A munkajogi szerződési szabadság kérdése mind a munkaerőpiaci szereplők, mind a jogalkotás aspektusából állandóan napirenden van. A rugalmasságon és a biztonságon, valamint az erőkiegyenlítésen túl a modern munkajognak további céljai is vannak. E célok eléréséhez a munkajogi szabályozás számos eszközzel bír, különös tekintettel a kollektív szerződésre, melynek funkciói széles körűek: egyrészt a munkáltató és a munkavállaló igényeinek megfelelő, rugalmas szabályozási lehetőséget biztosít, másrészt HR-szempontból sem elhanyagolható lehetőségeket rejt magában. Hazánkban mindennek ellenére a kollektív szerződéses lefedettség alacsony, melynek okai javarészt a jogszabályi környezetben keresendők, de nem kizárólagosan. A munkavállalók munkaviszonnyal szemben támasztott igényei, valamint a szakszervezetek is jelentős szerepet játszanak a kollektív szerződés jelentőségének csökkenése tekintetében. Jelen tanulmány azon lehetséges okok feltárásával foglalkozik, hogy a felek miért nem aknázzák ki hazánkban a kollektív szerződésekre vonatkozó, széles körű szerződési szabadság adta lehetőségeket.[1]
1. Bevezetés, problémafelvetés
2. A kollektív szerződés funkciója a munkajog céljai fényében
3. További célok, további hatások
3.1. A munkaszerződés helyzete a változó munkaerőpiaci környezetben
3.2 Üzemi megállapodás: tényleges akadály vagy pótlék?
4. Aktuális tendenciák: a felek igényei és azok hatásai a kollektív szerződésekre
5. A szakszervezetek szerepe
6. Összegzés, záró gondolatok
A munkaviszony alanyai vonatkozásában megjelenő szerződési szabadság terjedelmének, a munkajogi normák rugalmasságának, határainak kérdése jelenlegi munkaerőpiaci folyamatok között hatványozott aktualitással bír. A munkajogi szerződési szabadság korlátját alátámasztó védelmi funkció mellett nem elhanyagolható a munkajoggal szemben elvárt rugalmasság követelménye sem. A munkaviszonnyal szemben támasztott elvárások és tendenciák mind a munkavállalók, mind a munkáltatók oldalán folyamatosan változnak, és a munkaerőpiac szereplőinek új "ízléseit" a munkajogi szabályozásnak le kell követnie, ahol kiemelkedő szerepe van az önszabályozásnak.[2] A munkajog modernizációja ugyanakkor magával hozza a munkajogi szabályozás céljának liberalizációját is, mely körben a kollektív szerződéseknek kiemelt jelentősége van.
A munkajog nyújtotta szociális védelem alapját elsősorban a munkaviszonyt keletkeztető jogi tény, a munkaszerződés teremti meg, melyben a felek kialakítják a jogaiknak és kötelezettségeiknek, egyszóval a munkaviszony teljesítésének jogi kereteit.[3] A munkaszerződés ugyanakkor mind a rugalmasság, mind a biztonság vonatkozásában csak individuális szinten rendelkezik szabályozóerővel, amely igencsak kitett a munkaerőpiaci folyamatok változékonyságának, mely természetszerűleg kihat a felek tárgyalóerejére. A kollektív szerződések viszont - elvben - pont az erőkiegyenlítés és a munkaerőpiaci folyamatokra történő gyors reakció, vagyis a rugalmasság eszközei. Ennek ellenére Magyarországon a kollektív szerződéses lefedettség európai összehasonlításban is nagyon alacsony, körülbelül 20 százalékos a foglalkoztatottak teljes számához viszonyítva. Alapfeltevésem, hogy a hazai
- 1/2 -
kollektív szerződéses lefedettség alacsony volta nem kizárólag a jogalkotásnak köszönhető, hanem abban jelentős szerepet kapnak a változó munkáltatói és munkavállalói attitűdök is, valamint a szakszervezetek szerepvállalása és a tagokkal kapcsolatos viszonya is jelentős befolyást gyakorol a kollektív alku, illetőleg a kollektív szerződések mellőzésére.
Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy feltárom, a változó jogalkotói, valamint munkavállalói és munkáltatói igények, attitűdök tükrében mi a szerepe ma a kollektív szerződésnek. A hatályos jogszabályi rendelkezésekből kiindulva, a releváns szakirodalom feldolgozásán át - bevonva az empirikus kutatásokon alapuló művek eredményeit is - megvizsgálom, hogyan hatnak a kollektív szerződések általános funkcióira a munkajog céljainak változásai. E körben kitérek a munkaerőpiaci szereplők munkaviszonnyal szemben támasztott elvárásainak és akaratának vizsgálatára, vagyis arra, hogy miért (vagy miért nem) célja a feleknek, hogy kollektív szerződésbe "bocsátkozzanak", valamint hogyan aknázzák ki a munkaerőpiac szereplői a saját javukra a munkajogi szabályozásban rejlő lehetőségeket. A kutatás dogmatikai alapját a kollektív szerződéssel foglalkozó, valamint a jogszabályi rendelkezések változásán alapuló szakirodalom feldolgozása, míg gyakorlati oldalát a munkaerőpiaci igényekkel és a szakszervezetek és tagjaik hozzáállásának változásaival kapcsolatos, empirikus kutatásokon (is) nyugvó szakirodalom dogmatikai vizsgálatba történő beépítése képezi. Fentiek okán a tanulmányban arra is vállalkozom, hogy a vizsgált kérdést több nézőpontból, vagyis a jogalkotás, a munkaerőpiac szereplői, valamint a szakszervezetek optikáján keresztül is megvizsgálom.
A kollektív szerződés célja és létjogosultsága szorosan összefügg magának a munkajognak a tényleges funkcióival. A klasszikus felfogás szerint a munkajog célja a kiegyenlítés, vagyis az alá-fölé rendeltséggel jellemezhető jogviszonyban a gyengébb fél, jellemzően a munkavállaló védelme.[4] A munkavállalói státusbiztonság mellett a munkajogi szabályozással szemben támasztott, részben a védelmi funkcióval ellentétes, részben megítélésem szerint komplementer jellegű elvárás a rugalmasság garanciája, mely biztosítja a munkaerőpiaci folyamatokra történő, gyors reakció lehetőségét. A rugalmasságot garantáló szabályok kétségtelenül a munkáltató felé billentik meg az amúgy is vertikális szubordinációval jellemezhető jogviszonyt, így a klasszikus, rugalmasság-biztonság felosztásban a rugalmasság iránti intézkedéseket mindig biztonsági intézkedések kell, hogy kövessék.[5]
A rugalmasság szelleme hatotta át a hatályos kódex, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) célkitűzéseit is. Különösen igaz ez a kollektív szerződésekre vonatkozó szabályanyagra, ahol a jogalkotó célja a kollektív szerződés mint munkajogi jogforrás jelentőségének és befolyásának növelése volt, tekintettel arra, hogy a szociális partnerek közötti megállapodások elvben rugalmasak, könnyen módosíthatók és jobban alkalmazkodnak a felek igényeihez.[6] Mind a kollektív szerződés, mind a munkajogi jogszabályok rugalmasságának vizsgálatakor jelentősége van ugyanakkor, hogy ténylegesen mit is értünk e célzat alatt. Amennyiben a külső numerikus rugalmasság, vagyis a munkavállalók könnyebb felvétele és elbocsátása a cél,[7] arra nem a kollektív szerződés, hanem a jogszabály a megfelelő eszköz, mivel a kollektív szerződés elvben egy hosszú távú jogviszony fenntartására, és annak érdekében a feltételek megfelelő módosítására teremt lehetőséget. A belső numerikus rugalmasság vonatkozásában (amely a foglalkoztatók számára ad lehetőséget a munkaerőpiaci hatások kezelésére)[8] a kollektív szerződés mellett (vagy helyett) a munkáltató egyoldalú alakító joga, annak esetleges kiterjesztése jelentheti megoldást.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
