1. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején Magyarországon egy új államberendezkedés létrehozására került sor: megszületett a népképviseleti országgyűlés és a felelős kormány, majd a Függetlenségi Nyilatkozat után egy új államfői hatalom.
A hatalmi szerkezetben az igazságszolgáltatás viszont az 1848: III. tc. 27. §-a értelmében nem változott, mivel e rendelkezés - további szabályozásig - fenntartotta az addigi jogszolgáltató szerveket. Ez alól az 1848: IX. tc. 4. §-a tett kivételt, amelyik megszüntette a földesúri joghatóságot.
Az új polgári államszervezet kiépítése során, majd a szabadságharc alatt viszont intézkedések történtek a közvád intézményeinek alakítására.
2. 1848 előtt hazánkban nem volt államügyészség, de ennek egyes funkcióit már gyakorolták meghatározott személyek.
A rendi államberendezkedés idején ügyészi funkciókat királyi, törvényhatósági (vármegyék, szabad kerületek, szabad királyi városok), és magán (uradalmak, egyetem) szervek látták el.
Királyi szervként működött a -XIII-XIV. századi előzmények után - XV. században létrejött tisztként a királyi jogügyigazgató, akihez 1774-től már hivatali szervezet is társult, a Királyi Ügyek Igazgatósága. E tiszt elnevezése a "causarum regalium director et Sacrae Coronae fiscalis" (királyi ügyek igazgatója és a Szent Korona ügyvéde) jól kifejezte a feladatok kettősségét.
Hatáskörébe tartozott a korona, a király képviselete, amelynek során őrködött ezek jogai felett azok megóvása végett, akár köz- vagy magánjogi, büntetőjogi érdekről is volt szó: e feladatkörében felperesként vagy vádlóként szerepelt.
A vádlói tiszt a Királyi Tábla előtt indított ún. főbenjáró ügyekben illette meg királyi jogügyigazgatót, különböző törvények és a szokás alapján.
E vádfunkciót a király személyét és az államrendet veszélyeztető bűncselekmények (felségsértés, hűtlenség, nagyobb hatalmaskodások/, a kincstári felségjogokon alapuló egyes anyagi érdekek elleni támadás (pénzhamisítás, nemesfém csempészet) és uzsoraügyek esetén gyakorolta az ebbéli minőségében a szent korona ügyészeként/ügyvédjeként is címzett jogügyigazgató. (Az ügyvéd, ügyész szó jelentése ekkor még nem vált el egymástól, a használata nem volt következetes.)
Ő foglalta le azok javait is, akiket a felsorolt bűncselekmények miatt elítéltek.
A jogügy igazgató járt el, mint a kincstár ügyvédje az olyan peres ügyekben, amelyekben az anyagilag érdekelve volt: pl. kincstári követelések érvényesítése, monopóliumok védelme, magánszemélyek közötti perekben a királyi jogok érvényre juttatása, magvaszakadt hagyatékok megszerzése, a kincstári és koronauradalmak képviselete különböző bírósági fórumokon.
Az utóbbi feladatkört a jogügyigazgatónak alárendelt kincstári ügyvédek, koronauradalmi ügyészek látták el.
E tiszttel kapcsolatban állapította meg a múlt században a kortárs Fekete Ödön, hogy benne "hiába keresnők... a mai államügyészt, mert az eredetileg nem volt egyéb, mint a Királyi Felség és a kincstár anyagi érdekeinek képviselője". Ha feladatai közé tartozott is meghatározott deliktumok üldözése, "ebbeli működésének fő rugója... nem a közérdek, nem a megsértett jogrend helyreállítása, hanem - mert eme bűncselekmények rendszerint a bűnös vagyonának elkobzását vonták maguk után - , inkább a kincstár ezen érdeke vala".
A törvényhatóságok által választott - vádfunkciót is gyakorló - tiszti ügyészek a XVII-XVIII. századtól léteztek a vármegyékben, kiváltságos kerületekben, városokban. A büntető jogszolgáltatásban több teendőjük is volt, mint pl. a vád alá helyezés előkészítése, idézés, vádképviselet, a büntetések végrehajtásának ellenőrzése.
A tiszti ügyész vádlói feladatai azonban csak az egyes ügyekben jelentek meg, máskor más ügyekben a törvényhatóság jogtanácsosaként járt el, ügyvédi megbízásokat is teljesített.
A törvényhatóságok önállósága folytán a tiszti ügyészek kapcsolatban nem voltak egymással, illetve a királyi jogügyigazgatóval.
A magán jogszolgáltatásban, az úriszékeken pedig a kizárólag a földesúr ügyvédeként működő uradalmi ügyész járt el.
A fentiekben vázolt helyzeten a reformkori elgondolások sem óhajtottak változtatni. A kor meghatározó személyiségei az idegen uralkodóházzal szemben a magyar rendi alkotmányosság bástyáinak számító vármegyéktől nem kívánták elvonni a jogszolgáltatást, így nem akartak állami vádképviseletet sem. Ezt a helyzetet rögzítette az 1843/44-es mindkét büntetőeljárási törvényjavaslat is, amelyek a kialakult gyakorlatnak megfelelően - de az úriszéket már mellőzve - rendelkeztek a közvád gyakorlásáról.
3. Ezt az állapotot örökölte a létrejött felelős magyar minisztérium, amelynek feladatai közé tartozott egy új kormányzati és jogrendszer létrehozása.
Ezt a kortárs, majd a Szemere-kormány minisztere, Horváth Mihály
- 247/248 -
úgy fogalmazta meg a szabadságharcról irt nagy művében, hogy a minisztériumra "roppant feladat, tömérdek munka nézett pályája kezdetén: az ország s kormány szervezésének nagy munkája, mely által a magyar államot legtöbb viszonyaiban újjá kell e teremteni... A feladatok egyike volt az új kormányzat gépezetének s az új törvények rendelkezései szerint megváltozott más belügyeknek szervezése". Így feladattá vált a polgári jogegyenlőségen alapuló büntető és polgári törvénykönyv készítése, a börtönviszonyok javítása.
Mivel a polgári államberendezkedés alapvető követelményei közé tartozott a közigazgatási és igazságszolgáltatási funkciók elválasztása is, ezért erre irányuló lépésként értékelhető a királyi jogügyigazgató pénzügyi, igazgatási hatáskörének és közvádlói feladatainak elválasztása továbbá az addig önállóan és elkülönülten létező törvényhatósági vádszervek egységes felügyelet alá helyezése.
A Batthyány-kormány e kérdéssel már első ülései egyikén, 1848 május 3-án foglalkozott, amikor meghatározta a leendő "álladalmi közvádlók" fizetését.
A konkrét lépést az állami vádhatóság létrehozására Deák Ferenc 1848. május 5-én kiadott 349. számú rendelkezése tette meg, amely megállapította, hogy "az igazságügyi miniszter felügyel az egész polgári törvénykezésre,... a büntető törvénykezésre, börtönökre, közvádlókra, s esküdtszékekre... A királyi fiscussal s a királyi ügyek igazgatóságának egész személyzetével csak annyiban leend érintkezésben az igazságügyi minisztérium, amennyiben törvény szerint némely büntető perekben a királyi fiscust illeti, mint közvádlót, a felperesség, s e végre külön egyének fognak, mint országos közvádlók kijeleltetni, s azoknak hivatalos eljárására az igazságügyi miniszter ügyelend fel". A rendelet megállapította, hogy "minden egyéb tárgyakban" a fiscus a pénzügyminiszter alatt áll.
A megalakult Igazságügyi Minisztérium szervezetén belül a felügyeletet a későbbiekben a büntető törvénykezési és úrbéri osztály látta el a közvádlók felett. Ennek mikéntjét a rendelet nem határozta meg, de az adatok szerint ez a közvádlók felé utasítási jogot jelentett.
Mint a rendelet jelezte, Deák 1848. június 23-án a királyi ügyigazgatósági ügyvédek közül Kóczán Józsefet és Kovács Istvánt országos közvádlóknak jelölte ki, hatáskörükbe azokat az ügyeket utalva "melyek a királyi ügyésznek mint közvád lónak teendőihez tartoznak".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
