Az igazságszolgáltatás meghatározása - alkotmányjogi szempontból - nem tűnik túlzottan egyszerűnek, mert e fogalmat nem pusztán általános vagy elvont formában kell definiálni, hanem mindig az adott alkotmány - jelent esetben az Alaptörvény - szabályozási rendszerében elhelyezve, azaz a rá vonatkozó alaptörvényi rendelkezések értelmezésének keretében szükséges elvégezni.[1] Az alkotmányok általában - garanciális szempontból - e tevékenység egyes, de kiemelkedő aspektusainak rögzítését követelik meg. Ezek közé tartoznak az igazságszolgáltatás alapelvei[2] - legalábbis a leglényegesebb szervezeti és eljárási alapelvek - továbbá a szervezeti struktúra lényeges elemei, mint a bíróságok szervezetrendszerét meghatározó elemek, valamint a bírák jogállása, különösen ítélkezési függetlenségük garantálása, és végezetül a bíráskodásnak - mint állami alaptevékenységnek - a polgárokhoz való viszonya, vagyis a bírói út igénybevételének jelentősége, a bíráskodással összefüggő alapvető jogok, elvek és tilalmak garantálása. Az alaptörvényi szabályozás következtében az igazságszolgáltatás lényeges részében alkotmányi szinten biztosított állami funkcióvá válik, amely kötelező előírás a törvényhozás általi szabályozás számára.
Az igazságszolgáltatás fogalmát meg lehet közelíteni egyfelől az állam egyik sajátos funkciójának ellátása, pontosabban az államhatalom, illetve ennek gyakorlása aspektusából, másfelől az alapvető jogok tényleges érvényesíthetőségének garanciális feltételei szempontjából.
Az alkotmányos államban az államhatalom[4] - a politikai uralom jogilag rendezett formájaként - csak az alkotmány által konstituált, racionalizált és szervezett hatalom lehet, vagyis az alkotmány alapozza meg, alakítja ki és korlátozza az államhatalmat, amelyet konkrétan nevesített szervek által gyakorolt feladat- és hatáskörök meghatározásával végez el, ami az igazságszolgáltatás fogalmának megállapításánál is az egyik alapvető szempontot jelenti.[5] Az alkotmányi szabályozás következtében az államhatalom legális - jogilag rendezett és szervezett - politikai hatalommá válik. Az alkotmány ezért az államhatalom gyakorlására állami szerveket, intézményeket hoz létre, amelyekhez a feladat- és hatáskörök szabályozásával definiált, tárgyát tekintve körülhatárolt hatalmi eszközöket utal. Ennek
- 47/48 -
következtében jelenik meg az államhatalom intézményesült formája, amely jogalkotási, kormányzati, végrehajtási, jogalkalmazási, illetve jog- és igazságszolgáltatási aktusokon keresztül realizálódik. Így valósul meg az államhatalom alapvető funkciója, az állami célok elérése és az állami feladatok teljesítése érdekében végzett rendező-szabályozó, kormányzó-irányító, végrehajtó-igazgató, jog- és igazságszolgáltató, döntéshozó és intézkedő, felügyelő és ellenőrző stb. tevékenység.[6] Ebből következően az államhatalom - alkotmányjogi megközelítésben - olyan jogilag szabályozott hatalom, amely - némi leegyszerűsítéssel - hatáskör formájában jelenik meg.[7] A hatáskör az a jogi kategória, amely megállapítja a hatáskör alanyának cselekvési módját,[8] ennek tartalmát, formáját és kontrolljának lehetőségét. A hatáskörgyakorlás a formális jog által szabályozott funkcionális-materiális hatások kiváltásának keretét és határait is kijelöli.[9]
Az Alaptörvény az államhatalom fogalmát nem határozza meg, de az egyes állami szervek, illetve feladat- és hatásköreik, rendeltetésük és funkcióik rögzítésével elvégzi az államhatalom mibenlétének konkretizálását - amelyet "Az állam" című részében sorol fel és foglal össze -, meghatározva egyúttal az államhatalom terjedelmét és korlátait. Az Alaptörvény különböző - államhatalommal felruházott - szervet konstituál, amelynél az állam hagyományosan ellátandó tevékenységéből indul ki. A felvázolt tevékenységi területek az állam alapvető funkcióival egyeznek meg: a jogalkotással, a kormányzással, a végrehajtással-közigazgatással, valamint a jog- és igazságszolgáltatással. Az államhatalom az alkotmányban tehát az állami szervek létében, feladat- és hatásköreik összességében válik láthatóvá.
Az Alaptörvényben szerepelnek olyan alkotmányos alapelvek is, amelyek az államhatalom gyakorlását átfogó módon határozzák meg. Ezek közül az elvek közül kettőt feltétlenül indokolt kiemelni: egyrészt a hatalommegosztás, másrészt a jogállamiság elvét.
A hatalommegosztás elve nemcsak deklaratív kijelentés, hanem olyan alkotmányi normatív rendelkezés, amely alkotmányi alapelvként meghatározza magának az Alaptörvénynek a felépítését és az államhatalom gyakorlására, illetve az államszervezet kialakítására vonatkozó rendelkezéseit, másfelől a törvényhozás számára kötelezően betartandó alkotmányi rendelkezés az államszervezet és az egyes állami szervek hatásköreinek részletező kialakításánál. Az Alaptörvény szerint "[a] magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik."[11] Ez a normatív rendelkezés közelebbről nem határozza meg, hogy ezen pontosan mit kell érteni: egyfelől milyen jellegű hatalomról van szó, másfelől a "megosztás" milyen módon kerül kialakításra. Az Alaptörvény államszervezeti normái, különösen az állami szervek feladat- és hatásköri szabályai azonban kibontják a hatalom megosztásának tartalmát. Az Alaptörvény a hatalom megosztásának
- 48/49 -
elvét az állam működésével hozza összefüggésbe, amely az egyes szervek konkrét feladat- és hatásköreiben kerül precíz rögzítésre. Az állam "működése" - mint tevékenységének kifejtése - elsősorban az államhatalom gyakorlását jelenti, mivel az állami feladatok ellátása döntő részben közhatalmi aktusok igénybevételével történik, vagyis az állam működésében az államhatalom a döntő, szervező tényező. A hatalom megosztásának elve így az állam működése során valósul meg, amely a konkrét tevékenység ellátásakor érvényesülő szempontnak minősül. Az államhatalom megosztásának tartalma[12] egyrészt az állami alapfunkcióknak a megosztása (szétválasztása), és ugyanezeknek különböző szervekhez való hozzárendelése, valamint az összeférhetetlenség (inkompatibilitás) alkalmazása azért, hogy megakadályozzák a különböző szervek tisztségeinek ugyanazzal a személlyel való betöltését. E megoldás a funkcionális, szervezeti-intézményi és személyi megosztást biztosítja. Másrészt az egyes funkciók és szervek fékezése a funkcionális, szervezeti és személyi jellegű kölcsönös hatásgyakorlások és függőségek meghatározása. Harmadrészt pedig a funkciók és szervek kiegyensúlyozása és kontrollja annak érdekében, hogy megakadályozzák valamely hatalom túlsúlyát és az ebből keletkező visszaéléseket. A hatalommegosztás funkciómegosztást, funkció-hozzárendelést, funkciókorlátozást és funkciókontrollt jelent, amelyet az Alaptörvény az egyes állami szervek feladat- és hatásköri szabályozásával alakít ki. A hatalom megosztása azonban funkcionálisan megköveteli, hogy az egyes szervek egymástól függetlenek legyenek abban az értelemben, hogy funkcióik teljesítését más szervek aránytalan vagy túlzó módon ne akadályozhassák meg, mert különben ez Az adott szerv felelős hatáskörgyakorlását sem teszi lehetővé. A funkcióknak ugyanakkor össze kell kapcsolódniuk, illeszkedniük kell egymáshoz, ami önműködően vezet a szervek együttműködéséhez vagy kölcsönös egymásra hatásához.[13] Lényegében a szervek különböző megoldásokkal történő összekapcsolása teremti meg a hatalmi fékek és egyensúlyok/ellensúlyok rendszerét, mivel a hatalmi visszaélések megelőzése a szervek hatásköri együttműködésének kényszerével és kölcsönös ellenőrzési mechanizmusainak rendszerével állítható elő. A "hatalom megosztásának elvéből" nem következik az, hogy az állam valamely funkcióját kizárólagosan csak egyetlen szerv gyakorolja, illetve, ha valamely állami alapfunkció gyakorlása adott szervhez van rendelve, nem kizárt, hogy ebben más állami szervek ne működhetnének közre.[14] Ez a hatalom mérséklésének, kontrolljának és fékezésének érdekében szükségesnek is mondható. Az viszont mindenképpen következik, hogy az állami alapfunkciókat ugyanaz a szerv nem gyakorolhatja, mert ez ellentmond a hatalommegosztás elvének: az állami funkciók egyetlen szervnél sem koncentrálódhatnak. Mivel az "állam működése" az állami szervek tevékenységében nyilvánul meg, ezért az államszervezetet alkotó egyes közhatalommal rendelkező állami szervek - elsősorban az Alaptörvényben szabályozott alkotmányos
- 49/50 -
szervek - alapvető rendeltetését, lényeges funkcióit úgy kell kialakítani, hogy ez feleljen meg a hatalommegosztás elvének: e szervek feladat- és hatásköreinél egyfelől az elválasztás, másfelől az együttműködésük és kölcsönös fékezésük kerüljön rögzítésre. Ez feltételezi a három leglényegesebb állami alapfunkciónak - a törvényhozásnak, a végrehajtásnak és a bíráskodásnak - különböző állami szervekhez rendelését, vagyis megkülönböztetésüket és elválasztásukat. Az egyes szervek - mint e funkciók hordozói - e hármas tagolás szerint elválasztottak egymástól. Az Alaptörvény ugyanakkor kifejezetten nem határozza meg az egyes államhatalmi ágakat, pusztán a "végrehajtó hatalmat" nevesíti, és jelöli meg a Kormányt, amely "a végrehajtó hatalom általános szerve".[15] A "törvényhozó hatalom" ilyen formában nincs meghatározott szervhez rendelve, de az Országgyűlésnél - mint legfőbb népképviseleti szervnél - a feladat- és hatáskörök felsorolásakor szerepel az alkotmányozó és az alkotmánymódosító, illetve a törvényhozó hatáskör.[16] A bíróságok esetében az Alaptörvény azt rögzíti, hogy "[a] bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el,"[17] de ezeket önálló államhatalmi ágként kifejezetten nem nevesíti. Ennek ellenére a magyar államszervezetben - az államhatalmi ágak klasszikus triászát figyelembe véve - az Országgyűlés törvényhozó hatalomként, a Kormány a végrehajtó hatalom általános - de nem kizárólagos - szerveként, a bíróságok pedig bírói igazságszolgáltató hatalomként jelölhetők. Azzal a rendelkezéssel, hogy a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el, az Alaptörvény részben konkretizálja a hatalommegosztás alkotmányos alapelvét, önálló állami funkcióként határozva meg egyfelől az igazságszolgáltatást, másfelől az ezt ellátó szervet, a bíróságot. Következésképpen rögzíthető, hogy - a modern alkotmányos állam felépítésének megfelelően - az igazságszolgáltatás egyike az államhatalom három alapfunkciójának, amelyet a bíróságok, mint az állam sajátos szervei gyakorolnak. Az Alaptörvénynek ez az igazságszolgáltatásra vonatkozó idézett rendelkezése - a hatalommegosztás alkotmányi alapelvének megfelelően - garantálja az ún. harmadik hatalmi ág - vagyis a bíráskodás - sajátos önállóságát és függetlenségét az állami hatalommegosztás rendszerében, és egyúttal állami funkcióként alkotmányjogilag azonos helyzetbe hozza a törvényhozó és a végrehajtó hatalommal. Miközben azonban a törvényhozó és a végrehajtó hatalom - a parlamentáris kormányzati rendszer jellemzőinek megfelelően - sokféleképpen kapcsolódik össze egymással, az igazságszolgáltató hatalomnak e két hatalmi ágtól elválasztottan, ezektől függetlenül kell működnie.
Az államhatalom gyakorlásánál a hatalommegosztás elve mellett a jogállam alkotmányos alapelvét is figyelembe kell venni. Ennek megvalósulása ugyanis nem képzelhető el erős bírói hatalom nélkül, mivel a jogállamnak az igaz-
- 50/51 -
ságszolgáltatás állami funkciójában az egyik meghatározó értéktartalmú alapeleme valósul meg: ez a jogállami rend egyik tartóoszlopa, amelyik a társadalmi együttélés jogi békéjét biztosítja,[18] és a jogvédelmet, illetve a jogbiztonságot garantálja. A jogállam nem korlátozódhat pusztán arra, hogy a polgárok egymás közötti, illetve a polgár és az állam viszonyának szabályozása érdekében anyagi jogi előírások sokaságát megalkossa, hanem jelentős mértékben rákényszerül arra is, hogy e jogtételek effektív érvényesítéséről maga gondoskodjon.[19] A jognak a rend, a szabadság és az igazságosság mértékét nyújtó tényleges hatása és képessége végső fokon a működő és döntésképes jogérvényesítéstől függ. A jog ebben az értelemben mindig is a ténylegesen érvényesíthető jog, mert ez csak addig megbízható magatartásorientációs minta, ameddig a benne foglaltakat bizonyosan alkalmazzák és érvényre juttatják. Mivel a jogállamiság feltételezi a jogbiztonságot és ez az egyik értéktartalmú alapeleme, ezért a jog primátusának garantálására törekvő alkotmánynak szükségszerűen biztosítania kell a jogban foglaltak valóra váltását. A jogalkalmazás, és ezen belül az egyedi jogeseteket jelentő jogviták eldöntését biztosító jogszolgáltatás, illetve igazságszolgáltatás - a normaalkotáshoz és a végrehajtáshoz-igazgatáshoz hasonlóan - minden állam nélkülözhetetlen funkciója, mert megalapozza és garantálja a jogviták kötelező eldöntésével a békés társadalmi együttélés fenntartását, és így járul hozzá az állam által meghatározott jogi békéhez.[20] Az állam egyik legfontosabb feladata ugyanis polgárai biztonságának garantálása. A polgárnak a privát erőszakkal szembeni védelme a modern állam biztonságot garantáló célja, illetve rendeltetése.[21] Csak ha az állam a legális és legitim fizikai erőszak monopóliumát a privát erőszakkal, az erőszakos cselekményekkel szemben hatékonyan képes alkalmazni, akkor tudja a feladatát megfelelően ellátni, vagyis a jogi békét és a jogbiztonságot garantálni. Az állam erőszak-monopóliuma a magánszemélyek erőszaktilalmát követeli meg, és mindkettő a modern jogállam alapvető és nélkülözhetetlen lényegéhez tartozik.[22] Ezért a jogállam központi törekvése, hogy a magánszemélyek közötti jogi igényeknek az önhatalmú és erőszakos érvényesítését megakadályozza, és az érintetteket olyan megoldások felé terelje, amelyek lehetővé teszik, hogy a vitáikat szabályozott eljárásban, erőszakmentesen, kötelező döntéseket elérve rendezhessék. Az állam erőszak-monopóliuma tehát arra szolgál, hogy megakadályozza a privát erőszak alkalmazását és az azzal való fenyegetést, hogy megvédje a kölcsönös visszaélésektől a polgárok jogos érdekeit, és ezzel létrehozza a társadalmi együttélés biztonságát. Az állami erőszak-monopólium, az önbíráskodás alapvető tilalma és a polgár elvi békekötelessége így szükségszerűen feltételezik az állam jogállami kötelességét, hogy megfelelő jogi intézményeket, szervezeti struktúrákat és eljárásjogi eszközöket bocsásson rendelkezésre az anyagi jog praktikus implementációja érdekében.[23] A működőképes jogszolgáltatás megőrzése ugyanis az állam legsajátosabb érdekében áll, ha
- 51/52 -
nem akarja kockáztatni a polgárok jogi engedelmességét, a társadalmi együttélés békés rendjének akceptálását, és ezzel végül is saját magának - mint a békét biztosító hatalomnak - az autoritását.[24] Bár nem minden jogvita igényli a bíróság általi eldöntést, nem minden esetben van szükség a bíróság általi igazságszolgáltatásra, mert meghatározott esetekben elegendő az olyan jogszolgáltatás, amely a jogi konfliktus megoldását bírói közreműködés nélkül is megnyugtató módon rendezni képes, de a jogállam elvéből végső fokon a jognak a bíróság általi érvényesíthetősége következik. A jogvitáknak ugyanis csak a pártatlan fórum általi, a jogszabályokban megállapított mércék szerinti kötelező eldöntése tartja meg az állam békés egységét, amelynek létrehozása, fenntartása és megóvása minden állami cél közül az egyik legelemibbet alkotja. Az állami erőszak-monopólium, a polgárok békés együttélésre vonatkozó kötelezettsége és a bírói jogvédelem elválaszthatatlan összefüggésben állnak és feltételezik egymást. Ezért a bíráskodás nélkülözhetetlen állami tevékenység a jogrend és a belső biztonság megóvása szempontjából, ez az állam lehetősége és képessége a jogvédelem garantálására, így a békés emberi együttélés számára kényszerítő feltétel.[25] A jogszabályok betartását és betartatását végső fokon csak a független, semleges bíróságok léte képes megteremteni. A modern jogállamban alkotmányjogi alapelv, hogy az állam a bíráskodásra olyan szerveket hozzon létre, amelyek az államhatalom egyik megnyilvánulását jelentő bíráskodást gyakorolják. Ezek nem lehetnek azonosak a végrehajtó hatalmat gyakorló szervekkel.[26]
Az Alaptörvény alapvető jogokat szabályozó része szintén tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek az igazságszolgáltatást - mint állami tevékenységet - feltétlenül szükségessé teszik, így e jogok egy része szisztematikus összefüggésben áll a bírósági jogvédelem követelményével. E rendelkezések közül az első az, amely az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak védelmét az állam elsőrendű kötelezettségeként határozza meg.[27] Mivel az alapjogvédelem egyik - mégpedig kiemelkedő jelentőségű - eszköze és formája a bíróságok általi igazságszolgáltatás, ezért e rendelkezés feltételezi, és egyúttal megköveteli az erre rendelt szerv, továbbá a védelem tényleges érvényesítését lehetővé tévő eljárási feltételek létrehozását. Ez nem azt jelenti, hogy a bíróságokon kívül más szerv nem lát(hat) el alapjogvédelmet, de e megoldások közül a bírói jogvédelem az, amely sajátosságából adódóan a legfontosabbnak, mellőzhetetlen garanciának minősül, mivel független, semleges és pártatlan védelmet tesz lehetővé.
Az Alaptörvény a bűncselekmények elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személy esetében szintén garanciális jelleggel írja elő a lehető legrövidebb időn belüli bíróság elé állítást,[28] amely ismét e szerv létét és működését igényli. Már csak azért is, mert ebből az
- 52/53 -
alapjogból kifolyólag e rendelkezés a bíróság kötelezettségét is megállapítja: köteles az elé állított személyt meghallgatni, és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.[29]
További alapjogi rendelkezések is vannak, amelyek érvényesülése érdekében biztosítani kell a bíróság létét és működését, mert az egyén jogvédelme önmagában is erős és független bíráskodást követel meg. Ilyennek tekinthető az a garanciális szabály, amely a bírósághoz fordulást, a bírói jogvédelemhez való jogot,[30] továbbá a tisztességes eljáráshoz való jogot biztosítja,[31] illetve a jogorvoslathoz való jogot garantálja,[32] de az ártatlanság vélelmének alaptörvényi rendelkezése is.[33] Ennek következtében a bírósági szervezet rendszere, a bíró jogállása, és bírósági eljárás kialakítása a jogállam tényleges megvalósulásának lényeges elemei, mivel az alapvető jogok érvényesíthetőségét teszik lehetővé, illetve biztosítják.
A fentiek alapján elöljáróban megállapítható, hogy a bíróság által végzett igazságszolgáltatás - fő vonását tekintve - állami tevékenység, az államhatalom sajátos gyakorlása, amely a társadalmi konfliktusok, feszültségek és ellentétek meg-, illetve feloldására irányuló jogi szabályozást érvényesíti, mégpedig olyan módon, ahogy ezt az adott állam alkotmányos berendezkedésében kialakították. Ennek az állami szervnek tehát a társadalmi együttélés jogi rendjének fenntartása érdekében kell funkcionálnia. A bíróság az alapvető rendeltetését mindig az adott korszak viszonyrendszerébe ágyazottan látja el. Természetesen ezt a viszonyrendszert a döntéseivel maga is alakítja, de ennek során a tevékenysége kettős értelemben is joghoz kötött: egyfelől lényegi feladata a jogi szabályozásnak az egyedi esetekben való érvényre juttatása, másfelől ennek aszerint tehet eleget, ahogy ezt maga a jogi szabályozás lehetővé teszi a számára. Ezért a bíróságokra vonatkozó jogi szabályozás kiemelt figyelmet érdemel és értékelése egyúttal a bíróságok tevékenységének mércéjeként is értendő. Fontos kérdés tehát, hogy az Alaptörvény pontosan milyen szabályozást állapít meg erre az állami tevékenységre, mint az államhatalom gyakorlásának egyik formájára. Ezek bizonyos alapelvek rögzítését és tényleges érvényesülését jelentik, amelyek nélkül nincs demokratikus jogállami igazságszolgáltatás.[34]
Mivel az igazságszolgáltatás állami alaptevékenység, ezért a meghatározásánál a kiindulópontot az Alaptörvénynek kell jelentenie. Az Alaptörvény e fogalmat azonban nem határozza meg, és ezt más jogszabály sem végzi el, hanem mintegy adottnak veszik. Ez persze nem jelenti azt, hogy az alkotmány ne tartalmazna az igazságszolgáltatásra vonatkozó rendelkezéseket. Ezek közül az első az a már idézett mondat, ami szerint "[a] bíróságok igazságszolgáltató tevékenységet látnak el."[35] Ez a rendelkezés az egyik lényeges és nélkülözhetetlen állami funkciót meghatározó
- 53/54 -
előírás, amely az igazságszolgáltatást a bíróságokhoz rendeli hozzá. Mivel az igazságszolgáltatási tevékenységet a bíróságok látják el, ezért szükséges a bíróság fogalmát is meghatározni.
A bíróság - sajátos szervezeti-technikai intézményként - olyan állami szerv,[36] amely többek között bírói tisztségekből áll.[37] E tisztség betöltői bíróként a bíróság nevében, az igazságszolgáltatási feladatok teljesítése érdekében tevékenykednek. A bíró tehát az igazságszolgáltatásra kinevezett tisztségviselő, aki az eljárás lefolytatásakor és ügydöntő határozatainak meghozatalakor a bíróság, mint közhatalmi szerv feladatát teljesíti. "Döntése, bár személyes szakmai felelősséggel meghozott, de közhatalmi jellegű aktus."[38] Tevékenységét vagy kollegiális (testületi) szervként - több bíróból álló tanácsban[39] - végzi, vagy egyesbíróként jár el.[40] A bíróságok a bírák összességét megtestesítő bírói szervezetként sajátos állami szervek rendszerét - a bírósági szervezetet - alkotják,[41] és szervezetileg a "harmadik hatalmi ágnak" minősülnek (igazságszolgáltatás szervezeti értelemben),[42] mert a bírói-ítélkezési hatalom hordozói. Az állami bíróságok a magyar Alaptörvény hatalommegosztási rendszerében tehát azok a szervezeti egységek, amelyeket egyedül illet meg az igazságszolgáltatás gyakorlása, vagyis az igazságszolgáltatás feladatának ellátása van hozzájuk rendelve.[43] Negatív megfogalmazásban e rendelkezés azt is jelenti, hogy más szerv igazságszolgáltató tevékenységet nem lát el, vagyis ez az előírás a bíróság igazságszolgáltatási monopóliumát rögzíti. Az Alaptörvény szerint "[t]örvény egyes jogvitákban más szervek eljárását is lehetővé teheti",[44] de ez nem minősülhet igazságszolgáltatásnak, mert egyfelől akkor ennek monopóliumát kérdőjelezné meg, másfelől magának a bíróságoknak a speciális tevékenységét - nevezetesen az igazságszolgáltatást - tenné feleslegessé. Ezen az alaptörvényi rendelkezésen a törvényi szabályozás sem tud változtatni, mert az igazságszolgáltatás szervezetét és eljárását csak e harmadik hatalmi ágon belül szabályozhatja, de ezt a többi hatalmi ág és más állami szervek között nem oszthatja meg. Az alaptörvényi rendelkezést azonban - miszerint a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el - nem lehet úgy értelmezni, hogy a bíróságok kizárólag csak ezt a tevékenységet gyakorolhatják, más feladatot viszont nem végezhetnek. Az természetesen nyilvánvaló, hogy a bíróságok fő funkciója az igazságszolgáltatás, és ehhez meghatározott ügyek tartoznak. Az Alaptörvény ezért az előbb vázolt igazságszolgáltatás fogalmát - mint a bíróságok általi döntéshozatalt - olyan módon konkretizálja, hogy megállapítja azoknak az ügyeknek a körét, amelyekben a döntés meghozatalára a bíróságok jogosultak, vagyis meghatározza az ún. bírói utat. Az igazságszolgáltatás tradicionális lényegi területe a büntető és a polgári bíráskodás, amit az alkotmányi rendelkezések is tükröznek. Eszerint "[a] rendes bíróságok döntenek büntetőügyben, magánjogi jogvitában, a közigazgatási határozatok törvényességéről, az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről, a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötele-
- 54/55 -
zettsége elmulasztásának megállapításáról és és törvényben meghatározott egyéb ügyben."[45] E konkretizálás nem tekinthető teljes körűnek és lezártnak, mivel az Alaptörvény lehetőséget ad arra, hogy "törvényben meghatározott egyéb ügyben" szintén a bíróságok hozhassanak döntést. Az alaptörvényi szabályozásból azonban az is következik, hogy a törvényhozás az igazságszolgáltatásra kijelölt ügyeket a bíróságokon kívüli más szervhez nem utalhatja, vagyis a bírói út alkotmányi meghatározásának ez is a lényege. Megjegyzendő azonban, hogy az alaptörvényi rendelkezés meglehetősen széles mozgásteret hagy a törvényhozónak, hogy az igazságszolgáltatás körét módosítsa, bővítse vagy szűkítse, ami azért is helyeselhető, mert a bírói út meghatározása szervezeti és hatásköri kérdéseket is érint. Ennek során azonban feltétlenül tekintettel kell lennie az alaptörvényi garanciális rendelkezésekre.
Ha az Alaptörvény az igazságszolgáltatást állami tevékenységként a bíróságok - azon belül a bírák - számára tartja fenn, vagyis náluk monopolizálja, mert minden más állami szervet kizár az igazságszolgáltatás állami funkciójából, akkor az igazságszolgáltatás formális és materiális fogalmát is feltételezi.[46] Ezek meghatározása azért is szükséges, hogy az igazságszolgáltatást a lehető legegzaktabb módon definiálni lehessen, és különösen a törvényhozó és a végrehajtó hatalom eltérő állami funkcióitól el lehessen határolni.[47] A három hatalmi ág ugyanis nem izoláltan áll egymás mellett, hanem hatást gyakorolnak egymásra, részben együtt, részben egymással szemben tevékenykednek, és bizonyos értelemben függenek is egymástól. A törvényhozás az alaptörvényi keretek között a bírónak a törvényben rögzített döntési mércéket szolgáltatja, szabályozza továbbá a bírák státuszát, a bíróságok szervezetét és eljárását, a költségvetéssel biztosítja az eszközöket az igazságszolgáltatási apparátus működése számára. A végrehajtó hatalom rendeletek formájában szintén a bírákra kötelező normákat alkot,[48] de semmiképpen sem végez igazságszolgáltatást, még "kvázi igazságszolgáltatást" sem, legfeljebb jogalkalmazást vagy jogszolgáltatást, illetve bizonyos esetekben közreműködhet az igazságszolgáltatásban, de azt semmiképpen sem helyettesítheti.
Az ismertetett alaptörvényi rendelkezésekből kiindulva az igazságszolgáltatás formális fogalma a következőképpen határozható meg: az igazságszolgáltatás önálló, az Alaptörvényben nevesített állami funkció, amelyet kizárólag a bíróság, illetve a bíró gyakorolhat, vagyis e feladatellátás sajátos szervtípushoz kötött. A bíró - mint speciális tisztséget betöltő személy - által végezhető igazságszolgáltatás a számára fenntartott és ezáltal "monopolizált" tevékenységet jelent,[49] vagyis másként megfogalmazva, az igazságszolgáltatási tevékenységgel csak a bírák lehetnek megbízva. Ez azt eredményezi, hogy ha adott tevékenységet igazságszolgáltatásként határoznak meg, akkor ezt bírón kívül más tisztségviselő - főszabály szerint
- 55/56 -
- nem gyakorolhatja.[50] Ebből viszont nem következik az, hogy minden, amit a bíró tesz, az igazságszolgáltatás volna. A bírót korlátozott terjedelemben nem igazságszolgáltatási feladatokkal is megbízhatják,[51] de ez csak korlátozott módon lehetséges: nem vezethet ahhoz, hogy a bírák és a bíróságok az igazságszolgáltatás elsődleges funkcióját már ne tudják teljes mértékben, jó színvonalon és megfelelő időben teljesíteni.[52]
Az alkotmányi szabályozás következtében a bírói tisztséghez az Alaptörvény által konstituált államhatalom kapcsolódik, vagyis a bírói hatalom. A bíró az igazságszolgáltatással olyan hatáskört lát el, amely az államhatalom gyakorlását jelenti: kötelező jellegű döntéseket hoz, a mindenkire kötelező jogszabályokat alkalmazza. Következésképpen az igazságszolgáltatás a bírói hatalom gyakorlását jelenti, ezért az alaptörvény szabályozásból adódóan az igazságszolgáltatás a bírói hatalom gyakorlásával egyezik meg, ami - a hatalommegosztásnak az alkotmány által intézményesített rendszerében - önálló hatalmi ágnak minősül, és funkciója - az igazságszolgáltatás - elvi jellegét tekintve így különbözik a többi hatalmi ágtól,[53] vagyis ezektől eltérő és elválasztott tevékenységet ölel fel. A bírói hatalom - mint a jogviták közhatalmi erővel történő kötelező erejű eldöntése[54] - az ítélkezésben ölt testet. Az igazságszolgáltatás ugyanis csak akkor képes eleget tenni feladatának, ha kötelező erővel döntheti el az egyének közti vitát.[55] Az igazságszolgáltató hatalomnak a bíróhoz való kizárólagos hozzárendeléséből egyúttal az következik, hogy a jogállását a funkciójával adekvát módon kell szabályozni.[56]
Az alaptörvényi rendelkezés alapján adott formális (szervezeti) fogalom-meghatározás azonban - miszerint a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el, illetve az igazságszolgáltatás a bíróságok által végzett tevékenység - nem kielégítő, mert jóllehet ez igaz, de az igazságszolgáltatás pontos meghatározáshoz nem elégséges, mivel magáról e tevékenység tartalmáról, illetve jellegéről valójában még semmit sem mond. Az igazságszolgáltatás materiális értelemben vett meghatározása azért sem mellőzhető, mert a bíróságok nem kizárólag igazságszolgáltatási feladatokat látnak el, hanem - ahogyan erről már volt szó - más jellegű feladatokat is, más szervek viszont igazságszolgáltatást nem gyakorolhatnak, de végeznek az igazságszolgáltatáshoz hasonló, jogot alkalmazó, jogvitát eldöntő tevékenységet, amelyet jogszolgáltatásként lehet jelölni.
Az igazságszolgáltatás a bíró által gyakorolt államhatalom, amely az erre rendelt szervezet - a bíróság - útján a vitássá tett vagy megsértett jogról - törvényben szabályozott eljárás során - kötelező erővel dönt.[57] A bírói hatalom általános vonása tehát a jogalkalmazás, különös sajátossága az egyedi jogvita eldöntése,[58] vagyis állami speciális jogalkalmazó alaptevékenység - ellátása:[59] a konkrét tényállás jogi megítélése és ezzel döntés a jogalanyok (vitatott) jo-
- 56/57 -
gosultságairól és kötelezettségeiről. Az igazságszolgáltatás materiális értelemben azonban nem merül ki a viták eldöntésében, hanem a jogvédelmet és a jogi kontrollt is szolgálja.
A jogalkalmazás - a bírói hatalom általános vonásaként is - a jog valóra váltásának közvetlen formája: az erre feljogosított állami szerveknek az általános és elvont módon megfogalmazott jogi normák konkrét, egyedi esetekre való vonatkoztatását, érvényesítését, a konkrét egyedi ügynek a jogi normák alapján történő eldöntését jelenti. A jogszabály ugyanis többnyire absztrakt módon keretszabályozást nyújt, a jogszabályt alkalmazó feladata a jogszabály egyéniesítése.[60] "A jogszabályok előírásainak megfelelő magatartás kikényszerítése az állami jogalkalmazói tevékenység során valósítható meg. A konkrét jogsértéseket megállapító, illetőleg a jogvitákat eldöntő állami jogalkalmazás hatalmi jellegű tevékenység, mivel a jogszerűség helyreállításáról, a jogvédelemről, a joghátrány kiegyenlítéséről a közhatalom erejével intézkedik."[61] A jogalkalmazás speciális formája a jogvédelmi jellegű jogalkalmazás, vagy másképpen jogszolgáltatás, amely egyedi jogvitás ügyek eldöntését, a jogsértésekkel - vagyis a jogrenddel általában vagy a jog valamely konkrét előírásával való ellentétes magatartással - szembeni jogvédelem megadását, a jogszerű állapot lehetőség szerinti helyreállítását, a jogsértések orvoslását és az általuk okozott joghátrányok arányos kiegyenlítését jelenti. A jogalkalmazás tehát a jogszabályok alapján hozott sajátos állami döntés, amely a konkrét ügy jogilag releváns tényeinek a megállapítására, a tényállás jogi minősítésére és a jogkövetkezmények meghatározására terjed ki.[62] A jogvédelmi jellegű jogalkalmazást, jogszolgáltatást - a bíróságok mellett - más állami szervek is végezhetnek,[63] de e feladat ellátásában - a jogállamiság és a hatalmi ágak elválasztásának elvére tekintettel - kiemelkedő szerepe és jelentősége a bíróságoknak van.
Az igazságszolgáltatás és a jogszolgáltatás között így funkcionális értelemben nincs különbség, mert a jogszolgáltatás - akár az igazságszolgáltatás - a jogalkalmazás egyik formájaként a jog érvényesítését, jogviták eldöntését jelenti: mint tevékenység az egyedi jogviták vagy jogsértések jogi normák figyelembevételével történő eldöntése/elbírálása, amelyet az erre feljogosított (a közhatalom ilyen értelmű gyakorlására hatáskörrel rendelkező) szerv végezhet. Az e szervek által végzett tevékenység azonban nem igazságszolgáltatásként, hanem jogszolgáltató hatósági tevékenységként jelölhető. A hatóság ebben az értelemben a kifelé ható, kötelező erővel rendelkező jogalkalmazási döntést hozó szervet jelöli, és tágabb fogalom, mint az államigazgatási hatósági tevékenység, mert ide sorolható a (nem ítélkező) bírósági, az ügyészségi, a közjegyzői hatósági tevékenység is. A jogszolgáltatás fogalma alatt összefoglalt feladatok azokat a tevékenységeket ölelik fel, amelyek következésképpen a (materiális értelemben felfogott) igazságszolgáltatással szoros összefüggésben állnak, de mégsem a bírák általi igazságszolgáltatást jelentik. Az igazságszolgáltatás jogállami fogalmának pontos körvonalazá-
- 57/58 -
sa érdekében a bíróságok ítélkező tevékenysége - mint igazságszolgáltatás - nem vonható a hatóság gyűjtőfogalma alá, mert különben a bírói hatalom - mint önálló hatalmi ág - sajátossága tűnne el. Ezért az igazságszolgáltatás fogalmát a jogszolgáltatásnak arra a speciális esetére kell fenntartani, amely kizárólag a bíróságok ítélkező tevékenységét öleli fel.
Az igazságszolgáltatásnak - speciális jogszolgáltatásként - ugyanis vannak olyan jellemzői, amelyek e tevékenység sajátosságát adják, és ezek elhatároló ismérveket jelentenek más állami jogszolgáltató tevékenységtől.[64] Az egyik ilyen, hogy a bíróság kizárólag indítvány alapján járhat el, saját kezdeményezésre, hivatalból viszont nem, vagyis ebben az értelemben passzívnak tekinthető. A hatósági jogalkalmazás az igazságszolgáltatástól annyiban tér el, hogy itt az eljárás a hatóság kezdeményezésére is indulhat.[65] A másik lényegi ismérv, hogy az igazságszolgáltatás során hozott döntéseket kizárólag bíróság vizsgálhatja felül, más állami szerv erre nem jogosult,[66] és e döntéseknek általában mindenkivel szemben végső kötelező erejük van. A bírói tevékenység harmadik lényegi jellemzője az, hogy a tényállás jogi megítélését a hatályos, tárgyi jog alkalmazásával nem érintett harmadik szervként gyakorolja.[67] Az igazságszolgáltatás mindig semleges, ami azt jelenti, hogy bírói tevékenységet csak olyan személy gyakorolhat, aki az ügyben nem érintett, mert senki sem lehet saját ügyének bírája.[68] Ez a semlegesség előfeltétele az igazságszolgáltatás objektivitásának, és minden bírói tevékenység lényeges ismérve. Nemcsak a mindenkor ítélkező bírónak kell azonban semlegesnek lennie, hanem a bíróságnak is: annak az állami intézménynek, amelyik az igazságszolgáltatás állami feladatával van megbízva. A közigazgatási jogalkalmazó szerv viszont gyakran közvetlenül érdekelt az ügyben, és egyben annak eldöntője is. Végül az igazságszolgáltatás speciális jogalkalmazási jellegét alapvetően nemcsak az adja, hogy az ezt gyakorló bírói-ítélkezési hatalom a vitatott vagy megsértett jogra vonatkozóan különleges eljárásban hozza meg azt a döntését, amely az érintettekre nézve kötelező erejű és végrehajtható. Lényeges ismérve az is, hogy ez az egyedi döntés a többi államhatalmi ágtól szervezetileg függetlenül születik meg, vagyis ezek nem befolyásolhatják a döntés önállósult jellegét,[69] továbbá a bírói döntés meghozatalakor meghatározott speciális alkotmányi alapelveknek - mint a bírói függetlenségnek és a bírói jogvédelemhez való jognak -kell érvényesülniük, mert ezek nélkül önálló bírói hatalmi ágról sem lehetne beszélni. Az igazságszolgáltatás esetében megkövetelt tehát a külső - más szervek és intézmények irányában fennálló - és a belső - a bírósági szervezeten belüli - ítélkezési függetlenség, továbbá a pártatlanság és az elfogulatlanság.[70] A bírói függetlenség "nem egyszerűen alapelv, hanem az igazságszolgáltató tevékenység lényegi eleme: függetlenség nélkül a bíróság nem bíróság."[71] A bírói függetlenség lényegét az adja, hogy ez az elv, pontosabban ennek tényleges megvalósulása a bírói hatalom pártatlan gyakorlásának biztosítéka. Ennek alapján az ítélkező bíró minden illetéktelen befolyástól mentesen
- 58/59 -
hozza meg döntéseit, mégpedig - a törvényeknek való alárendeltség követelményének megfelelően - az érvényes és hatályos jogszabályok alapján, más szóval a jogszabályokban rögzített jogalkotói akarat konkrét esetben történő érvényesülését az igazságszolgáltatásnak is biztosítania kell. A bírói függetlenség elsősorban szakmai függetlenséget jelent, ami szerint a bírák "ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak",[72] vagyis az ítélkező bíró nincs senki utasításához kötve, saját meggyőződése alapján maga dönt legjobb tudásának és lelkiismeretének megfelelően. A hatóság általában hivatali hierarchiában működik, így a jogszolgáltatás során a hivatali felettes törvényes utasításainak szintén eleget kell tenni.[73] A bíró szakmai függetlenségének biztosítására szolgál a személyi függetlenségnek az a része, amelyik a státuszjogi kérdéseket érinti, és alapvetően a kinevezéssel, illetve elmozdíthatatlansággal függ össze: azt kell megakadályoznia, hogy a bírót döntései miatt személyes jogi helyzetében hátrány ne érje.
A bíróság függetlensége az ítélkezés függetlenségét tekintve abban rejlik, hogy a bíróságok a törvényeket és más jogszabályokat is önállóan értelmezik, vagyis a jogszabályok alkalmazásakor a jogot saját értelmezésük szerint állapítják meg.[74] A bíró tevékenysége ugyanis - ahogy az állam egyéb jogalkalmazó szervének tevékenysége sem - merül ki a tényállás vizsgálatában, ennek jogszabály alá rendelésében és a tényállásra való alkalmazásában. Mivel az eset eldöntésére irányadó normák gyakran többjelentésűek vagy homályosak, a bírónak ezeket az alkalmazásuk előtt értelmeznie kell, vagyis ki kell derítenie a tartalmukat, jelentésüket és határaikat. Ha a szó szerinti jelentés a jogszabály értelmével és céljával nincs összhangban, akkor a bírónak a szó szerinti jelentést korrigálnia kell, amelyre az Alaptörvény külön szabályokat állapít meg,[75] és amely kiterjesztő vagy megszorító interpretációhoz vezethet. A bíróságok önálló jogértelmezése része a bírói függetlenségnek, amelynek során - ha az alkotmányos keretek között marad - természetes, hogy a jogszabályok tartalma az esetekhez igazodóan szűkítő vagy bővülő értelmezést kap.[76] A fentiek következtében az igazságszolgáltatás kizárólag a bíróságok által végzett - a bírói-ítélkezési hatalom megnyilvánulását jelentő - speciális, jogvédelmi jellegű jogalkalmazást, jogszolgáltatást jelöli. Funkciója alapvetően - a jogsértések ellenében - a jog épségének az egyedi jogvita eldöntésén keresztüli megőrzése, valamint ennek során a jog konkretizálása és továbbfejlesztése.[77] A bírói-ítélkezési hatalom e funkcióját hatásköri szempontból - ahogy erről korábban már volt szó - az egyedi jogvita eldöntésében megnyilvánuló ítélkezés monopóliuma fejezi ki.[78] A bírói-ítélkezési hatalomnak csak egyetlen korlátja lehet: a törvénynek, a jogszabályoknak való alárendeltség,[79] amely egyrészt azt jelenti, hogy a bírói-ítélkezési hatalom a törvényen - jogszabályokon - kívül senkinek és semminek nincs és nem is lehet alárendelve, másrészt azt, hogy a jogszabályoknak viszont a bírói-ítélkezési hatalom abszolút módon alá van rendelve. A jogszabályoknak való alárendeltség a bírói-ítélkezési hatalom egyetlen igazi és szükséges
- 59/60 -
korlátja, de ez az abszolút és elégséges korlátja is.[80] A bírói-ítélkezési hatalom kapcsolatban áll más hatalmi ágakkal, specifikumai nem jelentenek alkotmányos izoláltságot, de a más hatalmi ág szervezetétől való függés kizárt;[81] a törvényhozó és végrehajtó hatalomhoz alapvetően csak az általuk megalkotott jogszabályokon[82] keresztül kötődik. A bírói hatalom következésképpen nem korlátlan hatalom: korlátait a törvények és a jogszabályok jelentik, amelyeket a jogalkotónak az alkotmányos keretek között, az Alaptörvénynek megfelelően kell megalkotnia.[83] A bíró joghoz kötöttsége,[84] a jogszabályoknak való alárendeltsége minden jogi normára kiterjed, nemcsak a formális - az Országgyűlés által ilyenként megalkotott - törvényekre. E rendelkezés azonban értelemszerűen csak az érvényes normákra korlátozódik. Valamely norma érvényessége a formai és tartalmi alkotmányosságától függ, következésképpen a bíró jogosult és köteles arra, hogy minden, a döntése szempontjából jelentős jogi normát az alkalmazás előtt az érvényességi szempontokra tekintettel megvizsgáljon, és negatív eredmény esetén, amennyiben szerinte alaptörvény-ellenes jogszabályt kellene alkalmaznia, az Alkotmánybíróságnál normakontrollt kezdeményezzen. Ezt a lehetőséget az Alaptörvény kifejezetten biztosítja a számára,[85] így jelentős jogosultságot teremt a bírónak.[86] A bírák "törvénynek való alárendeltsége" tehát ebben az értelemben korlátozott és részben ellensúlyozott.[87]
Az igazságszolgáltatás tartalmi elemeit a bíróságról szóló és más - különösen az eljárásjogi - törvények rendelkezései határozzák meg.[88] Az igazságszolgáltatás meghatározásához ezért nem elegendő a funkciót gyakorló személy bírói minősége, mert nem minden bírói tevékenység igazságszolgáltatás.[89] Döntő szerepe van annak az alkalmazott eljárási rendnek és módnak, különösen az eljárás során megvalósuló alapelveknek, amely szerint a bírónak ezt az állami feladatot el kell látnia. Ennek következtében ugyanannak az esetnek a bíró általi eldöntése más jellegű és minőségű, mint a hatóság általi eldöntése. A bírósági eljárás kialakításánál következésképpen kiemelkedő jelentőségűek az alaptörvényi rendelkezésekben előírt követelmények, mert ezek egyszerre jelentenek keretet és mércét az egyes eljárási törvények számára, és konkretizálják a jogállami elvet, mint ahogy az eljárás résztvevőinek az alapjogi védelmét is.[90] Így az adott eljárás lefolytatásakor a bíróság tevékenysége anyagi és eljárási szabályok által behatárolt, ezeken belül a jogvita által megszabott keretek között folytathatja le a bizonyítási eljárást, és az adott ügyben résztvevő felekre kiterjedően hozhatja meg döntését.[91] A tényállás jogi megítélésnek tehát rendezett eljárásban, objektív módon, a hatályos tárgyi jog alkalmazásával kell végbemennie.[92] A bírósági speciális jogalkalmazásnak - vagyis az igazságszolgáltatásnak - egyaránt része a tényállás és az alkalmazandó jog megállapítása, valamint a jogkövetkezmények meghatározása, ami összetett folyamat, és az eljárási periódusoktól függetlenül magában foglalja a jogilag releváns tények objektív feltárását, összegezését, értékelését, és a jogkérdések megis-
- 60/61 -
merését.[93] A bíró belső meggyőződése, amely lehetővé teszi számára - a bírói függetlenség alkotmányos elve által oltalmazott - lelkiismeretének megfelelő döntés meghozatalát, e tényezők hatására alakul ki.[94]
A fentiek alapján egyértelműen rögzítendő, hogy az igazságszolgáltatás fogalmát az állam bíróságai által végzett ítélkező tevékenységre kell fenntartani, mert ebben fejeződik ki a bírói hatalom sajátossága, a többi, közhatalmat gyakorló és jogszolgáltatást végző szervhez viszonyított eltérő jellegzetessége, garanciális különbsége. Bár a bírói igazságszolgáltatás (ítélkezés) mellett más állami - esetenként nem állami - szervek is elláthatnak jogszolgáltatást, de ez nem minősíthető bírói (vagy "kvázi bírói") ítélkező (vagy "kvázi igazságszolgáltató") tevékenységnek, mert esetükben hiányoznak a bírói ítélkezés jogállami garanciái, különösen a függetlenség.[95] Ezért a más szervek általi jogviták eldöntését, esetleg szankciók kiszabását nem lehet igazságszolgáltatásnak nevezni, ez - a magyar alkotmányi szabályozás alapján - kizárólag a bíróság ítélkező tevékenységének jelölésére vonatkozhat. Így nem támogatható az a felfogás, amely szerint az igazságszolgáltatásnak - ahogy azt az Alkotmánybíróság egyik határozata[96] megállapította - lenne szűkebb, tágabb és legtágabb meghatározása,[97] mert ez egyfelől félreértésekhez, másfelől adott fogalmak összemosásához vezethet.
Éppen ezért az igazságszolgáltatás fogalmát szigorúan a bíróságok ítélkezési tevékenységére kell leszűkíteni, mást -akár bírák által ellátott más tevékenységet, akár mások által ellátott jogszolgáltatást - nem lehet e körbe vonni, mert ez éppen az igazságszolgáltatás alkotmányjogi fogalmát relativizálja, és kiemelkedő minőségi jellegét oldja fel, illetve kérdőjelezi meg. Szintén nem támogatható az a szakirodalomban elterjedt és közkeletűvé vált felfogás, amely ún. "kvázi bíróságokról", mint jogvitát eldöntő, és az állam bíróságához hasonló elvek alapján működő jogalkalmazó szervekről beszél. Nemcsak azért, mert az igazságszolgáltatási tevékenység az alaptörvényi szabályozás szerint az állam bíróságai számára fenntartott fogalom, hanem azért sem, mert a bíróságon kívüli jogalkalmazó-jogszolgáltató szervek "kvázi bíróságként" történő jelölése nem az alkotmányos jogállami körülmények között született meg és terjedt el. Így garanciális szempontból a "bíróság" és a "kvázi bíróság" között sem volt lényeges, érdemi különbség, mivel a bírói függetlenségnek akkor nem voltak meg, illetve ténylegesen nem érvényesültek a kellő alkotmányi biztosítékai. Ezek a "kvázi bíróságként" jelölt szervek ugyan jogvédelmi jellegű jogalkalmazást végeznek, de tevékenységük jogszolgáltatásnak tekinthető, nem pedig igazságszolgáltatásnak, mivel az igazságszolgáltatás alapelvei nem érvényesülnek maradéktalanul. Jogállamban - éppen a garanciális követelmények miatt - nem lehet ezt a jogszolgáltatást "kvázi igazságszolgáltatásnak", illetve az ezt végző szerveket "kvázi bíróságoknak" ne-
- 61/62 -
vezni, mert ez elmossa a különbséget a bírósági és a más szervek által végzett jogalkalmazás között, és csökkenti az igazságszolgáltatás kiemelkedő jellegét és jelentőségét a jogszolgáltatáshoz képest.
Az ún. "kvázi bíróságok" alkalmazására általában akkor kerül sor, ha az ügyek elbírálásához speciális szakértelem szükséges, és az eljárás ezáltal - a bírósági eljáráshoz képest - egyszerűbbé, gyorsabbá és költségkímélőbbé válik, illetve, ha a rendes bíróságok tehermentesítésével jár együtt.
Az ún. választott bíráskodás alkotmányjogi értelemben szintén nem minősül igazságszolgáltatásnak, mert ez alapvetően a privátautonómián nyugszik. Bár a választott bíráskodás törvények által meghatározott esetekben sajátos vitarendezési alternatíva a rendes bíróságok tevékenységével szemben,[98] de ezek a bíróságok nem tartoznak az állami bíróságok által alkotott igazságszolgáltatási szervezetrendszerbe, és nem vonatkoznak rájuk a Bszi. rendelkezései sem. A választott bíróságok által gyakorolt "bíráskodást" helyesebb szintén jogszolgáltatásnak nevezi, mert e tevékenységnél szintén hiányzik az az összefüggő garanciarendszer, amely teljességében kizárólag az állami igazságszolgáltatás jellemzője. ■
JEGYZETEK
[1] Csak ez teszi lehetővé e fogalom normatív és tényleges jelentésének kiderítését, összevetését, illetve ezek alapján meghatározott értékelés elvégzését.
[2] Ezek közül több egyben alapvető jogként is megfogalmazást nyerhet, mint pl. a független és pártatlan bíráskodáshoz való jog vagy a jogorvoslathoz való jog.
[3] Az államhatalom alkotmányjogi fogalmáról lásd Petrétei József: Az államhatalom szabályozása az alaptörvényben. In: IUS EST ARS Ünnepi tanulmányok Visegrády Antal professzor 65. születésnapja tiszteletére. (Szerk. Nochta Tibor - Monori Gábor) PTE ÁJK, Pécs 2015. 415-433. o.
[4] Az államhatalom általános értelemben olyan alapvető viszonyt jelent, amelyben az állam és az egyén közötti kapcsolatot a fölé- és alárendeltség, a parancsolás és engedelmesség relációi határozzák meg.
[5] Az állam hatalma mindig az uralmi viszonyon - mint intézményesített, vagyis stabil, tartósan rögzített formát kapott hatalmi rendszeren - nyugszik, és egyúttal a politikai uralom legfontosabb kifejeződése. Másképpen megfogalmazva: az államhatalom az uralom meghatározott történeti megjelenési formája, mint monopolizált, centralizált, racionalizált, szervezett uralom. H. Steiger: Geht das Zeitalter des souveränen Staates zu Ende? Der Staat 2002. 3. szám 334. o.
[6] Az államhatalomnak lehetősége van ugyanis arra, hogy meghatározott feladatok ellátása érdekében a jogalkotás során kötelező normákat alkosson, és a jogszabályok betartásának a végrehajtási aktusok, vagy bírói döntések útján érvényt szerezzen. Ezek az aktusok tehát jogokat és kötelezettségeket hozhatnak létre, módosíthatnak, vagy szüntethetnek meg.
[7] Vö. Bragyova András: Az új alkotmány egy koncepciója. MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest 1995. 57. o.
[8] A hatáskör sajátosságából adódik, hogy az ezzel rendelkező nemcsak jogosult, hanem köteles is eljárni.
[9] Vö. H. Goerlich: Formenmißbrauch und Kompetenzverständnis. J. C. B. Mohr, Tübingen 1987. 8. o.
[10] A hatalommegosztásról lásd részletesebben Petrétei József: Hatalommegosztás. In: Internetes Jogtudományi Enciklopédia. (Szerk. Jakab András - Fekete Balázs) Alkotmányjog rovat (rovatszerkesztő: Bodnár Eszter - Jakab András) http://ijoten.hu/szocikk/alkotmanyjog-hatalommegosztas (2018) 1-30. o.
[11] Alaptörvény C) cikk (1) bek.
[12] Vö. K. Stern: Das Staatsrecht der Bundesrepublik Deutschland. II. kötet, C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München 1980. 529. o.
[13] Vö. J. Detjen: Verfassungswerte. BpB, Bonn 2012. 129. o. Az Alkotmánybíróság is megállapította: az Alaptörvényben szabályozott szerveknek az is a kötelessége, hogy alkotmányos jelentőségű hatásköreiket jóhiszeműen, feladataik teljesítését kölcsönösen segítve, együttműködve gyakorolják. Vö. a 8/1992. (I. 30.) AB határozattal. ABH 1992. 51, 54
[14] Ezért túlzottan leegyszerűsítő megközelítést jelent pl. az, hogy csak az Országgyűlés gyakorolja a törvényhozó hatalmat. Bár valóban e szervnek van ebben kulcsszerepe, mert végül is ez dönt a törvények elfogadásáról, de a törvény megalkotásában más állami szervek is közreműködnek. Általában a Kormánytól származik a legtöbb törvénykezdeményezés, amely a parlament törvényhozási eljárását elindítja. Az elfogadott törvényeket a köztársasági elnök írja alá és ő rendeli el kihirdetésüket is, e nélkül a törvény nem válik érvényessé. Meghatározott esetekben az államfő alkotmányossági vagy politikai vétóval is élhet. Végül az Alkotmánybíróságnak - megfelelő indítvány esetén - korrigáló szerepe lehet a törvény alkotmányosságának felülvizsgálatával. Ebből látható, hogy a törvényalkotás - mint állami alapfunkció - több szerv kiegyensúlyozó és kontrolláló közreműködését igényli.
- 62/63 -
[15] Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdés.
[16] Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés a) és b) pontok.
[17] Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdés.
[18] A bíráskodás az egyik legrégebbi és legfontosabb feladat az emberi társadalom történetében, és szorosan hozzátartozik a szervezett békés emberi együttélés feltételeihez.
[19] Vö. Michael Reinhardt: Gerichte, Gerichtsbarkeit, staatlich. In: Evangelisches Staatslexikon. Neuausgabe. (Szerk. Werner Heun - Martin Honecker - Martin Morlok - Joachim Wieland) Verlag W. Kohlhammer Stuttgart, 2006. 743. o. A jogilag, filozófiailag, szociálisan, gazdaságilag stb. legkicsiszoltabb norma is végül értéktelenné válik, ha hiányzik a megfelelő eszköz ahhoz, hogy az általa megjelölt alkalmazási területen a tényleges hatás kiváltását elérje. Uo.
[20] Vö. Axel Hopfauf: Rechtsprechung. In: GG Kommentar zum Grundgesetz. (Szerk. Hans Hofmann és Axel Hopfauf) Carl Heymanns Verlag, Köln, München 2008. 1839.
[21] Néhány kivételtől eltekintve a modern jogállam a jog szabályainak megvalósítása érdekében a kizárólagos hatáskört az állam kezébe helyezi; csak a jogos védelem és végszükség eseteiben szubszidiárius módon a polgár joga hathatósan eljárni, hogy maga gondoskodjon a saját anyagi jogi pozíciójának a megvédéséről. Vö. Hopfauf: i.m. 1840. o.
[22] A polgárok békekötelessége és az állam erőszak-monopóliuma ugyanannak az éremnek a két oldala: az állam erőszak-monopóliuma megfelel a polgárok önbíráskodásról való lemondásának; az állam átveszi a polgárai biztonságát és megsértés esetén azt megtorolja. Vö. Hopfauf: i.m. 1841. o.
[23] Reinhardt: i.m. 743. o.
[24] Hopfauf: i.m. 1842. o.
[25] Vö. Hopfauf: i.m. 1840. o.
[26] "...a bíráskodásnak elválasztása a végrehajtó hatalom gyakorlásától olyan lényeges jelenség, mely a jogállamot a rendőrállamtól megkülönbözteti. Ennek az elválasztásnak szüksége nyilvánvaló, ha figyelembe vétetik, hogy közigazgatástól teljesen különböző ítélkezés igazságossága egy minden tekintetben független bírót tételez fel, kinek eljárását és határozatait minden befolyástól menten s minden következményektől való félelem nélkül kell meghoznia, amit a végrehajtó hatalomnak felsőbb utasításokra eljáró közegétől feltételezni nem lehet. A bíráskodásnak és a végrehajtó hatalomnak elválasztása tehát nemcsak (88. o.) abban áll, hogy a bíráskodás ez utóbbinak jogosulatlan befolyásától menten gyakoroltassék, hanem abban is, hogy maga a bíráskodás ne bízassék a közigazgatási végrehajtó hatalom közegeire." Marschalkó János: Bírósági szervezet. In: Magyar jogi lexikon. (Szerk. Márkus Dezső) II. kötet, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest 1899. 88-89. o.
[27] Az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdése szerint "AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége."
[28] Az Alaptörvény IV. cikk (3) bekezdés 1. mondata úgy rendelkezik, hogy "[a] bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül szabadon kell bocsátani, vagy bíróság elé kell állítani."
[29] Alaptörvény IV. cikk (3) bek. 2. mondat
[30] Alkotmányjogi szempontból a jogvédelem korlátozása a jogállam egyik fontos összetevőjét, a bírói jogvédelemhez való jogot csorbítja.
[31] "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el." Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bek.
[32] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerint "[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti."
[33] "Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg." Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bek.
[34] Ha az Alaptörvény ezeket az alapelveket nem garantálja, akkor az államhatalom egészének a legitimitása kérdőjeleződhet meg, mivel a többi hatalmi ág feletti kontroll csorbulhat, illetve az önkényes állami aktusok korrekciójának lehetősége szűnhet meg.
[35] Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdés 1. mondat. E rendelkezés mintegy axiomatikusan feltételezi az igazságszolgáltatás meghatározását.
- 63/64 -
[36] A bíróságok azért minősülnek államinak, mert e szerveket az Alaptörvény az államról szóló részben állami szervként konstituálta, konkrét létrehozásuk az állam törvényével történik, továbbá állami feladatok teljesítését látják el, valamint személyi összetételük meghatározása állami szervek közreműködésével zajlik.
[37] Szervezetjogi értelemben a bírói tisztség a bírósághoz tartozást fejezi ki. A bíróságokon a külön törvényben foglalt feltételeknek megfelelően bírósági fogalmazói és bírósági titkári tisztségek is vannak, emellett az ügyintézői, ügyviteli és egyéb feladatokat a bírósági tisztviselők, az írnokok és a fizikai alkalmazottak látják el.
[38] 339/B/2003. AB határozat. ABH 2009. 1605, 1618
[39] A bíróságok főszabályként hivatásos bírákból állnak, de az ítélkezésben - törvény által meghatározott ügyekben és módon - nem hivatásos bírák is közreműködnek. Alaptörvény 27. cikk (2) bek.
[40] Ebben az értelemben lehet szó a mindenkori bíróságot reprezentáló és az ítélkezést végző bíróról, illetve ítélkező tanácsokról.
[41] Ebben a megközelítésben járásbíróságok, törvényszékek, ítélőtáblák, és a kúria különíthetők el
[42] Vö. Hans J. Wolff - Otto Bachof - Rolf Stober: Verwaltungsrecht. Band 1. Verlag C. H. Beck, München 1999. (11) 236. o.
[43] A funkcióteljesítés ezért nemcsak a tisztség hordozóját - a bírót - determinálja, hanem a bírósági szervezetet is. Stern: i.m. 894. o.
[44] Alaptörvény 25. cikk (7) bek. Megjegyzendő, hogy e jogviták más szervek általi eldöntésénél is a jogi szabályozás általában biztosítja a bírói kontroll, illetve felülvizsgálat lehetőségét.
[45] Lásd az Alaptörvény 25. cikk (2) és (3) bekezdéseinek 1. mondatait. Az igazságszolgáltatás eszerint jogvitákat dönt el, önmagukban politikai, gazdasági, szociális, kulturális vitákat nem, csak ha ezek jogi formában jelennek meg. Vitatott tényállások puszta magyarázata és lefolyásai ezek jogi értékelése nélkül nem igazságszolgáltatás. Vö. Karl August Bettermann: Die rechtsprechende Gewalt. In: Handbuch des Staatsrechts der Bundesrepublik Deutschland. III. kötet (Szerk. Josef Isensee - Paul Kirchhof) C. F. Müller Juristischer Verlag, Heidelberg 1988. 794. o.
[46] Vö. Bettermann: Die rechtsprechende... 784. o.
[47] Vö. Karl August Bettermann: Rechtsprechung, rechtsprechende Gewalt. In: Evangelisches StaatsLexikon. (Szerk. H. Kunst - R. Herzog - W. Schneemelcher) Kreuz Verlag, Stuttgart - Berlin 1975. 2017. o.
[48] A végrehajtó hatalom szokott egyébként gondoskodni a bíróságok igazgatásáról, a személyzetről, beleértve a bírákat is, valamint materiális és technikai feltételeket teremt a bírói hatalom működéséhez. Magyarországon azonban a bíróságok igazgatásának nem a Kormányhoz - mint a végrehajtó hatalom általános szervéhez - kapcsolódó sajátos rendszere működik.
[49] Kizárólag a bírónak - mint sajátos tisztséget betöltőnek - szabad igazságszolgáltatási feladatokat - vagyis ítélkező tevékenységet - gyakorolnia. Ez számára fenntartott, és ezáltal nála "monopolizált". Stern: i.m. 893. o.
[50] Ez alól az Alaptörvény annyiban tesz kivételt, hogy rögzíti: "[t]örvény által meghatározott ügyekben, egyesbíró hatáskörében bírósági titkár is eljárhat," de e tevékenysége során alkalmazni kell rá a bírák függetlenségére vonatkozó alaptörvényi rendelkezéseket. Vö. az Alaptörvény 27. cikk (3) bekezdésével.
[51] Törvény vagy törvény alapján a bíróra igazgatási és jogalkotási feladatok is ruházhatók, de a jogállásánál garantált függetlenségét biztosító összeférhetetlenségi szabályoknak érvényesülniük kell, vagyis ha ilyen feladatokat lát el, akkor nem ítélkezhet. Vö. Stern: i.m. 900. o. és Bettermann: Die rechtsprechende... 779. o.
[52] Bettermann: Die rechtsprechende... 779. o. A végrehajtó hatalomtól sem vonhatnak el tetszőleges feladatokat a bírói hatalom javára vagy terhére, mert ennek is van olyan lényeges feladatállománya, amelyek nem érinthetők. A két hatalom között az egyensúlyt itt is meg kell őrizni. Uo.
[53] A bírói hatalomnak kiemelkedő jelentősége van a két másik hatalmi ág - a törvényhozó és a végrehajtó hatalom - kontrolljának és korlátozásának, illetve fékezésének tényezőjeként.
[54] Vö. Herbert Küpper: A bírói szervezet. In: Az Alkotmány kommentárja II. (Szerk. Jakab András) Századvég Kiadó, Budapest 2009. 1654. o.
[55] Uo.
[56] "A bírókép kiformálásának alkotmányerejű módon kijelölt »típus-meghatározó« tulajdonságra kell irányulnia azért, hogy a rá átruházott igazságszolgáltatási funkciót biztosítsák." Stern: i.m. 893. o.
[57] 53/1991. (X. 31.) AB határozat. ABH 1991. 231
[58] Ebbe beleértődik a büntetőítélet is, mivel az is egyfajta jogvitát dönt el. 38/1993. (VI. 11.) AB határozat. ABH 1993. 256, 278
[59] A bíró elsősorban jogalkalmazást, ezen belül is a vitás jogesetek eldöntésére irányuló sajátos jogszolgáltatást - azaz igazságszolgáltatást - végez, de közreműködik az állami jogalakítás folyamatában is.
- 64/65 -
[60] 995/B/1990. AB határozat. ABH 1993. 515, 518
[61] Fürész Klára: Az igazságszolgáltatás. In: Alkotmánytan I. (Szerk. Kukorelli István) Osiris Kiadó, Budapest 2002. 445. o.
[62] Szilágyi: i.m. 291. o.
[63] Küpper e tevékenységet "anyagi értelemben vett igazságszolgáltatásnak" nevezi, függetlenül attól, hogy e feladattal mely szerv foglalkozik. Küpper: i.m. 1656. o.
[64] Vö. Stern: i.m. 895-896. o.
[65] A bíró ne járjon el hivatalból, vagyis ahol nincs kereset, ott nincs bíró. A bíráskodás többek között ezáltal is különbözik a közigazgatástól, ahol az indítványkényszer rendszerint a kivételt jelenti. Vö. Bettermann: Die rechtsprechende... 792. o.
[66] A végrehajtó hatalom jogalkalmazói aktusai rendszerint nélkülözik a végső kötelező jelleget és a jog mércéje szerint egy másik hatalmi ág - a bírói -által felülvizsgálhatók.
[67] A "nem érintett" ebben az értelemben az, aki nincs megbízva más érdek intézésével, csak a jogrend megőrzésének érdekével, mégpedig úgy, hogy megállapítja: mi a jogszerű. Vö. Wolff - Bachof - Stober: i.m. 232. o.
[68] A bírónak távolságot kell tartania a peres felektől és a per tárgyától, az érdekek és kötelességek összeütközésének kizártnak kell lennie. Hopfauf: i.m. 1884. o.
[69] Ahol az állam a megítélendő jogviszonyban érdekelt - ahogy ez a civil személyek közötti polgári eljárásokon kívül minden más eljárásban az eset - ott garantáltnak kell lennie annak, hogy a bíró és a bíróság független attól az államtól, amelyik előtte jogot érvényesít. A bíró függetlensége elsősorban az igazságszolgáltató hatalom és birtokosa semlegességének biztosítására vonatkozó eszköz. Vö. Bettermann: Die rechtsprechende... 791-792. o.
[70] A pártatlanságot szolgálják az eljárási törvények kizárási és összeférhetetlenségi szabályai.
[71] Fürész: i.m. 451. o.
[72] Alaptörvény 26. cikk (1) bek.
[73] A hatósági jogalkalmazásról lásd Szamel Lajos: Az igazságszolgáltatás és az ügyészség. In: Válogatott fejezetek a rendszeres alkotmánytan köréből. (Szerk. Kiss László) JPTE ÁJK, Pécs 1996. 500-502. o., továbbá Fábián Adrián: Közigazgatás-elmélet. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2011. 115-117. o.
[74] 38/1993. (VI. 11.) AB határozat. ABH 1993. 256, 262. "A bírósági gyakorlat független a politikai változásoktól, koherenciáját folyamatossága, hagyományai és az elmélettel való kölcsönhatás segíti elő... A csak a törvényeknek való alávetettség nemcsak a másik két hatalmi ág befolyását zárja ki tehát az ítélkezésre, hanem - az Alkotmány határai és követelményei között maradó - független, folyamatos és rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás révén is biztosítja a bírói függetlenséget." Uo.
[75] Az Alaptörvény szerint "[a] bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak." Alaptörvény 28. cikk
[76] 42/2004. (XI. 9.) AB határozat. ABH 2004. 551, 571. "Önmagában azzal a ténnyel nem sérül a jog-alkotói hatalom, benne a törvényhozói hatalmi ág alkotmányos jogköre, hogy a bírói hatalom a jog-szabályoknak egységesen alkalmazandó tartalmat ad. A »bírói jogalkotás«, amíg az kizárólag a jog-szabályok értelmezésén alapul (amíg a bírói-ítélkezési hatalom nem veszi át alapvetően és közvetlenül a jogalkotás funkcióját), nem kerül ellentétbe a hatalommegosztás elvével." Uo.
[77] "A bírói jogfejlesztés az alkotmányos államban elkerülhetetlen és szükséges jelenség, amit a bírói függetlenség, és a bíró joghoz kötöttsége, valamint a bíróságok (»a törvény«) előtti egyenlőség alkotmányos szabályai (... ) együttesen nemcsak szükségszerűvé tesznek, hanem alkotmányosan védenek is." Bragyova András alkotmánybírónak a 23/2009. (III. 6.) AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolása. ABH 2009. 174, 197
[78] Az egyedi jogvita eldöntése - mint ítélkezés -nem korlátozódik pusztán a döntésre, hanem kiterjed a döntéshez vezető teljes folyamatra: a beérkező iratok (indítványok, vádiratok stb.) kezelésére, a döntési folyamat cselekményeinek ütemezésére, a tárgyalás kitűzésére, a bizonyítás szükségességéről való döntésre és az alkalmas bizonyítási eszközök kiválasztására és értékelésére, az eljárás folyamatát (folytatását, felfüggesztését, megszüntetését) érintő végzések meghozatalára, az eljárás külső körülményeinek meghatározására (pl. nyilvánosság kizárása), mert közvetlenül vagy közvetve összefüggenek a bírói döntés meghozatalával. Vö. Küpper: i.m. 1670. o.
[79] Ezt fejezi ki az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése, amely szerint a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak.
- 65/66 -
[80] Vörös Imre alkotmánybírónak a 38/1993. (VI. 11.) AB határozathoz fűzött különvéleménye. ABH 1993. 256, 279-280
[81] "Az Alkotmánybíróság értelmezésében a hatalmi ágak elválasztásának alkotmányos szerkezetében a bírói hatalom függetlenségének kitüntetett szerepe van. A bírói hatalom legfőbb sajátossága a másik két »politikai« jellegű hatalmi ággal szemben ugyanis az, hogy állandó és semleges." 17/1994. (III. 29.) AB határozat. ABH 1994. 84, 85
[82] Az anyagi és eljárási szabályokon túl ideértve pl. a bírósági szervezet, a bíró jogállása, a bíróságok költségvetése meghatározásának szabályait is.
[83] 19/1999. (VI. 25.) AB határozat. ABH 1999. 150, 153
[84] Ennek speciális szabálya úgy hangzik, hogy "[a] bírák (.) csak a törvénynek vannak alárendelve" [vö. az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésével], de ez az Alaptörvény általános előírásából is következik, ami szerint "az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek" [Alaptörvény R) cikk (2) bek.].
[85] Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés b) pontja szerint az Alkotmánybíróság "bírói kezdeményezésre soron kívül, de legkésőbb kilencven napon belül felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazandó jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját".
[86] Vö. Ádám Antal alkotmánybíró különvéleményével [38/1993. (VI. 11.) AB határozat. ABH 1993. 256, 274], illetve az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 25. §-ával és 37. § (2) bekezdésével.
[87] "A törvény szolgája így egyidejűleg ennek felügyelőjévé válik." Bettermann: Die rechtsprechende. 782. o.
[88] Vö. 1481/B/1992. AB határozat. ABH 1993. 756, 757
[89] Ha minden bírói vagy bírósági tevékenység igazságszolgáltatás volna, akkor pusztán a törvényhozó mérlegelési körébe tartozna, hogy melyik állami tevékenységet utalja a bíróhoz vagy a bíróságokhoz. Vö. Bettermann: Die rechtsprechende. 784. o.
[90] Reinhardt: i.m. 743. o.
[91] 339/B/2003. AB határozat. ABH 2009. 1605, 1623. "A bíróság nem jogosult arra, hogy - más jogviszonyra vonatkozó - jogerős döntést ennek keretében megváltoztasson." Uo.
[92] Ezáltal az igazságszolgáltatás nemcsak az önsegítéstől és a hatalmi szótól különbözik, hanem a méltányos kiegyenlítést célzó egyezségtől és a konfliktusmegoldásra irányuló mediációtól is. Vö. Wolff - Bachof - Stober: i.m. 232. o.
[93] A bíró által eldöntendő mindegyik esetnek van tehát egy tényleges és egy jogi oldala; minden eljárás felvet jogkérdéseket, a legtöbb eljárás felvet ténykérdéseket is. A jogkérdések vagy a helyes alárendelést, vagy a helyes interpretációt érintik. Az alárendelési kérdés csak az egyedi esetben jelentkezik, az interpretációs kérdés minden azonosan fennálló esetnél. Bettermann: Rechtsprechung. 2018-2019. o.
[94] 20/2005. (V. 26.) AB határozat. ABH 2005. 202, 219-220
[95] Pokol Béla szerint is a bírói hatalom fontos jellemzője - többek között - a teljes függetlenség minden más államhatalmi szervtől, továbbá a nagyfokú ítélkezési-mérlegelési szabadság. Vö. Pokol Béla: A bírói hatalom. Századvég Kiadó, Budapest 2003. 11. o.
[96] Lásd erről az 1208/B/2010. AB határozatot.
[97] Az Alkotmánybíróság szerint az alkotmányelmélet és az Alkotmánybíróság gyakorlata az igazságszolgáltatás fogalmát nem szűkíti le a bíróságok ítélkezési tevékenységére. "Az említett tudományág az igazságszolgáltatás tágabb fogalmi körébe vonja az ún. quasi bíróságok [pl. állandó és eseti választottbíróságok, a helyi jegyző birtokvédelmi eljárása, a szabálysértési »bíráskodás«, közjegyzői jogszolgáltatás, illetve a fogyasztóvédelem területén a békéltető testület eljárása] jogszolgáltató tevékenységét is, amelyek szervezeti értelemben nem részei ugyan a bírósági szervezetrendszernek, de tevékenységük a bíróságokéhoz hasonló (kvázi igazságszolgáltatási vagy jogszolgáltatási) tevékenység. A »legtágabb értelemben« vett igazságszolgáltatás fogalmába egyebek mellett beletartozik még az ügyészség és az ügyvédség tevékenysége is." Vö. az 1208/B/2010. AB határozat III. 3. pontjával. Hasonlóan az 1481/B/1992. AB határozat. ABH 1993. 756, 757
[98] Vö. a 95/B/2001. AB határozattal. ABH 2003. 1327, 1336-1337. Összefoglalóan lásd: 339/B/2003. AB határozat. ABH 2009. 1605, 1621
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék.
Visszaugrás
