A joghatósági megállapodásra irányadó jog kérdése a nemzetközi vitarendezés területén nem új keletű probléma, uniós szintű szabályozására mégis csak egy szűk évtizede került sor a Brüsszel Ia Rendelet 2012. évi átdolgozása alkalmával. Mivel az uniós jog egyrészt az esetek nagy részében kiszorítja a tagállami jogot, másrészt a közelmúltban a hazai nemzetközi magánjogi kodifikáció mintájaként szolgált, érdemes számot vetni, hogy melyek az uniós szabályozási modell fő problémái, egyben azonosítva azokat a megoldási lehetőségeket, melyekkel a joghatósági megállapodások hatékonysága növelhető.
A nemzetközi kereskedelemben részt vevő gazdasági szereplők fokozottabb kockázatnak vannak kitéve, mivel a gazdasági kapcsolatok határon átnyúló jellegéből számos további bizonytalanság fakad. Ezek egy része jogi jellegű, mely egyrészt a kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert külföldi jog alkalmazásának kockázatából, másrészt pedig abból ered, hogy egy esetleges jogvita esetén a tranzakcióban részt vevő fél idegen állami bíróságok előtt kényszerül jogérvényesítésre, illetve jogi érdekeinek megvédésére. A fenti előre nem látható körülmények miatt legitim célnak tekinthető, hogy a gazdasági szereplők a bizonytalanságokat már a tranzakció elején csökkenteni kívánják, melynek eszköze az anyagi jog területén a jogválasztás, az eljárásjog területén pedig a jogvitában eljáró fórum előzetes kikötése választottbírósági, illetve joghatósági megállapodással. Ezen - tágabb értelemben vett - fórumválasztó megállapodások az előreláthatóság mellett annak ígéretével is kecsegtetnek, hogy a jogvita gyorsabban kerül elintézésre, s az abban hozott határozat végrehajtása is egyszerűbb lesz. Mivel azonban a választottbírósági és joghatósági megállapodás végső soron maga is szerződés, értelemszerűen adódik a kérdés, hogy ezen megállapodásokra milyen jog az alkalmazandó? A kérdés banalitása ellenére a tételes jog által adott válaszban jelentős kronológiai aszinkronitás figyelhető meg e kétfajta fórumválasztó megállapodás kapcsán. Míg a választottbírósági megállapodásra irányadó jog kérdése nemzetközi jogforrásokban már közel egy évszázada felmerült,[2] addig a joghatósági megállapodásokra irányadó, mértékadó nemzetközi és uniós joganyag csak az ezredfordulót követően kezdett el reagálni a problémára a Hágai Joghatósági Egyezmény,[3] illetve az átdolgozott Brüsszel I Rendelet ("Brüsszel Ia Rendelet")[4] elfogadásával, s a hazai jogban is csak az új nemzetközi magánjogi kódex elfogadásával nyert normatív szabályozást a joghatósági megállapodásra irányadó jog kérdése. [5]
A tételes jog kései reakciója ellenére gyakorlati szemszögből nézve a joghatósági megállapodásra irányadó jog problémája nyilvánvaló. E megállapodás egyik fő célja, hogy a jogvitában álló felek legalább azon ne vitázzanak, hogy az adott fórum jogosult-e eljárni és dönteni az ügyükben. Azonban amennyiben bármelyik fél kétségbe vonja a joghatósági megállapodást - annak létrejöttét, érvényességét, megengedhetőségét stb. - és az eljáró bíróság számára nem egyértelmű, hogy ezen kérdéseket milyen jog alapján kell megítélni, úgy a fórumválasztás által ígért hatékonyság - az előreláthatóság, illetve a gyors vitarendezés ígérete - a semmivé foszlik. Fentiek alapján a résztvevőknek elemi érdekük fűződik ahhoz, hogy a joghatósági megállapodásra irányadó jog azonosítása és alkalmazása viszonylag gyors és egyszerű legyen. Figyelemmel arra, hogy e területen a Brüsszel Ia Rendelet szabályai egyrészt - az esetek jelentős részében - kiszorítják a nemzeti jogot,[6] másrészt az új nemzetközi magánjogi kódex megalkotásakor is mintaként szolgáltak a hazai jogalkotás számára,[7] érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy ezen uniós jogforrás alapján melyek a joghatósági megállapodásra irányadó jog főbb problémái. Fentiek alapján jelen tanulmányban az alábbi alapvető kérdésekre keressük a választ a Brüsszel Ia Rendelet alapján:
1. Beszélthetünk-e egyáltalán joghatósági megállapodásra irányadó jogról, vagy valójában több jog alkalmazandó a joghatósági megállapodásra? Melyek ezek?
2. Mi az alkalmazandó jog terjedelme: melyek az egyes jogok által szabályozott főbb kérdéskörök? Mennyire elhatárolhatók ezek egymástól?
- 11/12 -
3. Az anyagi jogi érvényesség kapcsán szűk vagy tág terjedelmű utalásról van-e szó?
4. Az irányadó jog jelenlegi szabályozása alapján a joghatósági megállapodások képesek-e betölteni funkciójukat, és hogyan lehetne növelni hatékonyságukat?
Az alábbiakban röviden áttekintjük a Brüsszel Ia Rendelet jelenlegi szabályozásának kialakulását - összefoglalva a jelenlegi szabályozáshoz vezető elméleti vitákat is -, mely megvilágítja a jelenlegi szabályozás kialakulásának okait és alapproblémáját.
Az Európán belüli jogegységesítés már igen korán, az 1968. évi Brüsszeli Egyezménnyel[8] zászlajára tűzte a joghatósági megállapodások nemzetközi szintű szabályozását, melynek 17. cikke igen részletesen szabályozta a joghatósági megállapodások megengedhetőségét, illetve alaki érvényességét, ugyanakkor hallgatott arról, hogy a joghatósági megállapodások vonatkozásában az Egyezmény rendelkezései mellett a nemzeti jog szabályai hézagpótló jelleggel érvényesülhetnek-e, és ha igen, mennyiben. E kérdést a brüsszeli rezsim több évtizedes esetjoga sem rendezte. Mivel a joghatósági megállapodásokra irányadó szabályokat a 2001. évi Brüsszel I Rendelet[9] úgy állapította meg, hogy a Brüsszeli Egyezmény szabályait az addigi esetjoggal együtt gyakorlatilag átvette, a joghatósági megállapodásokra alkalmazandó jog kérdése továbbra is nyitott maradt. A jogtudományban több szerző azt az álláspontot képviselte, hogy a brüsszeli rezsim rendelkezései a joghatósági megállapodást kimerítően szabályozzák, így annak anyagi érvényességét csak ezen jogforrás alapján lehet megítélni, a nemzeti jognak e kérdésben nincs szerepe. Így amennyiben a joghatósági megállapodás a brüsszeli rezsimben foglaltak szabályoknak megfelel, akkor az minden további feltétel nélkül kikényszeríthető.[10] A fenti álláspont igazolható volt EU Bíróságának a Trasporti Casteletti-ügyben hozott ítélete alapján,[11] mások pedig a Benincasa-ügyben hozott ítélet fényében jutottak arra a következtetésre, hogy az EU Bíróság elindult abba az irányba, hogy a joghatósági megállapodás anyagi jogi érvényességét is maga a brüsszeli rezsim szabályozza.[12]
Fenti megközelítés képviselői gyakorlatilag azt állították, hogy a joghatósági megállapodásokra a brüsszeli rezsim olyan nemzetközi anyagi jogi szabályokat állapított meg, melyek kimerítően és hézagmentesen szabályozzák a joghatósági megállapodásokat. Ugyanakkor ez az álláspont legalább két ponton támadható volt. Egyrészt, a nemzeti jog hézagpótló szerepe nem volt általánosságban kizárható, hiszen maga a brüsszeli rezsim is utalt a nemzeti jogra, például a természetes személy domicíliuma kapcsán.[13] Sőt az EU Bíróság korábbi esetjogában is volt példa a nemzeti jog kisegítő szabályainak alkalmazására bizonyos brüsszeli rezsim által nem szabályozott kérdésekben.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
