Muzsalyi Róbert[1] a 2020. december 15-én sikerrel megvédett és az Akadémiai Kiadó online okoskönyvtárában[2] megjelentetett PhD-dolgozata alapján készült monográfiájában Magyarországon először dolgozta fel az uniós jog érvényesülésének biztosítására az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) által több mint 40 évvel korábban kidolgozott[3] két alapelv: az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének joggyakorlatát. A szerző rögtön a bevezetés első - általános tartalmú - bekezdése után egy éles váltással a mindennapok valóságába röpít bennünket, és egy járásbírósági, illetve törvényszéki tárgyalóteremben találjuk magunkat, ahol az első esetben egy fogyasztóikölcsön-szerződés érvénytelensége tárgyában, míg a második helyszínen először egy szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző voltáról kell dönteni, majd a következő pillanatban a bíró a szerződés tisztességtelenségét vizsgálja. Az így exponált döntési helyzet megelevenítése tovább folytatódik azzal, hogy mindezt úgy szemlélteti, mintha felvennénk egy szemüveget, amelynek az egyik lencséjén keresztül arra kell figyelnünk, hogy az uniós jog érvényesítésére irányadó eljárási szabályok egyenértékűek legyenek a belső, tagállami keresetekre irányadó szabályokkal, tehát nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogra vonatkozókhoz képest. A képzeletbeli szemüveg másik lencséjén keresztül pedig a tényleges érvényesülés elvét vizsgálhatjuk, ami azt követeli meg, hogy a tagállamok eljárási szabályai ne tegyék gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogon alapuló igények érvényesítését.
A szerző ezzel a szemléletes példával egyrészt teljes és pontos fogalommeghatározásokat ad a művében részletesen tárgyalt két alapelvre, másrészt kijelöli a mű szerkezetét is, amennyiben a monográfia első, bevezető részét követően az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének gyakorlati alkalmazása során felmerülő kérdéseket kutatja. Az egyenértékűség körében a többi között a következő kérdésekre keresi és adja is meg a választ. Mitől lesz két eljárásjogi szabály egyenértékű? Mit lehet összehasonlítani és milyen szempontok szerint kell értékelni? Mitől lesz egy eljárási szabály kedvezőtlenebb?
A tényleges érvényesülése elve körében pedig a következő kérdéseket vizsgálja. Mitől lesz egy igényérvényesítés gyakorlatilag lehetetlen és mi alapján rendkívül nehéz? Milyen objektív és szubjektív szempontok értékelése szükséges ennek megítéléséhez? Mi a tagállami bíró feladata ezen a téren? Van-e, és ha igen, akkor hol húzódik a határa az uniós jog érvényesítésének?
Az már a mű elején egyértelművé válik, hogy a hazai és a nemzetközi jogirodalom egyaránt megoszlik abban a kérdésben, hogy az EU-jog meghatározhatja-e a tagállami eljárásjog kereteit, illetve, hogy van-e a tagállamoknak "eljárási autonómiájuk". A gazdag esetismertetések - az EUB közel kétszáz ítéletének feldolgozása - révén szembesülhetünk azzal, hogy az uniós jog érvényesítésére szolgáló szinte valamennyi jogorvoslati eszköz, peres és nemperes, polgári és közigazgatási eljárási jogintézmény tárgya volt már az előzetes döntéshozatali eljárás keretében feltett kérdéseknek.
A mű, a címe ellenére - ti. Az EU-jog hatása a polgári eljárásjogra - bevallottan azon a bölcs belátáson alapszik, hogy bár kétségtelenül vonzó lett volna végigvenni a polgári peres eljárás valamennyi szakaszát és megvizsgálni, hogy például a perakadályokra vagy az első- és másodfokú eljárás szabályaira, a felek jogaira és kötelezettségeire, a perorvoslatokra nézve egyenként milyen kérdések merülnek fel az EUB joggyakorlatában és a vonatkozó határozatai hogyan értelmezhetők a magyar Pp. kereti között, ezek kimerítő bemutatása, elemzése még egy monográfia kereteit is meghaladja. Ehhez képest azt a ki nem mondott célt viszont maradéktalanul teljesíti a szerző, hogy művéből az olvasója megértheti az EU-jog és tagállami eljárásjog egymáshoz való viszonyát. Ebben nagy segítség, hogy az EUB-ítéletekre való hivatkozások mellett a műből megismerhető a magyar bíróságok, azon belül többségében a Legfelsőbb Bíróság/Kúria több mint félszáz kapcsolódó döntése is. A szerző aprólékos precizitással, konkrét példákon keresztül mutatja be, hogy milyen logikai lépések, vizsgálódási szempontok alapján lehet megítélni egy-egy eljárási rendelkezés uniós joggal való összhangját.
A monográfia értékét adja, hogy bár az szembetűnő: az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének megszövegezése az első megjelenésétől napjainkig alig változott, a szerző időrendben nyomon követi az érvényesülésük változását. Ebből a felismerésből fakadóan a monográfia első fele a két alapelv joggyakorlatát három korszakra osztva mutatja be.
A hazai olvasó szemével nézve ezek közül a legértékesebb tekinthető rész a harmadik - 2004-től napjain-
- 41/42 -
kig tartó - korszak értékelése, mivel ez már egybeesik Magyarország uniós tagságával. A Szerző ezen belül az EUB és párhuzamosan a magyar bíróságok eseti döntéseinek bemutatásával egyrészről a korszak meghatározó kérdéskörével, a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen szerződési feltételek megítélésével foglalkozik. Másrészről a monográfia címével e helyütt szoros összefüggésben külön fejezetben vizsgálja az EUB joggyakorlatában kialakult jogvédelmi mechanizmusnak a magyar polgári perrendtartásban való alkalmazhatóságát. Ezenkívül különösen arra a kérdésre fókuszál, hogy a magyar perjogi szabályok keretei között van-e lehetőség arra: egy jogerősen lezárt ügyet újra tárgyaljanak az EUB-nak egy később hozott határozatára hivatkozással. Konkréten ez a kérdés úgy fogalmazódik meg - utalással a 2018. január 1-jétől hatályos Pp. kodifikációját követő szakmai vitákra is -, hogy az EUB előzetes döntéshozatali eljárásban hozott határozata besorolható-e a perújítási okok körébe.
A szerző részletes és meggyőző indokát adja annak a határozott álláspontjának, hogy az EUB jogértelmező tevékenysége során hozott ítélete nem igazolhat új tényt, mint a magyar jog szerinti perújítási okot. Ezt azzal magyarázza, hogy az EUB-nak azt a megállapítását, miszerint egy uniós jogi rendelkezésnek más a tartalma és az értelme annál, mint amire korábban egy tagállami bíróság jutott, nem lehet ténybeli kérdésként értelmezni. A hazai szakirodalomban időről időre megjelenő elméletekkel szemben emlékeztet arra, hogy az EUB kivételes körülményektől eltekintve soha nem követelte meg, hogy az uniós jog tényleges érvényesülésének elve alapján figyelmen kívül hagyják a határozatok jogerejét. Ennélfogva nem áll fenn a jogerős ítéletek felülvizsgálatára irányuló általános kötelezettség az uniós jog, illetve közelebbről az EUB határozatainak hatékony érvényesítése érdekében.[4] A Szerző érveinek meggyőző voltát igazolja az Alkotmánybíróság álláspontja is, miszerint a polgári perrendi szabályozás jellegadó sajátosságaira, így különösen a perújítás mint rendkívüli perorvoslat kivételes voltára figyelemmel az vetne fel alkotmányossági aggályokat, ha a zárt, kógens szabályozást például analógia alkalmazásával kiterjesztően értelmezné a jogalkalmazó, mivel az ilyen értelmezés meghaladná az Alaptörvény 28. cikke által meghatározott értelmezési kereteket, contra legem jogalkalmazáshoz, lényegében jogalkotáshoz vezetne [26/2015. (VII. 21.) AB határozat; 3257/2020. (VII. 3.) AB határozat]. Természetesen nem hiányzik a Szerző érveléséből az az érvelés sem, amelyet a Kúrián felállított, az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó Konzultációs Testület fejtett ki e tárgyban a 2019. április 26-i ülésén.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
