Akiknek esetleg kétségeik volnának a nyelvi kérdések fontosságáról a választottbíráskodás során, rögtön a könyv elején meggyőződhetnek a kérdés jelentőségéről. A szerző, Várady Tibor professzor saját praxisából hoz tanulságos példát: Harmadik választottbírónak kérték fel ad hoc eljárásban, mégpedig egy olasz választottbíró, aki franciául levelezett vele és egy a volt Szovjetunióból származó kolléga, aki az oroszt használta. A szerződés olaszul és egy volt szovjet köztársaság - nem szláv - nyelvén íródott. A felperesi választottbíró csak ezen a nyelven és oroszul beszélt, míg az olasz választottbíró csak olaszul és franciául. A szerző egyebek között franciául, ami képessé tette a szerződés olasz változatának megértésére, és szerb-horvátul, ami részlegesen pótolta az orosz tudást. Azonban a szerződés nem határozta meg az eljárás nyelvét, s ebben a választottbírák sem tudtak dönteni, mert nyilvánvalóvá vált, egyikük mindenképpen tolmácsra szorult volna az eljárás során, akár az oroszt, akár az olaszt vagy esetleg egy harmadik nyelvet választanák. Ezért inkább lemondtak megbízásukról, jelezvén a feleknek, hogy más összetételű tanácsra volna szükség, de az újabb felkérések előtt célszerű volna az eljárás nyelvében megállapodni.
A monográfia tehát egészen új szemlélettel közelít a választottbíráskodáshoz, mégpedig a nemzetközi kereskedelmi viták rendezése során felmerülő nyelvi kérdéseken keresztül. A kötet a választottbírósági eljárás létszakait követve tárja fel a szinte minden lépésnél jelenlévő nyelvi vonatkozásokat. Az alapvető fogalmakat és elméleti problémákat tisztázó első fejezetet követően az eljáró tanács megalakulása előtti nyelvi ügyekkel foglalkozik, részletesen elemezve a nyelvválasztás, illetve annak elmaradásának következményeit. A harmadik fejezet a választottbírák lehetőségeit vizsgálja az eljárás nyelvének meghatározásában, s a tolmácsolásról és fordításról rendelkezésben. A negyedik fejezet az eljárás során a tolmácsolás és fordítás célját, célszerű megszervezését, a költségek viselését, illetve az elkövetett hibák és fogyatékosságok következményeit mutatja be. Végül az utolsó fejezet már a választottbírósági határozat meghozatalát követő esetleges rendes bírósági eljárás szemszögéből taglalja a nyelvi kérdéseket, különös tekintettel a választottbírósági határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó New York-i Egyezmény értelmezésére.1 A monográfiát több, rendkívül széles áttekintést adó melléklet zárja. Az első a nyelvre és fordításra vonatkozó nemzetközi egyezmények releváns rendelkezéseit tartalmazza, a második összesen 63 állam választottbíráskodásra vonatkozó jogszabályának nyelvi szempontból releváns rendelkezéseit, míg a harmadik 73 intézményi választottbíróság eljárási szabályainak a témába vágó cikkeit. Külön táblázat tekinti át a feldolgozott választottbírósági határozatokat és bírósági ítéleteket. Ily módon a nyelvi kérdésekre összpontosító monográfia szinte "különös része" a nemzetközi választottbíráskodásról szóló vezető amerikai tankönyvnek, melyet Várady Tibor társszerzőként jegyez.2
A könyvismertetés érthetően nem tud minden fejezetet részletesen bemutatni, de néhány érdekes probléma árnyalt elemzésére külön is szeretne utalni. Például arra, hogy az adott választottbírósági eljárás nyelve nem szükségképpen azonos a választottbírósággal, mint intézménnyel való levelezés nyelvével, ami óhatatlanul felveti, hogy ez utóbbi igazgatási nyelv milyen beadványokra és dokumentumokra vonatkozik, illetve, hogy meddig használandó? Vagy, amennyiben a peres felek több eljárási nyelvet választottak, van-e lehetősége a választottbíráknak arra, hogy csak egyik nyelven kérjék a becsatolandó dokumentumok fordítását? Azaz meddig terjed ebben az esetben a felek autonómiája, s milyen lehetőségei vannak a bíráknak, biztosítandó az eljárás ésszerűségét? Külön, sajátos nehézséget jelenthet, ha a szerződő felek által kötött, angol vagy német nyelvű szerződés is tulajdonképpen fordítás. Ebben az esetben komoly jelentőséghez juthat a szerződés értelmezésében, a felek akaratának tisztázásában a rejtett mögöttes nyelvhez ("hidden anchor language") való visszanyúlás, amennyiben a választottbíráknak erre lehetőségük van. Kellő óvatosság mellett sem kell tehát a választottbírósági eljárást elutasítani akkor, ha például a "választottbíróság" kifejezést ugyan szerencsétlen szó szerinti fordítással a "chosen court" vagy a "selected court" fordulattal ültették át angolra, a "Court of Arbitration" terminus technicus helyett, de a magyar mögöttes nyelvből nyilvánvaló a felek szándéka.
A New York-i Egyezmény IV. cikke előírja, hogy a választottbírósági határozat elismerését és végrehajtását kereső félnek a kérelemmel együtt az illetékes bírósághoz be kell nyújtania úgy a határozat, mint a választottbírósági eljárást megalapozó írásbeli megállapodás hitelesített fordítását, ha nem annak az országnak a hivatalos nyelvén készültek, ahol a határozatnak érvényt kívánnak szerezni. E látszólag teljesen egyértelmű jogszabályhely mégis több értelmezési kérdést vet fel a gyakorlat tanúsága szerint. Például, hogy mit jelent a fordítás hitelesítése? Vagy, sikerrel lehet-e követelni a választottbírósági eljárás soron hivatkozott egyéb iratok fordítását is? Illetve eltekinthet-e egy rendes bíróság a hozzá benyújtott választottbírósági határozat lefordításától, arra hivatkozva, hogy jól érti annak nyelvét? A szerző norvég és holland bírósági ítéleteket idézve utal ennek lehetőségére, nagyon finom metszeteken ábrázolva a IV. cikk értelmezéséhez kapcsolódó nemzetközi joggyakorlatot.
Már a könyv címéből is nyilvánvaló, hogy a jogtudományi megközelítésen túlmenően a monográfiának van egy nyelvi, illetve tágabb kulturális olvasata is. Hiszen "(a) fordítás a különbözőségről szól. A különbség áthidalásának, enyhítésének, sőt tagadásának útjáról - még akkor is (...), ha egyben a különbözőség kifejezésének módja is".3 Várady Tibor nem véletlenül idézi Susan Sonntag empatikus sorait. Könyvében ismételten szembenéz a fordítás lehetőségeivel és természetéből adódó korlátaival, olyan gondolkodók kíséretében, mint a kifejezés varázsának és pontosságának megőrzésére törekvő Szent Jeromos, aki már 1500 éve pontosan érzékelte a fordítás összes nehézségét, vagy George Orwell, akinek tanácsa a jogi szövegek idegen nyelvre ültetésénél is irányadó: "Mindenekelőtt arra van szükség, hogy a jelentés válassza meg a kifejezést, és nem fordítva".4 Így esetleg könnyebben elkerülhetőek volnának a félreérthető vagy éppen félrevezető fordítások.
S ha már a szélesebb értelemben vett kulturális vonatkozásoknál tartunk, meg kell említeni, hogy a monográfiának, bár angol nyelven íródott, s a patinás Asser Press kiadó jelentette meg, számos közép-európai vonatkozása, kapcsolódási pontja van. Várady Tibor gyakran idézi a magyar, a horvát, a szerb vagy éppen a bosznia-hercegovinai kereskedelmi kamarák mellett szervezett választottbíróságok eljárási szabályait, joggyakorlatát, mintegy felhelyezve a nemzetközi jogirodalom térképére régiónkat. De azt is mesterien érzékelteti, hogy a Balkán egymásnak feszülő nemzeti és nyelvi identitásainak világa miként gyűrűzhet be például egy bolgár és macedón felek között hozott választottbírósági határozat végrehajtásába, illetve érvénytelenítésébe.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
