https://doi.org/10.59851/imr.14.1.1
A szerződéskötés előtti tájékoztatás az egyik alapvető fogyasztói jogosultság. A jogszabály által meghatározott ex ante információkat az online piacon is világos és közérthető módon kell a fogyasztó tudomására hozni. Az online piac távollévők között kötött szerződései vonatkozásában a tájékoztatással szemben támasztott követelményeket több, egymást kiegészítő jogforrás adja meg. E jogforrások mind a vállalkozások, mind az online piac mint közvetítő szolgáltató számára kötelezettségeket írnak elő. Egyfelől meghatározzák az előzetes tájékoztatás tartalmi elemeit, másfelől mindkét piaci szereplővel szemben elvárásként rögzítik a világos, közérthető és átlátható tájékoztatás követelményét. A tanulmány az előzetes tájékoztatás egyes elemei közül a vállalkozás beazonosítását, az elérhetőségi adatok megadását, valamint a jogállás meghatározásának kérdését vizsgálja, a tájékoztatási protokoll egyes részelemeiért felelős alanyok meghatározása mellett. Kiemelt cél e témakörökkel összefüggésben az online piacot terhelő gondossági kötelezettség, különösen a kereskedő nyomon követhetőségének és a beépített megfelelésnek a bemutatása.
Kulcsszavak: CRD, DSA, UCP irányelv, távollévők között kötött szerződések, fogyasztóvédelem, online piac, vállalkozás nyomon követhetősége, beépített megfelelés
Access to pre-contractual information is a basic consumer right. As a condition for transparency, this information, which is required by law, must also be made available to consumers in a clear and comprehensible way in the online marketplace. Pre-contractual information requirements for contracts concluded on the online market are set out in a number of complementary legal sources. These legal sources impose obligations on both the business and the online marketplace as an intermediary service provider. On the one hand, these legal sources define the content of the prior information and, on the other hand, lay down the requirements for both market players to provide clear and comprehensible information and to be transparent. The study examines the question of the identification of the traders, the provision of contact details and the determination of the legal status, in addition to the definition of the parties responsible for each of the elements of the information protocol. A particular focus will be on
- 5/6 -
the due diligence obligations imposed on the online market, in particular on the traceability of traders, and on the compliance by design.
Keywords: CRD, DSA, UCP Directive, distance contract, consumer protection, online marketplace, traceability of traders, compliance by design
Az internet "digitális zajának" jelentős része online piacokon folyó kommunikáció. E többcélú és -irányú információáramlásban különböző jogi státuszú alanyok vesznek részt: kapcsolatba léphet egymással a platform és a felhasználó, az üzleti felhasználó és a végfelhasználó, akár eltérő piaci jogállásban: vállalkozásként és fogyasztóként. Mint digitális ökoszisztémában, egyesülhetnek itt a szolgáltatók, az ügyfelek és a fogyasztók, de horizontális vagy vertikális kiegészítő jellegüknél fogva összekapcsolódnak a piac részét képező áruk vagy szolgáltatások is.[1]
A vállalkozásokat és az online piaci szolgáltatókat jogszabályok által meghatározott tájékoztatási kötelezettség terheli. Annak érdekében, hogy a felhasználók átlátható gazdasági folyamatokban lépjenek szerződéses interakcióba, a vállalkozásoknak és a piaci szolgáltatóknak - különösen a fogyasztói szerződések körében - világos, közérthető, egyben átlátható tájékoztatást kell adniuk. Ennek oka, hogy a jogalkotó szándéka szerint az online piac nem lehet kevésbé biztonságos, mint az offline környezet, ezért a fogyasztó számára itt is kiszámítható és egyértelmű piaci feltételeket kell teremteni. A fogyasztók az online térben lényegesen kiszolgáltatottabbak, mint az offline ügyleteknél, ezért a jogi szabályozás e tájékoztatási követelmények felállításával, az online platformokon megteremtett átláthatósággal, valamint a feladatok és a felelősök egyértelmű kijelölésével kívánja ellensúlyozni az információs aszimmetriát.
Az online piacokon, távollévők között kötött szerződések esetében különösen nagy jelentősége van a fogyasztóknak szánt prekontraktuális információk, azokon belül is a vállalkozások beazonosítása, az elérhetőség, a kapcsolattartás eszköze, valamint a piaci jogállás meghatározásának. A tanulmány ezeket a tájékoztatási elemeket kívánja áttekinteni a vállalkozás és az online piac kötelezettségei vizsgálatával, a világos és közérthető tájékoztatás, valamint a transzparencia követelményei nézőpontjából.
A vállalkozások és a fogyasztók online piacon kötött szerződései távollévők között kötött szerződéseknek minősülnek. A fogyasztók jogairól szóló 2011/83/EU irányelvet (CRD)[2] implementáló, a fogyasztók és a vállalkozások közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 4. § 10. pontja határozza meg a távollévők között kötött szerződés fogalmát:
- 6/7 -
olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti áru vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak.
A tényállás meghatározó eleme az áru vagy a szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer. Ez magában foglalja az adott vállalkozástól eltérő harmadik fél által felajánlott, de a vállalkozás által használt rendszereket, például az online értékesítési felületeket, azaz az online piacokat is.[3] A fogalom szerinti további tényállási elem a távollévők közötti kommunikációt lehetővé tevő eszköz. Ilyennek minősül a felek távollétében szerződési nyilatkozat megtételére alkalmas minden eszköz, így az olyan internetes hozzáférést biztosító eszközök is, amelyek segítségével lehetőség van az online piacokon szerződéseket kötni.[4]
Az online piacterek az ún. alapvető platformszolgáltatások közé tartoznak.[5] Ezeket az online platformokat többé-kevésbé közös vonások jellemzik: sokoldalú piacon működnek, lehetővé teszik két vagy akár több különböző felhasználói csoporthoz tartozó felek számára, hogy elektronikus úton közvetlen kapcsolatba lépjenek egymással, különböző típusú felhasználókat kapcsolnak össze, a felhasználók preferenciáihoz igazított online szolgáltatásokat kínálnak az általuk nyújtott adatok alapján, tartalmakat csoportosítanak vagy azokra hivatkoznak, például algoritmusok vagy harmadik felek által felkínált, illetve online elhelyezett áruk vagy szolgáltatások felhasználása alapján, több szereplőt fognak össze áruk eladása, szolgáltatásnyújtás, valamint tartalmak, információk, áruk vagy szolgáltatások megosztása céljából.[6]
A piaci célú platformszolgáltató online közvetítő szolgáltatást végez, mert lehetővé teszi az üzleti felhasználók számára áruk és szolgáltatások fogyasztóknak való kínálását azzal a céllal, hogy előmozdítsa köztük a közvetlen ügyletek megkötését.[7] Mivel ezeken a platformokon harmadik személyek kötnek egymással szerződést, a közvetítő platformszolgáltató online piacnak minősül. Jellemzője, hogy előnyt kínál a felhasználói számára azáltal, hogy azoknak nem kell önálló weboldalt működtetniük,[8] mert az online piac e közvetlen ügyletkötésekhez maga biztosítja az infrastruktúrát, az online agorát.
A CRD (20) preambulumbekezdése az online piactér értelmezése során a következőket állapítja meg: mivel az mindig online értékesítő felületként funkcionál, nem tartozik a fogalom alá az az eset, amikor a weboldalak csupán a kereskedőről, annak áruiról, szolgáltatásairól, illetve a kereskedő elérhetőségéről szolgáltatnak információkat. Amikor viszont az egyes nép-
- 7/8 -
szerűsítő szakmai oldalak már közvetlen foglalási vagy vásárlási funkciókat építenek a rendszerükbe, online kereskedelmi piacterekké változtatják ezeket a szolgáltatásokat.[9] Ettől eltérően, amikor a vállalkozások a maguk részére alakítanak ki kereskedelmi célzatú weboldalakat, webshopokat, a közvetítő szolgáltató, a piac nem kapcsolódik be a folyamatba. Az online piacok megkülönböztethetők aszerint, hogy a vállalkozások termékei mellett saját termékeket is kínálnak, csak professzionális eladóknak adnak teret, magánemberektől és szakemberektől származó vegyes ajánlatokat is kínálnak, vagy csak a társas fogyasztók közötti kapcsolatokat könnyítik meg (például közösségi vagy megosztásalapú gazdasági platformok).[10] Ha egy vállalkozás a saját célú kereskedésre kialakított platformjára más kereskedőket is beenged, akkor ezek viszonylatában már piacként, közvetítőként azonosítható.
Az online piac uniós jogszabályi fogalmát a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv (UCP irányelv)[11] adja meg, így nálunk az azt implementáló Fttv.-ben található:
Olyan piaci szolgáltatás, amely a kereskedő által vagy a kereskedő nevében működtetett szoftvert, többek között weboldalt, valamely weboldal egy részét, vagy valamely alkalmazást alkalmaz, és amelynek révén a fogyasztók távollevők közötti szerződést köthetnek más kereskedőkkel vagy fogyasztókkal.[12]
Utalva az online piacot jellemző értékesítési tevékenységre, a magyar meghatározás meghagyta a "kereskedő" kifejezést, szemben a magyar szabályozásban, így az Fttv.-ben is általában jellemző "vállalkozás" használatával. A fogalom két "kereskedőt" is nevesít: egyfelől azt, aki a szoftvert működteti, azaz a piac üzemeltetőjét, másfelől azt, aki ennek révén távollévők közötti szerződést köt a fogyasztóval.
Az online piacon kötött szerződések tehát olyan, távollévők között kötött ügyletek, ahol a szerződő felek közé közvetítő szolgáltatóként belép az online piaci szolgáltató, azaz sajátos módon "háromszereplőssé" válik a konstrukció. Az online piac értékesítési platform, "piactér", amely a jogszabályokat is figyelembe véve maga alakítja ki az interfészét és a kereskedés szabályait, valamint teremti meg a forgalmazás online közegét.[13] A keretek meghatározásakor ügyelni kell az értékesítési feltételek jogszabályszerű kialakítására, így például az akciótartási gyakorlat, a kampányok (például Black Friday, készletkisöprés) feltételei, az árak és a kedvezmények meg-
- 8/9 -
határozására, a vizuális megjelenítésre, az információk megfelelő feltüntetésére, az ellenőrzésük módjára és kommunikációjára. Ha mindezek során a közvetítő szolgáltató maga is termékértékesítési tevékenységet folytat, azaz a saját értékesítése mellett piacként a partnerek értékesítését is előmozdító szolgáltatásokat nyújt, meg kell teremtenie az összhangot a csatlakozás feltételei, a feltételek megtartásának ellenőrzése és a kampányok kommunikációja között. Ebből szükségképpen az is következik, hogy a platform kilép a passzív adatkezelő szerepből.[14]
A távollévők között kötött szerződéseknek a vállalkozásoktól elvárt tájékoztatási elemeit a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 11. §-a részletezi. Az Fttv. is megfogalmaz elvárásokat, amikor a 6. § (1) bekezdésében, valamint a 7. § (5) bekezdésében nem taxatíve, de nevesíti, hogy mely lényeges elemek esetében kell a vállalkozásnak mindenkor elkerülnie a fogyasztó megtévesztését. Ez utóbbiak akkor minősülnek tisztességtelennek, ha a megtévesztés mellett alkalmasak arra, hogy a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára késztessék, amelyet egyébként nem hozott volna meg.[15] A kormányrendelet által megadott tájékoztatási követelmények lefedik az Fttv. által előírtakat is, így valójában, ha a tájékoztatási elemek elmaradnak, figyelemmel a fentiekre is, az mindkét jogforrás megszegését maga után vonhatja. Az Fttv. technológiasemleges, hatálya kiterjed a digitális ágazatban tevékenykedő vállalkozásokra, az online közvetítő szolgáltatókra, így az online piacokra is.
Miután a 2019-es Omnibus irányelv[16] a két alapul fekvő uniós jogforrást - a CRD-t és a UCP irányelvet - is módosította, a kormányrendelet 2022. május 28-i hatálybalépéssel kiegészült az online piackora vonatkozó 11/A. §-sal, az Fttv. pedig az ezzel egybecsengő 7. § (5) bekezdés f) pontjával. E két jogforrásban megfogalmazott követelményeket valamennyi online piacnak be kell tartania, míg az átláthatóság szempontjából további tájékoztatási kötelezettségeket megfogalmazó közvetlen hatályú rendelet, a DSA,[17] kivonja az általa a távollévők között kötött szerződésekre lefektetett rendelkezések alanyi hatálya alól a mikro- és kisvállalkozásokat. Megjegyezzük, hogy az online közvetítő szolgáltatókra alapvetően az Eker. irányelv[18] és az Ekertv.[19] tartalmaz tájékoztatási követelményeket, ennek kiegészítéseként a kormányrendelet,
- 9/10 -
az Fttv. és a DSA távollévők között kötött szerződéseire vonatkozó fejezete a fogyasztó érdekében kívánja erősíteni az átláthatóságot. Korábban már az Európai Parlamentnek az online platformokról és a digitális egységes piacról szóló 2017-es állásfoglalása is felhívta a figyelmet arra, hogy a közvetítő szolgáltatóknak az Eker. irányelvből fakadó korlátozott felelősségével kapcsolatban bizonyos mértékű kiigazításra van szükség, ezért "a felelősségi rendszert tovább kell egyértelműsíteni".[20] Ennek a folyamatnak a részét képezik az átláthatóságra és a tájékoztatásra vonatkozó aktív magatartások, gondossági mechanizmusok online platformokra vonatkozó előírásai.
A kormányrendelet meghatározza, hogy melyek a vállalkozásoktól elvárt, kötelező, ex ante jellegű tájékoztatási elemek (9. §). Az üzlethelyiségen kívül és a távollévők között kötött szerződésekre, figyelemmel ezek speciális sajátosságaira (11. §), külön is megadja azokat, majd az online piacon kötött szerződések esetében az online piacra is tájékoztatási terhet telepít.
A vállalkozásoknak a szerződéskötés előtt kötelező tájékoztatást adniuk a vállalkozásról, a termékéről, a fogyasztó jogairól és a teljesítés körülményeiről - ezen információk nélkül a fogyasztó nem tud megalapozott fogyasztói döntést hozni a szerződés megkötéséről, ezért azok jellemzően a szerződésnek is részét képezik. A kormányrendelet szerint a fogyasztó jogai közé tartozik, hogy ezekről az információkról világos és közérthető tájékoztatást kapjon (11/A. §). A tájékoztatásnak tartalmában, nyelvezetében, megfogalmazásában és a közzétételét illetően is meg kell felelnie ennek az elvárásnak, és e feltétel teljesítésének megítélésekor mindig a konkrét esetben megcélzott fogyasztói kör átlagos jellemzőihez szükséges viszonyítani, így vagy egy mintának tekintett, vagy az ettől eltérő, például valamely kiszolgáltatott fogyasztói kör átlagos jellemzőihez. A CRD (34) preambulumbekezdése is felhívja a figyelmet erre: a tájékoztatás nyújtásakor a vállalkozásnak figyelembe kell vennie azon fogyasztók egyedi szükségleteit is, akik szellemi, testi vagy pszichés fogyatékosságuk, koruk vagy hiszékenységük miatt különösen kiszolgáltatottak, amit a vállalkozásnak észszerű elvárhatóság mellett előre kell látnia.
Megjegyezzük, hogy a vállalkozások jellemző gyakorlata az, hogy az ex ante tájékoztatási elemeket az általános szerződési feltételeikben tüntetik fel. A szerződéskötési folyamatban a fogyasztónak kifejezetten el kell fogadnia az általános szerződési feltételeket, azok szövegezésének - kettős funkciójában, azaz akár tájékoztatási elemeket is magában foglaló dokumentumként és valamennyi szerződő partnerre egységesen irányadó szerződési feltételekként - valóban világosnak és közérthetőnek kell lennie. Azonban éppen a túl hosszú szöveg az, ami a tájékoztatást összességében átláthatatlanná teheti. A CRD alkalmazásáról szóló 2021-es iránymutatás is leszögezi: az a megoldás, hogy a tájékoztatási elemeket az általános szerződési feltételek között tünteti fel a vállalkozás - még ha az világos és közérthető szövegezésű, valamint könnyen hozzáférhető is -, még nem felel meg teljes egészében a világos és közérthető tájékoztatás követelményének.
- 10/11 -
A tájékoztatási elemekre a szerződéskötési folyamat egyes aktuális szakaszaiban kell megfelelően felhívni a figyelmet. Ez azt jelenti, hogy az egyes elemeket a szerződéskötés folyamatában akkor kell megadni, amikor azok a legrelevánsabbak. Online felületen például akkor, amikor "a fogyasztó az online felület egyik oldaláról lép a másikra. Szükség esetén az egyes témákra vonatkozó információkat rétegezni kell, az első oldalon egy jól látható mutatóval, amely rávezet az adott témára vonatkozó összes részletet tartalmazó oldalra."[21] A CRD-iránymutatás hangsúlyozza, hogy nem elegendő a szerződéskötést megelőző kötelező tájékoztatást pusztán azon általános szerződési feltételek részeként megadni, amelyeket a fogyasztónak az ügyleti folyamatban való továbblépés előtt el kell fogadnia. Az "egyértelmű és közérthető" tájékoztatás követelménye azt jelenti, hogy a kötelező tájékoztatás egyes elemeire fel kell hívni a fogyasztó figyelmét.[22] Azonban a Tiketa-ügyben hozott ítélet szerint nem ütközik a tájékoztatási szabályokba, ha a szerződés megkötését megelőző tájékoztatást csupán a közvetítő weboldalán elérhető ama szolgáltatásnyújtási szabályzatban adják meg a fogyasztónak, amelyet a fogyasztó az e célra biztosított négyzet bejelölésével tevőlegesen elfogad - amennyiben e tájékoztatást világosan és közérthetően a fogyasztó tudomására hozzák.[23]
A kormányrendelet 14. §-a formai szempontból is hangsúlyozza, hogy a tájékoztatást világos és közérthető nyelven kell a fogyasztóval közölni, vagy azt a fogyasztó számára elérhetővé tenni valamely, a távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköznek megfelelő módon. Elvárás, hogy a tartós adathordozón rendelkezésre bocsátott tájékoztatásnak olvashatónak kell lennie. Tartós adathordozó minden olyan eszköz, amely a címzett számára lehetővé teszi az adatok megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB-kulcs, a CD-ROM, a DVD, a memóriakártya, a számítógép merevlemeze és az elektronikus levél (4. § 9. pont). Amennyiben szerződéskötésre kerül sor, a távollévők között kötött szerződés megkötését követően - észszerű időn belül, de az adásvételére irányuló szerződés esetében legkésőbb az átadáskor, a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés esetében legkésőbb a szolgáltatás teljesítésének megkezdésekor - a vállalkozásnak tartós adathordozón olyan visszaigazolást kell adnia a fogyasztónak a szerződésről, amely tartalmazza ezeket a tájékoztatási elemeket (18. §). Jellemzően tartós adathordozóként az elektronikus levél küldését alkalmazzák az online piacok.
Az online piacon a közvetítő szolgáltató az interfész kialakításával, a piac működési mechanizmusainak kezelőjeként, közvetett módon ráhatással van a tájékoztatási kötelezettség teljesítésére, annak világos és közérthető jellegére, ezért a vállalkozás kiszolgáltatottá válik vele szemben, mert tőle függhet az, hogy eleget tud-e tenni a tájékoztatási követelményeknek. Ennek a helyzetnek a kezelésére a DSA 31. cikk (1) bekezdése - a vezérelvnek tekintett átláthatóság biztosítására - kötelezően írja elő az online platformoknak az interfészük oly módon való kialakítását, hogy a vállalkozások eleget tudjanak tenni a jogszabályokban előírt kötelezettségüknek a szerződéskötés előtti (valamint a megfelelésre és a termékbiztonságra vonatkozó) tájékoztatás vonatkozásában. Ez a DSA terminológiája szerinti gondossági kötelezettség az ún.
- 11/12 -
beépített megfelelés (compliance by design), amikor a piaci szolgáltató kötelezettsége az interfész megfelelő kialakítása és tervezése. A 31. cikk (3) bekezdése szerint az online platformot üzemeltető szolgáltatóknak a legjobb tudásuk szerint, és még azt megelőzően, hogy lehetővé tennék a kereskedők számára a termék vagy a szolgáltatás platformon történő kínálását, törekedniük kell annak ellenőrzésére, értékelésére, hogy a kereskedők rendelkezésre bocsátották-e az elvárt információkat. A platform szolgáltatója főszabály szerint az e célnak megfelelő tervezésért és az ellenőrzésért, míg a vállalkozó az információk megadásáért és azok valóságtartalmáért felel. Az online platformot üzemeltető szolgáltatóknak azt kell biztosítaniuk, hogy mindaddig ne kínálhassanak a vállalkozások terméket vagy szolgáltatást a piacukon, amíg ezek az információk nem teljesek. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a piac számára kötelező lenne a termékek és szolgáltatások általános nyomon követése és az általános tényfeltárás.[24]
A kormányrendelet 11. § (1) bekezdés b) pontja szerint a távollévők között kötött szerződések esetén előzetesen, világosan és közérthetően tájékoztatást kell adni a kereskedő azonosító adatairól, így a kereskedői nevéről.
A vállalkozás kilétére vonatkozó tájékoztatás elmulasztása vagy helytelen adatok szolgáltatása a Korm. rendelet megsértését jelenti. Az Fttv. értelmében megtévesztő gyakorlatnak is minősülhet, amennyiben befolyásolja a fogyasztó ügyleti döntését. Az ágazati jogszabályok is tartalmaznak olyan rendelkezéseket, amelyek megerősítik ezt a követelményt.[25]
Ez a fogyasztói tájékoztatásnak olyan eleme, amelynek előzetes megadása több jogforrás szerint is alapkövetelmény.
Az online piacon történő szerződéskötéskor a harmadikként belépő piac nem kezelhető pusztán passzív szereplőként e tájékoztatási elem szempontjából sem. Az átláthatóság alapvető platformjogi elvének megfelelően az információk folyamatos közzétételére vonatkozó követelménnyel találkozunk.[26] A transzparencia az online piacon két irányban jelenik meg. Egyfelől a platform irányában, mivel a piacnak a "kereskedők nyomon követhetősége" érdekében be kell azonosítania a leendő üzleti partnerét (know your business customer), különösen abból a szempontból, hogy a megadott adatok alapján biztonságosnak tartja-e a piacra lépését és várható kereskedelmi tevékenységét; másfelől a fogyasztót célzó külső átláthatósági követelményként - és a kormányrendelet szerinti világos és közérthető tájékoztatás biztosításának érdekében - a vállalkozás megismerhetővé tétele céljából.
- 12/13 -
Az ismerd az ügyfeledet és a transzparenciát biztosító elv alapján - főként fogyasztóvédelmi okokból - a DSA egy többlépcsős, aktív gondossági, cselekvési mechanizmust ír elő az online platformoknak. Míg az Eker. irányelv nem védi kifejezetten a jóhiszemű intézkedésekben részt vevő internetes közvetítőket az illegális vagy nem megfelelő tartalommal szemben, ehelyett a tartalom ismeretére összpontosít,[27] addig a DSA proaktivitást vár el az online platformoktól. A 30. cikk (1) bekezdése rögzíti, hogy a platformokat a kereskedők csak akkor használhatják kereskedésre, ha előzetesen megadták az azonosításukat szolgáló információkat. Az online platformok kötelezettsége bekérni a kereskedők nevét (valamint címét, telefonszámát és e-mail-címét), sőt - a DSA többletszabályai értelmében a hitelesség és a biztonság érdekében - az azt alátámasztó hivatalos dokumentumokat, a kereskedő személyazonosító okmányának másolatát vagy egyéb elektronikus azonosítást is. Ha pedig a kereskedő cégjegyzékbe vagy ahhoz hasonló közérdekű nyilvántartásba is be van jegyezve, akkor meg kell jelölni a szóban forgó cégjegyzéket és a kereskedő abban kapott azonosítási számát vagy az azonosítására ott alkalmazott eszközt.
Tehát a DSA szerint az online platformok szolgáltatóinak egy aktív adatgyűjtési protokoll szerint kell eljárniuk. Korábban eltérő volt, hogy milyen információt tartottak elegendőnek az egyes platformszolgáltatók. Bizonyos felületeken névvel és e-mail-címmel engedélyezték a regisztrációt, míg mások ennél többet követeltek meg, amit gyakran befolyásoltak egyéb jogszabályok elvárásai. Ez viszont azzal a kockázattal járt, hogy az eladókat azonosító, korlátozott mennyiségű információ miatt a piacterek sokkal nehezebben tudták biztosítani, hogy a korábban már szankciókkal sújtott kereskedők ne tudjanak új álnév alatt újra regisztrálni, és a hatóságok nehezebben tudták felhasználni a piactér adatait a harmadik fél eladókkal való kapcsolatfelvételhez.[28] A DSA szigorúbb azonosítási elvárásainak eredményeként az ilyen esetek száma várhatóan csökkenni fog.
A beazonosítás előzetes, mivel azt a vállalkozás piacra lépése előtt kell elvégezni, majd ezt követően "észszerű keretek" és a "legjobb tudás" szerint kell ellenőrizni. Ez lehetőséget ad a tagállami nyilvántartásokba, egyéb hivatalos online adatbázisokba, interfészekbe való betekintésre, információkérésre, hiánypótlásra, további alátámasztó dokumentumok bekérésére, de az online platformok szolgáltatói arra már nem kötelezhetők, hogy "túlzott vagy költséges online tényfeltárást folytassanak vagy aránytalan mértékű helyszíni ellenőrzéseket végezzenek".[29]
Ha az online platform szolgáltatója az ellenőrzés során megfelelőnek találja az adatokat, közzéteszi azokat, ezáltal a kereskedő beazonosíthatóvá válik a fogyasztó számára. A DSA 31. cikk
- 13/14 -
(1) bekezdés második fordulata szerint a "beépített megfeleléssel" a szolgáltatónak azt kell biztosítania, hogy a kereskedők az online interfészen rendelkezésre bocsáthassák például a nevükre, elérhetőségeikre vonatkozó információkat, míg a 31. cikk (2) bekezdés b) pontja azt is előírja, hogy a kereskedőt azonosító bármely jelzés, például a védjegy, a szimbólum vagy a logó is megadható kell legyen.
Csak azt követően nyitható meg a platform a kereskedő előtt, ha eleget tett tájékoztatási kötelezettségének és a megadott információkat a szolgáltató megfelelőnek találta. A DSA előírja, hogy legalább az online platform azon interfészén jelenjenek meg a kereskedő azonosító adatai, amelyen a termékére vagy a szolgáltatására vonatkozó információ is megjelenik. Ha a platformszolgáltató nem így tesz, akkor az megtévesztőnek minősülhet, mivel a fogyasztó nem kapcsolhatja össze a vállalkozást és a terméket az interfészen, ehelyett az online piac szolgáltatójához kötheti a termék értékesítését, ami pedig az ő felelősségét vonja maga után.
A DSA szerint az Eker. irányelvből fakadó tartalomért való felelősségi mentesülés nem alkalmazható az olyan online piacok fogyasztóvédelmi jog szerinti felelősségére, ahol az átlagfogyasztó azt hiheti, hogy az információt - vagy az ügylet tárgyát képező terméket vagy szolgáltatást - vagy maga az online platform, vagy a szolgáltatás olyan igénybe vevője biztosítja, aki annak irányítása vagy ellenőrzése mellett jár el.[30] Hasonlóan nincs mentesülés, ha a szolgáltató az ügyletekhez kapcsolódó releváns információkat oly módon teszi közzé, hogy a fogyasztók azt hiszik, maga az online platform vagy az irányítása vagy az ellenőrzése alatt álló kereskedők adták meg azokat, és úgy gondolhatják, hogy a platformnak tudomása van az ilyen információkról vagy ellenőrzi azokat. Tehát felel a tartalomért, ha az online platform
- nem az előírt módon és egyértelműen jeleníti meg a kereskedő kilétét;
- a kereskedő és a fogyasztó közötti szerződés megkötését követő időpontig visszatartja a kereskedő személyazonosságát vagy elérhetőségi adatait;
- a terméket vagy szolgáltatást a saját nevében forgalmazza, nem pedig az azt szolgáltató kereskedő nevét használva.[31]
Akkor is felel a szerződéses kötelezettségért, ha meghatározza a kereskedő által kínált áruk vagy szolgáltatások árát, mivel ez úgy tekinthető, hogy az adott kereskedő az adott online platform irányítása vagy ellenőrzése alatt jár el.[32] Ilyen esetekben a szolgáltató magatartása áttöri a felelősségmentesség szabályát, mert kilép a pusztán passzív tárhelyszolgáltatói szerepből.[33]
A vállalkozás beazonosítása körében, a fentiekhez szorosan kapcsolódva vetődik fel a képviselet kérdése. A CRD-iránymutatás is kifejti, hogy olyan helyzetekben, amikor online piactér a közvetítő (lásd fent), vagy egy másik kereskedőt képviselő kereskedő érintett, e különböző ke-
- 14/15 -
reskedőknek egyértelművé kell tenniük a fogyasztó számára, hogy melyik kereskedő a fogyasztó szerződéses partnere és mik a különböző kereskedők szerepei és felelősségi körei.[34]
Távollévők között kötött szerződések esetén a kormányrendelet 11. § (1) bekezdés c) pontja előírja, hogy a fogyasztót tájékoztatni kell annak a vállalkozásnak a nevéről és azonosító adatairól, amelynek a nevében a képviselő eljár. Egyebekben nem rögzíti, hogy milyen adatokat igényel azonosítási adatként, amivel a képviselőként eljáró vállalkozásra telepíti a tájékoztatási kötelezettséget: a saját adatai mellett meg kell jelölnie a képviselt vállalkozás adatait is. A piacra lépő, azt igénybe vevő jogalany a képviselő lesz, így a kereskedő nyomon követhetőségét célzó protokoll 30. cikkében kifejtett szabályai rá mint a piaccal szerződő üzleti partnerre vonatkoznak.
A DSA - ellentétben a kormányrendelettel - nem írja elő a képviselt személy beazonosítását szolgáló adatok megadását. Ezekkel mint minden más, jogszabályban előírt tájékoztatási követelménnyel kapcsolatban a már említett beépített megfelelés elvárása terheli a piacot. A 30. cikkben leírt szigorú előzetes ellenőrzési protokoll nem vonatkozik az üzleti felhasználó beazonosításához szükséges, más uniós jogszabályok által elvárt tájékoztatási elemekre. Azok esetében nem merül fel részletes előzetes ellenőrzés - így a képviseletre nézve sem -, a 31. cikk (3) bekezdés második fordulata pedig a véletlenszerű, utólagos ellenőrzést is csak arra az esetre írja elő, ha a kínált termékeket vagy szolgáltatásokat jogellenesnek minősítették. Így a képviselt személy beazonosítási adataira nézve a platform szolgáltatóját nem terheli a piacra lépés előtti ellenőrzés kötelezettsége - a (74) preambulumbekezdésben előírt azon ellenőrzésen kívül, hogy megadták-e a szükséges információkat és azok teljesek-e -; az ezenfelül az interfész megfelelő kialakításáért felel, vagyis azért, hogy a felületen a kereskedő világos és egyértelmű tájékoztatást tudjon adni a fogyasztónak az általa képviselt vállalkozásról. A képviselt azonosítási adatainak valóságáért a platformon levő kereskedő felel. (Megjegyezzük, hogy indokolt lehet a piaci biztonság garantálása érdekében az előzetes azonosítási adatokba beleérteni a képviseltre vonatkozó információkat is, megnehezítve a piacról kitiltottak képviselő útján történő visszalépését.)
Itt említjük meg a napjainkban divatos értékesítési konstrukciót, a dropshippinget, a saját árukészlet nélküli értékesítési modellt. Ilyenkor a vállalkozás nem tartja raktáron az árukat, hanem a megrendelést követően a harmadik féltől megvásárolja, majd rögtön a vevőnek szállíttatja le. Ha a vállalkozás a megrendelést csak közvetítőként dolgozza fel, majd továbbítja egy másik vállalkozásnak azzal a céllal, hogy e második vállalkozás a saját nevében teljesítsen, akkor az első vállalkozás felelőssége csak akkor állapítható meg a fogyasztóval szemben, ha a fogyasztó számára eladóként jelenik meg. Az ilyen felelősség elkerülése érdekében a vállalkozásnak egyértelműen tájékoztatnia kell a fogyasztót arról, hogy ő közvetítőként jár el, valamint a tényleges eladó kilétéről is.[35] A fogyasztó megtévesztésének elkerülése érdekében a fogyasztói szerződések körében mindig fontos annak kiderülnie, hogy az adott személy csak képviselő, közvetítő, mert ha nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztót arról, hogy nem ő az eladó, akkor eladónak minősülhet.[36]
- 15/16 -
A kormányrendelet szerint minden fogyasztói szerződésnél általános elvárás a vállalkozással szemben, hogy a neve mellett a székhelyét, és ha van, a telefonszámát és az elektronikus levelezési címét is adja meg [9. § (1) bekezdés b) pont]. A távollévők között (és az üzlethelyiségen kívül) kötött szerződések esetében, mivel ekkor a felek viszonyának kritikus eleme a személyek közötti kapcsolattartás, a vállalkozásnak kötelező megadnia a telefonszámát és az e-mail-címét. Ezek mellett pedig megadhat egyéb - akár a gyorsabb és hatékonyabb kommunikációt is lehetővé tevő - online kommunikációs elérhetőségeket is (például chat, telefonos visszahívási rendszer, csevegő robot). Fontos, hogy a vállalkozás nem léphet szerződéses interakcióba a fogyasztóval, amíg nem adja meg a kapcsolattartásnak azt az elérési útját, amelyen a fogyasztó gyorsan és hatékonyan felveheti vele a kapcsolatot. A fogyasztót sem az ajánlat, sem a szerződés nem köti, amíg a vállalkozás (képviselet) nevét, elérhetőségi adatait nem kapja meg. A DSA is elvárja a kereskedő nyomon követhetősége körében a cím, a telefonszám és az e-mail-cím megadását,[37] így a fent említett előzetes ellenőrzés ezekre az adatokra is vonatkozik. A DSA szerint ezeknek az elérhetőségi adatoknak a megszerzése a kereskedőtől és azok ellenőrzése az online piac szolgáltatójának kötelezettsége, azok nélkül nem engedheti meg a piacra lépést.
A CRD e tájékoztatási követelményeket előíró korábbi szakaszának értelmezése kapcsán - amikor még nem volt kötelezően elvárt a telefonos és az e-mail-elérhetőség megadása - az Európai Unió Bírósága (EUB) a 2019-es Amazon-ügyben állapította meg,[38] hogy a vállalkozás alkalmazhat a telefontól vagy az e-mailtől eltérő kommunikációs eszközöket is, például elektronikus kapcsolatfelvevő adatlapot, amelynek segítségével a fogyasztók a kereskedőkhöz fordulhatnak, azon keresztül írásbeli választ kapnak vagy vissza lehet őket hívni. Az EUB megjegyezte továbbá, hogy a CRD 6. cikk (1) bekezdés c) pontját akként kellett értelmezni, hogy noha ez a rendelkezés arra kötelezi a kereskedőt, hogy a fogyasztó rendelkezésére bocsássa a közvetlen és hatékony kommunikációval kapcsolatos kritériumoknak megfelelő elérhetőségét, azzal nem ellentétes, ha a kereskedő a rendelkezésben felsoroltaktól eltérő kommunikációs csatornákat biztosít. Ugyanakkor az EUB-nak az EIS-ügyben hozott ítélete szerint, ha a kereskedő az internetes oldalán oly módon tüntette fel a telefonszámát, hogy az általánosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő fogyasztóban az azt a benyomást kelti, hogy a fogyasztókkal való kapcsolattartásra használja e számot, akkor úgy kell tekinteni, hogy a CRD 6. cikk (1) bekezdés c) pontja értelmében rendelkezésre áll az e kereskedővel való kapcsolattartásra szolgáló telefonszám. Ez a helyzet többek között akkor, ha a telefonszámot az internetes oldalon a "Kapcsolat" rovatban tüntetik fel.[39]
A hivatkozott rendelkezés 2020 januárjában úgy módosult, hogy a telefonszámot és az e-mail-címet már nemcsak akkor kell megadni, ha van, hanem az kötelező jellegű információ lett a cím mellett (meghaladott jellegére tekintettel kikerült a faxszám), valamint a jogszabály szövege kiegészült az egyéb online kommunikációs eszközök megadásának lehetőségével is. Ha tehát van egyéb online kommunikációs eszköz, amelyen keresztül a vállalkozás kapcsolatba lép
- 16/17 -
a fogyasztóval, és az biztosítja, hogy a fogyasztó tartós adathordozón megőrizze a kereskedővel folytatott írásbeli kommunikációt, beleértve az ilyen levelezés dátumát és időpontját is, akkor meg kell adni az ilyen egyéb kapcsolattartási eszközök adatait is. A jogszabályi megfogalmazás nem alternatívaként, hanem a telefonszám és az e-mail-cím mellett további elemként rögzíti az egyéb kommunikációs elérhetőség megadását.
A vállalkozásoknak egyértelműen és időben tájékoztatniuk kell a fogyasztókat arról, hogy ezek az alternatív eszközök lehetővé teszik-e a számukra az írásbeli levelezés nyomon követését, beleértve a dátumot és az időpontot is. A kommunikációs csatornák biztosításának célja annak lehetővé tétele, hogy a fogyasztó gyorsan és hatékonyan elérje a vállalkozást.[40] A CRD-iránymutatás e tekintetben úgy fogalmaz, hogy intézkedéseket kell tenni például annak biztosítására, hogy a telefonhívásokat munkaidőben fogadják és az e-mailes megkereséseket haladéktalanul megválaszolják.[41]
A fenti információátadásnak, a kereskedő által biztosított kommunikációs lehetőségeknek a célja az, hogy a fogyasztó gyorsan és hatékonyan kapcsolatba tudjon lépni a kereskedővel, és ezzel ellentétes minden, a fogyasztó számára elhúzódó, többlépcsős folyamat ellentétes. A kapcsolattartásra kiépített rendszer egészében vizsgálható, hogy az megfelel-e a gyorsaság és a hatékonyság követelményének. Megjegyezzük, hogy mint minden tájékoztatási elemnek, az elérhetőségi információknak is világosnak és közérthetőnek (vagyis ne az általános szerződési feltételekben vagy külön információs oldalakon, hivatkozásokban szerepeljenek), valamint közvetlenül és folyamatosan hozzáférhetőnek kell lenniük.
Tehát a valós adatok megadása mellett a gyors és hatékony kapcsolatfelvétel megteremtése is elvárás, ezért különösen fontos az elérési információk biztosítását együttesen értelmezni. Tekintettel az online piacok jellemző gyakorlatára, ha a vállalkozás a telefon helyett mást tekint a kapcsolattartás elsődleges eszközének, akkor ez utóbbinak kell megfelelnie a gyorsaság és hatékonyság követelményének.
Az elérhetőség és a kapcsolattartás adatainak megadása előzetesen a megalapozott szerződéskötési döntést támogatja, később egyfelől a szerződés tartalmi elemeit képezik, másfelől a fogyasztó biztonságát erősítik a kereskedelmi kommunikációval, a szerződéskötéssel, a szerződéssel és a teljesítéssel összefüggésben felmerülő problémák esetére. Az Fttv. a 7. § (5) bekezdés b) pontjában szintén lényeges információnak minősíti a vásárlásra való felhívásnál a vállalkozás nevének és címének megadását. Ha ezt a vállalkozás elmulasztja és az torzíthatja a fogyasztói magtartást, akkor az az Fttv. megszegését is maga után vonja. Fontos hangsúlyoznunk, hogy ezek is az előzetes tájékoztatás elemei, azaz nem szerződéskötéskor kell a szerződő partnerrel közölni, hanem előzetesen kell számára lehetővé tenni azok megismerhetőségét és elérhetőségét. A kapcsolattartási elemeknek már az előzetes tájékoztatásnál is fontos szerepük van: a fogyasztó már az esetleges szerződéskötés előtt is kapcsolatba tud lépni a vállalkozással.
A kormányrendelet 11. § (1) bekezdés d) pontja szerint a távollévők közötti szerződések esetében kötelező megadni az üzleti tevékenység helyét is. Az adatok megadása során számos tényezőt kell figyelembe venni, amelyek között első helyen szerepel az alapító okirat szerinti székhely, a központi ügyvitel helye, a vezetők üléseinek helyszíne és az ezzel rendszerint azonos
- 17/18 -
helyszín, ahol meghatározzák a vállalkozás általános üzletpolitikáját. Egyéb körülmények is számításba vehetők, például a vezető tisztségviselők lakóhelye, a közgyűlés vagy taggyűlés helyszíne, az ügyviteli és számviteli iratok őrzésének helye, valamint az a hely, ahol a pénzügyi tevékenységeket, így különösen a bankügyleteket elsődlegesen bonyolítják.[42] A DSA 31. cikk (1) bekezdése a szerződéskötés előtti, valamint a megfelelés és a termékbiztonságra vonatkozó tájékoztatás biztosítására elvárt általános beépített megfelelési tétel mellett kiemeli, hogy a vállalkozás nevén kívül a címe, a telefonszáma és az e-mail-címe rendelkezésre bocsátását kell lehetővé tenni az interfész kialakításával.
A fogyasztó fogalma alapvetően csak a vállalkozóval szemben értelmezhető: olyan jogalany, akit megillet a fogyasztóvédelem kivételes hálója és az ebből eredő fogyasztói jogosultságok. A fogyasztót megillető kedvezőbb piaci pozíció csak akkor kapható meg, ha a természetes személy valamely vállalkozással áll szemben, ekkor tekinthető fogyasztónak, és a megkötött szerződés ez esetben lesz "fogyasztói szerződés".[43]
Az Omnibus irányelv számos új fogyasztóvédelmi rendelkezést vezetett be,[44] többek között definiálta az online piac fogalmát is, és a magasabb szintű átláthatóság biztosítása érdekében különleges tájékoztatási terhet telepített rá. Az online piacterek szolgáltatói kötelesek a vállalkozástól önbevallás keretében információt kérni arra nézve, hogy jogállásukat tekintve vállalkozásnak minősülnek-e. E követelményt az Omnibus irányelv 2022. május 28-i hatállyal vezette be, módosítva a CRD-t és a UCP irányelvet. Az utóbbi módosításának eredményként az Fttv. a vásárlásra való felhívás esetén jelentős információnak minősíti az online piacokon terméket kínáló személy kereskedői minőségét, amiről az online piac szolgáltatójának kell nyilatkozatnia.[45] Tisztességtelenséget jelent, ha egy vállalkozás "nem vállalkozásnak" minősíti magát, mert ezzel megtéveszti a fogyasztót és elkerüli a rá nézve szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok alkalmazását. Elismerve a vállalkozási minőségét, a nyilatkozó személy valójában többletkötelezettséget vállal.
Az Fttv. két jogalanyra alapít kötelezettséget e szempontból: egyfelől az online piacra (nyilatkozat kérése), másfelől a vállalkozásra (nyilatkozat adása). A nyilatkozat kérésének elmulasztása a piacot terheli, míg a piacra lépő a nyilatkozat valótlan tartalma miatt vonható felelősségre. A jogszabály nem tér ki rá, de ha a vállalkozás nem adja meg az online piacnak a kért információt és az mégis beengedi, a piac magatartása tisztességtelen lesz, mert a fogyasztó nézőpontjából vizsgálva ez a magatartás vezetett oda, hogy a piacra bekerült egy olyan szereplő,
- 18/19 -
aki nem nyilatkozott. Ez pedig a fogyasztó megtévesztéséhez vezet, mert nem tudhatja, hogy vonatkoznak-e rá a fogyasztói jogok, ami torzíthatja piaci magatartását.
A CRD módosításának eredményeként - a kormányrendelet szerint - az online piac az általa beszerzett nyilatkozat alapján világos és közérthető módon köteles tájékoztatni a fogyasztót arról, hogy a szerződő fél vállalkozás-e. Ha a piac nem szerzi be a nyilatkozatot vagy nem teszi közzé a szerződéskötés előtt, akkor e jogforrás értelmében is felelősségre vonható. Ha beszerzi, akkor világosan és közérthető módon kell közzétennie, mert ha nem, akkor az is az ő felelősségét vonja maga után. A nyilatkozat valóságtartalmáért a szerződő fél felel.
A DSA az átláthatósági követelmények között nem tér ki a jogállás beazonosítására, de a fenti két jogforrás értelmében az online piacnak aktív beszerzési és közzétételi kötelezettsége van, ezért - mivel ez is előzetes tájékoztatási elem - megteheti, hogy addig nem nyithatja meg a platformját a kereskedő előtt, amíg az ezt az információt meg nem adja. A DSA nem kötelezi kifejezetten nyilatkozattételre a vállalkozást, hanem csak az online piacot kötelezi a beszerzett nyilatkozat közzétételére. A piac feladata, hogy interfészét úgy alakítsa ki, hogy a kereskedő e kérdés megválaszolása, nyilatkozat megtétele nélkül ne tudjon a piacra lépni.
Fontos kérdést vet fel, ha nem egyértelműen beazonosítható a kereskedő vagy annak vállalkozói minősége nem nyilvánvaló. A már hivatkozott Tiketa-ügyben hozott döntés szerint nem csupán az a természetes vagy jogi személy minősül kereskedőnek, aki a szerződések vonatkozásában kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, hanem az is, aki az eladó vagy a szolgáltató nevében vagy javára közvetítőként jár el. Ez esetben a megbízó és a képviselő közvetítő is vállalkozásnak minősül. Az EUB szerint elsősorban a következők lehetnek relevánsak annak meghatározásakor, hogy a fogyasztó képes volt-e annak megértésére, hogy a közvetítő más nevében és javára járt el: a közvetítő részvételének szintje és erőkifejtésének intenzitása az értékesítésben, azok a körülmények, amelyek között a fogyasztási cikket a fogyasztónak bemutatták, valamint a fogyasztó magatartása.[46]
A Kamenova-ügy,[47] valamint az ítélkezési gyakorlat konklúzióját összefoglaló CRD-iránymutatás szerint ha kérdéses, hogy a kereskedő megfelelően jelölte meg a jogállását, több kritérium eseti alapon történő vizsgálata adhat támpontot (például az értékesítésre szervezett módon került-e sor, az jövedelemszerzés céljából történt-e, az eladó rendelkezik-e megfelelő szakértelemmel, az értékesítés mennyiben kapcsolódott az eladó kereskedelmi vagy szakmai tevékenységéhez, az értékesített termékek ugyanolyan típusúak-e, az ajánlat korlátozott számú termékre vonatkozik-e).[48] A L'Oréal és társai ügyben[49] kifejtettek szerint nem minősül gazdasági tevékenységnek, ha egy természetes személy árut értékesít online piac útján, ellenben megállapítható a gazdasági tevékenység végzése, ha az ilyen piacon teljesített értékesítések mennyiségük, gyakoriságuk vagy egyéb jellemzőjük okán meghaladják a magántevékenység körét. Ugyanígy az Fttv. mellékletének 22. pontja tiltja annak valótlan állítását vagy olyan hamis benyomás keltését, hogy a vállalkozás nem a saját vállalkozásával, gazdasági tevékenységével vagy
- 19/20 -
szakmájával összefüggő célból jár el. Amennyiben tehát erről valótlan tájékoztatást ad, az tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül.[50]
Alapvető kérdés, hogy a fogyasztó honnan szerezhet tudomást arról, hogy a vele szemben álló személy vállalkozás. Rendelkezik-e az átlagfogyasztó azzal a tudásszinttel, hogy megállapíthassa, ha a másik fél nem vállalkozás, és tudatában van-e annak, hogy ilyen esetben ő kedvezőtlenebb szerződéses pozícióban van? Az online vásárlások kapcsán ez azért is fontos, mert az online platformokon magánszemélyek is köthetnek egymással ügyleteket.
Az uniós jogalkotó nem várja el a fogyasztóktól, hogy tisztában legyenek azzal, milyen következményekkel jár, ha a másik fél nem vállalkozás. Ezért ennek az információnak az átadásával ex ante az online piacot terheli. A fenti önbevallás eredményeként, amennyiben a piac azt a nyilatkozatot kapja, hogy a piacra lépő partner "nem vállalkozás", a tájékoztatási protokoll következő lépéseként köteles tájékoztatni a fogyasztót arról, hogy a szerződő fél nem vállalkozás, ezért a vele kötött szerződés nem fogyasztói szerződés, következésképp őt sem illetik majd meg a fogyasztói jogok (például a 14 napos elállási jog).[51] Amíg a szerződő fél erről nem kap információt, addig nem köti sem az ajánlat, sem a szerződés, azaz hiába kap meg minden egyéb információt szabályosan, amíg erről nem tájékoztatják, nem köti sem az esetleg megkötött szerződés, sem a megtett ajánlata.
A fenti tájékoztatás megjelenítését illetően elvárás, hogy azt a lehető legtömörebb és legfeltűnőbb módon kell hozzáfűzni ahhoz az információhoz, amely szerint a harmadik fél szolgáltató nem kereskedőként határozta meg magát. Az értesítés fő célja felhívni a fogyasztók figyelmét arra, hogy nem számíthatnak arra a jogi védelemre, amelyet rendes körülmények között elvárnának, úgyhogy e korlátozások teljes tudatában kössék meg a szerződést.[52] Önmagában tehát annak információként való átadása, hogy a szerződő fél "nem vállalkozás", nem elegendő - kifejezetten figyelmeztetni kell a fogyasztókat arra, hogy az ilyen féllel kötött szerződés esetén nem illetik meg őket a fogyasztói jogok. És bár a jogszabály ezt nem konkretizálja, az online kereskedelmi gyakorlatból evidensnek tűnő jogosultság hiányára érdemes a piacnak kifejezetten utalnia (például a jótállás hiányára).
Az online piacon kötött szerződésekre több jogforrás egymást kiegészítő tájékoztatási követelményrendszerét kell összehangolva alkalmazni. A tájékoztatásnak el kell kerülnie a megtévesztést, az információkat világos és közérthető módon kell közzétenni, és összességében biztosítani kell az átláthatóságot. Nagy jelentősége van annak, hogy az egyes piaci szereplőket a vállalkozás-
- 20/21 -
ként való beazonosítás során milyen kötelezettségek terhelik. A vállalkozás azzal tesz eleget az őt terhelő tájékoztatási kötelezettségnek, ha az online piac számára pontosan megadja a jogszabályokban előírt beazonosítási információkat, és ezek pontosságáért felelősséggel is tartozik. És míg általában az online platformnak mint közvetítő szolgáltatónak a szerepe főszabály szerint tisztán technikai és passzív a tárolt információk tartalma vonatkozásban, addig az online piac kötelezettsége ezen túlmutat: aktív gondossági mechanizmust kell követnie. Ebbe beletartozik az adatok begyűjtése, az észszerű keretek között történő ellenőrzés és a megfelelő módon való közzététel. Az online piacot e protokoll lefolytatása, valamint a világos és közérthető közzététel terheli. A fogyasztó számára megismerhetővé kell tennie a szerződő partner kilétét, annak elérhetőségét, jogállását, továbbá a "nem vállalkozás" jogálláshoz kapcsolódó következményeket. Ha nem kéri be ezeket az adatokat és a piacára így engedi be a kereskedőt, ha az azonosítási adatokat (valamint az egyéb elvárt adatokat) nem ellenőrzi vagy azokat nem jeleníti meg az előírt módon, kilépve a passzív szolgáltatói minőséghez kapcsolódó általános mentességből, e magatartásokért felelősséggel tartozik.
Berrak Genç-Gelgeç: Regulating Digital Platforms: Will the DSA Correct Its Predecessor's Deficiencies? In Croatian Yearbook of European Law and Policy, 2022, 25-60.
https://doi.org/10.3935/cyelp.18.2022.485
Kuczerawy, Aleksandra: The Good Samaritan That Wasn't: Voluntary Monitoring under the (Draft) Digital Services Act. Verfassungsblog, 2021. január 12., https://bit.ly/4iE85Xh.
Zavodnyik József: Nagykommentár a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényhez. Budapest, Wolters Kluwer, 2013.
Zavodnyik József: Segédlet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló kormányrendelet alkalmazásához I. Fogyasztóvédelmi Jog, 2022/3.
https://doi.org/10.55413/557.A2200301.FVO
Ződi Zsolt: Átláthatósági és indokolási követelmények az európai platformjogban. In Medias Res, 2022/1., 66-82.
https://doi.org/10.59851/imr.12.2.1 ■
JEGYZETEK
[1] T-604/18. sz. Google és Alphabet kontra Bizottság (Google Android) [116].
[2] Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelve (2011. október 25.) a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (CRD).
[3] CRD (20) preambulumbekezdés.
[4] 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról (Fttv.) 4. § 11. pont.
[5] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/1925 rendelete (2022. szeptember 14.) a digitális ágazat vonatkozásában a versengő és tisztességes piacokról, valamint az (EU) 2019/1937 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról (DMA) 2. cikk 2. bekezdés a) pont.
[6] Az Európai Parlament 2017. június 15-i (2018/C 331/19) állásfoglalása az online platformokról és a digitális egységes piacról, 2016/2276(INI) 11. pont.
[7] Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználói tekintetében alkalmazandó tisztességes és átlátható feltételek előmozdításáról (P2B rendelet) 2. cikk 2. b) pont.
[8] P2B rendelet preambulum.
[9] Uo.
[10] A Bizottság közleménye. Iránymutatás a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmezéséhez és alkalmazásához (UCP-iránymutatás) 4.2.2. pont.
[11] Az Európai Parlament és a Tanács 2005/29/EK irányelve (2005. május 11.) a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról (UCP irányelv).
[12] Fttv. 2. § k) pont.
[13] Online piacként funkcionál például a www.emag.hu weboldal, ahol az üzemeltető az Extreme Digital - eMAG Kft., amely mint közvetítő szolgáltató "kereskedő" lehetővé teszi, hogy a fogyasztók és a kereskedők szerződést kössenek, azaz elektronikus piactérként más vállalkozások számára biztosítja a kiskereskedelmi értékesítést; FKD2021. 5/1. pont.
[14] FKD2021. 5/13-15. pont.
[15] Fttv. 3§ (2) bekezdés b) pont; lásd még Gazdasági Versenyhivatal Vj-29/2009/46. határozat; Fogyasztóvédelmi Hatóság IX-O-001/01917-0002/2012. határozat.
[16] Az Európai Parlament és a Tanács 2019/2161 irányelve (2019. november 27.) a 93/13/EGK tanácsi irányelvnek, valamint a 98/6/EK, a 2005/29/EK és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az uniós fogyasztóvédelmi szabályok hatékonyabb végrehajtása és korszerűsítése tekintetében történő módosításáról (Omnibus irányelv).
[17] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2065 rendelete (2022. október 19.) a digitális szolgáltatások egységes piacáról és a 2000/31/EK irányelv módosításáról (digitális szolgáltatásokról szóló rendelet, DSA).
[18] Az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve (2000. június 8.) a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól (Eker. irányelv).
[19] 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (Ekertv.).
[20] Az Európai Parlament 2017. június 15-i (2018/C 331/19) állásfoglalása az online platformokról és a digitális egységes piacról, 2016/2276(INI) 29. pont.
[21] A Bizottság közleménye a fogyasztók jogairól szóló 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv értelmezésére és alkalmazására vonatkozó iránymutatásról, 2021/C 525/01 (CRD-iránymutatás) 3.1.2 pont.
[22] CRD-iránymutatás 3.1.2. pont.
[23] C-536/20 Tiketa.
[24] DSA (74) preambulumbekezdés.
[25] Zavodnyik József: Segédlet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló kormányrendelet alkalmazásához I. Fogyasztóvédelmi Jog, 2022/3., https://doi.org/10.55413/557.A2200301.FVO, 178. pont.
[26] Ződi Zsolt: Átláthatósági és indokolási követelmények az európai platformjogban. In Medias Res, 2022/1., https://doi.org/10.59851/imr.12.2.1, 66-82.
[27] Aleksandra Kuczerawy: The Good Samaritan That Wasn't: Voluntary Monitoring under the (Draft) Digital Services Act. Verfassungsblog, 2021. január 12., https://bit.ly/4iE85Xh.
[28] The Role of Online Marketplaces in Protecting and Empowering Consumers. OECD, 2022. július 22., https://bit.ly/4ip6Wml, 5.
[29] DSA (73) preambulumbekezdés.
[30] DSA 6. cikk (3) bekezdés.
[31] DSA (24) preambulumbekezdés.
[32] DSA (23) preambulumbekezdés.
[33] Lásd Berrak Genç-Gelgeç: Regulating Digital Platforms: Will the DSA Correct Its Predecessor's Deficiencies? In Croatian Yearbook of European Law and Policy, 2022, https://doi.org/10.3935/cyelp.18.2022.485, 42.
[34] CRD-iránymutatás 1.1. Mindezzel összefügg az online piacnak a kormányrendelet 11/A. § d) pontjában elvárt felelősségi kör megoszlására vonatkozó tájékoztatási kötelezettsége, amely téma, mint nem a beazonosításhoz tartozó információ, nem képezi a tanulmány tárgyát.
[35] Zavodnyik i. m. (25. lj.) 179.
[36] C-149/15 Wathelet. Lásd még C-96/21 CTS Eventim.
[37] DSA 30. cikk a) pont.
[38] C-649/17 Amazon EU.
[39] C-266/19 EIS [37].
[40] Zavodnyik i. m. (25. lj.) 227.; CRD-iránymutatás 3.2.2.2. pont.
[41] CRD-iránymutatás 3.2.2.2. pont.
[42] CRD-iránymutatás 3.2.2.4. pont.
[43] CRD-iránymutatás 1.1 pont; C-329/19 Condominio di Milano, via Meda. Megjegyezzük, hogy a CRD a (13) preambulumbekezdésében kifejti, hogy a tagállamok a nemzeti szabályok alkalmazását kiterjeszthetik olyan természetes személyekre, akik nem fogyasztók (például az olasz jog szerinti condominio, társtulajdonosok szövetségére.
[44] Az Omnibus irányelv által az uniós fogyasztóvédelmi szabályok hatékonyabb végrehajtása és korszerűsítése érdekében bevezetett, 2022. május 28-tól alkalmazandó módosítások.
[45] Fttv. 7. § (5) bekezdés f) pont.
[46] C-149/15 Wathelet.
[47] C-105/17 Kamenova.
[48] CRD-iránymutatás 1.1.
[49] C-324/09 L'Oréal és társai. Lásd még Zavodnyik József: Nagykommentár a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényhez. Budapest, Wolters Kluwer, 2013, az 1. § (1) bekezdéséhez fűzött kommentár.
[50] CRD-iránymutatás 3.4.2. pont.
[51] 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 11/A. § c) pont.
[52] CRD-iránymutatás 3.4.3. pont.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar.
Visszaugrás
