https://doi.org/10.59851/imr.14.1.13
A sajtószabadság a modern alkotmányos demokráciák egyik sarokköve, és nemcsak egyéni jogként, hanem a demokratikus nyilvánosság szerkezeti feltételeként is értelmezhető. Ezért a médiajogi gondolkodás középpontjában hosszú ideje az a kérdés áll, miként biztosítható e szabadság védelme egy olyan társadalmi környezetben, amelyben az információáramlás csatornái, szabályozási keretei és gazdasági feltételei folyamatosan változnak. Koltay András kötete e komplex összefüggésrendszert tárja fel átfogó és elméletileg megalapozott módon, miközben érzékenyen reagál a kortárs kihívásokra, legyen szó a digitális platformok szerepéről, a mesterséges intelligencia térnyeréséről vagy a demokratikus nyilvánosság strukturális átalakulásáról.
A kötet tárgyalja a sajtó- és a szólásszabadság jogi és társadalmi dimenzióit, és nagy hangsúlyt fektet e szabadságok elméleti megalapozására, történeti fejlődésük bemutatására, valamint a jelenkori szabályozási kihívások alapos vizsgálatára. Koltay részletesen bemutatja a szólásszabadság klasszikus igazolási elveit, különösen a szabad eszmecserében megnyilvánuló igazságkeresés eszméjét, a demokratikus döntéshozatal előfeltételét képező közéleti viták előmozdítását, valamint az egyéni önkifejezés és önmegvalósítás alapvető értékét. Hangsúlyozza, hogy ezek az igazolási szempontok a modern alkotmányos demokráciák keretei között egységet alkotnak, ugyanakkor kiegészülnek a médiajog területén érvényesülő speciális megfontolásokkal. Ez utóbbiak közül kiemelkedik az a követelmény, hogy a tömegtájékoztatás szabadságának védelme közérdeket szolgál, hiszen a sajtó a demokratikus nyilvánosság egyik legmeghatározóbb szereplője. E megállapítást megerősítendő Koltay hivatkozik Potter Stewart amerikai bíró gondolatára, amely szerint a sajtó sajátos helyzetben van, hiszen nevesített alkotmányos jog által védett piaci tevékenységet végez. E védelem jelentősége abban áll, hogy biztosítja a demokratikus nyilvánosság működőképességét, ami nélkül a politikai közösség tagjai nem rendelkeznének megfelelő információval a közügyekben való eligazodáshoz. A könyv egyik központi üzenete az, hogy a sajtószabadság és a demokratikus kormányzás szorosan összefügg: a politikai hatalom legitim működéséhez szükséges, hogy a polgárok tájékozottak legyenek, a közéleti vitákban aktívan részt vehessenek, és e tájékozottság biztosításában a sajtónak kiemelkedően fontos szerep jut. Ennek megfelelően sajtószabadság nélkül nem beszélhetünk valódi demokratikus kormányzásról.
Koltay az 5. fejezetben kifejti, hogy a média által közvetített beszéd hatása messze túlmutathat az egyéni véleménynyilvánítás hatókörén, ugyanis a sajtó képes felerősíteni bizonyos
- 202/203 -
szélsőséges vagy jogsértő nézeteket, amelyek így a nyilvánosságban nagyobb társadalmi kárt okozhatnak. Ennek fényében Koltay indokoltnak tartja, hogy a jog egyértelműen meghatározza a sajtószabadság korlátait, például a rágalmazás vagy a gyűlöletbeszéd tilalmát. A könyv hangsúlyozza, hogy az ideális szabályozásnak egyszerre kell biztosítania a sajtó védelmét az állami beavatkozással szemben és szükség esetén korlátoznia azt ott, ahol mások jogai vagy a közérdek védelme megköveteli. Ez az egyensúly nem statikus, hanem folyamatos újragondolásra szorul, különösen az új technológiák és médiaformák megjelenésével összefüggésben - az egészséges demokráciákban kialakult kompromisszumos megközelítés alapvetően ezt a kényes egyensúlyt igyekszik fenntartani.
Ezzel párhuzamosan Koltay kritikát fogalmaz meg a sajtószabadság "túlzó jogiasításával" szemben, és hangsúlyozza, hogy a sajtó működésének megfeleltetése a közjó szempontjainak elsősorban nem közvetlen állami beavatkozás révén érhető el, hanem megfelelő intézményi környezet kialakításával, valamint a szakma önszabályozási mechanizmusainak megerősítésével. A média társadalmi felelőssége sokkal inkább morális elvárás, ezért álláspontja szerint a demokratikus nyilvánosság minőségének javítása nem a sajtószabadság jogi korlátozásával vagy állami kontrolljának kiterjesztésével, hanem olyan ösztönző környezet megteremtésével érhető el, amely elősegíti a média felelős működését, ugyanakkor nem veszélyezteti annak alapvető szabadságjogait.
Az európai jogi és társadalmi környezetben széles körű egyetértés alakult ki arról, hogy a média nemcsak magánvállalkozásként működő gazdasági szereplő, hanem társadalmi felelősséggel is bír. Ennek megfelelően az államok alkotmányos védelemben részesítik a sajtót, amiért cserébe elvárható, hogy az ellássa közéleti funkcióit, így például elősegítse a közérdekű információkhoz való hozzáférést, teret biztosítson a nyilvános vitáknak, valamint közreműködjön a társadalmi valóság feltárásában. Ez a felfogás egyfajta "társadalmi szerződésként" fogható fel, amelynek értelmében a sajtószabadság nem önmagáért való jog, hanem eszköz a demokratikus nyilvánosság fenntartásához. Így a média működésével kapcsolatban morális elvárásként jelenik meg a felelős tájékoztatás követelménye.
Azonban Koltay rámutat arra, hogy e társadalmi felelősség jogi kikényszeríthetősége erősen korlátozott, hiszen a sajtószabadság jogi fogalma nem tartalmazza explicit módon a "közéleti tájékoztatás kötelezettségét". Ennek következtében a bíróságok előtt nem számon kérhető, hogy egy adott médium teljesíti-e a társadalom által elvárt közszolgálati funkcióját. Nem lenne reális jogi kötelezettséget előírni minden sajtóterméknek arra vonatkozóan, hogy közéleti témákkal foglalkozzon - hiszen egy szórakoztató vagy bulvármagazin esetében például teljes mértékben életszerűtlen lenne elvárni a részletes politikai tudósítást. Koltay álláspontja szerint ezért szükséges a jogi és a morális megközelítés világos elválasztása. Ha a hatóságok jogi úton igyekeznének számon kérni a média "társadalmi felelősségét" (például annak mérlegelésével, hogy egy lap megfelelő arányban számol-e be politikai hírekről), az a gyakorlatban inkább korlátozná a sajtószabadságot, semmint előmozdítaná a demokratikus közérdeket. Koltay végkövetkeztetése az, hogy bár a média társadalmi felelősségének gondolata erkölcsi szempontból jelentős - és gyakran megjelenik (alkotmány)bírósági érvelésekben is -, annak tényleges jogi kikényszeríthetősége csupán korlátozott mértékben, meghatározott területeken, például a műsorszolgáltatókra vonatkozó kiegyensúlyozottsági követelmények formájában valósulhat meg.
A sajtónak tehát - néhány kivételes esetet leszámítva - jogilag nem kötelessége a közéleti viták előmozdítása, ezért akár nyíltan elfogult is lehet vagy figyelmen kívül hagyhat fontos
- 203/204 -
társadalmi kérdéseket anélkül, hogy azzal jogsértést követne el. Ez a megállapítás jól érzékelteti a sajtószabadság sajátos kettősségét: egyrészt negatív értelemben védi a sajtót az állami beavatkozással szemben, másrészt pozitív értelemben azt igyekszik előmozdítani, hogy a demokratikus államok - különösen az európai modell szerint - hatékony eszközökkel védelmezzék a sajtó sokszínűségét és a tájékoztatás szabadságát. Koltay kiemeli, hogy az európai megközelítés e tekintetben eltér az Egyesült Államokétól, hiszen míg az amerikai hagyomány alapvetően a sajtó és az állam közötti konfliktusra összpontosít, addig Európában az állam nemcsak potenciális korlátozóként jelenik meg, hanem feladatot is vállal a pluralizmus és az információhoz való hozzáférés feltételeinek biztosításában. Ez a pozitív állami kötelezettség azonban csupán általánosan megfogalmazott elvként jelenik meg, és nem jár konkrét, szigorúan kikényszeríthető jogi kötelezettségekkel. A gyakorlatban az egyes tagállamok szabadon választhatják meg azokat az eszközöket, amelyekkel elősegítik a médiapluralizmus érvényesülését - legyen szó például közszolgálati médiumok fenntartásáról vagy a médiapiac koncentrációjának korlátozásáról. Mindazonáltal a jogrend csak korlátozott mértékben képes kikényszeríteni a média társadalmi felelősségvállalását.
Kissé előrevetítve a könyv végkövetkeztetését, Koltay szerint a sajtószabadság jövője nemcsak a jogi keretek módosításán vagy új szabályozások bevezetésén múlik, hanem azon is, hogy a társadalom és a piaci szereplők milyen módon alkalmazkodnak az új digitális kihívásokhoz. A média fenntarthatósága és a piaci verseny közötti egyensúly megtalálása elengedhetetlen feltétele annak, hogy az újságírás továbbra is betölthesse demokratikus funkcióját a 21. században. Az újságírás és a tömegtájékoztatás az elmúlt két évtizedben drámai átalakuláson ment keresztül a digitalizáció hatására. Koltay részletesen foglalkozik azzal, hogy az internetes kommunikáció miként tágította ki a nyilvánosság kereteit, ugyanakkor hogyan ingatta meg a hagyományos média pozícióit. Kezdetben sokan az információhoz való hozzáférés demokratizálódását, a kapuőrök (hagyományos kiadók, szerkesztők) háttérbe szorulását és a szólásszabadság kiteljesedését várták az online médiától. Ezek a remények részben valóra váltak: ma bárki lehet tartalom-előállító, a közösségi média platformjai és a blogok révén az állampolgári újságírás is teret nyert. Ennek pozitív hozadéka, hogy a nyilvános véleményáramlás sokszínűbbé vált, a korábban marginális csoportok is hangot kaphatnak.
Ugyanakkor mára kirajzolódtak az online nyilvánosság árnyoldalai is. A hagyományos sajtó gazdasági megrendülésével visszaszorult a hiteles, alapos újságírás és a tényfeltáró riporteri munka, helyét gyakran a gyors, clickbait jellegű, szenzációhajhász tartalmak vették át. Ez a környezet kedvez a dezinformáció terjedésének és hozzájárul ahhoz, hogy a politikai közbeszéd sokszor "vásári komédiává" silányuljon. Koltay kiemeli: ami kezdetben a nyilvánosság demokratizálását ígérte, az bizonyos szempontból a közbeszéd lezülléséhez is vezetett, mivel a minőség helyett a mennyiség és a szenzáció vált meghatározóvá az online térben. A közösségi média logikája az azonnaliságot és a folyamatos figyelemlekötést díjazza, ezért a higgadt, ellenőrzött tényeken alapuló újságírás versenyhátrányba került a hangzatos, megosztó tartalmakkal szemben.
A hagyományos média üzleti modellje is válságba jutott az online platformok térnyerésével. A nyomtatott sajtó reklámbevételeinek jelentős része átáramlott a globális technológiai óriásokhoz (például a Google-hoz és a Metához), miközben az újságok és a televíziók közönsége fragmentálódott. Koltay rámutat, hogy az online platformok piaca valójában jóval koncentráltabb, mint a sokszor monopolizálással vádolt hagyományos médiáé, az online hirdetési modell
- 204/205 -
lényege pedig a targetált reklám, amely a felhasználói profilok tömeges adatgyűjtésére és a figyelem maximalizálására épül. Ezt a figyelemgazdaságot az algoritmusok úgy szolgálják, hogy a profit maximalizálása érdekében az elköteleződést (másképpen bevonódást - engagement) növelő tartalmakat priorizálják a sokszínű közérdekű információkkal vagy a független, minőségi újságírással szemben, ami aláássa a pluralizmust és torzíthatja a közvéleményt. Más szóval a platformok gazdasági torzításai - az üzleti érdekeket követő algoritmusok - akaratlanul is a bulvárjellegű, polarizáló tartalmaknak kedveznek, miközben a közéleti tényújságírás háttérbe szorulhat. Ez komoly veszélyt jelent az újságírás függetlenségére és minőségére az online térben.
A platformok a legutóbbi időkig szinte teljes mértékben háríthatták az ezzel kapcsolatos felelősségüket, de ez újabban az Európai Unió széles körű jogalkotási aktivitásával kezd megváltozni. Ugyanakkor az Európai Unió válasza az online beszéd kihívásaira továbbra is az, hogy a tartalomszűrés feladatát a platformokat üzemeltető magáncégekre bízza. Mivel a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA)[1] nem magukat a "beszélőket" (felhasználókat) célozza, hanem a platformok feladatává teszi, hogy bizonyos tartalmakat eltávolítsanak vagy letiltsanak, az Európai Unió lényegében "kiszervezte" a közügyek feletti kontrollt a magánszférába: a Facebook, a Google és társaik saját moderációs rendszerük révén gyakorolnak speciális "jogköröket" arra vonatkozóan, hogy mi maradhat fenn a nyilvános térben. Koltay szerint ez egyfelől érthető megoldás a tartalomáradat miatt (emberi erővel lehetetlen minden posztot előzetesen ellenőrizni), másfelől aggályokat is felvet. A magánszabályozás veszélye abban áll, hogy az óriásplatformok üzleti alapon, automatizáltan döntenek a beszédszabadság kérdéseiben, ami átláthatósági és elszámoltathatósági problémákat szül.
A könyv utal arra, hogy amikor az állam kikényszeríti a platformok moderálását, az a vállalatokat túlzottan óvatossá teheti, és a jogi kockázatoktól tartva inkább letiltanak olyan tartalmakat is, amelyek jogellenessége nem egyértelműen meghatározható, így legitim vélemények is eltűnhetnek a nyilvánosságból. Koltay kritikusan elemzi e jelenséget, kiemelve a jogállamiság és az alapjogi kontroll szempontjait: ha a szólásszabadság korlátozása kikerül a bíróságok hatóköréből és profitvezérelt magánszereplőkre bízzák, az hosszú távon alááshatja a szabad véleménynyilvánítás garanciáit. Az utóbbi években közeledni látszik a platformok szabályozása a média szabályozásához. A DSA például olyan átláthatósági követelményeket ír elő az online platformok számára, amelyek nagyon hasonlítanak a hagyományos médiaszolgáltatókat terhelő, a tulajdonosi viszonyokra vonatkozó szabályozáshoz, a tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai rendelet[2] egyes részei pedig a médiapluralizmust próbálják garantálni az online térben azzal, hogy igyekeznek megvédeni a médiaszolgáltatókat az óriásplatformok visszaéléseivel szemben. Mindez arra utal, hogy az online platformok és a hagyományos média funkcionálisan egyre közelebb kerül egymáshoz: mindkettő jelentős hatással van a nyilvános véleményformálásra, így a társadalom elvárásai (és immár részben a jogi normák is) egyre inkább hasonló felelősséget telepítenek rájuk. Ennek ellenére Koltay óvatosságra int az azonos kezelés kapcsán: a platformok és
- 205/206 -
a sajtó különbségei (például a tartalom feletti szerkesztői kontroll mértéke) miatt még korainak tartja, hogy az online óriásokat egyszerűen médiaként definiáljuk. A könyv azonban egyértelművé teszi, hogy ma már nem lehet kihagyni az online platformok jelenségét a sajtószabadság diskurzusából - a digitális közeg új szabályozási paradigmát követel meg, amely ötvözi a szólásszabadság védelmét a platformok felelősségre vonhatóságával.
Bár a kötet nem foglalkozik külön a mesterséges intelligencia (MI) sajtószabadságra gyakorolt hatásaival, az MI újságírást felforgató potenciálja sok tekintetben párhuzamba állítható az internet és az online platformok sajtóra gyakorolt hatásaival. A technológiai vállalatok dominanciája a digitális reklám, a tartalomközlés és a keresés területén már most is jelentősen hozzájárult az újságírás pénzügyi kiszolgáltatottságához, és a mesterséges intelligencia térnyerése e problémákat tovább mélyítheti. Az MI tovább súlyosbíthatja a hírszolgáltatók amúgy is meggyengült üzleti modelljeinek válságát, fokozhatja az ún. nulla kattintásos keresések miatt bekövetkező webes forgalomcsökkenést. A folyamat hosszú távú következménye nem csupán gazdasági természetű: a médiatartalmak feletti technológiai kontroll koncentrálódása közvetlen kihívást jelent a demokratikus társadalmak számára is, mivel korlátozhatja a nyilvánosság hozzáférését alternatív, kritikus vagy helyi nézőpontokhoz.
A nagyvállalatok már jelenleg is széles körben alkalmazzák a gépi tanulás technológiáit a big data elemzés és a digitális marketing területén, ami az online reklámozás teljes folyamatára kihat - a célközönség meghatározásától a tartalmak személyre szabásán át az eredmények elemzéséig.[3] Ez az átalakulás elkerülhetetlenné teszi olyan innovatív üzleti modellek kidolgozását, amelyek képesek biztosítani a média fenntartható működését egy olyan környezetben, ahol az MI nemcsak eszköz, hanem a piaci működés egyik meghatározó logikája is. Bár az elmúlt években jelentős előrelépések történtek ezen a téren, az alkalmazott üzleti modellek továbbra is fejlesztésre szorulnak. Ebben a kontextusban a média nem csupán alkalmazkodásra kényszerül, hanem aktív szereplőként kell részt vennie az új kommunikációs ökoszisztéma formálásában, figyelemmel azokra a komplex, többszintű hatásokra, amelyeket az MI a tartalomelőállításra, a közönségelérésre és a bevételtermelésre gyakorol.
Ha az egyre inkább elterjedő generatív MI-rendszerek nem férnek hozzá megbízható, ember által létrehozott, magas minőségű tartalomhoz, az alaprendszereket működtető tanulási modellek minősége romolhat, ami végső soron az egész technológiai ökoszisztéma összeomlásához vezethet. Az MI térnyerése így nem csupán a médiapiac működésére hat, hanem mélyebb kérdéseket is felvet a demokratikus diskurzus, a közvélemény formálása és a kollektív tudásalkotás jövőjét illetően. Ebben a kontextusban különösen fontossá válik, hogy a társadalomtudományi és a jogi elemzések képesek legyenek lépést tartani a technológiai fejlődéssel és megfelelő reflexiót nyújtsanak az új kommunikációs kihívásokkal kapcsolatban, amihez azonban rendkívül fontos a sajtó és a médiarendszer egészét meghatározó alapelvi szintű információk ismerete, amelyhez Koltay könyve nélkülözhetetlen. A sajtószabadságra vonatkozó klasszikus elméleti és jogi ismeretek elsajátítása elengedhetetlen ahhoz, hogy az új technológiák - különösen az MI - szabályozásáról érdemi és megalapozott módon lehessen gondolkodni. E háttér hiányában az
- 206/207 -
ezekről a kérdésekről folytatott diskurzus szükségszerűen felszínessé válik, hiszen nélkülözi azokat az alapokat, amelyek nélkül nem ragadható meg sem a sajtószabadság lényegi magva, sem az új technológiák által jelentett kihívások lényege.
Koltay kötete így nem csupán a sajtószabadságról szóló szakirodalom kiemelkedő darabja, hanem olyan normatív és elemző igénnyel készült mű, amely képes hidat képezni a jogelmélet, a médiajog, a politikatudomány és a kommunikációelmélet között. A szerző mély társadalomtudományos műveltséggel, mégis világos érveléssel mutatja be a sajtó helyét a demokratikus rendben, annak kihívásait a digitális korszakban, valamint a szabályozás lehetőségeit és korlátait egyaránt. Talán az egyik legnagyobb érdeme, hogy elkerüli a leegyszerűsítő állásfoglalásokat: a jogi és a morális szempontok gondos szétválasztásával, a történeti és az összehasonlító példák bevonásával, valamint a technológiai fejlődés következményeinek árnyalt mérlegelésével képes valódi intellektuális térképet nyújtani a sajtószabadság kortárs dilemmáiról.
A könyv zárszava leszögezi, hogy Európában a jelenlegi jogi szabályozás "megteszi a tőle telhetőt" a sajtószabadság védelmében - a fennmaradó problémák inkább a politikai kultúra és a gazdasági viszonyok területén keresendők. A digitális nyilvánosság csak akkor képes valódi demokratikus viták színterévé válni, ha a polgárok széles körben hozzáférhetnek független, megbízható és sokoldalú tájékoztatáshoz. Ehhez ki kell alakítani azokat a szabályozási és önszabályozási mechanizmusokat, amelyek megakadályozzák, hogy a közösségi médiumok és keresőmotorok felelősség nélkül töltsék be a "kapuőri" szerepet. Koltay rámutat, hogy a sajtószabadság fenntartása minden érintett fél közös felelőssége: a médiatulajdonosoké, az újságíróké, az olvasóké, valamint a digitális platformokat üzemeltető technológiai vállalatoké egyaránt. Ha e szereplők kizárólag saját rövid távú érdekeiket követik, az idővel alááshatja a szabad sajtó ökoszisztémáját.
A demokratikus berendezkedések jövője attól függ, hogy sikerül-e a jog, a technológia és a társadalmi normák hármasát olyan módon összehangolni, hogy az biztosítsa az információszabadság és a hiteles tájékoztatás együttes érvényesülését az online térben. Vagyis a valódi sajtószabadságot végső soron nem a paragrafusok, hanem a demokratikus társadalom szereplői (újságírók, szerkesztők, tulajdonosok és olvasók) értékvállalása és együttműködése tudja megteremteni. A sajtószabadság így nemcsak jogi intézmény, hanem kulturális és politikai értékválasztás is, amelynek fenntartása a jövő demokráciája egyik legnagyobb próbatétele lesz. Koltay műve ehhez kínál megbízható elméleti iránytűt és sziklaszilárd érvelési alapot. ■
JEGYZETEK
[1] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2065 rendelete (2022. október 19.) a digitális szolgáltatások egységes piacáról és a 2000/31/EK irányelv módosításáról (digitális szolgáltatásokról szóló rendelet, DSA).
[2] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/1083 rendelete (2024. április 11.) a belső piaci médiaszolgáltatások közös keretének létrehozásáról és a 2010/13/EU irányelv módosításáról (a tömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai rendelet).
[3] José Martínez - Juan-Miguel Aguado-Terrón - Paloma-del-Henar Sánchez-Cobarro: Smart advertising: innovación y disrupción tecnológica asociadas a la IA en el ecosistema publicitario. 80 Revista Latina de Comunicación Social, No. 80 (2022), https://doi.org/10.4185/10.4185/RLCS-2022-1693, 69-90.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar.
Visszaugrás
