Az európai integráció eddigi fényes eredményei sokakban felvetik a kérdést, milyen mélységű lehet ez a folyamat. A probléma főleg a magánjogászok szemszögéből igazolható, hiszen az integráció középpontjában mindeddig közjogi kérdések álltak és állnak még várhatóan évekig.
A magánjogi jogegységesítés néhány periférikus területre korlátozódott, de az minden szakember számára nyilvánvaló, hogy az igazi európai integráció nem jöhet létre a magánjogi jogegységesítés magasabb foka nélkül.
A magánjog a nemzeti jogalkotás olyan szent tehenévé vált, mely szinte érinthetetlen. Az egyes államok nem szívesen engednek beleszólást szuverenitásuk ilyen irányú korlátozásába. A XIX. sz. eleje óta megszokott, hogy a magánjogi szabályokat Európában nemzetállami keretek között alkotják. Ez megfigyelhető a nagy polgári jogi kódexek megalkotásában.2 Az európai magánjog, mint kifejezés ezért teljesen újszerűen csak a múlt század 70-es éveiben jelent meg a jogtudományban. Így van ez akkor is, ha a Ius Commune révén a középkorban megfigyelhető volt bizonyos fokú európai egységes magánjog, ám annak forrásai természetszerűleg egészen máshol keresendők.
Próbáljuk meg áttekinteni, milyen módon alakult az európai magánjog az elmúlt három évtizedben, honnan indult el az a fejlődés, mely még ma is csíraállapotban van ugyan, de egyáltalán ilyen léte is a legnagyobb reményekre jogosít a magánjogi jogegységesítést illetően.
Vékás Lajos felosztása alapján három különböző szakasz különböztethető meg a jogfejlődésben:3
Az elsőben "Egységes Európai Magánjog" alá rendelhetők azok a nemzetközi egyezmények, szerződések, melyeket az Európai Közösségek, majd az Európai Unió tagállamai a magánjogi kérdések közös és egységes rendezése érdekében kötnek. Ezen egyezmények a nemzetközi jog szabályai szerint, kormányközi konferenciákon köttetnek, magukon viselve az ilyen típusú jogegységesítés minden nehézkességét és rugalmatlanságát. Példaként említhető az - azóta már nem hatályos - 1968. évi Brüsszeli Egyezmény a joghatóságról valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott bírói ítéletek végrehajtásáról illetőleg az 1980. évi Római Egyezmény a szerződésekre irányadó jog meghatározásáról. A magánjogi jogegységesítés ezen módja, bár az elért eredmények úgymond forradalmiak voltak, nem volt kielégítő és főleg nem volt hatékony az egyre inkább felismert szükségszerűség, egy mélyebb fokú magánjogi integráció elérése és megvalósítása tekinte-
tében. Ennek legújabb eszköze az Európai Unióban a rendeleti úton történő jogegységesítés, mely hatékonyságát tekintve vitathatatlanul meghaladja a nemzetközi egyezmények nyújtotta megoldás kínálta előnyöket. A második csoportba a közösségi magánjog fogalma alá tartozó jogi instrumentumok kerülnek. Ezen szabályok - az első csoportba tartozó egyezmények módosítása alkalmával megmutatkozóan - a közösségi jogalkotás folyamán születnek, hiszen a magánjogi kérdésekben alkotott közösségi jogszabályok tartoznak ide. Bár alkalmazásuk még nem széleskörű, nagyobb kockázat nélkül tekinthetjük úgy, hogy a magánjogi integráció egyik legnagyobb jelentőségű eszközéről van szó. Így van ez akkor is, ha a közösségi jogalkotás még alig-alig koncentrált a magánjogi szabályok egységesítésére, csupán olyan alkalmakkor érezte szükségét, mikor a kitűzött integrációs célok eléréséhez ez nélkülözhetetlen volt.4 A magánjogi jogegységesítés ily módon történő kivitelezésének zászlóshajója egyértelműen a fogyasztóvédelmi politika volt, hiszen ezen jogterület kiemelt szerepet játszik az Európai Unió célkitűzéseiben, így megvalósítása érdekében is nagy erőkkel indult meg kapcsolódó magánjogi szabályok harmonizációja.
A harmadik csoportba a témánkhoz leginkább kapcsolódó jogegységesítési forma, az ún., modelltörvé-nyek tartoznak. Ezen területen kiemelendő a Lando Bizottság tevékenysége, mely 1982 óta dolgozik az Európai Magánjogi Törvénykönyv megalkotásán és munkájuk eredményét immáron három, minden alkalommal átdolgozott és kibővített szabálygyűjteményben tették közzé.5
Hasonló célú és tudományos megalapozottságú munkát végzett az UNIDROIT keretében tevékenykedő tudóscsoport, mely 1994-ben tette közzé javaslatát a nemzetközi kereskedelmi szerződések alapelveit illetően. A két szabálygyűjtemény szakmai részről nagy elismerésben részesült, hiszen a magánjogi jogegységesítés nemzetközi modelljéül szolgálnak.
A Lando Bizottságban továbbra is folyik a munka, egészen addig, amíg Lando professzor nagy álma, az Európai Magánjogi Kódex meg nem születik.
Itt kell feltenni a kérdés: egyáltalán szükséges-e ez a jogi instrumentum az egyre inkább összenövő Európa számára?
Nem vitatható álláspont, hogy Európának egységes magánjogra van szüksége, amennyiben komolyan gondolja, hogy az integráció lépcsőin a csúcsra kíván érni, azaz a teljes gazdasági szabadságot is biztosító politikai unió megvalósítása a cél. Határozottabban fogalmazva egységes szerződésjog, pontosabban egy egységes civiljogi kódex kívánatos. A cél tekintetében tehát nagyjából konszenzus uralkodik, ami vitatott a jogtudományban, az az eredmény elérésének módszere és határideje.
Mint fentebb elhangzott, a közös európai jogalkotás szolgált már precedensekkel a magánjoghoz tartozó
szabályok egységesítését illetően. Ilyen típusú egységes jogot találhatunk az Európai Unió rendeleteiben, illetve a tagállamok törvényeiben, melyek az irányelvek által előírt keretek között a hazai jogba ültetik át a szabályokat.
A jogegységesítés azonban nem csak jogalkotás útján mehet végbe! Kötz szerint az európai magánjogi jogegységesítés túl fontos kérdés ahhoz, hogy jogalkotókra bízhatnánk azt6. Ráadásul, ahogy hazai tapasztalatokból is kiviláglik, a jogalkotásban résztvevő laikusok - a képviselők - gyakran nem szakmai érvek mentén határoznak egy-egy törvénytervezet megszavazásáról, így úgymond kikapcsolásuk a jogegységesítési folyamatból - bármily furcsán hangzik is - alapvetően kívánatos. A jogalkotás útján történő jogegységesítés mellett kiemelt fontossága van azonban egy másik folyamatnak, melyet Kötz az azóta már meghonosodott szakkifejezéssel a jogtudomány, a jogirodalom és a jogi oktatás "európaizálásának" nevez, mely együtt járhat az egységes európai magánjog kialakulásával. Hogyan mehet végbe ez a folyamat?
Ebben a kérdésben fontos szerep jut a jogtörténeti kutatások alapján a már említett Ius Commune újrafelfedezésének, mely, bár már jórészt feledésbe merült, egy olyan belső magot, egységet képez az európai magánjogokban, mely megfelelő alapot biztosíthat az egységes felépítmény megalkotására. Kötz szerint megkerülhetetlen a római jogi örökséget hordozó kontinentális jogrendszer és a Common Law jogok közötti úgynevezett árok áthidalása, mely szintén a jogtörténeti kutatásokból kiindulva, sosem volt olyan mély és széles, mint sokáig hittük a XX. században.7
A harmadik fontos összetevő a jogi gondolkodásnak és a jogtudománynak olyan nemzetközi dimenzióba való helyezése lehet, melyben a politika és a gazdaság immár évtizedek óta magától értetődően mozog.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
