Az Országgyűlés 2017. május 30. napján fogadta el a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvényt (a továbbiakban: Vbt. vagy új Vbt.), amely 2018. január 1-jén lépett hatályba, felváltva az 1994. évi LXXI. törvényt (a továbbiakban: régi Vbt.).[1] A régi Vbt. így több mint húsz év után hatályon kívül lett helyezve.[2] Az új választottbírósági törvény igen hangsúlyos módon az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának (United Nations Commission on International Trade Law, UNCITRAL) 1985-ben elfogadott Mintatörvényét követi, figyelembe véve a Mintatörvény 2006-os módosításait is.[3]
Az új Vbt. elfogadása - időpontját és egyes jellegzetességeit is tekintve - figyelemmel van a magyar polgári perrendtartás kodifikációjára, melynek eredményeként került elfogadásra a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.).[4]
A jelen tanulmányban megvizsgáljuk, hogy a választottbírósági ítéletnek a közrendbe ütközés címén milyen gyakorlata alakult ki a magyar jogban, értelemszerűen alapvetően a régi Vbt. alapján, azzal a premisszával, hogy az esetjogi gyakorlat nyilvánvalóan hatást gyakorol az új Vbt. hatálya alatt kialakuló, kialakulóban lévő törvénykezésre is.[5]
Az új Vbt. a választottbírósági ítéletek érvénytelenítésének lehetőségét a közrendbe ütközés címén - a régi Vbt.-hez hasonló módon - az alábbiak szerint határozza meg:
"47. § (1) A választottbírósági ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. A választottbírósági ítélet rendes bírói úton csak a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt indított perben vizsgálható felül.
(2) A választottbírósági ítélet a másik fél ellen előterjesztett kereset alapján a 7. § (2) bekezdésében meghatározott bíróság által és csak abban az esetben érvényteleníthető, ha [...]
b) a bíróság úgy ítéli meg, hogy
- 167/168 -
ba) a vita tárgya a magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozhat, vagy
bb) a választottbírósági ítélet a magyar közrendbe ütközik."
Vitathatatlan tény, hogy a választottbírósági eljárásokban született ítéletekkel szemben kezdeményezett érvénytelenítési perekben a közrendi klauzula valóságos örökzöld argumentum, vagyis annak meghivatkozása, hogy az ítélet a magyar közrendbe ütközik.[6]
Magának a közrendnek a meghatározása nem könnyű feladat, és ebben a körben mindenekelőtt a BH 1996.159. sz. ítéletre kell utalni, mely szerint az ítéletnek a magyar közrendbe ütközését önmagában nem valósítja meg az, ha az ítélet valamely fél számára kedvezőtlen, továbbá ha az ítéletben szereplő indokolás nem kellő megalapozottságú.
Kiemelést érdemel, hogy sem az új, sem a régi Vbt. nem határozza meg a közrend fogalmát, annak ellenére, hogy arra a nemzetközi szakirodalom már hosszú ideje több álláspontot dolgozott ki (public policy, ordre public, Vorbehaltsklausel). A jelenlegi magyar joggyakorlatban BH 1997.489. sz. alatt közzétett határozat tartalmaz a közrend fogalmával kapcsolatban lényeges elemeket. A határozatból a következők szerint idézünk:
"A közrend sérelme ugyanis csak akkor valósul meg, ha az ítélet az alkotmányban meghatározott garanciális szabályba ütközik, vagy az az alkotmányos alapjogok és kötelezettségek sérelmét jelenti. [...] Másrészt a közrend fogalma nem szűkíthető le az alkotmányban meghatározott garanciális szabályokra, illetve az alkotmányos alapjogokra, hanem feltétlen érvényesülést kívánó törvényekben kerül megfogalmazásra, amelyek szükségképpen az életviszonyok egy meghatározott, konkrétabb körére vonatkoznak. A társadalom életét szabályozó alapvető fontosságú, ezért feltétlen érvényesülést kívánó törvény a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. tv., és a választott bírósági ítélet ennek rendelkezéseibe ütközik. A Vbt. nem határozza meg a közrend fogalmát, és jelenleg a tételes jogi szabályozás sem ad fogalommeghatározást. A magyar jogirodalomban elfogadott meghatározás szerint a közrend tartalma nemcsak az alkotmányban lefektetett elveket és a feltétlen alkalmazást kívánó törvényeink célját védi, hanem politikai célkitűzéseinket, erkölcsi eszméinket is (lásd dr. Réczei László: Nemzetközi magánjog Tankönyvkiadó 1961. Budapest 89. oldal). A közrend lényege, hogy a fogalma alá vonható intézményeket és elveket a jog feltétlenül meg kívánja védeni, érvényre akarja juttatni. A közrend egyébként tartalmában változó kategória; időben és térben egyaránt mindig az adott gazdasági-társadalmi berendezkedés és a politikai-erkölcsi felfogás függvényeként értelmezhető (dr. Mádl Ferenc - dr. Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Universitas 1992., 131-132. oldal). [...] Nincs azonban egyértelműen kialakult jogirodalmi álláspont arra vonatkozóan, hogy melyek egy jogi norma feltétlen alkalmazást kívánó - imperatív jellegű - kritériumai, vagyis hogy mely jogszabályokat kell feltétlen alkalmazást kívánó természetűeknek tekinteni. A legelfogadhatóbb álláspont szerint azok a jogszabályok imperatív jellegűek, amelyek közvetlenül szolgálják és védik a gazdasági-társadalmi rendnek - többségükben az alkotmányban is kifejezett - alapjait. Kétség esetén az illető jogszabály céljából kell kiindulni (dr. Mádl - dr. Vékás idézett mű, 133. oldal). A közrend lényegéről, tartalmáról kialakult, fent ismertetett jogirodalmi álláspontot elfogadva a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a közrend fogalma nem szűkíthető le az alkotmányban meghatározott garanciális szabályok vagy alkotmányos alapjogok és kötelezettségek sérelmére."
A fenti meghatározás is igen jól mutatja, hogy a közrend meghatározása összetett feladat, és akár esetről esetre változhat a közrend sérelmének megítélése. Vélhetőleg ezen is alapulhat a kereskedelmi választottbíráskodást feldolgozó magyar tankönyv azon megállapítása, mely szerint a régi Vbt. megszületése óta a közrendre történő hivatkozással lefolytatott érvénytelenítési eljárások jórészt sikertelenek voltak.[7]
A Legfelsőbb Bíróság itt idézett eseti döntése alapján tehát önmagában az, hogy az ítélet jogszabályba ütközik, még nem alapozza meg a közrend sérelmét. Ehhez a társadalom általános értékítéletét kell figyelembe venni, ami azonban jogilag egzakt módon nehezen írható körül.
Raffai Katalin álláspontja szerint "a közrendi klauzula kérdésében az egyes bíróságok általánosságban a jogintézmény szűken vett értelméből indulnak ki, és egyetértés mutatkozik abban is, hogy csak a legsúlyosabb anyagi
- 168/169 -
és eljárásjogi sérelmek esetén és kizárólag rendkívüli esetekben lehet megalapozott az alkalmazása".[8] Raffai ugyanitt alapvető különbséget tesz a nemzeti és a nemzetközi közrend, továbbá az eljárásjogi és az anyagi jogi közrend fogalma között.
Raffai Katalin egy másik írásában azt fejti ki, hogy a magyar jogrendszerben nem született olyan ítélet, mely a nemzetközi és a belföldi közrend közötti eltérést meghatározná. A nemzeti és a nemzetközi közrend közötti értelmezési különbségeket, illetve az álláspontja szerint nem egységes joggyakorlatot az alábbiak szerint jellemzi:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
