• 47/2009. (IV. 21.) AB határozat
• 53/2009. (V. 6.) AB határozat
Több indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz, amelyek a köztisztviselőkről szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) eskütételre vonatkozó rendelkezéseit támadták. A Ktv. 12. §-a szerint a köztisztviselőknek kinevezésükkor meghatározott szövegű esküt kell tenniük, amelynek végén meggyőződésük szerint használhatják az "Isten engem úgy segéljen!" formulát. Az esküt szóban kell elmondani és írásban megerősíteni. Az indítványozók szerint mindez sérti az alkotmány 60. §-ában foglalt gondolat és lelkiismeret szabadságát, mert a köztisztviselőt világnézeti meggyőződésének megvallására kényszeríti. Az egyik bejegyzett egyház képviselője azért támadta a Ktv.-t, mert nem biztosítja eskü helyett fogadalom letételét, holott az egyházuk tanítása csak ez utóbbit teszi lehetővé, így egyházuk tagjai nem létesíthetnek köztisztviselői jogviszonyt. Az ügy előadó bírája Holló András volt.
Az Alkotmánybíróság a nemzetközi gyakorlatot áttekintve megállapította, hogy az alkotmányos demokráciákban a közfeladat ellátására irányuló tisztségek betöltése előtti ünnepélyes nyilatkozatok az államhoz való hűség és az alkotmányos rend tiszteletben tartásának követelményét juttatják érvényre. Az ilyen nyilatkozatok önmagukban nem érintik a lelkiismereti és vallásszabadságot. Ennek megfelelően a Ktv. is csak annak kinyilvánítására kötelezi a köztisztviselőt, hogy a Magyar Köztársasághoz és népéhez hű lesz, valamint az alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat betartja. Tehát ez az ünnepélyes nyilatkozat elsődlegesen világi, alkotmányos célokat jelenít meg. Az eskü azt sem zárja ki, hogy azok a köztisztviselők, akik intézményi változtatásokat támogatnak, a jogszabályi előírásokat tiszteletben tartva megjelenítsék meggyőződésüket. Így önmagában a Ktv.-ben szereplő nyilatkozat megtétele nem korlátozza a lelkiismereti és vallásszabadságot. Nem okoz alkotmányellenességet az a rendelkezés sem, amely lehetővé teszi, hogy a köztisztviselő meggyőződése szerint az "Isten engem úgy segéljen" szövegrésszel zárja esküjét. Ez ugyanis nem része a kötelezően elmondandó esküszövegnek, ezért senki sincs arra kényszerítve, hogy lelkiismereti, világnézeti meggyőződésével ellentétes nyilatkozatot tegyen, vagy akár csak megvallja azt.
Nem bizonyult meggyőzőnek az az indítványozói érvelés sem, amely a Ktv. alkotmányellenességét arra alapozta, hogy nincs lehetőség eskü helyett fogadalom letételére. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben arra mutatott rá, hogy az "eskü", "esküszöm" szavak a mai magyar nyelvben szekularizált kifejezéssé váltak. Ezt támasztja alá, hogy a világnézetileg semleges alkotmány is két esetben rendelkezik eskü letételéről (a köztársasági elnök és a kormány tagjai esetében).
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor külön is megvizsgálta, hogy nem okoz-e alkotmányellenességet olyan köztisztviselők esküre kötelezése, akiknek a vallása az eskütételt eleve kizárja. A vizsgálat eredményeként a testület arra a megállapításra jutott, hogy a Ktv.-ben szereplő esküszöveg tartalmilag fogadalomnak minősül, mert az "esküszöm" igének istenségre való hivatkozás nélkül nincs világnézetre utaló jelentése. A Ktv. szerinti eskütétel nem valamely vallási közösség belső életére, szertartásaira vonatkozik, hanem egy világi, állami ünnepélyes ceremónián való részvételre. Az alkotmány a törvényben előírt eskütételi kötelezettséggel szemben azt a követelményt támasztja, hogy az egységes és semleges szövegű legyen. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a vizsgált szabályozás ennek a szempontnak megfelel, így az alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó indítványokat elutasította.
Ugyanakkor osztották az alkotmánybírák a köztisztviselői eskü írásbeli rögzítésével és megőrzésével kapcsolatban megfogalmazott indítványozói aggályt. A Ktv. ugyanis nem zárja ki egyértelműen, hogy nem kerülhet rögzítésre a köztisztviselőnek az eskü végén kinyilvánított vagy ki nem nyilvánított meggyőződése. Az Alkotmánybíróság azonban arra a megállapításra jutott, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság elvébe, a személyes adatok védelméhez való jogba (a célhoz kötöttség elvébe) ütközne egy ilyen értelmezés. Ezért a testület határozata rendelkező részében alkotmányos követelményként rögzítette, hogy az esküokmány nem tartalmazhat a köztisztviselő lelkiismereti, illetve vallási meggyőződésére utaló adatot.
Trócsányi László alkotmánybíró a határozathoz
- 129/130 -
párhuzamos indokolást csatolt, amelyben az "Isten engem úgy segéljen!" formulával kapcsolatban tett kiegészítéseket. Arra mutatott rá, hogy amennyiben az eskütevő a záradékot el kívánja mondani, úgy az szerves részévé válik az eskünek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a záradék is részben szekularizálódott, és erős szimbólumnak tekinthető. Így annak elmondásából vagy elhagyásából nem lehet következtetni a vallási meggyőződésre.
Balogh Elemér más következtetésre jutott az indítványok vizsgálatát követően, ezért a határozathoz különvéleményt fűzött. szerinte az Alkotmánybíróságnak mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet kellett volna megállapítania amiatt, hogy a Ktv. nem teszi lehetővé az "eskü" mellett más alternatív fogadalomtételi mód alkalmazását. Balogh Elemér osztotta bírótársai véleményét a tekintetben, hogy a köztisztviselői eskü világnézetileg semleges. Azonban hiányolta annak vizsgálatát, hogy az eskütétel tilalmát előíró vallásfelekezethez tartozó állampolgár számára milyen konfliktushelyzetet teremtenek a Ktv. szabályai. Az államnak az ésszerű lehetőségek legvégső határáig tartózkodnia kell attól, hogy olyan magatartásra kényszerítse az állampolgárt, amely ellentétben áll annak lelkiismereti meggyőződésével. Az indítványban bemutatott konfliktus fel sem merülne, ha a törvényalkotó az állampolgársági törvényben foglaltakhoz hasonlóan a Ktv.-ben is biztosította volna az eskü helyett fogadalom letételét.
Bragyova András a többségi állásponttól eltérően úgy vélte, hogy az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna semmisítenie az eskü Ktv.-ben megállapított szövegében az "Isten engem úgy segéljen!" záradékot. szerinte ez a rendelkezés azért alkotmányellenes, mert az eskütevő valójában köteles választani a záradék elmondása vagy elhagyása között. További érve, hogy a Ktv. e szabálya a vallási intolerancia talaján áll, vagyis a főszabály a záradékkal letett eskü, a kivétel az elhagyása. Ezzel a törvényhozó világosan kimondja, mit tart kívánatosnak, de megengedi az eltérést. Az állam világnézeti semlegességének az alkotmányban megkövetelt elve nem teszi lehetővé a vallásos meggyőződés ilyen közvetett előnyben részesítését. Bragyova András szerint az "esküszöm" ige használatának kötelező előírása szintén alkotmányellenes. Az alkotmánybíró azzal az indítványozói kérelemmel is egyetértett, amely a 2001. évi XXXVI. törvény 102. § (8) bekezdését támadta. E jogszabályhely tette kötelezővé a köztisztviselők új szabályok szerinti újraesketését 2001-ben. Bragyova szerint e rendelkezésnek nem volt alkotmányos indoka, ezért azt visszamenőleges hatállyal meg kellett volna semmisíteni.
Az Országgyűlés a családon belüli erőszak visszaszorítása érdekében 2008. december 15-én törvényt fogadott el a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról. A törvény ideiglenes előzetes távoltartás címén lehetővé teszi, hogy a bántalmazót a rendőrség 72 órára a közösen használt ingatlan elhagyására kötelezze és a bántalmazott hozzátartozókkal való érintkezést megtiltsa. A bíróság ugyanezeket a korlátozásokat polgári nem peres eljárásban előzetes távoltartás címén 30 napra is elrendelheti.
A köztársasági elnök a törvényt nem írta alá, hanem alkotmányossági aggályok miatt kezdeményezte annak előzetes normakontrollját. Indítványában azt kifogásolta, hogy a törvény túlságosan tágan határozza meg az erőszak és a hozzátartozó fogalmát, ami a személyes szabadsághoz, a mozgásszabadsághoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog aránytalan korlátozását eredményezi. Az ügy előadó bírája Holló András volt.
Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy az előzetes távoltartás intézménye valóban korlátozza az indítványban megjelölt alapjogokat, ezért e korlátozások csak akkor tekinthetők alkotmányosak, ha megfelelnek az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséből következő szükségesség és arányosság követelményének. A testület álláspontja szerint az alapjog-korlátozás törvényben meghatározott célja, nevezetesen a hozzátartozók közötti erőszak megakadályozása, alkotmányos szempontból nem vitatható. számos nemzetközi szervezet és egyezmény foglalkozik a családon belüli erőszakkal szembeni fellépéssel, ami jelzi, hogy e probléma túlmutat a magánszférán, és felszámolása közüggyé vált. Ilyen esetben az államnak nem csupán lehetősége, hanem az alkotmányból levezethető kötelezettsége a beavatkozás. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált élethez és emberi méltósághoz való jog érvényesülésének biztosítása érdekében az államnak fel kell lépnie a családon belüli erőszakkal szemben.
Az alapjog-korlátozás szükségességének igazolása után az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy a törvény rendelkezései megfelelnek-e az arányosság követelményének. A testület az indítványban foglaltaknak megfelelően elsősorban arra fókuszált, hogy az erőszak és a hozzátartozó törvényben meghatározott fogalma nem enged-e túl tág, az elérendő célon kívül eső beavatkozási lehetőséget. A törvény 1. § (1) bekezdése szerint hozzátartozók közötti erőszaknak minősül a "bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, továbbá a testi és
- 130/131 -
lelki egészséget súlyosan és közvetlenül, vagy rendszeresen, ismétlődő jelleggel veszélyeztető tevékenység vagy mulasztás". Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a súlyosan és közvetlenül veszélyeztető tevékenység esetében az alapjog-korlátozással is járó távoltartás alkalmazása alkotmányosan nem kifogásolható. A törvény azonban ennél tágabban határozza meg az erőszak fogalmát. Így a rendszeresen és ismétlődő jelleggel történő veszélyeztetés, annak súlyosságától és közvetlenségétől függetlenül is erőszaknak minősül, ami aránytalan alapjog-korlátozást eredményezhet.
Az erőszak definíciójának másik problémás pontja a mulasztás mint erőszakos magatartás megjelölése. Ez önmagában elfogadható lenne, hiszen például a gondozás elmaradása eredményezheti az erőszakkal egyenértékű olyan helyzetek kialakulását, amelyek hatósági fellépést igényelnek. Ugyanakkor a törvény erőszakfogalma a mulasztást valamennyi ott felsorolt tevékenységhez, így a szexuális önrendelkezéshez is hozzákapcsolja, ami az alkotmánybírák megítélése szerint nem értelmezhető, és ezért sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből eredő jogbiztonság elvét. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a világos, érthető, a jogalkalmazás számára felismerhető normatartalom különösen fontos, ha a normaszöveg alapjogot korlátoz. Az erőszak fogalma azért különösen lényeges a törvény alkalmazása szempontjából, mert ez jelöli ki azokat az élethelyzeteket, amelyekben a magánszféra védelmének hagyományos elveit áttörve lehetővé válik az állami beavatkozás.
Hasonlóképpen alkotmányellenesnek bizonyult a törvény hozzátartozó-fogalma is. A Polgári törvénykönyvben meghatározott hozzátartozókon felül a törvény alkalmazásakor ide kell sorolni a volt házastársat, a volt jegyest, a gondnokot, a gondnokoltat, a gyámot, a gyámoltat, továbbá az együttélés nélkül bensőséges kapcsolatban álló személyt is e kapcsolat fennállása alatt vagy után. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a hozzátartozó fogalmának a családon túli kiterjesztése önmagában nem alkotmányellenes, ha az összhangban van a törvény céljával, s e cél csak így valósítható meg. A cél ez esetben az együttélés során kialakult, erőszakba torkolló konfliktusokkal szembeni fellépés. A vizsgált jogszabályhely alapján azonban akkor is fel lehet lépni a bántalmazóval szemben és őt a közösen használt ingatlan elhagyására lehet kötelezni, ha együttélésről már nincs szó. így a lakás tulajdonosát akkor is kötelezni lehetne saját ingatlana elhagyására, ha az időlegesen befogadott, de vele együtt nem élő személlyel szemben valósítja meg a törvény szerinti erőszakot. Mindez a saját lakásban való tartózkodás és a tartózkodási hely szabad megválasztása jogának olyan korlátozását eredményezi, amely nincs összhangban a törvény céljával, és visszaélésszerű alkalmazásra nyújt lehetőséget. Ennek veszélyét tovább növeli, hogy e túlságosan tág hozzátartozói kört a törvény eljáráskezdeményezési joggal is felruházza.
A köztársasági elnök által kifogásolt jogszabályhelyek vizsgálatát követően az Alkotmánybíróság végül arra a megállapításra jutott, hogy a túlságosan tág fogalommeghatározások a fent vázolt okok miatt az Alkotmány 8. § (2) bekezdését sértő, aránytalan alapjog-korlátozást eredményeznek, ezért kimondta a törvény alkotmányellenességét.
Bragyova András nem értett egyet a törvény értelmező rendelkezéseinek alkotmányellenessé nyilvánításával, ezért a határozathoz különvéleményt csatolt. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapjog-korlátozás aránytalanságának kimutatásához részletes tartalmi vizsgálat lett volna szükséges. Azonban e mélyebb vizsgálat nélkül is megállapítható, hogy a hozzátartozó-fogalom túlzottan széles körére alapított érv tartalmilag nem igazolható. Az alkotmánybíró meglátása szerint inkább az lenne alkotmányellenes, ha a törvény csak a "hozzátartozók" bántalmazását tiltaná. Bragyova András nem értett egyet azzal az érveléssel sem, amely nem vitatja a törvény tartalmi alkotmányosságát in abstracto, de lehetségesnek tartja, hogy az alkalmazása in concreto aránytalan alapjog-korlátozáshoz vezethet. Ez az érv szerinte csak akkor állja meg a helyét az absztrakt normakontroll keretei között, ha az alapjogsérelem a jogszabályból szükségszerűen következik. Ez esetben figyelembe kellett volna venni, hogy az eljáró rendőr számára a rendőrségről szóló törvény kötelezővé teszi az intézkedés arányosságának vizsgálatát. Bragyova András továbbá azt is vitatta, hogy pusztán a jogbizonytalanság aránytalanná tehet-e egy különben arányos alapjog-korlátozást. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egy jogi fogalom meghatározottsága vagy meghatározatlansága mindig viszonylagos. Ezért az ilyen fogalmakat tartalmazó törvények alkotmányossága a szabályozás kontextusában vizsgálandó. Márpedig a távoltartási törvény esetében aligha kerülhető el a határozatlan jogfogalmak alkalmazása, tekintettel arra, hogy veszélyek megelőzéséről van szó. A megfelelő jogalkalmazáshoz a törvény világos szempontokat ad a hatóságok számára.
Kiss László alkotmánybíró szintén különvéleményt csatolt a határozathoz. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy előzetes normakontroll eljárásban alkotmányellenesség kimondására csak egészen szélsőséges esetekben kerülhet sor a normavilágosság sérelmére való hivatkozással. Ennek oka a ha-
- 131/132 -
talommegosztás elvében keresendő, közelebbről abban, hogyan oszlanak meg az értelmezési hatáskörök a jogalkotó, a hatósági jogalkalmazó, a rendesbíróságok és az Alkotmánybíróság között. A jogalkotó által megfogalmazott normaszöveget a jogalkalmazás során eljáró szervek szükség szerint korrigálják. Végső soron az alkotmány alatti normák értelmét a rendesbíróságok állapítják meg. Tehát normavilágosság sérelmére alapozva csak akkor mondható ki az alkotmányellenesség, ha a szokásos értelmezési módszerekkel nem valószínűsíthető a vizsgált norma tartalmának feltárása. Ez esetben a támadott törvényhelyek nem ilyen kirívóan határozatlanok.
Kiss László szerint az Alkotmánybíróság nem vizsgálta kellő mélységben az arányosság kérdését sem. Jelen ügyben a bántalmazottak élethez és emberi méltósághoz, testi-lelki integritáshoz való jogával áll szemben a bántalmazónak a tartózkodási hely szabad megválasztásához és a mozgásszabadsághoz való jogával. Figyelemmel kell lenni arra, hogy a korlátozás viszonylag szűk körű, rövid idejű és kellő alkotmányos garanciákkal övezett. Mindezekre figyelemmel Kiss László szerint a törvény által okozott alapjog-korlátozás nem tekinthető aránytalannak.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke absztrakt alkotmányértelmezésre irányuló indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. Ebben a szabad véleménynyilvánításhoz (Alkotmány 61. §), az emberi méltósághoz [54. § (1) bekezdés] és a jó hírnévhez való jog [59. § (1) bekezdés] egymásra tekintettel történő értelmezését kérte a testülettől. Ezen értelmezés eredményeként a főbíró a véleményszabadság külső korlátaira vonatkozó számos kérdésre várt választ. Az indítványban alapvetően két alkotmányjogi probléma fogalmazódott meg: egyrészt a gyűlöletbeszéd, másrészt a bírákkal szembeni véleménynyilvánítás alkotmányos korlátainak kérdése.
Az Alkotmánybíróság a szokott módon először az indítvány érdemi vizsgálatra való alkalmasságáról döntött. A testület állandó gyakorlata szerint absztrakt alkotmányértelmezésre csak az alábbi feltételek fennállása esetén kerülhet sor: a) az indítvány az alkotmánybírósági törvényben felsorolt személyektől vagy szervektől származik; b) nem általánosságban, hanem valamely konkrét alkotmányjogi probléma aspektusából kezdeményezi az alkotmány ugyancsak konkrétan megjelölt rendelkezésének értelmezését; c) az adott alkotmányjogi probléma közvetlenül - más jogszabály közbejötte nélkül - levezethető az alkotmányból.
Bár a Legfelsőbb Bíróság elnökét a törvény feljogosítja alkotmányértelmezés kezdeményezésére, indítványa mégsem bizonyult érdemi elbírálásra alkalmasnak, az ugyanis nem egy konkrét alkotmányjogi vita megoldására irányult. Az alkotmánybírák emlékeztettek arra, hogy az alkotmányértelmezés legfontosabb korlátja, hogy gyakorlása révén nem vehető át más szervek hatásköre. Ez a követelmény különösen hangsúlyos alapjogokkal foglalkozó absztrakt alkotmányértelmezési kérdések elbírálásakor. Az alapjogokat ugyanis elsősorban a törvényhozó feladata alkotmányosan védeni és szükség esetén korlátozni. Az alapjogok korlátozhatóságáról szóló állásfoglalás tehát alkotmányértelmezési eljárásban szükségképpen a törvényhozó mérlegelésének elvételét jelentené. Jogpolitikai döntések meghozatala nem tartozik az Alkotmánybíróság feladatkörébe. Így a véleményszabadság alkotmányos korlátainak meghatározására irányuló indítvány nem felel meg a konkrétság követelményének. E kérdések megválaszolása lényegében még létre sem jött törvények tartalmának elbírálását, egyfajta hipotetikus normakontrollt kívánna. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította.
Kovács Péter alkotmánybíró a határozat indokolását több gondolattal kiegészítette. Párhuzamos indokolásában arra mutatott rá, hogy az indítvány értelmezésében a hazai bírói gyakorlat és az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlata között van diszharmónia. Véleménye szerint a Legfelsőbb Bíróság elnöke által felvetett dilemmák orvoslásához a jogalkalmazónak kell újragondolnia, hogy helyesen értelmezte-e az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának e tárgyban kibontakoztatott joggyakorlatát. ■
Visszaugrás
