Hatlaczki-Kálmán Andrea[1]: A hazai büntetés-végrehajtási jog története a Márianosztrai Fegyház és Börtön történetének tükrében (Studia, 2024/2., 85-96. o.)

Abstract

In my presentation, after reviewing the history of Hungarian penal law, I would like to present the history of the Márianosztra Strict and Medium Regime Prison.

Absztrakt

Előadásomban a magyar büntetés-végrehajtási jog történetének áttekintése után a Márianosztrai Fegyház- és Börtön történetét szeretném bemutatni.

Kulcsszavak: büntetés-végrehajtási jog; büntetés-végrehajtási intézet; történet; Márianosztra

A büntetés-végrehajtási jog, mint önálló diszciplína létének, szabályozásának igénye hazánkban csupán XX. század elején fogalmazódott meg. Korábban a büntető tárgyú normák a mai hármas felosztáshoz képest - büntető anyagi, eljárás-, és végrehajtási jogi szabályok trihotómiája - egységesebben voltak szabályozva.

A középkori magyar büntetőjog sajátossága, hogy büntetőjogi és egyéb jogágak rendelkezéseit együtt tartalmazó törvények születtek.[2]

Werbőczy István Tripartituma 1514. évben volt az első magyar joganyag, mely ugyan még latin nyelven, de az addig keletkezett szokásjogi rendelkezéseket foglalta össze. A joganyag sem a mai értelemben vett büntető anyagi, sem - eljárásjogi szabályokat nem rögzít, ily módon értelemszerűen a nem szabályozott büntetésekkel kapcsolatban végrehajtási rendelkezéseket sem nevesít.

A magyar büntetőtárgyú szabályok első rögzítéséig a XVII. századig kellett várnunk, Kitonich János 1619. évben latin nyelven publikált Directio Methodica című munkája a polgári eljárásjoggal együtt szól büntető-eljárásjogi rendelkezésekről is, büntetés-végrehajtási szabályokat azonban nem rögzít.[3]

- 85/86 -

Kollonich Lipót esztergomi érsek az 1656. évben elkészült osztrák Praxis Criminalis-t latin fordításban 1696. évben a Corpus Juris Hungarici szabályai közé vetette.[4] Az osztrák jog konkrét alkalmazásaként II. József 1787. évi büntető törvénykönyve említendő, melynek megalkotásában ugyan a magyar hatóságok egyike sem vett részt, az azonban kétségtelenül az első egységes, tisztán büntető anyagi jogi kódex Magyarországon.[5] II. József uralkodása idejére tehető, kodifikációs tevékenységének következményeként állott elő az a helyzet, hogy a börtönök kvázi eljárási fogságot végrehajtó helyekből tényleges büntetés-végrehajtási helyszínekké váltak[6], azonban a börtönnépesség rohamos növekedése és az ezzel párhuzamosan nem megfelelő ütemben fejlődő őrszemélyzeti állomány és infrastrukturális háttér miatt gyakoriak voltak a szökések, betegségek valamint a büntetések különböző végrehajtási fokozatait sem lehetett megfelelően elválasztva biztosítani, ezért szükségessé vált a büntetőpolitikai reform.[7]

Magyarországon az első állami börtön 1772-ben gróf Eszterházy Ferenc birtokán, Szempecen került felállításra, mely 1785-ben költözött át a szegedi várba. Az intézmény 1786-ban 100 férfi és 50 nő elítéltet tudott befogadni.[8]

Az 1848/49-es szabadságharc leverését követően, 1850-ben a bécsi birodalom az osztrák jogrend alkalmazását rendelte el[9]. Az urbanizáció, az iparosodás és ennek kapcsán a társadalom átrétegződése új bűnözései szokásokat, új bűncselekményeket és összességében a bűnözés növekedését eredményezte[10], mely magával hozta az újabb büntetés-végrehajtási intézetek szükségességét is. Ilyen körülmények között nyitotta meg ebbéli funkciójában elsőként női fogvatartottak részére kapuit a Márianosztrai Büntetés-végrehajtási Intézet.

Az első magyar büntetőjogi tárgyú kodifikált norma az 1878. évi V. törvénycikk volt, mely anyagi, eljárásjogi és büntetés-végrehajtási rendelkezéseket is tartalmazott, büntetési nemként ismerte a halálbüntetést, fegyházat, börtönt, melyek csak bűntettek elkövetése esetén szabhatók ki, fogházat kizárólag vétségek elkövetése esetén lehetett alkalmazni, valamint ismert büntetés volt még az államfogház és a pénzbüntetés. E jogszabály immáron egészen konkrét büntetés-végrehajtási rendelkezéseket is tartalmazott, amennyiben 21. §-a a halálbüntetést kizárólag

- 86/87 -

zárt helyen, kötél általi módon rendelte végrehajtani. Kifejezetten részletesen szólt a fegyenczekkel, azaz a fegyházbüntetésre ítéltekkel kapcsolatos végrehajtási szabályokról, még a fegyelmi büntetésként alkalmazható magánelzárás büntetés is megtalálható a végrehajtási rendelkezések között. A norma szabályozza a fegyenczek és a börtönbüntetésre ítéltek esetén is például a szabad levegőn tartózkodás és a munkavégzés szabályait. A jogszabály felvilágosult büntetőpolitikáját jelzi, hogy az "ifjú egyénekre" speciális végrehajtási szabályok alkalmazását teszi lehetővé "javítások", azaz nevelésük céljából. Még a mai értelemben vett feltételes szabadságra bocsátás szabályai is megtalálhatóak a jogszabályban, amennyiben tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy a legalább háromévi fegyház, vagy börtönbüntetésre ítélt elítéltek megfelelő magaviselet esetén a büntetés kétharmad részének kitöltése után "közvetítő intézetben" tölthetik le büntetésük hátralévő részét. Azon elítéltet pedig, aki e közvetítő intézetekben a jogszabály által meghatározott további tartamot letöltötte oly módon, hogy "a javulás reményét megerősítette", az igazságügy miniszter feltételesen szabadságra bocsáthatja, a jogszabály még a feltételes szabadság tartama alatti elvárt magatartási szabályokat is tartalmazza, rendelkezve arról is, ha a feltételes szabadság vonatkozó szabályait megszegi az elítélt. A külföldiek és a taxatív felsorolással érintett bűncselekmények elkövetői feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A jogszabály egyéb helyeken, például a bűnhalmazattal kapcsolatos rendelkezések között is rögzít büntetés-végrehajtási tárgyú rendelkezéseket, amennyiben például konkrét végrehajtási sorrendet állapít meg a különböző végrehajtandó szabadságvesztések esetén.

A 117. § a "jogérvényesen" kiszabott büntetések végrehajtását kizáró körülményként szól az elítélt haláláról, királyi kegyelemről és az elévülésről, melyeknek részletszabályait is deklarálja.

Az 1878. évi V. törvénycikk indokolása kimondja, hogy annak alapja az 1843. évi büntetőtörvény tárgyú törvényjavaslat, mely nyilvánvalóan a történelmi események hatására, de nem lépett hatályba. Az indokolás a büntetési rendszerről szóló részében az akkor még nem önálló diszciplínaként megnevezett büntetés-végrehajtási jog relevanciáját az alábbiak szerint sommázta:

"Ha hibás a büntetési rendszer, ha a büntetések nemei és mértéke nem felelnek meg az igazságnak, vagy ha azok meghatározásánál nem uralkodott a czélok és az eszközök, valamint a létező viszonyok tiszta felismerése s nem ez gyakorolta a döntő befolyást: ez egymagában elég, a büntetőtörvénykönyv hatásában helyezett bizalom teljes meghiusitására. Ez esetben a várt hasznos eredmények helyett okvetlenül a legártalmasabb következményeknek kell beállani."

- 87/88 -

Hitet tett tehát a jogalkotó azon elv mellett, miszerint a büntető anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezések még oly tökéletes kodifikálása sem vezethet a büntetőpolitika által várt "hasznos eredmények" eléréséhez a büntetés-végrehajtási tárgyú rendelkezések inkompetenciája esetén.

A büntetési rendszer két vezérelve a humanizmus és az "igazságos szigor" volt.

Az első tudományos igényű magyar büntetőjogi kézikönyv Vuchetich Mátyás Institutiones iuris criminalis Hungarici című kétkötetes műve volt[11], mely 1819-től a korabeli magyar büntetőjogi oktatás alapműve volt, szól a büntetések fogalmáról és nemeiről is, a büntetések céljaként "a társadalom biztonsága, valamint a közrend és a törvények saját tekintélyének a megóvása"-t megjelölve[12].

A mű a második részében, a büntetőeljárás körében foglalkozik a büntetésvégrehajtási szabályokkal, elfogadottnak tekinti a statáriális bíráskodást, de a halálbüntetést és a testi csonkítással nem járó, kínzó büntetéseket, mint a botozást, ostorozást is. Az akasztás útján megvalósított halálbüntetés kapcsán például elfogadottnak tekinti azt a gyakorlatot, hogy a felakasztott elítélt teste annak felbomlásáig akasztott állapotában maradjon. A mai értelemben vett klasszikus szabadságvesztésekkel kapcsolatban alapelvi éllel rögzíti, hogy ott "száműzni kell a szabadságot, de nem az emberiességet"[13].

A büntetés-végrehajtással kapcsolatban megkerülhetetlen Pulszky Ágost és Tauffer Emil: A börtönügy múltja, elmélete, jelen állása című 1867-ben írott pályaműve. E dolgozatban a szerzők modern szemléletről téve tanúbizonyságot a halálbüntetés ellen érvelnek, a szabadságvesztés büntetés kapcsán kifejtik, hogy az "csupán" az elítélt mozgásához fűződő jogától szabad, hogy megfossza az elítéltet, munkához, "szellemi tökélyesedéséhez" való jogait elismerik. A "börtönjavítás"-t a büntetés egyik céljaként említik, kívánatosként megjelölve, hogy az elítélt büntetése során "erkölcsi állapotával, s öntudatával tisztába jöjjön".[14] A dolgozat a X. fejezetben "a börtönbüntetés kiegészítése a javítás érdekében" című részben szól egyebek mellett a "kegyelmezésről" és a feltételes szabadságra bocsátás jogintézményéről is.

Finkey Ferenc a büntető anyagi és eljárásjog mellett a büntetőjog harmadik, külön ágaként nevezte meg a "büntetéstant", vagyis "poenológiat", a bün-

- 88/89 -

tetés-végrehajtási jogot.[15] 1900-ban publikálta a korábbi számos külföldi büntetés-végrehajtási tárgyú tanulmányúton szerzett tapasztalatairól szóló művét "Büntetéstani problémák" címmel. Finkey hitet tesz a halálbüntetés eltörlése és azon meggyőződése mellett, hogy a büntetés funkciója "csak alaki értelemben" megtorlás, lényege egyrészt a fenyítés, másrészt a bűnhődés, a büntetés általános céljainak pedig "az általános visszatartást..., az elégtétel nyújtást..., a nevelést..." határozta meg.[16] Finkey Ferenc rögzítette a "modern börtön feladatát" és megfogalmazta a szabadságvesztés büntetések fokozatainak egyszerűsítésének célját is. A büntetési rendszer reformjára is taxatív felsorolást nyújtott, határozottan ellenezte a büntetési eszközül, vagy megelőzési célból használandó sterilizációt és pontokba szedve megfogalmazta a hatályos büntetési rendszer "égető sebeit". Ezek:

- az életfogytig tartó fegyházbüntetés túlságosan enyhe végrehajtási szabályai,

- a rövid tartamú szabadságvesztés végrehajtásának helyes és eredményes végrehajtásának hiánya,

- a hivatalvesztés és "politikai jogok gyakorlata felfüggesztése" mellékbüntetések kiszabhatósági rendszertelensége az anyagi jogi tényállásokban,

- a fokozatváltás lehetőségének szabályozása.[17]

Az 1955. évi Büntetésvégrehajtási Szabályzat és az 1963. évi 20. törvényerejű rendelet után az 1966. évi 21. törvényerejű rendelet Magyarországon először szabályozta törvényi szintű jogszabályként a szabadságvesztés végrehajtásának célját, alapelveit, a szabadságvesztés végrehajtásának rendjét, a szabadságvesztést töltő elítéltek jogi helyzetét.[18]

A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi XI. törvényerejű rendelet indokolása szól arról, hogy a büntető anyagi jogban, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben a kiszabható fő- és mellékbüntetések, valamint alkalmazható intézkedések megfelelően kodifikáltak, azonban e szankciók végrehajtásának szabályait több szeparált norma tartalmazza, ezért került sor a még ugyan nem törvényi szintű, de kétségtelenül egységes norma megalkotására.

Az új norma kodifikációjának szükségességét pedig végül a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény tette elodázhatatlanná, így született meg a 2013. december 23. napján kihirdetett, jelenleg is hatályban lévő 2013. évi CCXL. törvény.

A Márianosztrai Fegyház- és Börtönben jelenleg 514 fő fogvatartott tartózkodik, akiknek körülbelül 4/5-e fegyház fokozatban tölti büntetését.

- 89/90 -

Az egyik legrégebbi magyarországi büntetés-végrehajtási intézet épületét Nagy Lajos király építtette pálos kolostori épület céljából 1352-ben, a legenda szerint ebben a kolostorban nevelkedett a király kisebb lánya, Hedvig is. Az épületet az 1800-as évek legelején kórházként használták, majd sokáig kihasználatlanul állt, egészen a már említett 1848-as szabadságharc utáni időkig, amikor fegyintézetként kezdték el ismét használni. A női fogvatartottak befogadására berendezkedett intézetet a Szent Vince rend irgalmas nővérei működtették egészen 1949-ig, az őri feladatokat is az apácák látták el. Ez idő alatt olyan elítélteket tartottak itt fogva, mint a "tiszazugi arzénos asszonyok", vagy "tiszazugi méregkeverők".

Történetük 1929-ben vált nyilvánossá, amikor kiderült, hogy egy csoport női elkövető 1911-1929 között a legenda szerint kb. 300, történészi kutatások szerint azonban "csupán" 45-50 embert mérgezett meg tiszántúli falvakban, legtöbb esetben Nagyrév településen. Az elkövetőket - a fennmaradt sajtóközlemények szerint - Fazekas Gyuláné (sz.: Oláh Zsuzsanna), a helyi, egyébként gyógyítással is foglalkozó bába bujtotta fel az arzénnal való emberölések elkövetésére, az áldozatok legtöbb esetben az elkövetők férjei, ritkábban egyéb családtagjaik voltak. Az indíték jellemzően az volt, hogy az áldozatok teherré váltak az asszonyok számára és ily módon kívántak tőlük megszabadulni. A bába azzal kínálta az arzént az azt igénybe venni szándékozóknak, hogy "Mit kínlódsz vele?".

1950-ben a női fogvatartottakat férfi elítéltek váltották az intézetben, az 1950-es években a magyar büntetés-végrehajtási intézetek között egyfajta "büntetőtábor" funkciót töltött be, főként politikai foglyokat helyeztek itt el, raboskodott is mások mellett Göncz Árpád, Bibó István, Déry Tibor, Eörsi István és Mensáros László is.

A templom épületét 1989. augusztus 01. napjától a Pálos Rend visszakapta, a Szentszék Istentiszteleti és Szentségi Kongregációja 2012. május 04. napján a Magyarok Nagyasszonya templomot Bazilika Minor címmel és méltósággal ruházta föl. Az egykori kolostorépület funkcionál a mai napig is büntetés-végrehajtási intézetként. Mellette a templom is betölti funkcióját, illetve szintén a hajdani kolostorépület mellett egy pálos rendi és börtönmúzeum is helyet kapott.

- 90/91 -

(Kép: http://www.szeretlek-magyarorszag.hu/magyarorszagi-kegyhelyek-a-levegobol/)

Ezek és a következő képek 2024. január 15. napján készültek.)

- 91/92 -

- 92/93 -

- 93/94 -

- 94/95 -

Márianosztrai Bv. Intézet II. részleg, MZ (magánzárka) részleg

Tárgyalóterem

- 95/96 -

Felhasznált irodalom

Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány és jogtörténet. Budapest, Politzer, 1946.

Finkey Ferenc: A magyar büntetőperjogi tudomány háromszázados fejlődéstörténete 1619-1914. Sárospatak, Jogászok a Kultúráért Alapítvány, 2000.

Finkey Ferenc: Szemelvények Dr. Finkey Ferenc nyug. koronaügyész tiszt. egyetemi tanár kisebb szakdolgozataiból 1890-1940. Budapest, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.T., 1940.

Hajdu Lajos: II. József büntető törvénykönyve Magyarországon. Jogtudományi Közlöny 1974/1-2, 48 -55.

Jakab András-Menyhárd Attila (szerk.): A jog tudománya Tudománytörténeti és tudományelméleti írások, gyakorlati tanácsokkal. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2015.

Vuchetich Mátyás: A magyar büntetőjog rendszere I. Elméleti büntetőjog. Magyarország felsőiskoláinak használatára. Ford.: Király Tibor, Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 2010. ■

JEGYZETEK

[1] PhD-hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.

[2] Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány és jogtörténet. Budapest, Politzer, 1946. 381.

[3] Finkey Ferenc: A magyar büntetőperjogi tudomány háromszázados fejlődéstörténete 1619-1914. Sárospatak, Jogászok a Kultúráért Alapítvány, 2000. 16.

[4] Jakab András - Menyhárd Attila (szerk.): A jog tudománya Tudománytörténeti és tudományelméleti írások, gyakorlati tanácsokkal. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2015. 269.

[5] Hajdú Lajos: II. József büntetőtörvénykönyve Magyarországon. Jogtudományi Közlöny 1974/1-2, 48-55.

[6] Hajdu (1974), 50[4].

[7] Hajdu (1974), 50[4].

[8] Hajdu (1974), 50[4].

[9] Jakab-Menyhárd (2015), 283[3].

[10] Jakab-Menyhárd (2015) 292[3].

[11] Jakab-Menyhárd (2015), 277.

[12] Vuchetich Mátyás: A magyar büntetőjog rendszere I. Elméleti büntetőjog. Magyarország felsőiskoláinak használatára. Ford.: Király Tibor, Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 2010. 39. § 130.

[13] Vuchetich (2010) 47[9]. § 146.

[14] Pulszky Ágost-Tauffer Emil: A börtönügy múltja, elmélete, jelen állása különös tekintettel Magyarországra. Pest, Emich Gusztáv kiadványa, 1867. 33-34.

[15] Finkey Ferenc: Szemelvények Dr. Finkey Ferenc nyug. koronaügyész tiszt. egyetemi tanár kisebb szakdolgozataiból 1890-1940. Budapest, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.T., 1940. 48.

[16] Finkey (1940) 50[14].

[17] Finkey (1940) 60-62.

[18] A Büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tv. r. indokolása.