérlegeli, az eljárások hosszát, és költségigényét, valamint a rendelkezésre álló biztosítékok minőségét és rangsorát, és az adós szerkezetátalakításának esélyeit figyelembe véve, hogy a felszámolással vagy a javasolt megállapodással kerül-e előnyösebb helyzetbe. Ezt követően a Törvényszék kiemelte, hogy egy korábban nyújtott támogatás ténye nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ugyanazon vállalkozás tekintetében vállalt későbbi intézkedést a piacgazdasági magánszereplő elve alapján állami támogatástól mentesnek lehessen minősíteni.[14] A Törvényszék arra is rámutatott, hogy a piacgazdasági magánszereplő elvének alkalmazása nem kivétel, amit csak a tagállam kérésére kell a Bizottságnak alkalmaznia, hanem az EUMSZ
- 14/15 -
107. cikk (1) bekezdése szerinti támogatás fennállása vizsgálatának immanens része.[15] A vizsgálat során természetesen a Bizottságnak a tagállamtól kell az elv alkalmazásához és megvalósulásának értékeléséhez szükséges információkat bekérnie.
A Törvényszék e megállapítások fényében tekintette át, hogy a Bizottság megfelelően alkalmazta-e a piacgazdasági magánbefektető elvét a 2012. évi intézkedés értékelése során. A felperes szerint a piaci magánhitelező elvét kellett volna a Bizottságnak alkalmazni, míg a Bizottság szerint a piaci magánbefektető elvének alkalmazásával járt el helyesen, mivel a korábbi állami tőkejuttatásból és garanciából eredő tartozások kezelése során nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy azokat a Dán Királyság közhatalom gyakorlójaként nyújtotta. A Törvényszék tehát arra a kérdésre szűkítette az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésére vonatkozó első felperesi jogalapot, hogy "a Bizottság köteles volte figyelembe venni azt a tényt, hogy 2012-ben a Dán Királyságnak a 2009-ben biztosított tőkejuttatásból és garanciákból eredő bizonyos kockázatokkal kellett szembenéznie, ahogyan azt a felperesek állítják, vagy - ahogyan azt a Bizottság állítja - ezen intézmény figyelmen kívül hagyhatta e körülményt".[16]
A Törvényszék szerint logikus, hogy egy racionális piaci szereplő figyelembe veszi egy általa korábban finanszírozott és nehéz helyzetbe került vállalkozás tekintetében észszerű-e fellépni és a kockázat realizálódását elkerülni, vagy beavatkozás nélkül a kockázat megvalósulásának lehetőségét fenntartani. Természetesen e döntés meghozatala során több tényező is jelentőséggel bír, mint például a kitettség mértéke, a kockázat megvalósulásának valószínűsége, az átszervezés esélyei, a felszámolás időtartalma, a biztosítékok értéke, a beavatkozás költségei. A Törvényszék egyetértett a felperessel, hogy hasonló helyzetben egy magánszereplőt inkább a veszteségeit minimalizálni kívánó magánhitelezőként lehet definiálni, mint egy magánbefektetőként, aki a befektetésének nyereségét szeretné - a vállalt kockázatot is figyelembe véve - maximálni. A Törvényszék szerint, amennyiben egy befektető tőkét nyújtott egy vállalkozásnak, akkor a tőke elvesztésének kockázatát csökkentő, vagy a kockázatot megszüntető lépések megtétele, még ha költségekkel is járnak, észszerű magatartásnak minősül. A Törvényszék az értékvesztett eszközök átruházását kifejezetten gazdaságilag észszerűnek nevezte, amennyiben annak költsége korlátozott és csekély kockázattal jár, viszont végrehajtásának hiányában "nagyon valószínű, hogy az említett költségnél jelentősebb veszteségeket kell viselni[...]".[17] Ezt követően a Törvényszék kiemelte, hogy az állami támogatási szabályok logikájával ellentétes lenne a kármentő állami intézkedés támogatássá minősítése: "Ugyanis az állami támogatások ellenőrzésére vonatkozó szabályok célkitűzésére tekintettel logikátlan volna, hogy e szabályok betartása érdekében a tagállam köteles legyen valamely vállalkozás számára jelentős összegek nagyon valószínűvé vált átutalását teljesíteni, ha bizonyítást nyert, hogy e kiadás elkerülhető alacsonyabb költséggel járó intézkedések meghozatala révén, ami a gazdaságilag észszerű viselkedés volna".[18] A Törvényszék ezután megállapította, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg a 2012. évi intézkedések értékelése során, hogy az újabb beavatkozás elmaradása (no policy change) milyen költséggel járt volna a Dán Királyság számára. Ezen megfontolások alapján a Törvényszék úgy döntött, hogy a Bizottság nem a megfelelő tesztet alkalmazta,[19] mivel a 2012. évi döntés motivációja nem a profitmaximalizálás, hanem a veszteségek minimalizálása volt. A Törvényszék azonban azt is leszögezte, hogy a magánpiaci hitelező tesztjét a Bizottságnak kell elvégeznie, és a támogatás jelenlétére (és összegére) vagy annak hiányára vonatkozó következtetéseket levonnia.
Miután megállapította, hogy a Bizottság jogban való tévedést követett el - és ezzel gyakorlatilag elfogadta a felperes jogalapját - a Törvényszék utalt a Bizottság megtámadott határozatának elfogadását követően nem sokkal meghozott ING ítéletre.[20] Ebben az ítéletben az Európai Bíróság arra a következtetésre jutott a piaci magánbefektető elvének értelmezése során, hogy a Bizottság nem tagadhatja meg az elvnek a tőkejuttatás visszatérítési feltételei módosítására való alkalmazását önmagában azzal az indokkal, hogy az eredeti tőkejuttatás állami támogatásnak minősült. Bár a Törvényszék leszögezte, hogy az ING ítéletek a piacgazdasági magánszereplő elvének alkalmazhatóságára vonatkozott és nem a konkrét alkalmazására, de egyértelmű iránymutatást adott arra vonatkozóan, hogy egy állami intézkedés EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti értékelése során ugyanannak a vállalkozásnak korábban nyújtott állami intézkedés támogatási jellege nem elegendő annak kizárására, hogy a Bizottság az új intézkedés hatásait ne vizsgálja. Ezzel ellentétes érvelés (amivel a Bizottság élt az eljárás során) nem felelne meg az ING ítéletben leírtaknak, és a Bíróság azon megközelítésének, hogy a későbbi intézkedés állami támogatási szempontú elemzése során "annak a kérdésnek az eldöntése a meghatározó, hogy az állam magatartása a gazdasági észszerűség kritériumát követi-e.[21] A Bizottság viszont a jelen ügyben ezt a vizsgálatot nem végezte el a 2012. évi intézkedés tekintetében.
A Törvényszék ezt követően kifejtette, hogy a Bizottság által idézett, a piaci magánbefektető elvével foglalkozó ítéletek miért nem relevánsak a jelen ügy szempontjából. A Bizottság először az EDF-ítéletre[22] hivatkozott, amelyben a Bíróság kimondta, hogy az elv szempontjából csak az állami tulajdonosi helyzethez kapcsolódó előnyöket és kötelezettségeket kell figyelembe venni, így a közhatalmi minőségben nyújtott korábbi támogatást nem. A Törvényszék viszont pontosította a Bizottság megfogalmazását, amikor megjegyezte, hogy az EDF-ügyben egy teljes mértékben állami tulajdonban lévő vállalkozás adótartozásának tőkekonverziójáról szólt. Ebben az ügyben a Törvényszék[23] ítélete - amit a Bíróság helybenhagyott - azt mondta ki, hogy a Bizottság az elv értékelése során nem "támaszkodhat kizárólag alaki szempontokra", és az adótartozás átkonvertálásának az elv szerinti értékelése nem utasítható el arra hivatkozással, hogy a magánszereplő adótartozást nem tud tőkévé konvertálni. A Bizottságnak kötelessége az állami intézkedés megvizsgálása a köz-
- 15/16 -
hatalmi jogosítvány alkalmazása ellenére is, ha annak elfogadására tulajdonosi minőségben került sor.[24] Vagyis a tulajdonosi és hitelezői minőség befolyásolja a magánpiaci befektető elvének alkalmazhatóságát. Emellett a közhatalmi eszközök alkalmazása nem zárja ki, hogy az államot észszerűen eljáró gazdasági szereplőnek tekinteni, illetve a tartozás adójogi eredete nem releváns a magánhitelező elve szempontjából.[25]
A Bizottság érvelésében a Land Burgenland ítéletet[26] is felhozta, amelyben egy korlátlan állami garanciával (Ausfallhatfung) biztosított osztrák bank privatizációja során nem a legmagasabb árajánlatot tevő vevő vehette meg a bankot, mert a hatóságok úgy értékelték, hogy ebben az esetben nagyobb lett volna az állami garancia beváltásának valószínűsége. Ebben az ügyben azonban a Bizottság az uniós bíróságok szerint helyesen hagyta figyelmen kívül a privatizációs ár értékelése során az állami garanciát, mivel annak nyújtásával az állam nem megtérülést kívánt elérni, hanem eltérő közhatalmi célokat követett. Emellett a privatizáció a piaci magánértékesítő tesztjének (a lehető legmagasabb értékesítési ár a magántulajdonos preferenciája) alkalmazását jelenti, ebben is eltér az FIH számára nyújtott állami garanciától, továbbá a garancia sem időben sem a fedezett összeg tekintetében nem volt korlátozva, és nem díj ellenében vállalta az állam.
A Törvényszék következtetése szerint a Bizottságnak "a szóban forgó intézkedéseket természetükre, tárgyukra és céljaikra tekintettel kellett volna elemeznie, tekintetbe véve azon összefüggéseket, amelyekbe azok illeszkednek, vagyis a Dán Királyság a tőkejuttatásból és a vállalt garanciából eredő kitettségének csökkentését, ahelyett, hogy a magánbefektető elvét alkalmazza, ezen elemzés eredményétől függetlenül". A Bizottság azt sem hagyhatta volna figyelmen kívül, hogy a Dán Királyság egy pénzügyi nehézségekkel küzdő bank tulajdonosává vált korábban, és ennek a pénzintézetnek nyújtott garanciát. Így az értékvesztett eszközök átruházása tekintetében elvben nem zárható ki, hogy egy magánbefektető is hasonló módon próbálná a kitettségét csökkenteni. A Törvényszék tehát elfogadta a felperesek első jogalapját, amely szerint a Bizottság tévesen alkalmazta a piagazdasági befektető elvét, és megsemmisítette a Bizottság határozatát.
A Törvényszék a Bizottság nem megfelelő értékelése miatt nem foglalkozott a támogatás összegének helytelen megállapítására vonatkozó jogalappal, valamint elutasította az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó harmadik jogalapot.
A Törvényszék az eddigi joggyakorlat magánpiaci szereplőre vonatkozó elvárásaira építve további részelemeket pontosított a teszt alkalmazása kapcsán. Egyrészt, élesen elválasztásra került a piaci magánbefektető és magánhitelező tesztjének célja, illetve alkalmazása, a kapcsolódó racionalitás meghatározásával (jövőbeli nyereség maximalizálása, a múltbeli döntéseken alapuló veszteség minimalizálása). Emellett az is fontos megállapítás, hogy a magánpiaci hitelező elve nehéz helyzetbe került cégek esetén is alkalmazható. Míg a magánpiaci befektető elve nehéz helyzetben lévő vállalkozások esetén különös figyelmet és általában nehezebb bizonyítást igényel,[27] a magánpiaci hitelező elve az ilyen vállalatok állami szerveket érintő adósságátstrukturálása során az elsődleges forgatókönyvnek tekinthető. Tehát a kármentés, vagy akár a károk elkerülése egy magánhitelezőhöz hasonlóan az állam részéről is racionális magatartás, ami követi az állami támogatási jog logikáját.
Másrészt, az ítélet jól illik az uniós bíróságok ítéleteinek sorába, amely ítéletekkel a piaci magánszereplő elvének értékelését egy teljesen pénzügyi kérdéssé kívánják szűkíteni, a gazdaságpolitikai aspektusoktól független elemzését írva elő a konkrét intézkedéseknek, illetve várható hatásaiknak.
A közelmúlt e megállapítás körül forgó ítéletei közül a charleroi-i reptér ügyében döntött úgy[28] a Törvényszék, hogy egyes közhatalmi intézkedések állami támogatási vizsgálata során a piacgazdasági magánbefektető elvét minden esetben alkalmazni lehet és kell, amikor a közhatalom gazdasági tevékenységhez kapcsolódóan a magánjog keretébe tartozó lépéseket tesz. Ehhez képest volt további előrelépés az EDF-ítéletek azon megállapítása, ami szerint az intézkedés formája (adótartozás konverziója) és magánszereplő számára való elvi alkalmazhatatlansága sem zárja ki a piaci magánszereplő elvének alkalmazását, mivel az állam tevékenységét (tartozás tőkévé konvertálása) egy hipotetikus magánszereplő racionalitásához kell mérni.[29] A magánhitelező elvét illetően a Buczek és a Frucona ítéletek[30] logikáját követi a Törvényszék mostani döntése, amikor előírja a Bizottság számára, hogy az összes lehetséges forgatókönyv gazdasági hatásait fel kell mérni az állami támogatás jelenlétének megállapítása során. Végül pedig az azonos vállalkozást eltérő időpontban célzó állami intézkedések terén kiinduló pontnak tekintendő BP Chemicals ítélet alapján, de azon is továbbmutatva és az ING ítélet állami döntést követő újabb döntéssel megcélzott kockázatcsökkentésre vonatkozó megállapításait is figyelembe véve a Törvényszék döntése egyértelműen kimondja, hogy korábbi, közhatalmi aktussal hozott támogatási döntési jelleg sem zárja ki a piaci szemlélet alkalmazhatóságát egy ehhez kapcsolódó későbbi döntés esetén. A BP Chemicals ítélethez képest a továbblépés akként határozható meg, hogy nem pusztán korábban támogatásban részesült cég kaphat elvileg piaci alapon - tehát támogatástól mentesen - később állami forrásokat, hanem maga a támogatási döntésből fakadó kockázatok mérséklése piaci típusú döntésnek minősülhet. Azt viszont érdemes figyelembe venni, hogy a Törvényszék ítélete a Bank Burgenland ítéletre való hivatkozás során jelentőséget tanúsít a korábbi döntések motivációjának. Ebből a szempontból tehát nem teremt teljesen egyértelmű helyzetet, mivel egyrészt nem zárja ki közhatalmi intézkedések kezelése során a piaci megközelítést, másrészt elfogadja, hogy egyes közhatalmi intézkedé-
- 16/17 -
sek figyelembevétele a megtérülés (privatizációs ár) kiszámítása során indokoltan hagyható figyelmen kívül. Ez a megkülönböztetés talán azért kerülhetett az ítéletbe, mert a vizsgált dán bank esetében a 2009-es döntés időpontjában a bank nem volt nehéz helyzetben, az akkori támogatási program "alapvetően az egészséges és hitelképes hitelintézetek számára állt nyitva, és a garanciát kizárólag piaci alapon meghatározott díj ellenében lehetett nyújtani".[31] Ebből viszont az is következhet, hogy az állami döntés időpontjában figyelembe vett motivációs elemeknek bizonyos esetekben szerepük lehet a támogatás fennállásának későbbi intézkedések vizsgálata során. Ez viszont ellentétesnek tűnik az állami támogatás objektív fogalmával,[32] aminek értékelése során csak a döntés hatásait kell vizsgálni, az okait, vagy a céljait nem.[33] Ebből a szempontból nem biztos, hogy a Bank Burgenland ítéletre való hivatkozást a garancia díjazásával kellett volna indokolnia, hanem azzal, hogy mivel abban az esetben mindkét vevőjelölt megfelelt a pénzügyi szabályozási feltételeknek, egyik tekintetében sem volt kimondható ex ante, hogy az állami kezességvállalás lehívásának a megvenni kívánt bank jövőbeli rossz menedzselése miatt nagyobb az esélye.
A Törvényszék nem fogalmazott a tekintetben egyértelműen, hogy a dán esetet az különbözteti meg más, támogatási döntések hatásait későbbi döntéssel befolyásolni kívánó intézkedések állami támogatási szempontú értékelésétől, hogy a bank elvileg[34] piaci díjat fizetett a garanciáért. Ugyanakkor ezt az értelmezést támasztja alá, hogy a Törvényszék a Gröditzer Stahlwerke privatizációjára vonatkozó ítéletre is hivatkozik, kiemelve, hogy "amikor az állam megfelelő ellentételezés nélkül garanciát vállal valamely nehéz helyzetben lévő társaságnak nyújtott banki hitelért, a garanciákat a garantált kölcsönnel azonos összegű támogatásnak kell tekinteni. Ilyen körülmények között e támogatásokat nem lehet az állam javára figyelembe venni a szóban forgó társaság felszámolási költségeinek kiszámítása során."[35]
Mindezen bizonytalanság mellett is elmondható viszont, hogy az ítélet a tagállamok szempontjából előnyös megállapításokat fogalmaz meg, mivel kizárja, hogy a Bizottság formális okokra hivatkozva utasítsa el egyes állami intézkedések támogatási jellegének vizsgálatát. Ezáltal növeli a tagállamok mozgásterét, hogy korábbi - akár támogatásnak minősülő - döntéseik pénzügyi következményeit ismételt támogatás nyújtása nélkül módosíthassák. ■
JEGYZETEK
[1] A C-39/94. sz., SFEI és társai ügyben hozott ítéletnek (ECLI:EU:C:1996:285) 60. pontja.
[2] A 173/73. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletnek (ECLI:EU:C:1974:71) 13. pontja.
[3] A C-124/10 P sz. Európai Bizottság kontra Électricité de France (EDF) ügyben hozott ítélet (EU:C:2012:318).
[4] 83-85. pontjai.
[5] A T-386/14. sz. Fih Holding A/S és Fih Erhvervsbank A/S kontra Európai Bizottság ügyben hozott ítélet (ECLI:EU:T:2016:474).
[6] A N31a/2009 - Dánia állami támogatásról szóló, 2009. február 3-i C(2009) 776 végleges határozat.
[7] Az FSC gyakorlatilag egy hídbank szerepét töltötte be.
[8] Az SA.34445. (2012/C.) (ex 2012/N.) számú ügyben hozott 2012. június 29-i, C(2012) 4427 végleges határozat.
[9] A Bizottság közleménye az értékvesztett eszközök közösségi bankszektorban történő kezeléséről HL C 72, 2009. 03. 26. 1. o.
[10] A felperesek kritizálták a támogatás összegének meghatározását és az indokolási kötelezettség megsértését is felhozták.
[11] Az ítélet 48. pontja.
[12] Az ítélet 50-53. pontjai.
[13] Az ítélet 57. pontja és az ott hivatkozott joggyakorlat.
[14] Lásd a T11/95. sz. BP Chemicals kontra Bizottság ítélet (EU:T:1998:199) 170. pontját.
[15] Lásd a C-124/10. P. sz. EDF ítélet (EU:C:2012:318) 103. pontját.
[16] Az ítélet 62. pontja.
[17] Az ítélet 66. pontja.
[18] Az ítélet 67. pontja.
[19] A piacgazdasági magánbefektető tesztje helyett a piacgazdasági magánhitelező elvét kellett volna alkalmazni. Az ítélet magyar fordítása tévesen kétszer is a piacgazdasági magánbefektető elvétre utal a 69. pontban.
[20] A C-224/12 P. sz. Bizottság kontra Hollandia és ING Groep ügyben hozott ítélet (EU:C:2014:213). Az ítélet egyébként megerősíti a Törvényszék T29/10 és T33/10 sz. egyesített ügyekben hozott elsőfokú ítéletét (EU:T:2012:98).
[21] Az ING ítélet 36. pontja.
[22] A 3. lábjegyzetben idézett EDF-ítélet.
[23] A T-156/04. sz. Électricité de France (EDF) kontra Európai Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2009 II-4503. o.)
[24] A 3. lábjegyzetben hivatkozott EDF ítélet EDF 92. pontja.
[25] A C-73/11. P. sz. Frucona Košice kontra Bizottság ügyben ítélet ( EU:C:2013:32).
[26] A C-214/12. P., C-215/12. P. és C-223/12. P. sz. egyesített Bank Burgenland ügyben hozott ítélet (EU:C:2013:682).
[27] Egy nehéz helyzetbe került vállalkozás esetében nehezebb azt bizonyítani, hogy a befektetéssel várhatóan elért megtérülése - figyelemmel a helyzetéből fakadó magasabb kockázatra - az állam által vállalt kockázatokkal arányos, különösen mivel a kialakult nehéz helyzet miatt valamilyen jelentős változásnak kell a befektetés mellett a cég tevékenységében bekövetkeznie.
[28] A T-196/04. sz. Ryanair Ltd kontra az Európai Közösségek Bizottsága ügyben hozott ítélet (ECLI:EU:T:2008:585) 96. és 101. pontjai.
[29] Lásd a C-341/06 P. sz. Chronopost SA és La Poste kontra Union française de l'express (UFEX) és társai ügyben hozott ítéletet (ECLI:EU:C:2008:375) különösen annak 159. és 163. pontjait.
[30] T-11/07. sz. Frucona Košice a.s kontra Bizottság ügy (ECLI:EU:T:2010:498), C-73/11. P. sz. Frucona Košice a.s kontra Bizottság ügy (ECLI:EU:C:2013:32), A T-1/08. sz. Buczek Automitive sp. z.o.o. és Lengyel Köztársaság kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (ECLI:EU:T:2011:216), C-405/11. P. sz. Bizottság kontra Buczek Automotive ítélet (ECLI:EU:C:2013:186).
[31] Az ítélet 70. pontja.
[32] Lásd a Bíróság C-487/06. P. sz., British Aggregates kontra Bizottság ügyben 2008. december 22-én hozott ítéletének (ECLI:EU:C:2008:757) 111. pontját.
[33] Lásd a 2. lábjegyzetben hivatkozott ítéletet.
[34] A 2008-ban bevezetett bankokra vonatkozó szabályozás által állami garanciákra előírt minimális díjszintje - figyelemmel a gazdasági és ágazati körülményekre, valamint a bankközi hitelezés befagyására - meglehetősen kedvezményes volt. Lásd az állami támogatásokról szóló szabályoknak a pénzintézetek vonatkozásában a jelenlegi pénzügyi világválsággal összefüggésben tett intézkedésekre történő alkalmazásáról szóló bizottsági közlemény (HL C 270 2008.10.25. 8. o.) (26) bekezdését.
[35] Az ítélet 70. pontja utal a C334/99. sz. Németország kontra Bizottságügyben hozott ítélet (EU:C:2003:55) 138. pontjára.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Magyarország Európai Unió mellett működő Állandó Képviseletének állami támogatásokért felelős szakdiplomatája.
Visszaugrás
