Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Smaraglay Gábor: Összeférhetetlenség a közbeszerzési eljárásokban (Jegyző, 2012/3., 28. o.)

Az önkormányzatok számos esetben szembesülnek azzal, hogy saját szakembereik mellett külső segítséget kell igénybe venniük a közbeszerzési eljárások előkészítéséhez és lefolytatásához. Ennek során fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a belső és a külső szakemberek közreműködése ne zárja el a potenciális ajánlattevőket a közbeszerzési eljárásban való részvételtől.

A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) az összeférhetetlenség kérdését a korábbi szabályozáshoz képest teljesen új irányból közelíti meg. Az új koncepció nem titkolt célja, hogy a közösségi esetjoggal összhangban ne határozzon meg objektív összeférhetetlenségi okokat, hanem minden esetben tegye lehetővé az érintett gazdasági szereplő számára annak bizonyítását, hogy vele szemben az összeférhetetlenség nem áll fenn.

A korábbi közbeszerzési szabályozás tételesen felsorolta azokat az objektív körülményeket, amelyek az összeférhetetlenség fennállását attól függetlenül megalapozták, hogy az érintett ajánlattevő a versenytársakhoz képest előnyösebb helyzetbe került-e. Az Európai Bíróság joggyakorlata alapján az összeférhetetlenség megállapításához nem elegendő a versenyelőny megszerzésének elvi lehetősége, az is szükséges, hogy a versenyelőny ténylegesen bekövetkezzen. A jogalkotó ezt tartotta szem előtt az új szabályozás megalkotása során [Kbt. 24. §].

A Kbt. 24. §-ának (2) bekezdése szerint összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárás előkészítésében és lefolytatásában az olyan személy vagy szervezet, amely funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlására bármilyen okból nem képes, így különösen ha gazdasági érdek vagy az eljárásban részt vevő gazdasági szereplővel fennálló más közös érdek húzódik a háttérben. A "pártatlanság", valamint a "más közös érdek" értelmezése nehézkes. A közbeszerzési eljárás előkészítésében és lefolytatásában a szigorú értelmezés szerint nem vehet részt az, akinek bármilyen közös érdeke fennáll egy potenciális ajánlattevővel. A rendelkezés logikus értelmezése inkább az lehet, hogy a közös érdeknek olyan súlyúnak kell lennie, ami az érintett személyt befolyásolja pártatlanságában, döntései meghozatalában.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére