Azt gondolhatnánk, hogy ha létezik látszólag két radikálisan - mondhatni diametrálisan - különböző nézőpont a joggal és a jogtudománnyal kapcsolatban, akkor azt bizonyosan az a két tanulmánykötet testesíti meg, amely tavaly és tavalyelőtt jelent meg a Santa Fe Institute Press (Livermore-Rockmore 2019) és a Cambridge University Press (Hanne-Weisberg 2018) kiadóknál. Az egyik ugyanis a narratívák és a metaforák szerepét firtatja a jogban, míg a másik a jogra mint adatra tekint. Mi állhat egymástól távolabb, mint az irodalom és az adat, mint a művészet és az algoritmus?
Ebben az írásban - bemutatva e két könyvet - mégis azt igyekszem bebizonyítani, hogy sokkal több érintkezési pontjuk van, mint elsőre gondolnánk. A legfontosabb persze az, hogy mindkét műben, jóllehet első látásra nagyon eltérő szerepet, de mindenképpen központi szerepet játszik a jogi nyelv.
A "Law as Data" című tanulmányfüzér azokat az új kutatásokat mutatja be, amelyek a jogi jelenségekre, elsősorban a jogi szövegekre mint adatra tekintenek, és számítógépes elemzés segítségével vizsgálják. A "Narrative and Metaphor in the Law" című könyv pedig az 1980-as években a társadalomtudományokban, így a jogtudományban is bekövetkezett "narratológiai fordulat" jegyében vizsgálja két egymáshoz közel eső, de bonyolult kapcsolatban levő fogalom, a narratíva és a metafora szerepét és egymáshoz való viszonyát a jogban.
A legfontosabb közös pont a könyvekben tehát a nyelv középpontba helyezése. Mindkét irányzat a jogra mint nyelvi objektivációra tekint, méghozzá mindkettő a nyelvhasználat, a pragmatika szemszögéből, ráadásul úgy, mint a hétköznapi nyelv egy speciális szegmensére, a jogászi hivatásrend által űzött nyelvjátékra. Mondhatni mindkettő "alkalmazott pragmatika". De amíg a jog mint adat irányzat a jogszabályi, doktrinális és a jogalkalmazási szövegekben testet öltő nyelvhasználatot a NLP (Natural Language Processing - természetes nyelvfeldolgozás) gépi eszközeivel vizsgálja, és a statisztikai, valószínűségi (nem kauzális) összefüggések segítségével (regressziószámítás, korreláció), addig a narratívák és a metaforák vizsgálata elsősorban a nyelvészet, az irodalomtudomány, és részben a társadalomelmélet sokkal puhább, főleg az eszmetörténetbe ágyazott narratíváit használja.
Azonban a nyelv kitüntetett szerepén kívül is vannak közös pontok a szövegekben. A második ilyen közös pont, hogy mindkét könyv, és a könyvek által reprezentált irányzat a doktrinális jogtudományra adott újszerű reflexió. A doktrinális (vagy német nyelvterületen és hazánkban is inkább dogmatikai) jogtudomány sokféleképpen áll a kritikák kereszttüzében immár több mint száz éve, és sokan még tudományos jellegét is elvitatták,[1] vagy épp permanens válságban levőnek látták. Ennek fő oka az, hogy a dogmatikai tudomány sem a természettudományok, sem az empirikus társadalomtudomány tudományeszményének nem tud megfelelni, és a legutóbbi néhány évtized bizonyos fejleményei sem kedveztek ennek.[2] Miért újszerű a két könyv kritikai attitűdje? A "régi" kritikák, a 20. század elején született jogszociológia[3] és amerikai jogi realizmus,[4] majd a '70-es években, szintén az USA-ban kivirágzott kritikai jogtudomány[5] a doktrinális tudományt (Amerikában "scholarship"-et) mint az élettől elzárt, fogalmi mennyországot építő, a jogászi nézőpontot túlhangsúlyozó, és ezért szociálisan érzéketlen, a társadalmi változás ritmusát felvenni képtelen, elitista ismerethalmazt, társadalmi gyakorlatot, és attitűdöt bírálták. Egyes irányzatok ennek a doktrinális tudománynak egyenesen a kiiktatását, leváltását követelték. A két irányzat azonban, amelyet az elemzett könyvek reprezentálnak, szakít ezzel a fajta kritikával, és elsősorban episztémikusan tartja kiegészítendőnek ezt a doktrinális tudományt. Mindkettő bizonyos kételyeket fogalmaz meg ezzel kapcsolatban, és ismeretelméletileg
- 9/10 -
finoman "korrigálja" a doktrinális tudomány előfeltevéseit. De egyik sem akarja azt leváltani, kiiktatni a joggyakorlatból vagy a jogi oktatásból.
Végül a harmadik összefüggés, amit ebben az írásban közös pontként ismerek fel, az éppen ezzel a narratívával kapcsolatos. Mindkét elmélet a jogra mint nyelvi objektivációra tekint, csak az egyik, ha úgy tetszik békaperspektívából (a karaktersorok, hivatkozások, szópárok - a bigramok -, együtt előfordulások, szózsákok és más hasonló magyarázó konstrukciók segítségével), a másik meg madártávlatból. Mindkét elméletnek szerves része a saját reflektált narratívája, amellyel azt ígérik, hogy képesek megmagyarázni, mi zajlik a jog belsejében, a jogalkalmazás során, képesek elmesélni olyan dolgokat, amelyeket a jogászok (jogalkotók, jogtudósok, ügyvédek és bírák) "nem tudnak, de tesznek". Tehát mindkét elmélet mögött áll egy metanarratíva; és mindkét metanarratívában központi elem az, hogy a jogi nyelv, a szavak, a mondatok, a szövegek tanulmányozásával nemcsak a jogdogmatikai fogalmakig és konstrukciókig lehet eljutni, hanem sokkal mélyebb összefüggéseket is ki lehet hámozni.
A továbbiakban e három gondolatot igyekszem a könyvekben található, és a témához tartozó más fontos írásokon keresztül kibontani. A Livermore és Rockmore által szerkesztett művet az egyszerűbb felidézhetőség miatt "Jog mint adat" könyvként emlegetem, míg a Hanne és Weisberg munkára "Narratíva és metafora" könyvként hivatkozom.
* * *
A "Narratíva és metafora" kötet szerkesztői már a könyv bevezetőjében utalnak Dworkin "láncregény" elméletére (Dworkin 1986: 229), amely a doktrinális jogtudománnyal kapcsolatos álláspontjuk egyik alapja. Dworkin szerint a doktrína - szemben azzal, amit mondjuk a pozitivista jogtudomány, a langdellianizmus[6] vagy a hagyományos német jogtudomány állít - állandóan változásban levő narratívák szövedéke, amelyet a bíró- és ügyvédnemzedékek írnak fáradhatatlanul. A metaforák pedig igen fontos részei ennek az időben változó narratívának. A metaforák gyakran kötődnek konkrét személyekhez, pl. híres bírákhoz, akiknek azután a jól sikerült metaforáját sokan átveszik, és "konvencionális metafora" lesz belőle. (Olson 2018: 32) Erre példaként egy híres, és a magyar jogtudományba is bekerült metaforapárost hozok fel alább példaként, amely ugyan a könyvben nem szerepel, de a könyv ezen alaptézisét igen jól illusztrálja.
Kevesen tudják, hogy a kifejezések jelentésének "magja" és "félárnyéka" (core and penumbra) metaforája, amit a 20. század egyik legbefolyásosabb jogfilozófusa, az oxfordi H. L. A. Hart tett igazán híressé több művében (Hart 1995: 149 és Hart 1983: 607),[7] valójában Oliver Wendell Holmes (amerikai legfelsőbb bírósági bíró, és a realista mozgalom vezéralakja) egy 1873-as (Holmes 1873: 84, idézi Burr 1987-1988) című művéből való. Holmes ebben azt írja, hogy egy adott ügycsoportban egy megkülönböztetés, amely eleinte szilárdnak és egyértelműnek tűnik, az esetek szaporodásával bizonytalan lesz, de ilyenkor is meg kell húzni a bírónak a vonalat a "félárnyékban", mert a bizonytalanságnál egy önkényesen meghúzott vonal is jobb. A "félárnyékos bizonytalanság" (penumbral uncertainty) azután Holmes több írásában és ítéletében felbukkan, mint az éles megkülönböztetés (sharp distinction) ellentéte. A The Common Law című előadás-sorozat harmadik tagjaként felvett kártérítési előadásban például úgy érvel, hogy a kártérítési jog fő célja, hogy "rögzítse a választóvonalat azon esetek közt, amikor egy ember felelős azért a sérelemért, amelyet okozott, és amikor nem felelős" (Holmes 2009: 97-98). Mivel az eredmény bekövetkezése gyakran csak a szerencsén múlik és soha nem látható előre bizonyosan, előre látható, betartható kritériumot csak akkor tudunk felállítani, ha kizárólag az illető cselekedeteire koncentrálva definiáljuk azt, de a szándékosság (intent) és a hanyagság (negligence) között elmosódó a határvonal. Vagy egy másik példaként a Schlesinger v. Wisconsin[8] ítéletben Holmes például azzal érvel, hogy "az alkotmányos szabályok félárnyékban végződnek, és a törvényhozásnak van egy bizonyos szabadsága meghúzni a vonalat" ebben a félárnyékos részben.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
