Az alábbiakban olyan magyar adójogi problémákkal foglalkozunk, amelyek megítélése annak függvénye, hogy miként minősítjük a külföldi személyek, közelebbről bizalmi vagyonalapok (trust) által Magyarországon végrehajtott ügyleteket. Mint ismeretes, amennyire elterjedt a bizalmi vagyonkezelés intézménye az angolszász jogban, oly annyira nehéz azt kezelni az európai kontinensen, bár általános érdek az, hogy a különböző nemzeti jogrendszerek kölcsönösen elismerjék a másik állam joga alapján létrehozott bizalmi vagyonalap intézményét. E célból egyes államok nemzetközi egyezményt fogadtak el (Convention on the law applicable to trusts and their recognition, The Hague, 20 October 1984). Eleve problémát okozhat az, ha olyan esetben kell civiljogilag szabályozott ügyletek adójogi következményeit megállapítani, amikor az adójogi minősítés valamely megfontolásból elválik a civiljogi értelmezéstől. További gondot jelent az, hogy a bizalmi vagyonkezelés angol vagy amerikai jogát igen nehéz közös nevezőre hozni a párhuzamos kontinentális jogi - ezen belül az adójogi - értelmezéssel. Időről időre a magyarországi joggyakorlatban is fölvetődnek a bizalmi vagyonkezeléssel kapcsolatban kérdések, egyebek mellett adójogi kérdések. A következőkben két komplex példa segítségével szeretnénk érzékeltetni azt, hogy milyen problémák merülhetnek föl.
Adott egy magyar kft., amelyben 80 százalékos mértékben tulajdonos egy magyar adójogi illetőségű természetes személy, aki azonban az üzletrészt egy brit illetőségű természetes személy megbízásából, az angol jog által szabályozott bizalmi vagyonkezelésben (on trust) tartja. Bár a részesedés megszerzését is a megbízó finanszírozta, jogilag a tulajdonos a magyar személy (legal owner). Ennek megfelelően történt meg a magyarországi társasági szerződés megszerkesztése és a cégbejegyzés is. A valódi tulajdonos (beneficial owner) harmadik személynek értékesíteni kívánja üzletrészét, amely időközben felértékelődött. Fölmerül a kérdés, hogy kinek és milyen ügylet figyelembevételével kell adót fizetnie Magyarországon az üzletrész értékesítése után, és miként állapítható meg az adóköteles nyereség.
A magyar jogi környezetet figyelembe véve felettébb kétséges: érvényesíteni lehetne-e egy társaság tulajdonosainak azon kívánságát, hogy a részesedések bizalmi vagyonkezelésben legyenek birtokolhatók. Az adott esetben a magyar személy a cégjegyzékben egyszerűen mint társasági tulajdonos van feltüntetve, és így nincs semmiféle utalás a bizalmi vagyonkezelésre. A cégnyilvántartás közhitelességére figyelemmel - a Ctv. 10. § (1) bekezdése értelmében - a társaság csak a Cégközlönyben történő közzétételt követően hivatkozhat a társaság működésével kapcsolatban bejegyzett körülményekre, hacsak a társaság nem bizonyítja, hogy a harmadik személyek már korábban is tudhattak a kérdéses adatról, okiratról vagy más releváns körülményről. Ez megfelel az első társasági jogi irányelv [(Dir. 68/151 EEC, OJ L 65, 14/03/1968, p. 8.) 3. cikke (5) bekezdésében lefektetett elvnek (estoppel by corporation theory)]. A Ctv. 10. § (3) bekezdése értelmében a társaság jóhiszemű harmadik személyekkel szemben nem hivatkozhat arra, hogy valamely bejegyzett körülmény nem valós. Nem hivatkozhat tehát a cég arra, hogy a bejegyzett tulajdonos jogait korlátozza az angol jog szerint létrejött bizalmi vagyonkezelési megállapodás. Bár az ebből fakadó kikötések nem tekinthetők érvénytelennek, az ezt tükröző alkalmas bejegyzés hiányában magyar társasági, illetve cégjogi értelemben nem hatályosak.
Ha a bizalmi vagyonkezelésben eljáró személy tulajdonában lévő cég oly módon kíván érvényes cégbejegyzési kérelmet előterjeszteni, hogy a bizalmi vagyonkezelésre való utalás jogszerű legyen, akkor nem az üzletrész adásvételi szerződés benyújtásával kellene megalapoznia a változásbejegyzés iránti kérelmét, hanem csupán arról a tényről kellene nyilatkoznia, hogy az üzletrész átruházás a társasági szerződésnek megfelelően történt. Ekkor a cégbíróság - a Ctv. 44. § (1) bekezdésével összhangban - nem köteles vizsgálni azt, hogy a tagsági viszony milyen jog alapján jött létre, és nem köteles vizsgálni a társasági szerződést sem, hiszen a tulajdonosváltozás - a Gt. 138. § (2) bekezdésének értelmében - önmagában nézve nem eredményezi a társasági szerződés módosítását. Ennyiben nem kizárt a brit jognak megfelelő módon létesített bizalmi vagyonkezelés magyarországi elismertethetősége sem. Megkerülhetetlennek látszó akadály merül fel azonban abban a tekintetben, hogy a tagsági viszony keletkezését nem lehet feltételesen bejelenteni. Habár a magyar cégbíróság nem fog többet vizsgálni, mint a bejelentett tény valóságtartalmát, a magyar gyakorlatban minden bizonnyal mégsem fogadható el az, hogy a valódi tulajdonos a bejelentett tulajdonos mögött meghúzódó személy.
Fontos körülmény, hogy az üzletrész-átruházás polgári (kötelmi), nem pedig társasági, illetve cégjogi szabályok alapján ítélendő meg. Mivel a magyar nemzetközi magánjog értelmében (1979. 13. tvr. 24. §) adásvételre az eladó jogát kell alkalmazni (hacsak a szerződő felek másként nem rendelkeznek), nem kizárt Magyarországon sem a bizalmi vagyonkezelés angol jogának az alkalmazása. Kérdéses azonban az, hogy az angol jog szerinti kikötések mennyiben érvényesíthetők a magyar cégjog nézőpontjából. Egy magyar társaságban birtokolható üzletrész elvileg érvényesen megszerezhető attól függetlenül, hogy bejegyzésre került-e a cégbíróságnál ill. átvezették-e a változást a tagjegyzéken. Más kérdés az, hogy az egyébként érvényes kikötés cégjogi értelemben az ezt tükröző bejegyzés hiányában, a közhitelességre figyelemmel nem lehet hatályos. Az angol jogra alapított megállapodásból fakadó jogok érvényesítését a magyar társasággal fennálló tagsági viszony tekintetében behatárolja a magyar cégjog, az pedig nem lehet kétséges, hogy magyar társaság státus ügyeiben a magyar jogot kell alkalmazni mint személyes jogot (1979. 13. tvr. 18. §).
Adójogi szempontból sem lehetséges a megbízók mint tényleges haszonhúzók regisztrált tulajdonosokon túlterjeszkedő igényeinek az elismerése. Még ha lehetne is hivatkozni arra, hogy az ügyletek adójogi következményeinek a megállapítására csak a valós körülmények figyelembevételével kerülhet sor [Art. 1/A. § (2) bek.], az adott esetben nem észlelhető ellentmondás a valós gazdasági tartalom és a jogi forma között, amennyiben a valós helyzetnek megfelel az, hogy társasági jogi szempontból a cégjegyzékben feltüntetett tulajdonosok tagsági viszonyából adódó jogok és kötelezettségek tekinthetők hatályosnak, mégpedig attól függetlenül, hogy van-e a tagsági viszony mögött bizalmi vagyonkezelésre irányuló megállapodás.
Mivel a magyar cégjogra figyelemmel a bizalmi vagyonkezelésre irányuló kikötések nem hatályosulnak, a bejegyzett tulajdonos és vevője által megkötött adásvételi szerződést kell alapul venni a jövedelemadózási következmények megállapítására figyelemmel. Amennyiben az üzletrész nyereséggel történő értékesítésére kerül sor, akkor annak ellenére a bejegyzett tulajdonos nyereségének a keletkezésére kell következtetni, hogy egyébként az értékesített üzletrész megszerzését a megbízó finanszírozta és a vételárból származó bevételre is a megbízó tart igényt. A társasági és az adójogi megítélés tehát ezen a ponton nem tér el egymástól, vagyis a bejegyzett tulajdonos és a harmadik személy egymás között létrejött szerződéséből kell kiindulni. Az adóköteles nyereség megállapítására tekintettel azonban nem hagyható figyelmen kívül az, hogy a vizsgált ügylet mellett létezik egy bizalmi vagyonkezelésre irányuló megállapodás is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
