A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 2005/56/EK irányelvet (a továbbiakban: Irányelv) az Európai Unió tagállamainak 2007. december 15. napjáig kellett nemzeti jogukba átültetniük. Magyarországon az Irányelv átültetése a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 2007. évi CXL. törvényben történt meg (továbbiakban: egyesülési törvény). Az egyesülési törvény 2007. december 15-én lépett hatályba.
Az alábbiakban arra törekszünk, hogy a határokon átnyúló egyesülések kérdéskörét körbejárva, néhány olyan gyakorlati problémát is felvessünk, amelyek tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesülésének megvalósítása során merültek fel. Jelen cikk elsősorban egy lengyel és egy magyar korlátolt felelősségű társaság osztrák társaságba történt beolvadása során gyűjtött gyakorlati tapasztalatokra épül. Természetesen az érintett nemzeti jogok nagyban befolyásolják a felmerülő problémák körét, azonban a bemutatott eseten keresztül talán általánosabb következtetések levonására is vállalkozhatunk.
Az Európai Unión belül a közös piac működése egyre erőteljesebben megköveteli, hogy a piacon jelenlévő vállalkozások minél szabadabban és minél kevesebb adminisztratív akadály leküzdése útján tudjanak alkalmazkodni a változó gazdasági körülményekhez. Ezen igényekre talán még jobban rávilágított az elmúlt időszak gazdasági hullámvasútja is, amely jól jelzi, hogy az ezer szállal kapcsolódó nemzeti gazdaságok - természetesen nem kizárólag az Európai Unión belül - állandó kölcsönhatásban vannak egymással és az események láncreakció-szerűen rendkívül gyorsan követik egymást. Ilyen gazdasági környezetben a vállalatok túlélését nagyban segítheti, ha a piaci körülményekhez való alkalmazkodásra minél szélesebb eszközkészlet áll a rendelkezésükre.
Az alkalmazkodás alapfeltétele a megfelelő jogi szabályozás megléte, többek között a társasági jogi szabályozás területén is. A társasági jog harmonizációja már több évtizedes múltra tekint vissza az Európai Unión belül. A társasági jogi jogharmonizáció szerepe több okból is nagyon jelentős a belső piac zökkenőmentes működésének és a versenyfeltételek egységesítésének biztosítása során. A társasági jogi jogharmonizáció révén lehet végső soron eljutni oda, hogy a letelepedés szabadsága minél szélesebb körben érvényesülhessen majd az elsődleges letelepedés tekintetében is, és így lehetővé váljon a társaságok számára, hogy adminisztratív akadályok nélkül tehessék át a székhelyüket az egyik tagállamból a másikba. A jogközelítés - amint arra még az alábbiakban kitérünk - még nem érte el ezt a szintet, de a folyamat hosszabb távon ebbe az irányba vezethet.
A társasági jogi harmonizáción belül fontos terület az átalakulásra vonatkozó tagállami szabályok közelítése. E tárgykörben több irányelv (a 78/855/EGK irányelv a részvénytársaságok egyesüléséről, 82/891/EGK irányelv a részvénytársaságok szétválásáról, valamint az ezek módosításáról szóló 2007/63/EK irányelv) is született az Irányelven kívül. E jogközelítési folyamat fontos állomása volt a határokon átnyúló egyesülések lehetővé tétele, bár még e területen is további lépések lesznek szükségesek a jövőben (pl. a határokon átnyúló szétválások szabályozása vagy a határokon átnyúló egyesülésben részt vevő társaságok körének kiterjesztése a személyegyesítő társaságokra is stb.).
Az Európai Unió (korábban az Európai Gazdasági Közösség, majd Európai Közösség) keretein belül zajló integrációs folyamatban kiemelkedő szerep jut a négy alapszabadság, nevezetesen az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgásának mind mélyrehatóbb érvényesülését biztosító intézkedéseknek. Ezek között találhatunk jogalkotási aktusokat, amelyek azt célozzák, hogy a tagállami jogszabályok közelítése révén bontsák le az alapszabadságok érvényesülését akadályozó korlátokat, továbbá találkozhatunk jogalkalmazási aktusokkal is, amelyek között kiemelkedő szerep jut az Európai Unió Bírósága (korábban az Európai Közösség Bírósága) által hozott döntéseknek.
Témánk szempontjából a személyek szabad mozgásának kérdése érdemel kiemelt figyelmet. A személyek szabad mozgására vonatkozó szabályokat a munkavállalók szabad mozgására és a letelepedés szabadságára szokás bontani.
A letelepedési jogot (szabadságot) az Európai Közösséget létrehozó szerződés 43. (52.) cikke biztosította. Az e cikkben foglalt rendelkezéseket fenntartotta a 2009. december 1. napján hatályba lépett Lisszaboni Szerződés is, amely alapján a módosított és egységes szerkezetbe foglalt, immár - a korábbi, az Európai Közösséget létrehozó szerződés elnevezés helyett - Az Európai Unió működéséről szóló szerződés elnevezést viselő dokumentum 49. cikke kimondja, hogy "[…] tilos a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó minden korlátozás. Ezt a rendelkezést azokra a korlátozásokra is alkalmazni kell, amelyek képviseletnek, fióktelepnek vagy leányvállalatnak egy tagállam valamely tagállamban letelepedett állampolgára által történő alapítására vonatkoznak.
A szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások, így különösen az 54. cikk második bekezdése szerinti társaságok alapítására és irányítására, a letelepedés országának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerint, figyelemmel a tőkére vonatkozó fejezet rendelkezéseire is".
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 54. cikke - hasonlóan az Európai Közösséget létrehozó szerződés 48. (58.) cikkéhez - kiterjeszti a személyek szabad mozgására vonatkozó szabályok alkalmazhatóságát a társaságokra is, amikor kimondja, hogy "valamely tagállam jogszabályai alapján létrehozott olyan társaság, amelynek létesítő okirat szerinti székhelye, központi ügyvezetése vagy üzleti tevékenységének fő helye az Unió területén van, e fejezet alkalmazása szempontjából ugyanolyan elbánásban részesül, mint azok a természetes személyek, akik a tagállamok állampolgárai". Az 54. cikk (2) bekezdése pedig meghatározza a társaság fogalmát, eszerint "társaság a polgári vagy kereskedelmi jog alapján létrejött társaság, beleértve a szövetkezeteket és a közjog vagy a magánjog hatálya alá tartozó más jogi személyeket, kivéve a nonprofit szervezeteket".
A társaságok esetén azonban nehezen megkerülhető az a probléma, hogy ezek a bejegyzés államának joga szerint jönnek létre, így létük a nemzeti jogszabályokban gyökerezik. Ez az egyes tagállamok közötti átjárhatóságot még akkor is nagymértékben megnehezíti, ha a jogharmonizációs folyamatnak köszönhetően a vonatkozó nemzeti jogszabályok sokkal közelebb kerültek egymáshoz. Ennek a problémának hosszú távon megoldása lehet a közös európai társasági formák térnyerése, azonban a jelenleg létező uniós (közösségi) társasági formák, úgymint a - Tanács 2137/85. számú rendeletével létrehozott - Európai Gazdasági Érdekcsoport (European Economic Interest Grouping, EEIG), a - Tanács 2157/2001/EK rendeletével megteremtett - európai részvénytársaság (Societas Europea, SE), valamint a - 1435/2003/EK tanácsi rendeletben szabályozott - európai szövetkezet (Societas Cooperativa Europea, SCE) egyelőre nem biztosítják a kellő rugalmasságot, illetve elterjedésük is időigényes folyamat.
Tekintettel arra, hogy a társaságok a nemzeti jogok alapján jönnek létre, így - eltekintve a közösségi társasági formák esetétől - székhelyáthelyezésük egyik tagállamból a másikba jelenleg általában nem lehetséges. Ezt mondta ki az Európai Unió Bírósága (korábbi elnevezése: Európai Közösségek Bírósága; továbbiakban: Bíróság) a C-81/87. sz. ügyben (Daily Mail ügy), amikor rögzítette, hogy a közösségi jog nem biztosít jogot egy tagállam jogszabályai szerint alapított társaság számára, amelynek a létesítő okirat szerinti székhelye is ott található, hogy központi ügyvezetését egy másik tagállamba helyezze át.
A Bíróság a 2008. december 16. napján a C-210/06. sz. ügyben (Cartesio ügy) meghozott ítéletében továbbra is a "fontolva haladás" mellett döntött, amikor kimondta, hogy "a közösségi jog jelen állapotában az EK 43. és EK 48. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem összeegyeztethetetlen az a tagállami szabályozás, amely megakadályozza az e tagállam belső joga szerint létrejött társaságot abban, hogy székhelyét úgy helyezze át másik tagállamba, hogy eközben megtartja azon tagállambeli honosságát, amelynek szabályozása alapján létrehozták". [Az EK, azaz az Európai Közösséget létrehozó szerződés 43. és 48. cikkeinek az Európai Unió működéséről szóló szerződés 49. és 54. cikkei felelnek meg.] (A Cartesio üggyel kapcsolatban lásd az Európai Jog c. folyóirat 2009/2. számát, amely behatóan foglalkozik a Cartesio ügyben hozott ítélettel és annak lehetséges következményeivel.)
A tagállami jogok szerint létrehozott társaságok határokon átnyúló székhelyáthelyezése tehát a mai napig sem megoldott, bár egyre gyakrabban merül fel erre vonatkozóan igény. [A határokon átnyúló székhelyáthelyezéssel kapcsolatban lásd Gudlinné Kovács Ibolya: A Gt. hatálya a gazdasági társaságok határon túli székhelyáthelyezésének kérdése kapcsán (Gazdaság és Jog, 2008/1. szám, 7-13. o.).] Az uniós jog alapján létrehozható társaságok esetében a határokon átnyúló székhelyáthelyezés már nem jelent problémát. Az európai részvénytársaságról szóló 2004. évi XLV. törvény 13. §-a tartalmazza az európai részvénytársaság székhelyáthelyezésével kapcsolatos szabályokat, a kapcsolódó "technikai" jellegű szabályokat pedig a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (továbbiakban: Ctv.) tartalmazza [lásd pl. Ctv. 28. § (4)-(5) bekezdései, Ctv. 54. § (4)-(5) bekezdései stb.]. Hasonló szabályokkal találkozhatunk az európai gazdasági egyesülésekre és az európai szövetkezetekre vonatkozó jogszabályokban is.
Természetesen - az uniós jogharmonizáció mai szintjén - a tagállami jogok szerint létrehozott társaságok határokon átnyúló székhelyáthelyezésének nem kizárólag, illetőleg nem elsősorban társasági jogi akadályai vannak az Európai Unión belül, hanem sokkal inkább az eltérő adójogi szabályozásban keresendők azok az indokok, amelyek a tagállamok közötti székhelyáthelyezés lehetőségének megkönnyítése ellen hatnak.
A fentiekből is látszik, ha egy, valamely tagállam joga szerint létrejött társaság egy másik tagállamba kívánná áttenni a székhelyét, akkor ez alapvetően csak a társaság újraalapításával lenne elképzelhető az új székhely szerinti tagállamban, amely a korábbi honosság elvesztését is maga után vonná. Ez azonban egy működő társaság esetében gyakran kivitelezhetetlen és értelmetlen is, hiszen a társaság működésének folyamatossága ebben az esetben nem lenne megfelelően biztosítható.
Ezért is bír jelentőséggel a határokon átnyúló egyesülés lehetőségének megjelenése, hiszen a határokon átnyúló egyesülések alkalmazása a vállalati átstrukturálások és határokon átnyúló székhelyáthelyezések eszköze is lehet az Európai Unión belül. Az egyesüléssel megvalósuló jogutódlás esetén ugyanis a működés folyamatossága megvalósítható és az általános jogutódlás elve alapján áthidalható számos olyan probléma, amely az egyik tagállamban működő társaság megszüntetése, egy másik tagállamban új társaság létrehozása és az eszközök, szerződések stb. átruházása során felmerülhet.
A bevezetőben már röviden kitértünk arra, hogy Magyarországon a jogalkotó a jogharmonizációs kötelezettségének külön törvényben, az egyesülési törvényben tett eleget. Az egyesülési törvény azonban csak a határokon átnyúló egyesülések speciális szabályait rendezi, míg az általános szabályok tekintetében a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (továbbiakban: Gt.) alkalmazandó, az eljárási kérdésekre pedig a Ctv. irányadó.
Az egyesülési törvény alapján tőkeegyesítő társaságnak minősül a korlátolt felelősségű társaság, a részvénytársaság, az európai részvénytársaság, valamint a szövetkezet és az európai szövetkezet.
Az egyesülési törvény 1. § (2) bekezdés b) pontja szerint, határokon átnyúló egyesülés a tőkeegyesítő társaságoknak a Gt. szerinti egyesülése, amennyiben az egyesülésben résztvevő valamennyi társaságot az Európai Unió valamely tagállamának joga szerint alapították, és létesítő okirat szerinti székhelyük, központi ügyvezetésük vagy üzleti tevékenységük fő helye az Európai Unió valamely tagállamában van, feltéve, hogy közülük legalább egyre az Európai Unió valamely más tagállamának joga irányadó.
Az egyesülés menete alapjaiban nem különbözik egy belföldi egyesüléstől, hiszen az alapvető lépések a Gt. vonatkozó szabályai alapján mindkét esetben ugyanazok. Határokon átnyúló egyesülések esetében azonban bizonyos többletkövetelményeknek is eleget kell tenni. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy általában az átalakulások, de különösen a határokon átnyúló egyesülések előkészítése jóval az első formális lépések előtt elkezdődik, hiszen az átalakuláshoz szükséges iratok előkészítése és maguknak az átalakulásban részt vevő társaságoknak az átalakulásra való felkészítése valójában hosszabb időt vehet igénybe. Az időtényező pedig különösen fontos lehet, amikor egymás mellett párhuzamosan több nemzeti jog szabályait kell alkalmazni. Még akkor is igaz ez, ha a nemzeti jogok jelentős mértékben harmonizáltak egymással.
A folyamat hivatalosan a vezető tisztségviselők - ha a társaságnál felügyelőbizottság működik -, a felügyelőbizottság által véleményezett előterjesztése alapján indul. Ezt követően dönt első alkalommal a társaság legfőbb szerve, meghatározva a vagyonmérleg-tervezetek fordulónapját, az eljáró független könyvvizsgáló személyét, és megbízza a társaság vezető tisztségviselőit a vagyonmérleg-tervezetek és az azokat alátámasztó vagyonleltár-tervezetek, valamint az átalakulási döntés meghozatalához szükséges egyéb - jogszabály által meghatározott vagy a legfőbb szerv által előírt - okiratok elkészítésével. Határokon átnyúló egyesülések esetén a legfontosabb ilyen egyéb okirat, az egyesülési szerződés közös tervezete, amelyet az egyesülésben érintett társaságok vezető tisztségviselői együttműködve készítenek elő. Ez tartalmában lényegében az egyesülési szerződésnek felel meg, azonban az egyesülési törvény a Gt.-hez képest további kötelező tartalmi elemeket is megállapít. Fontos gyakorlati tapasztalatot jelent, hogy az egyes tagállami jogok (pl. osztrák jog) a magyar szabályozásnál szigorúbb formai követelményeket állapíthatnak meg az egyesülési folyamatban szükséges okiratok aláírására, így például az osztrák jog alapján akkor is közjegyzői okiratba kell foglalni bizonyos iratokat, ha erre a magyar jog egyébként nem kötelezné az érintett feleket.
Álláspontunk szerint a határokon átnyúló egyesülés esetében is lehetőség van arra, hogy az érintett magyarországi társaság tagjai egy lépésben döntsenek az egyesülésről, ha ezt az adott társaság létesítő okirata összhangban a Gt. 71. § (1) bekezdésével lehetővé teszi.
Az egyesülési törvény 4. §-a szerint egyesülésben résztvevő tőkeegyesítő társaságok vezető tisztségviselői az egyesülési szerződés közös tervezetének elkészítésével egyidejűleg írásbeli beszámolót készítenek a tagok (részvényesek) számára, amelyben a jogi és a gazdasági szempontok ismertetésével megindokolják az egyesülés szükségességét, valamint annak hatását a tagokra (részvényesekre), a hitelezőkre és a munkavállalókra ("beszámoló"). Az egyesülésben résztvevő társaságok vezető tisztségviselői a Gt. 26. § (2) bekezdésében meghatározottak szerint, azaz korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a határokon átnyúló egyesülés előkészítése és végrehajtása során tanúsított felróható magatartásukkal okozott kárért.
A vagyonmérleg-tervezeteket felülvizsgáló könyvvizsgálónak harminc nappal az egyesülési szerződés elfogadásáról döntő legfőbb szervi ülés napja előtt jelentést kell készítenie, melyben nyilatkoznia kell, hogy az egyesülésben résztvevő tőkeegyesítő társaságok társasági részesedéseinek cserearányát a társaság milyen módszerekkel határozta meg, ezek a módszerek külön-külön milyen értéket eredményeztek, és hogy álláspontja szerint a cserearány megfelelő-e. Ha az értékelésnek különös nehézségei voltak, ezeket is ismertetni kell.
Az egyesülési törvény 4. § (5) bekezdése azonban lehetővé teszi, hogy amennyiben az egyesülésben résztvevő valamennyi tőkeegyesítő társaság valamennyi tagja egyhangú határozattal úgy határoz, az egyesülés során a fenti könyvvizsgálói jelentés elkészítésétől el lehet tekinteni. Ez azonban - az egyhangúság követelménye miatt - sok taggal működő társaságok esetében nehezen kivitelezhető lehet.
A könyvvizsgálati kötelezettség kapcsán érdemes felhívni a figyelmet arra a gyakorlatból merített tapasztalatra, hogy a Gt. által előírt kötelezettség, miszerint a vagyonmérleg-tervezeteket független könyvvizsgálóval kell felülvizsgáltatni, más országokban nem biztos, hogy ismert. Erre példaként említhető, hogy az osztrák és a lengyel szabályozás ilyen kötelezettséget nem ír elő. Az ezen országokat érintő határokon átnyúló egyesülések esetén tehát a magyar társaságnak egy többletkövetelménynek is eleget kell tennie, amivel számolni kell a folyamat időbeli kereteinek a meghatározásakor is.
Az egyesülési törvény a Gt.-hez képest további tájékoztatási kötelezettséget ír elő, amelynek célja a hitelezők információkkal való ellátása még az egyesülési szerződés közös tervezetének elfogadása előtt. Az egyesülési szerződés közös tervezetét, valamint a hitelezői tájékoztatást legalább harminc nappal az egyesülési szerződés elfogadásáról döntő legfőbb szervi ülés előtt kell a Cégközlönyben közzétenni. A közzététellel egyidejűleg a vezető tisztségviselők beszámolóját és - ha készült ilyen - a részesedések cserearányáról szóló könyvvizsgálói jelentést pedig be kell nyújtani az illetékes cégbírósághoz.
A határokon átnyúló egyesülések esetén a szabályozás kiemelt figyelmet szentel a munkavállalók tájékoztatásának és a döntéshozatalba való bevonásának. A munkavállalók döntéshozatalba való bevonásának részletes szabályait az egyesülési törvény nem rendezi, azokat alapvetően a Gt.-ben vagy az európai részvénytársaságról szóló törvényben találhatjuk meg.
Az egyesülési törvény bár szól a munkavállalókkal szembeni tájékoztatási és konzultációs kötelezettségekről, de nem tesz említést a munkáltatói jogutódlással kapcsolatos kérdésekről. Az egyesülés keretében végbemenő általános jogutódlásra tekintettel adja magát, hogy a munkavállalók tekintetében is megvalósul az általános munkáltatói jogutódlás. Ez azonban a gyakorlatban számos kérdést és problémát vethet fel különösen akkor, ha a határokon átnyúló egyesülés eredményeként az érintett társaságok az egyik tagállamban teljesen megszüntetik a tevékenységüket és az adott tagállamban fióktelepet sem tartanak fenn az egyesülést követően. A munkáltatói jogutódlás kérdését Magyarországon - a Tanács 2001/23/EK irányelvével összhangban - a Munka Törvénykönyve rendezi, azonban a Munka Törvénykönyve szabályai nyilvánvalóan csak a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkáltatók esetében érvényesíthetők. Abban az esetben, ha egy magyar társaság egyesül egy más tagállamban bejegyzett társasággal, akkor kérdés, hogy a magyar társaság munkavállalói esetében milyen munkajogi szabályokat kell és lehet alkalmazni a munkáltatói jogutódlás tekintetében. A határokon átnyúló egyesülések esetében a munkáltatói jogutódlás szabályainak alkalmazása még akkor is nehézségekbe ütközhet, ha figyelembe vesszük, hogy e területen is harmonizált szabályokról van szó. E téma részletesebb tárgyalása meghaladja e cikk kereteit, de az látható, hogy egyértelmű megoldást ezen a területen is az uniós jogalkotás hozhat.
A határokon átnyúló egyesülésről szóló döntést a Gt.-ben foglalt határidők figyelembevételével kell meghozni. A döntést követő nyolc napon belül intézkedni kell a döntésnek a Cégközlönyben történő, kétszeri közzétételéről. A közzététel megtörténtét követően kérhető az illetékes Cégbíróságtól, hogy állítson ki tanúsítványt arról, miszerint a társaság megfelelt a rá vonatkozó egyesülési szabályoknak. A gyakorlat szerint a tanúsítvány kiállításának illetéke 50 000 Ft, azaz az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 45. § (4) bekezdése alkalmazandó.
A tapasztalat azt mutatja, hogy határokon átnyúló egyesülések esetén az illetékes tagállami hatóságok közötti együttműködés még nem működik teljesen olajozottan. Az egyesülési törvény ugyanis kimondja, hogy az egyesüléssel érintett társaság cégjegyzékét vezető cégbíróság az átalakulás időpontjáról más tagállam illetékes hatóságától kapott értesítés alapján a Gt. 87. §-a (1) bekezdése szerint jár el, azaz törli a céget a cégjegyzékből. Az értesítés megtételéről azonban nem mindig gondoskodnak az illetékes hatóságok, így előfordulhat, hogy az érintetteknek kell jelezniük az illetékes Cégbíróság felé, hogy egy másik tagállamban az egyesülést bejegyezték, így a magyar társaságot a magyar cégjegyzékből a vonatkozó szabályok szerint törölni kellene.
A fentiekben röviden bemutattuk a határokon átnyúló egyesülések néhány elméleti és gyakorlati kérdését. Bízunk benne, hogy a fenti összefoglaló is hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben egyre gyarapodó számú határokon átnyúló egyesülési folyamat minél gördülékenyebben mehessen végbe és a társaságok élni tudjanak ezzel, az uniós jogalkotásból eredő lehetőséggel is.
Természetesen az is jól látható, hogy a társasági jogi jogharmonizáció, de szűkebben a határokon átnyúló átalakulások területén is sok még a tennivaló. Elképzelhető iránya lehet az uniós jogalkotásnak, hogy a személyegyesítő társaságok vonatkozásában is lehetővé tegye a határokon átnyúló egyesülések lefolytatását. Szintén lehetséges iránya az uniós jogalkotásnak, hogy a határokon átnyúló szétválások lehetőségét is biztosítják majd az Európai Unión belül.
Az uniós szabályozás szükségessége felvetődik a határokon átnyúló munkáltatói jogutódlással kapcsolatban is, amely probléma nem csupán határokon átnyúló egyesülések kapcsán merülhet fel, hanem más határokon átnyúló tranzakciók (pl. határokon átnyúló kiszervezések, gazdasági egységek határokon átnyúló értékesítése stb.) során is. ■
Visszaugrás
