Jelen tanulmány a közigazgatási eljárást érintő alapelvek önálló fejezetként történő megjelenésétől a 2018. január 1. napján hatályba lépő Ákr[1]-ig bezárólag, az azokat érintő valamennyi módosítás figyelembevételével kívánja bemutatni, hogy az eljárásjogi alapelvek önálló fejezetként hogyan nyerték el létjogosultságukat és váltak szerves részévé a hazai eljárásjogi kodifikációnak.
Mielőtt elkezdtem volna írni a témáról, rengeteg féle elemzést olvastam arról, hogy a különböző szerzők miért is tartják fontosnak az alapelveket, milyen és mekkora jelentőséget tulajdonítanak azoknak. Ugyanakkor úgy vélem, egy írás akkor telik meg igazán tartalommal, ha annak szerzőjéről is hordoz magában némi információt. Ezért döntöttem úgy, hogy a mások tollával való ékeskedés helyett, a saját tapasztalataimon keresztül vázolom, hogy szerintem miért is fontosak ezek az alapelvek.
Bár a jelenlegi munkaköröm már elszakít a közigazgatástól, korábban több mint tíz évig voltam a közigazgatási eljárási törvények "alárendeltje", és természetesen saját ügyeim ügyintézése során számtalanszor voltam ügyfél is eddigi életem során. Ezért a mindkét oldalon szerzett tapasztalataim alapján mondhatom, meggyőződésem, hogy az alapelvek fejezet mind az ügyintézői, mind pedig ügyféli oldalról az eljárási törvény legkevésbé forgatott része. Emlékszem, friss diplomásként, de a későbbiek során is a sajátként használt törvényeim díszelegtek a mindenféle színes íráskiemelők által keletkeztetett színkavalkádban, megnyugtatva ezzel magamat is, hogy a normaszöveget sikerült a magamévá tenni. Persze emlékszem arra is, hogy az alapelvi fejezet minden esetben mentes volt mindenféle jelöléstől, színezéstől. Akkor még ugyanis nem tulajdonítottam az alapelveknek szinte semmilyen jelentőséget, hiszen örültem, ha a folyamatos jogszabályváltozások közepette legalább a tételes normaszöveget sikerült valamelyest elsajátítanom. Ugyanakkor, ha az eljárásokat az ügyféli pozícióból vizsgálom, nyugodtan kijelenthetem, egyetlen esetben sem próbáltam meg az alapelvek alapján megfogalmazott jogértelmezéssel meggyőzni az eljáró hatóságot az igazamról, legyen szó akár egy telekalakítási, vagy éppen egy anyakönyvi ügyről.
Ma már azonban ezt egészen máshogy látom. Az alapelvek jelentősége számomra legegyszerűbben úgy foglalható össze, hogy azok szerepe az, hogy egy adott ügyben, illetve annak aktuális állapotában az alkalmazandó rendelkezések előírásait betartva, de e rendelkezéseket az alapelvekben megfogalmazott szellemiség szűrőjén keresztül alkalmazva jussunk el határidőn belül a res iudicata állapotába. Hiszen gondoljunk csak bele, egészen más egy könyvet úgy olvasni, ha annak szereplőiről vagy az eseményekről semmit nem tudunk, mint úgy, ha előtte esetleg a hátoldalon található összefoglalót vagy ajánlót elolvassuk.
Fejtegetésemet a közigazgatási szakemberek által is oly nagyra becsült az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Et.) elemzésével kezdem, figyelemmel arra is, hogy e törvény volt az, ahol már a bírói gyakorlat is a felülvizsgált ügyek során több esetben épp az alapelvekre hivatkozva döntött el ügyeket. Továbbá épp e törvény alapelveinek kidolgozatlansága, illetve a kor követelményeihez igazítás miatt is "lépett túl" a jogalkotó a - '82-es módosítás után akkor már Áe.-re keresztelt - törvényen és alkotta meg a helyébe lépő új közigazgatási eljárási törvényeket, kiszélesítve egyúttal azok alapelvi rendelkezéseit.
Az Et. 1957. október 1. napján lépett hatályba [90. § (1) bekezdés], és ezzel együtt teremtett egységes eljárási rendet az addigi kettősséget jelentő, a közigazgatás rendezéséről szóló 1929. évi XXX. törvénycikk még hatályban levő rendelkezéseinek és a lakosság bejelentéseinek intézéséről szóló 1954. évi I. törvény egészének hatályon kívül helyezésével [90. § (2) bekezdés].
Azonban a hatályba lépő új törvény az alapelveknek még nem szentelt saját fejezetet, hiszen a jogszabály megnevezését követően az I. fejezet a "törvény hatálya" résszel kezdődött. Magában a jogszabály szövegében ugyanakkor már felfedezhetőek voltak azok a rendelkezések, amelyek mára már az alapelvek között kaptak helyet, így például: "Ha az ügyfél az általa kezdeményezett eljárást folytatni nem kívánja, azt - feltéve, hogy az ügyben az eljárás hivatalból is megindítható - az államigazgatási szerv hivatalból folytathatja. Erről az ügyfelet értesíteni kell.[2]" Vagy: "Az államigazgatási szerv a tényállás tisztázása céljából bizonyítást rendelhet el, az ügyfelet az ügyre vonatkozó adatok szóval vagy írásban történő közlésére, bizonyítékok bejelentésére, illetőleg előterjesztésére hívhatja fel, az ügyfelet meghallgathatja és más állami szerveket megkereshet.[3]"
Ugyanezek megtalálhatóak a napjainkban hatályos a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 3. § (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban, illetve a 2018. január 1. napján hatályba lépő az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 3. §-ában.
Az alapelvi fejezet az 1981. április 30. napján kihirdetett és 1982. január 1. napján hatályba lépett az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről szóló 1981. évi I. törvény (a továbbiakban: Áe.) következtében jelent meg.
Ennek alapján mondhatjuk, hogy a magyar közigazgatási eljárásjog első, most már önálló fejezetben szabályozott alapelvei a következők voltak:
- 9/10 -
• "Az államigazgatási szervek eljárásukban következetesen érvényre juttatják a szocialista törvényességet, demokratizmust és humanizmust.
• Az államigazgatási szervek előmozdítják a jogok érvényesülését és a kötelességek teljesítését, a szocialista együttélés szabályainak megtartását, az állampolgári fegyelem megszilárdítását.
• Az államigazgatási eljárás elősegíti a társadalmi, a csoport- és az egyéni érdekek összhangját.
• Az államigazgatási szervek feladataikat a lakosság tevékeny közreműködésével látják el. Az államigazgatási eljárás a hatóság, az ügyfelek, továbbá az eljárásban részt vevő más szervek és személyek hatékony együttműködésére épül.
• Az államigazgatási eljárásban mind a magyar, mind a külföldi ügyfelek a törvény előtt teljes egyenlőséget élveznek, és ügyeiket minden megkülönböztetés és részrehajlás nélkül kell elintézni. Az államigazgatási eljárásban anyanyelvét szóban és írásban mindenki használhatja. A magyar nyelv ismeretének hiánya miatt senkit nem érhet hátrány.
• Az ügyfelet az államigazgatási eljárásban megilleti a nyilatkozattétel és a jogorvoslat joga, köteles viszont legjobb tudomása szerint, jóhiszeműen közreműködni. Mindezek érdekében az eljáró szerv az ügyfelet jogairól és kötelességeiről tájékoztatja.
• Az államigazgatási szervek feladataikat gyors és egyszerű eljárással teljesítik.[4]"
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
