A környezetvédelmi jog követelményei, mint bármely más terület esetében, csak akkor érvényesülhetnek érdemben, ha a jogérvényesítés szervezeti, hatásköri, eljárási feltételrendszere kialakult és ténylegesen működik is. Szomorú aktualitást ad jelen munkának az elmúlt hetek - 2010 októbere - hazai vörösiszap-katasztrófája, illetve ennek eddig a hírekből is levonható tanulságai. Különböző forrásokból hangzottak el olyan megjegyzések, amelyek felemlítik az EU szabályozás számunkra általuk kedvezőtlennek minősített - a vörösiszap nem veszélyes hulladék - fordulatát, a hatósági jogkörök tisztázatlanságát az engedélyezés és különösen az ellenőrzés vonatkozásában. Önként adódik a kérdés, miként lehetséges, hogy ilyen horderejű környezeti problémának látszólag nincs tisztázott feltételrendszere, nem kellett volna-e már ezt régen megteremteni, illetve nem tévesek-e a nézetek a közigazgatási kötelezettségek értelmezése kapcsán. Természetesen mindezen kérdésekre kizárólag az ügy minden körülményének alapos tanulmányozása után adhatunk kielégítő választ, addig minden felvetés csak feltételezés marad.
Ugyancsak hulladékkal kapcsolatos, hasonlóan nagy jelentőségű problémát jelentett két évvel ezelőtt - és a kézirat leadásakor ismét - Nápoly és környéke települési szilárd hulladékkal kapcsolatos botránya. Már akkor egyértelmű volt, hogy az Európai Bizottság nem hagyja szó nélkül az esetet, hiszen ez nyilvánvaló jele a hulladékgazdálkodási szabályozás és jogérvényesítés hiányosságainak. Az ennek nyomán indult és nemrégiben ítélettel1 zárult jogsértési eljárás néhány alapvető értelmezési kérdést is tisztáz, a közigazgatás felelősségét illetően a közösségi jogi követelmények végrehajtása terén.
Az eset kiindulási pontja a tagállamok felelőssége a hulladékgazdálkodás megszervezéséért, amelynek megelőző2 és hatályos3 szabályozása egyaránt a hulladékgazdálkodási tervekre helyezi a hangsúlyt e tekintetben. A tervezésben a tagállamok szabadságot élveznek, de kötelességük a rendszer működőképességéről gondoskodni: "67. Ebből következik, amint azt a Bizottság is kiemelte, hogy ha valamely tagállam a 2006/12 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése szerinti egy vagy több "hulladékgazdálkodási terve" keretén belül egyénileg úgy dönt, hogy tartományi alapon szervezi meg a terület lefedettségét, ebből azt a következtetést kell levonni, hogy valamennyi, tartományi tervvel rendelkező tartománynak főszabály szerint a termelési helyhez képest a lehető legközelebb biztosítania kell hulladékának kezelését és ártalmatlanítását. Ugyanis az az elv, mely szerint a környezeti károkat elsődlegesen a forrásuknál kell elhárítani, amely elvet a Közösség az EUMSZ 191. cikk alá tartozó környezetvédelmi tárgyú fellépés céljából dolgozott ki, feltételezi, hogy minden egyes tartomány, település vagy egyéb helyi entitás feladata a megfelelő intézkedések megtétele saját hulladékának befogadása, kezelése és ártalmatlanítása biztosításának céljából, amely hulladékot tehát termelési helyüktől a lehető legközelebb kell ártalmatlanítani a lehető legnagyobb mértékben csökkentve a szállítást (lásd a C-155/91. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 1993. március 17-én hozott ítélet [EBHT 1993., I-939. o.] 13. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot)."
Az olasz terv tehát rendelkezésre áll, de a rendszer nemigen működött és láthatóan manapság se működik. A kérdés az, vajon a közösségi jog végrehajtásának nehézségeire történő hivatkozást mennyiben fogadja el a Bizottság és a Bíróság. Olaszország két okot is felhozott védekezésképpen, kimentést remélve, de el nem nyerve. Mindkét hivatkozás alapgondolata a külső elháríthatatlan ok, tehát a közigazgatás felelősségének áttolása olyan körre, amely nem vagy nehezen számonkérhető.
"80. Az Olasz Köztársaság arra hivatkozik továbbá, hogy a kötelezettségszegés nem róható fel neki, hanem vis maior esetének tekinthető, amely olyan eseményeknek tudható be, mint a lakosság tiltakozása a hulladéklerakók településeik területén való létesítése ellen, a bűnözési tevékenység jelenléte a tartományban, valamint a közigazgatási szervek alvállalkozói egyes, a tartomány számára szükséges létesítmények megvalósítására vonatkozó kötelezettségeinek elmulasztása.
81. Ebben a vonatkozásban meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 258. cikk szerinti eljárás a Szerződésből vagy a másodlagos jogból származó kötelezettségek tagállamok általi megszegésének objektív megállapításán alapszik (lásd a 301/81. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1983. március 1-jén hozott ítélet [EBHT 1983., 467. o.] 8. pontját és a C-508/03. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2006. május 4-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-3969. o.] 67. pontját).
82. Amennyiben ennek megállapítása - a jelen ügyhöz hasonlóan - bizonyítást nyert, nincs relevanciája annak, hogy a kötelezettségszegés azon állam szándékából ered, amelynek e kötelezettségszegés betudható, vagy gondatlanságának, illetve azon technikai nehézségeknek, amelyekkel szembesült (a C-71/97. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1998. október 1-jén hozott ítélet [EBHT 1998., I‑5991. o.] 15. pontja)."
Az eset jó alkalom arra is, hogy az ECJ megerősítse a vis maior kérdésével kapcsolatos ismert és állandó álláspontját: "85. Ami a szerződéseknek az egyes hulladékártalmatlanítási infrastruktúrák kivitelezésével megbízott vállalkozások által történő teljesítésének elmulasztását illeti, ugyancsak emlékeztetni kell arra, hogy jóllehet a vis maior esetének nem feltétele az abszolút lehetetlenség, e fogalom megköveteli ugyanakkor, hogy a magatartás vagy annak elmulasztása az érintett körén kívül eső, rendkívüli és szokatlan körülményekből következzen, amelyeknek a következményei az általa tanúsított minden gondosság ellenére elkerülhetetlenek (a fent hivatkozott McNicholl és társai ügyben hozott ítélet 11. pontja)."
A konklúzió egy kissé a hazai vörösiszap-ügy értékelése is, anélkül, hogy messzemenő következtetéseket kívánnánk levonni pontos ismeretek nélkül: "86. Márpedig a gondosan eljáró közigazgatási szervnek meg kellett volna tennie a szükséges intézkedéseket akár a szóban forgó szerződések teljesítése elmulasztásának Campania tartományban való megelőzése, akár annak biztosítása céljából, hogy az említett hiányosságok dacára a hulladék ártalmatlanításához szükséges infrastruktúrák tényleges és tervezett időn belül történő kivitelezése megvalósuljon."
A nápolyi hulladék eset egyik legfontosabb tanulsága az, hogy egyértelműen követelményként fogalmazódik meg a tagállamok felé a kérdéses szabályozás céljának megvalósítása, amely igényli a környezetvédelem terén eljáró, hatáskörrel rendelkező vagy csupán feladatokat megvalósító szervezetek megfelelő működését is4. Érdemes tehát megvizsgálni, milyen elvárások fogalmazódnak meg valójában a jogérvényesítés terén a közigazgatás vagy a szélesebb értelemben vett végrehajtási apparátus irányában. Egyáltalában, milyen felelősségi szinteket érzékelhetünk, eltérőek-e a feléjük irányuló jogos várakozások, mennyire kérhető számon a célok elérése, összességében pedig, megvalósulhat-e tagállami jogsértés akkor, ha a jogszabályi követelmények a helyükön vannak, de a végrehajtás nem hatékony? E vizsgálódás annál is inkább meghatározó jelentősége, mert a Bizottság szerint az egyes EU tagállamok környezeti jogalkotását jelentős mértékben - legalább 80%-ban! - az uniós elvárások határozzák meg5, így azt is mondhatjuk, hogy a környezetvédelem anyagi jogának szinte teljessége uniós jogi eredetű, a nemzeti jogalkotás csekély mértékben anyagi jogi, sokkal inkább eljárási és szervezeti jogi elemekkel járul hozzá a jogérvényesítéshez. Figyelemmel az EU jog ilyetén módon meghatározó szerepére, a jogérvényesítés intézményi feltételeinek vizsgálatára is az EU értelmezése szerint érdemes sort keríteni, mégpedig az ítélkezési gyakorlatra alapozva, akárcsak az előbbi nápolyi esetben.
A végrehajtás, jogérvényesítés intézményrendszere sok esetben nem kielégítő, minden tagállamban találhatunk hiányosságokat. A hazánkban a környezetvédelem megfelelő szervezeti, igazgatási megalapozottsága terén megmutatkozó nehézségekre világított rá az OECD egy újabb keletű kiadványa6, a következő ellentmondáson keresztül: "A felügyelőségek munkaterhe növekedett egyrészről a hatáskörök összevonása, másrészről a szabályozási keretek fejlesztése miatt." Mindehhez nem egészen jól társítható a tanulmány szerint is jelentősen csökkenő létszám, illetve költségvetés csökkentés: 2006-ban a 2003. évi létszámhoz képest 18%-kal kisebb létszámmal kellett dolgozni, illetve a környezetvédelmi tárca költségvetése 2005-ben egyedül 30%-kal csökkent. Később pedig még súlyosabb megállapításokat találunk: "2005-ban 50%-kal csökkentették a környezetvédelmi felügyelőségeken dolgozó alkalmazottak, a természetvédelmi őrök, a vámhatósági és rendőrségi alkalmazottak létszámát, ami csökkentette az előírások betartatásának hatékonyságát." Éppen ezért hangzik el javaslatként: "Biztosítani kell az elégséges finanszírozást és személyzetet a környezeti igazgatás és a felügyelőségek számára, hogy rendelkezésre álljon a költséghatékony irányítási és jogérvényesítési kapacitás."7
A végrehajtás, jogérvényesítés kulcsfontosságú szerepét az EU is kiemelten kezeli, annak ellenére, hogy elviekben e téren a tagállami szabadság fokozottan érvényesül, már csak azért is, mert a környezetvédelmi jog irányelvekre alapozódik, így "az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja"8. A tagállami szabadság korlátja tehát a célok eléréséért való felelősség - amelyek nem egy esetben konkrét és pontosan nyomon követhető célok -, amelyekhez viszont a hatékony jogérvényesítés elengedhetetlen. A jogérvényesítés iránti fokozott figyelem jól nyomon követhető az EU környezetpolitikát jelen évtizedben (2002-2012) meghatározó Hatodik Akcióprogram9 javaslatai sorában. Maga a preambulum 12. pontjában emeli ki, hogy "a hatályos jogszabályok teljes és helyes végrehajtása elsőbbséget élvez". Majd a stratégiai megközelítésekről szóló 3. cikk által felsorolt eszközök között, a jogalkotás átgondolt fejlesztését követő prioritásként jelenik meg: "2. a Közösség környezetről szóló jogszabályai hatékonyabb végrehajtásának és érvényesítésének ösztönzése ... Ehhez az alábbiak szükségesek:
- szigorúbb intézkedések a Közösség környezetvédelemi jogszabályai tiszteletben tartásának erősítésére és a környezetvédelmi jogszabályok megsértésével kapcsolatban,
- az engedélyezés, felügyelet, figyelemmel kísérés és végrehajtás továbbfejlesztett gyakorlatának előmozdítása a tagállamok által,
- a környezetvédelmi jogszabályok alkalmazásának szisztematikusabb felülvizsgálata a tagállamokban,…"
A jogérvényesítésre, mint az uniós szabályok betartásának legfőbb őre, nagy figyelmet fordít a Bizottság is, egyebek között a környezetjog tagállami végrehajtásának alakulásáról rendszeres jelentések készülnek, amelyek közül a legutóbb kiadott Közlemény10 kiemeli az alábbi nehézségeket:
"2. A közösségi környezetvédelmi jog végrehajtásával kapcsolatos problémák …
• az állami és a regionális szabályok megalkotása során nem fordítanak kellő figyelmet a határidőkre és a teljességre;
• az állami és a regionális igazgatási szervek ismereteinek és tudatosságának hiányosságai;
• az igazgatási szervek kapacitásbeli hiányosságai;
• erőtlen állami és regionális jogérvényesítési politika és gyakorlat,
• elégtelen vagy elhalasztott beruházások a szennyezés csökkentéséhez szükséges infrastruktúra terén."
A jogérvényesítés, végrehajtás fent kiemelt elemei sem teszik kétségessé, hogy e téren a közigazgatásra hárul a legnagyobb szerep, így válik az uniós környezetjogi szabályok egyik fix pontjává a végrehajtásért felelősséggel tartozó szervezeti keretekre történő akár közvetlen, akár közvetett hivatkozás. A környezetvédelmi normáknak szinte minden esetben - legalább közvetve - része a megfelelő szervezetre (organ, body), de különösen a hatáskörrel rendelkező hatóságra (authority) történő utalás, amelynek tényleges tartalommal való kitöltése, meghatározása a tagállamok feladata. Amennyiben ilyen közvetlen rendelkezést az adott jogszabályban nem találunk, akkor ennek oka az, hogy az adott jogszabály egy olyan nagyobb rendszer része (pl. levegőtisztaság-védelem terén a kibocsátások ellenőrzése), amelynek kiindulási pontja már ezt a feltételt tartalmazta. A fenti terminológiai különbségtétel természetesen a feladat- és hatáskörökben megjelenő különbséget is takar. Ahol hatóságról szól az uniós jog, ott szükséges a közhatalom megjelenése - pl. engedélyezési hatáskörökről van szó -, ahol pedig nincs közvetlenül ilyen követelmény vagy utalás - pl. a környezetminőség mérése - ott ez nem feltétlenül szükséges. Néhány példát hozhatunk fel a közelmúlt jogalkotásából mindennek illusztrálására.
• Az ökocímke-rendelet11 14. cikkében "Hatáskörrel rendelkező testületek" alcímmel olyan testületek létrehozását várja el a tagállamoktól, amelyek a ökocímke odaítélésében, a használatra vonatkozó szerződés megkötésében, az ellenőrzésben stb. megfelelő függetlenséggel, semlegességgel, az érdekeltek részvételének biztosításával képes eljárni, és eljárása átlátható. Nem szükséges tehát a tagállami közigazgatási szervek eljárása, sokkal inkább az előbb említett szempontok érvényesítése.
• Az integrált szennyezés megelőzés és csökkentés megújult irányelve12 viszont egyértelművé teszi a közhatalmi jelenlét fontosságát. Ez nem csoda, hiszen az egyik fő eszköz az engedélyezés. A preambulum utal erre: "(16) Az illetékes hatóság vagy hatóságok csak abban az esetben adják ki vagy módosítják az engedélyt, amennyiben egységes környezetvédelmi intézkedéseket határoztak meg a levegő, a víz és a talaj tekintetében." Majd a 2. cikk fogalom-meghatározása szerint »8. "illetékes hatóság": az a hatóság, azok a hatóságok vagy testületek, amelyek a tagállamok jogszabályai szerint felelősek az ebből az irányelvből eredő kötelezettségek végrehajtásáért;«.
• Köztes állapotot jelent a fürdővíz irányelv13, ahol minőségellenőrzési, nyilvántartási és közvetlen beavatkozási feladatok egyaránt megjelennek, tehát ehhez igazodóan a szervezeti keretekben is lehet rugalmasság. A 2. cikk fogalmai szerint: »2. "Illetékes hatóság": az a hatóság vagy hatóságok, amelye(ke)t egy tagállam kijelölt az ezen irányelv rendelkezéseinek való megfelelés biztosítására, vagy bármely más olyan szervezet vagy hatóság, amelyre ezt a feladatot átruházták.«
• Hasonló megfontoláson alapul az ún. európai PRTR szabályozás14, amelynek központi kérdése az információk összegyűjtése, rendszerezése, elemzése és egyebek között a nyilvánosság felé történő közvetítése. A 2. cikk fogalmi rendszere is ennek megfelelően alakul: »2. "illetékes hatóság": a nemzeti hatóság vagy hatóságok, vagy bármely más - a tagállamok által kijelölt - illetékes szerv vagy szervek;«
• A 2010 végén hatályba lépő új hulladékirányelv15, amelynek lényegi elemei közé tartozik a már említett hulladékgazdálkodás tervezése mellett a szinte mindenre kiterjedő engedélyezés, a szabályozás egyes részterületei, intézményei kapcsán teszi világossá, hogy mit vár el az ún. illetékes hatóságtól16.
A variációk tehát akár egy jogszabályon belül is megjelennek, a tagállamok feladata és egyben felelőssége, hogy milyen megoldást találnak. Ez eltérő lehet a tagállamok közigazgatásának szervezeti felépítése szerint - szövetségi állam, tartományok rendszere, regionális vagy területi szervek, az önkormányzatok szerepének súlya -, illetve a társadalom, a társadalmi szervek vagy szakmai érdekképviseletek, más szakmai szervezetek bevonásának mértéke szerint. A szervezeti feladatok, hatáskörök megjelenítése az uniós jogszabályban meghatározott kereteknek megfelelően kell történjen, de ami ezen túl az államon belül történik, látszólag a tagállamon múlik. A következőkben azonban érzékeltetjük, hogy a tagállamok mozgástere valójában szigorú elvárásokhoz kötötten érvényesül.
Kiindulási alapunk tehát, hogy a feladat- és hatáskörökhöz az EU általában nem fűz olyan szervezeti következményt, amely meghatározó módon befolyásolná a tagállami döntéshozatalt, hiszen az ellentétes lenne a tagállamok önállóságával, a szubszidiaritás elvével. Csupán két elvi előírást azonosíthatunk:
• legyen a végrehajtásért felelős szervezet (competent body, organ, competent authority), amelynek feladata és megjelölése azért is fontos, mert megadja az EU megfelelő szakterületi partnerét, a kapcsolattartót;
• illetve ehhez kapcsolódóan érvényesüljön a feladat- és hatáskörök tényleges megvalósítására, működtetésére irányuló általános elvárás, amely azonosítható az EU jog végrehajtására vonatkozó szóló elvárásokkal. Legyen tehát valós feladat- és hatáskör, legyen működőképes a kérdéses szervezet.
Amikor mindebből tehát szervezeti következményeket szeretnénk megállapítani, akkor a következőket tehetjük:
• megkeressük azokat a minimális szervezeti elvárásokat, amelyek nélkül az adott szabály bizonyosan nem érvényesülhet - alaptétel pl., hogy ha engedélyezésről beszélünk, akkor ez hatóságot feltételez;
• felvázolhatjuk, vajon mely feladat- és hatáskörök juthatnak szövetségi állami, tartományi vagy önkormányzati hatáskörökbe - decentralizáció -, és melyeket kell feltétlenül központi államigazgatás útján, illetve annak dekoncentrált szervezetrendszere révén megvalósítani;
• arra is lehet utalást, hogy mindez milyen szinten valósítható meg legjobban;
• végezetül a közigazgatáson kívüli szervezetek, testületek bevonásának lehetőségét is számításba kell venni, részben célszerűségi okok miatt, részben a társadalmi részvétel alapkövetelményének megfelelő biztosítása érdekében.
Az eddig elmondottakból adódóan a szervezeti következtetések nem lehetnek abszolút érvényűek, csupán iránymutatást jelentenek. Az viszont bizonyosnak mondható, hogy az Unió figyelmet fordít a megfelelő szervezet kijelölésére, mert enélkül a kitűzött célok veszélybe kerülnének. Ez mutatkozik meg legegyszerűbben a Spanyol Királyság esetében, amikor a jogsértés megállapítására az vezetett, hogy egyebek között az állam nem határozta meg a végrehajtásért felelős szervezetet, márpedig ez lett volna az irányelv érvényesülésének első feltétele a környezeti levegő minőségének értékelése és kezelése körében17, a hiányosság pedig aligha magyarázható nehézségekkel. Ez a hiba tehát egyértelműen jogsértés: "28. Amint az világos az előbb elmondottakból, a kijelölés (a hatóság meghatározása - a szerző), amit az 96/62. sz. irányelv 3. cikke első bekezdésében ír elő, a jogszabályi átvétel első szakaszába tartozik. …
30. ... a kijelölés kötelezettsége, amelyik az irányelv megvalósításának előzetes lépése, tisztán általános természetű. Ennek teljesítése nem függ bizonytalan jövőbeli eseményektől, mint amint az lehetséges a határértékek vagy beavatkozási értékek meghatározásakor. …
38. Ebben a tekintetben, az irányelvet a nemzeti jogba oly módon kell átvenni, amely olyan helyzetet teremt, ami elegendő mértékben pontos, tiszta és átlátható, és ennek révén az egyének jogaikat és kötelezettségeiket érvényesíthetik (lásd különösen a C-221/94. sz. ügyet Bizottság v Luxembourg [1996] ECR I-5669, 22.)"
Az azonban ritka eset, hogy a joggyakorlatnak azzal kellene szembesülnie, hogy a megfelelő szervezeti kijelölés, a hatáskörrel rendelkező szervezet, hatóság meghatározása elmarad. Sokkal inkább a hatóság működésének feltételeiben, jogi alapjaiban, a hatékonyság biztosításának kérdéskörében, illetve egyes alapvető, a közigazgatás működését érintő elvek terén kell keresni a jogérvényesítés gyakorlati problémáit.
A hatáskörök telepítése az egyes tagállamokon belül az első tisztázásra váró kérdés. Ennek kapcsán megemlíthetjük a környezetjogi ítélkezési gyakorlat egy korai esetét, amely különösen a szubszidiaritás elvét hivatott illusztrálni, az ún. Cinisello Balsamo ügyet18, amely ugyan nem a hatóság, szervezet kérdésével kapcsolatos, hiszen elsődleges problémája több hulladékos szabály (75/442, hulladék keretdirektíva, 76/403 PCB és PCT ártalmatlanítási direktíva, 78/319 a mérgező és veszélyes hulladékokról szóló direktíva) együttes értelmezése, de közvetve tartalmazza azt a lehetőséget is, hogy önkormányzatok érvényesítsék a közösségi jog rendelkezéseit.
A decentralizálás lehetősége semmiképpen sem kizárt - nem is kizárható, a tagállami önállóság e téren megfelelő módon érvényesül -, de feltételekhez kötött, mégpedig a jogbiztonság érvényesülése okán, mint láthatjuk egy természetvédelemmel kapcsolatos jogesetben19, amelyben a Bíróság leszögezi, hogy akárhová is kerüljenek jogérvényesítési hatáskörök, ezekkel szemben azonos elvárások érvényesülnek.: "39. A C-157/89. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1991. január 17-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-57. o.] 16. és 17. pontjából továbbá az következik, hogy a jogbiztonság elvét sértik az olyan helyzetek, amikor az irányelvet átültető nemzeti rendelkezések nem biztosítják, hogy az azok végrehajtásával megbízott, az állami szintnél alacsonyabb szintű hatóságok kötelesek legyenek az említett feltételek figyelembevételére.
"40. Következésképpen, amikor az irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontjának végrehajtása az állami szintnél alacsonyabb szintű szervek delegált hatáskörébe tartozik, az alkalmazandó törvényi és szabályozási keretnek biztosítania kell, hogy a fenti hatóságok által engedélyezhető madárfelhasználás mennyisége az említett irányelv által előírt "kisszámú" határ alatt maradjon."
Egyes tagállamok alkotmányos berendezkedése nem csupán a decentralizációnak ad teret, hanem nem egyszer az EU jog átvételére vonatkozó felhatalmazásaik tagállamok, tartományok, más entitások jogkörébe utalják a környezeti jogharmonizációt is. Ebben a tekintetben sincs korlátozás, ellenben a felelősség változatlanul a tagállamot terheli. Ez tehát mindenfajta hatáskörmegosztás esetében igaz. A legjobb példa erre a Belga Királyság, amely régóta küzd ennek nehézségeivel20: "6. A belga kormány azt állítja, hogy a késedelem (a jogszabály átvételének késedelme - a szerző megjegyzése) azon nehézségeknek tudható be, amelyek abból erednek, hogy jelentős hatalmat biztosított az új regionális intézményeknek a szervezeti reformok 1980. augusztus 8-i törvénye…
9. Amint az a Bíróság már kifejtette 1982. május 25-i ítéleteiben (C-96/81 és C-97/81, Bizottság kontra Hollandia [1982] ECR 1791 és 1819), valamennyi tagállam szabadon delegálhatja hatásköreit a nemzeti hatóságokhoz, amint azt megfelelőnek tartja és ha az irányelvek átvétele a regionális vagy helyi hatóságokon keresztül megtörténik. A hatáskörök ezen megosztása ugyanakkor nem mentesít azon kötelezettség alól, hogy az irányelv átvételekor az megfelelően jelenjen meg a nemzeti jogban.
10. Továbbá, a Bíróság következetes abban, hogy a tagállam nem hivatkozhat saját jogrendszerének olyan szabályaira, gyakorlatára vagy körülményeire, amelyek révén azt kívánja igazolni, hogy elmulasztotta a közösségi jog szerinti kötelezettségeinek teljesítését."
Akármilyen is legyen a hatáskörök megosztásának belső rendje, az elvárások nem változnak aszerint, hogy az állam, egy tagállam, tartomány, régió avagy esetleg önkormányzat kapja-e meg a közösségi jog átvételének, végrehajtásának feladatát. "34. Az első kérdés megválaszolása érdekében először emlékeztetni kell arra, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint az állam minden szerve köteles a hatáskörén belül biztosítani a közösségi jog rendelkezéseinek betartását (lásd a C-8/88. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 1990. június 12-én hozott ítélet [EBHT 1990., I-2321. o.] 13. pontját, valamint a fent hivatkozott Kühne & Heitz ügyben hozott ítélet 20. pontját)."21
Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a hatósági/közigazgatási szerepeket ugyancsak a jogbiztonság érvényesítése miatt kiterjesztően kell értelmezni. Gondoljunk pl. arra, hogy a környezeti információhoz való hozzájutás követelménye kapcsán a vonatkozó irányelv széles körben értelmezi a hatóság fogalmát22, azonban az is értelmezésre vár, hogy az ilyen típusú széles értelmezés mennyiben alkalmazható más olyan esetekre, amikor a "közigazgatási hatóság" fogalmát kell meghatározni. Erre választ szintén egy jogesetben23 kereshetünk, ami ugyan nem sajátosan környezetvédelmi, ellenben általánosan elfogadott és alkalmazott hivatkozás. Az eset - amelynek elsődleges tárgya a közvetlen hatály - egyértelművé teszi, hogy a hatóság fogalma kiterjesztő módon értelmezendő, mindazokat magában foglalja, amely szervek vagy akik közhatalmat gyakorolnak, mégha egyes feladatokra vagy esetekre szűkítve is teszik ezt.
"18. A fenti megfontolások alapján, a Bíróság az esetek sorában kifejtette, hogy az irányelv feltétel nélküli és megfelelően pontos rendelkezéseit alkalmazni lehet olyan szervezetek vagy testületek ellenében is, amelyek hatóságnak minősülnek vagy az állam ellenőrzési alatt működnek, vagy sajátos felhatalmazásaik vannak azon felül a lehetőségeken felül, amelyek a magánszemélyek közötti rendes szabályokból erednének.
19. A Bíróság kimondta ennek megfelelően, hogy az irányelv követelményeire lehet támaszkodni az adóhatóság (C-8/81 Becker ítélet, fentebb idézve, és a C-221/88 ECSC v Acciaierie e Ferriere Busseni (csődeljárás) ítélet [1990] ECR I-495), a helyi vagy regionális önkormányzat (C-103/88 Fratelli Costanzo v Comune di Milano ítélet [1989] ECR 1839), alkotmányjogi szempontból független, a közbiztonságot és közrendet fenntartó hatóságok (C-222/84 Johnston v Chief Constable of the Royal Ulster Constabulary ítélet [1986] ECR 1651), és közegészségügyi hatóságok (a fentebb idézett C-152/84 Marshall ügy) ellenében.
20. Az eddig elmondottakból következik, hogy a testület, bármilyen is légyen annak jogi formája, amelyet az állam jogszabály által felelőssé tett olyan közszolgáltatásokért, amelyeket az állam felügyel és ennek okán sajátos jogkörökkel ruházta fel ezeket, olyanokkal, amelyek a magánszemélyek közötti jogviszonyok keretein túlmennek, olyannak minősül, mint amelyre az irányelv rendelkezéseinek közvetlen hatálya érvényesülhet."
Nincs tehát tagállami kötelezettségszegés akkor, ha a tagállam decentralizációra támaszkodik vagy nem a közigazgatási szervezeten belül keresi a végrehajtásért vagy annak egyes részeiért felelős szervezetet. Mindezeket követően felmerül a kérdés, mit is jelent a kötelezettségszegés, a hatóság/szervezet esetében, ha a hatáskörök/feladatkörök telepítése megtörtént, az európai jog követelményei, céljai mégsem érvényesülnek megfelelően - mint a bevezetésként említett nápolyi esetben. A Bíróság saját ítélkezési gyakorlatában kialakított elvi megközelítése egyértelmű - a "kötelezettség" fogalmát a lehető legtágabban kell értelmezni, ennek megfelelően nem állhatunk meg annál a pontnál, hogy az intézményi felelősségi rendszer kialakult, esetleg világosak a feladat- és hatáskörök24: "21. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely közigazgatási gyakorlat is képezheti kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset tárgyát, amennyiben az kellően tartós és általános …"
Ezen általános elvárás számos további ügyben érvényesül a bírói gyakorlatban. Első példánk tényállása szerint a Bizottság keresetet nyújt be egy tagállammal szemben abban az esetben, ha a terhére rótt jogsértés nem pusztán egy irányelvből eredő kötelezettség nem megfelelő jogalkotásból eredő nem-teljesítése, hanem olyan kötelezettségszegés, amely a közösségi joggal ellentétes közigazgatási gyakorlatból következik. Ebben az esetben a Bizottságnak speciális bizonyítási kötelezettsége van, ami kiterjed a tagállamban folytatott közigazgatási gyakorlatra is. Ez történt Írország esetében, ahol az értelmezés 25 egyértelműen rámutat arra, mennyire fontos a hatósági munka hatékonysága annak ellenőrzése során, hogy megvalósulnak-e a közösségi jog előírásai a hulladékgazdálkodás terén: "27. Mindezzel kapcsolatban jelen jogvita tárgyával összefüggésben először is azt kell megemlíteni, hogy - a Bizottságra vonatkozó, minden esetben felmerülő bizonyítási teher sérelme nélkül - a tagállami hatóságoknak egy konkrét helyzettel kapcsolatos és pontosan meghatározható magatartása alapján a Bizottság minden további nélkül egyúttal az irányelv rendelkezéseivel kapcsolatos kötelezettségszegést is megállapíthat, illetve a nevezett rendelkezésekkel kapcsolatos tagállami kötelezettségszegést arra hivatkozva is meg lehet állapítani, hogy a hatóságok e rendelkezésekkel ellentétes általános gyakorlatot folytattak, amelyet jelen ügy konkrét esetei adott esetben csak példaként támasztanak alá.
28. Tény, hogy egy közigazgatási gyakorlat is lehet kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset tárgya, amennyiben az kellően tartós és általános (lásd különösen a C-387/99. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-3773.] 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot)."
A fenti summázás - tartós és általános hibás gyakorlat - példák sorát vezetheti be. Ezek között a környezeti hatásvizsgálat jelenti az egyik olyan sajátos jogintézményt, amelyet kifejezetten a környezetvédelemi érdekek érvényesítése végett alakított ki a közösségi szabályozás. Éppen ezért bír nagy jelentőséggel az, hogy milyen gyakorlat, milyen hatósági jogérvényesítés segíti ezen jogintézmény céljainak megvalósítását, avagy esetleg éppen ellenkezőleg, akadályozza azt. Ez utóbbira lehet következtetni az alábbi ügyben26, ahol a sérelmes jogi helyzet objektív szempontú értékelésére hívja fel a figyelmet az ECJ: "58. Egyébiránt az a körülmény, hogy a spanyol hatóságok jóhiszeműen jártak el, szintén nem bír jelentőséggel. Az állandó joggyakorlatnak megfelelően ugyanis a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset objektív jellegű, és az a tény, hogy a felrótt kötelezettségszegés a közösségi jogi rendelkezések helytelen tagállami értelmezéséből ered, nem akadályozhatja meg a Bíróságot a kötelezettségszegés megállapításában (lásd a Bíróság C-73/92. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1993. november 17-én hozott ítéletének [EBHT 1993., I-5597. o.] 19. pontját)."
A hatósági/szervezeti feladatok, szerepek számos esetben oly módon jelennek meg, hogy működésüktől meghatározott eredményt lehet elvárni, különösen a természet vagy a környezet állapotának javulását vagy legalábbis a veszélyhelyzetek mérséklését. A Bizottság és Olaszország közötti, természetvédelemmel összefüggő jogsértési eljárásban27 a hatóság feladatait összegzi az ítélet, amely feladatok tehát nem általánosan, hanem pontosan, közvetlen eredményt kiváltó módon meghatározottak: "58. A Bíróság ugyanakkor megállapította, hogy a vizsgálatot oly módon kell elvégezni, hogy az illetékes nemzeti hatóságok megbizonyosodhassanak arról, hogy az adott terv vagy projekt nem jár az érintett természeti terület épségét veszélyeztető káros hatásokkal, tekintve, hogy ha bizonytalanság mutatkozik annak megítélésében, hogy ilyen hatások felléphetnek-e, az említett hatóságok kötelesek megtagadni a kérelmezett engedély kiadását (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Waddenzee-ítélet 56. és 57. pontját, valamint a Castro Verde-ítélet 20. pontját)."
Ismét a környezeti hatásvizsgálat a fő témája annak a jogesetnek28, amelynek kapcsán a hatóság döntési kompetenciájának korlátozottsága is jól érzékelhető, ugyancsak a környezetvédelmi cél megvalósítása érdekében, hiszen akárcsak a hazai joggyakorlatban, az Európai Bíróság előtti jogvitában is alapvető szempont, hogy a mérlegelési jogkört sem lehet megalapozatlanul gyakorolni: "88. Tehát, ha ilyen körülmények között a 85/337 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése enged is ugyan bizonyos szabadságot a hatáskörrel rendelkező hatóságnak annak mérlegeléséhez, hogy egy meghatározott projektet kell-e vagy sem vizsgálatnak alávetni, azonban az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ezt a mérlegelést korlátozza az irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében kimondott azon kötelezettség, hogy környezeti hatásvizsgálatnak kell alávetni mindazokat a projekteket, amelyek a környezetre jelentős hatást gyakorolhatnak ..."
A fenti kérdések, tehát a közigazgatástól elvárható eredményesség, a célok megvalósítása, a megalapozott mérlegelés mind összefüggésben van a jogbiztonsággal, amely újra és újra visszatérően megjelenik az ítélkezési gyakorlatban, akár a szervezeti struktúrák felállítása, akár a szervezetek működése összefüggésében. A jogbiztonság követelményét számos ítélet tartalmazza, nem egy esetben körülírva, mire is vonatkozik ez valójában29: "81. Emlékeztetni kell arra, hogy a jogbiztonság elve megköveteli, hogy a jogalanyokra vonatkozó közösségi szabályozás egyértelmű és világos legyen, lehetővé téve a jogalanyok számára jogaik és kötelezettségeik egyértelmű megismerését, és azt, hogy ennek megfelelően járjanak el (a Bíróság 169/80. sz., Gondrand és Garancini ügyben 1981. július 9-én hozott ítéletének [EBHT 1981., 1931. o.] 17. pontja)."
A hatósági jogszerű és hatékony munkát egyértelműen a jogbiztonság alapvető feltételének tekinthetjük, ezt támasztja alá a következő természetvédelmi ügy is30: "33. Ilyen feltételek mellett, és annak lehetővé tétele érdekében, hogy az illetékes hatóságok csak a közösségi jognak megfelelő módon folyamodhassanak az irányelv 9. cikkében szabályozott eltérés lehetőségéhez, a nemzeti törvényi és szabályozási keretet úgy kell megalkotni, hogy az abban megfogalmazott eltérést engedő rendelkezések végrehajtása megfeleljen a jogbiztonság elvének."
Az elvek és azok érvényesülése egyebekben is kiemelkedő szerepet játszik az uniós jogban, ezen belül különösen a környezetvédelemben. Az európai jog mára általánosnak számító elvei között nem egy a környezetvédelmi szabályozásból indult ki - a szubszidiaritás elve az Egységes Európai Okmányban31 még környezetvédelmi elv, az elővigyázatosság elve a Maastricht-i Szerződéstől fogva a környezetvédelmi címben szerepel, de a Bíróság ezen elv egyetemes közösségi mivoltát elsőként az Artegodan esetben32 mondta ki. Ugyanakkor számos általános alkotmányos, vagy közigazgatási alapelv is szerepel a joggyakorlatban, amelyek akár a környezetvédelem, akár más uniós politika terén meghatározóak, mint a már említett jogbiztonság elve. A Bíróság szerint az elvek esetenként akár a jogszabályok átvételét is helyettesíthetik, ha megfelelnek bizonyos feltételeknek. Kifejezetten környezetvédelmi ügyben, nevezetesen az ún. vízügyi keretirányelv átvétele kapcsán tett - alábbi megállapítása33: "34. ... A Bíróság már több alkalommal kimondta, hogy valamely irányelv előírásainak kifejezett és különös jogi rendelkezés formájában történő formális átvétele nem mindig szükséges, az irányelvek végrehajtása, azok tartalmától függően, általános jogi keretek között is megvalósulhat. Különösen az alkotmányjog, illetve a közigazgatási jog általános elveinek megléte feleslegessé teheti az átültetést jogalkotási vagy szabályozási rendelkezések útján, azzal a feltétellel ugyanakkor, hogy ezen elvek hatékonyan garantálják azt, hogy a nemzeti hatóságok az irányelvet teljes mértékben alkalmazzák, és hogy amennyiben az irányelv szóban forgó rendelkezése magánszemélyek számára jogokat keletkeztet, az ezen elvekből keletkező jogi helyzet kellőképpen meghatározott és egyértelmű, és a kedvezményezetteknek jogaikat teljes mértékben megismerhetik, és adott esetben azokat a nemzeti bíróságok előtt érvényesíthetik ..."
A jogbiztonság és más, a közigazgatás működését meghatározó általános jogelv számos alkalommal jelenti az érintettek, illetve az uniós bíróságok érvelésének gerincét. A jogbiztonság mellett ilyen a bizalomvédelem, a gondos ügyintézés és társaik. Az ítéletek közül több magát a kérdéses jogelvre irányadó fogalmat is megadja, és ehhez viszonyítja a vizsgált ügyet. A Bizottság és a tagállamok eljárása ebben a tekintetben együtt kezelhető, hiszen mindkettő a közigazgatás színterére vonatkozik. Ezt a közös szemléletet tükrözi a következő - környezetbarát adórendszerrel összefüggő - eset34 is: "43. Emlékeztetni kell arra, hogy a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve a közösségi jogrend részét képezik. Ennélfogva ezen elveket a közösségi intézményeknek, de a közösségi irányelvek által rájuk ruházott hatáskörök gyakorlása során a tagállamoknak is tiszteletben kell tartaniuk ...".
Ha a bizalomvédelem elve a jogbiztonság mellett szóba került, érdemes megvizsgálni, mit is jelent ez valójában, az ítélkezési gyakorlat szerint. Az Elsőfokú Bíróság (Törvényszék) újabb gyakorlatának egyik szép példája35: "81. Végül a bizalomvédelem elvének megsértésére alapozott kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy a bizalomvédelemre való hivatkozás joga minden jogalanyt megillet, akiben a közösségi adminisztráció megalapozott elvárásokat keltett azáltal, hogy számára határozott ígéreteket tett …
179. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bizalomvédelemre való hivatkozás joga minden olyan magánszemélyre kiterjed, akinek a helyzete akként jellemezhető, hogy a közösségi közigazgatás pontos biztosítékok adásával jogos bizalmat keltett benne ... Ilyen biztosítéknak minősül a közlés formájától függetlenül a feljogosított és megbízható forrásból származó pontos, feltétlen és egybehangzó tájékoztatás (a fenti 81. pontban hivatkozott szélenergia-átalakító berendezés ügyben hozott ítélet 36. pontja). Ezzel szemben senki nem hivatkozhat ezen elv megsértésére, akinek a közigazgatás nem adott konkrét biztosítékokat ..."
Ugyanezen ügyben számos más elv mellett a gondos ügyintézés követelménye, elve is megjelenik: "224. Emlékeztetni kell arra, hogy a gondos ügyintézés elve a közösségi jog által a közigazgatási eljárásokban nyújtott biztosítékok közé tartozik (az Elsőfokú Bíróság T-15/02. sz., BASF kontra Bizottság ügyben 2006. március 15-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-497. o.] 501. pontja). …
228. E tekintetben először is az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a gondos ügyintézés elvéhez a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettsége kapcsolódik, hogy az adott ügy minden releváns elemét gondosan és pártatlanul megvizsgálja"
A közigazgatás működését a már említetteken felül más elvek is befolyásolják, mint a következő esetben36: "74. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és hogy a különböző helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt (a fent hivatkozott S.P.C.M. és társai ügyben hozott ítélet 74. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat)."
Összességében tehát megállapítható, hogy a hatóság, máskor szervezet vagy testület meghatározása az esetek többségében közvetlenül része a jogszabálynak, és ezzel szoros összefüggésben a jogalkalmazásnak, jogérvényesítésnek, illetve a többi esetben ez a követelmény közvetetten érvényesül, az uniós jog által adott feladatokból kialakítható keretek között. A közösségi jog a tagállam számára nem írja elő, milyen rendszerben, milyen hatásköri vagy szervezeti kereteket megtartva alakítsa ki a végrehajtás feltételeit, csupán azt várja el, hogy a rendszer működőképes legyen. Hogy ez országos, regionális, területi vagy helyi, állami vagy önkormányzati, vagy más szervezeti keretek között valósul meg, az nem lehet az EU által előírt szempont. Bármely módon történjen is a kérdéses szervezeti, igazgatási keretek kialakítása, a rendszer megteremtéséért és működéséért a tagállam akkor is felelősséggel tartozik, ha a jogkörök megosztása egyébként alkotmányos rendszeréből adódó olyan követelmény, amely megnehezíti számára az egységes igazgatást. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a közigazgatási típusú feladatok nem a szervezet közigazgatáson belüli helyéhez, elnevezéséhez, hanem annak tényleges jogosítványaihoz kapcsolódnak és ily módon kiterjesztően értelmezendőek, ide sorolva azon szervezeteket - vagy akár magánszemélyeket is - amelyek úgy gyakorolnak közszolgáltatásokat, hogy ehhez az államtól sajátos hatalmi jogosítványokat kapnak.
A környezeti célok elérése, nem egy esetben akár egyértelműen meghatározható eredmények elérése alapvető, elsődleges követelmény. Olyan hatósági, szervezeti rendszer kell tehát, ami ezt képes megvalósítani. Mindez az állampolgárok jogvédelme, illetve a jogbiztonság szempontjából is megközelíthető és megközelítendő. Számos ügyben nem is csupán a környezetvédelmi, hanem sokkal általánosabb közigazgatási eljárási követelményekre is figyelemmel kell lenni, mint pl. a bizonyítási kötelezettség vagy az egyértelmű, átlátható, megalapozott döntéshozatal. A jogbiztonság megvalósítása ezért általános közigazgatási jogelvek érvényesülését várja el, mégpedig mind az uniós, mint a tagállami igazgatástól - ilyen a bizalomvédelem, a gondos ügyintézés és társaik. Amikor tehát a hazai közigazgatás felé támasztható elvárásokat szeretnénk megismerni, mindezen tényezők együttes értékelése alapján juthatunk csak megfelelő következtetésre, dinamikájában és nem csupán statikusan tekintve a működés egész rendszerére. ■
JEGYZETEK
1 C-297/08. sz. ügyben, Európai Bizottság kontra Olaszország, 2010. március 4.
2 Az Európai Parlament és a Tanács 2006. április 5-i 2006/12/EK irányelve a hulladékokról. Az irányelv az 1975-ös hulladék keretirányelv időközben elfogadott módosításait foglalta egységes szerkezetbe.
3 Az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK irányelve (2008. november 19.) a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről, amelyet a tagállamoknak 2010. december 12-ig kell átvenniük.
4 A megfelelő jogérvényesítés érdekében alakult az IMPEL hálózat (http://impel.eu), amelyet honlapja a következőképpen mutat be: "IMPEL, az EU környezetjogának érvényesíytésére és végrehajtására alakult hálózat (IMPEL, the European Union Network for the Implementation and Enforcement of Environmental Law), az európai hatóságok nemzetközi egyesülete. Célja, hogy az európai környezetjog még hatékonyabb érvényesüléséhez járuljon hozzá..."
5 Az EK Hatodik Környezetvédelmi Akcióprogramja 2007. évi felülvizsgálatának bevezetőjében olvasható a következő megállapítás: "Az EU jogalkotás található meg a nemzeti környezetvédelmi jog 80%-a hátterében." - Communication from the Commission to the European Parliament, the Council, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions on the Mid-term review of the Sixth Community Environment Action Programme, COM (2007) 225 final, 3. old.
6 OECD Környezetpolitikai Teljesítményértékelések Magyarország 2008, 141. old, illetve 152. old.
http://browse.oecdbookshop.org/oecd/pdfs/browseit/970809HE.PDF
7 Uo. 115. old
9 Az Európai Parlament És A Tanács 1600/2002/EK határozata (2002. július 22.) a hatodik közösségi környezetvédelmi cselekvési program megállapításáról
10 A Bizottság Közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának az Európai Közösség környezetvédelmi jogának végrehajtásáról, Brüsszel, 18.11.2008, COM(2008) 773 végleges
11 Az Európai Parlament és a Tanács 1980/2000/EK rendelete (2000. július 17.) a közösségi ökocímke módosított odaítélési rendszeréről
12 Az Európai Parlament és a Tanács 2008/1/EK irányelve (2008. január 15.) a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről
13 Az Európai Parlament és a Tanács 2006/7/EK irányelve (2006. február 15.) a fürdővizek minőségéről és a 76/160/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről
14 Az Európai Parlament és a Tanács 166/2006/EK rendelete (2006. január 18.) az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartás létrehozásáról, valamint a 91/689/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról
15 Az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK irányelve (2008. november 19.) a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről
16 23. cikk Engedélyek kiadása - (1) A tagállamok előírják a hulladékkezelést végezni kívánó létesítmények vagy vállalkozások számára az illetékes hatóság által kibocsátandó engedély beszerzését.; 26. cikk Nyilvántartásba vétel - Amennyiben a következők nem tartoznak az engedélyezési kötelezettség hatálya alá, a tagállamok biztosítják, hogy az illetékes hatóság nyilvántartást vezessen az alábbiakról:; 28. cikk Hulladékgazdálkodási tervek - (1) A tagállamok biztosítják, hogy az illetékes hatóságaik az 1., 4., 13. és 16. cikknek megfelelően egy vagy több hulladékgazdálkodási tervet készítsenek.; 34. cikk Ellenőrzések - (1) A hulladékkezelési műveleteket végző létesítményeket vagy vállalkozásokat, a hulladékgyűjtést vagy hulladékszállítást hivatásszerűen végző létesítményeket vagy vállalkozásokat, a közvetítőket és a kereskedőket, a veszélyes hulladékot termelő létesítményeket vagy vállalkozásokat az illetékes hatóságok megfelelő időszakos ellenőrzésnek vetik alá.
17 C-417/99. sz. ügy., Bizottság kontra Spanyol Királyság
18 380/87. sz. ügy, előzetes döntéshozatali eljárásban egy olasz közigazgatási bíróság - Tribunale amministrativo regionale per la Lombardia - kérésére egyes olasz vállalatok - Enichem Base, Montepido, Solvay, SIPA Industriale Altene, Neophane - által a Comune di Cinisello Balsamo önkormányzat elleni indított ügyben
19 C-60/05. sz. ügy, előzetes döntéshozatali eljárás a WWF Italia és társai és a Regione Lombardia között, az Associazione migratoristi italiani részvételével, 2006. június 8.
20 C-227, 228, 229 és 230/85. sz. összevont ügy, Bizottság kontra Belga Királyság
21 C-2/06. sz. ügy, előzetes döntéshozatali eljárás, amelyet a Finanzgericht Hamburg (Németország) kezdeményezett az előtte a Willy Kempter KG és a Hauptzollamt Hamburg-Jonas között folyamatban lévő eljárásban, 2008. február 12.
22 Az Európai Parlament és a Tanács 2003/4/EK irányelve (2003. január 28.) a környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférésről és a 90/313/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről 2. cikk - 2. "Hatóság":
a) a kormányzat vagy más közigazgatási szerv, beleértve az országos, regionális vagy helyi szintű állami tanácsadó szerveket;
b) a nemzeti jog értelmében közigazgatási feladatokat - így a környezethez kapcsolódó egyedi feladatokat, tevékenységeket és szolgáltatásokat - ellátó bármely természetes vagy jogi személy; és
c) az a) vagy b) pont alá tartozó jogi vagy természetes személy ellenőrzése alatt a környezethez kapcsolódóan közfeladatokat és -funkciókat ellátó vagy közszolgáltatást nyújtó bármely természetes vagy jogi személy.
23 C-188/89. sz. ügy, előzetes döntéshozatali eljárás, A. Foster és társai kontra British Gas esetben, 1990. július 12. (E.C.R. 1990.p. I-03313)
24 C-135/05. sz. ügy, Bizottság kontra Olasz Köztársaság, 2007. április 26., lásd még ezen értelmezéssel: C-494/01. sz. ügy, Bizottság kontra Íroszág, 2005. április 26., 28. bekezdés vagy C-342/05. sz. ügy, Bizottság kontra Finn Köztársaság, 2007. június 14., 33. bekezdés
25 C-494/01. sz. (2005. április 26.) ügy Bizottság kontra Írország
26 C-227/01, Bizottság kontra Spanyolország, 2004. szeptember 16.
27 C-304/05. sz. ügy, Bizottság kontra Olaszország, 2007. szeptember 20.
28 C-508/03. sz. ügy, Bizottság kontra Nagy-Britannia és Észak-Íroszág Egyesült Királysága, 2006. május 4.
29 T-380/06. sz. ügy, 2009. október 7., a Vischim Srl felperes és az Európai Közösségek Bizottsága alperes ügye (növényvédőszer hatóanyag a téma)
30 C-60/05. sz. ügy, előzetes döntéshozatali eljárás a WWF Italia és társai és a Regione Lombardia között, az Associazione migratoristi italiani részvételével, 2006. június 8. "184. Mindebből tehát az következik, hogy az elővigyázatosság elvét úgy határozhatjuk meg, mint a közösségi jog általános elvét, amely azt követeli meg, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy megelőzzék az emberi egészséget, a biztonságot és a környezetet érő lehetséges kockázatokat, oly módon, hogy elsőbbséget adnak ezen érdekek védelmének a gazdasági érdekekkel szemben."
31 Az Egységes Európai Okmány 130r. [174.] cikkely 4. bekezdése így szólt: "4. A Közösség olyan mértékben folytat a környezetre vonatkozó tevékenységet, amelyben az 1. bekezdésben hivatkozott célok jobban valósíthatók meg Közösségi szinten, mint az egyes Tagállamok szintjén. Meghatározott Közösségi jellegű eszközök sérelme nélkül, egyéb eszközöket a Tagállamoknak kell finanszírozniuk és végrehajtaniuk."
32 Elsőfokú Bíróság, egyesített ügyek T-74,76, 83-85,132,137 & 141/00, Artegodan GmbH és társai kontra Bizottság, 2002. November 26. E.C.R. II-4945.
33 C‑32/05. sz. ügy, Európai Közösségek Bizottsága vs. Luxemburgi Nagyhercegség, 2006. november 30.
34 C-201/08. sz. ügy, 2009. szeptember 10. előzetes döntéshozatali eljárás, amelyet a Hessisches Finanzgericht (Németország) terjesztett elő az előtte a Plantanol GmbH & Co. KG és a Hauptzollamt Darmstadt között folyamatban lévő eljárásban
35 T-326/07. sz. ügy, 2009. szeptember 3., a Cheminova A/S és társai által az Európai Közösségek Bizottsága elleni perben (növényvédőszer hatóanya minősítése a tét)
36 C-343/09. sz. ügy, az Afton Chemical Limited és a Secretary of State for Transport között folyamatban lévő eljárásban, 2010. július 8.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Bándi Gyula tszv. egyetemi tanár, PPKE JÁK, az EU környezetjog Jean Monnet professzora
Visszaugrás
