https://doi.org/10.51784/FI.2023.2-4.1
Történelem és magyar szakon kezdett, majd az ELTE jogi diploma és szakvizsga megszerzését követően ügyvédként tevékenykedett. Ezt követően országgyűlési képviselő, szóvivő, majd 2015-től a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, 2018-tól a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, 2020-tól a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára - 2022-től deregulációért felelős kormánybiztos -, 2023. augusztus 1-jétől pedig az Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: IM) minisztereként köszönthetjük. Pályája során adott interjúkból sokszor hangoztatta, hogy kiemelten fontosnak tartja, hogy bármihez is fogjon az ember, ott bizony szilárd elvekre van szükség. Miniszterként milyen főbb elveket említene meg, amelyek véleménye szerint elengedhetetlenek az IM vezetése szempontjából?
Kevés nagyobb megtiszteltetés lehet egy a jog világához kötődő, a jog területén hosszú évek óta dolgozó ember számára, mint Deák Ferenc székét elfoglalni. Amikor a miniszterelnök felkért a tisztség betöltésére, az volt a kérésem, hogy egy hagyományos, letisztult igazságügyi tárcát vezethessek, olyat, amelyet egykor Deák Ferenc is vezetett. A kérésemet figyelembe véve, ennek a struktúrájáról természetesen a miniszterelnök döntött.
Deák Ferenc elvi alapjai kiemelten fontosak számomra. Bár miniszterségének ideje rövid volt, munkásságán keresztül mégis olyan elvi alapokat hagyott hátra, amelyek a mai napig érvényesek tudtak maradni. Ilyen a nemzeti szuverenitás vagy akár a jogbiztonság témája is.
Éppen ezért, a minisztérium fókuszába Magyarország jogi szuverenitásának védelme került. Egy olyan időszakban vagyunk, amikor különösen fontos, hogy az Európai Unión belül a nemzeti hatáskörbe tartozó területek megmaradjanak, és ne egy európai birodalomban gondolkozzunk, hanem továbbra is azonos jogokkal rendelkező nemzetállamok egységes szövetségéről beszéljünk.
A másik fontos téma az ítélkezési gyakorlat áttekintése. A jogszolgáltatásnak mindig az emberek szempontjait kell a legfontosabbnak tartania. Fontos, hogy a bíróság függetlenségének megőrzése mellett tovább fejlődjön a gyors és hatékony igazságszolgáltatás, úgy, hogy az emberek számára egy világos joggyakorlat alakuljon ki. Vissza kell hoznunk az emberek jogba vetett hitét. Átláthatóvá kell tennünk a jogalkalmazást és meg kell erősítenünk a jogbiztonságot.
Miniszter úr hogyan vélekedik a jogalkotás és a joggyakorlat egymáshoz való viszonyáról?
Követni kell az általunk hozott törvények nyomán született ítéleteket, s nem tartom ördögtől valónak azt sem, ha azokkal kapcsolatban véleményt fogalmazunk meg. Fontosnak tartom a bíróságok függetlenségét is, ugyanakkor legalább annyira azt, hogy a jogalkotói szándék érvényesül-e a bírósági gyakorlatban. Ha az volt a cél, hogy bizonyos területen jobb legyen az emberek élete, nem mindegy, hogy sikerült-e elérni, nem csúszott-e valahol félre a dolog. Hiába van meg sokszor a jobbító szándék, ha a joggyakorlatban a jogalkotó célja nem jelenik meg, akkor meg kell vizsgálni a rendszert, és ha szükséges, ki kell javítani. Bizonyos határokat nem szabad átlépni, nem is tesszük majd, viszont az érintettekkel való párbeszédre szükség van.
Szemléletváltásra van szükség. Átlátható és következetes jogalkotást kell kialakítani. Jogászként tudom, hogy vannak olyan területek, ahol a szakemberek tudják meghozni a legjobb döntéseket. Politikusként viszont feltett szándékom, hogy az emberek mindennapjait befolyásoló jogi kérdésekről ne csak jogászok beszélgessenek egymás közt, vegyük
- 5/6 -
figyelembe azt is, hogy maguk az érintettek mit szeretnének. Erősíteni kell a társadalmi biztonságérzetet a bíróságokkal kapcsolatban, adott esetben ki kell kérni az emberek véleményét.
Röviden összefoglalva úgy tudom meghatározni a céljainkat, hogy meg kell őriznünk jogi szuverenitásunkat és átlátható, következetes joggyakorlatot kell kialakítani.
Hogyan vélekedik Magyarország szuverenitásának kérdése kapcsán? Gondolok itt az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatát illetően a szerepek megosztására, illetve az uniós jogszabályok nyomásgyakorlásának hatására.
Egy olyan időszakban vagyunk, amikor a világ átalakul. Új törésvonalak jönnek létre, miközben háborúk zajlanak. Egy célunk lehet: kitartani a nemzet érdekei mellett. Nagyon erős az a törekvés, hogy a magyarok kezéből kivegyék az önrendelkezés jogát, és Európa egy olyan birodalommá váljon, ahol a nemzetállamok helyébe egy Európai Egyesült Államok lép. Ezt nem hagyhatjuk, hiszen ez hosszú távon óriási károkat okozhat Magyarországnak. Beleolvadnánk egy olyan masszába, amely nyelvünket, kultúránkat és ezeréves történelmünket tenné pár évtized alatt semmissé. Éppen ezért, szuverenitásunk megőrzése talán az egyik legfontosabb feladattá vált Magyarországon, ezt példázza a legutóbb elfogadott alaptörvény-módosítás.
A törvénymódosítás sorsfordító jelentőségű, hiszen a legutóbbi választásokat követően már bebizonyosodott, hogy egyes nemzetközi erők arra törekszenek, hogy beavatkozzanak a magyar választások eredményébe, és ezzel befolyást szerezzenek Magyarországon. Alkotmányos önazonosságunknak a megőrzése kiemelt feladat és komoly próbatétel is. Évek óta történnek kísérletek arra, hogy ezt az önazonosságot egyes személyek és szervezetek megsemmisítsék, átalakítsák és külföldről befolyást gyakoroljanak Magyarországra. Ez ellen fel kell lépni, ezért született a törvénymódosítás. Le kell zárnunk minden olyan jogi kiskaput, amely lehetőséget ad arra, hogy külföldről beavatkozzanak hazánk belügyeibe.
2024. január ■
Visszaugrás