A két részes tanulmányban sorra veszem az irányelv azon cikkeit, amelyeket már értelmezett a joggyakorlat. Az első részben a fogalom-meghatározásokat mutatom be, különös tekintettel a munkaerő-kölcsönzés ideiglenességével kapcsolatos kérdésekre. A második részben a korlátozások és tilalmak felülvizsgálatát és a kölcsönzött munkavállalók egyenlő bánásmódhoz való jogát érintő cikkekkel foglalkozom.
26 éves jogalkotási folyamat zárult le 2008. november 17-én, amikor megszületett az Európai Parlament és a Tanács 2008/104/EK irányelve a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről (a továbbiakban: irányelv),[2] amelynek átültetésére 2011. december 5-ig volt ideje a tagállamoknak.[3] Az elmúlt bő évtized alatt, a tanulmány lezárásáig az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) hét előzetes döntéshozatali ügyben értelmezte az irányelv rendelkezéseit. Ezekből az rajzolódik ki, hogy a Bíróság bár szigorúan őrködik az irányelv által védett értékeken, a puhán szövegezett előírásoknak még tág értelmezés mellett sem tud komolyabb normatív tartalmat adni.
E tanulmány célja, hogy bemutassa a Bíróság munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos joggyakorlatát és feltárja, mennyiben felel meg az esetjogban kimunkált értelmezésnek a magyar munkajog. A munkaerő-kölcsönzés hazai szabályozása jogharmonizációs szempontból számos aggályt felvet, amelyeket a szakirodalom már részletesen feldolgozott.[4] Ezért a tanulmány mellőzi a kölcsönzés uniós jogi megfelelésének teljes áttekintését, ehelyett azt vizsgálja, hogy a Bíróság jogértelmezésével összhangban van-e a munkaerő-kölcsönzés magyar megközelítése. A tanulmányban a szakirodalmi forrásokon és a bíróság határozatain túl támaszkodom az Európai Bizottság tagállami átültetésekre vonatkozó jelentéseire és útmutatóira is.[5]
A két részes tanulmányban sorra veszem az irányelv azon cikkeit, amelyeket már értelmezett a joggyakorlat. Az első részben a fogalom-meghatározásokat mutatom be, különös tekintettel a munkaerő-kölcsönzés ideiglenességével kapcsolatos kérdésekre. A második részben a korlátozások és tilalmak felülvizsgálatát és a kölcsönzött munkavállalók egyenlő bánásmódhoz való jogát érintő cikkekkel foglalkozom.
A munkaerő-kölcsönzés háromalanyú jogviszony, amelynek a hagyományos munkaviszonyhoz képest bonyolult, speciális dogmatikai felépítése van. Ezért az irányelv fontos hozadéka a munkaerő-kölcsönzés fogalmi készletének meghatározása. Bár magát a munkaerő-kölcsönzést nem definiálja, a kölcsönzött munkavállaló, kölcsönbeadó, kölcsönvevő és kikölcsönzés fogalmának rögzítésével így is teljes értékű meghatározást ad.[6]
Az uniós jogban az irányelvet megelőzően is felmerült a munkaerő-kölcsönzés definiálása, ám csak olyan jogszabályok kapcsán, amelyek nem kifejezetten a kölcsönzést szabályozták. Éppen ezért ezek a meghatározások csak az adott norma alkalmazása körében releváns vonásokat emelték ki. Először az 1970-es Manpower esetben[7] merült fel a munkaerő-kölcsönzés fogalma. Az ügyben a Bíróságnak arról kellett állást foglalnia, hogy munkaerő-kölcsönzés esetén ki minősül munkáltatónak a szociális biztonsági rendszerek koordinációjában. A kérdés megválaszolásához a Bíróság megállapította, hogy a felmerülő jogviszonyok középpontjában a kölcsönbeadó cég áll. Ugyanis ő fizeti a munkabért a munkavállalónak, ő jogosult őt elbocsátani, vagy kötelezettségszegés esetén vele szemben fegyelmi büntetést alkalmazni, illetve a kölcsönvevő is vele, nem pedig a munkavállalóval szemben kötelezett. Másfelől, a munkavállaló köteles betartani a
- 528/529 -
kölcsönvevő munkavégzésre vonatkozó szabályait. Mindezek alapján a kölcsönbeadó minősült munkáltatónak.
A munkaerő-kölcsönzés az írott jogban először az 91/383/EGK irányelvvel[8] jelent meg, amely a Manpower esetben felvázolt fogalmi elemeket követi. Úgy rendelkezik, hogy kölcsönzés esetében a munkaerő-kölcsönző vállalkozás mint munkaadó és a munkavállaló között munkaerő-kölcsönzés céljából jön létre munkaviszony, amely alapján a munkavállaló a kölcsönvevő vállalkozás és/vagy kölcsönvevő szervezet ellenőrzése alatt végez munkát.[9] A munkaviszony tehát a kölcsönbeadóval áll fenn, és speciális célja van: kimondottan kölcsönzés keretében történő munkavégzésre irányul. Ugyanakkor, a háromoldalú jelleg deklarálása mellett a definíció nem utal a kölcsönvevőnél történő foglalkoztatás ideiglenességére.
Ezt követően a munkaerő-kölcsönzés a szolgáltatásnyújtás keretében történő kiküldetés egyik tényállásaként jelent meg.[10] Ennek értelmezése kapcsán a Vicoplus esetben a Bíróság tovább finomította a fogalmi elemeket, kiemelve, hogy a kiküldetési irányelv alkalmazásában a munkaerő-kölcsönzés olyan, díjazás ellenében végzett szolgáltatásnyújtás, amelynek keretében a kiküldetésben lévő munkavállaló továbbra is a kölcsönbeadóval áll munkaviszonyban anélkül, hogy a kölcsönvevővel munkaszerződést kötne, ám feladatait a kölcsönvevő ellenőrzése és irányítása alatt végzi.[11] A felek jogviszonyait pontosan írja le ez a megközelítés, a kikölcsönzés ideiglenességére viszont külön ez sem utal, mivel az a "kiküldetésnek" önmagában fogalmi eleme.[12]
Ezen előzmények után a munkaerő-kölcsönzésről szóló irányelv definíciója az első, amely a jogintézmény minden lényeges fogalmi elemét tartalmazza. A 3. cikk alapján a munkaerő-kölcsönzés uniós jogi fogalma a következő: olyan foglalkoztatási forma, ahol a munkavállaló a kölcsönbeadóval kimondottan abból a célból köt munkaszerződést vagy létesít munkaviszonyt, hogy őt kölcsönvevőknél való ideiglenes munkavégzésre kölcsönözze ki, az adott kölcsönvevő irányítása és felügyelete melletti munkavégzésre.
A fogalmi készlet három értelmezési kérdést vetett fel. Egyrészt, csak az a kölcsönbeadó és kölcsönvevő tartozik az irányelv hatálya alá, amely - akár a köz- vagy a magánszférában, akár profitorientált vagy non-profit szervezetként - gazdasági tevékenységet végez.[13] Ezért kulcskérdés az irányelv alkalmazásában e fogalom értelmezése. Másrészt kérdéses, kit kell az irányelv szerint munkavállalónak tekinteni. Végül, a munkaerő-kölcsönzés alapvető fogalmi eleme, hogy a kikölcsönzés csak ideiglenes lehet. Az alábbiakban ezeket a kérdéseket vizsgálom meg részletesen. Jelentősége okán külön foglalkozom azzal az esettel, amikor a kölcsönzött munkavállaló határozott idejű munkaviszonyban áll.
A gazdasági tevékenység fogalmát a Bíróság - elsősorban a versenyjog kapcsán - meglehetősen tágan értelmezte. Megközelítésének lényege az, hogy bármely olyan tevékenység, amely magába foglalja egy adott piacon áruk, vagy szolgáltatások kínálását, gazdasági tevékenységnek minősül. Ez alól csak két kivételt lehet megemlíteni. Egyrészt, az államhatalom érvényesítéséhez kapcsolódó tevékenységek nem minősülnek gazdaságinak, másrészt, azok sem, amelyek tisztán szociális természetűek. Ugyanakkor gazdasági tevékenységnek minősülnek azok a szolgáltatások, amelyeket - anélkül hogy ezek a hatósági jogkör gyakorlásába tartoznának - közérdekből, nonprofit jelleggel nyújtanak, és amelyek versenyeznek a haszonra törekvő gazdasági szereplők által nyújtott szolgáltatásokkal.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
