Az Európai Szerződési Jogi Bizottság (Commission on European Contract Law, CECL) 1982 óta dolgozik a szerződési jog általános alapelveinek megteremtésén, amelyek az Európai Unióban alkalmazásra kerülnének. Az Európai Szerződési Jog Alapelveinek (Principles of European Contract Law, PECL, a továbbiakban: Alapelvek) I. és II. részét 2000-ben közzétették1. Ebben szerepelnek a szerződés megkötésének, érvényességének, értelmezésének, tartalmának, teljesítésének, nem-teljesítésének (szerződésszegésnek), valamint a nem-teljesítés jogkövetkezményeinek szabályai. Az Európai Szerződési Jogi Bizottság 2003-ban tette közzé az Alapelveknek a 10-17. fejezeteket tartalmazó III. részét2, amely átfogja a többalanyúságnak, a követelések engedményezésének, a kötelezetti jogutódlásnak, a szerződés átruházásának, a beszámításnak, a követelések elévülésének, a jogellenességnek, a feltételességnek és a kamat tőkésítésének a szabályait. Ez a rész az I. és II. részek folytatása és a tervek szerint azokkal összefüggésben kell majd alkalmazni.
A III. rész célja ugyanaz, mint az I. és II. részeké. Az egyik cél az, hogy egy európai törvénytervezet keretéül szolgáljon. Az Alapelvek az Európai Polgári Törvénykönyv Tervezetének lényeges részét képeznék. További célja az Alapelveknek, hogy olyan szabályokat tartalmazzon, amelyeket a szerződő felek kifejezetten beépíthetnek szerződésükbe; hogy létrehozza a választottbírák és mások számára a nemzetközileg elfogadott kereskedelmi jog, illetve lex mercatoria modern változatát; valamint, hogy modellt nyújtson a bíróságok és a saját jogukat fejleszteni kívánó nemzeti jogalkotók számára. Ennélfogva az Alapelveknek mind közvetlen, mind hosszabb távú céljai vannak. Közvetlenül alkalmazhatják azokat a szerződéskötő felek, a szerződési vitákban döntő bíróságok és választottbíróságok, valamint a szerződési szabályokat előkészítő jogalkotók, mind európai, mind nemzeti szinten. A hosszabb távú célkitűzés az Európai Közösségen belül az általános szerződési jog harmonizációjának elősegítése. Egy Törvénytervezet kötelmi jogi és tulajdonjogi aspektusai folyamatos kidolgozás alatt állnak Christian von Bar német professzor vezetésével.
Ezt a munkát az Európai Parlament támogatta3. Hosszú évekig sem a Miniszterek Tanácsa, sem pedig az Európai Bizottság nem mutatott érdeklődést az egységes európai szerződési jog megteremtésének gondolata iránt, de az évezredváltást követően hozzáállásuk ezen a téren megváltozott, s jelenleg szintén érintettek a feladat elvégzésében. A tamperei európai tanácsülés4 elrendelte, hogy a Tanács és a Bizottság végezze el a munka előkészületeit, azzal a céllal, hogy a polgári jog egységesebbé váljék. Az Európai Bizottság 2001 júliusában kibocsátott egy Közleményt5 az európai szerződési jogról, amelyben felszólítja az európai és nemzeti intézményeket, továbbá más érdekelteket6 arra, hogy közöljék a megalkotásra kerülő Európai Szerződési Joggal kapcsolatos álláspontjukat.
A Jogi és a Belső Piac Bizottsága általi áttekintést7 követően az Európai Parlament döntést hozott a tagállamok polgári jogának és kereskedelmi jogának közelítéséről8. Ebben utaltak a nemzeti jogok sokféleségének káros hatására, valamint az európai jogok nem megfelelő harmonizációjára, megjegyezték azt, hogy a nemzetközi magánjog nem adhat adekvát megoldást és sürgették a Bizottságot egy olyan Akciós Terv kidolgozása érdekében, amely az összehasonlító jogi elemzések alapján döntően 2010-től egységes koncepciót és terminológiát alkalmazva megalkotná és elfogadná az Európai Unió szerződési jogi szabályait, azzal, hogy ennek során tekintettel kell lenni a korábbi kezdeményezések eredményeként létrejött egységes jogi koncepciókra és eredményekre. A döntésben kifejezetten megemlítették az Európai Szerződési Jogi Bizottság munkáját.
A Bizottsághoz 2001-ben és 2002-ben érkeztek meg a Közleményben szereplő felhívásra adott válaszok. A Miniszterek Tanácsa az igények tükrében nem ellenezte a szerződési jog harmonizációját. Az Európai Szerződési Jogi Bizottság és az Európai Törvénykönyv Munkacsoportja támogatta az Európai Parlament elképzeléseit. A többi érdekelt, így a kormányok, bíróságok, jogászok, üzleti szervezetek, jogi karok és tudósok véleménye megoszlott. Többen közülük támogatták a Polgári Törvénykönyv létrehozását mint végső célkitűzést, de még többen kételyeiket fejezték ki egy kötelező erejű kódexet illetően. Ez utóbbiak olyan nem kötelező erejű alapelvek kidolgozását támogatnák, amelyet a felek szerződésükbe beépíthetnének, amelyet a nemzetközi jogvitákat eldöntő választottbírák alkalmazhatnának, illetve amelyet a nemzeti törvényhozók figyelembe vehetnének nemzeti szerződési joguk átalakítása során. Az érdekeltek egy része a nem kötelező erejű alapelvek megalkotásával egyidejűleg a jelenlegi Európai Uniós joganyag (az Acquis Communitaire) felülvizsgálata mellett voksolt.
A Bizottság ezeknek a válaszoknak a tanulmányozását követően, 2003. február 12-én közzétette az Európai Szerződési Jogról szóló Akciós Tervét9. Első lépésként a szerződési jog területén a jelenlegi és a jövendő Acquis Communitaire fejlesztésére tett javaslatot. Ennek elérésére kidolgozzák az ún. Szabályrendszert, amely tartalmazni fogja a szerződés megkötésére, érvényességére és értelmezésére, a teljesítésre, a nem-teljesítésre és annak jogkövetkezményeire, valamint a hitelbiztosítékokra, az ingó dolgokra vonatkozó szabályokat, illetve a jogalap nélküli gazdagodás szabályait. A Szabályrendszer sok olyan hézagot betölt, amelyet az Acquis Communitaire nyitva hagy. Az Akciós Terv továbbá célul tűzte ki az egész Európában alkalmazható Üzleti Szerződések Általános Feltételeinek javítását és támogatja az általános szerződési feltételek megfogalmazásával kapcsolatos információcsere megszervezését. A Bizottság felajánlotta, hogy az üzleti vállalkozásoknak segítséget nyújt ezeknek a feltételeknek a kidolgozásában. Végezetül, az Akciós Terv felvetette egy olyan európai szerződési jog kidolgozását, amely szabadon választható, s ez hasonló lenne az Európai Szerződési Jogi Alapelvekhez. Nem olyan szerződési jog kidolgozását jelölték meg célként, amely kötelező lenne a szerződő felekre, hanem amelyet nemzeti joguk helyett választhatnának.
A Bizottság az Akciós Tervvel kapcsolatban ugyanazokat az intézményeket és érdekelteket kérte álláspontjuk közlésére, mint amelyeket a 2001. évi Közlemény kapcsán megkeresett és jelenleg, a következő lépés előtt, a kapott válaszok feldolgozása folyik. A Miniszterek Tanácsa válaszában10 felhívta a Bizottságot a munka folytatására, a tagállamokat pedig arra, hogy ebben vegyenek részt. Hangsúlyozzák, hogy a választható európai szerződési jog kidolgozásának szükségességét még át kell gondolni, de támogatják a Bizottság azon szándékát, hogy Közös Szabályrendszert dolgozzon ki. Az Európai Parlament felhívta a Bizottságot, hogy a Szabályrendszert 2006 végéig készítse el. Felhívta arra is, hogy a tagállamok jogszabályaival és ítélkezési gyakorlatával kapcsolatban folytassanak további tájékozódást és hozzanak létre adatbankot, valamint dolgozzák ki a választható szerződési jogi szabályokat a biztosítási és a fogyasztói szerződések vonatkozásában.
A fejezeteket két csoportra oszthatjuk. Az első csoportba tartozó fejezetek - a többalanyúság a szerződésekben, a követelések engedményezése, a kötelezetti jogutódlás és a szerződés átruházása, a beszámítás és az elévülés - a kötelmek jogának nagyobb kérdéseivel foglalkoznak. Nem csupán a korábbi alapelvek kisebb hézagait töltik ki, hanem az Alapelvek mindhárom részét felölelő egységes kötet esetén szintén önálló fejezetekként jelentkeznének. A másik csoportba tartozó fejezetek - jogellenesség, feltételesség és a kamat tőkésítése - a korábbi Alapelvek viszonylag kisebb hiányait pótolják.
Az új fejezetekben szabályozott területek nemcsak a szerződési kötelmekre vonatkoznak, hanem általában a kötelmekre. Az a tény, hogy ennek a résznek a jelenős hányada inkább az általános kötelmi joggal foglalkozik, mint kifejezetten a szerződés útján keletkező kötelemmel, elgondolkodtatta a Bizottságot az anyag címét illetően. Végül az a döntés született, hogy megtartják az Európai szerződési Jogi Alapelvek címet, amellett, hogy az alapelvek közül több is alkalmazható a nem szerződéses kötelmekre és általános a megfogalmazása is.
A szerkezete a következő:
10. fejezet Többalanyúság
11. fejezet Követelések engedményezése
12. fejezet A kötelezetti jogutódlás: a szerződés átruházása
13. fejezet Beszámítás
14. fejezet Elévülés
15. fejezet Jogellenesség
16. fejezet Feltételesség
17. fejezet A kamat tőkésítése
A Bizottság nagymértékben merített az Európai Unió tagállamainak jogrendszereiből, anélkül azonban, hogy bármely jogrendszert kiindulópontnak tekintett volna, vagy annak jelentős hatást tulajdonított volna. A kutatás azt a célt szolgálta, hogy a jövőre nézve a legmegfelelőbb szabályokat dolgozzák ki, nem pedig azt, hogy érvényre juttassák az uralkodó irányzatokat vagy kompromisszumokat kössenek. Európán kívüli, jelentős nemzetközi megoldásokat szintén figyelembe vettek, amennyiben azt megfelelőnek ítélték. Ahogyan a korábbi kötetben, minden egyes fejezet számos szakaszt tartalmaz, amelyek közül egyesek a fejezeten belül elkülönült részekre tagolódnak. Minden egyes szakaszt kommentár követ, kitérve a szabály indokára, céljára, alkalmazására és más szabályokkal való kapcsolatára. Az adott szabály alkalmazását példákkal is magyarázzák. Végezetül utalás szerepel a felhasznált elsődleges forrásokra és annak rövid leírása, hogy az Európai Közösségek tagállamainak különböző jogrendszerei miként kezelik ezt a kérdést.
Valamennyi erőfeszítés arra irányult, hogy rövid és általános szabályokat fogalmazzanak meg, amelyeket könnyen megértenek nemcsak a jogászok, hanem ügyfeleik is. Az Alapelveket úgy alkották meg, hogy maximális rugalmasságot biztosítsanak és azokat alkalmazni lehessen az adott területen később bekövetkező jogi módosításokhoz igazodóan is. A Bizottság ennélfogva ellenállt annak a kísértésnek, hogy minden egyes részkérdésre nézve szabályt alkosson, ami nagyon részletes szabályozáshoz, specifikussághoz vezetett volna és akadálya lehetne a későbbi fejlődésnek. Ahogyan az kifejezésre jut az I-II. rész 1:106 §-ában is, az Alapelveket céljaikkal összhangban kell értelmezni és alakítani és azokat a kérdéseket, amelyek az Alapelvek alkalmazási körébe tartoznak, de kifejezett rendelkezések nem rendeznek, amennyire lehetséges, az Alapelvek alapjául szolgáló elvekkel összhangban kell megítélni. Ennek alapvető jelentősége van az Alapelvek alkotó jellegét tekintve.
A Bizottság legutóbb 2001 februárjában látta a szöveget, akkor megállapodtak a kiadás miatt szükséges változtatásokban. Ennélfogva az összehasonlító jellegű megjegyzések általában a 2000. december végi jogi állapotot tükrözik. Néhány hivatkozás aktualizálására sor került azóta, de arra nem nyílt lehetőség, hogy a nemzeti jogszabályokat illető főbb változásokat, illetve egyéb módosulásokat a szövegen átvezessék, mivel az nagyrészt az anyag újraírásával járna. Például a német BGB-t illetően is a régi szabályokra hivatkoznak, a 2002. január 1-jén hatályba lépett új kötelmi jogi szabályozási reform előtt hatályos rendelkezésekre. Ez a reform nem érinti az Alapelvek III. részében szereplő fejezetek többségét. Az elévülési szabályokat azonban teljes körűen felülvizsgálták. Az új német elévülési szabályok figyelembe vették a kommentárban és a 14. fejezethez fűzött megjegyzésekben említett nemzetközi irányzatokat és alapjaiban megfelelnek a jelenlegi Alapelvekben javasolt rendszernek (három éves, viszonylag rövid általános elévülési idő; a nyugvás szabályozása; a tíz, illetve harminc éves elévülési idő meghosszabbításának tilalma). Ugyanakkor számos részkérdésben vannak különbségek is. Érdemes utalni arra, hogy az Alapelveknek az elévüléssel foglalkozó fejezete (eredeti, kiadás előtti formájában) a német jogszabály-előkészítők rendelkezésére állt és a végső szabályozás kialakítása szempontjából jelentőséghez jutott.
A 13. fejezetben szabályozott területet sok jogrendszerben a latin compensatio kifejezésből származó elnevezéssel ismerik. A skót jogban például "compensation" a neve. Mivel azonban a "compensation" kifejezésnek más értelme van az angol nyelvben, egyértelműbbnek tűnt a "set-off" kifejezés használata. A tipikus alapkérdés, amely jogi megoldást kíván, a következő: amennyiben ,A’ követelhet 1000 eurót ,B’-től, ,B’ pedig 500 eurót ,A’-tól, akkor mindkét félnek teljesíteni kell vagy megoldható a kérdés azzal, hogy ,B’ 500 eurót fizet ,A’-nak, és ha igen, akkor miként? A 13. fejezet egyértelművé teszi, hogy a beszámítás alkalmazására mind ebben a helyzetben, mind más, kevésbé nyilvánvaló helyzetekben sor kerülhet, bizonyos korlátozásoktól függően. Az Alapelvek szerint a beszámítás joga a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolható (13:104 §). Ennek megfelelően, a fenti példában, amennyiben ,B’ azt kívánja, hogy egyszerűen 500 eurót kelljen ,A’ számára fizetnie, egy, a követelések beszámításáról szóló nyilatkozatot kell ,A’-nak küldenie. A 13:106 § értelmében a beszámítás a kötelezettséget az értesítéstől számítva - amennyiben a kötelezettségek azonos terjedelműek -, megszünteti. Lényeges hangsúlyozni, hogy az Alapelvek értelmében, több kontinentális jogrendszerrel szemben, a beszámítás nem visszaható erejű, hanem csak a jövőre nézve hatályos. Ez egyszerűbb és megnyugtatóbb megoldás, mint az, amely sok jogrendszerben jelenleg hatályos, azaz a visszaható hatályú beszámítás.
Ez a fejezet az időmúlásnak a teljesítéshez való jogra (a követelésekre) gyakorolt hatásával foglalkozik. A jogbiztonság és kiszámíthatóság érdekében az Alapelvek, az európai nemzeti jogrendszerekhez hasonlóan, meghatározza azokat az időtartamokat, amelyeknek leteltét követően ez érinti a jogokat is. Ugyanakkor az Alapelvek elismeri a rugalmasság szükségességét és azokat a nehézségeket, amelyekkel a felek bizonyos esetekben szembesülnek. Ennek megfelelően olyan szabályt is tartalmaz, amely szerint nyugszik annak a személynek az érdekében, akitől ésszerűen nem lehetett elvárni, hogy tudomása legyen a követelés fennállásáról. Olyan szabály is szerepel, amely méltányossági megfontolások alapján mondja ki az elévülés nyugvását, illetve az elévülési határidő lejártának elhalasztását.
A 14. fejezet szabályainak lényeges jellemzője, hogy az elévülés rendszere sokkal egyszerűbb, mint sok nemzeti jogrendszer hatályos szabályozása. Valamennyi követelésre nézve csak egyetlen elévülési időt állapít meg, kivéve a bírósági határozatban megállapított igényeket. Sok nemzeti jogrendszer tartalmazta napjainkig vagy tartalmazza ma is az elévülési határidők sokféleségét és így a határidő megállapításával kapcsolatos problémákat is.
Ez a fejezet alkalmazható valamennyi követelésre, ideértve a teljesítéshez fűződő, szerződésből eredő jogokat és a szerződés nem-teljesítéséből, továbbá más szerződésen kívül okozott károk megtérítéséből eredő kártérítési igényeket.
A 14. fejezet alapján az elévülés jogkövetkezménye az, hogy a kötelezett megtagadhatja a teljesítést. Ez az elévülés azonban nem szünteti meg automatikusan és teljes egészében valamennyi fennálló jogot és kötelezettséget. A kötelezettség fennmarad, még ha a kötelezett jogosult is a teljesítés megtagadására. Olyan nem teljes kötelezettségről van szó, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy ha a kötelezett teljesít, a teljesítés nem ajándék, illetve nem eredményez jogalap nélküli gazdagodást, hanem egy létező kötelezettség teljesítése. Ha a kötelezett nem hivatkozik az elévülésre, a követelés, amellyel kapcsolatban az elévülési határidő eltelt, beszámításra alkalmas (14:503 §).
Az Alapelvek szerint az általános elévülési határidő három év: ez vonatkozik minden igényre, kivéve, amelyeket bírósági ítélet vagy ezzel egyenértékű (pl. választottbírósági döntés) állapított meg, azok esetében az elévülési idő tíz év (14:201 - 14:202 §-ok). Ennek a rendszernek az egyszerűsége éles ellentétben áll a nemzeti jogrendszerek - sok helyen még jelenleg is hatályos - szabályozásának bonyolultságával, a különböző időtartamok sokféleségével. Lényeges utalni arra ugyanakkor, hogy az időtartam bizonyos esetekben meghosszabbítható, akár a helyzettől függően az elévülés nyugvásával, akár az elévülési határidő lejártának az adott helyzet megszűntétől számított egy évvel történő elhalasztásával. Az elévülési idő bizonyos esetekben újra elkezdődhet, például amennyiben a kötelezett elismeri az igényt.
Az elévülési idő újra kezdődik, amikor a kötelezett teljesít, illetve kártérítési igény esetén az igény érvényesítésére irányuló cselekmény időpontjával. Bírósági ítéletben megállapított igény esetén az elévülés akkor kezdődik, amikor az ítélet jogerőssé válik. Amennyiben a kötelezett folyamatos teljesítésre, illetve valamely magatartástól való tartózkodásra köteles, az elévülés a kötelezettség megszegésével elkezdődik (14:203 §).
Az elévülési idő nyugszik, amíg a jogosult nem ismerte és ésszerűen nem is ismerhette a kötelezett személyét, illetve a követelés alapjául szolgáló tényeket, továbbá mialatt az igény érvényesítésével kapcsolatos bírósági vagy ezzel egyenértékű eljárás folyik.
Vannak olyan helyzetek is, amikor az Alapelvek szerint az elévülési határidő lejárta meghosszabbodik. Az egyik az, amikor a felek a követelésről vagy annak körülményeiről tárgyalásokba bocsátkoznak. Ebben az esetben az elévülési határidő csak a tárgyalás keretében történő utolsó közleményt követő egy év után jár le. A határidő lejártának elhalasztására vonatkozó szabályok eltérően működnek mint a nyugvás szabályai. A nyugvás mindig a határidő meghosszabbítását eredményezi, de az akadály megszűnésétől számítva nem biztosít a jogosult számára minimális időtartamot az eljárásra. Az elévülési határidő lejártának elhalasztása egyáltalán nem jár a határidő meghosszabbításával, ha például a felek tárgyalásai az első évben befejeződnek. Másrészt ugyanakkor ez a szabály a jogosult számára mindig biztosít az akadály megszűnésétől egy évet arra, hogy fellépjen.
A jogbiztonság érdekében a 14:307 § kimondja, hogy az elévülési idő sem nyugvással, sem halasztással nem hosszabbítható meg tíz évet meghaladó időtartamra, illetve személyi sérülés esetén harminc évet meghaladó időtartamra. Ez nem alkalmazható a bírósági eljárás alatti nyugvásra.
A 14:601 § értelmében a kötelemmel érintett felek az elévülés feltételeit megállapodással módosíthatják, de nem állapodhatnak meg egy évnél rövidebb, illetve harminc évnél hosszabb elévülési időben. Az elévülési feltételek módosítása és az alapul szolgáló kötelezettség tartalmának és határainak megállapítása között ugyanakkor különbséget kell tenni. A 14:601 § nem akadálya annak, hogy a felek rövidebb vagy hosszabb időre vállaljanak kötelezettséget, ahogyan az számukra megfelelő.
Ez a fejezet a jogellenességnek a szerződésekre gyakorolt hatásával foglalkozik. Különbséget tesz azok között a szerződések között, amelyek az Európai Unió tagállamainak jogrendszereiben elismert alapvető elvekbe ütköznek és azon szerződések között, amelyek kevésbé alapvető szabályokat sértenek meg.
Semmis a szerződés annyiban, amennyiben az Európai Unió tagállamainak jogrendszereiben elismert alapvető elvekbe ütközik (15:101 §). A leánykereskedelemről szóló szerződés például semmis lenne az Alapelvek értelmében.
Azok a szerződések, amelyek más kötelező szabályokat sértenek meg, eltérő mértékben lehetnek jogellenesek, attól függően, hogy mennyiben kifogásolhatóak a jogellenesség alapján. Vannak olyanok, amelyek nagymértékben és nyilvánvalóan jogellenesek és olyan jellegűek, hogy az ésszerűség alapján nem fűződhet hozzájuk joghatás. Vannak azonban olyanok is, amelyek technikai jellegű szabályt sértenek meg. Ilyen esetben magából a szabályból következően a jogellenes szerződés érvényessége fennmaradhat, ennek szankciója a bírság. Az azonban nem lenne megfelelő, ha az Alapelvek biztosítanák az automatikus érintetlenséget. Ehelyett a 15:102 § kimondja, hogy ha a megsértett szabály kifejezetten megjelöli, hogy a jogsértés milyen jogkövetkezménnyel jár, akkor ezt a következményt kell alkalmazni. Ennélfogva például, ha a kötelező szabály kimondja, hogy az egyes rendelkezéseket megsértő szerződések érvényesíthetőek, de nem a fogyasztókkal szemben, akkor ezt a jogkövetkezményt kell alkalmazni. Amennyiben a megsértett szabály nem jelöli meg kifejezetten a jogsértő szerződés következményeit, ahogyan az gyakran történik, az Alapelvek rugalmas megoldást követnek, az ügyben eljáró bíróságra, illetve más igazságszolgáltatási szervre hagyva azt, hogy az Alapelvekben szereplő iránymutatásokra tekintettel a szerződés teljes vagy részleges érvénytelenné nyilvánítását tartják-e megfelelőnek és a jogsértéssel arányosnak. Ennek során figyelembe kell venni a megsértett szabály célját; azt a személyi kört, amelyek védelmére a szabály szolgál; a megsértett szabály szerint megállapítható szankciókat; a jogsértés szándékosságát; a jogsértés komolyságát; valamint a jogsértés és a szerződés közötti kapcsolat közvetlen összefüggését. ■
JEGYZETEK
1 Principles of European Contract Law, Parts I and II prepared by the Commission on European Contract Law, edited by Ole Lando and Hugh Beale, xlvii+561 pp. ISBN 90-411-1305-3, The Hague London Boston,. distributed by Order Department, Kluwer Law International Distribution Centre, PO Box, 300, AH Dordrecht The Netherlands, e-mail: sales@kli.wkap.nl
2 Principles of European Contract Law, Part III prepared by the Commission on European Contract Law, edited by Ole Lando, Eric Clive, André Prüm and Reinhard Zimmermann, xxxv+291 pp. ISBN 90-411-1961-2, The Hague London Boston,. distributed by Order Department, Kluwer Law International Distribution Centre, PO Box, 300, AH Dordrecht The Netherlands, e-mail: sales@kli.wkap.nl
3 Lásd 1989. május 26-i Határozat, OJEC No. C 158/401 of 26 June 1989. és 1994. május 6-i Határozat, OJEC No. C 205 (519) of 25 July 1994.
4 15 and 16 October 1999, Conclusion 39.
5 Közlemény a Bizottság részéről a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez az Európai Szerződési Jog tárgyában July 2001, COM (2001) 398, C5 - 0471/2001, Official Journal C 255, 13. 9. 2001 p. 1.
6 Az érdekeltek intézmények, szövetségek, szervezetek vagy magánszemélyek, akik a kérdésben érintettek.
7 Lásd M. Lehne Jelentését, A5-0384/2001
8 15 November 2001. 2011/2187(COS))
9 COM (2003) 68 final, 12.2 2003, Official Journal C 063, 15. 03. 2003 p. 1-44.
10 a Tanács Határozata "Egy egységesebb európai szerződési jogról" Official Journal C 246/01 14. 10. 2003 p. 1-2.
11 A következő bemutatás alapja a Principles of European Contract Law Part III. c. könyv xv-xxxii oldalain található "Bevezetés és a 10-17. fejezetek áttekintése" c. fejezet. Köszönettel tartozom szerzőtársaimnak, professzor Eric Clive-nak, André Prüm-nek és Reinhard Zimmermann-nak, hogy munkájukkal ehhez hozzájárultak.
Lábjegyzetek:
[1] Ole Lando, az Európai Szerződési Jogi Bizottság elnöke fordította: Dr. Szeibert Orsolya, egyetemi adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
Visszaugrás
