Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: At.) XXVIII. cikk (6) bekezdése értelmében "a jogorvoslat törvényben meghatározott rendkívüli esetei kivételével senki nem vonható büntetőeljárás alá, és nem ítélhető el olyan bűncselekményért, amely miatt Magyarországon vagy - nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben - más államban törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték." A kétszeres eljárás és kétszeres elítélés tilalma (ne bis in idem elv) az At. hatálybalépésével tehát alapjoggá vált.
Tanulmányomban a célom az alapjog "olyan bűncselekményért" komponensének vizsgálata, amellyel arra a kérdésre kívánok választ adni, hogy mit kell a garanciális jellegű alaptörvényi tilalom vonatkozásában az "ugyanazért" fogalom alatt érteni.
A tilalom szöveg szerinti vizsgálata alapján azt kell megállapítani, hogy az alaptörvényi tilalom kizárólagosan egy büntető eljárásjogi alapelv alkotmányi szintű szabályozása, hiszen a fogalomrendszerében az idem alatt az "olyan bűncselekményért" megfogalmazás található. Az alapelvet a grammatikai értelmezésen túli vizsgálatnak teszem ki, ugyanis legfőbb kutatási előfeltevésem azon alapul, hogy az alaptörvényi tilalom ugyanazon elemébe nem kizárólag azon cselekmények tartoznak bele, amelyek "bűncselekménynek" minősülnek, hanem annál mélyebb jelentéstartamot is hordoz. Ennek megállapítása érdekében több jogértelmezési metódus segítségével vizsgálom meg mélyebben a fogalmat, úgy, mint a teleologikus, a rendszertani, az uniókonform, illetve a nemzetközi joggal konform értelmezés eszközeivel.
Mindennek érdekében először lefektetem a ne bis in idem elv alkotmányos alapjait, majd megvizsgálom az alkotmányos idem fogalmat a nemzeti, illetve a transznacionális szinten. A nemzeti szintű értelmezés érdekében - mivel a tilalom alapjogi vonatkozását tekintve meglehetősen fiatal jogintézmény - szükségképpen hozzányúlok két hagyományokkal rendelkező alkotmányos kultúrához, így a Német Alkotmánybíróság gyakorlatához, valamint az USA Szövetségi Legfelsőbb Bíróságának vonatkozó alkotmány-értelmező gyakorlatához. Ezeken túl pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) az Emberi Jogok Európai Egyezményét (EJEE), valamint az Európai Unió Bíróságának (EUB) uniós jogot értelmező gyakorlatához.
A kétszeres eljárás tilalma a római jogból származik, igazi életet azonban a felvilágosodás eszmerendszerétől kapott,[2] a XIX. században pedig a szuverén európai államok belső joga már elismeri a kétszeres elítélés tilalmát.[3] A ne bis in idem elv ratio legise abban ölt testet, hogy a személyek jogbiztonságát szolgálja azáltal, hogy ugyanazon cselekménye miatt senkit sem lehet többször felelősségre vonni. Ilyen formában tehát az alapelv lényegében az emberi méltóság védelmének egyik kifejeződése.[4]
Alkotmányos szabályozását tekintve, mára egy eljárási alapjog (Prozessgrundrecht),[5] amely védelmet nyújt az állam hatalmával, illetve beavatkozásával szemben (Abwehrrecht).[6] Garanciális jellege több jogállami alapra is visszavezethető, így a jogbiztonságra, az egyenlőségre és az igazságosságra egyaránt.[7] Hiszen a jogbiztonságot sérti, ha már lezárt, véglegesen elbírált ügyeket, kivételes okokon kívül (rendkívüli perorvoslatok) is újra eljárás tárgyává lehet tenni. Az aequitas tézisből következik, ha adott személyt egyszer már eljárás alá vonták a meghatározott bűncselekmény elkövetése miatt, akkor emiatt már nem lehet vele szemben még egyszer eljárni. Míg az anyagi igazságosság megköveteli, hogy az elkövetőt megbüntessék a jogrend megsértéséért, és az így alkalmazott szankció arányban legyen a bűnösség mértékével,[8] ugyanakkor sérti az anyagi igazságosság követelményét az is, ha valaki ellen újból büntetés kiszabására kerülhet sor, annak ellenére, hogy ugyanazon cselekménye miatt vele szemben már eljártak.[9] Heller szavaival az anyagi igazság "egyaránt megköveteli azt, hogy az ártatlan ne bűnhődjék és a bűnös ne bűnhődjék nagyobb mértékben, mint amekkora bűnhődést a törvény alapján reá lehet róni, mint ahogy megköveteli azt, hogy viszont a bűnös ne szabaduljon a törvény sújtó keze alól és teljes mértékben szenvedje el azt a megtorlást,
- 108/109 -
amelyet a törvény rendelkezéseinek megfelelően megérdemelt. Igaz, hogy az anyagi igazságelve csak eszmény, amelyet megközelíteni lehet, de a maga teljességében megvalósítani sohasem. [...] Még ha a ne bis in idem elvét az anyagi igazság érvényesülése érdekében szűkebbre is szabnók, vagy akár teljesen ki is küszöbölnők, akkor sem volna az anyagi igazság elve teljesen biztosítva."[10]
A vázoltak rámutatnak, hogy a jogállamiság két alapvető érdekeleme, az állam oldaláról az anyagi igazság keresése, amely a ius puniendi érvényesítésének egyik célja, míg az alapjog jogosultja oldaláról a személyes jogbiztonság individuális és univerzális érdekének kollíziója áll fent.[11] A jogbiztonság formális (univerzális érdek) garanciája biztosítja a jogosult számára az emberi méltóság és a személyes szabadság materiális garanciáját (individuális érdek), így pedig e kettő kölcsönhatása, illetve összekapcsolása adja a ne bis in idem elv tulajdonképpeni tartalmát.[12] A Német Alkotmánybíróság indokolása szerint[13] az anyagi igazság keresése és a személyes jogbiztonság között fennálló feszültséget az utóbbi előnyére kell feloldani, ami a ne bis in idem szemszögéből előbbre való érdek.[14]
Az anyagi igazság keresésének igénye ugyanakkor hangsúlyos a ne bis in idem kapcsán, hiszen az alaptörvényi szabályozásban is megjelenik "a jogorvoslat törvényben meghatározott rendkívüli esetei kivételével" fordulat formájában.
A római jogi alapokból eredendően a ne bis in idem formáját és tartalmát tekintve alapvetően két jelentésről, illetve értelmezésről kell beszélni, amelyek egymáshoz való viszonya a jogtudományban nem teljesen tisztázott. Ezek kapcsán a kérdés, hogy mi a ne bis in idem tartalma, a kétszeres eljárás, illetve a kétszeres elítélés tilalma (prohibition of doubleprosecution), avagy a kétszeres büntetés, illetve kétszeres értékelés tilalma (prohibition of double punishment).[15] A kétszeres eljárás és elítélés tilalma a ne bis in idem elv eljárásjogi karakterét[16] fejezi ki, (Erledigungsprinzip) és az eljárás kimerülésének elvét jelenti, amelynek értelmében újabb büntetőeljárás ugyanazon cselekmény miatt nem indítható, mert a büntetőjogi igény, azaz a ius puniendi kimerül, vagy "felhasználódik" (Strafklageverbrauch).[17]
Utóbbi pedig természetét tekintve inkább anyagi jogi jellegű,[18] mint eljárásjogi. Ez pedig nem jelent mást, mint a kétszeres büntetés és értékelés tilalmának a beszámítás elvén (Anrechnungsprinzip) való alapulását, ami az egy eljáráson belüli több büntetést is akadályozza, - amit az eljárásjogi ne bis in idem nem fog át - ugyanakkor nem zárja ki szükségképpen az újabb eljárás megindításának lehetőségét, azonban az utóbb kiszabott büntetés megállapítása során figyelembe kell venni az elsőként kiszabott büntetést.[19]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
