Korunkban a közlekedési balesetek számszerű gyakorisága és ezzel párhuzamosan a közlekedési bűncselekmények elkövetésének magas aránya az ismertté vált bűncselekmények körében - tömegproblémává vált. A közfelfogás a súlyos eredménnyel járó bűncselekmények elkövetőivel szemben súlyos büntetések alkalmazását igényli, ugyanakkor az önmagában "csak" veszélyhelyzetet teremtő magatartást vagy egyáltalán nem tartja büntetendőnek, vagy legfeljebb csekély mértékű elmarasztalást ismer el szükségszerűnek. A kriminálpolitika ugyan teljes mértékben nem függetlenítheti magát a közvélekedéstől, de természetesen a jogalkalmazás számára az nem lehet meghatározó egy-egy konkrét esemény megítélésénél, miután a büntetőjogi jogkövetkezményeknek a bekövetkezett eredmény súlyához való igazítása elsősorban a kodifikáció feladata. A büntetőjogi szabályok helyes alkalmazása viszont már igenis a konkrét ügyben eljáró hatóságoktól elvárt követelmény, az pedig természetes, hogy azok nem hagyhatják figyelmen kívül a bűncselekmény elkövetésével okozott következmény súlyosságát sem, egyéb más körülmények figyelembevétele és mérlegelése mellett. Viszont önmagában és kizárólag a jogsértő cselekmény eredménye nem lehet determináns a felelősség megállapításakor. Az eredményfelelősség és az objektív felelősség "édestestvérek"! (Elsősorban az angolszász jogrendszerekben érvényesül az objektív felelősség elve - különösen a kisebb súlyú normasértések elbírálása során.) A kauzalitás vizsgálata vagy a szubjektív oldal elemzésének elhanyagolása megalapozatlanná teszi a felelősség deklarálását. Például a tényleges egyéni képességek alapos vizsgálata nélkül az in dubio pro reo elvének alkalmazásával gyakorta még a legsúlyosabb eredményt sem lehet felróni a balesetet okozónak.
A vegyes bűnösségű bűncselekmények, s ilyenek a közlekedési deliktumok is, szinte "tálcán kínálják" az objektív felelősség megállapíthatóságát, ezért az alábbiakban sorra vesszük mindazon tényállási elemeket, amelyek elemzése elől nem lehet kitérni ahhoz, hogy a jogalkalmazás során ezt a veszélyt elkerüljük. Nagyon leegyszerűsítve: a fejéről a talpára kell állítani (esetenként visszaállítani!) a gondolkodást, azaz nem a bűncselekmény eredményéből kell visszakövetkeztetni a felelősségre, majd azután a bűnösségre, hanem az eredményhez vezető úton kell végigmenni a szabályszegéstől, a felróhatóságon át a hátrányos következményig.
A közlekedési bűncselekmények egyik ismert sajátossága, hogy leggyakrabban gondatlan bűnösséggel valósulnak meg, ugyanakkor jellemzőjük a veszélyeztető jelleg, amely a keretdiszpozíciót kitöltő valamely közlekedési szabály megszegésével áll összefüggésben. A veszélyeztetési tényállások esetében a törvény olyan állapot bekövetkezését kívánja meg, amely már valószínűsíti egy hátrányos helyzet bekövetkezését. E diszpozíciók esetében az elkövetési magatartás eredményeként ez a hátrányos helyzet valamely káros eredmény közelebbi vagy távolabbi, de mindenesetre nagyon valószínű bekövetkezésére utal. A jogalkalmazás során a bűnösséget mind a szabályszegést, mind pedig a veszélyhelyzetet illetően különösen csak akkor vizsgálják, ha a cselekmény további hátrányos következménnyel járt, a ténylegesen bekövetkezett súlyosabb eredmény -súlyos testi sértés, halál stb. - történt. Ugyanakkor meghatározó a veszélyeztetésre irányuló cselekménynél a bűnösség, mivel egy közlekedési bűncselekmény ennek függvényében lesz szándékosnak vagy gondatlannak minősíthető.
Ebből következően a bűnösség két alakzata közül a sértő eredmény tekintetében egyedül és kizárólag a gondatlanság foghat helyt, mivel a szándékos bűnösség esetén a Btk. XII. Fejezet valamelyik bűncselekményi törvényi tényállása (súlyos testi sértés, illetve testi sértés két minősített esete - maradandó fogyatékosság, ill. súlyos egészségromlás okozása, emberölés stb.) - valósul meg.
A hatályos Btk. hét közlekedési bűncselekmény törvényi tényállását tartalmazza, amelyek közül csupán a cserbenhagyás vétségénél (Btk. 190. §) nem található ilyen, az előzőekben említett súlyosabb eredmény, míg a közúti baleset okozása vétségének alapesete (Btk. 187. §) a közvetlen veszély okozásán túl sértő eredményt - súlyos testi sértést - tartalmaz. [A közvetlen veszély, illetve a könnyű testi sértés okozása az egyes szabálysértésekről szóló 219/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 46. §-ban meghatározott közúti közlekedési szabály megszegése szabálysértés megállapítását teszi lehetővé.] A többi törvényi tényállás - több lépcsős -minősített eseteiben különböző sértő eredmények jelennek meg, ám ebben már a közúti baleset okozása sem kivétel, amelynél a maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás, illetve a tömegszerencsétlenség jelenti az első lépcsőfokot. A közúti baleset okozása alapeseténél [187. § (1) bek.] a sértő eredményre, a súlyos testi sértés okozására is csak a tettes gondatlansága terjedhet ki, mivel amennyiben akár a szándékosság enyhébb alakzata, az eshetőleges szándék, az eredmény tekintetében fennforog, a cselekmény a súlyos testi sértés bűntettét teszi megállapíthatóvá [170. § (2) bek.].
A fentiekből egyértelműen következik, hogy a vegyes bűnösség szabályozása (Btk. 15. §) a közlekedési bűncselekmények körében kiemelkedő jelentőséggel bír. A következőkben elsősorban a jogalkalmazás szempontjából vizsgáljuk meg az említett törvényhely érvényesülését, de ugyanakkor megkerülhetetlen annak dogmatikai oldalról való megközelítése.
Az elméleti kérdésekre adandó válaszok tekintetében jelentős segítséget jelen Nagy Ferenc professzor elmúlt évben megjelent egyik tanulmánya, amelynek az elején azonnal a Btk. 15. §-sal kapcsolatos alapvető fogalmakat tisztázza.1 Nem titkoltan ez a tanulmány inspirálta az alább írtakat, mivel a jogalkalmazási gyakorlatban többször felmerült (és sajnos azzal gyakorta találkozunk mai napig is!) az eredményfelelősség kérdése, amely - látszólag - megkönnyítette a felelősségre vonást, a marasztaló ítélet meghozatalát. Így például, miután az ügyben első fokon eljáró bíróság megállapította - kétséget kizáró módon - a vádlott közlekedési szabályszegését, a határozat indokolásában formálisan ugyan utalt is a bekövetkezett eredménnyel való okozati összefüggésre, azonban csak a másodfokú, illetve a felülvizsgálati eljárás során fordított gondot a bíróság a kauzalitás alapos vizsgálatára, majd állapította meg a szabályszegés és a bekövetkezett eredmény közti okozati kapcsolat hiányát (BH 2004. 48., BH 2004. 98.)
A hazai jogelmélet és nem különben a jogalkalmazás általában egységes a súlyosabb bűnösségi alakzat, a szándékosság megítélésében, de ez már közel sem állítható a gondatlanságot illetően - különösen annak két formája közti differenciálás vonatkozásában -, s legkevésbé a vegyes bűnösség tekintetében, elsősorban a jogalkalmazási gyakorlatban. Ennek egyik következménye az ítéletekben még mindig tapasztalható - kimondatlanul - tárgyi felelősség megállapítása. Anélkül, hogy erre vonatkozóan felmentést adnánk a jogalkalmazóknak, mégis mentséget jelent számukra a korábban hatályos büntetőtörvény szemléletének továbbélése.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
