Az egyes tagállamok öröklési rendszerének ellentétes vonásai az öröklési eljárás lezárásaként kiadott aktus különbözőségében is kifejezésre jutnak. "Némely tagállamban az eljáró szerv formális határozattal "átadja a hagyatékot" az örökösök részére, míg másutt öröklési bizonyítvány kerül kiállításra, egyes tagállamokban pedig elegendő az örökösök okiratba foglalt egyezsége."[1] Az aktusok fajtájának különbözősége ellenére kibocsátásuk indoka és célja közös, igazolni az örökösi minőséget, biztosítani a hagyaték tárgyának jogszerű átszállását és birtoklását.
A nemzetközi elemet tartalmazó öröklés során a jogalkalmazók számára a legnagyobb kihívást az öröklési ügyben hatáskörrel és illetékességgel bíró szerv oldaláról nézve az egyes államokban fellelhető hagyatéki vagyontárgyak és az öröklésben érdekelt személyek felderítése jelenti, az örökösök oldaláról vizsgálva 2015. augusztus 17-ét megelőzően valamennyi érintett állam egy újabb jogrendszer, egy újabb öröklési eljárásban való részvétel kötelezettségét hordozta magában.[2]
Az európai öröklési rendelet[3] valódi nóvumaként az európai öröklési bizonyítvány megteremtését hangsúlyozzák az európai szerzők. Ugyanakkor egy, a határon átnyúló öröklési ügyekben öröklés tényét igazoló okirat létrehozásának igénye nem újkeltű jelenség. A nemzetközi hagyatékkezelésről szóló 1973. évi Hágai Megállapodás[4] Portugália, a (korábbi Csehszlovákia, majd) Szlovákia és Csehország együttműködésével[5] egy olyan "international certificate" létrehozását irányozta elő, mely meghatározott személyek, közöttük kiemelve a hagyatéki vagyonkezelők jogosítványainak igazolására szolgált.[6] A Hágai Megállapodás olyan nemzetközi tanúsítvány bevezetésére tett kísérletet, melyet azon személyek számára állítanak ki, "akik ingó vagyontárgyakat kívánnak kezelni, velük rendelkezni, illetve jogosultságaikat igazolni". A Megállapodás nem tartalmazott eljárásjogi szabályokat, csak a hátrahagyott házastárs értesítésére, tájékoztatására, valamint a hagyatéki vagyon felkutatására nézve szabott előírásokat. A tanúsítvány elismerése a részes államokban alapvetően automatikusan következett be, de az intézmény valódi jelentőségét a jóhiszeműség vélelmének garanciája keletkeztette. A tanúsítványban megjelölt személy részére kifizetéseket lehetett teljesíteni, valamint jogosultságot teremtett a hagyatéki vagyontárgyak részére történő átadása, kiszolgáltatása terén.[7]
Egy egységes európai öröklési tanúsítvány megteremtésének gondolatát először a Német Közjegyzői Intézet[8] tanulmánya vetette fel.[9] Ezt követően a Zöld Könyv[10] is górcső alá vette egy ilyen okiratok létrehozására irányuló valós tagállami szándék felderítését. A Zöld Könyv egyértelműen rámutatott, hogy a különböző jogrendszerek eltérő módon szabályozzák az öröklés tényének igazolását, ugyanakkor az örökösök számára különösen fontos, hogy más államokban jogaikat gyakorolhassák, örökségükhöz hozzájuthassanak. A harmonizáció középpontjába a jogrendszerek különbözőségéből eredő konfliktusok felszámolása kell, hogy álljon, s a létrehozandó dokumentum valamennyi EU-tagállamban azonos joghatások kiváltására alkalmas kell, hogy legyen. A Zöld Könyv három kérdést bocsájtott vitára: 1. Milyen hatások kiváltására kell, hogy alkalmas legyen a létrehozandó dokumentum? 2. Mire irányuljon a tartalma? 3. Milyen funkciót tölthetnek be tagállami hatóságok a tanúsítvány
- 352/353 -
kiállítása során: tartalmát és hatását illetően szerepe lehet a tagállami mérlegelési jogköröknek, vagy közösségi szinten előre rögzíteni kell kritériumokat a kibocsátást illetően?[11] A Zöld Könyv eredményeként a Bizottság azon megállapításra jutott, hogy a tanúsítványnak kétségtelenül nagy előnye az lenne, ha az örökösök a hagyatéki osztályon belül jogaikat anélkül is tudnák igazolni és érvényesíteni, örökségüket megszerezni, hogy további eljárásoknak kellene alávetniük magukat.[12] Végül két konkrét cél elérését rögzítette: az örökösi minőség igazolásának megkönnyítését, valamint a hagyaték átszállásának (hagyaték átadásának) biztosítását.
Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az európai öröklési rendelet első, 2009-es szövegváltozata[13] tartalmazta, és részletesen szabályozta az európai öröklési bizonyítvány intézményét. Az elfogadott rendelet VI. fejezetében a 62-73. cikkekben kerültek kidolgozásra az európai öröklési bizonyítvány bevezetésére, rendeltetésére, kiállítására vonatkozó részletszabályok. Az eljárásjogi rendelkezések közül a bizonyítvány joghatásaira, a jogorvoslati eljárásra vonatkozó cikkek érdemelnek külön kiemelést. A fejezet értelmezéséhez nélkülözhetetlen a rendelet 81. cikke előírásainak szem előtt tartása.
A rendelet nem adja meg az öröklési bizonyítvány definícióját, csupán a 63. cikk a bizonyítvány rendeltetése kapcsán ismerteti a sui generis uniós jogintézmény[14] némely jellemvonását. A létrehozandó dokumentum egy tagállam meghatározott hatósága által kibocsátott olyan okirat, mely révén az öröklésben érdekelt személyek az öröklési eljárásban jogállásukat igazolni, jogaikat érvényesíteni tudják. Fontos hangsúlyozni, hogy az öröklési bizonyítvány kiállítására nemcsak az örökösök kérelmére kerülhet sor, a hagyományosok, hagyatéki gondnokok és végrendeleti végrehajtók jogállásának igazolására egyaránt szolgál.[15]
A bizonyítvány valódi célja amellett, hogy a jogosult személyek hiteles jogállásának más tagállamban való lehető legegyszerűbb módon történő igazolását biztosítja, a 69. cikk (1) bekezdése értelmében, általa az öröklésben érdekelt személyek anélkül tudják a bizonyítvány joghatásait a kibocsátó államon kívüli országokban is érvényesíteni, hogy külön eljárásnak kellene alávetniük magukat. Másodsorban a bizonyítvány az elismerésből származó problémákat is kiküszöböli.[16]
Az intézmény rendeltetését, valódi lényegét nagyban meghatározza a rendelet más jogintézményeivel való kapcsolata. A kérdés különösen fontos a joghatóság, a határozatok elismerése és végrehajtása, valamint a dologi jog viszonylatában. Bár a 64. cikk szabályozza, hogy mely tagállam rendelkezik joghatósággal a tanúsítvány kiállítására, ugyanakkor arra vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz, hogy a tagállamokon belül, mely hatóságok (bíróságok) rendelkeznek hatáskörrel a bizonyítvány kiállítására.
A bizonyítvány hozzávetőlegesen szorosabb kapcsolatot mutat az elismeréssel. A 69. cikk (1) bekezdése értelmében a bizonyítvány külön eljárás nélkül valamennyi tagállamban joghatással bír. Míg az elismerés egy külföldi határozat belföldön történő elfogadását, a határozat joghatásainak belföldre történő kiterjesztését, belföldi jogintézményekkel való azonos szintre emelését jelenti, addig az öröklési bizonyítvány esetében egy ellentétes mechanizmussal állunk szemben: a bizonyítványt elsősorban más tagállamban való felhasználás céljából állítják ki, ugyanakkor a 62. cikk (3) bekezdésének második mondata szerint azonos joghatással bír a kiállító államban is.[17] Az intézménynek ez az egyik lényegi motívuma.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
