Bár a tanulmány címe kissé populáris témát feltételez, sajnos azonban csalódást kell, hogy okozzak, mert nem a téma népszerűbb oldalával kívánok foglalkozni. Azért nem, mert nem az én dolgom annak megítélése, hogy ki és hogyan alkalmazza a díjrendeletet. Bár a közelmúltban napvilágot látott hír, miszerint a díjrendelettől való eltérés bűncselekményt valósít meg - megérdemelne egy alapos és körültekintő együttgondolkodást, mert meggyőződésem, hogy a közjegyzői kar jelenlegi státuszának nem kizárólagosan az a záloga, hogy egymás jó vagy rossz számlázási szokásait figyeljük. Annál is inkább, mert mindannyian a jogszabályoknak és a saját lelkiismeretünknek vagyunk alárendelve. Ugyanakkor nyilvánvaló mindenki számára, hogy nem minden jogszabálysértés valósít meg büntetőjogi tényállást. Számomra a téma azonban dogmatikai és egyben gyakorlati szempontból izgalmas. Hogy miért? - ezt kívánom az alábbiak szerint kifejteni:
A címben részletezett fogalommal már a Ptk. 677. § (1) bekezdés b) pontjában találkozhatunk, ahol is a hagyatéki eljárás költségeit mint hagyatéki tartozást említi a jogszabály. Idevonatkozóan a Ptk. Magyarázat szerint a hagyatéki eljárás költségén szoros értelemben a közjegyzői tevékenységért járó munkadíjat és költségtérítést kell érteni.
Átfogóan és minden közjegyzői tevékenységre vonatkozóan a Ktv. 183. § e) pontja alapján alkotott, a közjegyzői díjszabásról szóló 14/1991. (XI. 26.) IM sz. rendelet (továbbiakban: "Díjszabási rendelet") határozza meg a közjegyzőt minden, a törvény alapján végzett tevékenységéért megillető munkadíj és költségtérítés mértékét és az annak érvényesítésére vonatkozó szabályokat, melyek szerint a közjegyző az általa felszámított munkadíj és költségtérítés megfizetése iránti igényét a díjjegyzék kiállítása útján határozza meg.
Jelen esetben nem kívánok kitérni, a közjegyzői munkadíj és költségtérítésről kiállított díjjegyzék tartalmára, mivel ezt egyrészről az idevonatkozó díjszabási rendelet kimerítően szabályozza, - másrészről e tekintetben a közjegyzői kamarák elnökségei is folyamatos és bőséges útmutatást adnak. Ezzel szemben részletesebben szeretnék foglalkozni az ez irányú igény érvényesítés problémáival.
Ezekkel kapcsolatosan bevezetésül elsősorban arra szeretnék rámutatni, hogy a közjegyzői munkadíj és költségtérítés fejében fennálló követelés 2001. szeptember 1-jéig a jelenleg is érvényes és előbb hivatkozott díjszabási rendelet alapján olyan számlában rögzített követelésként volt érvényesíthető bírósági eljárás útján a nem fizető adóssal szemben, mint minden más civiljogi alapon keletkezett követelés azzal az eltéréssel, hogy az adós (ügyfél) a közjegyző által kibocsátott számlával szemben kifogás esetén az illetékes területi közjegyzői kamaránál kezdeményezett egyeztetést vehetett igénybe.
Azonban ezen a téren tapasztalható jogfejlődés során a törvényhozó a 2000. évi CXXXVI. tv. megalkotásával a közjegyzői munkadíj és költség követelést tartalmazó díj- és költségjegyzéknek, - melynek végösszege azonos a közjegyző által kibocsátott számlával - olyan jelleget biztosított, mely ezen jegyzéket a jogerős vagy előzetesen végrehajtható bírósági határozatokkal egyenlő rangra emelte, amikor is a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LII. tv. 16. §-ának módosításával végrehajtási lap kiállítását tette lehetővé 2001. szeptember 1-jétől kezdődő hatállyal a közjegyzői nemperes eljárások lefolytatásért felszámított díjról kiállított költségjegyzék alapján.
Előbbiek folytán 2001. szeptember 1-jétől díjszabási rendeletben említett bírósági út alatt a végrehajtási eljárást kell érteni, amivel kapcsolatban rögtön problémák jelentkeznek, melyek közül elsőnek tekinthetnénk azt a jogszabályi pontatlanságot, hogy míg a díjszabási rendelet 26. §-a díjjegyzékként határozza meg a közjegyző munkadíj és költségtérítési igényt tartalmazó jegyzékét, addig a Vht. 16. § a) pontja ezt "költségjegyzékként" jelöli, azonban kétségtelen, hogy ugyanazt kell érteni mindkét esetben.
Lényegesebb ellentmondást tartalmaz a Vht. 13. § (1) bekezdésének azon fogalmazása, hogy végrehajtható okiratot akkor lehet kiállítani, ha a végrehajtandó határozat kötelezést tartalmaz, jogerős, vagy előzetesen végrehajtható és a teljesítési határidő letelt.
Ezzel szemben a Vht. 16. § a) pontja szerint a bíróság végrehajtási lapot állít ki a közjegyzői díj- és költségjegyzék alapján, ami sem jogerős, sem előzetesen végrehajtható határozatnak nem tekinthető, de még teljesítési határidőt sem tartalmaz, holott a Vht. 13. § (1) bekezdése szerint ezek a végrehajtás elrendelésének feltételeit képezik.
Második problémát a közjegyzői munkadíj és költségtérítés iránti igény esedékessége jelenti számomra.
A már előzőekben többször hivatkozott díjszabási rendelet 23. §-a szerint a munkadíj és költségtérítés a közjegyzői tevékenység befejezésekor esedékes.
Ezzel kapcsolatban a kialakult általános gyakorlat szerint a hagyatéki eljárásban a hagyatékátadó végzés meghozatala tekintendő a közjegyzői tevékenység befejezésének, míg az okirat, tanúsítvány, másolat, bizonyítvány stb. készítésénél annak ügyfél részére történő kiadása, illetve átadása. [Díjszabási rendelet 25. § (1) bekezdés.]
Azonban az esedékesség még nem jelenti a közjegyzői költség jogerős meghatározását, ha szabad így fogalmaznom - mivel ennek időpontja a hatályos szabályozás szerint teljesen nyitott.
Ugyanis a díjszabási rendelet 27. § (1) bekezdése időhatár megállapítása nélkül lehetőséget biztosít a fél részére a kifogásolásra ("ha a fél a közjegyző által a díjjegyzékben feltüntetett munkadíj és költségtérítés összegét kifogásolja, egyeztetés végett a közjegyző székhelye szerinti területi közjegyzői kamara elnökségéhez fordulhat"), míg a díjszabási rendelet 28. § (1) bekezdése szintén időpont megjelölése nélkül a bírósági út igénybevételét biztosítja a fél, illetve a közjegyző részére, ami az előbbiekből kitűnően nem azonos a közjegyző, illetve a fél szemszögéből nézve.
A közjegyző ugyanis akár a kifogásolt, akár a kifogással meg nem támadott költségjegyzék alapján a Vht. 16. § a) pontja értelmében vh. lap kiállítását kérheti a bíróságtól követelése érvényesítésére, míg a fél a vh. költség megállapítása iránti keresettel fordulhat a közjegyző ellen az illetékes bírósághoz.
Azonban itt kell még rámutatnom arra is, hogy fentiekből kitűnően a közjegyzői költség megállapítása iránti eljárás a jogszabályban szabályozott határidők hiányában a Ptk. 324. § (1) bekezdés értelmében az öt éves elévülési időn belül az esedékességtől kezdve bármikor kezdeményezhető.
Harmadik problémaként vetődik fel az a különleges és nem jelentéktelen jogszabályokban biztosított előny, mely szerint a közjegyzői munkadíj és költségtérítés iránti igénye több fél esetén egyetemleges fizetési kötelezettség alapján érvényesíthető bármely nem fizető féllel szemben.
Ezt a lehetőséget a hagyatéki eljárás során keletkező közjegyzői munkadíj és költségtérítés tekintetében a Ptk. 683. § (1) bekezdése biztosítja, mely kimondja, hogy az örököstársak hagyatéki tartozásokért [melyekhez tartozik a hatályos Ptk. 677. § (1) bekezdés b) pontjában felsorolt hagyatéki eljárási költség is] mind a hagyatéki osztály előtt, mind pedig azt követően egyetemlegesen felelnek.
Ezen lehetőség alapján bármelyik örökössel szemben is lépjen fel a hagyatéki hitelező, az illető az örökrész erejéig köteles a tartozást kielégíteni. Az egyetemleges fizetési kötelezettséget a hagyatéki eljárást meghaladó körre terjeszti ki a közjegyzői díjszabásról szóló már többször hivatkozott Díjszabási rendelet 1. §-a, mely kimondja, hogy a törvény alapján végzett közjegyzői tevékenységért járó munkadíj és költségtérítés megfizetésére több fél esetén a fizetési kötelezettség egyetemleges.
Tehát úgy a hagyatéki eljárásban, mint minden más közjegyzői eljárásban közjegyzői munkadíj és költségtérítés iránti igény több érdekelt fél esetén bármely féllel szemben az egyetemlegesség szabályai szerint érvényesíthető, de nem kötelező, ami azt jelenti, hogy a közjegyző több érdekelt féllel szemben megosztva is érvényesítheti azt.
Az utóbbit azért tartottam szükségesnek hangsúlyozni, mivel találkoztam több olyan közjegyzői nézettel, hogy az egyetemleges fizetési kötelezettség folytán felesleges a közjegyzői munkadíj és költségek iránti követelést arányosan megosztva érvényesíteni a felekkel szemben, - elegendő azt, csak egy féllel szemben érvényesíteni.
Előbbiekkel ellentétben nézetem szerint nyitott kérdés, hogy mikor érvényesítse a közjegyző az egyetemleges felelősség alapján egy féllel szemben, vagy a felek között arányosan megosztva a díj- és költségtérítés iránti igényét. Erre útmutatást az ésszerűség és a méltányosság adhat, amiből következik az is, hogy csak abban az esetben vegye igénybe a közjegyző az egyetemleges fizetési kötelezettségből fakadó lehetőséget, ha az arányos megosztás útján nem hajtható be a követelés.
Itt kell, hogy kitérjek a közjegyzői munkadíj és költségtérítés iránti igény érvényesítésével kapcsolatosan az idevonatkozó bírósági gyakorlat jelenlegi álláspontját tükröző, a Bírósági Határozatok 2006. évfolyamának 2. számában 51. szám alatt közölt Legfelsőbb Bíróság által hozott döntésre, mely szerint "a közjegyző a hagyatéki eljárás lefolytatásával a jogszabályban meghatározott munkadíjra, költségtérítésre az örökössel szemben nem hagyatéki hitelezőként tarthat igényt, így az őt hagyatéki vagyon hiányában is megilleti."
Ez a jogeset azért érdemel figyelmet, mert az indokolásából kitűnően a Legfelsőbb Bíróság a 3/2004. Polgári Jogegységi Határozat szellemében a közjegyzői tevékenység közhatalmi jellegéből kiindulva jut arra a következtetésre, hogy a hagyatéki eljárás lefolytatásával kapcsolatos munkadíjra és költségtérítésre a közjegyző az örökössel szemben nem hagyatéki hitelezőként tarthat igényt, hanem az őt a Ktv. 1. §, illetve a 14/1991. IM sz. rendelet 1. §-a alapján illeti meg.
Ebből azt a következtetést vezeti le, hogy az örökös a közjegyzői díjköveteléssel szemben nem hivatkozhat sikerrel a Ptk. 679. §-ában részére biztosított kifogásra.
Nézetem szerint ezen fentebb hivatkozott bírósági gyakorlat "Janus Arcú". Egyrészt jelentős lépés a közjegyzői tevékenység közhatalmi jellegének megállapítása szempontjából és alkalmas a közjegyzői díjak privilegizált érvényesíthetőségének megalapozására, másrészt ezen túlmenően már nem adhat alapot a Ptk. 677. § (1) bekezdés b) pontjának az örökös hátrányára történő értelmezésére.
Fentiek alatt arra az esetre gondolok, hogy ha az örökös jogkövető magatartással önként megfizeti a hagyatéki eljárás kapcsán felszámított közjegyzői díjat és költségtérítés összegét és ezáltal a teljes hagyaték kimerül, ez esetben nem juthat előnyös megítéléshez a Ptk. 677. § (1) bekezdés c) pontjára alapított követelés - tehát megítélésem szerint a hatályos jogi szabályozás nem változott, így a Ptk. 678. § (1) bekezdés alkalmazásának szempontjából a közjegyzői díjtartozás továbbra is megelőzi az örökhagyó egyéb tartozásait. Ebből a szempontból tekintve súlyos méltánytalanságot jelentene az ettől eltérő értelmezés a jóhiszeműen eljáró örökösökkel szemben.
Az előzőekből kitűnően felvetődik az a gondolat, hogy szerencsés fogalmazás volt-e a fentebb hivatkozott döntés azon meghatározása, miszerint a közjegyző "nem hagyatéki hitelezőként" tarthat igényt az örökössel szemben fennálló követelésére, mert ha a közjegyzőt kiiktatjuk a hagyatéki hitelezők sorából, ezáltal a részére teljesített kifizetés nem minősülne hagyatéki tehernek és nem volna figyelembe vehető a kielégítési sorrendnél és nem csökkentené az illeték alapját sem.
Negyedik és nem elhanyagolható problémaként kell felvetni még azt a tényt is, hogy bár a díjszabási rendelet kimerítően intézkedik a díjjegyzék tartalmáról, de nem szól annak formájáról, vagyis annak eljárási megjelenéséről, ami viszont nem közömbös annak érvényesíthetősége szempontjából.
Jelenleg a munkadíj és költségtérítési jegyzék megjelenése egy részletes számla jellegét hordozza magán és tulajdonképpen szorosan véve ilyen érvényesítési lehetőséggel is bír, azonban a jogfejlődés, amit a 2000. évi CXXXVI. tv. 8. §-a is megjelenít - ettől eltérő formát, illetve szabályozást igényel, ez pedig de lege ferenda csakis a nemperes eljárások során az arra feljogosított közjegyző által hozott előzetesen végrehajtható végzés lehet, amely kapcsán a Pp. szabályai szerint áll be az esedékesség, illetve a végrehajthatóság és így a továbbiakban a jelenlegi szabályozás kapcsán jelentkező hiányosságok és ellentmondások megszűnnének és érvényesülne a hagyatéki eljárás 89. § (1) bekezdésében kimondott azon elv, miszerint eltérő szabályozás hiányában a Pp. megfelelő szabályai az irányadók.
Az elmondottakon túl ki szeretnék térni arra, hogy a jelenlegi általános gyakorlat szerint a közjegyzői munkadíj és költségtérítés iránti követelésüket a közjegyzők számla kiállítása útján érvényesítik a fizetésre köteles felekkel szemben. Ez a gyakorlat nyilvánvalóan az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. tv. 43. §-án alapul, mely szerint az adóalany köteles az általa teljesített szolgáltatásokról számlát kiállítani.
Az egyébként irányadó a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 67. § (1) bekezdéséből következően azonban elegendő lenne csupán csak a díj- és költségjegyzék kiállítása is, mivel az utóbb hivatkozott jogszabály tüzetesen meghatározza a könyvviteli elszámolást közvetlenül alátámasztó bizonylat általános tartalmi kellékeit.
Azonban figyelmet érdemel, hogy a 3/2004. polgári jogegységi határozat szellemében, mely a közjegyzői közhatalmi tevékenység elismerését manifesztálja, indult jogfejlődés ezen a téren jelentős változást hozott. Ugyanis már a 2003. évi XCI. tv. 81. §-ával az 1992. évi LXXIV. tv.-be iktatott 4/A. §-a 2004. január 1-jétől mentesíti a számlaadás kötelezettsége alól a közhatalom gyakorlására jogosult szervet, míg a 2005. évi LXXXII. tv. 2005. november 1-jétől hatályos 12. §-a pontosabban meghatározza mit kell érteni közhatalom gyakorlásával végzett tevékenység alatt, amit a hivatkozott törvényhely a következőkben határoz meg: "közhatalom gyakorlásával végzett tevékenység jogszabályi felhatalmazás alapján ellátott jogalkotási, végrehajtási, igazságszolgáltatási tevékenység, így a peres és nemperes eljárásként végzett tevékenység".
Ezen meghatározást egybevetve a 3/2004. polgári jogegységi határozatban foglaltakkal felvethető az a gondolat, hogy a közjegyzőkre vonatkozó számlaadási kötelezettség 2005. november 1-jétől kezdődő hatállyal megszűnt és ettől az időponttól kezdődően a közjegyző választhat, hogy saját belátása szerint számlát állít ki a fizetésre kötelezett féllel szemben, avagy megelégszik a számviteli törvény (2000. évi C. tv.) 167. § (1) bekezdésében rögzített követelménynek megfelelő bizonylat kiállításával.
Legvégül visszatérek a kezdetekhez, mégpedig a tanulmány első részében részletezett problémákhoz. Ezt azért hagytam a végére, mert nem találom a választ a kérdéseimre sehogyan sem. Tehát figyelembe véve a jelenlegi szemléletet a közjegyzők státuszát és tevékenységük jogi besorolását illetően felmerülhet a kérdés, hogy az okiratokra vezetett díjjegyzék alapján is lehet-e a Vht. 16. § a) pontja szerint végrehajtási lap kiállítását kérni, ha olyan botor volt a közjegyző, hogy átutalási számlát állított ki és azt az ügyfél nem egyenlítette ki. Tehát nem lehet megkerülni a kérdést - nemperes eljárás-e az okiratszerkesztés.
Úgy tűnik tért hódít az unióban az a megközelítés, hogy a közjegyzői tevékenység ún. közérdekű szolgáltatásnak tekintendő és nem vonatkoznak rá a szabad verseny korlátozását tiltó rendelkezések.
Zárógondolatként összegezni kívánom, hogy a rendszerváltást követő jogfejlődésnek megfelelően az 1991. évi a közjegyzőkről szóló XLI. tv. felhatalmazása alapján alkotott 1991. évi közjegyzői díjszabási rendelet azt a szemléletet tükrözte, mely a rendszerváltást megelőző, a bírósági rendszerbe betagolt közjegyzők fogalmával gyökeresen szakítani igyekezett és a közjegyzőt a bírósági rendszerből kivált, önálló, az igazságszolgáltatás rendszerébe beilleszkedő szervnek tekintette, akinek tevékenysége az egyéni vállalkozás szabályai szerint szabályozandó. Ennek megfelelően mondta ki a jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. tv. 17. § b) pontja, hogy a közjegyző a közjegyzőkről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében egyéni vállalkozó.
Azonban az azóta eltelt idő során ezen szemlélet nagymértékben változott és előtérbe került a közjegyzői tevékenység közhatalmi jellegét hangsúlyozó jogszemlélet és ennek szellemében intézkednek az utóbbi időben megalkotott idevonatkozó jogszabályok, amit követett a bírói gyakorlat is.
Ugyanakkor a közjegyzői tevékenység jogi megítélését kifejezni hivatott díjszabási rendelet, valamint a már többször módosított hagyatéki eljárás ezen fejlődésnek megfelelő módosítása elmaradt, - ami a jelenlegi ellentmondások és hiányok pótlását erősen igénylő helyzetkép kialakulásához vezetett.
Éppen ezért de lege ferenda itt az ideje annak, hogy a jogalkotásra hivatott szervek megfelelő jogalkotással az ezen a téren felmerült és a jelen tanulmányomban részletezett problémákra egységes jogszemléletet tükröző választ adjanak. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Örkényi Éva közjegyző, Salgótarján
Visszaugrás
