Dobrotka-Mayer Annamária: 200 éve született a kiegyezés korának neves jogtudósa, "az utolsó észjogász magyar földön"[1] (Fontes, 2016/4., 53-55. o.)

Emlékezés Pauler Tivadarra

(Buda, 1816. április 9. - Budapest, 1886. április 30.)

"Kiváló tehetségével egyaránt szolgálta a tudományos kutatást, a tanítást és a politikai közéletet, nagyszerű harmóniába egyesítve mindezeket. A tudóst és tanárt sohasem nyomta el a politikus; mint politikus viszont nem vált légüres elméletek hirdetőjévé, hanem gyakorlati alkotásaiban hasznosította páratlan tudását és ismereteit"[2]

Pauler Tivadar büntetőjogász, jogbölcsész, egyetemi tanár, akadémikus és igazságügyminiszter 1816. április 9-én született Budán.[3] A budai Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnázium elvégzése után a Pesti Tudományegyetemen tanult tovább, bölcsészetből 1832-ben 16 évesen, jogból 1836-ban 20 évesen doktorált. 1938-ban pályázattal nyerte el az észjog és a magyar közjog rendes tanári állását

- 53/54 -

a zágrábi magyar jogakadémián, ahol 1848 áprilisáig. Közben 1845-1848 között Zágráb vármegye táblabírája is volt. A magyar nemzeti érzelmeit nem titkoló tanár a horvát nemzetiségi mozgalmak miatt eljött Zágrábból, néhány hónapig a Győri Jogakadémia tanára lett. 1848 augusztusában kinevezést kapott a pesti egyetemre, azonban a szabadságharc idején szünetelt az oktatás. Az 1849 novemberében újrainduló egyetemen az 1848-as tanári kinevezéseket felülvizsgálták, Pauler helyettes tanárként maradhatott, majd 1852 januárjában az ész- és büntetőjog rendes tanáraként véglegesítették.

Mint az Egyetemi Tanács tagja mindenkor a magyar nemzeti érdekek képviselője volt. Az egyetem autonómiájának, választási jogának visszavívása, és a magyar tannyelv teljes helyreállítása részben Paulernek volt köszönhető, ezért is választotta meg az egyetem jogtudományi kara az 1860-61. és az 1865-66-os tanévre dékánná, a négy kar pedig az 1861-62. tanévre rektorrá. 1862-ben királyi tanácsosi címet kapott és a Magyar Királyi Helytartótanács tanulmányi bizottságának, majd 1863 és 1866 között a császári és királyi Közoktatásügyi Tanácsnak külső tagja lett.

1863-ban az országbíró meghívta a Hétszemélyes Táblához büntetőügyekben szavazó pótbíróvá, ebben az állásban maradt a Tábla megszűntéig, 1869-ig. Ekkor a Kúriánál rendes bírói állást vállalt, de rövidesen életbe lépett egy törvény, mely a közszolgálatot az egyetemi tanársággal összeférhetetlennek mondta ki. Pauler ekkor az egyetemet választotta. Elhivatott tanárként 36 évet töltött a katedrán, joghallgatók ezreit tanította. "Kitűnő szónokias előadásait, melyeket mindig könyv nélkül tartott, fennkölt eszméivel, széles irodalmi ismerettel párosult világos felfogásával, kritikai eszének győzelmes dialektikájával, az egymással ellentétes tanok finom árnyalati különbségeinek feltüntetésével, az ellenérvek közötti eszmeharc kiegyenlítésére vezető irány kijelölésével oly vonzóvá t ette, hogy hallgató-termében a lebilincselt figyelemnek mindenkor csak egy tárgya volt, t. i. az, ami körül forgott előadása; a legnehezebbnek s legszárazabbnak látszó tanok megoldásába is bű-bájt tudott varázsolni."[4]

1871. február 10-től 1872. szeptember 4-ig Andrássy Gyula gróf kormányában vallás- és közoktatásügyi miniszter, majd 1872. szeptember 8-tól 1875. március 2-ig igazságügy-miniszter az Andrássy-, a Lónyay-, a Szlávy- és a Bittó-kormányban. Utóbbi lemondásakor, 1875-ben ismét visszatért egyetemi katedrájához, és 1876-ban az Országos Közoktatási Tanács elnöke lett.

1878. június 30-án Tisza Kálmán kormányában igazságügyi tárcát kapott, ezt a pozíciót haláláig töltötte be. Több mint tizenkét évi megbízatása alatt jelentős kodifikációs tevékenység folyt a minisztériumban, amelynek legismertebb eredménye a Csemegi-kódex megalkotása volt. Ezen kívül a büntetőeljárási törvény egyik fő előkészítője volt, átalakította a polgári peres eljárást, új végrehajtási törvényt készített, és megkezdte a polgári törvénykönyv javaslatának kidolgozását is. A börtönügy fejlesztése, a börtönök korszerűsítése, építése mellett ő alapította Közép-Európa első javítóintézetét Aszódon.

1841-ben jelent meg első tudományos cikke. Eredetileg Kant gyakorlati bölcsészetének híve volt, de az észjogi és a történeti iskola közötti kompromisszum megteremtésére törekedett. "A - tudatosan magyar nyelven írt - műveivel egy bő évtized alatt, a század közepére, a hazai jogbölcseleti gondolkodás doyenjévé vált."[5] 1851-ben A jog és államtudományok encyclopaediája című önálló kötetét az Akadémia Marczibányi-díjjal jutalmazta, ezt a művet már életében is többször kiadták. A tanulmányait megkezdő joghallgatók számára írt munkájában az "észjog- vagy bölcseleti jogtan" jellemzéseképpen kiemeli, hogy az észjog fő forrása a "józan ész", mint az emberi cselekvés "természetszülte szabályozója", melyhez segédforrásként társulnak az emberi ösztönök, a jogérzület és a jogintézményekben benne rejlő jogelvek.[6] Közel száz tanulmányban tárgyalta a közjog, a jogbölcselet, a jog(alkotmány)-történet, és a büntetőjog területét. Fő műve az 1864-ben megjelent kétkötetes Büntetőjogtan, mely egyszerre szolgált jogszabályként, kommentárként és tankönyvként. A munka jelentőségét az Akadémia Sztrókay-díjjal ismerte el.

A Magyar Tudományos Akadémia 1845-ben levelező, 1858-ban rendes, 1876-ban igazgató taggá nevezte ki. 1879-1880-ban a II. (Filozófiai, jog- és történettudományi) osztály elnökévé, 1880 és 1883 között az MTA másodelnökévé, 1885-ben tiszteleti taggá választották. Tudósi tevékenysége mellett az Akadémia szervezetében többféle közéleti tevékenységet is vállalt.

1871. április 17-től haláláig országgyűlési képviselő. A főváros I. kerülete kormánypárti programmal hatszor választotta meg. Miniszterként és képviselőként is aktív szereplője volt az országgyűlésnek, kiváló szónok, és nagyszerű vitapartner. 1875-ben a Csemegi Károly által szerkesztett büntető törvénykönyvnek mind az igazságügyi bizottságban, mind a képviselőházban előadója volt.

A Magyar Jogászgyűlés állandó bizottságának tagja. 1870-től a Magyar Jogászegylet és az első Jogászgyűlés, 1876-78-ban az Országos Közoktatási Tanács, és a Magyar Tisztviselők Országos Egyletének elnöke.

1867-ben a koronázás után a királytól a Lipót-rend keresztjét, 1875-ben a Lipót-rend nagy keresztjét kapta, 1881-ben

- 54/55 -

több évtizedes, kiváló munkásságát valóságos belső titkos tanácsosi címmel ismerték el.

Budapesten halt meg 1886. április 30-án. A szerény bölcsnek, aki a külső ceremóniát és pompát sohasem szerette, betegágyánál és temetésén a király, Ferenc József személyesen is megjelent.[7]

Főbb művei:

- Észjogi alaptan. Pest: Emich, 1854.

- Büntetőjogtan. I-II. Pest: Pfeifer Ferdinánd, 1864.

- Jog- és államtudományok encyclopaediája. Pest: Athenaeum, 1871.

- Büntetőjogtan. I. Budapest: [s.n.] 1872-1873.

- Észjogi előtan. Budapest: Athenaeum, 1873.

- Adalékok a hazai jogtudomány történetéhez. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Hivatala, 1878. ■

JEGYZETEK

[1] Moór Gyula: A jogbölcselet problémái. Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1945. 44. p., idézi Szabadfalvi József: Pauler Tivadar, az észjogtudomány utolsó nagy alakja. Zempléni Múzsa 14. évf. 2. sz. (2014. nyár), 12. p.

[2] Rácz György: Pauler Tivadar (1816-1886). In: Jogi professzorok emlékezete. Sárkány-nyomda, Budapest, 1935. 51. p., idézi Szabadfalvi József, i. m. 16. p.

[3] Életrajzi források: Országgyűlési Könyvtár - Digitalizált Törvényhozási Tudástár, Magyar Tudományos Akadémia - Történeti Irattár.

[4] Máté Sándor: Pauler élete és művei. Klny. a "Figyelő" XXIII. kötetéből. Rudnyánszky, Budapest, 1887. 3. p.

[5] Moór Gyula, i. m. 44. p.

[6] Pauler Tivadar: Jog és államtudományok encyclopaediája. Emich, Pest, 1851, 1862, 1865, 1871. Harmadik kiadás, 33. p. idézi Szabadfalvi József, i. m. 13. p.

[7] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. HTML változat: Magyar Elektronikus Könyvtár - Hungarológiai Alapkönyvtár.