Megrendelés
Európai Jog

Fizessen elő az Európai Jogra!

Előfizetés

Dr. Szabó Annamária: "Európai Alkotmány - európai jövőkép" nemzetközi szakértői konferencia a Parlamentben (EJ, 2003/6., 47-48. o.)

Az Európai Konvent - amelyet a demokratikus és versenyképes Európai Unió jogi keretei kialakításának céljával hozott létre az EU laekeni csúcsértekezlete - 2003. július 18-án tette közzé a "Szerződés egy Európai Alkotmány létrehozásáról" című dokumentumot. Az Európai Unió alkotmányos szerződésének tervezete mindenképpen korszakhatár az európai integráció fejlődésében. A dokumentum az eddigi alapszerződések konszolidált szövegére tett javaslattal erősíteni kívánja az egységes belső piac és a valutaunió, az összehangolt bel- és igazságügyi együttműködés, valamint a hatékonyabb közös kül- és biztonságpolitika létrehozására tett eddigi eredményeket. Beemeli az Alapvető Jogok Kartáját az alkotmányos szerződés szövegébe, ezzel is hangsúlyozva az Unió elkötelezettségét állampolgárai jogi, és szociális biztonságának megteremtésére. A tervezet egyszerűbb jogszabályok és átláthatóbb döntési mechanizmus létrehozását tűzi ki célul, s ezzel összefüggésben a hatáskörök egyértelműbb elhatárolására törekszik az egyenjogúság és a szubszidiaritás elvének szem előtt tartásával. Európának a világgazdasági versenyben elfoglalt jelenlegi pozíciója indokolja az előre menekülést, azaz az integráció politikai elemeinek elmélyítése is segítheti a nagyívű gazdasági stratégiai célok megvalósítását (ld. lisszaboni folyamat, új európai Növekedési Kezdeményezés).

Magyarország szempontjából különös fontossággal bír, hogy a tagjelölt országok képviselői tanácskozási joggal részt vehettek az Alkotmánytervezetet megalkotó Európai Konvent, majd a tagállamokéval azonos jogokkal a szöveg véglegesítésén dolgozó, 2003. október 4-én megkezdődött Kormányközi Konferencia munkájában. Az alkotmányos szerződéssel kapcsolatos magyar álláspont kialakítása - a többi ország gyakorlatához hasonlóan - az állampolgárok, civil szervezetek bevonásával történt és folyamatosan a nyilvánosság előtt zajlik.

Ez utóbbi törekvés jegyében a MeH Kormányzati Stratégiai Elemző Központja és a Külügyminisztérium egy magas szintű szakmai rendezvény megszervezésével alkalmat kívánt teremteni arra, hogy a külföldi és hazai szakemberek megoszthassák egymással a gondolataikat. A konferencia célja volt az is, hogy a magyar kormány nem hivatalos formában is kifejthesse az európai integrációval kapcsolatos stratégiai elképzeléseit, az alkotmányozási folyamat számunkra fontos prioritásait. 2003. október 28-án a Parlament épületében került sor az "Európai Alkotmány - európai jövőkép" című konferenciára. Az előadók sorában szerepelt az Európai Konvent több tagja, Nikiforos Diamandouros, Európai Ombudsman, Paul Demaret, a College of Europe, Bruges rektora, a Sorbonne Egyetem professzorai, a magyar résztvevők közül Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Lévai Katalin, Hiller István és Juhász Endre miniszterek, a csatlakozási folyamatban kulcsszerepet játszó tárcák vezető tisztségviselői, valamint a hazai tudományos és kulturális élet kiemelkedő képviselői, közöttük Göncz Árpád, volt köztársasági elnök.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére