Dr. Kecskés László D.Sc., Dr. Murányi Katalin: A hazai és a külföldi választottbírósági ítéletek végrehajtásának elrendelésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok Magyarországon (MJ, 2013/3., 129-138. o.)[1]

Korunk globális választottbíráskodását együttműködési és versenyelemek egyaránt bőségesen átszövik. Ennek a kiterjedt struktúrának nemcsak a különböző választottbíróságok az alanyai, hanem a különböző joghatósági területek, és így a különböző nemzetállamok juriszdikciói is. Az együttműködési és a versenyviszonylatokban is központi helyet foglal el a választottbírósági ítéletek végrehajthatósága. A választottbírósági rezsimek önmagukban nem lehetnek hatékonyak és sikeresek akkor, ha ítélkezési tevékenységükhöz nem kapcsolódik kiszámítható módon a választottbírósági ítéletek végrehajthatósága. Ez a tanulmány a magyar és a külföldi választottbírósági ítéletek magyarországi végrehajtásának gyakorlati problémáit szemlézi röviden, mivel az elméletben, a jogirodalomban és a gyakorlatban is kevés figyelem fordult eddig a magyar és a külföldi választottbírósági ítéletek végrehajtásának elrendelésével kapcsolatos kérdésekre. Indokolt tehát, hogy röviden áttekintsük a vonatkozó szabályozást és főként a gyakorlat által felvetett problémákat és azok megoldását.

I.

A magyar választottbírósági ítéleteket illetően alapvető és irányadó a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 58. §-ában szereplő az a szabály, hogy a választottbírósági ítélet hatálya ugyanaz, mint a jogerős bírósági ítéleté; annak végrehajtására a bírósági végrehajtásról szóló szabályok az irányadók. Ebből következően - eltérő rendelkezés hiányában - a végrehajtás elrendelése tárgyában a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) rendelkezéseiből kell kiindulni és az ott írt szabályokat kell figyelembe venni.

Mindenekelőtt szükségesnek látszik rögzíteni, hogy a választottbírósági ítélet végrehajtására természetesen csak akkor kerülhet sor, ha nem történt meg az ítélet érvénytelenítése. A választottbírósági ítélet érvénytelenítése esetén ugyanis nincs ítélet, amely végrehajtható lenne.

Maga a végrehajtás elrendelése erre vonatkozó nemperes eljárás keretében történik, mégpedig végrehajtási lap kiállításával, figyelemmel arra is, hogy a Vht. 16. § d) pontja kimondja, hogy a belföldi és külföldi választottbírósági határozat és egyezség alapján van helye végrehajtási lap kiállításának. Az említett szabály különös hatásköri és illetékességi rendelkezést is tartalmaz, mégpedig az adós lakhelye, székhelye - ezek hi-

- 129/130 -

ányában az adós végrehajtás alá vonható vagyontárgyának helye, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve közvetlen kereskedelmi képviselete esetén pedig a fióktelep, illetve a képviselet helye - szerinti Fővárosi Törvényszék, illetve megyei törvényszék jogosult a végrehajtási lap kiállítása körében eljárni. A Vht. 16. § e)-j) pontig a különböző EK-rendeletek, a közösségi védjegyekről szóló EK Tanácsi rendelet, valamint az Európai Unió Tanácsának, az Európai Bíróságnak és az Európai Bizottságnak a határozatai alapján kérelmezett végrehajtási eljárásokra vonatkozóan állapít meg különböző hatásköri és illetékességi szabályokat.

A végrehajtás elrendelésére irányuló kérelem formai kelléke a Vbt. 60. §-a szerint, hogy a választottbírósági ítéletre hivatkozó félnek vagy annak, aki végrehajtása iránt kérelmet nyújt be, köteles a választottbírósági ítélet eredeti példányát vagy hitelesített másolatát csatolni. Ha az ítélet nem magyar nyelvű, a fél köteles a magyar nyelvű hiteles fordítást is mellékelni. A végrehajtás elrendelése körében a bíróságok mindig ennek megfelelően járnak el. Időnkénti, de nem jelentős problémát csak a hitelesítés mikéntje jelent. A bíróságok minden esetben vizsgálják, hogy a kérelem megfelel-e az előbb írt feltételeknek, azok alkalmazása a gyakorlatban különösebb problémát nem jelent.

Hangsúlyozni kell, hogy egységes a bírósági gyakorlat abban a kérdésben, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti eljárás megindítása önmagában nem akadályozza meg annak végrehajtását (BH 1998.541.). Ez a gyakorlat nem jelent eltérést az általános szabályoktól, tekintve, hogy az állami bíróság által hozott jogerős ítélet végrehajtása is kérhető abban az esetben is, ha a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be. A végrehajtási lap kiállításának megtagadására csak abban az esetben kerülhet sor, ha jogerős bírósági ítélet esetén a Kúria a jogerős ítélet végrehajtását a felülvizsgálati kérelem elbírálásáig felfüggesztette, választottbírósági ítélet esetén pedig akkor, ha az adós az érvénytelenítési pert megindította, a bíróságtól a végrehajtás felfüggesztését kérte a Vbt. 56. § (1) bekezdése szerint és a bíróság a végrehajtást felfüggesztette.

A végrehajtás felfüggesztése tárgyában azonban már eltérő és a mai napig rendezetlen az ítélkezési gyakorlat. Több olyan - ítélőtáblai és a Legfelsőbb Bíróság által hozott - határozattal találkozhatunk, amikor a bíróság a végrehajtás felfüggesztésére irányuló kérelem tárgyában hozott döntésében azt mondta ki, hogy a választottbírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelem elbírálásánál a bírósági végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni (EBH 2000.237, EBH 2001.554). Az EBH 2000.237 szám alatt közzétett döntésben a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a Vbt. nem rendelkezik arról, a bíróság a választottbírósági ítélet végrehajtását milyen körülmények megvalósulása esetén függesztheti fel, csupán a választottbírósági ítélet végrehajtása felfüggesztésének lehetőségét mondja ki. A választottbírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelem elbírálásánál ezért a bírósági végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Itt a bíróságok általában a Vht. 48. §-ában foglalt szabályokat hívják fel.

Az előbbiekből következően azt vizsgálják a bíróságok a Vht. 48. § jelenlegi (3) bekezdésében írtak szerint, hogy a felfüggesztésre okot adó méltányolható körülményt igazolt-e az adós vagy sem. Más esetben, így a Pf. V. 21.856/1997/1. számú végzésében a Legfelsőbb Bíróság azt fejtette ki, hogy az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott a Vht. 48. §-ának b) pontjára, mert az adott esetben nem a végrehajtás foganatosításáról, hanem a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perről van szó. Azt azonban nem találta kifogásolhatónak, hogy a felperes vagyoni helyzetére figyelemmel indokoltnak tartotta a végrehajtás felfüggesztését a Vbt. 56. § (1) bekezdése alapján.

Az érvénytelenítésre irányuló kereset pontatlanságára, az érvénytelenítésre vonatkozó ok egyértelmű megjelölésének hiányára hivatkozással utasította el a Legfelsőbb Bíróság a választottbíróság ítélete végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmet a Gf. VI. 32.130/2000/3. számú végzésében.

Az ismertetett gyakorlatból megállapítható, hogy a Legfelsőbb Bíróságon és az alsó fokú bíróságon is eltérő döntések születnek a végrehajtás felfüggesztése, különösképpen annak indokolása tárgyában. (A Kúria ez ideig ilyen határozatot nem hozott.)

Véleményünk szerint azonban a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti perben az ítélet végrehajtását felfüggesztő kérelem elbírálása során a Vht. szabályai nem kerülhetnek alkalmazásra. A Vht. 48. §-a ugyanis a már megindult végrehajtási eljárás felfüggesztésére vonatkozóan tartalmaz rendelkezést, és a felfüggesztést a foganatosító bíróság hatáskörébe utalja. A Vht. 48. §-ba foglalt szabályok tehát a végrehajtás foganatosításához kapcsolódnak, a foganatosítással kapcsolatban merülhetnek fel.

Úgy gondoljuk, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt megindult perben a végrehajtás felfüggesztésére a Vbt. 56. § (1) bekezdése alapján kerülhet sor, és csak akkor, ha valószínűsíthető, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti per sikerre vezethet, vagy megállapítható, hogy a végrehajtás foganatosítása érvénytelenítés esetén nagyobb hátrányt okoz, mint a kereset elutasítása kapcsán beállott késlekedés. Így például a BH 2001.80 számú határozatban a Legfelsőbb Bíróság azt fejtette ki, hogy nem függeszthető fel a választottbírósági ítélet végrehajtása, ha a felperes keresetében nem jelölte meg, a választottbírósági ítélet érvénytelenítését a Vbt. 55. §-ában felsorolt mely okokból kéri. Ugyanígy nem látott a felfüggesztésre okot a Legfelsőbb Bíróság, amikor az érvénytelenítésre irányuló kereseti kérelem hiányos volt, a szükséges adatokat és mellékleteket nem tartalmazta. Ezekben az esetekben a bíróság a Vbt. 56. § (1) bekezdésére és a Vht. 49. § (2) bekezdésére utalt.

Amennyiben a bíróság a felfüggesztésre irányuló

- 130/131 -

kérelem elbírálása kapcsán a Vht. rendelkezéseit kívánja felhívni, álláspontunk szerint csak a Vht. 49. § (2) bekezdésére való utalás fogadható el, mely szerint a bíróság a végrehajtást azokban az esetekben is felfüggesztheti, amelyekben ezt a Pp. vagy más törvény lehetővé teszi. Az adott esetben a más törvény a Vbt. 56. § (1) bekezdése. Mindenesetre egyértelműbb lenne, ha a Vbt. meghatározná azokat a szempontokat, amelyeknek figyelembevételével a választottbírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztésére sor kerülhet.

Abban az esetben tehát, ha van joghatályos választottbírósági ítélet, amelynek végrehajtását nem függesztette fel az érvénytelenítési perben eljáró bíróság, sor kerülhet a végrehajtási lap kiállításával a végrehajtás elrendelésére. Ebben a körben a bíróságoknak a Vht. 13-16. §-ban írt szabályokat kell alkalmazni. Így a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a Vht. 13. § (1) bekezdés a)-e) pontjai szerinti pozitív feltételek, illetve a Vbt. 59. §-ában írt, a végrehajtás megtagadásának okaként felsorolt feltételek fennállanak-e (Fővárosi Ítélőtábla Gpkf. X. 44.887/2008/2.). E vizsgálódás körében, például a Legfelsőbb Bíróság nem látott lehetőséget a végrehajtás elrendelésére egy olyan ügyben, ahol a választottbíróság ítélete a teljesítési határidőt nem tartalmazta. Kifejtette, hogy "a Vht. 16. § d) pontja biztosítja a megyei (Fővárosi) bíróság részére a választottbírósági határozat alapján a végrehajtási lap kiállítását. A végrehajtható okirat kiállításának általános feltételeit a Vht. 13. § (1) bekezdés a)-c) pontja határozza meg".

A jogszabályi rendelkezések helyes értelmezéséből azt a következtetést vonta le, hogy "a végrehajtás elrendelésének alapjául szolgáló okiratnak tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyek alapján kétséget kizáróan megállapítható - a Ptk. teljesítésre vonatkozó szabályait is figyelembe véve - az adós kötelezettsége. A végrehajtani kért választottbírósági ítélet rendelkező része azonban a teljesítési határidőt nem tartalmazza." A határozat rendelkező részéből nem olvasható ki, hogy a marasztalási összeg megfizetésére az I. r. alperes a II. r. alperessel egyetemlegesen köteles, így abból kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy az adósként megnevezett alperes, a marasztalás teljes összegével tartozik-e helytállni. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy nem volt meg a jogszabály szerinti valamennyi feltétel, ezért a végrehajtási lap kiállítása megtagadásának volt helye (Legfelsőbb Bíróság Pf. I. 25.271/2001/4.).

A bíróságok azt is kimondták, hogy a végrehajtás elrendelése körében a választottbírósági ítélet rendelkező részének és nem az indokolásának van döntő jelentősége (Legfelsőbb Bíróság Gfv. X. 30.699/1999.).

A választottbírósági ítélet végrehajtásának elrendelése kapcsán szembesülnünk kell azzal a problémával, amelyet a kézbesítés tárgyában a Vbt. 10. §-a és a Választottbíróság Eljárási Szabályzatának 11. §-a tartalmaz.

A Vbt. 10. § (1) bekezdése szerint, ha a felek eltérően nem állapodnak meg, bármely írásbeli közlést azon a napon átvettnek kell tekinteni, amikor

a) azt a címzettnek személyesen átadták vagy

b) azt a székhelyére, telephelyére vagy lakóhelyére (a továbbiakban együtt: székhelyére), szokásos tartózkodási helyére vagy postai címére kézbesítették.

A (2) bekezdés pedig kimondja, ha az (1) bekezdés b) pontjában felsoroltak közül egyik sem állapítható meg, az ajánlott levélben vagy bármilyen, a kézbesítés megkísérlését bizonyító módon címzett utolsó ismert székhelyére, szokásos tartózkodási helyére vagy postai címére megküldött írásbeli közlést belföldi címzett esetén az elküldéstől számított nyolcadik napon, külföldi címzett esetében a tizenötödik napon átvettnek kell tekinteni.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság Eljárási Szabályzatának 11. §-a lényegében megismétli ezt a szabályt.

A szabályozásnak ebből a módjából megállapítható, hogy a Vbt. egy rendkívül súlyos kézbesítési vélelmet állít fel arra az esetre, ha a választottbírósági iratot bizonyítható módon a címzett székhelyére, tartózkodási helyére vagy postai címére elküldték, az elküldéstől számított ott meghatározott napon. E szigorú szabály ismert indoka, fontos érdek fűződik ahhoz, hogy a választottbírósági eljárások elhúzódására ne kerülhessen sor és azt a sok esetben pervesztésre álló alperesek az iratok átvételének megtagadásával ne akadályozhassák.

Ez az érv elfogadható, azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy vannak olyan esetek, amikor a kézbesítés valóban nem történik meg, ilyen lehet a választottbírósági eljárás kezdetén, ha az alperes - legyen az természetes személy vagy gazdálkodó szervezet - lakcíme vagy székhelye a választottbírósági szerződés megkötését követően megváltozott. Nem vitás, hogy az állami bíróság is a "nem kereste" jelzéssel visszaérkező iratot szabályszerűen kézbesítettnek tekinti, azonban ehhez a Pp. a kézbesítési vélelem megdöntésére vonatkozó eljárási lehetőséget biztosít. Ismert ugyanis, hogy a kézbesítési gyakorlat szerint a postás nem vizsgálódik a tárgyban, hogy a címzett ott lakik vagy sem. A tértivevényes vagy ajánlott küldeményről szóló értesítést egyszerűen bedobja a levelesládába, majd ha nem jelentkezik érte a címzett, "nem kereste" jelzéssel visszaküldi, sok esetben olyankor is, amikor a címzett már régen nem lakik az adott helyen. Így szélsőséges esetben előfordulhat az is, hogy a marasztalt alperes nem tud a választottbírósági eljárásról, nem kapja meg a keresetlevelet, illetve felhívást a választottbíró jelöléséről, nem kapja meg a választottbírósági határozatot sem és akkor szembesül a problémával, amikor megjelenik a végrehajtó.

A magyar választottbírósági gyakorlat a Vbt. 10. §-ában foglaltaknak megfelelő kézbesítés esetén, a határozat és egyéb választottbírósági irat kézbesítését szabályosnak tekinti. A bíróságok azonban sok esetben szembesülnek azzal, hogy a kézbesítés mégis hiányos volt és olyan eredményre vezetett, aminek figyelembevételével a végrehajtási lap kiállítására nem kerülhet sor. A bírósá-

- 131/132 -

gok esetenként szigorúan veszik a Vbt. 10. § (2) bekezdésébe foglalt rendelkezést. Így pl. a Debreceni Ítélőtábla Gpkf.I.30.148/2011/2. számú végzésében kifejtette, hogy miután a választottbírósági eljárás során közölt utolsó ismert adósi lakcím a határozat elküldéséig nem változott, a kézbesítést szabályosnak kell tekinteni. Ugyanígy a Fővárosi Bíróság a 4.P.27.506/2004/11. számú határozatában nem látott okot a kézbesítés szabálytalanságának megállapítására, amikor a keresetlevél szabályosan kézbesítésre kerül és csak azt követően érkeztek vissza az iratok "nem kereste", illetve "elköltözött" megjelöléssel. A Legfelsőbb Bíróság azonban nem tekintette szabályszerűen kézbesítettnek azt az iratot, amelyet az alperes külföldi tulajdonosa cégjegyzékbe bejegyzett kézbesítési megbízottjának küldött el a választottbíróság, mert álláspontja szerint a cégjegyzékbe bejegyzett kézbesítési megbízottnak nem feladata a választottbírósági eljárással kapcsolatos küldemények átvétele, ezért a neki történő kézbesítés nem tekinthető szabályszerűnek (Legfelsőbb Bíróság Gfv.X. 30.229/2009/4. szám).

Helyesnek találta a Fővárosi Ítélőtábla a Gpkf.44.887/ 2008/2. számú végzésében az elsőfokú bíróságnak a végrehajtási lap kiállításának megtagadásáról rendelkező határozatát. A választottbíróság jogerősnek és végrehajthatónak nyilvánított ítélete alapján a végrehajtási lap kiállítására irányuló kérelmet elutasító végzés szerint tényként volt megállapítható, hogy a választottbíróság határozata az alperes címéről "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel érkezett vissza. A korábban e címre küldött értesítések kézbesítése feltehetően szabályszerű volt. Az ítélőtábla azt fejtette ki, hogy a tárgyalásra szóló idézés szabályszerűségéből, az ítélet kézbesítésének szabályszerűségére nem lehet következtetést vonni. A végrehajtást kérő nem igazolta, hogy az adósnak az eljárás során közölt utolsó ismert lakcíme a határozat elküldéséig nem változott és a postai kézbesítés megkísérlése erre a címre történt. A kézbesítés tehát csak akkor tekinthető a Vbt. 10. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelőnek, ha időközben a lakcím nem változott. Miután a végrehajtást kérő a hiánypótlási eljárás keretében sem igazolta az előbbi körülményeket, a bíróság a Vht. 19. § (1) bekezdése alkalmazásával helyesen döntött a végrehajtási lap kiállításának megtagadásáról.

Véleményünk szerint a kézbesítési problémák megoldása tárgyában a jogszabályalkotónak kellene lépni a Vbt. 10. § (2) bekezdésében felállított szigorú kézbesítési vélelem tárgyában és a vélelem megdöntésére alkalmas eljárási szabályokat alkotni. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy a bíróságok egy nem vitathatóan szabálytalan kézbesítés esetén is elrendeljék a végrehajtást, még ha a körülmények a Vbt. 10. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelőek is. Nyilvánvaló, hogy a bíróságok igyekeznek majd olyan okot találni, amely alkalmas lehet a végrehajtás elrendelésének megtagadására.

Itt kell felhívni a figyelmet arra, hogy a kézbesítés tárgyában való rendelkezés annál is inkább szükségesnek látszik, mert általunk nem ismert okból a Vbt. nem vette át a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban 1958. június 10-én kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1962. évi 25. tvr. (a továbbiakban: Egyezmény) szabályait, amelyek nemzetközi viszonylatban lehetőséget biztosítanak annak a félnek, akivel szemben a választottbírósági határozatot érvényteleníteni kívánják, annak igazolására, hogy nem értesítették szabályszerűen a választottbíró kijelöléséről, vagy a választottbírósági eljáráról, vagy pedig ez a fél egyéb okból nyilatkozatát előterjeszteni nem tudta (V. Cikk 1.b.). Nemzetközi viszonylatban tehát megfelelő jogvédelem érvényesül, a magyar választottbíróság által lefolytatott eljárás, illetve választottbírósági ítéletek tárgyában, ilyen jogvédelem nem kerül alkalmazásra, figyelemmel arra is, hogy a Vbt. 59. §-a csak két okot jelöl meg olyanként, amelynek alapján a végrehajtás megtagadható, mégpedig, ha a magyar jog szerint a vita tárgya a választottbírósági útra nem tartozik vagy az ítélet a magyar közrendbe ütközik.

A kézbesítési hiányosságokkal kapcsolatban az Egyezményhez hasonló rendelkezést nem tartalmaz.

Úgy gondoljuk, hogy indokolt lehet a Vbt. és az Eljárási Szabályzat kiegészítése a kézbesítési vélelem megdöntésére vonatkozó valamilyen rendelkezéssel, illetve annak egyértelműbb meghatározásával, hogy főleg az eljárás kezdetén és a határozat kézbesítésekor milyen szabályoknak kell érvényesülniük. A jelenlegi helyzetben ugyanis a külföldi ítélet vagy választottbírósági ítélet végrehajtása esetén a fél nagyobb védelemben részesül, mint magyarországi választottbírósági ítélet végrehajtásának elrendelésekor, ami véleményünk szerint meg nem engedhető, jogegyenlőséget sértő körülmény.

Abban az esetben, ha a végrehajtás elrendelésére irányuló kérelem kapcsán a bíróság minden egyéb körülményt rendben lévőnek talál, már csak annak vizsgálata válhat szükségessé - mégpedig hivatalból -, hogy nem állanak-e fenn a választottbírósági ítélet végrehajtásának megtagadása tárgyában a Vbt. 59. § a) és b) pontjában írt feltételek. Ezek: hogy a vita tárgya a magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozik, vagy az ítélet a magyar közrendbe ütközik. Természetes azonban, hogy a fél az érvénytelenítési perben már jogerősen elbírált körülményre, a végrehajtás megtagadása tárgyában nem hivatkozhat. Ha tehát a választottbírósági ítélet érvénytelenítését közrendbe ütközés címén kérte és keresetét a bíróság elutasította, ez az indok a végrehajtási kérelem elbírálása körében már nem hozható fel, figyelemmel a választottbírósági ítélet és annak érvénytelenítése tárgyában hozott határozat tárgyában is érvényesülő ítélt dolog jogintézményére. A Legfelsőbb Bíróság a Pf. I. 25.441/2002/2. és a Pf.I.25.442/2002/2. számú végzéseiben is kifejtette, hogy az eseti választottbírósági ítélet végrehajthatósága nem tagadható meg a magyar közrendbe ütközésre alapítottan, ha ugyanezen

- 132/133 -

okra alapított, az ítélet érvénytelenítése iránti keresetet a bíróság jogerős ítéletével elutasította. Abban az esetben azonban, ha a fél más jogcímen indította meg az érvénytelenítési pert - amelyben a közrendbe ütközésre való hivatkozás nem történt, azt a bíróság nem bírálta el -, nincs elzárva attól, hogy a végrehajtás elrendelésére irányuló nemperes eljárásban hivatkozzon a közrendbe ütközésre, amelyet a bíróságnak ez esetben a végrehajtás elrendelésére irányuló eljárás keretében kell elbírálnia.

Ugyanez a helyzet abban az esetben is, ha a fél arra hivatkozik, hogy a vita tárgya a magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozik.

Mint láttuk tehát, a magyar választottbírósági ítélet végrehajtásának elrendelése körében lényegében az állami bíróság jogerős ítéletének végrehajtására vonatkozó rendelkezések alkalmazására kell hogy sor kerüljön, néhány, a választottbírósági eljárásból adódó, az előbbiekben részletezett különbséggel. Maga a végrehajtási eljárás a végrehajtási lap kiállítását követően választottbírósági ítélet esetén is az általános szabályok szerint történik, tehát e tárgyban külön rendelkezés vagy a gyakorlatban különleges kérdés nem merült fel.

Néhány szót kell szólni még arról az esetről, ha a választottbírósági ítéletben marasztalt fél ellen fizetésképtelenségi eljárást kezdeményeznek vagy az ellene indult felszámolási eljárásban hitelezői igény bejelentésére került sor.

A fizetésképtelenség megállapítása körében - tekintettel arra, hogy a választottbírósági ítélet végrehajtása az állami bíróság jogerős ítéletével azonos módon történhet - a felszámoló bíróságnak is az állami bíróság jogerős ítéletével azonos módon kell kezelnie a választottbírósági ítéletet, azzal a különbséggel, hogy a félnek nyilvánvalóan csatolnia kell a választottbírósági ítélet eredeti példányát vagy hitelesített másolatát, illetve, ha a választottbírósági ítélet nem magyar nyelvű, a fél köteles a magyar nyelvű hiteles fordítást is mellékelni (Vbt. 60. §). Az elmélet ugyanis a felszámolási eljárást az egyedi végrehajtás mellett alkalmazható totális végrehajtásnak tekinti, tehát a fizetésképtelenség megállapítása körében is figyelemmel kell lenni a választottbírósági ítélet végrehajtására vonatkozó speciális rendelkezésekre. Az ilyen módon megfelelően csatolt választottbírósági ítélet alapján a fizetésképtelenség megállapítása körében a bíróságnak a többször módosított 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 27. §-ában foglaltak szerint kell eljárni, s a hitelezőnek azt kell bizonyítania, hogy a teljesítésre megállapított határidő eredménytelenül telt el (Fővárosi Ítélőtábla Fpkf.XV.44.554/ 2007/3.).

Abban az esetben pedig, ha a már megindult felszámolási eljárásban jelent be hitelezői igényt a választottbírósági ítélet jogosítottja, a hitelezői igény bejelentéséhez ugyancsak csatolnia kell a már előbb hivatkozott okiratokat, s a felszámoló, illetve a bíróság az ezt követő eljárásban már az állami bíróság jogerős ítéletével azonos módon jár el és rendelkezik a vitatott hitelezői igény tárgyában. Mindkét esetben a felszámoló bíróságnak kell vizsgálni a Vbt. 59. §-ában írt megtagadási okokat is.

II.

A magyar választottbírósági ítéletek végrehajtásának elrendelése tárgyában felvetődött problémák ismertetése után tekintsük át a külföldi választottbírósági ítéletek végrehajtásának elrendelésével kapcsolatos kérdéseket.

A külföldi bíróság és a külföldi választottbíróság határozatának elismerése és végrehajtása tárgyában a Vht. 205-210/B. §-ai, valamint az 1962. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban 1958. június 10-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) és az annak végrehajtása tárgyában kiadott 12/1962. (X. 31.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) tartalmaz rendelkezéseket. E rendelkezésekből egyértelműen következik, hogy a külföldi választottbírósági határozat végrehajtása elrendelésének tárgyában lényegében két különböző eljárás lefolytatására kell hogy sor kerüljön. Az első eljárás a Vht. 205-208. §-aiban szabályozottak szerinti nemperes eljárás, amelynek eredményeként a bíróság végzésével a külföldi határozatra végrehajtási tanúsítványt vezet, amelyben azt tanúsítja, hogy a határozat a magyar jog szerint a belföldi bíróság (választottbíróság) határozatával azonos módon végrehajtható (a továbbiakban: tanúsítvány).

A bíróságok gyakorlata egyértelmű és azt a Legfelsőbb Bíróság is többször kifejtette (BH 2001.389., EBH 2011.2419., Pf. VIII. 22.482/1998.), hogy a tanúsítvány kiállítására a végrehajtást kérő kérelmére indult nemperes eljárásban kerülhet sor. E nemperes eljárás lefolytatására külföldi választottbírósági határozat és egyezség alapján az adós lakóhelye, székhelye - ezek hiányában az adós végrehajtás alá vonható vagyontárgyának székhelye, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve közvetlen kereskedelmi képviselete esetén pedig a fióktelep, illetőleg a képviselet helye - szerinti Fővárosi Törvényszék, illetve megyei törvényszék az illetékes. A nemperes eljárásban hozott végzés ellen fellebbezésnek és a Vht. 214. § (1) bekezdése szerint felülvizsgálati kérelem benyújtásának is helye van. Magának a végrehajtásnak elrendelésére, tehát a végrehajtási lap kiállítására csak akkor kerülhet sor, ha a tanúsítvány tárgyában hozott határozat jogerőre emelkedett.

A tanúsítvány kiállítása körében a bíróság nem vizsgálja a Vht. 13-16. §-ban írt feltételeket, mert ennek az eljárásnak a tárgya nem maga a végrehajtás elrendelése, hanem annak megállapítása, hogy a határozat alkalmas arra, hogy a magyar bíróság határozatával azonos módon végrehajtható legyen (Legfelsőbb Bíróság Pf. VIII. 22.482/1998.). A külföldi határozatnak a magyar jog szerinti végrehajthatóvá nyilvánítása ugyanis nem azo-

- 133/134 -

nos azzal, hogy annak alapján a végrehajtás további vizsgálat nélkül is elrendelhető végrehajtható okirat kiállításával. A végrehajtási tanúsítvány arra vonatkozik, hogy a külföldi bíróság által hozott határozat az irányadó nemzetközi normákra, valamint a marasztalás jellegére figyelemmel a belföldi bíróság határozatával azonos módon végrehajtható. Ennek megállapíthatóságához szükséges, de egyben elegendő a Vht. 205-210/A. §-aiban, valamint a Vht. 15. §-ában előírt feltételek vizsgálata. Ha ezek fennállnak, akkor a Vht. 208. §-a szerinti végrehajtási tanúsítvány kibocsátása nem tagadható meg. A kért végrehajtás elrendeléséhez a végrehajtási lap vagy egyéb végrehajtható okirat kiállításához azonban a külföldi határozat esetén is szükséges a Vht. 13. §-ában írt további feltételek fennállása, ez azonban már nem a végrehajtási tanúsítvány kibocsátása keretében, hanem a végrehajtási lap kiállításának elrendelése keretében lesz vizsgálandó.

Mint már szó volt róla, a tanúsítvány kiállítása körében elsősorban az Egyezményben és az annak végrehajtása tárgyában kiadott IM rendeletben foglaltakat kell figyelembe venni.

A tanúsítvány kiállítása tárgyában indult eljárásban tehát a bíróságok mindenekelőtt azt vizsgálják, hogy maga a kérelem megfelel-e az Egyezményben, illetve a hivatkozott IM rendeletben foglaltaknak.

Az Egyezmény IV. Cikke tartalmaz rendelkezést arról, hogy a végrehajtásra irányuló kérelemmel egyidejűleg mit kell a félnek csatolnia, nevezetesen a határozat megfelelően hitelesített eredeti példányát vagy annak megfelelően hitelesített másolatát, továbbá a Egyezmény II. Cikkben említett eredeti megállapodást vagy annak hitelesített másolatát. Ez a Cikk rendelkezik arról is, hogy ha a választottbírósági határozat vagy a megállapodás nem annak az országnak a hivatalos nyelvén készült, amelyben a választottbírósági határozat elismerését és végrehajtását kérik, a határozat elismerését és a végrehajtását kérő fél köteles az iratokhoz ennek az országnak a nyelvén készült fordítást csatolni. A fordítást hatósági vagy hiteles fordító, illetőleg külképviseleti vagy konzuli szerv hitelesítésével kell ellátni.

Az IM rendelet ennél részletesebb szabályokat tartalmaz. A 4. §-ban kimondja, hogy hiteles okirat az állandó választottbíróság által a saját határozatáról kiállított hiteles kiadmány, az eseti választottbíróság határozatának közjegyző által hitelesített példánya, a választottbírósági szerződés közjegyző által hitelesített példánya.

A bíróságok a kérelemhez csatolt iratokat az előbbieknek megfelelő körben szigorúan vizsgálják és a Legfelsőbb Bíróság azt is kimondta, hogy az Egyezmény nem ad lehetőséget a bíróságnak arra, hogy az Egyezmény által megkívánt okirat csatolásától - esetleg egyéb bizonyítékok alapján - eltekintsen (BH 2004.285.). E körben a hitelesítés és fordítás mikéntje és megfelelősége tárgyában szokott vita keletkezni, a bíróságok azonban szigorúan ragaszkodnak az IM rendelet 4. §-ában írtakhoz (EBH 2002.773.). Így egy ügyben a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a választottbírósági szerződés Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda által hitelesített példányának fénymásolata nem elegendő, mert nem felel meg az Egyezmény IV. Cikkében foglalt feltételeknek. A fordítást ugyanis a hatósági vagy hiteles fordító, illetve külképviseleti vagy konzuli szerv hitelesítésével kell ellátni és ennek legalább egy eredeti példányát be kell csatolni az eljárásban. A közjegyző által hitelesített példány akkor lenne megfelelő, ha azt a közjegyző az eseti választottbíróság eredeti határozatáról készíti (Fővárosi Ítélőtábla Pkf.3.26.149/2011/3.).

Esetenként előfordulhat, hogy a fél az Egyezményen kívül Magyarország és egy más állam - az adott esetben Ukrajna között létrejött polgári ügyekben történő kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Budapesten 2001. augusztus 2-án aláírt megállapodás - kétoldalú megállapodásának rendelkezéseire hivatkozik. Ilyen esetben irányadó az Egyezmény VII. Cikkében foglalt az a szabály, hogy az Egyezmény rendelkezései a választottbírósági határozatok elismerése és végrehajtása tárgyában kötött többoldalú vagy kétoldalú megállapodások hatályát nem érintik, és nem fosztják meg az érdekelt feleket attól az esetleges joguktól, hogy valamely választottbírósági határozatot annak az országnak a joga vagy szerződései által megengedett módon és mértékben használjanak fel, amely országban a választottbírósági határozat elismerését és végrehajtását kérik.

A hivatkozott esetekben a kétoldalú megállapodás a New York-i Egyezménynél kedvezőbb feltételeket tartalmazott a végrehajtást kérő részére, éppen abban a körben, hogy a végrehajtási tanúsítvány kiállítása során milyen okiratok csatolása szükséges. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pf.I.26.788/2002/4. számú határozatában megfelelőnek találta a kérelmező által csatolt iratok fordítását tartalmazó iratokat, amelyeket hivatalos közjegyzői fordító készített és azokat közjegyzői záradékkal és pecséttel látta el. Így azokat közhitelességgel felruházott személy által ügykörén belül kiállított és hivatali pecséttel ellátott okiratnak minősítette, amely megfelel a két ország között létrejött jogsegélyegyezmény 14. Cikkében foglaltaknak, de kedvezőbb, mint az Egyezményben és az IM rendeletben előírtak.

Alaptalannak minősítette a Debreceni Ítélőtábla az adott ügybeni adósnak azt a védekezését, hogy a tárgyalásra nem volt szabályszerűen megidézve, mert az ugyancsak a Magyar Köztársaság és Ukrajna között létrejött jogsegélyegyezmény 17. § c) pontja szerint, ha az eljárásban részt nem vett felet, aki ellen a határozatot hozták, szabályszerűen megidézték, a végrehajtás elismerésére sor kerülhet. Az adott ügyben a bíróság megállapította, hogy a választottbírósági iratok hiteles másolatából kitűnően a fél az eljárásban részt vett, ezért idézésének szabályszerűsége jogi relevanciával nem rendelkezik (BDT 2006. 1315.).

Mint már szó volt róla, a végrehajtási tanúsítvány kiállítása körében nem vizsgálható, hogy a végrehajtási lap kiállításának a Vht. 13. §-ában írt feltételei fennállanak-e, így nem vizsgálható a követelés esedékessé-

- 134/135 -

ge stb., mert ezeknek a végrehajtási lap kiállítása körében lesz jelentősége (BH 2007.130.).

Fontos hangsúlyozni, hogy az elismert, végrehajthatónak minősített külföldi választottbírósági határozat utóbb már nem vitatható, ismételt felülvizsgálat tárgya sem közvetve - más tárgyú perben -, sem közvetlenül nem lehet (Fővárosi Ítélőtábla Gf.XVI.41.876/2003/4.).

A tanúsítvány kiállítása körében az Egyezmény V. Cikkében foglaltaknak van döntő jelentősége. E körben hangsúlyozni kell, hogy az V. Cikk 1. pontjában szereplő, a tanúsítvány kiállításának megtagadására alkalmas okokként felsoroltakra, a félnek - adott esetben tehát az adósnak - kell hivatkoznia és az adóst terheli bármelyik általa hivatkozott körülménynek a bizonyítása is. Ezt a Fővárosi Ítélőtábla több határozatában is kimondta (Pkf. III.26.335/2010/1., Pkf. III.26.160/2010/1., Pkf. III. 26.414/2006/1.). Ezekben az ügyekben az ítélőtábla ismételten azt hangsúlyozta, hogy az adósokat terheli a bizonyítás abban a körben, hogy az V. Cikk valamelyik feltétele fennáll, így - egyebek mellett - alaptalannak találta az V. Cikk 1. pont e) bekezdésére történő hivatkozást, amikor az adós azért kérte a tanúsítvány kiállításának megtagadását, mert állította, hogy eljárás indult az USA-ban az illetékes hatóságnál a választottbírósági határozat hatályon kívül helyezése érdekében, azonban ezt az előadását semmivel sem bizonyította.

Ugyancsak alaptalannak találta az adósnak az V. Cikk 1.b) pontjában foglalt feltételekre való hivatkozását, mert az adósok csak vitatták a választottbírósági ítélet értesítéssel kapcsolatos megállapításait, illetőleg a végrehajtást kérő által csatolt iratok tartalmát, azonban semmilyen bizonyítást nem ajánlottak fel az V. Cikk 1.b) pontjában foglalt feltételek teljesüléséről (Fővárosi Ítélőtábla Pkf.3.26.160/2010/1.). Más ügyben, amikor az adós a választottbírósági határozatban foglaltakkal ellentétben azt kívánta bizonyítani, hogy a választottbírósági eljárásban felvett tárgyalási jegyzőkönyvből is megállapíthatóan, az adós nem tudott megfelelően védekezni és ezért azt kérte, hogy a magyar bíróság keresse meg a szerbiai választottbíróságot az adós által hivatkozott tárgyalási jegyzőkönyv megküldése végett, az ítélőtábla úgy foglalt állást, hogy erre nincs mód, az adósnak kellett volna az általa hivatkozott beadványt, illetve jegyzőkönyvet csatolni (Fővárosi Ítélőtábla 3.Pkf. 26.414/2006/1.).

Ugyancsak a tanúsítvány kiállítása körében kell hivatkozni a Legfelsőbb Bíróság Pfv.X.21.489/1999. számú határozatában foglaltakra, amelyben kimondta, hogy az Egyezmény V. Cikk 1.c) pontjában írt "vitás ügy" fogalma nem szűkíthető le egy adott szerződésre akkor, ha az abból eredő szerződésszegés jogkövetkezményeit a felek korábbi írásbeli szerződésekkel igyekeznek elhárítani. A választottbírósági kikötés ezért az utóbbi szerződésekből eredő jogvitákra is kiterjed.

Hangsúlyozni kell azt is, hogy a külföldi választottbírósági határozat érdemét támadó kifogás nem vehető figyelembe a végrehajtási tanúsítvány kiállításakor (Legfelsőbb Bíróság Pf.I.24.739/2002/2.).

Azt azonban fontos kiemelni, hogy az Egyezmény V. Cikk 2. pontjában írt megtagadási okok olyanok, amelyeket a bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia. Ezek: ennek az országnak a joga szerint a vita tárgya választottbírósági útra nem tartozhat; vagy a határozat elismerése és végrehajtása ennek az országnak közrendjébe ütköznék. Az először megnevezett ok, tehát, hogy a vita tárgya választottbírósági útra nem tartozhat, a gyakorlatban nem fordult elő. A közrendbe ütközésre hivatkozás azonban több esetben megtörténik, s a bíróságok ilyenkor körültekintően vizsgálják, hogy az adott külföldi választottbírósági határozat közrendbe ütközése megállapítható vagy sem. A Legfelsőbb Bíróság azonban kimondta, hogy a választottbírósági tárgyalás elhalasztása iránti kérelem elutasítása önmagában nem valósítja meg a közrendbe ütközést, így erre az okra nem alapozható a végrehajtás megtagadása (BH 2003.505.). Azt is kifejtette, hogy önmagában a választottbírósági határozatban megállapított ügynöki díj és kártérítés összege miatt a közrendbe ütközés nem állapítható meg. Kifejtette, hogy a közrendbe ütközés megállapítása feltételezi a társadalom valamely alapvető érdekét sértő tényleges és kellőképpen súlyos fenyegetés meglétét. Ez az érdeksérelem azonban az adott ügyben nem állapítható meg. Önmagában az, hogy az adós a választottbíróság által megítélt magas összeg megfizetésével nehéz anyagi helyzetbe kerül, az adós egyéni gazdasági helyzetére van kihatással, de nem érinti a társadalom közérdekét (BH 2007.130.).

Megtagadta azonban a Legfelsőbb Bíróság a Pfv.XI.21.581/2008/11. számú végzésében a külföldi határozat végrehajtásának elismerését (itt ugyan nem választottbírósági határozatról, hanem a külföldi állami bíróság határozatáról volt szó, de a kifejtett elvek elgondolkoztatók) arra hivatkozással, hogy a határozatot olyan polgári eljárás eredményeként hozták meg, amely a magyar polgári eljárásjog alapvető elveit súlyosan sértette. Az adott ügyben az osztrák járásbíróság a keresetlevél és az idézés kivételével minden iratot német nyelven küldött meg a magyarországi adós részére, annak ellenére, hogy az adós az eljárás során többször hivatkozott a németnyelv-ismeret hiányára és kifejezetten kérte az iratok magyar nyelvre fordítását. A Legfelsőbb Bíróság pedig azt fejtette ki, hogy a Vht. 210/A. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a 44/2001/EK tanácsi rendelet szerinti, a bírósági határozat végrehajthatóságának megállapítására irányuló eljárás során - ha a 44/2001/EK tanácsi rendelet másképpen nem rendelkezik - az e fejezetben foglaltak szerint jár el. E rendelkezésből azt a következtetést vonta le, hogy a közösségi jog elsődlegessége elvével összhangban elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK tanácsi rendelet milyen szabályokat tartalmaz a bírósági határozat végrehajthatóságának megállapítására. A 44/2001/EK rendelet 34. Cikkének 1. pontja akként rendelkezik, hogy a határozat nem ismerhető el amennyiben ilyen elisme-

- 135/136 -

rés nyilvánvalóan ellentétes annak a tagállamnak a közrendjével ahol az elismerést kéri. Utalt még a Legfelsőbb Bíróság az Európai Bíróság közrendi záradék alkalmazásával kapcsolatos döntésére, mely szerint a közrendi záradék alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha "egy másik tagállamban hozott határozat elismerése vagy végrehajtása annyira elfogadhatatlan mértékben ellentétes a megkeresett állam jogrendjével, hogy az egy alapelv sérelmét jelenti. A külföldi határozat érdemi felülvizsgálatának tiszteletben tartása érdekében e sérelemnek egy olyan jogszabály nyilvánvaló megsértésén kell alapulnia, amely a megkeresett állam jogrendjében lényegi jelentőségűnek tekinthető vagy egy olyan jog megsértésén, amelyet e jogrendben alapvetőnek ismernek el" (Dieter Krombach kontra André Bamberski C-7/98. számú ügyben hozott ítélet 37. pontja). Ez az értelmezés egyébként megfelel a magyar nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 72. § (2) bekezdés c) pontjában foglaltaknak is.

A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozta, hogy az anyanyelv használatához való jog biztosításának hiánya miatt az adósnak nem volt lehetősége arra, hogy az osztrák bíróság német nyelvű felhívásának eleget tegyen, továbbá határozatainak tartalmát pontosan megismerje és annak megfelelően gyakorolja a perbeli eljárási jogait, illetve kötelezettségeit így teljesítse, ezért a külföldi határozat nemcsak az anyanyelvhasználat magyar polgári eljárásjogi alapelvét, hanem a perbeli egysélyegyenlőség megvalósítását biztosító tájékoztatási kötelezettség alapelvét is súlyosan sértette. Erre tekintettel a végrehajtási tanúsítvány kiállítását megtagadta.

Néhány gondolat erejéig külön kell foglalkoznunk azzal a kérdéssel, hogy az Egyezményhez a XVI. Cikk tanúsága szerint Magyarország azzal a fenntartással csatlakozott, hogy csak valamelyik másik Szerződő Állam területén hozott és csak a magyar jog szerint kereskedelminek tekintendő jogviszonyokból eredő vitákra vonatkozó határozatok elismerésére és végrehajtására fogja alkalmazni. A határozat kihirdetéséről szóló tvr. meghozatala óta a magyar jogi szabályozás azonban jelentős változásokon esett át, így a jelenlegi jogi szabályozás mellett a "kereskedelminek tekintendő jogvitákból eredő vitákra" vonatkozó kitétel nehezen értelmezhető. Ezt a bírósági gyakorlat időnként a kereskedelmi jogvita tágabb értelmezésével igyekszik feloldani, mint a BH 2007.130. szám alatt közzétett ügyben, ahol a bíróság alaptalannak találta az adósnak arra történő hivatkozását, hogy a választottbírósági ítélettel elbírált jogviszony nem minősül kereskedelmi jogviszonynak, mert a magánszemély adós által kötött ügynöki szerződésen alapuló tevékenységet kereskedelmi tevékenységnek minősítette a Legfelsőbb Bíróság.

Más esetben azonban a Fővárosi Ítélőtábla a 3.Pkf. 25.298/2004/1. számú végzésében részletesen foglalkozott a kereskedelmi jogviszony szóhasználat minősítésével és a következőket fejtette ki.

Helytállóan utalt a végrehajtást kérő arra, hogy az 1962. évi 25. tvr. megalkotása (tehát az Egyezmény magyarországi kihirdetése) idején "hatályban volt kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVII. törvény második része, amely meghatározta mely ügyletek minősülnek kereskedelmi ügyleteknek, továbbá arra is, hogy az 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: első Gt.) 331. § a) pontja hatályon kívül helyezte a kereskedelmi törvénynek még hatályban lévő rendelkezéseit".

A Fővárosi Ítélőtábla szerint azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy az Egyezmény végrehajtásáról szóló IM rendelet 2. §-a kimondta, hogy "az Egyezmény alkalmazásában kereskedelmi jogviszonyból eredő vitának minősülnek azok a viták, amelyek a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatból származnak [1/1960. (V. 10.) KkM rendelet]. Ez utóbbi jogszabály 1. § (1) bekezdésének a) pontja kimondta, hogy külkereskedelmi szerződésnek minősül az árura vonatkozó bérleti megállapodás is. A 3. § (1) bekezdése értelmében, a rendelet alkalmazásában árunak minősül minden olyan ingó dolog, amely a kereskedelmi forgalom tárgya. A rendelet 5. §-a azonban a külkereskedelmi szerződés megkötésére kizárólag külkereskedelmi vállalatot és a kormány által külkereskedelmi tevékenység folytatására felhatalmazott egyéb állami vagy szövetkezeti vállalatot jogosított fel, éspedig kizárólag az alapító levélben (a külkereskedelmi tevékenységet engedélyező határozatban), valamint a jogszabályokban és a külkereskedelmi miniszter rendelkezéseivel meghatározott áruk, illetve tevékenység tekintetében."

A Vbt. 64. § d) pontja a választottbíráskodásról szóló törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezte az IM rendelet 2. §-át, valamint az 5. és 6. §-ait is. A Vbt. 1994. december 13-án lépett hatályba. A Vbt. 65. §-a állapította meg a Ptk. 7. § (2) bekezdését, amely szerint bírósági peres eljárás helyett a felek választottbírósági eljárást köthetnek ki, ha legalább a felek egyike gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy, a jogvita e tevékenységével kapcsolatos és a felek az eljárás tárgyával szabadon rendelkezhetnek. Ez a rendelkezés is 1994. december 13-án lépett hatályba.

A jogvita alapját jelentő szerződés létrejöttekor a magyar jogban már nem volt szabályozva a kereskedelmi jogviszony fogalma és ma sincs hatályban erre vonatkozó jogszabályi rendelkezés. A Ptk. 7. § (2) bekezdése kiszélesítette a választottbírósági kikötés terjedelmét, mind a jogalanyok személyét, mint az eljárás tárgyát illetően. Bár az Egyezményhez a XVI. Cikkében foglalt fenntartás hatályon kívül helyezésére nem került sor, azonban az ott megjelölt kereskedelmi jogviszonyok fogalmát meghatározó IM rendelet, illetve KkM rendelet és az 1875. évi XXXVII. törvénynek erre vonatkozó szabályai hatályon kívül lettek helyezve, kifejezetten új fogalmi meghatározás pedig e körben nem történt, az életbe lépett Ptk. 7. § (2) bekezdése pedig ilyen korlátozást nem tartalmaz. Mindezekből az ítélőtábla azt a következtetést vonta le, hogy az Egyezményhez a XVI. Cikkében foglalt fenntartás csak a Ptk. 7. § (2) bekezdésben foglalt kitágított értelmezés szerint alkalmazható.

- 136/137 -

Álláspontunk szerint ezzel a részletesen ismertetett okfejtéssel a legmesszebb menőkig egyet lehet érteni.

Érdemes még megemlíteni azt az ügyet, amelyben a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a másik EU-tagállam fizetésképtelenségi eljárásában hozott határozatának végrehajthatósága, a közredbe ütközés vizsgálata körében figyelemmel kell lenni a Tanács 44/2001/EK rendelet (2001. december 22.) 40., 45. és 46. Cikkében írtakra, továbbá a Tanács 1346/2000/EK rendelete (2000. május 29.) 25. és 26. Cikkében foglaltakra.

Végkövetkeztetésül a Legfelsőbb Bíróság azt vonta le, hogy a főeljárást lefolytató finn bíróság határozatát a Brüsszeli Egyezmény helyébe lépett Brüsszel I. rendelet alapján kell végrehajtani. Ebben az ügyben is kifejtette a Legfelsőbb Bíróság, hogy a külföldi határozat végrehajtása esetén először a végrehajthatóság megállapítását kell kérni, majd ezt követően külön eljárásban kérhető a végrehajtási lap (végrehajtható okirat) kiállítása. A végrehajthatóság megállapítására irányuló kérelmet elbíráló jogerős határozattal szemben pedig felülvizsgálati kérelem is előterjeszthető. Ebben a körben a Vht. rendelkezésein kívül utalt a Legfelsőbb Bíróság a Brüsszel I. rendelet 41. Cikkére és a rendelet IV. számú mellékletében foglaltakra, melyek szerint jogorvoslat tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslati lehetőségek vonatkozásában Magyarország tekintetében a felülvizsgálati kérelem került feltüntetésre, tehát van helye a végrehajthatóság tekintetében hozott jogerős végzés ellen felülvizsgálati kérelem benyújtásának.

Foglalkozott a Legfelsőbb Bíróság a Brüsszel I. rendelet 46. Cikk (1) bekezdésében és a 43. Cikkben, valamint a 41. Cikkben foglaltakkal abban a körben, hogy annak a félnek a kérelmére, akivel szemben a végrehajtást kérik, felfüggesztheti az eljárást a bíróság, ha a határozat ellen a származási tagállamban rendes jogorvoslatot nyújtottak be, illetve, ha az ilyen jogorvoslat benyújtására nyitvaálló határidő még nem járt le; ez utóbbi esetben a bíróság meghatározhatja a jogorvoslat benyújtására nyitvaálló időtartamot. Itt foglalkozott a Legfelsőbb Bíróság azzal, hogy meg kell különböztetni az eljárás felfüggesztésének és a végrehajtás felfüggesztésének fogalmát. A Brüsszel I. rendelet 38-52. Cikkei foglalkoznak a végrehajthatóságot megállapító eljárással, a 43-46. Cikkek tartalmának értelmezéséből pedig az állapítható meg, hogy a 46. Cikkben szereplő "felfüggesztés" kifejezés a végrehajthatóság megállapításával kapcsolatos eljárás felfüggesztésére, és nem magának a végrehajtásnak a felfüggesztésére vonatkozik. A Brüsszel I. rendeletben foglalt szabályokat értelmezve a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a végrehajthatóság megállapítása iránti eljárás felfüggesztését a rendelet csak a rendes és rendkívüli jogorvoslatot elbíráló bíróság részére tette lehetővé. Az elsőfokú bírósághoz ilyen kérelmet nem is lehet benyújtani, figyelemmel a 42. Cikkben foglaltakra (előfordulhat például, hogy a végrehajtandó határozatot csak a végrehajthatóságot megállapító határozattal együtt kézbesítik az adós számára). Ebből következően azt kell vizsgálni, hogy mi a célja a végrehajthatóság megállapítása iránti eljárás felfüggesztésének.

A végrehajthatóság megállapítására irányuló eljárásban a bíróság háromfajta határozatot hozhat. A rendeletben meghatározott feltételek esetén (az adós megindította a jogorvoslati eljárást a származási országban vagy rendelkezésre áll még határidő a jogorvoslati eljárás megindítására) a rendes jogorvoslatot elbíráló bíróságnak joga van az eljárás felfüggesztését elrendelni és ennek következtében nem hozza meg a végső határozatot a végrehajthatóság megállapítása vagy a kérelem elutasítása tekintetében. Ha azonban a bíróság álláspontja szerint nincs helye felfüggesztésnek, akkor érdemben kell döntenie arról, hogy végrehajtható-e a külföldi bíróság határozata vagy sem. Ennek alapján az érdemi döntés, vagyis a végrehajthatóság megállapítása vagy annak elutasítása kizárja az eljárás felfüggesztése kérdésének minden további vizsgálatát (BH 2012.98.).

A tanúsítvány kiállítására vonatkozó előbb ismertetett kérdések lezárásával hangsúlyozni kell, hogy csak a tanúsítvány tárgyában meghozott jogerős végzés birtokában kerülhet sor magának a végrehajtásnak az elrendelésére a végrehajtási lap (végrehajtható okirat) kiállításával. Tekintettel arra, hogy a tanúsítvány célja éppen annak igazolása, hogy a csatolt külföldi választottbírósági határozat a magyar bíróság határozatával azonos módon végrehajtható, a továbbiakban a fél már a tanúsítvány körében vizsgálandó kérdésre nem hivatkozhat, s a bíróságnak sem kell e körben vizsgálódni, kizárólag azt kell megvizsgálni, hogy a tanúsítvánnyal ellátott határozat alapján a Vht. 13-16. §-ai szerint a végrehajtható okirat kiállítására sor kerülhetett. Tehát ebben a körben kerülhet sor pl. az esedékesség vizsgálatára, továbbá arra, hogy történt-e teljesítés, részteljesítés stb. Egyéb körülmények, amelyeket a tanúsítvány kiállítása körében kellett vizsgálni, itt már nem kerülhetnek szóba. Magának a végrehajtási eljárásnak a lefolytatása is a magyar bírósági ítéleten alapuló végrehajtási eljárásokkal azonos módon történik, azzal tehát témánk szempontjából külön foglalkozni szükségtelen.

Néhány gondolat erejéig azonban ki kell térnünk arra, hogy mi a helyzet akkor, ha a külföldi választottbírósági határozatban marasztalt fél, aki ellen a végrehajtást kérik, felszámolás alá kerül, vagy ellene fizetésképtelenségi eljárást kíván a végrehajtást kérő kezdeményezni.

Abban az esetben, ha a felszámolási eljárás még nem indult meg és a végrehajtást kérő kíván fizetésképtelenségi eljárást kezdeményezni, határozott álláspontunk szerint a végrehajtást kérőnek először le kell folytatnia a tanúsítvánnyal kapcsolatos eljárást és csak akkor kérheti az egyedi végrehajtással szemben az elméletben totális végrehajtásnak tekintett fizetésképtelenségi eljárás megindítását, ha a végrehajthatóságot megengedő tanúsítványt is csatolja. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy a magyar bírósági határozatokkal azonos módon kerüljön sor a fizetésképtelenség megállapítására. A tanúsítvány birtokában a fizetésképtelenséget megállapító bíróságnak a külföldi választottbírósági ítélettel is

- 137/138 -

úgy kell bánnia, mint bármelyik magyar bíróság ítéletével és a Cstv. 27. §-ában foglaltak vizsgálatával, és az ott írtaknak megfelelően kell eljárnia.

Abban az esetben pedig, ha a fizetésképtelenségi eljárás már megindult, az adós felszámolását elrendelték, és a végrehajtást kérő hitelezői igényt kíván bejelenteni, álláspontunk szerint ugyancsak szükséges, hogy a hitelező a végrehajthatóság megengedése tárgyában szükséges tanúsítványt beszerezze.

Tekintettel arra, hogy a hitelezői igény bejelentését a Cstv. szoros határidőhöz köti, előfordulhat, hogy a tanúsítvány a hitelezőnek nem áll rendelkezésére. Álláspontunk szerint ebben az esetben a hitelezői igényt ugyan be kell jelenteni, a felszámolónak azonban fel kell hívnia a hitelezőt a tanúsítvány csatolására vagy fel kell szólítania, hogy meghatározott határidő alatt indítsa meg a tanúsítvány kiállításával kapcsolatos eljárást. A felszámoló csak akkor veheti hitelezői igényként nyilvántartásba a végrehajtást kérő követelését, ha az tanúsítvánnyal rendelkezik, vagy a felszámoló felhívására a későbbiekben a tanúsítványt beszerezte és csatolta.

A tanúsítvány birtokában a végrehajthatóság lehetősége már nem lehet vizsgálat tárgya, a felszámolónak ebben az esetben is már csak abban a körben kell vizsgálódnia, hogy a követelés esedékessége mikor következett be, történt-e arra teljesítés vagy részteljesítés stb. Tekintve, hogy a tanúsítvánnyal ellátott külföldi választottbírósági határozat a magyar bíróság jogerős határozatával egyenértékű, már nem vitathatja a követelés fennállását, és mint szó volt róla, legfeljebb azt vizsgálhatja, hogy a követelés valóban teljes összegében fennáll-e, történt-e arra törlesztés vagy részteljesítés stb.

Egy olyan ügyet találtunk, ahol a Fővárosi Ítélőtábla az Fpkf. XIII. 43.882/2006/14. számú határozatában a külföldi választottbíróság ítéletén alapuló hitelezői igény bejelentése kapcsán azt mondta ki, hogy a külföldi választottbíróság ítéletének akkor van a magyar bíróság jogerős ítéletével azonos hatálya, ha a határozat elismerése iránti nemperes eljárás lefolytatása megtörtént. Ennek hiányában a felszámolási eljárás során bejelentett vitatott hitelezőiigény-követelésről az eljáró felszámoló bíróság dönt. A végzés indokolásában a bíróság foglalkozott a tanúsítvány kiállítása körében vizsgálható körülményekkel és hivatkozott az Egyezmény V. Cikkében foglaltakra is, majd arra a következtetésre jutott, hogy az elismerésről döntő bíróság "feltehetően" ugyanazt vizsgálta volna, amit maga is vizsgálat tárgyává tett, és úgy ítélte meg, hogy ez a vitatott hitelezői igény elbírálása tárgyában megoldható.

Ezzel szemben álláspontunk szerint, a felszámolási eljárást lefolytató bíróság ilyen vizsgálódásba nem bonyolódhat, arra nem jogosult. A vitatott hitelezői igényt érvényesítő féltől kell megkívánni, hogy szerezze be a tanúsítványt, erre esetleg megfelelő határidő tűzésével időt kell biztosítani, és csak a tanúsítvány beszerzését követően foglalkozhat a felszámoló, illetve a felszámolási eljárást lefolytató bíróság a hitelezői igénnyel, amelynek kapcsán már csak az előbb kifejtettek szerint is az vizsgálható, hogy a követelés fennáll-e, a marasztalt adós azonos-e a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezettel stb., de a tanúsítvány körében felhozott körülmények itt már nem vizsgálhatók.

A kifejtetteket összegezve igyekeztünk áttekinteni mind a magyar, mind a külföldi választottbírósági ítéletek végrehajtása kapcsán felmerült problémákat és az ismertetett kérdések kapcsán kialakult gyakorlatot.

Reméljük, hogy a gyakorlatban felmerült kérdések ilyen módon való összegzése hasznos támpontul szolgálhat egy-egy probléma továbbgondolásához. ■