1. Alig három évtizeddel azt követően, hogy az interpolációs kutató módszer a római jog tudományos művelésének történeti irányt adott, újabb nagy jelentőségű (jog)irodalmi esemény hívta fel a figyelmet a történeti jellegű kutatások szükségességére. Ez az esemény Ludwig Mitteis-nek "Reichsrecht und Volksrecht in den östlichen Provinzen des römischen Kaiserreichs" címmel 1891-ben publikált munkája volt.[1] Mitteis ebben a művében rámutatott arra a befolyásra, hatásra, amelyet a római jogra fejlődésének ezer esztendős tartama alatt a Rómával kapcsolatba került különböző népek jogai gyakoroltak. Mitteis körvonalazta a tudománynak azt a feladatát, hogy a római jog fejlődéstörténetére vonatkozó kutatások keretében az antik mediterrán Oikumené keleti felében élő népek, ethnikumok jogai beható tanulmány tárgyát képezzék.[2]
Az iskola-alapító Mitteis[3] szerint az "autochton" görög (hellén) jog létének feltételezéséből kell kiindulni. Nézete szerint létezett eredeti és a keleti jogoktól teljesen független görög jog. Különbséget tett a hellénizmus és a hellenizáció között. A görög jog véleménye szerint egységes egész s a hellenizáció abszorbeálta, magába olvasztotta az idegen elemeket. Az egyes görög városok statutumokban is rögzített jogai azonos elveken nyugodtak és az egyes intézmények, jogi konstrukciók a fejlődés során többnyire csak árnyalatokban tértek el egymástól. Mitteis ebben a munkájában rámutatott a görög és a római jog között fennálló kapcsolatra.[4] A görög, az egyiptomi és a szíriai jogokat Volksrechtnek ("népjog") nevezi s kimutatja a római jogra gyakorolt hatásukat.[5] Nézete szerint a görög területeknek a római birodalomba való integrálása nyilván nem maradhatott hatás nélkül a római jog fejlődésére, mert ezáltal kezdődött meg voltaképpen a birodalom keleti részének hellenizálódása.[6] Hasonló jelenség volt megfigyelhető Szíriában, ahol nemzeti, helyesebben népi elemek még inkább találhatók a jogban.[7] Erre a legjobb bizonyítékot nézete szerint a Szír-római jogkönyv szolgáltatja.[8] Utalt továbbá Mitteis arra a hatásra, amelyet a görög jog a zsidó és az egyiptomi jog fejlődésére gyakorolt.[9] Rámutatott arra a hatásra is, amelyet az egyiptomi jog a római jog császárkori fejlődésére gyakorolt.[10]
Az általa adott ösztönzés - emellett meg kell említe-
- 279/281 -
nünk a "Konstruktionsjurisprudenz"-el való nyílt polémiáját - a római jog tudományos művelését még kifejezettebben történeti irányba vitte.[11] Az ókor keleti népeinek civilizációja és kultúrája iránt addig csak a történettudomány és a filológia művelői érdeklődtek, attól kezdve azonban a jogászok, közelebbről a római jog művelői is kiterjesztették kutatásaikat erre a területre s így most már az antik világban kialakult különböző jogok, jogrendszerek is tudományos igényű, jogi szempontból való tanulmányozás tárgyává váltak.
A római jog történeti fejlődésének vizsgálata így elvezetett mindazoknak az ókori jogoknak, jogrendszereknek a tanulmányozásához, amelyekkel Róma és a római birodalom évezredet meghaladó története során kapcsolatba került. A tudományos kutatás lassankint kilépett a római jog többé kevésbé élesen megvonható határai közül, térben és időben kiterjeszkedett és valójában a jogtörténeti tudománynak új ágát hozta létre: az antik jogtörténetet, német műszóval az "Antike Rechtsgeschichte "-t.
2. Ennek a tudományos iránynak a legkiemelkedőbb képviselője kétségtelenül Leopold Wenger, Ludwig Mitteis első tanítványa volt.[12] Wenger kezdettől fogva foglalkozott az ókori népek jogaival. Abból indult ki, hogy az ókor népeinek, de különösen a Földközi-tenger medencéje partvidékén élt ókori népeknek a jogai egymásra kölcsönösen hatottak és ennek megfelelően fejlődtek. Ezért szerinte a római jogot helyesen a többi ókori népek jogaival, jogrendszereivel együtt az általános jogtörténet keretében, mint az általános jogtörténet egyik részét kell tárgyalni. Az "Allgemeine Rechtsgeschichte" címen 1914-ben megjelent munka ennek az elvnek a szem előtt tartásával készült és annak első felében Kohler az ókori keleti népek jogaival (Das Recht der Orientalischen Völker), Wenger pedig a görögök és a rómaiak jogával (Das Recht der Griechen und der Römer) foglalkozik. A munka az antik világ kultúrnépeinek: a babiloniaknak, asszíroknak, egyiptomiaknak, zsidóknak, perzsáknak, görögöknek és rómaiaknak a jogát mutatja be, különösen kiemelve azt a befolyást, hatást, amelyet a különböző keleti jogrendszerek egymásra, majd a görög jogra és főképpen a görög jogon át a római jog fejlődésére gyakoroltak.
Kohler szerint a babilóniai és asszír jog a történelmi érintkezés folytán beszövődött a görög jogba, mégpedig minden valószínűség szerint több jogintézménnyel is kapcsolatban. Éppen ezért a nyugat-európai jogfejlődés - mint írta - "hatalmas tanítómestert" talált a babilóniai jogban. ("... jedenfalls hatte die westeuropäische Kultur im babylonischen Recht einen mächtigen Lehrmeister.")[13]
Részletesen elemezte Kohler az egyiptomi jognak a görög és a római joggal való kapcsolatait. Rámutatott arra, hogy ez a babilóniai jogtól teljesen függetlenül fejlődött.[14] A zsidó jog Kohler szerint nem elhanyagolható mértékben magán viseli a babilóniai és asszír hatás nyomait. Kiemelte, hogy előbb a zsidó jog gyakorolt hatást a római jog fejlődésére, majd változott a helyzet és a zsidó jog került római hatás alá. Itt utalt a hozomány (dos, zon barzel) intézményére.[15] Hatással volt nézete szerint a római jogra a perzsa jog is. Miként a Mithras-kultusz elterjedt Rómában, úgy a perzsa jog elemei is behatoltak a római jogba. Így például a manusos házasság - lényegét tekintve - éppen úgy ismeretes a perzsáknál, mint általában a többi indogermán népnél.[16] Utalt továbbá Kohler a babilóniai Talmud hatására is, amely különösen az agrárviszonyok tekintetében érvényesült.[17]
Wenger rámutatott arra a kétségtelen hatásra, amelyet a hellén jog a római jogra gyakorolt. Utalt ebben a vonatkozásban az egyiptomi papirusz-leletekre.[18] A római civiljog csupán a római polgárok joga volt. Róma növekedésével és fejlődésével azonban jogra volt szükségük a peregrinusoknak, azaz a nem római polgároknak is. Ezt a jogot a praetor peregrinus alkotta meg, felhasználva a görög és a különböző földközi-tengeri népek jogának a nem egy jogtételét. Az így kialakult és fejlődött jog, a ius gentium természetesen befolyással volt az archaikus ius civile-ve.[19] Arra a kérdésre, hogy a görög jog egységes volt-e vagy pedig csupán különböző partikuláris jogok összessége, Wenger válasza az, hogy az egységes volt s azt Hellász jogaként állították szembe a barbár népek jogával.[20] A görög fiúk Homérosz művein tanultak írni-olvasni, a római gyermekek viszont a XII táblás törvény szövegén. A görög gondolkodók figyelme a közjogra korlátozódott, míg a rómaiaké elsősorban a magánjogra irányult.[21] Tény viszont az, hogy Szolón törvénye az első magánjogi törvény
- 280/280 -
volt és az, hogy a rómaiak a XII táblás törvény meghozatala előtt éppen az athéni jogot - valószínűleg Magna Graecia valamelyik dél-itáliai poliszában - tanulmányozták. Emellett Gortyn kőbe vésett joga, amelyet 1884-ben Kréta szigetén fedeztek fel, hatással volt a római jogra.[22] Amikor a görög jog fejlődésének szintere a ptolemaioszok Egyiptomába tevődött át, nyilvánvalóan merített az egyiptomi jogból is. Mindezek alapján Wenger a következő megállapításra jutott: "Die neueste Forschung hat sich denn auch definitiv vom Ciceronianischen Leitmotiv frei gemacht, als sei alle nichtrömische Rechtsbildung eine wertlose, wenn nicht lächerliche quantité negligeable."[23] Wenger szerint a görögöknek nem volt "finom", különleges jogi érzékük. Érdeklődésük köre sokkal kevésbé fordult a magánjog felé, mint az a rómaiak esetében. A nagy görög bölcselők inkább az államjoggal (közjoggal) foglalkoztak, de ezen a téren is nem annyira a jog volt érdeklődésük tárgya, mint inkább saját nézeteiket fejtették ki. Olyan tudományos jellegű jogfejlődésre, mint amilyen a rómaiaknál a XII táblás törvények alapján kialakult, alig utal valami, inkább csak az egyes törvények felsorolásával találkozunk. A hellenisztikus jog körében ugyancsak hiányoznak a pozitív eredmények és szinte bizonyos, hogy az ilyen irányú kutatások megfelelő forrásanyag hiányában eredménytelenek maradnak.[24]
Wenger élesen elválasztotta a római jog történetét az antik jog történetétől akkor, amikor így ír:"Aber wie durch das römische Recht hindurch und darüber hinaus zum Bürgerlichen Gesetzbuch gekommen sind, so müssen wir durch die römische Rechtsgeschichte hindurch und über sie hinaus zur antiken Rechtsgeschichte kommen." Ehhez azonban hozzáfűzi, hogy nem csodálkozna azon, ha valaki a görög és a római jog egységes szemléltetése céljából "görög-itáliai jogtörténet"-ről (gräko-italische Rechtsgeschichte) beszélne. Felfogása szerint a görög és a római kultúrát közös forrásra lehet visszavezetni és ha ez a két kultúra külön is fejlődött, közös érintkezőpontjaik voltak s végül is a római világbirodalomban ismét egymás mellé kerültek.[25]
A Kohler és a Wenger által képviselt irányzatot követte munkásságában a Mitteis alapította Lipcsei Iskolához (Leipziger Schule) tartozó Koschaker is, aki kiváltképpen a babiloniai és asszír jogokat vizsgálta behatóan.[26]
Az antik jog(ok) tanulmányozása során a legnagyobb érdeklődés annak a kérdésnek a megfejtése iránt nyilvánult meg, hogy volt-e egységes görög jog, milyen szerepe volt ennek a makedón birodalom összeomlása után, amikor a Földközi-tenger keleti medencéje az ún. hellenisztikus kultúra hatása alá került. Ezzel szoros összefüggésben vizsgálta a tudományos kutatás azt is, hogy milyen hatást gyakorolt a görög jog a római jog fejlődésére a mediterrán Kelet római uralom alá jutása után,[27] milyen szerepe volt Nagy Constantinus uralkodását, Kr. u. 337-et követően, amikor a római birodalom súlypontja Konstantinápolyba tevődött át, vagyis a posztklasszikus (bizánci) vagy más elnevezéssel görög-római korszakban, a római jog fejlődésének ebben az utolsó fázisában és végül miképpen hatott magára a jusztiniánuszi kodifikációra (kompilációra).
3. A kutatások eredményeként az a nézet vált uralkodóvá, hogy a görög jog általában azonos elveken nyugodott, és ezért azt a többi ókori népek jogától külön kell választani, de figyelemmel kell lenni arra is, hogy a jog az egyes görög városállamokban igen sok tekintetben eltérően fejlődött. Ezért, ha a görög jogot, mint Hellas jogát, külön is kell választani a többi ókori jogtól, tekintettel kell lenni a nagy mértékben jelentkező partikuláris, sajátos fejlődésre. Vetus és Magna Graecia-ban egységes ún. pánhellén jog nem létezett.[28] Nem lehet szó egységes pánhellén jogról, mert nem áll rendelkezésre olyan forrás, amely a görög jog, de különösen a görög magánjog elveinek olyan egységes rendszerbe foglalását tartalmazná, mint amilyennel a rómaiaknál lehet találkozni.[29]
Ilyen partikuláris jogok formájában élt a görög jog[30] - a tudományos eredmények mai állása szerint -azután is, hogy a makedón hódítás következtében, a Kr. e. IV. század végén a görög civilizáció teret nyert a Földközi-tenger keleti medencéjében. A görög művelődés központja ekkor Egyiptom földjére, Alexandriába került, amely Kelet hellenizációjának központja lett. Ennek a hellenisztikus világnak a jogáról tájékoztatással szolgálnak azok a papirusz-leletek, amelyeket a tudomány ugyancsak a XIX. század utolsó évtizedei óta tett vizsgálat tárgyává. Arra azonban, hogy a görög jog tudományos művelése és rendszeres összefoglalása csak kezdetét is vette volna, a papirusz-leletek sem
- 281/282 -
nyujtottak eddig még semmi adatot. Valószínű viszont, hogy erre már nem is kerülhetett sor azért, mert a Földközi-tenger keleti medencéje a Kr. u. I. században teljesen római uralom alá került és ezzel a római jog nemcsak az állami hatalom ereje, de sokkal inkább a maga rendszerének tökéletessége következtében háttérbe szorította a viszonylag alacsony fejlettségi fokon álló és a partikuláris fejlődés folytán amúgy sem egységes és így általános érvényesülésre nem alkalmas görög jogot (jogokat).[31]
4. Az ezt követő századokban a görög jog, valamint a Földközi-tenger keleti partvidékén lakó többi, már korábban hellenisztikus kultúra befolyása alá került népek joga - mint ezt többen is igyekeztek bizonyítani - nagyobb hatással volt a római jogra és annak további fejlődésére. Ez a hatás fokozódott különösen attól az időponttól kezdve, amikor Nagy Constantinus császár a birodalom székhelyét Konstantinápolyba tette. A római birodalom súlypontjának Keletre helyeződésével kezdetét vette a római jog fejlődésének utolsó korszaka, a posztklasszikus (egyes kutatók szerint bizánci) korszak.[32]
Ebben a korszakban a nyugati eredetű római jogot a görög és a különböző hellenisztikus kultúrájú népek joga mindinkább átalakította. Szerepet játszott ebben a Nagy Constantinus alatt kiemelkedő jelentőséghez jutó kereszténység is, amelynek az eszméi, modern kifejezéssel "ideológiája", át meg átszövik a jog különböző területeit.[33]
Carusi különösen is kiemelte a hellén és keresztény hatás alatt virágzáshoz jutott Szíriát. Rámutatott a Kr. u. IV. vagy V. században szerkesztett Szír-Római Jogkönyv néven ismert gyűjtemény jelentőségére, amely szerinte a szíriai jogi élet fejlettségét, továbbá a római és helyi jog egymás irányában kifejtett kölcsönös hatását tanúsítja.[34]
A szíriai Berytus jogi iskolájával viszont Collinet foglalkozott behatóan és igyekezett szemléltetni azt a hatást, amelyet az iskola s annak révén a hellén és keleti helyi befolyás a posztklasszikus jogfejlődésre, kiváltképpen pedig Justinianus kodifikációjára gyakorolt.[35] Jól ismert tény az, hogy a jusztiniánuszi kodifikációhoz felhasznált forrásanyagot az interpolációkritikai irányzat képviselői gyakran interpoláltnak tekintették. Ezeket a jusztiniánuszi kodifikációt megelőző időből való interpolációkat, majd pedig az uralkodó által megbízott kompilátorok által a kodifikáció alkalmával végrehajtott szövegváltoztatásokat ("facinora Triboniani") igen sokan bizánci eredetűeknek, közelebbről a bizánci jogi iskolák működéséből következőknek, azokban gyökerezőknek tekintik. A bizánci jogi iskolák skolasztikus alapon dolgozták ki a hatályos jog elveit és foglalták azokat rendszerbe. Ilyen értelemben lényegében a bizánci iskolák működésének eredménye, következménye a jusztiniánuszi kodifikációban összegyűjtött jog is.[36] A bizánci jogot - görögrómai jog (ius Graeco-Romanum) - Collinet és Carusi egyaránt a római és a különböző keleti jogoknak a kelet-római birodalom ("bizánci birodalom") területén találkozásából és harmonikus egybeolvadásából keletkezett jogrendszernek tekintik, amelynek legjelentősebb megnyilvánulása a jusztiniánuszi kodifikáció (kompiláció) volt. Míg azonban Collinet szerint a birodalomban Orientis-e jogainak egyes intézményei, konstrukciói a bizánci iskolák révén jutottak be a kodifikáció anyagába,[37] addig Carusi úgy véli, hogy ezek a hellén befolyás mellett önállóan hatottak.[38]
Az antik keleti népek jogának feltárása és tanulmányozása céljából született tudományos mozgalom legnagyobb visszhangra az eredményt tekintve Olaszországban talált. A római egyetem jogi fakultásán, pontosabban még ekkor a bölcsészettudományi karon működő Keleti Intézet (Scuola orientale) jogi karhoz csatolt jogi szekciója keretében 1919-ben a földközitengeri jogok számára külön tanszék létesült, amelynek első professzora Pietro Bonfante és Vittorio Scialoja támogatásával a római jog és keleti jogi tanulmányok művelője, Evaristo Carusi (1866-1940) lett.[39] A római egyetem volt az első, amelyen a korábban csak filológiai irányban művelt (jogi) orientalisztika kifejezetten jogi tanszéket kapott.[40] Nem tagadható,
- 282/283 -
hogy a tanszék létrehozásában az olasz állam erősödő koloniális politikája is szerephez jutott.
A római egyetemen a keleti jogi tanulmányok keretébe a babiloni, asszír, zsidó, szír-perzsa, örmény, görög, kopt-etiópiai, egyiptomi, bizánci és muzulmán (iszlám) jogokat illesztették bele és az ilyen irányú tanulmányokat a romanisztikával hozták szoros kapcsolatba. Ennek megfelelően a római egyetem jogi fakultása mellett már régebben működő római jogi intézetet is római és a mediterrán Kelet jogai jogi intézetté szervezték át. Ilyen módon a római egyetemen a római és keleti jogok oktatása a Mitteistől kiindult kezdeményezésnek megfelelő irányt vett és az antik keleti jogok - mint az a hellén-keleti jogi koinét feltételező Carusi által képviselt gondolatnak is megfelelt - a jogi romanisztikai tanulmányokkal egységes keretbe foglalva váltak egyetemi előadások tárgyává.[41] Carusi a mediterrán Kelet antik jogait közös eredetűnek tartja, mely nézete a jogászok közül elsőként Pietro de Francisci jogosan éles kritikáját váltotta ki.[42] Carusi a mediterrán Kelet antik jogait olyan alapon is közelíteni törekszik, hogy azokat az ugyanahhoz a "mediterrán törzshöz" ("stirpe mediterranea") tartozó ethnikumok jogainak tartja, melyek (feltételezett) közös eredete és hasonlósága így ethnikai bázison nyugodna.[43]
5. Időközben - még az első világháború alatt -Mitteis újból hallatta szavát az antik jogtörténet kérdésében. Az 1917-ben a humanisztikus gimnázium barátainak egyesületében "Antike Rechtsgeschichte und romanistisches Rechtsstudium" címen előadást tartott, amelynek során hangsúlyozta, hogy az antik jog általános történetének gondolatával a maga részéről nem ért egyet és kijelentette, hogy a római jogi kutatások ilyen irányba terelésének az eszméje távol állott tőle s azzal egyáltalán mindig ellenkező állásponton volt. Az antik jog története - mint előadásában kiemelte - csakis az összehasonlító jogtudomány egyik része lehet és minden arra vonatkozó más elképzelést tévesnek kell tekinteni.[44]
Mitteis ilyen módon mintegy negyedszázaddal a "Reichsrecht und Volksrecht in den östlichen Provinzen des römisches Kaiserreichs" című munkájának megjelenése után elhárította magától a felelősséget azért a tudományos irányzatért, amely az antik világ jogát egységes egésznek tekinti és a római jogot - mint a többi keleti jogokkal szerves összefüggésben fejlődött jogrendszert - kívánja abba beleilleszteni. Ezzel Mitteis voltaképpen szembefordult Wengerrel és mindazokkal, akik tanítványai és híveiként a római jogi tanulmányok kiszélesítésére irányuló tudományos mozgalomban úttörőnek és irányadónak éppen őt tekintették.
Mitteisnek az az előadása, amelyet az előbb említett egyesület kevéssé elterjedt és jogászok körében csaknem teljesen ismeretlen folyóirata közölt, szélesebb körben csak jóval az első világháború befejezése után lett ismertté. Az értekezés igen nagy érdeklődést váltott ki és azt Riccobono 1928-ban a palermói jogi szeminárium folyóiratában olasz nyelvre lefordítva is közölte.[45]
Mitteis nézetét különös elégtétellel fogadta Riccobono, aki már korábban szembehelyezkedett azzal a nézettel, hogy a római jog állandóan a különböző keleti jogok hatása alatt fejlődött volna és hogy a római jog rendszere a különböző keleti jogok hatásának eredőjeként alakult volna ki.[46] Ezúttal már Mitteis állásfoglalására támaszkodva, amelyet egyébiránt a romanisztika művelőinek körében Mitteis tudományos végrendeletének tekintettek,[47] határozott formában fejtette ki véleményét az antik jogtörténet gondolatáról, de különösen az antik jogok és a római jog kapcsolatáról.
6. Riccobono szerint a római magánjog lassú és fokozatos fejlődés eredménye, amely a római állami berendezés változásaihoz képest különböző jogalkotó és jogalkalmazó szervek közreműködésével a gyakorlati élet tapasztalatainak és szükségleteinek megfelelően alakult ki. Kétségtelen, hogy a római jog évezredes fejlődése során idegen hatások is érvényesültek, de az idegen elemeket a római jog a maga természetes fejlődésének folyamán teljesen magába olvasztotta. Ilyen módon görög, hellenisztikus, provinciális helyi - egyszóval keleti - elemek valóban szívódhattak is fel a római jog testébe, mindezeket azonban a római "jogi genius" rómaiakká átalakítva illesztette be a jog rendszerébe.[48] Ezeket mérlegelve, Riccobono határozottan
- 283/284 -
úgy foglalt állást, hogy a római jog teljesen önállóan fejlődött és semmiképpen sem lehet olyan jognak tekinteni, amely az ókori népek jogaival való kölcsönhatás alapján alakult volna ki.[49]
A jusztiniánuszi kodifikáció anyaga, de különösen a Digesta Riccobono nézete szerint lényegében a klasszikus joganyagot tartalmazza. Justinianus kompilátorai kifejezetten azt az utasítást kapták ugyanis a császártól, hogy a klasszikus joganyagot gyűjtsék össze és rendezzék egységes szerkezetbe. A kompilátorok ennek az utasításnak legjobb tehetségük szerint meg is feleltek. A jusztiniánuszi kodifikáció anyaga tehát csakis a tiszta római jog lehet anélkül, hogy azon a bizánci korból származó hellenisztikus hatásnak nyoma volna. Kiváltképpen nem érvényesülhetett azonban - mint Riccobono hangsúlyozza - semmiféle olyan hatás, amely a IV. és V. századbeli bizánci jogi iskoláktól származott.[50]
7. Mitteis tudományos végrendelete után Wenger "Der heutige Stand der römischen Rechtswissenschaft. Erreichtes und Erstrebtes" (München, 1927.) című munkájában igyekezett tisztázni a maga álláspontját és gondolatait mesterével szemben. Lényegében elfogadta Mitteisnek azt a tételét, hogy az antik jog történetén nem lehet és nem is szabad mást érteni, mint összehasonlító jogi studiumot.[51] Wenger - bár ebből a munkájából is úgy tűnik, mintha mégsem tudná magát teljesen mentesíteni az általános jogtörténet (Universalrechtsgeschichte) gondolatától[52] - elismeri azt, hogy a római jog minden idegen hatás ellenére önállóan, saját úton fejlődött. Azt a nézetét tartja fenn csupán, hogy görög-bizánci befolyásnak érvényesülnie kellett a jusztiniánuszi kodifikációban.[53]
Azon a véleményen egyébiránt, hogy a római jog posztklasszikus korabeli fejlődésére és magára a jusztiniánuszi kodifikációra a bizánci jogi iskolák s rajtuk keresztül a különböző keleti tartományi jogok (Provinzialrechte) - Schönbauer kifejezésével élve - hatással voltak, a római jog legjelesebb művelői közül is többen, így Pringsheim, Arangio-Ruiz, Bonfante, Albertario, változatlanul megmaradtak. Különösen San Nicolo foglalt állást teljes határozottsággal - még Wenger által nyilvánított újabb nézet után is - ebben az irányban.[54]
8. Riccobononak a római jog fejlődéséről szóló tanításával igen élesen fordult szembe Bonafante. Legutolsó tanulmányainak egyikében, amely a Digesta olasz kiadásának megjelenése alkalmából készült, legfőképpen azt a nézetet kívánta megcáfolni, hogy a római uralom kiterjesztését követően a római jog további posztklasszikus fejlődésére Kelet hellenisztikus műveltségű népei, mint ilyen vonatkozásban Róma szellemi örökségének letéteményesei, befolyást nem gyakoroltak. Bonfante szerint semmiféle érvelés nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a hellenisztikus Keleten a római jog nem az ott élő népek helyzetének és igényeinek megfelelően fejlődött volna tovább. A helyi viszonyoknak a kodifikációt megelőző két évszázadban szükségképpen éreztetniük kellett hatásukat, aminek a nyomai természetesen Justinianus törvényalkotó munkásságában is jelentkeznek.[55]
9. Az "Antike Rechtsgeschichte" irányzatát is érintették azok az előadások, amelyek az 1933-ban Bolognában és Rómában megtartott nemzetközi római jogi kongresszuson a keleti jogok és a római jog kapcsolatának kérdéseivel foglalkoztak általánosságban és részleteiben.[56] A vitában az egymással sokszor diametrálisan ellentétes álláspontok kerültek megfogalmazásra.[57] A
- 284/285 -
mélyebb elemzés igénye nélkül ezúttal csak utalunk arra, hogy Németországban a nemzeti szocialista "Machtergreifung" után az ún. "arisierte antike Rechtsgeschichte" irányzata kerül előtérbe. Ez az irányzat kirekeszti a szemita népek jogait történeti jogösszehasonlításból.[58] Az antik jogtörténet politikai és ideológiai vonatkozásoktól sem mentes kérdése[59] még a XX. század utolsó évtizedében sem jutott nyugvópontra, mert igen sok vonatkozásban megfelelő történeti forrásanyag híján, amely a maga kétségtelen tárgyi adataival biztos alapot szolgáltathatna, csupán feltételezésekre kell a tudománynak támaszkodnia.[60] Újabb ásatások eredményei, újabb papiruszok, eddig nem ismert kódex, jogkönyv felfedezése vagy más esemény, amely idevágóan új adatokat hoz napfényre, természetesen a kérdés tisztázását jelentős lépéssel vihetné előre, sőt talán megoldást is hozhatna. Az Újszövetség Evangéliumainak jogi forrásainak feltárása körében is egy "modern" "Antike Rechtsgeschichte" irányzat metódusát követő kutatás eredményes lehet.[61]
Az antik jogtörténet koncepcióját illetően nehéz feladat állást foglalni még ma is.[62] Selb 1993-ban publikált munkájában[63] az "Antike Rechtsgeschichte" irányzatát is röviden elemzi. Az irányzat programjának lényegét az antik Mediterráneum jogi kultúrájának, általános történetének feltárására irányuló törekvés alkotja. Több történész, így Theodor Mommsen, Walter Otto és Eduard Meyer, a Mediterráneum egységes kultúrtörténetét hangsúlyozták. Wengertől azonban távol állt az egységes antik földközi-tengeri jog - Carusi "diritto mediterraneo"-ról ír - létezésének feltételezése. Kohlertől eltérően, aki az egyetemes jogi ethnológia művelője, Wenger csupán a görög és a római jog köréből vett történeti adatokkal járul hozzá ehhez az elgondoláshoz. Az antik jogtörténet létjogosultságát azok a kutatók sem tagadják, akik a római jogon kívül más antik joggal nem foglalkoznak. Így például Emilio Betti az antik jogtörténetet az antik jogi nézetek összehasonlításának tekinti.[64] Hoetink az antik jogtörténetet, pontosabban az annak tárgyát alkotó antik jogtörténeti kutatásokat a római jog "hátterének" tekinti és azokat a római jog szempontjából is fontosnak tartja.[65] A római jog és az antik jogtörténet kapcsolatának elemzése alapján megállapíthatjuk, hogy az összehasonlító jogtörténeti irányzat körébe tartozó "Antike Rechtsgeschichte"-nek annyiban van a római jog vonatkozásában jelentősége, amennyiben nem politikai, ideológiai szempontok által motivált prekoncepcióra épülő, hanem tudományosan igazolható, a jog szempontjából releváns aspektusokra figyelemmel lévő kutatásokon alapul. ■
JEGYZETEK
[1] A Reichsrecht és a Volksrecht jelentésére nézve 1. Földi A. - Hamza G.: A római jog története és institúciói. 14. átdolg. és bőv. kiadás. Budapest, 2009. 42 sk.
[2] L. L. Mitteis: Reichsrecht und Volksrecht in den östlichen Provinzen des römischen Kaiserreichs. Leipzig, 1918. 13 sk.
[3] A római jogi kutatásokra máig hatással lévő lipcsei Mitteis-iskola legkiválóbb képviselői Ernst Rabel, Paul Koschaker, Josef Partsch, Fritz Pringsheim, Schwarz András Bertalan és Rafael Taubenschlag. Vö.: E. Rabel: In der Schule von Ludwig Mitteis. Journal of Juristic Papyrology 7-8 (1953-54), 157 skk. Vö. még:J. Partsch: Ludwig Mitteis (1859-1921). Zeitschrift der Savigny-Stiftung (Rom. Abt.) 43 (1922) V-XXXI.
[4] L. Mitteis: i.m. 8.
[5] L. Mitteis: i.m. 10.
[6] L. Mitteis: i.m. 17.
[7] L. Mitteis: i.m. 24 sk.
[8] L. Mitteis: i.m. 30.
[9] L. Mitteis: i.m. 33-35.
[10] L. Mitteis: i.m. 59.
[11] Mitteis ugyanakkor jogászként közelíti meg és elemzi a jogintézményeket, figyelemmel azok funkciójának és struktúrájának változására az egyes történelmi periódusokban. Jól dokumentálja ezt a szemléletmódot a római magánjogot Diocletianus koráig bemutató tankönyve. L. L. Mitteis: Römisches Privatrecht bis auf die Zeit Diokletians I. Leipzig, 1908.
[12] Wenger önálló tanulmányában vizsgálja mestere, Mitten hozzájárulását a hellenisztikus jogtörténeti kutatások fejlődéséhez. Ebben a tanulmányában megállapítja, hogy létezett közös görög jogi koiné. L. L. Wenger: Mitteis und die hellenistische Rechtsgeschichte. Archives d'Histoire du Droit Oriental 1 (1937) 184 sk.
[13] L. J. Kohler: Das Recht der orientalischen Völker. In: Die Kultur der Gegenwart. Hrsg. von P. Hinneberg. Allgemeine Rechtsgeschichte. I. Hälfte. Leipzig - Berlin, 1914. 57-60.
[14] L. Kohler: i.m. 66-71.
[15] L. Kohler: i.m. 71-82.
[16] L. Kohler: i.m. 130- 132.
[17] L. Kohler: i.m. 133.
[18] L. L. Wenger: Das Recht der Griechen und Römer. In: Die Kultur der Gegenwart (i.m.), 292 sk.
[19] L. Wenger: i.m. 154.
[20] L. Wenger: i.m. 156.
[21] L. Wenger: i.m. 158.
[22] L. Wenger: i.m. 160.
[23] L. Wenger: i.m. 161.
[24] L. Wenger: i.m. 162.
[25] L. Wenger: i.m. 160 skk.
[26] L. P. Koschaker: Rechtsvergleichende Studien zur Gesetzgebung Hammurabis. Berlin, 1917. L. még uő: Ein alt-assyrisches Rechtsbuch. Leipzig, 1922.
[27] A görög és a római jog kölcsönhatását hangsúlyozza az irodalomban Kupiszewski. L. H. Kupiszewski: Römisches Provinzialrecht in Ägypten. In: Studien zur Papyrologie und antiken Wirtschaftsgeschichte. Friedrich Oertel zum achtzigsten Geburtstag gewidmet. Bonn, 1964. 68 - 80.
[28] L. Mitteis: i.m. 17 skk., és Wenger: i.m. 158 sk.
[29] Hamza G.: Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek. Budapest, 1998. 13- 19.
[30] Joggal ír Dareste a görög városállamok vonatkozásában "Morcellement politique"-ről. L. R. Dareste: La science du droit en Gréce. Platon, Aristote, Théophraste. Paris, 1893. (Reprint: Amsterdam 1968). 1.
[31] L. Mitteis: i.m. 17 skk.; Wenger: i.m. 162; E. Carusi: Gli studi dei diritti orientali mediterranei di fronte alla scienza del diritto e della politica orientale. In: Atti della Società italiana per il progresso delle scienze. VIII. Riunione, 1916. Roma, 1916. 26.
[32] L. Mitteis: i.m. 17 és 24 skk.; P. Collinet: Études historiques sur le droit de Justinien. Paris, 1912. 20.; Carusi: i.m. 35; B. Kübler: Geschichte des römischen Rechts. Ein Lehrbuch. Leipzig - Erlangen, 1925. 376.
[33] A kereszténységnek a római jog fejlődésére gyakorolt hatására nézve 1. R. Th. Troplong: De l'influence du Christianisme sur le droit civil des romains. Paris, 1855; 5. Riccobono: Cristianesimo e diritto privato. Rivista di diritto civile. 1911; C. Hohenlohe: Einfluss des Christentums auf das Corpus Iuris Civilis. Eine rechtshistorische Studie zum Verständnis der sozialen Fragen. Wien, 1937. A hazai irodalomból 1. Személyi K.: Keresztény eszmék hatása a római kötelmi jog kifejlődésére. Szeged, 1939; Visky K: A kereszténység és a római jog felelősségi rendszere. In: Notter A. Emlékkönyv. Budapest, 1941.
[34] L. Carusi: i.m. 16 skk.; uő.: Sul fr. 38 del Libro di diritto Siro-Romano Bullettino dell'Istituto di Diritto Romano. 1916. évf. 5 skk. Vö. még Mitteis: i.m. 30. A Szír-Római Jogkönyvre nézve az újabb irodalomból 1. W. Selb: Zur Bedeutung des Syrisch-römisches Rechtsbuches. München, 1964.
[35] L. Collinet: Histoire de l'école de droit de Beyrouth. Paris, 1925. 276.
[36] L. Collinet: i.m. (35. jegyzet) 276. E hatásra nézve a felelősség körében 1. V. Arangio-Ruiz: Responsabilità contrattuale in diritto romano. Ristampa della 2. ed. Napoli, 1987. 6 skk.
[37] L. Collinet: i.m. (32. jegyzet) 20 - 25.
[38] L. Carusi: i.m. 35 - 37.
[39] L. M. Talamanca: Un secolo di Bullettino. Bullettino dell'Istituto di Diritto Romano 30 (1988) LXXIII sk.
[40] L. M. Talamanca: Esperienza scientifica. Diritto romano. In: Cinquanta anni di esperienza giuridica in Italia. Milano, 1982. 706 sk.
[41] Carusit a római egyetem jeles filológus-orientalistája, Carlo Alberto Nallino részéről (Gli studi di E. Carusi sui diritti orientali. Rivista degli Studi Orientali. 1921. évf. 55 skk.) igen éles kritikai támadás érte, amely Carusinak a keleti jogok körében végzett tudományos működése ellen irányult. Carusi Nallino bírálatát "Diritto e filologia (Risposta di un giurista alle critiche di un filologo)" című, 1925-ben Bolognában megjelent terjedelmes munkájában utasította vissza. A polémiára nézve 1. Talamanca: i.m. (39. jegyzet), LXXV sk.
[42] L. P. de Francisci: I diritti orientali mediterranei e la loro supposta derivazione comune. Rivista Italiana di Sociologia 25 (1921) 1 skk., valamint uő.: Ancora dei diritti orientali mediterranei e dei loro rapporti. Archivio Giuridico 88 (1922) 1 skk.
[43] Carusi a "diritto mediterraneo" kérdését egy tágabb kérdéskör, az ún. "problema mediterraneo" részének tekinti. A "mediterrán faj" említése kapcsán A. Sergi "Origine e diffusione della stirpe mediterranea" c. munkájára (Roma, 1915) hivatkozik.
[44] Az előadás nyomtatásban a "Mitteilungen des Vereins der Freunde des humanistischen Gymnasiums" című bécsi folyóirat 1918. évi 18. számában (56 - 76) jelent meg.
[45] L. Annali del Seminario Giuridico di Palermo 12 (1928) 477 - 499. Mitteis értelmezéséhez fűzi Riccobono a"Punti di vista critici e ricostruttivi" című dolgozatát, amely a folyóiratnak ugyanebben a számában a Mitteis tanulmányának fordítását követően (500 skk.) jelent meg.
[46] L. S. Riccobono: Dal diritto romano classico al diritto moderno. Annali del Seminario Giuridico di Palermo. 1917. évf.
[47] L. E. Carusi: I rapporti tra diritto romano e diritti greco-orientali ed il testamento scientifico di L. Mitteis. In: Scritti in onore di Antonio Salandra. Milano, 1928.
[48] L. S. Riccobono: Punti di vista critici e ricostruttivi. Annali del Seminario Giuridico di Palermo. 1928. évf. 510 és 519 skk.
[49] "Nessuno infatti, potrà mai negare che il diritto abbia nell'eredità di Roma un posto a se, del tutto preminente" - írja Riccobono: i.m. (48. jegyzet) 562. Néhány oldallal ezt követően (565) így ír: "...l'evoluzione del diritto romano si compi senza l'intervento di legislatori e senza l'influsso di forze esteriori." Az antik jogot illetően pedig így fogalmaz (616): "...non potrà mai parlarsi di una storia unitaria del diritto antico."
[50] L. Riccobono: i.m. (48. jegyzet) 538 és 546, továbbá uő: "Fasi e fattori dell'evoluzione del diritto romano." In: Mélanges Cornil II. Paris, 1928. 259. Riccobonóval egyező nézeten van a kortársak közül különösen Buckland. L. W. Buckland: Diligens paterfamilias. In: Studi in onore di Pietro Bonfante. II. Roma, 1920. 87 skk.
[51] L. L. Wenger: Der heutige Stand. 14 és 63. Wenger ebben a munkájában így ír: "Ein antikes Recht im Sinne eines international gültigen Rechts hat es ebensowenig gegeben, wie etwa eine antike Sprache." (4). Vö. még: L. Wenger: Römisches Recht und Rechtsvergleichung. Archiv für Rechts- und Wirtschaftsphilosophie 14 (1920 - 1921) 1 - 27.
[52] L. Wenger: i.m. (51. jegyzet) 64.
[53] L. Wenger: i.m. (51. jegyzet) 2, ill. 8.
[54] L. M. San Nicolò: Römische und antike Rechtsgeschichte. Rektoratsrede gehalten den 23. November 1931. Prag, 1932. 59 sk., valamint uő: Die Stellung der Keilschrifturkunden in der vorderasiatischen Rechtsentwicklung. Zeitschrift der Savigny-Stiftung. (Rom. Abt.) 48 (1928) 48-50. Magyarországon ennek az irányzatnak a helyessége mellett Sztehlo Zoltán foglalt állást. L. Sztehlo Z.: Néhány szó a római jogi oktatás és romanisztikai tudomány újabb kutatási irányaihoz. In: Emlékkönyv Szentpéteri Kun Béla hetvenedik születésnapjára. Debrecen, 1944. 537 - 542.
[55] L. P. Bonfante: Edizione italiana al Digesto e gli studi di diritto romano. Rivista di diritto civile. 1931. 5. sz. 434 - 436. Említést érdemel az, hogy Bonfante hasonló értelemben foglalt állást már korábban is. L. P. Bonfante: Istituzioni di diritto romano. 9. kiad. Roma, 1922. 11.
[56] A kongresszuson ilyen vonatkozású előadásokat tartottak: Kübler, Stroux, Senn, Harder, Collinet, Bortolucci, Ciapessoni, Rabel, Weiss, Taubenschlag, San Nicoló, Baviera, Beck, Roberti, Siber, Niedermayer és Pringsheim. L. Sunti delle Relazioni. Congresso Internazionale di Diritto Romano. (kiadta az "Istituto di Studi Romani" főtitkársága. Róma, 1933) Vö. még: A. Schiller: Sources and Influences of the Roman Law. Georgetown Law Journal 21 (1933) 151 skk.
[57] Az "Antike Rechtsgeschichte"-vel kapcsolatos nézetekről jó áttekintést ad Julius G. Lautner. L.J. G. Lautner: Die Methoden einer antik-rechtsgeschichtlichen Forschung. Zeitschrift für vergleichende Rechtswissenschaft 47 (1933) 27 sk. Vö. még: F. de Zulueta: L'histoire du droit de l'antiquité. In: Mélanges P. Fournier. Paris, 1929. 787 sk., valamint P. Koschaker: Keilschriftrecht. Zeitschrift der Morgenländischen Gesellschaft 14 (1935) 34 sk.
[58] Vö. H. Keller: Die Bedeutung des römischen Rechts im neuen deutschen Hochschulunterricht. Zeitschrift der Akademie für deutsches Recht. 1936. 409 skk. Lényegében az "arisierte antike Rechtsgeschichte" szabta keretek között mutatják ki egyes kutatók, nem minden politikai célzatosság nélkül, az archaikus római jog és az ősi germán jog egyes intézményei viszonylatában a hasonlóságot. L. G. von Beseler: Römisch-germanisches Frührecht. In: Conferenze romanistiche tenute nell R. Università di Pavia nell'anno 1939 a ricordo di G. Castelli. Milano, 1940. 26 - 57. A nemzetiszocialista jogfelfogásra nézve 1. B. Rüthers: Entartetes Recht. Rechtslehren und Kronjuristen. München, 1988.
[59] Vonatkozik ez különösen az "antike Rechtsgeschichte"-vel kapcsolatos, bizonyos mértékig hivatalos olasz és német felfogásra a XX. század 30-as éveiben. L. az olasz jogtudomány vonatkozásában: A. Mantello: La giurisprudenza romana fra nazismo e fascismo. Quderni di storia 13 (1987) 23 skk.
[60] Az archaikus korból származó görög törvényszövegek elemzését jelentős mértékben nehezíti az, hogy a legtöbbször csak töredékes formában maradtak fenn, amire az újabb irodalomban Link utal. L. St. Link: Die Gesetzgebung des Zaleukos im epizephyrischen Lokroi. Klio 74 (1992) 11.
[61] L. D. Nörr: Die Evangelien des Neuen Testaments und die sogenannte hellenistische Rechtskoine. Zeitschrift der Savigny-Stiftung (Rom. Abt.) 78 (1961) 92 skk., valamint A. N. Sherwin-White: Roman Society and Roman Law in the New Testament. Oxford, 1963.
[62] A XX. század eleje óta, eredetileg a Wenger szabta irányban folyó antik jogtörténeti kutatásokról ad jó összefoglalást Archi. L. G. G. Archi: Storia del diritto romano e storia dei diritti antichi da Wenger a noi. In: Studi in memoria di G. Donatuti. I. Milano, 1973. 39 - 54.
[63] A római jog és az "Antike Rechtsgeschichte" kapcsolatát elemzi a legújabb irodalomban Selb. L. W. Selb: Antike Rechte im Mittelmeerraum. Rom, Ägypten, Griechenland und der Orient. Wien-Köln-Weimar, 1993. 47 skk.
[64] L. E. Betti: Grund und Wert einer Lehre der "antiken Rechtsgeschichte" mit vorwiegender Berücksichtigung des römischen Rechts (Einleitende Vorlesung zur "antiken Rechtsgeschichte"). Közli G. Crifó: Una lezione di Emilio Betti. In: Estudios de derecho romano en honor de A. D'Ors. I. Pamplona, 1987. 384 - 400.
[65] L. R. Hoetink: L'arriére-plan du droit romain. In: Opera selecta. Zutphen, 1986. 85 skk.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, az MTA tagja, Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest).
Visszaugrás
