Az 1949. évre, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézete létrejöttének évére, Magyarországon nem igazán a jogállami állapotok voltak jellemzők. Emberek tízezrei vesztették el vagyonukat, ezreket kényszeríttettek otthonuk elhagyására, vagy zártak ártatlanul börtönbe, s még a szerencsésebbek közé tartoztak azok, akire csak börtön, s nem az akasztófa várt. A diktatúra idején alapított intézet azonban - amelynek a feladata ekkoriban a kormányhatóságok munkájának segítése volt - évtizedek múlva a jogállami kutatások egyik legismertebb hazai műhelyévé vált.
A mai Jogtudományi Intézet létrejöttének előzményei az első világháború utáni évekre nyúlnak vissza,[1] amikor Bethlen István kormányfő megbízta Teleki Pált, a későbbi miniszterelnököt, hogy próbáljon létrehozni olyan intézményeket, amelyek az első világháború után Magyarországtól elcsatolt területekkel kapcsolatos különféle statisztikai, szociográfiai, közigazgatási, stb. adatok gyűjtésével foglalkoznak. Teleki Pál először 1924-ben felállította a Szociográfiai Intézetet, majd pedig 1926-ban a Magyar Statisztikai Társaság égisze alatt az Államtudományi Intézetet, amely a Statisztikai Hivatal épületében működött. Teleki szívügyének tekintette ezt az intézményt, s azt haláláig irányította. Meg kell jegyezni, hogy hasonló jellegű, társadalomtudományokkal foglalkozó intézetek Nyugat-Európában az 1920-as 1930-as években már működtek. Bizonyos mértékben ezek mintájára, Teleki halála után, 1941-ben Hóman Bálint, az akkori kultuszminiszter - a volt miniszterelnöknek emléket állítva - létrehozta a nemzeti tudományok művelésére három önálló intézményből álló Gróf Teleki Pál Tudományos Intézetet. A Teleki által alapított Államtudományi Intézet mellé Hóman megszervezett egy, a saját tudományágát művelő Történettudományi Intézetet, s a két budapesti intézményhez kapcsolta a Magyarországhoz visszakerült kolozsvári egyetem Erdélyi
- 7/8 -
Tudományos Intézetét. A 8.646/1941. sz. miniszterelnöki rendelet[2] 3. §-a szerint
"A Teleki Pál Intézet feladata a magyarság és a vele együtt élő és szomszédos népek életének - történetének, állami és társadalmi berendezkedésének, gazdasági és művelődési állapotának - módszeres tanulmányozása és ismertetése."
A jogszabály értelmében már ekkor az Intézet feladata volt, hogy
"A feladatkörébe vágó tudományos kérdésekben szakértő szervként áll(jon) a hatóságok rendelkezésére."
A háború után az Államtudományi Intézet profilja is változott, s ekkoriban kezdődött az államélet és az államszervezeti kérdések intenzívebb kutatása. Ezt nagyban előmozdította az, hogy 1947. februárjában a Magyary Zoltán-féle Magyar Közigazgatástudományi Intézet anyagának egy része, s Magyary egyik közeli munkatársa, Lovász János átkerült az Államtudományi Intézethez.
Lovász érdeme volt - akit egyébként néhány év múlva politikai okok miatt eltávolítottak az Intézetből -, hogy amikor 1949 nyárelején megszüntették az egri, a kecskeméti és a miskolci jogakadémiákat, megkereste ezen intézmények akkori vezetőit, hogy könyvtári anyagukat ne hagyják veszni, s azt adják át az Intézetnek. Ez meg is történt, s állítólag a sok könyvtől mozogni sem lehetett a szobákban. Nem is kis mértékben tehát Lovász Jánosnak is köszönhető az, hogy a Jogtudományi Intézet könyvtára ma az ország az egyik legnagyobb jogi szakkönyvtára.
Egy 1948-ban kelt kormányhatározattal a Teleki Pál Intézet nevét 1948. február 6-tól Kelet-európai Tudományos Intézetté változtatták, s a kutatóhely továbbra is a Vallás és Közoktatási Minisztérium felügyelete alatt maradt. A névváltoztatást követően felmerültek bizonyos elképzelések a Kelet-európai Intézet átszervezéséről, nem utolsó sorban azért, mert időközben a Kelet-európai Intézetbe beolvadtak olyan, alapvetően bölcsészeti kutatóhelyek, amelyeknek tevékenysége eltért az Államtudományi Intézetétől. Ez utóbbitól ugyanis elsősorban - idézve egy korabeli
- 8/9 -
elképzelést -, "a kormányhatóságok részére tudományos jellegű, de gyakorlati munkát" vártak.
Mintegy másfél évvel a fentebb említett névváltozást követően 1949. szeptember 13-án látott napvilágot az a minisztertanácsi rendelet [4.231/1949 (IX. 13.) M.T. sz. rend.],[3] amely a Kelet-európai Intézet megszűnéséről és a tagintézetek önálló, egymástól független intézetekké történő szervezéséről szólt. E jogszabály rendelkezett az Állam- és Jogtudományi Intézet, a Történettudományi Intézet, a Nyelvtudományi Intézet és az Egyetemi Földrajzi Intézet, valamint a Történettudományi Intézettel szorosan együttműködő Földrajzi Könyv- és Térképtár létesítéséről, s mind a négy intézményt a vallás- és közoktatási miniszter felügyelete alá helyezték.[4] Lényegében tehát ettől a naptól számíthatjuk Intézetünk önálló kutatóhelyként való működését.
Ismertes, hogy 1949-ben más, ma az MTA égisze alatt működő kutatóhelyek is létrejöttek. Egy önálló állam- és jogtudományi intézet alapítása minden bizonnyal azzal a nem titkolt szándékkal történt, hogy az új intézmény a kormányhivatalok, s elsősorban az igazságügyi minisztérium segítségére legyen különböző háttéranyagok elkészítésével, s ez volt az oka annak, hogy létrejötte után nem sokkal az Intézet feletti felügyeletet az Igazságügyi Minisztérium vette át. Mindezek következtében az első években főleg dokumentációs és bibliográfiai munka, valamint fordítások készítése tette ki a munkatársak tevékenységnek jelentős részét. Ezeken a területeken is azonban olyan kiváló szakemberek működtek, mint id. Trócsányi László, aki később a munkajog itthon és külföldön elismert művelője lett, vagy Nagy Lajos, a bűntetőeljárási jog akadémiai doktora.
A régi anyagokat áttekintve egyértelműen világos, hogy önállóvá válása után a kutatóhely határozottan megerősödött, nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy már az első években egyetemi tanulmányiak befejezése után az Intézet munkatársa lett több olyan fiatal szakember (mint a körünkben jelen lévő Herczegh Géza, Szabó András, vagy Péteri Zoltán), akik később az intézet vezető kutatói lettek, s nemzetközileg is elismert jogtudósokká váltak. Az évek során azonban nem csak fiatal tehetséges szakemberek kerültek az Intézetbe, hanem politikai okokból sokak számára a kutatóhely egyfajta menedék lett, másokat pedig a hatalom - miután működésük kínossá vált a rendszer számára - a világ elől az Intézetben rejtett el. Érdekes módon a politikai okokból a kutatóhelyre került
- 9/10 -
jogászok közül többen évtizedikig megmaradtak az Intézetben, s nem egy közülük elismert kutatóvá vált.
Az 1950-es évek elején az Intézet két nagyobb részlegből állt az Államtudományi, valamint a Jogtudományi Osztályból. Az Államtudományi Osztályt 1951-től Kovács István irányította, aki később az intézet igazgatóhelyettese, majd pedig 1980-tól a kutatóhely igazgatója lett. Az Államtudományi Osztályhoz tartoztak az államjoggal és a közigazgatási joggal foglalkozó munkatársak. A másik részleget Vas Tibor az akkori igazgató, a jogelmélet professzora vezette, s a kutatók jogelmélettel, nemzetközi joggal, családjoggal, gazdasági joggal, stb. foglalkoztak.
Az 1955-ös év mindenképpen meghatározó volt az Intézet életében, hiszen ez év májusától egy minisztertanácsi határozat alapján az Intézet az MTA kutatóhelye lett.[5] Nyugodtan állítható, ettől az időtől indult meg az a fejlődés, amelynek eredményeképpen néhány év alatt az Intézet valóban európai színvonalú, s nemzetközi hírű kutatóintézetté vált.
Az 1950-es évek második fele, a levert forradalom utáni évek nem jelentettek törést az Intézet életében, s folytatódott a kutatóhely megerősödése, amit nem kis mértékben segített az, hogy ekkoriban lett az Intézet munkatársa több, később nemzetközileg is jegyzett tudós, így Bokorné Szegő Hanna, Eörsi Gyula, Kulcsár Kálmán, Lőrincz Lajos, Lontai Endre, Mádl Ferenc, Peschka Vilmos, Viski László, hogy csak néhány nevet említsek. Az őket követő generáció tagjai között olyan kiváló szakemberek találhatók, mint Harmathy Attila, Rácz Attila, Wiener A. Imre, a még fiatalabbak között pedig Sólyom László, Sárközy Tamás, Varga Csaba, Vörös Imre, Sajó András és Bragyova András.
Az 1960-as 1970-es években az Intézetben a kutatási feltételek igen kedvezően alakultak, kezdett megnyílni a lehetőség külföldi utazásokra, ösztöndíjak elfogadására, a könyvtárra relatíve sokkal többet lehetett fordítani, mint manapság. Ekkoriban alakult ki a ma is meglévő osztálystruktúra. Mindez nem kis mértékben az intézet akkori két vezetőjének, Szabó Imre[6] és Kovács István[7] akadémikusoknak volt köszönhető, akik megérdemlik, hogy emlékük előtt tisztelettel adózzunk.
- 10/11 -
Meg kell említeni, hogy a korábban igencsak méltatlan körülmények között, egy Szemere utcai bérház különböző emeletein elhelyezett Intézetnek 1968 őszén a várbeli akadémiai épületegyüttesbe[8] való beköltözésével jelentősen javultak a kutatási körülmények, kényelmes munkaszobák várták a munkatársakat, végre elegendő helye lett a könyvállománynak, stb.
Az Intézetre ekkoriban egyfajta jó értelemben vett liberális légkör volt jellemző, amit persze a kívülállók nem igen tudtak. Mindenki nyugodtan végezhette munkáját, a kutatóhely hazai és külföldi kapcsolatai bővültek, elismertsége erősödött. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1974-ben az Intézet munkatársainak szervezésében Budapesten került sor a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság (AIDP) kongresszusára, majd pedig 1978-ban a X. Nemzetközi Összehasonlítójogi Kongresszusra. Mindkét patinás tudományos társaság esetében ez volt az első alkalom, hogy az öt-, illetve a négyévenként sorra kerülő rendezvényüket egy szocialista országban tartották.
Amikor 1949-ben megalakult az Állam- és Jogtudományi Intézet, a döntéshozók minden bizonnyal nem gondolták, hogy a szocialista jog megerősítésére és eredményei/vívmányai átvételének előmozdítására létrehozott kutatóhely munkatársai néhány évtized múlva hány olyan munkát fognak létrehozni, amelyek éppen a szocialista jog lebontását mozdították elő, nem kevés magas színvonalú tudományos háttéranyaggal segítve a rendszerváltozást, s az annak nyomán létrejött új jogrendet. A sok-sok kutatási al- és főirány közül hadd említsem meg az új gazdasági mechanizmus bevezetésével kapcsolatos kutatásokat, az emberi jogok belső jogi és nemzetközi jogi vonatkozásait tárgyaló munkákat, az összehasonlítójogi kutatásokat, a kriminológiai munkákat, a közigazgatás fejlesztésével összefüggő vizsgálódásokat, vagy a rendszerváltozás előtti évekbeli alkotmányjogi és közigazgatási jogi publikációkat.
A sok kiadvány közül csak egyet szeretnék kiemelni. Az Intézet kutatóinak köszönhetően magyar nyelvre lefordítva, a szükséges kommentárokkal ellátva, már az 1970-es évek elején könyvárusi fogalomba került az a kötet, amely a fejlett nyugati demokráciák alkotmányait és a nagy emberi jogi nemzetközi szerződéseket tartalmazta.[9] Ekkor még ezek a dokumentumok Magyarországon idegen nyelven is csak néhány könyvtárban
- 11/12 -
voltak fellehetők, egyes régióbeli államokban pedig azokat zárt anyagként kezelték.
A rendszerváltozás utáni években az Intézet kutatói aktívan közreműködtek több fontos, új jogszabály megalkotásában. A megbízatások közül kiemelést érdemel az, hogy az 1990-es években az új alkotmány megalapozásával kapcsolatos tudományos kutatásokat az Intézet koordinálta, sőt két kutatója - külön-külön - önálló alkotmány-tervezetet (Sajó András),[10] illetve alkotmánykoncepciót (Bragyova András)[11] is kidolgozott.
Nem hallgatható el azonban az sem, hogy rendszerváltozás évei bizonyos mértékben érzékenyen érintették az Intézetet, elsősorban azért, mert több kolléga elhagyva a kutatói pályát magas állami beosztásba került. Ha jól összeszámoljuk, akkor összesen két köztársasági elnök, az Emberi Jogok Európai Bíróságának eddigi két magyar tagja, több miniszter, miniszterhelyettes, egy határozatképes Alkotmánybíróságra való alkotmánybíró került ki az Intézet kutatói körül. Nyugodtan mondható mára az Intézet ismét "feltöltődött", számos tehetséges fiatal munkatársunk van, s kutatóinknak több mint a fele 40 éven aluli, akik között, ha nem is jövendő köztársasági elnökök, de - meg vagyok győződve - több jövőbeli akadémikus, alkotmánybíró, vagy ombudsman található.
Az 1990-es években végbement akadémiai konszolidációs folyamat eredményeképpen az Intézet nevét megváltoztatták, s a korábbi Állam- és Jogtudományi Intézet helyett - a szakmai körökben általában használatos - MTA Jogtudományi Intézete lett a kutatóhely neve.
Az elmúlt hat évtized eredményeiről nehéz röviden számot adni. Elmondható, hogy az Intézet kutatóinak munkájában mindig is szerencsésen ötvöződtek az elméleti alapkutatások, s a gyakorlati orientáltságú munkák. A kutatóhely megalakulása óta a munkatársak közel félezer könyvet publikáltak, s a tanulmányok és egyéb cikkek száma több ezret tesz ki. Mindezek az eredmények azonban nem csak kutatóinknak köszönhető, hanem az Intézet adminisztratív munkatársainak is, akik odaadásukkal és szorgalmukkal nagyban segítették a kutatók munkáját.
Mai rendezvényünkön megpróbálunk visszatekinteni az elmúlt 60 év kutatásaira és eredményeire. Előre szeretném hangsúlyozni, nem a legutóbbi évekről akarunk tájékoztatást adni, az megtalálható a beszámolóinkban. Konferenciánkon egyfelől az intézet egy-egy nagyobb szervezeti
- 12/13 -
egységének tevékenységéről próbálunk képet adni, másfelől pedig - fiatal kollégáink előadásában - az Intézet egy-egy kiváló kutatójának a maga korában számottevő és nagy visszhangot kiváltott tudományos eredményéről kapunk tájékoztatást.
Szeretnénk remélni, hogy az elkövetkező nem csak hatvan, de többször hatvan év is ugyanolyan eredményes lesz, mint az első hat évtized. Ehhez kérném az Intézet valamennyi volt, jelenlegi és jövőbeli munkatársának segítségét és támogatását. ■
- 13 -
JEGYZETEK
[1] Az intézet történetével kapcsolatban ld.: PÉTERI Z.: Jogtudomány Intézet. A Magyar Tudományos Akadémia Kutatóintézetei (szerk. Glatz F.). Budapest, 2000.; LOVÁSZ J.: A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének előtörténete, felállításának előzményei. Budapest, 1989. (kézirat); Id. TRÓCSÁNYI L.: Jogászi pályafutásom. Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda, Budapest, 1995.
[2] A Teleki Pál Intézet alapításáról szóló miniszterelnöki rendeletet Bárdossy László írta alá.
[3] A rendeletet a minisztertanács elnökeként Dobi István írta alá.
[4] Vö. LOVÁSZ: i. m. 98-99.
[5] Akadémiai Közlöny, 1955. május 10-i száma, MTA főtitkárának 108207/1955. MTA sz. közleménye az Állam- és Jogtudományi Intézetnek a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alá helyezéséről.
[6] Szabó Imre 1955 és 1979 között volt az Intézet igazgatója.
[7] Kovács István 1951-től 1979-ig igazgatóhelyettes, 1980-től 1990-ben bekövetkezett haláláig a kutatóhely vezetője.
[8] Az Intézet jelenlegi, Budapest, I. ker. Országház utca 30. alatt található épületében a két világháború között a Belügyminisztérium működött.
[9] Az emberi jogok dokumentumokban (szerk.: Kovács I.-Szabó I.). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1976.
[10] SAJÓ A.: Alkotmánymodell - szövegtervezet. A társadalmi problémák jogi kezelése (OTKA) és a Normtív struktúrák (TS 3/2) kutatás keretében, Budapest, 1990.
[11] BRAGYOVA A.: Az új alkotmány egy koncepciója. Jog és Jogtudomány 7. Alkotmányelőkészítő Tanulmányok I. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó-MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1995.
Visszaugrás
