M. Nyitrai Péternek, a Miskolci Egyetem Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszéke oktatójának a közelmúltban megjelent könyve hiánypótló munkának tekinthető, hiszen a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény hatályba lépése óta nem jelent meg e témában hasonlóan átfogó alkotás.
A szerző vizsgálódásait főként az európai térségre koncentrálja, ebből kifolyólag - hazánk közeljövőben várható uniós csatlakozására figyelemmel - a témaválasztás rendkívül aktuális. Ehhez kapcsolódóan a könyv - ahogyan az az előszóban is feltüntetésre került - kizárólag az igazságügyi hatóságok közötti együttműködés kérdéseit taglalja (a rendőri kooperáció csupán érintőlegesen, az éppen tárgyalt jogintézmény összefüggésében kerül bemutatásra), különös figyelmet fordítván az emberi jogok szerepére, melyek az egyes fejezetek végén külön is tárgyalásra kerülnek. A téma komplexitásához mért alapos feldolgozása a szerző jártasságát mutatja nem csupán a büntető anyagi jog, hanem az eljárásjog és a nemzetközi jog területén is, különös tekintettel természetesen a könyvben kifejtett szabályanyagra.
A mű bevezető része a nemzetközi bűnügyi együttműködés alapkérdéseit tárgyalja elsősorban intézmény-történeti, illetve alapelvi szemszögből. Ezen oldalakon kerül sor az alapvető fogalmak tisztázására és az általános alapelvek ismertetésére, nem mellőzve a jövőbe mutató tendenciák kritikai szempontú bemutatását. Itt foglalkozik a szerző többek között, a tárgyalásra kerülő kérdéskör vonatkozásában központi jelentőségű "aut dedere aut judicare" elv fejlődésével és alkalmazásának módozataival. Ennek körében a regionális együttműködés keretében az eliminatív módszer alkalmazását javasolja (melynek alapján az államok a releváns bűncselekményeket súlyuk szerint határozzák meg), az ennél tágabb körű együttműködés vonatkozásában pedig az enumeratív módszert (e szerint az említett elv a nemzetközi közösség által tételesen meghatározott bűncselekményekre vonatkozik). A nemzetközi és transznacionális bűncselekmények tekintetében az univerzális büntető joghatóság megállapítását javasolja a szerző lehetséges megoldásként. Ezt követően pedig kitér a legújabb tendenciákra figyelemmel (a Lockerbie-ügy kapcsán felmerült) "aut dedere aut transferre" elv kifejlődésére, melynek értelmében a megkeresett államnak lehetősége van arra, hogy a terheltet egy harmadik államnak adja át. Az alapvetés az európai regio-nalizáció (Európai Unió, Európa Tanács) kérdéskörének tárgyalásával ér véget, ahol részletesen tartalmazza a könyv az Európa Tanács, az Európai Unió, a schengeni egyezmények, a bilaterális szerződések és a nemzeti jogrendszerek viszonyát. Ezen első rész alaposságára tekintettel úgy vélem, hogy a könyvet nagy haszonnal forgathatják azok is, akiknek egyébként a téma nem képezi vizsgálódásaik középpontját, hiszen ennek köszönhetően különösebb előzetes ismeretek nélkül is feldolgozhatóak az ezt követően írtak. A bevezetőben a szerző kiváló elméleti alapot ad a továbbiakban kifejtésre kerülő jogintézmények összefüggő szabályrendszerének alapos megismeréséhez.
A további fejezetek mind azonos logika szerint kerültek felépítésre: a fogalmi megalapozást, történeti szempontból történő elemzést követi a vonatkozó források (nemzetközi multilaterális és bilaterális egyezmények, nemzeti jogforrások) és azok viszonyának bemutatása, majd az adott jogintézmény részletes tárgyalása, végül pedig a kapcsolódó konvenciók szövege, amelyeknek az egyes fejezetek záró részébe történt inkorporálása nagy segítséget nyújt, hiszen a szerző folyamatosan hivatkozik ezen nemzetközi szerződésekre. Így a könyv önmagában a teljesség igényével léphet fel az adott jogsegélyforma ábrázolása tekintetében, segítve egyúttal az alapos megértést, vagy akár kutatást is.
A bűnügyi együttműködés különféle formái közül elsőként a nemzetközi bűnügyi együttműködés elméleti és gyakorlati szempontból is meghatározó fontosságú intézményét, a kiadatást veszi górcső alá a szerző, mintegy 160 oldalon keresztül. Ennek megfelelően részletes képet kap az olvasó az említett jogintézményről mind az elvi kérdéseket, mind azok gyakorlati jelentőségét tekintve. A többrétegű összefüggéseket ábrák segítenek áttekinteni, az egyes jogsegélyformák kapcsolódási pontjainál mindig megtalálhatók a könyv adott részeire vonatkozó utalások, ezzel is segítvén feldolgozni a bűnügyi együttműködés összetett rendszerét. A kiadatás tekintetében a könyv elsőként az ide tartozó alapvető kérdéseket, elveket elemzi, különös tekintettel az európai megoldásokra és elméleti állásfoglalásokra, gazdagon bemutatva azonban a világ más részein érvényesülő tendenciákat is. Elsőként a kettős inkrimináció és a specialitás elvét tárgyalja a szerző, ezek lehetséges jövőbeni megvalósulására is tekintettel (a kettős inkrimináció eróziójának, a specialitás eltörlésének lehetősége), mindezeket az emberi jogok érvényesülésével összefüggésben. A kiadatás feltételrendszerén belül kerül sor a kiadatási bűncselekmény fogalmának elemzésére, részletesen ismertetve a politikai bűncselekmény és az ezzel összefüggő bűncselekmények, valamint a pénzügyi bűncselekmény kategóriáit. E részre is jellemző, hogy a szerző az elméleti fogalomalkotás mellett az egyes álláspontokra (Billot elmélete, svájci arányossági elmélet, depolitizáló formula, belga merényleti záradék és ezek kritikai megközelítései) és fogalmi elemekre vonatkozó jogesetek széles körét is vizsgálódásai körébe vonja (megjegyzendő, hogy a felhasznált jogesetek betűrendes jegyzéke, oldalszámra való hivatkozással együtt, a könyv utolsó oldalain megtalálható, ezzel is növelve a mű áttekinthetőségét). Ezt követően a saját állampolgár kiadatásának problémakörét tárgyalja M. Nyitrai Péter, majd az emberi jogokkal foglakozó külön részben a halálbüntetési, rendes bírósági, emberiességi, diszkriminációs, eljárási és emberi jogi klauzulák elemzése után az emberi jogi egyezményeknek a kiadatással kapcsolatos relevanciáját részletezi. Itt kerül sor a kiadatási jogban mérföldkövet jelentő Soering-ügy vizsgálatára, az Európai Emberi Jogi Bíróság ide kapcsolódó gyakorlatának bemutatására. A szerző kiemeli, hogy a fenti ügy során ismerte el a Bíróság azt, hogy az Európai Emberi Jogi Egyezmény is releváns jogforrás lehet a kiadatás kapcsán, továbbá alapelvvé vált, hogy a megkeresett állam közvetlen felelősséggel tartozik a kiadni kért terheltért, illetve a terhelt önmaga is hivatkozhat bizonyos emberi jogokra, olyanokra is, amelyeket a kiadatási szerződésekben foglalt klauzulák nem érintenek (mindazonáltal ezen elvek Európán kívüli kontextusba helyezése jelenleg még gyakorlati problémákat vet fel). A kiadatás mibenlétének kifejtését követően a kiadatási eljárás tárgyalása következik, a "tiszta" bírói és közigazgatási, valamint a "vegyes" rendszer után az egyszerűsített kiadatási eljárás bemutatásával. A könyvnek e fejezete az európai elfogatóparancs intézményének elemzésével zárul. Itt a szerző saját fordításában és megjegyzéseivel kiegészítve és ennek folyományaként részletesen ismertetve található meg a vonatkozó kerethatározat-javaslat (mely a könyv megjelenése óta eltelt idő alatt már elfogadásra került, bár a javaslathoz képest némileg módosult tartalommal) a kiadatási eljárás fejlődésének tükrében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
