A munkaviszony, a megbízási, illetve vállalkozási jogviszonyok elhatárolása nem mai keletű probléma. Újdonsággá, sláger témává az tette, hogy a politika az államapparátus felhasználásával - valószínűleg költségvetési okból - újult erővel üldözi, az ún. kényszervállalkozásokat, amely hálás témának bizonyul a sajtó számára is. A megjelent cikkek és publikációk egy része a gazdaság szereplői által elkövetett, üldözendő jogalkalmazási gyakorlattá degradálja a problémát és ebből a nézőpontból szemlélve jogszabályok kijátszásáról ír, és elítéli a gazdasági élet azon szereplőit, akik a foglalkoztatást munkaszerződés helyett megbízási vagy vállalkozási szerződés keretében kívánják megvalósítani. Úgy gondolom, hogy az általánosítás a gazdasági élet számos szereplőjét sérti, és helytelen következtetésekhez vezet. Veszélyes egy-egy szakmára a kényszervállalkozás bélyegzőjét sütni, hiszen az ilyen vélemények segítséget nyújthatnak alaptalan előítéletek kialakításához, és téves jogalkalmazói döntésekhez. Szerencsére a következetes bírói gyakorlat nem általánosít, egyedi ügyekben egyedi döntéseket hoz, nem tesz olyan megállapításokat, amely egy-egy szakmát indokolatlan védekezésre kényszerít.
Nyilvánvaló, hogy vannak jó és rossz foglalkoztatási megoldások. A rossz megoldásokat korrigálni kell a jog eszközeivel, ezzel magam is egyetértek, ugyanakkor óvakodni kell egy-egy rossz példa alapján egy egész szakma kényszervállalkozóvá minősítésétől.
Álláspontom szerint a kényszervállalkozások esetében elsődlegesen nem jogalkalmazási, hanem jogalkotási problémáról van szó.
A kényszervállalkozás értelmezése során nem szabad csupán arra gondolni, hogy egy foglalkoztató jogellenesen vállalkozásba kényszeríti a munkátkeresőket, hanem meg kell vizsgálni vajon mi vezetett oda, hogy ilyen döntést hozzon. Ha elvégezzük a vizsgálatot megállapítható, hogy a következetlen jogalkotási gyakorlat az, amely a foglalkoztatást a megbízás, vállalkozás irányába terelte. Az 1990-es évek munkabéreket hátrányosan érintő jogszabályi rendelkezései kényszerítették rá a gazdasági élet szereplőit, hogy olyan foglalkoztatási megoldást válasszanak, amely mellett a munkáltató a költségeit csökkentheti, képes lépést tartani a piaci versenyben, profitot tud termelni, adót tud fizetni, és meg tud felelni a tulajdonosi elvárásoknak. A foglalkoztató költségcsökkentése pozitív célokat szolgál, hiszen ennek révén fenn akarja tartani a vállalkozását, ami segítheti, hogy a külföldi tőke Magyarországon maradjon, a magyar tőke ne vonuljon külföldre, amely hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez, esetleg új munkahelyek létesítéséhez, és nem utolsó sorban a vállalkozás működőképességének fenntartása eredményeként mind a vállalkozás, mind a foglalkoztatott adót fizet.
Nagyon fontosnak tartom, hogy az államnak nem hatósági eszközökkel, bírságolással, hanem a jogalkotás útján kell olyan helyzetet teremteni, amely megfelelő, jogszerű alternatívákat kínál a gazdasági élet számára. A moratórium és annak meghosszabbításai egyetlen eredménnyel jártak: a kényszervállalkozások mellett létrehozták a kényszermunkaviszony intézményét. A jogalkotás nem kínált és ma sem kínál piac-konform megoldási lehetőségeket. A gazdasági élet szereplői a hatósági eszközökkel kikényszerített kényszermunkaviszonyra a költséghatékonyságuk megőrzése érdekében olyan megoldásokkal fognak válaszolni, amelyek nem feltétlen szolgálják a kényszervállalkozóból kényszer-munkavállalókká lett emberek érdekeit, nem ösztönöznek a munkahelymegtartásra és új munkahelyteremtésre. Nem megoldás a folyamatos fenyegetettség érzés fenntartása. A gazdaságot nem megerőszakolni, hanem a működést elősegítő döntésekkel ösztönözni, védeni kell. A kényszervállalkozás üldözői, ha megkérdeznék a vállalkozókat, meglepődnének, mert a döntő többségük jól érzi magát a vállalkozásában, hiszen sokkal nagyobb szabadsággal végezhetik azt, amihez értenek, és nem érdekli őket az a mesterkélt jogász-kodás, ami fejük felett folyik. Ha az állam úgy érzi, hogy a vállalkozások elszaporodása ellenére kevesebb a bevétele, a jogalkotás eszközével megteremthet egy olyan egyensúlyt, amelyben a többség azt érzi, hogy a szabályozás róluk is szól egy kicsit, és szívesebben teljesíti az adófizetési kötelezettségét (lásd EVA). A vállalkozások fenntartása és sikeressége alapvető állami érdek lenne, hiszen a munkaviszonyba kényszerítéssel egészen biztosan csökken az adózói bázis, továbbá a sikeres vállalkozók kevésbé törik a fejüket, hogy mikor mehetnek nyugdíjba, ami egy elöregedő társadalomban nem utolsó szempont.
Ebben a körben a tanulmány 4. pontjára, azon belül a biztosítási ügynökök kényszervállalkozói jogállásáról kifejtett álláspontra kívánok reagálni, és némi többlet információval rá kívánok mutatni, hogy helytelen megbízási szerződés alapján működő biztosításközvetítőket a kényszervállalkozók közé sorolni.
Egyet lehet érteni a tanulmány azon megállapításával, hogy a biztosításközvetítés egy sajátos tevékenység, amelyhez sajátos jogi szabályozás és sajátos jogviszony társul. Az ügynöki tevékenységre alkalmazott foglalkoztatási formák elhatárolásában azonban komoly segítséget jelentenek a szakmára irányadó jogszabályi rendelkezések, és az, hogy a foglalkoztatás terén, a biztosítási piacon kikristályosodott szabályok érvényesülnek. A 2003. évi LX. törvény a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről (továbbiakban: Bit.) kétfajta biztosításközvetítőről rendelkezik: függő, és független biztosításközvetítőről. A megkülönböztetés alapját a biztosításközvetítő és az ügyfél, illetve a biztosításközvetítő és a biztosító közötti viszony képezi. A két biztosításközvetítő típusra a későbbiek során visszatérek. A konkrét szerződések vizsgálata során, az esetek többségében fellelhetők olyan elemek, amelyek mentén egyértelműen megállapítható, hogy megbízási jogviszonyról van szó. Ez a szemlélet összhangban van azzal a következetes bírói gyakorlattal, amely nem egy minden jogi alapot nélkülöző felosztás elv alapján elsődleges, vagy másodlagos ismérvek mentén vizsgál, hanem a jogviszony összes jellemzőjét feltárja, és az összes körülmény mérlegelésével dönt arról, vajon önálló vagy önállótlan jogviszonyról van-e szó?
Vizsgáljuk meg, mik azok a biztosítási piacon használt ügynöki szerződési elemek, amelyek segítenek megérteni a jogviszony speciális jellegét és azt, hogy a biztosítók többsége nem a költséges munkajogi védelem kikerülése érdekében választják a megbízási szerződést az ügynökök foglalkoztatásához!
A Bit. szerint a feleket választási jog illeti meg a jogviszony típusát illetően.
A biztosításközvetítés ellátható munkaviszonyban és megbízási jogviszonyban egyaránt.1
További iránymutatást tartalmaz ebben a kérdésben az Önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló 2000. CXVII. törvény (továbbiakban: KÜSZ).2
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
