A tanulmány a 2004 nyarán hazánkban történt, a felhasználóvédelmi szervezetek és az üzleti szféra képviselői körében vitákat keltő, sorozatos szerver-lefoglalásokra reagál, bemutatva a jogalkalmazói gyakorlatot, valamint a jogszabályok adta lehetőségeket. A második rész a büntetőeljárási célok és a magánélethez fűződő jogok, valamint az üzleti szféra érdekeinek ütközését szemlélteti a fontosabb nemzetközi dokumentumokon, valamint a hatályos hazai jogszabályokon keresztül, végül a dolgozat tárgyalja a Számítástechnikai Bűnözésről Szóló Egyezmény lefoglalásra és adatszolgáltatásra vonatkozó rendelkezéseit, annak kritikájával együtt. A jogalkalmazói gyakorlat sokszor produkál olyan fejleményeket, amelyek azt mutatják, hogy a jog érvényesítése (kikényszerítése) nem lehetséges a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogok megsértése nélkül. A 2004 júliusában történt sorozatos szerver-lefoglalások ugyanakkor jól szemléltetik, hogy az online adatvédelem és a szolgáltatói, üzleti érdek alulmarad a jogalkalmazói törekvésekkel szemben. A hivatkozott esetben az Interneten talált, jogellenes tartalmú dokumentumoknak - mint bizonyítási eszközöknek - a büntetőeljárás során történő felhasználása érdekében a rendőrség magukat a jogellenes tartalmat tároló szervereket foglalta le. A tárhelyet biztosító Internet-szolgáltatókat anélkül sújtották a lefoglalási intézkedések, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak, avagy abban legalább érintettek lennének. A szervereket a rendőrség a szolgáltató telephelyéről elszállította, ezáltal azonban nem csupán a jogellenes tartalomhoz történő hozzáférést, hanem a több száz, illetve több ezer legális honlap elérhetőségét is megakadályozták, nem beszélve a szolgáltató üzleti veszteségéről. A rendőrség eljárása negatív visszhangot keltett a fogyasztóvédelmi szervezeteknél. Az online felhasználók és szolgáltatók ügyeinek magyarországi közvetítője, az Infomediátor elégedetlenségének hangot adva nyílt levélben egyeztetésre hívta fel a jogalkalmazó hatóságok képviselőit, a hasonló esetek megelőzése érdekében.[1]
A büntetőeljárásban a bizonyítékként való felhasználás biztosítására az adott tárgy lefoglalása rendelhető el. A lefoglalás a tulajdonhoz, a birtokláshoz fűződő jogokat korlátozza az elkobzás, valamint a vagyonelkobzás biztosítása,[2] illetőleg a megkezdett bűncselekmény befejezésének, vagy folytatásának megakadályozása érdekében. Másik célja az, hogy a releváns adatot hordozó dolgot megóvja az adatvesztéssel, módosulással vagy sérüléssel járó változástól, és ezzel lehetővé tegye a bizonyítást. A lefoglalás azt jelenti, hogy a dolgot, a számítástechnikai rendszert, vagy az ilyen rendszer útján rögzített adatokat hordozó eszközöket kivonják az elkövetéssel gyanúsított rendelkezése alól:[3] elviszik a lakásból, a szolgáltató telephelyéről, hogy ezzel a felhasználó hozzáférését megakadályozzák.
Az idézett esetben a szerverek tulajdonosai az érintett szolgáltatók voltak, viszont az intézkedéssel nem őket, hanem az elkövetéssel gyanúsítottakat kívánta sújtani a hatóság. Kétségtelen, hogy az eljárás sikerének biztosítására a leghatékonyabb mód magának az adathordozó eszköznek a lefoglalása. Azonban nem biztos, hogy az adott esetben ez a legcélravezetőbb is. A Be. számítástechnikai adatok esetében lehetőséget ad olyan biztosítási intézkedésre, amely az adatok eredeti állapotban történő megőrzésére kötelez, viszont lehetővé teszi az adattároló további, zavartalan használatát. A számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok megőrzésére kötelezés[4] azonban csak abban az esetben lehetséges, ha a nyomozó hatóságnak legalább megközelítő tudomása van arról, hogy melyik adathordozón milyen adatokat keressen. Ellenkező esetben a szolgáltató teljes adatállományának átvizsgálására - és az adattár lefoglalására van szükség.
A megőrzésre kötelezés mint biztosítási intézkedés másik akadálya az időhöz kötöttség. A megőrzés az inkrimináns adattároló lefoglalásáig, de legfeljebb három hónapig tarthat, a nyomozó hatóságnak ez idő alatt kell megtalálnia az elkülönített adathordozókon a kérdéses adatokat. Amennyiben ez az intervallum előreláthatólag nem elegendő a bizonyítási eszközök azonosítására, úgy lefoglalásra van szükség. A megőrzésre kötelezés mindazonáltal a gyakorlatban csak akkor jelent valós alternatívát a lefoglalás mellett, amennyiben a nyomozó hatóság tagja megfelelő szakértelemmel rendelkezik a komputeres háttértár átvizsgálásához. Ez közelebbről azt jelenti, hogy megfelelő technikai ismeretekkel rendelkezik az adatok adathordozón történő megtalálásához, azonosításához. Ehhez az kell, hogy ismerje a keresett adatok formai megjelenését, de legalább annak lehetőségeit, illetőleg ismerje a keresés metódusait. Ha a nyomozó hatóság tagja nem rendelkezik kellő ismeretekkel a háttértár-elemzéshez, akkor már a nyomozás e korai szakaszában is informatikai szakértő bevonására van szükség, aki viszont - az esetek túlnyomó részében - nem vállalja a munkát ilyen rövid határidőre. A lefoglalás ezzel szemben lehetővé teszi a teljes adattömeg áttanulmányozását, időbeli korlátok nélkül. Az adattároló lefoglalása ilyen módon a nyomozó hatóság számára lényeges könnyebbséget jelent - elsősorban a határidő vonatkozásában.
- 97/98 -
Amennyiben a hatóság tevékenysége eredményes volt, azaz a megőrzésre kötelezés ideje alatt megtalálták a keresett adatokat, úgy a lefoglalás az adathordozó helyszínen történő átmásolásával történik.[5] Azonban a szolgáltató már a megőrzésre kötelezés ideje alatt kérheti a hatóságtól az átvizsgálandó adatok más adathordozóra való átmentését, amennyiben rá nézve aránytalanul nagy hátrányt jelentene az adathordozó eredeti állapotában, változatlanul történő megőrzése - például, hogyha ez a szolgáltató rendeltetésszerű működését, a szolgáltatás nyújtását veszélyeztetné.[6]
A bizonyítékul szolgáló adatok biztosításának másik lehetősége a szolgáltató megkeresése a rögzített adatok kiadása iránt.[7] Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a hatóságnak kétséget kizáró tudomása van arról, pontosan milyen címhez, mely felhasználóhoz kapcsolódó, milyen időszakra vonatkozó adatokat keres, azaz, ha az adatok köre megnyugtatóan megállapítható. A törvény által a megkeresés teljesítésére megadott - legalább nyolc, legfeljebb harminc napos - határidő azonban általában nem elegendő a keresett adatok elkülönítésére. A log-fájlok általában olyan nagy mennyiségű adatot tartalmaznak, amelyből a kért adatok csak a felhasználási idő pontos megjelölése esetén különíthetők el a megkeresésre adott határidő alatt. Marad tehát ismét a teljes adattár lefoglalása az adatok biztosításának egyetlen célravezető módszereként.
A számítógép és összes tartozékának lefoglalása ha nem is törvénysértő, de bizonyos esetekben legalábbis aggályos. A Be. alapján lefoglalható az a dolog, számítástechnikai rendszer vagy ilyen rendszer útján rögzített adatokat tartalmazó adathordozó, amely bizonyítási eszköz, vagy a törvény értelmében elkobozható, vagy amelyre vagyonelkobzás rendelhető el.[8] A büntető anyagi jog szerint az elkobzás tárgya az a dolog, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, illetve amelyre nézve a bűncselekményt elkövették.[9] Tehát, ha a számítógépet mint eszközt használták fel a bűncselekmény elkövetéséhez, akkor le kell foglalni, az elkobzás biztosítása érdekében. Azonban nem tisztázott, hogy a számítógép mely részei foglalandók le bizonyítási eszközként. Tárgyi bizonyítási eszköz "minden olyan tárgy, amely műszaki [...] vagy más eljárással adatokat rögzít."[10] Ez a törvényi rendelkezés a számítógépes bűncselekmények esetében számos értelmezésbeli problémát vet fel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
