A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. §-a vezette be hazánkban azon megállapítási kereset intézményét, amely révén kérhető annak bíróság általi deklarálása, hogy a felszámolás alá került gazdálkodó szervezet (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért "gazdasági társaság" vagy "cég") vezetői a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően (ügy)vezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el. A jogintézmény első ránézésre egy fontos hiátust tölt ki: elvileg lehetőséget teremt a jogellenes magatartás bíróság általi előzetes megállapítására egy potenciális kártérítési pert megelőzően. Azonban alaposabban megvizsgálva a törvény szabályozását álláspontom szerint világossá válik, hogy a jogintézmény jelenlegi formájában a kívánt jogpolitikai cél elérésére alkalmatlan. Arra azonban annál inkább alkalmas, hogy a jogi keretek adta lehetőséggel visszaélve azon vezető tisztségviselőket, akiknek önhibáján kívül az általuk vezetett társaságok felszámolás alá kerültek, alperesi pozícióba kényszerítve éveken át vegzálni lehessen egyetlen rosszhiszemű hitelező által.
A Cstv. 33/A. § (1) bek-e szerint: "A hitelező vagy - az adós nevében - a felszámoló a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes mértékben történő kielégítését meghiúsították, vagy elmulasztották a környezeti terhek rendezését." Annak érdekében, hogy a hivatkozott jogintézmény használhatóságát megítélhessük, alapvetően három kérdéskört kell górcső alá vennünk.
Ezen kérdések az alábbiak: (1) fennállhatnak-e egyáltalán a Pp. 123. §-ában foglalt, a megállapítási kereset előterjesztéséhez szükséges feltételek, (2) mi a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezésének időpontja, és e tekintetben a keresetet indító hitelezőt terheli-e felelősség (azaz közreműködött-e a hitelező a fizetésképtelenségi helyzet előidézésében), és (3) az ügyvezetői tevékenység jellegét, illetve ezzel szoros összefüggésben a hitelezői érdek mibenlétét. A három kérdéskör szorosan összefügg, elkülönített és ebben a sorrendben való tárgyalásukat a dolgozat szerkezete teszi indokolttá.
A Pp. 123. § szerint megállapításra irányuló kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges, és a felperes a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet. A következetes bírói gyakorlat szerint e feltételek konjunktívak, azaz szükséges, hogy legyen a felperesnek olyan joga, amelynek megóvása csak a megállapítás révén orvosolható (más módon nem) és a felperes valamely objektív okból el legyen zárva attól, hogy teljesítést követelhessen. Mivel egy felszámolás alá került társaság vezető tisztségviselőivel szemben a hitelező részére egyéb jogérvényesítési utak is nyitva állnak (kárigény érvényesítése, egyedi szerződések érvénytelenségének megállapítása iránti per), véleményem szerint a Cstv. 33/A. §-a szerinti megállapításra irányuló kereset szubszidiárius természetű. Vagyis annak csak abban az esetben lehet helye, ha (a) a felperes a felszámolás alá került társaság vezetőivel szemben a kárigény előterjesztésétől külső, objektív okokból el van zárva, továbbá (b) a felperes nem tud megjelölni egyetlen olyan konkrét szerződést sem, amelynek érvénytelensége megállapítása iránt keresetet tudna előterjeszteni (hiszen ha van ilyen szerződés és azt a felperes konkrétan meg tudja jelölni, akkor nyilvánvalóan ezen egyedi szerződés érvénytelenségének megállapítását kell kezdeményeznie). A szerződés érvénytelenségének megállapítására okot adó körülmények tekintetében ráadásul a Cstv. 40. §-a megszorítást tartalmaz: a felszámolás alá került gazdasági társaság által kötött szerződéseket a fedezet elvonására, mint jogszabályba és jóerkölcsbe ütközésre, illetve laesio enormis-ra alapozottan nem az ötéves elévülési időn belül, csak a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától számított egyéves jogvesztő határidőn belül lehet megtámadni, mivel a Cstv. 40. §-ában nevesített megtámadási[1] okok a fedezetelvonás speciálisan szabályozott esetei (Legfelsőbb Bíróság, 3/2008 PJE határozat). Ebből két kérdés adódik. Egyrészről az, hogy mi indokolhatja, hogy a szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset előterjesztésére nyitva álló egyéves objektív jogvesztő határidőt messze meghaladóan, a felszámolási eljárás teljes tartama alatt előterjeszthető a vezetőkkel szembeni, kötelezettségszegésre alapított megállapítási kereset. Álláspontom szerint ilyen indokot nehéz lenne találni, mivel az igényüket az adóssal szemben bejelentő hitelezőknek, akiknek az adós tevékenységével kapcsolatos informálódását a hitelezői választmány (Cstv. 5/A. §) intézménye is segíti, egy év megfelelően elegendő arra, hogy a perindításról döntsenek. Másrészről fontos kérdés, hogy pontosan milyen ügyvezetői magatartás lehet az, ami sérti a hitelezők érdekeinek elsődlegességét és ezáltal csökkenti az adós vagyonát [Cstv. 33/A. § (1) bek.], ugyanakkor nem olyan szerződés megkötése, amely a hitelezők kijátszására irányult [Cstv. 40. § (1) bek. a) pont], nem is ingyenes kötelezettségvállalás vagy a harmadik személy javára feltűnően aránytalan értékkülönbözettel megkötött visszterhes jogügylet [Cstv. 40. § (1) bek. b) pont], továbbá annak nem egy hitelező előnyben részesítése a tárgya [Cstv. 40. § (1) bek. b) pont]. Véleményem szerint rendkívül nehéz, majdnem lehetetlen olyan magatartást találni, amely a hitelezők érdekeit sértheti, ugyanakkor nem esik a Cstv. 40. § (1) bekezdésében foglalt egyetlen kategória hatálya alá sem [lásd bővebben a (3) pontot]. Ennél fogva a Cstv. 33/A. §-ában foglalt keresetindítási jog effektív hitelezői jogvédelemre nem, (joggal való) visszaélésekre annál inkább alkalmas.
Mivel a megállapítás tárgya a vezető(k) fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követő magatartása, ezen időpont meghatározásának a perben kiemelt jelentősége van. A Cstv. 33/A. § (1) bek. utolsó mondata szerint "A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták vagy ésszerűen előre láthatták, hogy a gazdálkodó szervezet nem lesz képes esedékességkor kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket." Ez a szabály mintegy a kártérítési jogban a felmerülhető kárösszeg mérséklésére alkalmazott előreláthatósági klauzula egy analóg esete, ahol a bizonyítási kötelezettség a felperesen van. Ezen analógiából kiindulva tehát a felperesnek kellene - méghozzá kétséget kizáróan - bizonyítania, hogy az alperes előre láthatta a fizetésképtelenség bekövetkeztét.[2] E körben kiemelendő továbbá, hogy a törvény követelésekről beszél, többes számban, amiből az következik, hogy nem elegendő egyetlen követelés kielégítésének meghiúsulása a keresetindításhoz.[3]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
