Az eljárás időtartama, mint az ún. ésszerű határidő követelménye általános alapelvvé a rendszerváltó alkotmányozás során, az emberi jogi egyezmények hatására lépett elő.
A hatályos Polgári Perrendtartás (Pp.) mindjárt a 2. §-ban, a bíróság feladatai között első helyen említi azon kötelezettséget, hogy a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához, és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse.
A perek időtartama több feltételtől függ, így az időtartam kérdése nem abszolutizálható. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény (Bsz.) is összefüggéseiben közelít az időtartamhoz: "A bíró a rábízott ügyet annak munkaigényessége és az eljárás sajátosságai által meghatározott ésszerű határidőn belül köteles elbírálni. A bíróra kiosztható ügyek számát úgy kell meghatározni, hogy az lehetővé tegye az eljárási és ügyviteli szabályok megtartását és a bírák arányos munkaterhét." A Polgári Perrendtartás 1999-es módosítása óta rendelkezik az ésszerű határidőn belül történő befejezéshez való jogról, felsorolva azokat a körülményeket, amelyek a döntés határidejét befolyásolják: a jogvita jellege, összetettsége, az érdemi döntéshez szükséges bizonyítás terjedelme és időigényessége, a feleknek a pervitel során tanúsított magatartása, a tanúk, szakértők kötelezettségeinek mikénti teljesítése stb.
Általános vélemény ugyanakkor, hogy az ítélkezés körülményei (bírói létszám, a bírák felkészültsége, a folyamatban lévő ügyek száma stb.), tehát az ítélkezés személyi és tárgyi feltételei nem szolgálhatnak a késedelem igazolására. A késedelem kimondása nem problémamentes, mivel egyes eljárási cselekményekhez kapcsolódó részhatáridőkön túl a polgári peres eljárás adott ügy vonatkozásában befejezési határidőt nem ismer, és nem is ismerhet. Az első tárgyaláson történő befejezésnek a kívánalma azonban kiolvasható a törvényből [Pp. 141. § (1) bek.]. Az ésszerű időt meghaladó perbefejezés elleni kifogások elbírálása során figyelembe kell venni a fél közrehatását, saját mulasztását is.[1] Nem hivatkozhat a per ésszerű időn belül történő befejezésének követelményére az a fél, aki magatartásával, illetve mulasztásával a per elhúzódásához maga is hozzájárult.
A polgári eljárásjogi felelősség alapja az eljárási jogszabályokban gyökerező kötelezettségek hibás vagy nem helyes, nem célszerű, késedelmes teljesítése vagy nem teljesítése, illetve olyan eljárási jogok gyakorlása, amelyek valakit nem illetnek meg, valamint a felet megillető eljárási jogokkal való visszaélés. A Polgári Perrendtartás konkrétan leszögezi a felektől elvárt perbeli magatartást. Így az ezekkel szembehelyezkedő magatartás jogellenes.
Ezek a magatartások az alábbiak:
- az ügyre vonatkozó valótlan tény állítása, az ügy eldöntése szempontjából jelentős tény elhallgatása;
- határnap, határidő mulasztása, ha ezzel felesleges költségek merültek fel, és nem volt orvosolható;
- percselekmények sikertelensége, vagy ezekkel indokolatlanul késedelmeskedés, határidő, határnap elmulasztása, vagy más módon felesleges költségek okozása;
- 65/66 -
- személyes megjelenésre idézett fél meg nem jelenése;
- nyilatkozatok indokolatlan megtagadása, elmulasztása, indokolatlanul késedelmes megtétele, és ezáltal a per befejezésének késleltetése;
- késlekedés tényállítások előterjesztésével, bizonyítékok megjelölésével, viszontkereset, beszámítási kifogás késedelmes előterjesztése, nyilvánvalóan a per befejezésének hátráltatása céljából;
- rendzavarás.[2]
A fél részéről joggal való visszaélésnek tekinthető Ujlaki László szerint:
- késedelmeskedés olyan percselekményekkel, amelyek jóhiszemű és célszerű eljárással korábban is elvégezhetők lettek volna, vagy amelyeket a fél egyenesen késedelmesen végzett el,
- a perbeli passzivitás (meg nem jelenés, nyilatkozat elő nem terjesztése),
- az ún. konok perlekedés, nyilvánvalóan alaptalan igények érvényesítésével, feltűnően csekély ügyértékű perek megindításával, mindennemű rendes és rendkívüli jogorvoslat kellő alap nélküli teljes kimerítésével.
Az eredeti, '52-es Pp. szövege szerint a jogvitákat az anyagi igazság alapján kell eldönteni, a bírónak az anyagi igazság kiderítésére kell törekedni. Ezt a pervezetési jog és kötelezettség jelentős kiterjesztése hivatott szolgálni. Az anyagi igazság kiderítésére törekvő bíróság hivatalból gondoskodik arról, hogy a felek a perben mind anyagi, mind eljárási jogaikat helyesen gyakorolják, és perbeli kötelességeiknek eleget tegyenek. A bíróság köteles a feleket a szükséges tájékoztatással ellátni, és őket a jogaikra illetőleg kötelességeikre figyelmeztetni. A felek az állam bíróságának paternalista gondoskodására számíthattak, amire szükség is volt, mivel az '52-es Pp. megszüntette az ügyvédkényszert.[3]
A szocialista polgári eljárásjog - a rendelkezési és a tárgyalási elv "átértelmezésével" - az eljárás minden mozzanatára kiterjedő erős bírói-ügyészi kontrollt teremtett a polgári jogviták felett. A pervezetéssel és a bizonyítás lefolytatásával kapcsolatos bírói jogosultságok túlburjánzása (párosulva az ügyészi részvétel lehetőségével) a feleknek nemcsak a klasszikus értelemben vett magánautonómiáját szüntette meg, hanem megfosztotta őket az önálló kezdeményezés jogától és lehetőségétől is.[4]
Az I. Novella (1954) ma is hatályos rendelkezése hogy a bíróság pénzbírsággal sújtja - meghallgatás után - azt a felet vagy képviselőt, aki valamely nyilatkozatot késedelmesen tesz meg, vagy azt felhívás ellenére nem teszi meg, és ezáltal a pert elhúzza.
A II. Novella (1957) után az "anyagi" jelző már kimaradt a szövegből. A jogirodalom a bíróság feladatával és a törvény céljával összhangban a bizonyítás célját az objektív igazság, azaz a valóságnak megfelelő tényállás feltárásában jelölte meg. Tehát a bíróságnak kötelessége, hogy a per során az igazságról meggyőződjék.
A III. Novella (1972) korlátozta az ügyészi keresetindítás és beavatkozás lehetőségét, és az eljárás hatékonyságának a fokozása érdekében lépéseket tett a felek perbeli súlyának és felelősségének a növelése irányában. A "régi Pp." mulasztási ítéletre vonatkozó szabályaiból merített ihletet, amikor az alperes terhére bírósági meghagyás kibocsátását tette lehetővé az első tárgyalás alperes általi elmulasztása esetén, amennyiben írásbeli védekezést sem terjesztett elő.[5]
A sorban a következő, a tárgykört érintő rendelkezéseket tartalmazó VI. Novella (1995) címzettje alapvetően nem a bíróság, hanem a fél. A rendszerváltást követően egyfelől megnövekedett az igazságszolgáltatás alkotmányos szerepe és kiépültek a jogállamisághoz nélkülözhetetlen garanciák (bírósághoz fordulás joga, jogorvoslati jogosultság, bírói függetlenség stb.), másfelől megkezdődött a bíróság polgári perbeli szerepének a csökkentése. A Pp. 1995. évi novellájának indokolása szerint "a bíróság feladata nem a felek saját érdekeinek az érvényesítése a felek helyett és esetlegesen akaratuk, de legalábbis nemtörődömségük ellenében, hanem a felek egyéni érdekérvényesítési lehetőségének a biztosítása egy hatékony, semleges perben".
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
