Dr. Makkos Nándor: Szakszerűség, hatékonyság, egyenlő bánásmód a tisztviselő magatartásában (Jegyző, 2020/5., 20-22. o.)

A professzionalizmus nem kizárólag a piaci versenyre jellemző elv, hanem a közszolgálat alapelve is, ahol érvényesülnie kell. A professzionalizmus a közszolgálat minőségének is jelzője. A professzionalizmus elve a közszolgálatban megfelel speciális szaktudások elveinek. A professzionalizmus, az életpálya-változtatás a szabályozás módosítását igényli, amely mögött gazdasági körülmények változásai, politikai, közjogi, közigazgatási megfontolások állnak.[1]

A hivatásos tisztviselőtől azt kívánták - és manapság is azt kívánjuk, - hogy "győzze le önmagában a haszonleső, önző embert, a köz szolgálatára buzgón szentelje magát és igazságtalanság nélkül, objektíve, pártatlanul járjon el ügykörében. Ezt részben az egoizmus megfelelő kihasználásával (fizetés, kitüntetések, címek), részben a kötelességtudás és hivatásérzet benevelésével, részben jogi eszközökkel és fegyelemmel érik el."[2] Ma úgy fogalmazhatunk, hogy a kormánytisztviselő akkor látja el szakszerűen a feladatait, ha tevékenységét a jóhiszeműség és tisztesség, a joggal való visszaélés tilalma, a hatékonyság és nem utolsósorban a személyiségi jogok védelme elvét alkalmazva jár el. Minden közszolgálati alkalmazottra kétszeresen is vonatkozik a törvényesség követelménye, a közszolgálati alkalmazott ugyanis nemcsak azt nem teheti, amit jogszabály tilt, hanem csak azt teheti, amit a jogszabály számára előír vagy megenged.[3] A kormánytisztviselő feladatai sokrétűek. Lehetnek a kormányzati szolgálati jogviszonyra vonatkozóak és egyéb szakmai szabályoknak megfelelőek, azonban feladatait mindkét esetben a közérdek figyelembevételével kell ellátnia.[4] A kormánytisztviselő munkája során érvényesíti a feladataival összefüggő szakmai követelményeket.[5] Szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos jogait és kötelezettségeit a rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolnia és teljesítenie. A tisztességtelenség kritériuma a szakmai gondosság követelményeivel való ellentétesség,[6] és a megtévesztő vagy agresszív gyakorlat.[7] A szakmai gondosság a kormánytisztviselő észszerűen elvárható szintű szakismeretét is jelenti, illetve a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható tőle a gondosság, és a mulasztás hiánya.

A kormánytisztviselő szakszerű munkavégzésében az egyenlő bánásmód elve megközelíthető szakmai elv, a szakmára hatást gyakorló elvek és az adott tevékenység eljárásjogi oldaláról is.[8] A közigazgatási munkavégzés általános szabályait is áthatják a munkavégzés egyenlő és méltányos jogának alapelvei. A munkavégzés általános alapelvei közé soroljuk a munka megválasztásához való jog,[9] a jogegyenlőség,[10] az egyenlő bánásmód,[11] a megfelelő munkafeltételekhez való jog,[12] a képesség szerinti teljesítés,[13] a teljesítmény szerinti megítélés,[14] a munkaerő megtartása[15] és az érdekvédelem[16] elvét. A közszolgálat speciális elvei közé soroljuk a politikasemlegesség,[17] az érdemek elsődlegessége,[18] a törvényesség,[19] az alávetettség,[20] az életpálya[21], a professzionalizmus[22] és a fokozott felelősség elvét.[23] Az egyes elvek bizonyosan hatnak a közszolgálat szakmaiságára, melyeket az egyenlő bánásmód oldaláról alább részletesen kifejtünk.

A hatóság oldaláról akkor szakszerű egy feladat elvégése, ha a kormánytisztviselő hatásköre gyakorlása során az egyszerűség, az ügyféllel való együttműködés és a jóhiszeműség követelményeinek megfelelően, a törvény előtti egyenlőség és az egyenlő bánásmód követelményét megtartva, részrehajlás nélkül, a jogszabályban meghatározott határidőn belül, észszerű időben jár el.[24] A jogszabályban meghatározott határidő az Alaptörvényben is megjelenik, hiszen mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék.[25] Az egyszerűség a hatóság eljárásában nem feltétlenül egyszerű eljárást jelent, hanem azt jelenti, hogy az ügyfelek jogai az egyszerűsítés ellenére sem sérülhetnek. A hatóság a kérelemnek teljes egészében helyt ad, az ügyben nincs ellenérdekű ügyfél, vagy a döntés az ellenérdekű ügyfél jogát vagy jogos érdekét nem érinti, vagy a hatóság az egyezséget jóváhagyja.[26] Az Ákr. az egyenlőség több aspektusát is említi. A törvény előtti egyenlőség az Alaptörvényben is megfogalmazott alapelv, ugyanakkor az Alaptörvény a bánásmódok között szó szerint csak az embertelen és megalázó bánásmódot említi.[27] Az egyenlő bánásmód követelménye magában rejti a diszkrimináció tilalmán kívül az esélyegyenlőség biztosításának igényét is, melyet azonban az Alaptörvény említ.[28] A közszolgálati szervezetrendszer fontos alapelve az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség elve is, mely a képzésekhez való egyenlő esélyű hozzáférés, valamint az állami munkahelyteremtő források biztosításában is megnyilvánul.[29] Kormányzati igazgatási szerv kötelezettsége a kormánytisztviselő feladatainak ellátásához szükséges követelményeket (végzettség, szakképzettség, szakképesítés, tapasztalat, képességek) írásban rögzíteni.[30] A központi kormányzati igazgatási szerv kormánytisztviselőire és vezetőire is kierjed a képzési és továbbképzési kötelezettség.[31] A kormánytisztviselő számára a továbbképzési kötelezettség meghatározott, bizonyos pontszámot kell teljesíteni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által biztosított jelenléti, vagy online továbbképzés során. Minden kormánytisztviselő képzését, továbbképzését, átképzését az NKE biztosítja. Minden kormánytisztviselő köteles és jo-

- 20/21 -

gosult a munkáltatói jogok gyakorlója által meghatározott, vagy az általa preferált képzésen részt venni.[32] A munkavállaló túlképzettsége azonban a munkahelyen hátrányos helyzetet is eredményezhet. A különleges jogállású szerv ugyan köteles az általa előírt vagy engedélyezett, a kormánytisztviselő feladataival kapcsolatos indokolt és szükséges képzést és továbbképzést biztosítani,[33] azonban azt a munkavállaló túl is teljesítheti. A munkavállaló részéről a képzési követelmények túlteljesítése a munkahelyen feszültséget okozhat, különösen akkor, ha a beosztott képzettsége esetleg többszörösen is meghaladja a vezető képzettségét. A vezetőnek ugyanakkor továbbképzésében nem róható fel az elmaradása, hiszen gyakran kevesebb lehetősége van magát tovább képezni, mint a beosztottnak, mert munkahelyi feladatai napi munkaidején mindig túlterjednek, hiszen munkaideje meghaladja a napi nyolc órát, mert a problémák megoldásában nem lehet a gondolatoknak határt szabni. A felróhatóság hiánya azonban nem érinti a munkahelyi vezető képzettségben történő esetleges lemaradásának tényét, e tény miatt azonban nem szabad hátrányosan megkülönböztetnie munkatársait.

A kormánytisztviselő képzési és továbbképzési kötelezettsége származhat külső és belső kényszerből. A külső kényszert a munkáltatói előírások azért tartalmazzák, hogy a kormánytisztviselő feladatvégzésének színvonalát fenntartsa. A kormánytisztviselő belső kényszerből eredő továbbképzési kötelezettsége számos forrásból származhat. A kormányzati feladat célja, hogy a szakmai előmenetelt is figyelembe véve úgy aknázza ki a kormánytisztviselő ez irányú ambícióit, hogy az a közigazgatási szervezetrendszer számára úgy jelentsen előnyt, hogy az más érdekeket nem sért.