A gyermek jogellenes elvitele nem véletlenül foglalkoztatja a jogászokat, közöttük bírókat, ügyvédeket, gyermekvédelmi szakembereket, mediátorokat. Egyike azoknak az élethelyzeteknek, melyeket a jog is értékel, s joghatásai sokrétűek, számos jogterület szabályára tekintettel kell lenni. Ezek közül meghatározó az, hogy a nemzetközi magánjog miként rendezi azt, amikor az egyik szülő a másik, szülői felügyeletet ténylegesen gyakorló szülő hozzájárulása nélkül a gyermeket másik államba viszi vagy ott elrejti, s nem viszi vissza a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti államba. A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia 1980. évi szerződése, a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló egyezmény (Hágai Egyezmény[1]) rendelkezései számos országban, amelyek csatlakoztak hozzá, meghatározzák a gyermek jogellenes elvitelének következményeit, ezenfelül más nemzetközi magánjogi dokumentumoknak is van szerepük (az Európai Unió tagállamaiban - igaz, szűk kivétellel - alkalmazni kell a Brüsszel IIa. rendelet szabályait is). Miután a különböző államok relációi különböző jogforrások alkalmazását teszik szükségessé, igen egyedi helyzetek alakulhatnak és alakultak ki, amelyek érzékenyek is: részben abból a tényből következően, hogy határon átlépő szituációkról van szó, részben pedig azért, mert gyermekeket érint.
Az utóbbi években a már addig sem mindig könnyen megítélhető helyzetet tovább nehezítette az emberi jogi és különösen gyermekjogi követelmények előtérbe kerülése. Emberi jogi oldalról említhető a családon belüli erőszak kérdése, mely nem egy esetben a jogellenes elvitel mozgatórugója, gyermekjogi oldalról pedig az, hogy mennyiben és miként kell a gyermek érdekét figyelembe venni, helye lehet-e gyermekjogi jogérvényesítésnek, a gyermek meghallgatásának, képviseletének, s egyáltalán: a gyermek legfőbb érdeke minden esetben összeegyeztethető-e a Hágai Egyezmény célkitűzésével, a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helyére történő visszavitele elrendelésével mint főszabállyal. Utóbbi kérdések tekintetében természetesen az ENSZ 1989. évi New York-i Gyermekjogi Egyezménye (Gyermekjogi Egyezmény[2]) kerül előtérbe.
A fenti fejlemények következményeként a nemzetközi jogirodalom is sokat foglalkozik a fenti kérdésekkel, ahogyan azzal is, hogy milyen gyermekvédelmi kívánalmai vannak a jogellenes elvitellel kapcsolatos helyzeteknek, valamint milyen előnyei mutatkoznak a mediációs eljárás alkalmazásának. Az alábbiakban két olyan tanulmányt tekintünk át, amelyek néhány alaptémát ragadnak meg: a gyermek jogellenes elviteli eljárásban való részvételének lehetőségét, a meghallgatásával kapcsolatos kérdéseket, a meghallgatás néhány gyakorlati aspektusát, valamint azt, hogy a gyermek legfőbb érdeke miként egyeztethető össze a Hágai Egyezmény gyermek visszavitelére vonatkozó főszabályával. Négy jogrendszer kapcsolódó gyakorlata mutatkozik meg a tanulmányokban: a francia és belga bíróságok által alkalmazott gondolkodás mellett egy olyan európai országé, amely nem uniós tagállam, valamint az ausztrál bíróságé, amely a gyermekek eljárásba való bevonásának innovatív megoldásait ismeri.
A szerzők[3] tapasztalatai szerint az Ausztráliában a gyermek visszavitelének elrendelése érdekében indított jogellenes elviteli eljárásokban a gyermek véleménye nem kap kellő figyelmet, így erőteljesen támogatják a gyermek véleményének meghallgatását és figyelembevételét a Gyermekjogi Egyezmény 12. cikkében foglaltaknak megfelelően, továbbá a független gyermekjogi képviselők gyakoribb igénybevételét, s azt, hogy a bírósági eljárás folyamán a jogellenes elviteli ügyekben gyakrabban kerüljön sor a bíró és a gyermek találkozására.
Ausztráliában 1987 óta alkalmazzák a Hágai Egyezményt, elfogadva azt, hogy a gyermek visszavitele fősza-
- 40/41 -
bályként érvényesül, s ez nem feltétlenül jelenti minden esetben azt, hogy ez állna a gyermek legfőbb érdekében. A visszavitel alól az egyik kivételt jelenti az az eset, amikor "a gyermek ellenzi a visszavitelét és elérte már az érettségnek azt a fokát, amikor nézetei már számításba veendők".[4] Ausztráliában emellett szerepet játszik az, hogy a gyermek ellenzése "határozott-e", nem csupán egyszerű kívánság.
A Hágai Egyezményt az ausztrál jogrendbe átültető jogszabály a Hágai Egyezmény ismert rendelkezéseit alkalmazza, azzal, hogy a bíróság mérlegelési jogkörében eljárva dönt arról, hogy megtagadja-e a gyermek visszavitelének elrendelését. Amellett, hogy megtagadható a gyermek visszavitelének elrendelése, amennyiben az ún. hátramaradt szülő nem gyakorolta ténylegesen a szülői felügyeletet, hozzájárult ahhoz, hogy a gyermek Ausztráliában maradjon, nagy a kockázata annak, hogy a gyermeket elviselhetetlen helyzetnek tennék ki, a gyermek ellenzi a visszavitelt (amit életkora és érettsége alapján figyelembe kell venni, és nem csupán a gyermek egyszerű kívánságáról van szó), megtagadható akkor is, ha a gyermek visszavitelének elrendelése ellentétes lenne az emberi jogok és alapvető szabadságok ausztrál elveivel. Bármelyik is megvalósul a fentiek közül, a bíróság diszkrecionális jogkörében eljárva dönt.
Ami a gyermek ellenzését illeti, a gyermek tényleges kívánsága figyelembevételének szükségességét Ausztrália Legfelsőbb Bírósága 1996-ban hozott döntése vonta maga után. Ebben az ügyben az USA-ban élő ausztrál anya vitte gyermekeit az USA-ban maradt apa hozzájárulása nélkül Ausztráliába. Az első fokon eljáró bíróság elutasította a gyermekek visszavitele iránti kérelmet, miután megállapította, hogy a gyermekek ellenzik a visszavitelt, és olyan életkorúak, illetve olyan érettséggel rendelkeznek, hogy véleményüket figyelembe kell venni. A fellebbvitel folytán eljáró bíróság ezzel ellentétesen döntött, többségében arra az álláspontra helyezkedve, hogy a visszavitel elrendelhetősége alóli kivételeket megszorítóan kell értelmezni, s a visszavitel ellenzése többet jelent annál, mint egy kívánság: annak határozottan az ellenzésre kell irányulnia. A Legfelsőbb Bíróság ezzel az állásponttal nem értett egyet, s arra utalt, hogy a kivételek megfogalmazásának nyelvtani értelmezése szerint elegendő, ha a gyermek egyszerűen ellenzi a visszavitelt, s nem szükséges "határozottan" elleneznie. 2000-ben azonban módosították az ausztrál jogszabályt, amely jelenleg azt juttatja kifejezésre, hogy a gyermek ellenzése akkor vehető figyelembe, ha az erős érzelmet mutat, s több valamelyik szülő egyszerű preferálásánál vagy kívánságnál.
Egy másik, 2010-ben lezajlott ügy a szerzők álláspontja szerint jelzi azt, hogy a gyermek "ellenzését" túlzó megszorítással értelmezik. 2010-ben egy Olaszországban élő ausztrál anya vitte négy lányát Ausztráliába egy hónapos vakációra, majd a gyermekekkel nem utazott vissza Olaszországba, egyértelműen megszegve azt a szülői megállapodást, hogy a szülői felügyeleti jogokat közösen gyakorolják. Az apa bírósághoz fordult a gyermekek visszavitelének elrendelése érdekében, az anya ezt mindenképpen ellenezte; a gyermekek az első bírósági eljárás idején 14, 12, 9 és 8 évesek voltak. Az első fokon eljáró bíróság két szakértő írásbeli nyilatkozatán keresztül értesült a gyermekek véleményéről; az egyik szakértő olaszul beszélő pszichológus volt, a másik a bíróság által kirendelt, gyermekjóllétért felelős szakember. A gyermekeket nem képviselte ügyvéd, és nem kaptak lehetőséget arra, hogy bármilyen módon részt vegyenek az eljárásban, illetve közvetlenül elmondhassák véleményüket. Noha kiderült, hogy a gyermekek ellenezték a visszavitelt, a bíróság ezt nem találta "határozott" ellenzésnek: a jelentésből kitűnt, hogy a négy kislány Ausztráliában szeretett volna maradni, ugyanakkor hiányolták olasz életük több elemét, s az is nyilvánvalóvá vált, hogy elfogadnák, ha a bíróság döntése alapján vissza kellene utazniuk Olaszországba, feltéve, hogy elsősorban az anyjukkal élhetnének. A gyermekjóllétért felelős szakértő utalt arra véleményében, hogy a gyermekek apjuk fegyelmezési módszerei és irántuk való érdektelensége miatt nem kívántak volna elsősorban vele élni. A bíróság a visszavitel mellett döntött, megállapítva, hogy a gyerekek nem rendelkeztek olyan érettséggel, hogy véleményüket figyelembe lehetett volna venni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
