Megrendelés

Budai Balázs Benjámin: Kispest.hu - egy ügyintéző felület koncepciója (IJ, 2007/2., (18.), 65-67. o.)

A tervezést megelőző szempontok

Napjainkban egyre több szempontnak kell megfelelnie egy települési weboldalnak. A legelső lépés, hogy az oldalt tematikus blokkokra bontjuk, ahol az ügyintézési felületet önálló tematikus egységként kezeljük. Jelen tanulmányunkban csak és kizárólag ezzel foglalkozunk.

Az általános szempontokon túl (könnyű bővíthetőség, skálázhatóság, adatbázison nyugvó alapok) a gyorsaság, többnyelvűség, átláthatóság hármas követelményét is biztosítani kell, hiszen a szolgáltató jelleg ezt diktálja.

A kiindulópont tehát a szolgáltató jelleg, ami esetünkben ez azt jelenti, hogy az állampolgárnak nem kell ismernie a közigazgatást. Nem szabad feltételeznünk, hogy közigazgatási műveltséggel (végzettséggel, vagy akár tapasztalattal) rendelkezik. Sőt, a legrosszabból kell kiindulnunk ahhoz, hogy ideális portált alkossunk. A legkevesebb ismerettel rendelkező ügyfél ideáltípusát a következőkben lehet összefoglalni:

- Nem lépett még kapcsolatba a közigazgatással sem helyi, sem központi szinten.

- Élete első látogatását teszi az interneten, más portálokat még nem látogatott, nincs felhasználói rutinja.

- Nincs semmiféle elképzelése a közigazgatásról, az ügymenetekről, eljárási formákról.

- Funkcionális analfabéta, nem biztos, hogy azt látja, ami oda van írva, többszörös didaktikus visszacsatolásra van szüksége.

- Alapvetően türelmetlen, "három egérkattintáson túl" feladja.

- Keskeny sávszélességgel rendelkezik, "betárcsázós internetet használ"

Jogi követelmények

A 2003/98/EK irányelvnek való megfelelés jegyében megalkotott 2005. évi XC. törvény az önkormányzati honlapon digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélküli, korlátozásoktól mentes, ingyenes letöltést tűz ki célul.

A törvényi kötelezettségeket négy csoportra oszthatjuk:

1. ) Rendeletek nyilvánossága.

2. ) Szervezeti, személyzeti adatok.

3. ) Tevékenységre vonatkozó adatok.

4. ) Gazdálkodási adatok.

Az első és a negyedik csoport nem az ügyintézéshez köthető kötelezettség, így számunkra jelen esetben irreleváns. A harmadik csoport pedig a tevékenységek közvetett háttérinformációit tartalmazza, az ügyintézéshez nem közvetlenül kapcsolódnak, így az ügyintézésnél történő feltüntetésük zavaró, indokolatlan lenne egyetlen, alább feltűntetett kivétellel. A második csoport azonban a következő feladatokat nevesíti:

1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei.

2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai.

3. A közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcím).

4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve és az ügyfélfogadási rend.

5. Testületi szerv esetén a testület létszáma, összetétele, tagjainak neve, beosztása, elérhetősége.

6. A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek megnevezése, és 1. pontban meghatározott adatai.

7. A közfeladatot ellátó szerv többségi tulajdonában álló, illetve részvételével működő gazdálkodó szervezet [685. § c) pont] neve, székhelye, elérhetősége, tevékenységi köre, képviselőjének neve, a közfeladatot ellátó szerv részesedésének mértéke.

8. A közfeladatot ellátó szerv által alapított közalapítványok neve, székhelye, alapító okirata, kezelő szervének tagjai.

9. A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok neve, a szerkesztőség és kiadó neve és címe, valamint a főszerkesztő neve.

10. A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv 1. pontban meghatározott adatai.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére