A részvénytársaság által kibocsátott részvényt e vállalat szemszögéből saját részvénynek nevezzük. Egy vállalat saját részvényszerzése alternatív módszer arra, hogy a társaságban jelenlévő többletforrások szétosztásra kerüljenek a részvényeseknek.[1] Alapvetően az osztalék az a jogintézmény, melynek segítségével a vállalatok szétosztják a megtermelt profitot részvényeseik között. A saját részvényszerzés ugyanakkor az elmúlt évtizedekben egyre vonzóbbá vált a vállalatok számára. Az Egyesült Államokban például a társaságok által alkalmazott részvény-visszavásárlások értéke jelentős növekedést mutatott. E tranzakciók volumene az 1980-as 1,4 milliárd dollárról 1998-ra éves szinten mintegy 220 milliárd dollárra emelkedett a tengerentúlon. Ezzel párhuzamosan más államok is elkezdték lebontani a saját részvényszerzés útjában álló adójogi és szabályozási gátakat, amely elvezetett az Egyesült Államokon kívül is a részvény-visszavásárlási tranzakciók számának emelkedéséhez.[2] A komoly összegeket megmozgató saját részvény-tranzakciók azonban egyértelműen igénylik annak szabályozását, hogy a társasági vagyon mely elemei vehetőek igénybe e célból.
A saját részvényszerzésnek a részvényeseknek nyújtott kifizetésen túlmenően is számos további indoka lehet. Az ügylet például csökkenti a forgalomban lévő részvények állományát, ezért hatásos védekezési eszköz lehet a vállalatfelvásárlásokkal szemben. A vállalatvezetői javadalmazással párhuzamosan alkalmazva csökkenti a részvény-, illetve részvényopciós javadalmazási csomagok részvényfelhígító hatását, illetve megőrizheti (emelheti) a részvényopciók értékét,[3] ugyanis emeli a részvényárfolyamot.[4] Árfolyamemelő hatásához kapcsolódóan azonban felmerülhetnek piaci manipulációval kapcsolatos aggályok. Itt jegyezném meg, hogy egy vállalat - természetes módon - szabályozza részvényárfolyamát a saját részvényeivel végrehajtott tranzakciókkal. Csökkenő részvényárak esetén saját részvényeket vásárol, ezzel emelve az árfolyamot. Magas részvényár, tehát megnövekedett kereslet esetén pedig értékesíti azokat.[5] Így csökkenthető a tőzsdén jegyzett társaság papírjainak volatilitása.
A fent írtakból következően a saját részvények megszerzésével kapcsolatban jelentős érdekkonfliktusok merülhetnek fel, és az ügylet potenciálisan komoly ügynökköltséget hordozhat magában. Ennek kezelését pedig a társasági jog eszközeivel kell megvalósítani. A megfelelő jogi szabályozás kialakítása azonban komplex feladat. Egyaránt tekintetbe kell venni ennek során a társaságok életében jelen lévő ügynökköltség minimalizálásának igényét, illetve a társaságok működéséhez szükséges megfelelő rugalmasság biztosítását. E két - gyakran egymással ellentétes - igény összehangolása, és a köztük lévő megfelelő egyensúly kialakítása folyamatos kihívást jelent a társasági joggal foglalkozó szakemberek számára.[6]
A legkézenfekvőbb indok a saját részvények megvásárlására, hogy ez is egy általánosan alkalmazott módszer a társaságban lévő szabad források részvényeseknek történő kiosztására.[7] Egy vállalat számára ugyanis csak akkor indokolt, hogy megtartsa a megszerzett hasznot, ha annak befektetésével megfelelő hozamot tud biztosítani részvényeseinek. Amennyiben nem így történik, akkor a vállalat vezetése nem optimálisan használja fel a társaság erőforrásait, és fennáll a veszélye, hogy a részvényesek költségére valósítja meg például öncélú birodalomépítő[8] törekvéseit.[9] Amennyiben az egyes felelős társaságirányítási mechanizmusok (például egy komoly befolyással rendelkező pakett-tulajdonos) ellenőrző szerepe[10] nem érvényesül megfelelően, előfordulhat, hogy a vállalati vezetésnek a társaságban jelen lévő többletforrások felhasználásával kapcsolatos stratégiája nem kellően veszi tekintetbe a részvényesi érdekeket. Ez megnyilvánulhat abban, hogy jelentős összegeket helyeznek el alacsony hozamot nyújtó bankszámlákon vagy befektetésekben. Ezzel a stratégiával kapcsolatban gyakran hangoztatott érv, hogy a jelentős készpénz-tartalékok átlátható és elővigyázatos válaszok a bizonytalan gazdasági környezetre. A vállalati vezetők szintén gyakran hivatkoznak arra, hogy a jelentős készpénz-tartalékok azért szükségesek, hogy megfelelő forrásokkal rendelkezzenek, ha kedvező befektetési lehetőségek merülnek fel. Ugyanakkor a hivatkozott stratégiai akvizíciók motivációja nemritkán csupán az, hogy pszichológiailag kielégítsék a menedzsment azon igényét, hogy nagyobb vállalatot vezethet. Nemritkán előfordul ugyanis, hogy az akvizíciók a menedzsment birodalomépítő törekvéseit szolgálják, nem pedig a részvényesi jólét emelését.[11] Ez abból a megfigyelésből táplálkozik, hogy a vállalat vezetése esetenként - helytelenül - a társaság méretét törekszik maximalizálni, és nem az elérhető hozamot.[12]
Optimális esetben azonban a többletforrások kifizetése mellett döntenek egy vállalatban, ha nincsenek megfelelő nyereség kilátását nyújtó befektetési alternatívák. Egyébként ugyanis a társaságnak továbbra is viselnie kellene saját tőkéjének költségét, és meg kellene továbbra is felelnie a magas tőkebefektetéshez kapcsolódó hozamelvárásoknak (ROE - return on equity). Nyilvánvalóan ez ellen hat viszont a fent bemutatott tendencia: a menedzserek természetes szándéka, hogy megtartsák a forrásokat a vállalaton belül.[13]
A társaság részéről a részvényeseknek nyújtott kifi-
-677/678-
zetés megvalósulhat osztalékfizetés vagy saját részvényszerzés formájában. Ha magas osztalékot fizet a társaság egy adott évben, a későbbiekben nehéz lesz ezt csökkenteni. Az osztalék csökkentése ugyanis negatív befektetői reakciókat vált ki. Így ha egy adott évben a vállalat kiemelkedő eredményeket ér el, célszerűbb a szokásos osztalékszint fenntartása mellett saját részvényeket visszavásárolni a többletforrásból, tehát nem osztalékként kifizetni azt. A tőkepiac ugyanis jellemzően nem az osztalék abszolút értékének tulajdonít nagy jelentőséget, hanem az abban bekövetkező változásoknak. Az osztalék visszaesését a piac gyakran részvényárfolyam-csökkenéssel bünteti, míg a saját részvény-visszavásárlások elmaradásának nem tulajdonítanak ilyen hatást az empirikus kutatások.[14]
Szintén a saját részvények megszerzése mellett szól, hogy a részvény-visszavásárlások bejelentését általában kedvező piaci reakció kíséri, és rövid távon 3-4%-os részvényár-emelkedés figyelhető meg.[15] Ennek hátteréről azonban megoszlanak a szakmai álláspontok. Az ún. szabadpénzáram-hipotézis például úgy véli, hogy a többletforrások kiosztása csökkenti azt a diszkréciót, amit a menedzsment e többletforrások felett gyakorolhat. Így csökken a többletforrásokhoz kapcsolódó ügynökköltség.[16] Ez a megközelítés ebben látja annak magyarázatát, hogy a saját részvényszerzési ügylet bejelentése emeli a részvények árfolyamát.
Vállalatfinanszírozási oldalról szükséges kiemelnünk, hogy amennyiben egy társaság részvényei alulárazottnak számítanak a piacon, természetesen megváltoznak finanszírozási alternatívái például egy előnyösnek tűnő beruházás esetén. Nyilvánvalóan - az alulárazottság miatt - nem új részvényeket fog kibocsátani, hanem inkább hitelfelvételből fedezi a költségeket. A részvénykibocsátás helyett továbbá inkább visszavásárolják e vállalatok papírjaikat. A magasabb, kedvezőbb részvényárfolyammal rendelkező cégek viszont ezzel szemben inkább új részvényeket bocsátanak ki, és csökkentik adósságállományukat.[17]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
