A demokrácia elve ma már univerzálisan érvényes, minden államra kötelező érték.[1] A demokrácia megvalósítása, működését biztosító szabályok megalkotása azonban alapvetően a konkrét államtól függ, melynek feladata (lenne) jóhiszeműen teljesíteni kötelezettségét, belső jogában maximálisan érvényt szerezni eme elvnek. A tapasztalat ezzel szemben mégis az, hogy népek sokasága diktatórikus rendszerek uralmát kénytelen elviselni, vagy legalábbis olyan államban él, ahol a demokrácia elvét nem feltétlenül respektálják. Sajnálatos módon még a demokratikusnak tartott államokban is előfordul esetenként a demokráciától való elhajlás. Pedig a demokrácia elvének a kormányzat által történő megsértése, félre tétele nem ritkán súlyos társadalmi és politikai problémák, adott esetben erőszakos megnyilvánulások eredője.[2]
Voltaképpen ebből az általános tapasztalatból születhetett meg a nemzetközi alkotmánybíróság létrehozásának gondolata. Célját nézve egy ilyen fórum tulajdonképpen azt volna hivatott biztosítani, hogy a politikai szereplőknek, különösen a mindenkori kormányoldal ellenzékének, vagy pedig a civil szervezeteknek hatékony jogérvényesítési lehetőség álljon a rendelkezésükre, ha az állam netalán a demokrácia elvével ellentétes irányba mozdulna el. Nem véletlen, hogy a nemzetközi alkotmánybíróság létrehozásának gondolatát pont egy diktatúrával szemben fellépő egykori ellenzéki, jelenlegi tunéziai államfő, Mohamed Moncef Marzouki fogalmazta meg. Tunézia arab forradalom utáni első államfője 1999-ben még ellenzékiként a francia Libération napilapban közölt írásában szorgalmazta először a nemzetközi alkotmánybíróság felállítását.[3] Az ötlet megvalósítását, jogba való transzformálását egy jogászprofesszorokból álló bizottság vállalta magára. Egyik alapító tagja, Yadh Ben Achour professzor (Université de Carthage) már a tuniszi székhelyű Académie Internationale de Droit Constitutionnel (A.I.D.C.) 2006-os ülésszakán tartott előadásában[4] az új nemzetközi bírósági fórum létrehozása mellett érvelt. Majd tevékeny közreműködésével 2011-ben alakult meg az említett bizottság, melynek tagjai: Yadh Ben Achour (Tunézia), Monique Chemillier Gendreau (Franciaország), Ghazi Gherairi (Tunézia), Ferhat Horchani (Tunézia), Maurice Kamto (Kamerun), Slim Laghmani (Tunézia), Ahmed Mahiou (Algéria), Christian Tomuschat (Németország).
A bizottság a nemzetközi alkotmánybíróság létrehozása érdekében sokrétű tevékenységet folytat. A világ minden részéről további tagok, a nemzetközi jog és az alkotmányjog számos specialistája csatlakozott immár a bizottsághoz. Vezetését pedig az államfő, Mohamed Moncef Marzouki vállalta el. A bizottság missziója is kibővült, az új nemzetközi bírói fórum létrehozására irányuló projekt szakmai előkészítésén túlmenően a tervek megismertetésére, s a projekt megvalósításához szükséges széles körű nemzetközi támogatás megszerzésére is irányul, hiszen az új intézmény az egész emberiség hasznát lenne hivatott szolgálni. Munkájuk eredményeként 2013-ban, az Afrikai Unió állam- és kormányfőinek XX. csúcstalálkozóján a projekt támogató fogadtatásban részesült.[5] Javaslatként pedig az új bírói fórum terve már az ENSZ Közgyűlése előtt fekszik, azzal a céllal, hogy a Közgyűlés határozati formában támogassa az intézmény létrehozását.
Az elképzelés szerint a nemzetközi alkotmánybíróság a nemzeti jog szintjén megjelenő alkotmányjogsértő kötelezettség-szegéseket lenne hivatott kompenzálni. Általa a jóhiszemű hatalomgyakorlás válna ismét a politika meghatározó elemévé, az államok vezetőit pedig kötelezni lehetne arra, hogy cselekedeteiket hozzák összhangba kötelezettség-vállalásaikkal, véli Monique Chemillier-Gendreau a szerződések jogáról szóló Bécsi Egyezmény 26. cikkére támaszkodva.[6]
A kezdeményezők a nemzetközi alkotmánybíróság megalapítására vonatkozó javaslatukban a nemzetközi alkotmányjog létezéséből indulnak ki, ami szerintük
- 118/119 -
normatív jelleggel kötelezi az államokat, s amely a demokrácia elvében gyökerezik.[7] Az alkotmányjog nemzetközi jogiasodása mellett több érvet is felvonultatnak.[8] Azt állítják, hogy a nemzetközi szinten elismert állami státuszhoz immár egy egyre uniformizáltabb alkotmányjogi modell társul. Egyes álláspontok szerint a nemzetközi szervezetek alapokmányai még akár e szervezetek alkotmányaként is felfoghatóak, s ezekből akár a világon mindenütt egységesen érvényes alkotmány is levezethető, nyilván sokkal inkább materiális, mint formai értelemben.[9] Azzal is érvelnek továbbá, hogy különböző nemzetközi jogi forrásokban az államokra nézve többé-kevésbé kötelező alkotmányjogi jellegű normák találhatók; ezek mind univerzális, mind regionális nemzetközi egyezményekben,[10] mind a szokásjogban fellelhetők, valamint a nemzetközi bíróságok, illetve quasi bírói fórumok gyakorlatából is következnek.[11] Hivatkoznak továbbá az alkotmányjog nemzetközi jogiasodását igazolva az egyre nyilvánvalóbb nemzetközi kontrollra. Elegendő itt utalni az ENSZ Biztonsági Tanácsának az ENSZ Alapokmányának VII. fejezete szerinti eljárására, amelynek alapján beleavatkozhat az államok alkotmányos életébe, mint tette ezt Libéria, Haiti, Sierra Leone, Elefántcsontpart, Libanon, Bosznia-Hercegovina, Kambodzsa, Namíbia, Kongó vagy Koszovó esetében. Az ENSZ égisze alatt még nemzetközi jogilag létrehozott alkotmányok elfogadására is sor került, különösen Jugoszlávia és Ruanda esetében gyakorolt a Biztonsági Tanács ilyen jogalkotó funkciót.
Ami a nemzetközi alkotmánybíróság összetételét illeti, a kezdeményezők elképzelései szerint az új bírói fórum az ENSZ szervezetébe illeszkedne, de a tagállamok érdekeit megfelelően szem előtt tartva, s ugyanakkor a bírói professzionalizmust is kellőképpen biztosítva. A tervek szerint a bírák személyére vonatkozóan minden ENSZ tagállamnak lenne jelöltállítási joga. A jelölést követően a Nemzetközi Bíróság, a Nemzetközi Büntetőbíróság és az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottság tagjaiból álló testület feladata lenne, hogy a jelöltek közül kiválasszon 42 feddhetetlen, kellő kompetenciával és gyakorlattal rendelkező személyt. A kiválasztási folyamat során szükséges biztosítani azt is, hogy a szelektálás eredményeként a jelöltek a világ fő jogrendszereit kiegyensúlyozottan reprezentálják. A testület által létrehozott listából az ENSZ Közgyűlése választaná meg végül a bíróság 21 tagját.
A bíróság funkciója szempontjából két fő tevékenységi területet terveznek megkülönböztetni.
A bíróság egyik funkciója alapvetően tanácsadó-konzultatív jellegű lenne, amely attól függően alakítható ki, hogy kik fordulhatnának a bírósághoz, s a bíróságot milyen jogosítványokkal ruháznák fel. Az elképzelés szerint a konzultatív funkció keretében a kormányok, illetve az univerzális vagy regionális nemzetközi szervezetek plenáris szervei kezdeményezhetnék a bíróság eljárását. A bírósághoz fordulhatna azonban minden olyan NGO is, amelyet e nemzetközi szervezetek elismernek, valamint a politikai pártok, továbbá a nemzeti szinten működő professzionális szervezetek. Már az indítványozási joggal rendelkezők vázolt köre is arra enged következtetni, hogy a bíróság tevékenysége nem merülne ki az emberi jogaik sérelmét elszenvedő áldozatok problémáinak a megoldásában. A tanácsadó-konzultatív funkció létrehozásának ugyanis éppen az lenne a célja, hogy a bíróság, miután a demokratikus jog elvei és a nemzetközi alkotmányjog szabályai alapján értékelte a vizsgálatra előterjesztett jogszabályokat, illetve azok tervezeteit, az adott állami aktust érintően megválaszolja a nemzetközi alkotmányjoggal kapcsolatos kérdéseket. A vizsgálat irányulhat egy tervezett normaszövegre, vagy egy már elfogadott alkotmányra, törvényekre, rendeletekre, továbbá más állami aktusokra. A bíróság vizsgálata az indítványtól függően kiterjedhetne a teljes normaszövegre, vagy kizárólag annak egy részére (preambulum, fejezet, alcím, konkrét rendelkezés).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
