A közjegyző a mindennapok gyakorlata során számos érdekes és elgondolkodtató problémával szembesül. A konkrét esetekben az ügyfelek szinte mindig "azonnali" választ kérnek a feltett kérdéseikre, azonban a gyakori sürgetés ellenére törvényi kötelezettségünk világos, érthető és legfőképpen jogilag megalapozott tájékoztatásban részesíteni a hozzánk forduló személyeket. A jelen cikk apropóját is a hétköznapok adták, az ennek keretében elemzett kérdések egy hagyatéki ügy kapcsán merültek fel. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy az itt leírtak más kollégák számára is hasznos tanulságul szolgálhatnak.
A konkrét ügyben egy más által írt - alográf - írásbeli magánvégrendelet formájában végintézkedett az örökhagyó. A szóban forgó végrendeletet az örökhagyó kettő tanú jelenlétében írta alá, akiknek tanúi minősége, nyomtatott betűvel írt családi és utónevük, valamint saját kezű névaláírásuk kitűnik az okiratból. A tanúk lakcíme vagy igazolványszáma nem szerepel a végrendeleten. Amikor először szembesültem a kérdéssel, az első reakcióm az volt, hogy a végrendeleti tanúknak kötelezően fel kell tüntetni a lakcímüket is. Hiszen szinte "jogi népszokás" az, hogy bármilyen okirat esetén a tanúk a nevük mellett a lakcímüket, és legtöbb esetben igazolványaik számát is megjelölik. A megszokás mellett persze tanácsos felütni a Polgári Perrendtartást is, amely a teljes bizonyító erejű magánokiratok alaki kellékei között felsorolja azt a kritériumot is, hogy az okiratban szereplő tanúknak fel kell tüntetniük a lakcímüket is.
Az idézett törvényhely fellapozása után kezdtem el gondolkozni azon a kérdésen, hogy a Polgári Törvénykönyv és a Polgári Perrendtartás szabályai vajon hogyan viszonyulnak egymáshoz az öröklési jog területén? Többen emlékezhetünk azokra a sokszor vitatott esetekre, amelyek a 90-es évek elején hatályos ingatlan-nyilvántartási jogszabály vonatkozó rendelkezéseinek értelmezése kapcsán merültek fel. Az említett ügyekben az ügyfelek névaláírásuk közjegyzői hitelesítését kérték az általuk szerkesztett, magánokiratba foglalt öröklési szerződéseken. Az ügyfelek azért kérték a névaláírás hitelesítést, mert az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. tvr. akkor hatályban volt rendelkezésére hivatkozással, az illetékes földhivatal abban az esetben jegyezte be a szerződéses örökös javára az öröklési jogot és annak biztosítására az elidegenítési és terhelési tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba, ha a szerződést közokiratba foglalták, vagy a magánokiratot ügyvéd jegyezte ellen, illetve ha a magánokiraton a szerződő felek névaláírásának a valódiságát közjegyző tanúsította. Az öröklési szerződéseken, mint végintézkedéseken a névaláírás hitelesítésre tehát azért kerülhetett sor, hogy az okirat földhivatali bejegyzésre alkalmas legyen. Azonban - ahogy azt később látni fogjuk - ez a törvényi szabályozás komoly anomáliákat eredményezett, hiszen a Legfelsőbb Bíróság kategorikus álláspontja szerint a közjegyzői névaláírás hitelesítés nem teszi alakilag érvényessé az írásbeli végintézkedéseket. Annak ellenére sem, hogy a Polgári Perrendtartás vonatkozó szabályai szerint a közjegyzői aláírás hitelesítés "azonos értékű" a tanúk előtt aláírt magánokiratokkal, azaz ugyanúgy teljes bizonyító erő kapcsolódik mindkettőhöz.
Ezt követően elkezdtem keresgélni a végrendeletek alaki érvényességét firtató bírósági határozatok között, és meglepődve tapasztaltam, hogy nincs hasonló esetkörrel foglalkozó ítélet. Pedig milyen gyakran fordulnak elő tanúk előtt aláírt írásbeli magánvégrendeletek a hagyatéki eljárásokban, illetve az öröklési perekben! Egyúttal azon is kellett csodálkoznom, hogy számos, a végrendeletek alaki kellékeire vonatkozó bírói ítélet "írásbeli magánokiratként", vagy esetleg "teljes bizonyító erejű írásbeli magánokiratként" utal az adott ügyben érintett írásbeli magánvégrendeletre. Ekkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy szükség lenne a Ptk. és a Pp. által megjelölt fogalmak tisztázására, illetve az írásbeli magánvégrendeletek és a teljes bizonyító erejű magánokiratok dogmatikai elhatárolásra.
A problémát összefoglalván a kérdésünk tehát a következő lehet: Hogyan viszonyul egymáshoz a Ptk. szerinti írásbeli magánvégrendelet és a Pp. által meghatározott teljes bizonyító erejű magánokirat? A Polgári Törvénykönyvről szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) az írásbeli magánvégrendeletekre vonatkozó törvényi előírásokat a 627-632. paragrafusaiban szabályozza. Mindenekelőtt fontos kiemelnünk azt, hogy a Ptk. által az öröklési jog kapcsán meghatározott - a végrendeletekre vonatkozó - alaki és tartalmi kellékek még a Polgári Törvénykönyv rendszerében is speciális, különös szabályokat fogalmaznak meg, eltérően az egyes jogügyletek kapcsán kötelezően előírt írásbeli alakisági kellékektől. Az írásbeli magánvégrendeletekre vonatkozó sajátos, az általánostól eltérő alaki és tartalmi szabályokat tehát a Ptk. idézett paragrafusai határozzák meg.
Tartalmi szempontból a szóban forgó végintézkedés megfelel a jogszabályi előírásoknak, annak végrendeleti minősége nem kétséges, kétséget kizáróan meghatározza az örökhagyót, megjelöli az örökös személyét, valamint pontosan leírja az örökségül hagyott hagyatéki vagyon körét is. Alaki szempontból vizsgálva, a végrendelet keltének helye és ideje kitűnik az okiratból, és a más által írt, alográf végrendeletet az örökhagyó két tanú jelenlétében írta alá, és a végrendeletet a tanúk is - e minőségük feltüntetésével - aláírták. A Ptk. kommentárjával egyezően a vonatkozó jogszabályi rendelkezés - azaz a Ptk. 629. § (1) bekezdésének b) pontja - ugyanis a más által írt - alográf - magánvégrendeletet sajátos alaki feltételeit szabályozza.
Az alográf végrendelet a Ptk. 629. § (1) bekezdése értelmében: "Az írásbeli magánvégrendelet érvényes, ha annak végrendeleti minősége, keltének helye és ideje magából az okiratból kitűnik, továbbá ha a végrendelkező azt két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is - e minőségük feltüntetésével - aláírják.."
Nagyon fontos kiemelnünk azt, hogy a törvény magyarázata szerint a tanú szerepe a végrendelet készítésénél az, hogy az örökhagyó személyazonosságát igazolja. A Ptk. kommentárja szerint ugyanis az alográf végrendelet tanújának alkalmasnak kell lennie a végrendelkező személyének azonosítására. E követelménynek megfelelően tanú az lehet, aki képes a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására, aki nagykorú, nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság alatt és nem írástudatlan. A felsorolásban megjelölt, bármely kizáró feltétel megléte a végrendelet érvénytelenségét eredményezi. Az adott ügyben a tanúk, nagykorú, teljesen cselekvőképes és írni tudó magyar állampolgárok voltak, akik egyébként történetesen hosszú évtizedek óta az örökhagyó szomszédságában laktak. A kérdéses végrendelet tehát az idézett jogszabályhelynek megfelel. Az örökhagyó ugyanis az őt hosszú évtizedek óta ismerő szomszédjai - azaz a tanúk - jelenlétében aláírta a végrendeletét, és a tanúk a végrendeletet - amelyen a tanúi minőségüket megjelölték - aláírták.
Tisztában vagyok azzal, hogy sok közjegyző kolléga álláspontja szerint a kérdéses végrendelet alakilag érvénytelen. Álláspontjuk szerint az alaki kellékhiányt az okozza, hogy a tanúk a tanúi minőségük, nyomtatott betűkkel kiírt nevük, valamint saját kezű névaláírásukon túlmenően nem tüntették fel a lakcímüket is. Véleményem szerint azonban ez az álláspont téves, mely tévedést a vonatkozó jogszabályok helytelen értelmezése okozza.
A tanúk lakcímének feltüntetését nem a Ptk., és különösen nem annak speciális természetű öröklési rendelkezései szabályozzák. A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban Pp.) a bizonyítási eljárás kapcsán részletezi a magánokiratok alaki kellékeit. A Pp. szerint ugyanis:
"196. § (1) A magánokirat az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta, vagy magára kötelezőnek ismerte el, feltéve, hogy az alábbi feltételek valamelyike fennáll:
b) két tanú az okiraton aláírásával igazolja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük sajátkezű aláírásának ismerte el; az okiraton a tanúk lakóhelyét (címét) is fel kell tüntetni.."
A jogszabály kommentárja szerint az idézett rendelkezés indoka az, hogy amennyiben az aláírás valódiságát valamelyik fél vitássá teszi, akkor a tanú megidézhető, felkereshető legyen. A törvény szövege szerint kötelező a lakcím feltüntetése, annak elmaradása esetén nem keletkezik teljes bizonyító erejű magánokirat.
A jogszabály szerint nem az érvényességét, vagy írásbeli magánokirati jellegét veszíti el a magánokirat a tanúk lakcímének megjelölése hiányában, hanem annak teljes bizonyító erejét. Már itt szeretném megjegyezni, hogy a Pp. az idézett jogszabályhely kapcsán nem általános jelleggel határozza meg azt, hogy mik az okiratok tanúinak polgári jogi értelemben vett "kritériumai".
Éppen ellenkezőleg, a jogszabályhely csak azt fogalmazza meg, hogy mely esetekben rendelkezik teljes bizonyító erővel az írásbeli magánokirat, és ennek az egyik kritériuma az, hogy a tanúk a lakcímüket is feltűntessék. Az idézett jogszabályhely tehát a bizonyítási eljárás kapcsán felmerülő eljárásjogi rendelkezés. Zárójelben jegyzem meg, hogy az eset összes körülményeit vizsgálva, az évtizedek óta a szomszédban lakó tanúk lakcíme sem lehetett volna az adott esetben kétséges. Persze ez a kérdés már túlmutat a hagyatéki eljárás szűk körű bizonyítási lehetőségein.
A fentiektől eltérően, a végintézkedések alaki kellékeit nem a teljes bizonyító erejű magánokiratokra vonatkozó Pp. rendelkezések szabályozzák, hanem a Ptk. 627-632. paragrafusaiban megjelölt speciális szabályok, azaz az írásbeli magánvégrendeletekre vonatkozó törvényi rendelkezések.
Az idézett törvényi összefüggésre egyébként több öröklési jogi bírósági határozat is utal. Gondoljunk csak a fentiekben már megjelölt Legfelsőbb Bírósági Határozatra, mely szerint a közjegyzői névaláírás hitelesítéssel - amely a Pp. alapján egyenértékű a tanúk aláírásával, mintegy kiváltja azt - ellátott öröklési szerződés érvénytelen a Ptk. végrendeleti szabályai által előírt tanúk aláírása nélkül. Vagyis a Pp. teljes bizonyító erejű magánokiratra vonatkozó szabályai - amely szerint a közjegyzői névaláírás hitelesítés azonos bizonyító erejű a tanúk aláírásával - a Ptk. végintézkedésekre vonatkozó rendelkezései között értelmezhetetlenek.
Az írásbeli magánvégrendelet tehát nem azonos a teljes bizonyító erejű magánokirattal. Amennyiben ezt állítanánk, akkor számos esetben a Pp. szabályokhoz képest szigorúbb öröklési jogi szabályozás súlytalanná válna. Példának okáért nem kellene annak minden lapján aláírni a végrendeletet, és az egyéb sajátos alaki követelmények sem érvényesülhetnének. A Polgári Törvénykönyv tehát kifejezetten és taxatíve szabályozza az írásbeli magánvégrendeletek alaki kellékeit, míg a Pp. a bizonyítási eljárásban értelmezhető írásbeli magánokiratok alaki kellékei vonatkozásában jár el így. Ugyanakkor a Ptk. értelmében az örökhagyó nem egy - a Pp. által szabályozott - teljes bizonyító erejű magánokiratban fejezi ki a végakaratát, hanem a Ptk. szerint meghatározott írásbeli magánvégrendelet formájában. A fentieket összefoglalván megállapíthatjuk, hogy a kérdéses végrendelet rendelkezik a Polgári Törvénykönyvben előírt, az alográf magánvégrendeletekre vonatkozó alaki és tartalmi kellékekkel, így az álláspontom szerint érvényes. Az lehetséges, hogy az eljárási jogi szabályok szerint az adott, és a Pp. szempontjából vizsgált érvényes írásbeli magánokirat nem rendelkezik teljes bizonyító erővel. Az viszont kétségtelen, hogy az adott okirat egy alakilag érvényes írásbeli magánvégrendelet. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Mikó Ádám közjegyzőhelyettes, Budapest
Visszaugrás
