A titoktartási kötelezettség az egyik legfőbb etikai alapelv tolmács szakmában. Ezen túlmenően a munkavállaló számára előírt általános magatartási követelményként a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben (a továbbiakban: Mt.) is megjelenik.[1] A gyakorló tolmács azonban találkozhat olyan helyzetekkel, amelyekben nem egyértelmű, hogy be kell-e tartani a titoktartási kötelezettséget, és ha igen, milyen mértékben. Tanulmányomban áttekintem a tolmácsok titoktartásának etikai kódexekben és jogszabályokban betöltött, munkajogi szempontból is releváns szerepét, majd a 2018-as Trump-Putyin csúcstalálkozó segítségével illusztrálom, hogy egy valós esemény során miként válik megkérdőjelezhetővé ez az alapelv.
1. Bevezetés - tolmácsolás, a "látható" szakma
2. A titoktartás szerepe a tolmácsolásetikai kódexekben
3. Zárt körű csúcstalálkozó Helsinkiben
4. A titok jogi státusza
5. Konklúzió - a titoktartási kötelezettség újragondolása
A tolmácsok láthatósága, nyilvánosság elé került tevékenysége az elmúlt évtizedben jelentősen megnőtt. A televízió és az internetes videómegosztó felületek széles körű elterjedésének köszönhetően ma számos helyzetben találkozhatunk szóbeli nyelvi közvetítőkkel. Diplomáciai csúcstalálkozóktól kezdve nyilvános bírósági tárgyalásokon át egészen a szórakoztató show-műsorokig, a tolmácsok változatos körülmények között segítik az azonos nyelvet nem beszélő szereplők kommunikációját. A kiterjedt láthatósággal megnőtt a tolmács szakma iránti érdeklődés is. Ezzel párhuzamosan azonban ellentmondások és tévképzetek is kialakultak a tolmácsolási tevékenységgel és a tolmács személyével kapcsolatban. A szakmáról kialakult kép helyreigazításában és a "szakmatudat"[2] megerősítésében kulcsfontosságú szerepet játszanak a tolmácsolásetikai kódexek. Az etikai kódexek fő funkciója, hogy tisztán és érthetően lefektetik az adott szakmára vonatkozó alapelveket. A tolmácsolásetikai kódexek segítségével egyetértés alakulhat ki a szakmán belül a tolmács személyéről és az általa végzett tevékenységről. Ezenfelül támpontként szolgálhatnak a szakmán kívüli érdeklődőknek is, akik az etikai kódexek által jobban megérthetik a szóbeli nyelvi közvetítés mivoltát.
Tanulmányom központi témája az egyik legfontosabb tolmácsolásetikai alapelv, a titoktartási kötelezettség. Elsőként áttekintem, hogy a titoktartás hogyan jelenik meg a tolmácsolásetikai kódexekben. A vizsgált etikai kódexek általánosak, hatókörük nem szűkül le egy adott szakterületre (például egészségügyi tolmácsolás). Ezeket a tolmácsolásetikai kódexeket gyakran érik kritikák preskriptív jellegük miatt, vagyis azért, hogy a tolmács viselkedésének általános szabályait írják elő.[3] Ezek az etikai kódexek a tolmácsot általában láthatatlan, érzelmektől mentes "szócsőhöz" hasonlítják. A tolmács megítélése a 2000-es évek eleje óta eltávolodott ettől a mítosztól, és mára a kutatók is egyre inkább "emberi lényként, mintsem személyiséggel nem rendelkező láthatatlan eszközként"[4] tekintenek rá. Számos kutató azonban egyetért abban, hogy a legtöbb tolmácsolásetikai kódex nem tükrözi az elképzelést, miszerint a hivatásos tolmács viselkedése erősen függ az adott tolmácsolási szituációtól. Tanulmányom 3. alcímében egy nemrégiben történt esettel igyekszem szemléltetni, hogy a tolmácsolásetikai kódexekbe foglaltak valóban inkább útmutatásul szolgáló alapelvek, mintsem általános érvényű szabályok. Jogszabályok, hivatalos nyilatkozatok és sajtóban megjelent cikkek segítségével keresem a választ arra, hogy a titoktartási kötelezettség azon alapelvek közé tartozik-e, amelyek alkalmazása (vagy éppen megszegése) a tolmácsolási helyzet jellegétől függ. Mi készteti a tolmácsot arra, hogy megossza egy harmadik féllel a tudomására jutott információkat? Létezik olyan helyzet, amelyben indokolt megszegnie a titoktartási kötelezettsé-
- 24/25 -
gét? Érheti kár a tolmácsot, ha megszegi a titoktartási kötelezettségét? Érheti kár éppen ellenkezőleg, ha a titoktartási kötelezettségére hivatkozva eltitkol bizonyos jogilag vagy morálisan helytelen tartalmakat a hatóságok elől? A szakmai kódexek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a tolmács megfelelő döntéseket hozzon a munkája során. Ehhez azonban a kódexeknek alkalmazkodniuk kell az új elvárásokhoz és kockázatokhoz, amelyeknek ki van téve a 21. századi tolmács. Úgy gondolom, hogy a szakmai útmutatások úgy lehetnek naprakészek és széles körűek, ha minél több és változatosabb tolmácsolási helyzetet vesznek számításba.
A tolmácsnak munkavégzése során nyelvi és nem nyelvi döntéseket kell hoznia, annak érdekében, hogy elősegítse a közös nyelvet nem beszélő felek megfelelő kommunikációját. Mindazonáltal könnyen találhatja magát olyan helyzetben, amely során nem maguktól értetődő döntéseket is meg kell hoznia. A szakmai etikai kódexek segíthetik ilyenkor a tolmácsot abban, hogy a lehetséges helyes döntések közül a "leghelyesebbet" hozza meg. Horváth Ildikó definíciója szerint az etikai kódexek "a szakmai sztenderdeket határozzák meg, leírják az adott szakmára vonatkozó alapvető elveket és normákat".[5] A tolmácsolásetikai kódexek tehát a tolmácsoktól elvárt és elfogadható magatartást határozzák meg.
Munkájuk jellegéből adódóan a tolmácsok mások bizalmas pillanatainak szemtanúi. Olyan információk juthatnak a tudomásukra, amelyek ha nyilvánosságra kerülnek, emberek, csoportok, de akár egész országok sorsát is megváltoztathatják. Ha közhelyesek akarnánk lenni: az információ hatalom. De mi számít információnak? Christopher Thiéry[6] szerint ezt nem a tolmácsnak kell megítélni. Ártalmatlan kérdésnek tűnhet, hogy XY miniszternek ki a kedvenc jéghokicsapata. Ennek azonban már információértéke lehet, ha két nappal előtte egy sportlétesítmény megépítésére kiírt közbeszerzést ugyanennek a csapatnak a tulajdonosa nyerte meg. A tolmácsok az első sorból követik az eseményeket - ezt jól tudják azok is, akik illetéktelenül hozzá akarnak férni az ott elhangzott információkhoz. Ezért is különösen fontos, hogy a tolmácsok tisztában legyenek azzal, hogy miként kell a tolmácsolás során megismert információval bánni.
Az 1950-es években, mikor a tolmácsok szakmai etikája még nem volt írásba foglalva, könnyen megtörténhetett, hogy egy zárt ülés után az újságírók kérdéseikkel a tolmácsokhoz fordultak.[7] A tolmácsolásetikai kódexek megjelenése előtt a tolmácsok "egyfajta mindenes közvetítők voltak",[8] akik a tolmácsolás mellett adminisztratív és szervezői feladatokat is elláttak. A tolmácsolás és főleg a konferenciatolmácsolás professzionalizálódása, valamint a nemzeti és a nemzetközi tolmács szervezetek etikai kódexeinek megjelenése elősegítette, hogy a tolmácsok által betöltött szerepek egyértelműen meg legyenek határozva, és kizárólag a többnyelvű kommunikáció elősegítését foglalják magukba.[9] Az elmúlt évtizedek során a tolmácsok törekedtek arra, hogy szétoszlassák a tévhitet, miszerint információforrásként szolgálhatnak. Felismerték, hogy ennek a leghatékonyabb módja, ha a titoktartást "nevetséges végletekig fokozzák",[10] és olyan információk átadását is megtagadják, amelyek egyáltalán nem bizalmasak. A titoktartás azóta az egyik legfőbb és legszigorúbb szakmai etikai elv a tolmácsolásban. Ezt jól illusztrálja, hogy André Kaminker, a Konferenciatolmácsok Nemzetközi Szövetségének (a továbbiakban: AIIC) egyik alapítója, a szövetség etikai kódexének tervezésekor állítólag a következőt mondta: "[I]t's quite simple. [...] Three articles. Article 1: Members are bound by the utmost secrecy. Article 2: Members are bound by the utmost secrecy. Article 3: Members are bound by the utmost secrecy."[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
