"Az Európai Bíróság az eset tényeire alapozott ítéletéből közvetlenül nem következik, hogy az Elsőfokú Bíróság többszintű, nyitott konstrukciója eleve hibás lett volna. Belátható, hogy a terrorizmus elleni küzdelem, hasonlóan más európai közpolitikai területekhez, többszintű (multi-level) szabályozási/kormányzási rendszer működtetését teszi szükségessé. Nem elvetendő az az elképzelés, mely szerint az eljárási jogok (és a bírói felülvizsgálathoz való jog) biztosítása érdekében az összekapcsolt szabályozási/kormányzási szintek-terek egymást kisegíthetik, a rendszer egészében biztosítva a szóban forgó alkotmányos követelmények érvényesülését. Az Elsőfokú Bíróság által alkotott rendszer célja az lehetett, hogy leplezze az egyes szintek, különösen az ENSZ (és az EU) szintjének alkotmányos hiányosságait."
Az elmúlt években ismét megerősödött nemzetközi terrorizmus számos kihívás elé állította a demokratikus legitimációra épülő és a jogállamiság elvét tiszteletben tartó államokat. Több államban született kifejezetten a jelenkori terrorizmus elleni küzdelem célját szolgáló, az állami erőszak szervezeteit többletjogosultságokkal felruházó jogszabály (úgynevezett emergency laws).[1] Az állampolgárok és az állampolgárok szervezetei magánszférájába eddig nem látott mértékben behatoló állami rendelkezések mögött gyakran nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítésének kényszere állt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) e tárgykörben elfogadott határozatai, ha némelyikük a megvalósítás módszerét az államokra is bízta, nem hagytak kétséget a tekintetben, hogy az államoknak milyen feladataik vannak a világméretű terrorizmus elleni küzdelemben.
Az államok által a terrorizmus elleni harc érdekében kialakított válaszoknak azonban olyan közjogi környezetben kell érvényesülniük, amely az állami beavatkozás tekintetében számos alapvető korlátozást ismer. Az alapprobléma, a személyes szabadság, a privátautonómia védelme olyan alapjogi kérdésekben jelenik meg, mint az egyént megillető tisztességes (közjogi) eljárás és a bírói felülvizsgálathoz való jog biztosítása vagy tulajdonjogának alapjogi védelme. Ezen a ponton kapcsolódik be a terrorizmus elleni állami intézkedések alapjogi megítélése tekintetében óriási befolyással bíró Emberi Jogok Európai Bírósága, amely számos ügyben foglalkozott a terrorizmus ellen bevezetett intézkedések alapjogi korlátaival.[2] A nemzeti és a strasbourgi jogban meghatározott korlátozások hatékonyságát jól mutatja a Lordok Házának a hírhedt A. and others ügyben[3] hozott ítélete, amely megállapította a 2001-ben bevezetett terrorizmus elleni intézkedéseknek (ATCSA 2001) az 1998-as Human Rights Act-tel való összeegyeztethetetlenségét (declaration of incompatibility), amely az angol közjog talán legradikálisabb jogkövetkezményének alkalmazását jelentette.[4]
A terrorizmus közjogi rendszerekkel szemben támasztott kihívásai nem csak a hagyományos állami kereteken belül jelentkeztek. Az Európai Unió viszonylag újnak mondható, sajátos közjogi struktúráját a terrorizmus elleni küzdelem érdekében bevezetett intézkedések kapcsán kirobbant, immár évek óta tartó pereskedési hullám alapjaiban érintette. Az Európai Unió szerepvállalását nagyban nehezíti, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem államok által vezérelt színterére az állam lényeges attribútumai nélkül kénytelen belépni. Fellépése nem lehet közvetlen - sajátos jogalkalmazási (kormányzási) struktúrájában államok közbejöttével kénytelen megnyilvánulni. Helyzete a nemzetközi jog (az államokat tömörítő ENSZ) viszonylatában kevéssé rendezett, struktúrájának belső töredezettsége (a pillérek viszonylagos elkülönültsége) és hatásköreinek átruházott és korlátozott volta az alapjogi kihívások mellett nagyban akadályozzák a tevékenységét.
A következőkben az elmúlt években felgyülemlett, a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem érdekében bevezetett intézkedéseket érintő nagy jelentőségű luxembourgi esetjog főbb elemei kerülnek terítékre. Az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága a Kadi- és Yusuf-ügyként[5] elhíresült ítéleteiben lassan megszokottá vált frissességgel nyúlt az igen kényes jogi problémákhoz. Ezek az ítéletek olyan kérdésekre világítanak rá, mint a nemzetközi közjog és a közösségi jog viszonya, az Európai Unió jogának egységessége és az eljárási alapjogok és a bírói felülvizsgálathoz való jog alkotmányos követelményeinek érvényesülése. Nem kerülhető el annak elemzése sem, hogy a világméretű terrorizmus elleni fellépés többszintű kormányzási rendszerének összetettsége miként befolyásolja a terrorizmus ellen bevetett eszközök jogszerűségének megítélését. A vizsgálódást az Európai Közösségek Bírósága nagytanácsának a Kadi-ügyben hozott szeptemberi ítélete teszi valóban elkerülhetetlenné, amely rendezni látszik az Európai Unió által elfogadott terrorizmus elleni intézkedések jogi megítélése körül felmerült problémákat.[6]
Az ítéletek kellő alapot szolgáltathatnak annak megvizsgálására, hogy az Európai Unió mennyi-
- 67/68 -
ben tekinthető értett közjogi rendszernek. Egy közjogi rendszer érettségét megközelíthetjük abból a szemszögből, hogy mennyire képes saját maga definiálására, saját kereteinek kijelölésére, hogy a kérdéses rendszer hogyan látja viszonyát más közjogi rendszerekkel. Ebből a szempontból nagy jelentősége van annak az alábbiakban is vizsgált kérdésnek, hogy az uniós (közösségi) jog zárt vagy nyílt alkotmányos (közjogi) rendszernek látja-e önmagát.[7] Jelen tanulmány azt a kérdést feszegeti, hogy egy közjogi rendszert egyedül akkor tekinthetünk-e érettnek, amikor másoktól elzárkózva, zárt rendszerként önmaga (jellegzetességei, identitásának alapvető elemei) védelmére, elhatárolására koncentrál, vagy amikor más rendszerekre nyitottan, azokkal összekapcsolódva-kommunikálva, velük egységben látja önmagának beteljesedését. A vizsgált ítéletekben ez a probléma abban a kérdésben nyilvánult meg, hogy a terrorizmus elleni intézkedéssel érintett egyéneket megillető alkotmányos garanciákat az Európai Uniónak egyedül vagy a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem kormányzási mechanizmusa által összekapcsolt közjogi rendszerekkel együttműködve kell-e biztosítania.
Az uniós közjog szempontjából nagy jelentőséggel bíró ítéletek középpontjában különböző személyeket és szervezeteket felsoroltató listák álltak. Ezek a listák határozták meg azon személyek és szervezetek körét, amelyekkel szemben a terrorizmus elleni küzdelemben igénybe vehető korlátozó intézkedések bevezethetők voltak. Az érintettek vagyoni jogait korlátozó intézkedések szabályozása és végrehajtása több szinten történt.
Az első szinten az ENsz BT határozatait találjuk. Az 1267. (1999.) számú határozat a tálib rendszerhez kapcsolható pénzeszközök befagyasztásának kötelezettségét állapította meg. A határozat 6. cikke a határozat végrehajtása érdekében külön szankcióbizottságot hozott létre. A tiltás alá eső személyek és szervezetek listáját a szankcióbizottság állapította meg.[8] Az 1333. (2000.) számú határozat a korlátozó intézkedéseket már kifejezetten Osama bin Laden és az Al-Kaida tevékenységéhez kapcsolta.[9] Az általánosabb jellegű 1373. (2001.) számú határozat többek között arról rendelkezett, hogy be kell fagyasztania valamennyi államnak azon személyek pénzeszközeit, egyéb vagyoni értékeit vagy gazdasági erőforrásait, akik terrorcselekményeket követnek el vagy kísérelnek meg elkövetni, illetve ilyen cselekmények részesei vagy elkövetői.
Az ENSZ BT határozatainak európai uniós szintű végrehajtása adja a második szintet. Itt említendő a Tanácsnak a tálib rendszerrel szemben alkalmazandó korlátozó intézkedésekről szóló 1999/727/ KKBP közös álláspontja,[10] amelyet kiegészített a Tanács 2001/154/KKBP közös álláspontja.[11] Ide tartozik még a terrorizmus leküzdéséről szóló 2001/930/KKBP közös álláspont és a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont.[12] Az érintett személyek és szervezetek listáját az ENSZ szankcióbizottság által készített listára utalva a 2001/154/KKBP közös álláspont rögzítette, valamint az általánosabb hatályú 2001/931/KKBP közös álláspont melléklete tartalmazta.
Az uniós fellépés hatékonyságának biztosítása érdekében az Európai Közösség közreműködésére is szükség volt.[13] A közös álláspontok közösségi szintű végrehajtása érdekében a Tanács a 337/2000/EK és 467/2001/EK rendeletet, a 881/2002/EK rendeletet,[14] valamint a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendeletet fogadta el.[15] Azon személyek és szervezetek listáját, amelyekre a rendeletekben foglalt korlátozó intézkedések vonatkoznak, a 467/2001/EK rendelet és az azt hatályon kívül helyező 881/2002/EK rendelet I. számú melléklete, valamint a 2580/2001/EK rendelethez kapcsolódóan a Tanács 2001/927/EK határozata tartalmazta.[16] Az itt tárgyalt ügyek szempontjából fontos listák összetételét több alkalommal módosították.[17] A közösségi fellépés jogalapjaként szolgált az Európai Gazdasági Közösséget megalapító római szerződésnek (a továbbiakban EKSZ) a harmadik államokkal szemben bevezethető gazdasági kényszerintézkedésekre vonatkozó 60. és 301. cikke és a közös piaccal kapcsolatos közösségi fellépés végső lehetőségét biztosító 308. cikke.
A terrorizmus elleni küzdelem harmadik szintjére a tagállamok által bevezetett intézkedések tartoznak. Ez lehet valamely személy vagy szervezet tiltott listára történő felvétele vagy valamely személlyel vagy szervezettel szemben korlátozó intézkedés bevezetése.
Látható tehát, hogy a világméretű terrorizmus elleni küzdelem meglehetősen összetett szabályozási rendszerre és végrehajtási mechanizmusra épül. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az európai szinten adandó válaszok két kapcsolódó, de egymástól elkülönült struktúra (az Európai Unió és az Európai Közösség) működtetését igénylik. A korlátozó intézkedésekkel sújtott személyek és szervezetek számára nyújtandó garanciák szempontjából nem kö-
- 68/69 -
zömbös, hogy az összetett szabályozási/kormányzási rendszer elemei hogyan illeszkednek egymáshoz. A következőkben az első és a második szint, valamint a második szinten belüli két struktúra közötti viszonyrendszert tárjuk fel.
A közösségi jogrendszer alapvető tulajdonságai egyetlen, azóta a jogi kánon szerves részévé vált kijelentéshez kapcsolhatók. Az a megállapítás[18] tette pályájára az autonómiáját és sajátos koherenciáját féltékenyen őrző új európai közjogi rendszert, hogy a Közösség a nemzetközi jog új rendszerét alkotja. Bár nemzetközi közjogi eredetétől nem szakadhatott el, alapvető jellegzetességei a nemzetközi közjog keretéből való kiválására utalnak. Önálló alkotmányos rendszerré való szilárdulásával nem kerülhette el viszonyának rendezését az eredetét jelentő nemzetközi közjoggal.
A terrorizmus elleni küzdelem kapcsán előbukkant ügyek azt a rendkívül kényes témát érintették, hogy a közösségi jog alkotmányos (alapjogi) garanciái vajon alkalmazhatók-e az ENSZ BT határozatai tekintetében. Ezzel a közösségi jog és a nemzetközi közjog közötti viszony kérdése került előtérbe, különösen pedig az a probléma vetődött fel, hogy a nemzetközi közjoggal (nemzetközi közjogi eredetű "másodlagos" jogi aktusokkal) szemben érvényesíthetők-e (nemzeti vagy nemzeteken túli - post-national) alkotmányos követelmények. A közösségi jog autonómiája, önálló jogrendszerként megszerezhető tekintélye, valamint a nemzetközi jog alkotmányosodása szempontjából ezek nem elhanyagolható kérdések.
Az Elsőfokú Bíróság kiindulási pontja az volt, hogy az ENSZ-hez kapcsolható nemzetközi közjog, az ENSZ Alapokmányban meghatározott kötelezettségek, különösen a BT határozatokban foglaltak a Közösség tagállamaira nézve kötelezők.[19] Az ENSZ-kötelezettségeknek a tagállamok más nemzetközi kötelezettségeivel szemben foglalt elsőbbségét a bíróság a közösségi jog felől (EKSZ 307. és 297. cikk) is megerősítette.[20] Az elsőbbség elve következtében a Közösség tagállamainak minden szükséges intézkedést meg kell hozniuk az ENSZ BT határozatainak érvényesülése érdekében, és el kell tekinteniük minden elsődleges és másodlagos közösségi jogi rendelkezés alkalmazásától, amelyek az ENSZ Alapokmányban foglalt kötelezettségek teljesítését megakadályozhatják.[21] Ugyan az Európai Közösséget mint a nemzetközi közjog szempontjából jogalanynak minősülő entitást ilyen kötelezettség közvetlenül nem terheli,[22] áttételesen, a közösségi jog alapján a bíróság mégis megállapította a Közösség ilyen irányú kötelezettségét.[23] Ez vezetett el ahhoz, hogy a tagállamok kötelezettségeit szem előtt tartva az Elsőfokú Bíróság elismerje a nemzetközi kötelezettségek közösségi joggal szembeni elsőbbségét.[24]
Az elsőbbség elve rögzítésének közvetlen következménye az volt, hogy az Elsőfokú Bíróság nem látott lehetőséget olyan közösségi jogi aktusok bírói felülvizsgálatára, amelyek valamely ENSZ BT határozatot annak lehetősége nélkül ültetnek át a közösségi jogba, hogy a Közösség az átültetés során diszkrecionális jogával élve a határozat tartalmát megváltoztassa.[25] Ez azt jelenti, hogy ilyen esetben a közösségi jog nem kényszerítheti rá (az ENSZ keretében létrejött) nemzetközi közjogot, hogy megfeleljen a Közösség alkotmányos (alapjogi) követelményeinek.
Ahogy az megszokott olyan esetekben, amikor jogrendszerek közötti viszonyt az elsőbbség elvével próbálnak kifejezni, az éppen nyilatkozó közösségi jogrendszer nem hagyhatta el, hogy az elsőbbség elvével szemben ne állítson feltételt. Az Elsőfokú Bíróság szerint a BT határozatok elsőbbségének feltétele, hogy azok megfeleljenek a nemzetközi jog felsőbbrendű szabályainak, a jus cogensnek; ennek közvetett vizsgálatára - ENSZ BT határozatokat mérlegelési lehetőség nélkül átültető közösségi jogi aktusok felülvizsgálatára - az Elsőfokú Bíróság megállapította hatáskörét.[26] Az elsőbbség elve feltételének élét némiképp tompítja, hogy a bíróság csak "nagyon kivételes" helyzetekben látja gyakorolhatónak e hatáskörét.[27] A feltétel (feltételes) rögzítése azonban nem sokban segít a közösségi jogrendszer megtépázott önállóságának helyreállításában, hiszen az ítéletek alapján a nemzetközi közjog a közösségi jog engedélyével maga alá gyűri annak alkotmányos követelményeit.
A kommentárok az Elsőfokú Bíróság megközelítésének alapvető gyengeségét abban látják, hogy a jus cogensre alapított alkotmányos felülvizsgálat egy másik, a közösségi jog és a nemzeti alkotmányos követelmények közötti viszonyt rendező rendszer meggyengülésével járhat. Piet Eeckhout szerint a szóban forgó EK rendeletek tagállami alkotmányos elvárásokkal szemben élvezett elsőbbsége veszélybe kerülhet, mivel a nemzeti joggal szembeni elsőbbség feltétele, hogy a Közösségben az alapjogvédelem kellő szinten biztosított, a jelen esetben nem áll fenn. Ennek oka, hogy a bíróság a kérdéses rendeletek érvényességét a jus cogens fényében kívánja vizsgálni, amely messze nem éri el azt a színvonalat, amelyet a közösségi alapjogvédelem tudna biztosítani. Az Elsőfokú Bíróság ítélete a korláto-
- 69/70 -
zó intézkedéseket tartalmazó rendeleteket gyakorlatilag kiragadja a közösségi és a nemzeti bíróságok alkotmányos kontrollja alól.[28] Ezzel ellentétes véleményen van Christian Tomuschat, aki üdvözlendőnek tartja a jus cogens bevonását, amelytől a jus cogens megerősödését és az ENSZ szankciórendszerének tisztulását várja.[29]
Bár az Elsőfokú Bíróság ítéletei a közösségi jog és a ("másodlagos") nemzetközi közjog között egy vállalhatónak tűnő viszonyrendszert vázoltak fel, a közösségi jog autonómiája tekintetében a jus cogens betartásának feltételéhez kötött elsőbbségi elv alkalmazása nem túl szerencsés. A probléma a közösségi jog és a tagállami alkotmányos követelmények közötti viszony több évtizedes történetéből ismerős. Központi kérdése, hogy mennyiben engedheti meg egy jogrendszer, hogy az általa elfoglalt jogi térben vele egy időben érvényesülő más jogrendszerből származó szabály/elv ne feleljen meg az általa megfogalmazott alapvető (alkotmányos) követelményeknek. Az Elsőfokú Bíróság véleménye szerint a közösségi jog által elfoglalt jogi térben érvényesülő (végrehajtott) ENSZ BT határozatok nincsenek alávetve a közösségi jog alkotmányos követelményeinek; velük szemben egyedül a jus cogens kívülálló követelményei érvényesíthetők. Ennek következménye, hogy a közösségi jog identitását adó alapvető követelmények, a közösségi jogban védett alapvető jogok és szabadságok éppen az identitásának keretét adó jogi térben nem érvényesülhetnek.
Úgy tűnik tehát, hogy a közösségi jog - nemzetközi közjog viszonyban is feloldásra vár az elsőbbség mint jogrendszerek közötti viszonyt meghatározó (általános) elv és a jogrendszerek alapvető követelményei között keletkezett ellentmondás. A közösségi jog olyan helyzetben találta magát, mint tagállamai évtizedekkel ezelőtt, amikor azok, elismerve nemzetközi szerződésből (EGK szerződés) eredő kötelezettségüket, döntési helyzetbe kényszerültek, gondolván, hogy egy idegen jogrendszer hatékony érvényesülése érdekében a jogrendszerük (államiságuk) alapjait adó követelmények nem áldozhatók fel. Az Elsőfokú Bíróság ítéleteivel szemben benyújtott fellebbezés alapján eljáró Európai Bíróság nem ismeretlen konstrukciót alkalmazva látott hozzá a kérdés rendezéséhez.
Már az ítélet idevonatkozó részének elején nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Bíróság nagy jelentőséget tulajdonít a közösségi jog alkotmányos követelményeinek. Olyan nagyhatású elveket sorakoztatott fel, mint a jogállamiság, a bírói (alkotmányos) felülvizsgálat/védelem teljes rendszere, az uniós jog (autonóm) hatásköri rendszerének védelme, a közösségi jognak a közösségi bíróságok kizárólagos hatásköre által védett autonómiája és az alapjogok tiszteletben tartása és védelme, amely a közösségi jogi aktusok érvényességének feltétele.[30] Ebből kiindulva most az Európai Bíróság került olyan helyzetbe, hogy kimondja: a közösségi jog alkotmányos követelményeinek érvényesülését egy a nemzetközi szerződésben foglalt kötelezettség teljesítése nem veszélyeztetheti.[31] Az alkotmányos követelmények védelmében megtalált hatáskörét az Európai Bíróság azzal pontosította, hogy az alkotmányos elvek érvényesülését kizárólag a nemzetközi szerződést implementáló közösségi jogi aktussal szemben tudja biztosítani, közvetlenül a nemzetközi szerződéssel vagy a nemzetközi szerződés alapján elfogadott határozattal szemben nem.[32] Ezt a megoldást a magyar alkotmányjog is ismeri, amely, nem tagadva a közösségi jog elsőbbségét, fenn kívánja tartani az implementáló nemzeti jogi aktusok feletti alkotmányos kontrollt.[33] Az Európai Bíróság ebben a szellemben zárja alapvetését, amikor kijelenti, hogy az implementáló közösségi jogi aktus alkotmányos felülvizsgálata nem érinti az implementált nemzetközi jogi aktus (BT határozat) közösségi joggal szemben élvezett elsőbbségét.[34]
A fellebbezéssel megtámadott ítéletek vizsgálatát is hasonló lendülettel kezdte az Európai Bíróság. Ez kitűnik abból, ahogy az ügy alapkérdését megfogalmazta: kizárható-e a nemzetközi jog elsőbbségének elve alapján az ENSZ BT határozatát implementáló rendelet közösségi alkotmányos elvek alapján történő felülvizsgálata, amikor ilyen ügyekben a felülvizsgálat biztosítása a közösségi jog alapvető alkotmányos követelménye?
Az Európai Bíróság először azt kívánta tisztázni, hogy a közösségi jog és a nemzetközi jog viszonya kizárja-e az ENSZ BT határozatot implementáló közösségi rendelet alkotmányos felülvizsgálatát. A jogi helyzet részletes ismertetését követően arra a következtetésre jutott, valószínűleg a Közösségnek (az ENSZ tagállamoknak) az implementálás tekintetében fennálló szabadsága alapján, hogy az ENSZ (jog)rendszere nem zárja ki ennek lehetőségét.[35]
Ennél súlyosabb megállapítás volt az, hogy az Európai Bíróság hatáskörének kizárására, amely a nemzetközi jog elsőbbségének elvéből következhetne, az Európai Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban EKSZ) semmilyen alapot nem biztosít.[36] Ebben a tekintetben a bíróság megvizsgálta, hogy az EKSZ enged-e eltérést a közösségi jog alapvető struktúrájától. Ügy találta, hogy bár a szerződés tartalmaz derogációt biztosító rendelkezést, semmi nem utal arra, hogy olyan követelmények esetében, mint az Európai Uniót alapító maastrichti szerződés (a továbbiakban EUSZ) 6(1). cikkében biztosí-
- 70/71 -
tott szabadság, demokrácia és alapvető jogok védelme és a közösségi jog alapvető alkotmányos elvei, a derogáció lehetősége fennállna.[37]
Az Európai Bíróság azt a felvetést is elutasította, hogy egy vélt jogforrási hierarchiarendszerben a nemzetközi jogi kötelezettségek az elsődleges közösségi jogot és a közösségi jog általános elveit megelőznék.[38] Az Emberi Jogok Európai Bíróságának példája, amely ENSZ-aktusok tekintetében már tagadta meg hatáskörének gyakorlását, sem volt követhető, mivel a kérdéses esetekben az ENSZ-nek közvetlenül betudható aktusokról volt szó, jelen esetben pedig nem ez a helyzet.[39]
A testület csak ekkor tért rá mondanivalójának lényegére, amelynek gerincét a közösségi jogrendszer autonómiájának védelme adta. Meglátása szerint a közösségi jogi aktusok alkotmányos kontrollja az EKSZ szerződésből eredő olyan alkotmányos garancia, amelyet nemzetközi szerződések nem veszélyeztethetnek.[40] Az alkotmányos kontroll hatáskörének kérdését az autonóm közösségi jogrend belső ügyként kezeli. Ilyen alapon a Kompetenz-Kompetenz kérdés a közösségi bíróságok javára dőlt el.[41] Az Európai Bíróság álláspontját az ENSZ-rendszerben megnyíló jogorvoslati mechanizmus sem befolyásolhatta, amely a közösségi bíróságok előtti eljárások elzártsága esetében is rendelkezésre állna.[42]
Látható tehát, hogy az Európai Bíróság hatáskörének keretein belül kiáll a közösségi jogrend önállósága, identitását adó alapvető követelményei, a közösségi jogban védett alapjogok védelme mellett. Amennyiben az önvédelem képessége az érettség jeleként értékelhető, azt mondhatjuk, hogy a közösségi jog érett jogrendszerként viselkedik. A helyzet kísértetiesen hasonlít az ismert solange I. ítélet körülményeihez, mikor az újonnan kiépített alkotmányos követelményeire büszke német közjog (alapos) gyanúval fogadta az alkotmányosodás első állomásain éppen csak túllépő közösségi jogrendszert.[43] Jelen esetben a közösségi jog szemszögéből nézve komoly alkotmányos hiányosságokkal rendelkező ENsz-(jog)rend-szer találkozott az alkotmányos alapjaira büszke közösségi jogrendszer kétkedésével.
Ami talán még ennél is szembeötlőbb, hogy az Európai Bíróság ítélete mintegy magára zárja azt a közösségi jogrendszert, amelynek évtizedeken át tartó megszilárdulása elsősorban attól függött, hogy a zárt tagállami alkotmányos rendszerek mennyiben tudnak elfogadni egy együttműködésen alapuló, hálózatos (többszintű) alkotmányos konstrukciót, amelyben minden részes elem autonómiáját megőrizve vesz részt. A bíróság megközelítése, bár kellő módon válaszol Eeckhout fentebb kifejtett aggályaira, azért is elgondolkodtató, mert a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem érdekében működtetett több elemből álló kormányzási rendszer megkívánja a részes (jog)rendszerek közötti együttműködést. Ez az Elsőfokú Bíróság megközelítéséből egyértelműen kitűnik. A közösségi közjog érettségének jegyeként is értelmezhető zárás azonban nem teljes: zártabb, mint az Elsőfokú Bíróság konstrukciója, viszont semmi nem utal arra, hogy kizárná a "vendég" jogrendszer érvényesülését.
Az EUSZ 1. és 2. cikkeit olvasva az Európai Unió és az Európai Közösség közötti koherencia elsődleges fontosságúnak tűnik. Az Európai Unió pilléreinek elkülönültsége azonban az EUSZ 5. cikke és V. és VI. címe alapján egyértelmű. A pillérek közötti kapcsolatot erre vonatkozó külön rendelkezések biztosítják.[44] A tárgyalt esetek kapcsán a pillérek közötti kapcsolatnak óriási jelentősége volt, hiszen a terrorizmus elleni küzdelem hatékonysága megkövetelte a közös kül- és biztonságpolitika (a továbbiakban KKBP) keretében hozott intézkedések közösségi fellépéssel történő megerősítését; közösségi hatáskör igénybevételére volt szükség a KKBP-aktusok végrehajtása érdekében.
A közösségi jog és az uniós pillérek joga az Elsőfokú Bíróság szerint közös, mégis különálló elemekből álló jogrendszert képeznek.[45] Az uniós közjog érettsége szempontjából nem közömbös, hogy az egység-különállóság különös rendszere milyen alapokon nyugszik. Itt azzal a problémával találkozunk, hogy ha közösségi jogi szempontból alkotmányosnak is tekintjük a pillérek közötti kapcsolat alapszerződésekben rögzített rendszerét, annak szelleme hagyományos értelemben véve kevéssé tekinthető alkotmányosnak. A következőkben a terrorizmus elleni küzdelemhez kapcsolható ügyek alapján azt vizsgáljuk, hogy a pillérek közötti kapcsolat rendszere mennyiben tekinthető egy érett közjogi rendszer ismérvének.
A pillérek közötti átjárhatóság (az uniós jog egységességének) nehézsége elsősorban az uniós és a közösségi hatáskörök átruházott és korlátozott jellegéből következik. Bár a KKBP-célok közösségi eszközökkel történő megvalósítása azok hatékonysága következtében érthető elképzelés, a Közösség kizárólag a ráruházott hatáskörök keretei között járhat el (EKSZ 5. cikk). A közösségi fellépés korlátozottsága egyértelműen kiderül az Elsőfokú Bíróságnak a Yusuf- és a Kadi-ügyben hozott ítéleteiből, ame-
- 71/72 -
lyek kifogásolták a KKBP közös álláspontok közösségi végrehajtását célzó rendeleteknek az EKSZ rögzített hatáskörök (jogalapok) alapján történő elfogadását. A bíróság szerint az EKSZ 60, 301. és 308. cikke külön-külön nem biztosít jogalapot a korlátozó intézkedések bevezetésére, valamint az EKSZ 308. cikke kapcsán azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem nem illeszthető be az EKSZ 2. és 3. cikkében foglalt célrendszerébe.[46]
Az Elsőfokú Bíróság a két pillér közötti kapcsolatot az EKSZ 60, 301. és 308. cikke együttes alkalmazásában látta biztosítottnak.[47] A bíróság kijelentette, hogy az EKSZ gazdasági szankciók elrendelését lehetővé tevő rendelkezései és az Európai Unió külpolitikai célrendszere között közvetlen kapcsolat áll fenn.[48] A kérdéses EKSZ-ben foglalt hatáskörök valójában nem a közösség, hanem az Európai Uniónak az EUSZ 2. cikkében foglalt céljai, különösen a KKBP megvalósítását szolgálják.[49] Ennek megfelelően a közösségi jog az uniós (KKBP) fellépés végrehajtásában is szerepet játszhat (kellő jogalapot szolgáltathat).[50]
Bár a közösségi és a KKBP-pillér közötti kapcsolat létét az Európai Bíróság is elismerte, azt sok tekintetben más alapokra helyezve látta csak elképzelhetőnek. Az Európai Bíróság a pillérek közötti kapcsolatot kizárólag az EKSZ 60. és 301. cikke és az EUSZ céljai tekintetében ismerte el, kizárva ezzel az EKSZ 308. cikk pillérek közötti alkalmazhatóságát.[51] Ennek hátterében az a megközelítés áll, hogy a pillérek közötti kapcsolat kizárólag az arra vonatkozó alapszerződési felhatalmazás alapján valósulhat meg.[52] A bíróság álláspontja szerint egy az átruházott hatáskörök elvére épülő intézményi rendszerben a pillérek közötti viszony (az uniós jog egységessége) csak az egyes pillérek korlátozott hatásköreit rögzítő elv alapján értelmezhető.[53]
E megoldás szerint az alapszerződésekben rögzített alkotmányos keretek adják meg, hogy az Európai Unió és a Közösség hogyan működhet integrált, mégis különálló elemekből álló jogrendszerként.[54] Ennek következtében az Európai Unió (a három pillér) jogának egységessége kizárólag a hatásköri rendszer korlátainak fényében értelmezhető.[55] Ez a konstrukció arra utal, hogy az uniós jog, bár számos olyan ismérvvel bír, amely az államokhoz köthető jogrendszerekre is jellemző, szerződéses eredetétől nem szakítható el. Az "alkotmányos" alapszerződések hatásköri rendszere, amelyet a korlátozott, átruházott és funkcionális jelzővel illethetünk, nem engedi, hogy az uniós közjog egységességéről annak szerződéses háttere nélkül gondolkodjunk.
Itt kell visszatérni a pillérek hatásköri alapon történő elválasztását hirdető európai bírósági ítéletre, amelyben végül az Elsőfokú Bíróság azon véleménye, hogy a 60., 301. és 308. cikk közösen kellő jogalapot szolgáltatott, támogatást nyert.[56] A kombinált jogalap megtartása érdekében az Európai Bíróság kis találékonysággal a kérdéses rendeletet egyedül az EKSZ kontextusában értelmezte, és céljaként nem a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelmet, hanem a közösségi célokkal összhangban lévő gazdasági és pénzügyi szankciók bevezetését jelölte meg.[57] Ennek következtében az EKSZ 308. cikk alkalmazása nem okozott gondot, sőt a cikk jogalapként történő alkalmazása nélkül a korlátozó intézkedések államoktól független személyek és szervezetek ellen történő bevezetése nem lett volna elfogadható.[58] Az Európai Bíróság a rendeletet KKBP eredetétől elvágva a problémát "közösségiesítette", kizárva azt, hogy a pillérek közötti igen szigorúan szabályozott viszonyok befolyásolhassák a korlátozó intézkedések jogszerűségét.[59] Az uniós jog jelen alapszerződési keretek között biztosított egységességének kérdését a célszerűség követelménye háttérbe szorította.
A korlátozó intézkedések céljainak közösségiesítése viszont a közösségi jog belső koherenciája tekintetében vetett fel kételyeket. A három jogalap alkalmazása kapcsán az Európai Bíróságnak meg kellett vizsgálnia, hogy a 60. és a 301. cikkhez kapcsolt közösségi célok mennyiben egyeztethetők össze a 308. cikk céljával, a közös piac működtetésével. A bíróság úgy találta, hogy a pénzeszközök befagyasztása mint korlátozó intézkedés befolyásolhatja a közös piac működését, mivel a tőke és a fizetések határokon átnyúló szabad mozgását és a letelepedés szabadságát korlátozhatja, és közösségi jelentőségű versenytorzítással is járhat.[60]
Megállapítható, hogy bár a rendelet céljainak közösségiesítése semlegesítette a pillérek közötti kapcsolat megteremtésének problémáját, a megfelelő közösségi hatáskör kiválasztásának kérdése továbbra is arra utal, hogy az Európai közösség (Unió) közjoga nemzetközi szerződési jogi gyökereitől nem szakítható el. Feltételezhető, hogy az uniós közjog érettsége, az uniós jogi struktúra alkotmányosodása kizárólag szerződéses eredetének fényében értelmezhető. Az uniós közjog célhoz kötött jellege és az uniós közhatalom-gyakorlás hatásköröktől való függősége olyan sajátosság, amely kizárja, hogy az uniós közjog érettségét a jogrendszer belső koherenciája, egységessége tekintetében a tagállami közjogok által elérhető érettségi szinthez viszonyítsuk. Másrészről a pillérek közötti hatáskör-megosztási rendszer érettsége nemzeti alkotmányossági szempontból igenis értékelhető, mivel a bíróság határozott fellépése összhangban lehet az uniós (hatáskör-/) hatalomgyakorlás tagállamok által megfogalmazott
- 72/73 -
korlátaival.[61] Nyilvánvaló, hogy az Európai Bíróság nagy gondot fordít a hatáskörök (azok céljai alapján történő) elválasztására, még akkor is, ha ez megakadályozza a hatáskörök hatékony alkalmazását.[62]
zárásként megjegyzendő, hogy a jogalap közösségiesítésének technikája arra utalhat, hogy a bíróság az adott hatásköri (jogi) keretek között a többszínterű kormányzás szükségessége következtében keletkezett kihívásokkal csak nehézkesen tud megbirkózni. Az Elsőfokú Bíróság kísérlete a pillérek összekapcsolására, ami az összetett kormányzási rendszer által támasztott szükségletből következett, megbukott. Az Európai Bíróság megoldása, amellyel a pilléreket egymástól elvágta, azt mutatja, hogy a többszintű, összekapcsolt jogi terek problematikája, legalábbis hatásköri szempontból (a jogalkotásra való felhatalmazás szempontjából), nehezen értelmezhető. Kérdés, hogy a rendszerek - szintek - egymástól való elzárására az (eljárási) alapjogok védelme szempontjából is szükség lesz-e. Erre a kérdésre a következő részek adhatnak választ.
A közösségi alkotmányos követelmények védelme érdekében kiharcolt európai bírósági hatáskör kizárólag akkor bír jelentőséggel, ha a szóban forgó követelményeket a közösségi bíróságok valóban érvényesíteni tudják. Ennek előkérdése, hogy a terrorizmus elleni intézkedéseket bevezető rendszer a korlátozó intézkedésekkel érintett személyeknek és szervezeteknek biztosít-e hatékony jogorvoslatot.[64] Ebben a tekintetben figyelembe kell venni, hogy a korlátozó intézkedések szabályozása és alkalmazása több szinten történik, és a kormányzási szintek közötti kapcsolat bírói megítélése befolyással lehet a hatékony jogorvoslat kérdésének rendezésére.
A legszembetűnőbb problémát az okozta, hogy az Európai Unió alkotmányos rendszere a közös kül- és biztonságpolitika aktusai tekintetében nem ismeri a bírói (alkotmányos) felülvizsgálat lehetőségét.[65] Ez a jellegzetesség komoly fejtörést okozott az Elsőfokú Bíróságnak, amikor egyénekre nézve hátrányos jogkövetkezményeket megfogalmazó KKBP-aktusok (közös álláspontok) megtámadására irányuló keresetek megengedhetősége ügyében kellett nyilatkoznia. A bíróság nem tehetett mást, mint elutasította a kereseteket, hiszen ilyen keresetek elbírálására az EUSZ 35. és 46. cikke nem biztosít hatáskört.[66]
Abban a tekintetben, hogy a bírósági hatáskörök ilyen módon való szabályozása a jogalanyokat a hatékony jogorvoslattól megfoszthatja, az Elsőfokú Bíróság kijelentette: az egyedi hatáskör-átruházáson alapuló jogrendszerben a hatékony jogorvoslat hiánya önmagában nem vezethet új bírósági hatáskör megalapozásához.[67] A közösségi jogban a közvetlen jogorvoslat hiánya viszont nem feltétlenül jelenti, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jog sérülne. Ahogy azt más körülmények között is megszokhattuk, az Elsőfokú Bíróság az eljárásjogi alapjogsértést az alternatív jogorvoslati lehetőség érvével hárította el.[68] Indokolása szerint mivel a KKBP közös álláspont közösségi és/vagy tagállami végrehajtási eszközöket igényel, az érintettek a közösségi és/vagy a tagállami bíróságokon e végrehajtó aktusokkal szemben indított keresetek által nyerhetnek (közvetett) jogorvoslatot.[69] Megjegyzendő, hogy a KKBP-aktusokat végrehajtó közösségi rendeletekkel szembeni keresetek tekintetében a közösségi bíróságok megállapították hatáskörüket.
Tovább erősítve pozícióját, az Elsőfokú Bíróság egy harmadik jogorvoslati lehetőséget is felmutatott. Ennek alapja az Európai Közösség hatáskörei védelmének szükségessége; a felperesnek csak arra kell hivatkoznia, hogy a közös álláspont az EUSZ 15. és 34. cikk alapján történő elfogadása a Közösség hatásköreinek figyelmen kívül hagyásával történt.[70] A közösségi bíróságok ugyanis az EUSZ keretében elfogadott jogi aktusok tartalmának vizsgálata tekintetében rendelkeznek hatáskörrel, amelynek célja megállapítani, hogy a jogi aktus érinti-e a Közösség hatásköreit.[71]
Megállapítható, hogy az Elsőfokú Bíróság megközelítésében a kormányzási szintek közötti kapcsolat, különösen a pillérek közötti átjárhatóság rendszere, ismét nagy jelentőséggel bírt. A pillérek hatásköri alapon történő szét- és összekapcsolása, ideértve a pilléreknek (és a tagállami és európai szinteknek) a végrehajtó aktus megsemmisítése lehetősége által történő összekapcsolását, mutatja, hogy az Európai Unió alkotmányos követelményeit a bíróság egy nyílt alkotmányos struktúrában látja biztosíthatónak. Itt érdemes utalni az Elsőfokú Bíróságnak a Yusuf- és a Kadi-ügyben tett megállapításaira, amelyek szerint az ügyek sajátságos körülményeire tekintettel az ENSZ szintjét bevonva kell a hatékony bírói jogvédelem problémáját megítélni.[72]
Bár az Európai Bíróság a hatékony jogvédelem kérdéséről nem nyilatkozott, a bírói felülvizsgálathoz való jog tekintetében kialakított, egyébként a közösségi jogban gyakori megoldásként alkalmazott (érv)rendszer nem tűnik megingathatatlannak, figyelembe véve, hogy a bíróság a jogalap (hatáskörök) kapcsán a pillérek (szintek) elválasztásáról (a közösségi szint lezárásáról) milyen szigorral rendel-
- 73/74 -
kezett, ahogyan fentebb már volt szó róla. A nemzetközi jog elsőbbsége kapcsán kifejtett álláspontja sem a közösségi jogrendszer nyíltságát hangoztatta. Talán az Európai Bíróságnak a Segi- és a Gestoras-ügyben hozott ítéletei adhatnak iránymutatást, amelyekben a bíróság a KKBP jogvédelmi rendszer hiányosságát elsősorban a nemzeti szint és az európai szint összekapcsolásával kimunkált jogorvoslati lehetőségek bevonásával látta kiküszöbölhetőnek, aminek a sajátossága, hogy az európai szinten megvalósítandó jogorvoslat a pillérek összekapcsolásával jöhetett létre.[73]
Mindebből azt a következtetést lehetne levonni, hogy az Európai Unió jogrendszere olyan kérdések tekintetében, mint az alkotmányvédelem és a közhatalom-gyakorlás feltételei, önmagába zárkózik, megmerevítve belső alkotmányos struktúráját. Ezzel szemben a bírói felülvizsgálathoz való jog alkotmányos követelményének biztosítása kapcsán a rendszer kinyílik, és belső alkotmányos struktúrája is fellazul. E kettősségre elsősorban az uniós közjogi rendszer feltételezett (jogvédelmi) hiányossága adhat okot, amelyet megfelelő alkotmányozói akarat hiányában egy meglehetősen sajátos közjogi struktúra ismérveként kell látnunk. A közjogi érettség kérdésének megválaszolása így bonyolulttá vált, hiszen egy közjogi rendszert nemcsak az tehet éretté, hogy saját identitását magabiztosan vállalja, hanem az is, hogy nehéz helyzetekben a rendelkezésre álló eszközök kreatív alkalmazásával, a kormányzási struktúrában jelen lévő rendszerek összekapcsolásával egy alapvető követelmény érvényesülését biztosítja.
A közjogi érettség kétségtelen jele viszont annak elismerése, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben bevezetett intézkedéseket alátámasztó bizonyítékok és információk jellege az uniós jogban is korlátozhatja a bírói felülvizsgálathoz való jogot.[74]A strasbourgi joggal összhangban, nemzetbiztonsági indokok alapján a bírói felülvizsgálat teljes egészében természetesen nem zárható ki.[75] A felülvizsgálat ilyenkor az eljárási és indokolási szabályok betartására, a tények hitelességére, a tények értékelésében rejlő nyilvánvaló hibák feltárására és a hatáskörrel való visszaélés vizsgálatára terjedhet ki, ideértve azon célszerűségi megfontolások mérlegelését, amelyeken a korlátozó intézkedések bevezetése alapul.[76]
A közösségi közjogi rendszer fejlődésének korai szakaszától kezdve nagy gondot fordított az eljárási jogok közösségi közjogi (közigazgatási) eljárásokban történő széles körű biztosítására. Az eljárási jogok az esetjogban és az egyes eljárásokat rendező jogszabályokban való sporadikus elismerésének kezdeti időszakát követően jelenleg az elszámoltathatóság (accountability) és a sound administration általános követelményeinek egyik fontos elemeként vannak jelen a közösségi jogban a közösségi jog általános elveiként. Elmondható, hogy az eljárási jogok biztosítása a közösségi közhatalom-gyakorlás alapvető feltétele.
A terrorizmus elleni intézkedések csomagjának legvédtelenebb pontja az volt, hogy az érintett személyek és szervezetek közösségi jog által biztosított eljárási jogai a körülmények és az intézkedések jellege folytán csak korlátozott mértékben érvényesülhettek. Ez elsősorban abban jelentkezett, hogy az érintett személyek és szervezetek a korlátozó intézkedések alkalmazási körét meghatározó listára történő felvétele anélkül történt, hogy azokat arról tájékoztatták volna és lehetőséget adtak volna álláspontjuk kifejtésére. A helyzetet bonyolította, hogy a korlátozó intézkedések bevezetése az ENSZ, az Európai Unió (és a Közösség) és a tagállamok egymással összefüggő, de önálló cselekményeinek eredménye volt. Kérdés, hogy a szabályozás és végrehajtás során egymásra épülő összetett kormányzási rendszer különböző szintjei mennyiben hivatkozhatnak arra, hogy az eljárási jogok biztosítását a rendszer egészét alapul véve, az egyes szintek együttes törekvésének eredményeképpen kell vizsgálni.
Mint említettük, az elsősorban a közjogi területen érvényesülő eljárási (alap)jogok biztosítása a közösségi jogi aktusok érvényességének kiemelkedő fontosságú kelléke. A közösségi bíróságok óriási hangsúlyt helyezek a közösségi aktusok eljárási legalitására, így ellensúlyozva a közösségi közhatalom-gyakorlás olyan alapvető hiányosságát, mint az államok esetében adottnak tekintett közvetlen demokratikus legitimáció hiánya. Az eljárási (alap)jogok a jogállamiság elve közösségi jogi érvényesülésének elengedhetetlen elemei. Olyan garanciákat említhetünk ebben a körben, mint a védekezéshez/meghallgatáshoz való jog, az indokolás kötelezettsége vagy a hatékony jogorvoslathoz (jogvédelemhez) való jog.
Az Elsőfokú Bíróság megoldása az ítéletek egészét átható megközelítését követve az eljárási alapjogok védelme tekintetében az egyes színterek összekapcsolásának lehetőségét vette alapul. Először is fontosnak vélte azt a kérdést, amely szerint a közösségi szint felelőssége attól függ, hogy az ENSZ BT és a Szankcióbizottság határozatainak végrehajtása során a közösségi intézményeknek van-e lehetőségük mérlegeléssel járó saját hatáskör gyakorlására. Amennyiben nincsenek felhatalmazva a vég-
- 74/75 -
rehajtás során tett intézkedéseik felülvizsgálatára, a meghallgatáshoz való jog biztosítása szempontjából a közösségi szintet nem terheli felelősség.[77] Ellenkező esetben, amikor a tagállamoknak (a Közösségnek) feladata, hogy az ENSZ által előírt szankciók tekintetében meghatározzák a szankció alá vontható személyek és szervezetek körét, a védekezéshez/meghallgatáshoz való jogot a közösségi szinten biztosítani kell.[78] Ez a különbségtétel az indokolási kötelezettségre is érvényes.[79]
A rendszer egészét alapul vevő megközelítés jelének tekinthető az a kijelentés is, mely szerint a védekezéshez való jogot az intézkedés bevezetésének szintjén kell biztosítani.[80] A szintek autonómiáját jelzi, hogy a védekezéshez való jog a tagállami szinten bevezetett intézkedéshez kapcsolódó eljárásban történő érvényesülését a közösségi szint nem vizsgálhatja felül.[81] Ennek elsősorban akkor van jelentősége, amikor a közösségi intézkedést valamely nemzeti hatóság által hozott határozat alapján vezetik be.[82] A közösségi szintnek csak akkor kell bekapcsolódnia, amikor az intézkedés bevezetéséhez kapcsolódó "bizonyítékokat vagy ténykörülményeket" nem vetették alá az illetékes nemzeti hatóság értékelésének.[83] Az idevonatkozó közösségi jogi aktusok érvénytelensége tehát nem merül fel, ha a hozzájuk kapcsolódó (alapjukként szolgáló) nemzeti eljárásban az érintett személy védekezéshez való jogának gyakorlását biztosították. A közösségi közjogban, ahol gyakoriak a tagállami és a közösségi szintet egyaránt igénybe vevő, úgynevezett többrétegű eljárások (composite procedures),[84] ez gyakran alkalmazott megoldás.[85]
Ugyancsak a rendszer rétegezettségének kihasználására utal az a felvetés, hogy amennyiben a közösségi szinten és az ENSZ szintjén sem biztosított a korlátozó intézkedés meghozatala előtt a meghallgatáshoz való jog, a szankciók eljárási legalitását a szóban forgó BT határozatokban foglalt felülvizsgálati eljárás biztosíthatja. Ez azt a lehetőséget takarja, hogy a kérdéses személy a tagállami hatóságok közreműködésével az ENSZ Szankcióbizottságnál a listáról történő levételét vagy a korlátozó intézkedések alóli kimentés alkalmazását kezdeményezheti.[86]
Arra az esetre, amikor a különböző szinteken rendelkezésre álló védekezési lehetőségek mégsem elégítenék ki az eljárási alapjogi követelményeket, az Elsőfokú Bíróság megemlítette a védekezéshez való jog korlátozhatóságának lehetőségét. A bíróság szerint ugyanis a védekezéshez való jog a szankciók bevezetése előtt történő biztosítása a szankciók hatékonyságát és a megvalósítandó közérdekű cél elérését veszélybe sodorhatta volna.[87] Természetesen a védekezéshez való jogtól történő megfosztást az Elsőfokú Bíróság nem szentesíthette, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy a védekezéshez való jog gyakorlását az intézkedés bevezetését követően, az intézkedés elleni jogorvoslat keretében biztosítani kell.[88]
Az Elsőfokú Bíróság azonban azt is szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy a védekezéshez való jog biztosítása nem jelenti azt, hogy az érintett szervezetek és személyek az ügy tekintetében releváns összes bizonyítékot megismerhetik.[89] Ahogy az a tagállamokban és a strasbourgi esetjogban is elismert, nemzetbiztonsági (közbiztonsági) okokra hivatkozva elképzelhető a terhelő bizonyítékok és más iratok megismerésének korlátozása.[90] Ugyanígy a Közösség és tagállamai biztonságát vagy nemzetközi kapcsolataik irányítását érintő kényszerítő megfontolások az indokolási kötelezettség (az indokok teljes és pontos felfedésének kötelezettsége) korlátozását tehetik szükségessé.[91]
A Kadi- és a Yusuf-ügy fellebbezésében eljáró Európai Bíróság az Elsőfokú Bíróság nagy gonddal felépített alapjogvédelmi konstrukcióját az adott ügyekben nem találta alkalmazhatónak. Hiába kapcsolta találékonyan az Elsőfokú Bíróság egységes szerkezetbe az egyes eljárási/kormányzási színtereken biztosítható eljárási jogokat, az Európai Bíróság szerint a kérdéses személyek és szervezetek eljárási jogai közösségi szinten alapjaikban sérültek.[92] Megjegyzendő, hogy az Európai Bíróság egyetértett az Elsőfokú Bíróság azon megállapításával, mely szerint a korlátozó intézkedések első ízben történő bevezetésekor az intézkedések hatékonysága kizárja, hogy azokról tájékoztassák vagy meghallgassák az érintetteket. A bíróság azt is elismerte, hogy kellő súlyú közérdek áll az eljárási jogok korlátozása mögött.[93]
Az Európai Bíróság rosszallását valójában a szóban forgó rendelet és alkalmazásának hiányosságai váltották ki. Egyrészt a rendelet nem rendelkezett olyan eljárásról, amelynek során az érintetteket tájékoztatni lehetett volna az ellenük felhozott bizonyítékokról és amelyben biztosítható lett volna az érintettek meghallgatása.[94] Emellett az érintett személyek és szervezetek az őket terhelő bizonyítékokról a Tanácstól egyszer sem kaptak tájékoztatást.[95] Az eset tényei alapján lehetett megállapítani, hogy az érintettek védekezéshez való joga, különösen a meghallgatáshoz való jog sérült.[96] Itt említendő, hogy a Tanács a közösség bíróságai előtti eljárásban sem fedte fel a releváns bizonyítékokat. Az Európai Bíróság ítéletéből kitűnik, hogy a megtámadott rendeletek érvénytelenségét szabályozási hiba/hiányosság okozta.[97]
Az Európai Bíróság az eset tényeire alapozott ítéletéből közvetlenül nem következik, hogy az Első-
- 75/76 -
fokú Bíróság többszintű, nyitott konstrukciója eleve hibás lett volna. Belátható, hogy a terrorizmus elleni küzdelem, hasonlóan más európai közpolitikai területekhez, többszintű (multi-level) szabályozási/kormányzási rendszer működtetését teszi szükségessé. Nem elvetendő az az elképzelés, mely szerint az eljárási jogok (és a bírói felülvizsgálathoz való jog) biztosítása érdekében az összekapcsolt szabályozási/kormányzási szintek-terek egymást kisegíthetik, a rendszer egészében biztosítva a szóban forgó alkotmányos követelmények érvényesülését. Az Elsőfokú Bíróság által alkotott rendszer célja az lehetett, hogy leplezze az egyes szintek, különösen az ENSZ (és az EU) szintjének alkotmányos hiányosságait.
Az eljárási jogok védelmének többszintű/hálózatos konstrukciója összhangban van a bírói felülvizsgálathoz való jog biztosításának előbb felvázolt többszereplős rendszerével. Mindazonáltal az Európai Bíróság ítéletéből kitűnik, hogy az általa felügyelt szint, a közösségi szint lényeges alapjogi hiányosságai nem hagyhatók figyelmen kívül azon az alapon, hogy az eljárási alapjogok érvényesülését a rendszer egésze biztosíthatja. Nehéz megítélni, hogy az alkotmányos felülvizsgálat és a jogalap eseteihez hasonlóan ez a megközelítés is a szintek (a közösségi jogrendszer) lezárását tartja-e szükségesnek, bár az Európai Bíróságnak az ügyre vonatkozó üzenete egyértelmű: a közösségi szint alapjogi hiányosságai nem voltak orvosolhatók úgy, ahogy azt az Elsőfokú Bíróság elképzelte. A közösségi kormányzási szint érdekeit és hiányosságait alapul vevő, a kormányzási szinteket elzáró megoldás értékelhető a közjogi érettség jeleként, hiszen egy önmaga hiányosságaival és kötelezettségeivel tisztában lévő közjogi rendszer megnyilvánulásaként láthatjuk azt. Az Európai Bíróság álláspontja viszont értékelhető szükségtelen konzervativizmusként, rugalmatlanságként is, mivel az új (többszintű, hálózatos, kommunikációra épülő) alkotmányosság (new constitutionalism) elképzeléseiben példaként vett bírói testület a közösségi szint lezárásával attól visszakozott, hogy paramétereit megadva egy ilyen összetett, többszínterű, nyílt alkotmányos/kormányzási rendszert megerősítsen.
*
A nemzetközi terrorizmus által támasztott kihívásokra adandó válaszok alkotmányos megítélése az állami és államon túli közjogi rendszerek érettsége hatékony mércéjének tekinthető. A terrorizmus fenyegetése rendes menetéből kizökkenti az államok működését, és olyan eszközök igénybevételéhez vezethet, amelyek rendes körülmények között nem lennének elfogadottak. A megszokottól eltérő állami reakció gyakran szűknek érzi az egyébként tiszteletben tartott közjogi korlátokat.
A terrorizmus elleni küzdelem hatékonysága mint cél és az alapvető közjogi korlátozások tiszteletben tartása mint követelmény közötti összeütközés feloldása nehéz feladat elé állítja a jogalkotót. A fent ismertetett ítéletek bizonyos részei a közösségi jogalkotó irányában fogalmaznak meg követeléseket.[98] Fontos körülmény, hogy a korlátozó intézkedések szabályozása elsősorban az eljárási garanciák hiánya következtében találtatott elégtelennek; a korlátozó intézkedések bevezetését érdemben nem kifogásolták.[99] Az Európai Bíróság a tulajdonhoz való jog megsértésének megállapítása során is az eljárási garanciák hiányára tudott csak hivatkozni.[100] A testület üzenetét, hogy kiküszöbölhető szabályozási hibával állunk szemben, az is megerősíti, hogy az Európai Bíróság az érvénytelenség ellenére a rendeletet hatályban tartotta, hogy megakadályozza az érdemben jogszerűnek talált korlátozó intézkedések kijátszását.[101]
A világméretű terrorizmus elleni intézkedések szabályozási hiányosságainak felszámolása nem csak az európai integrációt terheli. Az ENSZ látva, hogy intézkedéseinek végrehajtását azok eljárási hiányosságai veszélyeztetik, a Szankcióbizottság előtti, a listákkal kapcsolatos eljárást módosította. A módosítás, bár a Szankcióbizottsághoz való közvetlen odafordulás lehetőségét tartalmazza, az Európai Bíróság szerint továbbra is őrzi hagyományos diplomáciai jellegét, így alkalmatlan arra, hogy biztosítsa a listán szereplő személyek és szervezetek jogvédelmét.[102]
Kérdés, valóban elkerülhetetlen-e a nemzetközi terrorizmus elleni fellépés érdekében működtetett összetett kormányzási rendszer minden elemének alkotmányossági szempontból történő megerősítése. Ha abból indulunk ki, hogy a leggyengébb láncszem határozza meg az egész rendszer erősségét (érettségét), az egyes elemek elzárása és alkotmányos feljavítása elkerülhetetlennek látszik. Az Európai Unió esetében a jogrendszer sajátosságai, különösen a szigorú (pillérek közötti) hatásköri rendszer indokolhatja ezt a megközelítést, hiszen a pillérek közötti átjárhatóság (egységesség) csak meghatározott esetekben biztosított. Az alkotmányossági felülvizsgálat Kompetenz-Kompetenz kérdésének rendezése is hasonló megközelítést igényelhet. Úgy tűnik tehát, bár a kép nem teljesen egységes, hogy az összetett kormányzási módszerek által összekapcsolt többszereplős (hálózatos) rendszerek alkotmányossága egyedül az egyes elemek (egyenlően magas szintű) alkotmányossága által biztosítható; egymás hiányosságainak kölcsönös pótlása, legalábbis az Európai Bíróság szerint, nem
- 76/77 -
elegendő. Kivételt a hatékony jogvédelemhez való jog (és esetleg a védekezéshez való jog) biztosításának hálózatos struktúrája kapcsán sejthetünk. ■
JEGYZETEK
* Az írás nem készülhetett volna el a Collegium Hungaricum (Bécs) ösztöndíja nélkül.
[1] N-Br.: Anti-terrorism, Crime and Security Act 2001 (ATCSA 2001); Prevention of Terrorism Act 2005; Terrorism Act 2000; Terrorism Act 2006. USA: Patriot Act 2001; Bioterrorism Response Act 2001; Enhanced Border Security and Visa Entry Reform Act 2002. Lásd még Counter-Terrorism Powers: Reconciling Security and Liberty in an Open Society: a Discussion Paper, UK Home Office, 2004, 12-16, http://www.homeoffice.gov.uk/docs3/CT_discussion_paper.pdf és The Balance between Freedom and Security in the Response of the European Union and its Member States to the Terrorist Threats, European Union Network of Independent Experts in Fundamental Rights, 2002, http://ec.europa.eu/justice_home/cfr_cdf/doc/obs_thematique_en.pdf.
[2] Lásd Colin Warbrick: The Principles of the ECHR and the Response of States to Terrorism, European Human Rights Law Review, 2002, 287 és The European Response to Terrorism in an Age of Human Rights, European Journal of International Law, 2004 (15)5, 9891018.
[3] A and others v. The Home Secretary [2004] UKHL 56.
[4] Lásd magyarul Varjú Márton: Alapjogok működésben: a Lordok Háza A and others v. Secretary of State for the Home Department [2004] UKHL 56 ügyben hozott ítélete, Magyar Jog, 2005 december, 756-762.
[5] Case T-315/01 Yassin Abdullah Kadi v. Council and Commission [2005] ECR II-3649 (a továbbiakban: Kadi); Case T-306/01 Ahmed Ali Yusuf and Al Barakaat International Foundation v. Council and Commission [2005] ECR II-3533 (a továbbiakban: Yusuf).
[6] Joined Cases C-402/05 P and C-415/05 P Yassin Abdullah Kadi v. Council, judgment of 3 September 2008, nem közölt (a továbbiakban: Kadi-App).
[7] A kérdést szintén felveti Martin Nettesheim: UN Sanctions against Individuals - a Challenge to the Architecture of European Union Governance, Walter Hallstein-Institut WHI Paper, 2007/1, 6, http://www.whi-berlin.de/documents/whi-paper0107.pdf.
[8] Lásd a Szankcióbizottság 2001. március 8-i AFG/131 SC/7038 közleményét. A listát több alkalommal módosították, lásd: Kadi-App., 30. pont.
[9] A két határozatot az 1390. (2002) számú határozat erősítette meg. Lásd még az 1452. (2002) számú és az 1455. (2003) számú határozatot.
[10] Az Európai Unió Hivatalos Lapja (a továbbiakban HL) L 294., 1.
[11] Az 1390. (2002) számú határozat uniós végrehajtásáról a 2002/402/KKBP közös álláspont rendelkezett (HL L 139., 4). Az 1452. (2002) számú határozat végrehajtásáról a 2003/140/KKBP közös álláspont gondoskodott (HL L 53., 62.).
[12] HL L 344., 90, magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 213.; HL 344., 93, magyar nyelvű különkiadás, 18. fejezet, 1. kötet, 217.
[13] A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben az Európai Unió teljes mellszélességgel vesz részt, ideértve a III. pillért is, lásd http://ec.europa.eu/justice_home/fsj/terrorism/fsj_terrorism_intro_en.htm.
[14] HL L 43., 1.; HL L 67., 1.; HL L 139., 9. A 881/2002/EK rendeletet az 1452. (2002) határozat fényében az 561/2003/EK rendelet módosította (HL L 82., 1).
[15] HL L 344., 70.
[16] HL L 344., 83.
[17] 13, 14, 17. pont, Case T-228/02 Organisation des Modjahedines du peuple d'Iran v. Council [2006] ECR II-4665 (a továbbiakban: OMPI); Kadi-App., 29, 30, 32, 33. pont.
[18] Case 26/62 Van Gend en Loos v. Nederlandse Administratie der Belastigen [1963] ECR 1.
[19] Kadi, 181-184. pont; Yusuf, 231-234. pont.
[20] Kadi, 185-188. pont; Yusuf, 235-238 pont.
[21] Kadi, 189-190. pont; Yusuf, 239-240. pont.
[22] Kadi, 192. pont; Yusuf, 242. pont.
[23] Kadi, 193. és 203. pont; Yusuf, 243. és 253. pont.
[24] Kadi, 204. pont; Yusuf, 254. pont.
[25] Kadi, 214. és 217-225. pont; Yusuf, 265. és 268-276. pont. Lásd még OMPI, 103. pont.
[26] Kadi, 226. pont; Yusuf, 277. pont.
[27] Kadi, 231. pont; Yusuf, 282. pont.
[28] Piet Eeckhout: Does Europe's Constitution Stop at the Water's Edge (5[th] Walter Van Gerven Lecture at KU Leuven), Groeningen, Europa Law Publishing, 2005, 25. Lásd még Christina Eckes: Judicial Review of European Anti-Terrorism Measures- European Law Journal, 2008, 14(1), 74-92, 87.
[29] Lásd Christian Tomuschat: Case Note Case T-306/01 Ahmed Ali Yusuf and Al Barakaat International Foundation v. Council and Commission, Common Market Law Review, 2001, 43(2), 537-551.
[30] Kadi-App., 281-284. pont.
[32] Kadi-App., 286-287. pont.
[33] Lásd 9/2007. (III. 7.) AB határozat, ABH 2007, 177; 744/B/2004. AB határozat, ABH 2005, 1281; 942/B/2001. AB határozat, ABH 2004, II. 1561; 17/2004 (V. 25.) AB határozat, ABH 2004, 291.
[35] Kadi-App., 291-299. pont és különösen 298-299. pont.
- 77/78 -
[37] Kadi-App., 301-304. pont (EKSZ 307. és 297. cikk).
[39] Kadi-App., 310-314. pont.
[41] Lásd Kadi-App., 317. pont.
[42] Kadi-App., 320-326. pont.
[43] BVerfGE 37, 271.
[44] Lásd EUSZ 28, 41, 46. és 47. cikk, valamint az esetek szempontjából fontos EKSZ 60. és 301. cikk. Eeckhout szerint a pillérek elkülönülésének rendszere inkább a véletlennek köszönhető, mint elvek alapján történő elhatárolás eredményének. Eeckhout (28. vj.) 4.
[45] OMPI, 54. pont. Az I. és III. pillér közötti kapcsolatról lásd Steven Peers: EU Justice and Home Affairs Law, Oxford, Oxford University Press, 2006, 390-397.
[46] Kadi, 92-97. és 98-121. pont; Yusuf, 128-133. és 134-157. pont.
[47] Kadi, 135. pont; Yusuf, 170. pont.
[48] Kadi, 123. pont; Yusuf, 159. pont.
[49] Kadi, 124. pont; Yusuf, 160. pont.
[50] Kadi, 125. pont; Yusuf, 161. pont.
[51] Kadi-App., 197-201. pont.
[53] Mutatis mutandis Kadi-App., 203. pont. Ugyanígy az EUSZ 3. cikke sem szolgálhatott a Közösség hatásköreinek alapszerződésekkel ellentétes bővítésére, Kadi-App., 204. pont.
[54] Kadi-App., 202. pont. Lásd az Európai Bíróság megfogalmazásában: a közösségi célok megvalósítását szolgáló hatáskörök nem hívhatók fel más pillérek (a KKBP) céljainak megvalósítása érdekében, Kadi-App., 198 és 201. pont. Lásd még Case C-91/05 Commission v. Council, Judgment of 20 May 2008, nem közölt, 74-78. pont.
[55] Ennek kapcsán a Közösség hatásköreit védelmező EUSZ 47. cikk is jelentőséggel bír. A közösségi hatáskörök uniós elorzásáról az EUSZ 47. cikke és az Európai Bíróság hatásköre kapcsán lásd Case C-91/05 Commission v. Council (54. vj.) 29-34. és 59-63. pont.
[56] Eckes kevéssé indokolt véleménye szerint a kombinált jogalap veszélyezteti a tagállamok és a Közösség közötti hatalmi egyensúlyt, mert a hatáskörök céljaikon túlmutató alkalmazásáról van szó. Eckes (28. vj.) 81-82. Tomuschat véleménye szerint azért üdvözlendő a kombinált jogalap alkalmazása, mert így elkerülhető, hogy a Közösség hatáskör hiánya (lacuna of powers) következtében cselekvésképtelenné váljon. Tomuschat (29. vj.) 540.
[57] Kadi-App., 209-214, 235. pont.
[59] A közösségiesítés diadala az a mondat, hogy az EKSZ 308. cikke alapján biztosított lett az Európai Parlament részvétele.
[60] Kadi-App., 229-230. pont.
[61] Lásd Maastricht Urteil - BVerfGE 89, 155, 99. pont.
[62] Lásd Case C-91/05 Commission v. Council (54. vj.).
[63] Ez az alapjog nemcsak a keresetindítás jogát foglalja magában, hanem a bírói felülvizsgálat minőségére nézve is megfogalmaz elvárásokat. A bírósági felülvizsgálatnak különösen a korlátozó intézkedés indokolásaként felhozott tények és körülmények megítélésére és a kapcsolódó bizonyítékok és információk vizsgálatára, valamint az eljárási alapjogok korlátozásának körülményeire kell kiterjednie, OMPI, 154. pont. A Kadi- és a Yusuf-ügyben az Elsőfokú Bíróság a kérdéses aktus tartalmi és eljárási jogszerűségét, tartalmi egységességét és arányosságát hangsúlyozta ki, Kadi, 208. pont; Yusuf, 335. pont.
[64] A hatékony bírói jogvédelemhez való jog (a bírósághoz való hozzáférés joga) szolgáltatja az egyetlen olyan eljárási biztosítékot, amely "lehetővé teszi a nemzetközi terrorizmus leküzdésének követelményei és az alapvető jogok védelme közötti igazságos egyensúly biztosítását" OMPI, 155. pont.
[65] Az ENSZ döntéshozatali rendszerhez kapcsolt bírósági felülvizsgálat hiányát az Elsőfokú Bíróság nem látta jogsértőnek, mivel az ENSZ rendszer e sajátossága a bírói jogvédelemhez való jog inherens korlátozásnak tekinthető; Kadi, 288. pont; Yusuf, 343. pont.
[66] OMPI, 45-53. pont; et seq 40. pont. Case T-338/02 Segi and others v. Council [2004] ECR II-1647 (a továbbiakban: Segi); 40. pont et seq. Case T-333/02 Gestoras Pro Amnistía v. Council, nem közölt; 52-59. pont; Case T-299/04 Selmani v. Council and Commission [2005] ECR II-20 (a továbbiakban: Selmani). Az alapvető jogok tiszteletben tartásának az EUSZ 6(2). cikkében megfogalmazott kötelezettsége sem bírt jelentőséggel, mivel hatáskört ehhez a kötelezettséghez az EUSZ nem rendelt; OMPI, 53. pont; Segi, 37. pont.
[67] OMPI, 54. pont; Segi, 38. pont.
[68] Lásd bővebben Marton Varju: On Divergence in European Human Rights Laws, PhD Thesis, The University of Hull, 2008, 179-183; http://edocs.hull.ac.uk/muradora/objectView.action?parentId=hull%3A992&type=1&pid=hull%3A993.
[70] OMPI, 56. pont; Selmani, 56. pont. Ez a megoldás úgy tűnhet, hogy a pillérek elválasztását szorgalmazza, azonban figyelembe kell venni, hogy mindez a II. pillér megsegítése érdekében történik.
[71] OMPI, 56. pont; Segi, 41. pont. Amennyiben az uniós körben eljáró Tanács közösségi hatáskörökre támaszkodva, azokat segítségül hívva jár el, nem beszélhetünk a közösségi hatáskörök jogsértő figyelmen kívül hagyásáról: az uniós körben megvalósított szabályozás folytán bekövetkezett közvetlen jogorvoslat lehetőségének elvesztése sem tekinthető ilyen hatásúnak OMPI, 58. pont.
- 78/79 -
[72] Kadi, 282-284. pont; Yusuf, 337-339. pont.
[73] Case C-355/04 P Segi and others v. Council [2007] ECR I-1657, 51-56. pont; Case C-354/04 Gestoras Pro Amnistia v. Council [2007] ECR I-1579. Lásd Steven Peers: Salvation outside the Church: Judicial Protection in the Third Pillar, Common Market Law Review, 2007, (44), 883-929, 889.
[77] Yusuf, 328. pont; Kadi, 258. pont.
[81] OMPI, 121. pont - ez a nemzeti bíróságok és az Emberi Jogok Európai Bírósága feladata.
[82] OMPI, 121-124. pont - ilyenkor a védelemhez való jog közösségi szintű biztosítása egyrészt a tagállami hatáskörök tiszteletben tartása végett nem kívánatos, másrészt az EK 10. cikkében rögzített jóhiszemű együttműködés elve alapján nem szükséges.
[84] Lásd Sabino Cassese: European Administrative Proceedings, Law and Contemporary Problems, 2004, 68, 2, 24-30; Paul Craig: EU Administrative Law, Oxford, Oxford University Press, 2006, 315-316.
[85] Lásd vámeljárás: import vám visszafizetése, Case T-42/96 Eyckeler and Malt AG v. Commission [1998] ECR II-401, 74-75, 84. pont; Joined Cases T-186-187, 190-192, 210-211, 216-218, 279-280, 293/97 and 147/99 Kaufring AG v. Commission [2001] ECR II-1337, 148-150. és 160-161. pont. A védekezéshez való jog érvényesüléséről többrétegű eljárásokban lásd Cassese (84. vj.) 31-34.
[86] Kadi, 262. pont; Yusuf, 309. pont. Újabb szint bevonását jelenti, hogy amennyiben az eljárás kezdeményezésére jogosult állami szervek megtagadják közreműködésüket, a döntéssel szemben a nemzeti jogban biztosított jogorvoslat lehetősége kellő biztosítéknak minősül Lásd Kadi, 270. pont; Yusuf, 317. pont.
[87] OMPI, 128 pont; Yusuf, 308. pont. A rendszeres felülvizsgálat során hozott, az intézkedéseket megerősítő határozatok esetében az előzetes meghallgatás kizárására nincs szükség, OMPI, 131. pont; Kadi, 274. pont; Yusuf, 320. pont.
[88] OMPI, 129-130. pont. Ebben a tekintetben különös jelentőséget tulajdonított az indokolási kötelezettség teljesítésének, mivel a védekezéshez való jog a posteriori történő gyakorlását kizárólag az intézkedés megfelelő tartalmú indokolása teheti lehetővé; OMPI, 140. pont - az indokolás tartalmáról (különös és konkrét indokokat említ): 142-146. pont.
[89] OMPI, 133. pont; Yusuf, 320. pont.
[91] OMPI, 147-148. pont. Ebben az esetben a nemzeti szintű eljárás hiányosságai is közrehatottak a bírói döntés irányának meghatározásában, lásd OMPI, 171-173. pont.
[93] Kadi-App., 336-342. pont.
[95] Kadi-App., 346-347. pont.
[96] Kadi-App., 349. pont. Ezzel összefüggésben az is megállapítható volt, hogy a közösségi bíróságok előtt nem volt biztosított a védekezéshez való jog hatékony gyakorlása, így a felek hatékony jogorvoslathoz való joga is sérült.
[98] A szabályozás formája is támadásnak volt kitéve, lásd Yusuf, 182-199. pont; Kadi-App., 241-245. pont. A megfelelőbb szabályozás lehetőségét szintén felveti Eeckhout (28. vj.) 26.
[99] Az Európai Bíróság szerint az intézkedések önmagukban nem jártak a tulajdonhoz való jog megsértésével, Kadi-App., 358-366. pont. Az ENSZ intézkedések jogszerűségéről lásd Andrea Bianchi: Assessing the Effectiveness of the UN Security Council's Anti-Terrorism Measures: The Quest for Legitimacy and Cohesion, European Journal of International Law, 2007, 17(5), 881-919, 903-910.
[100] Kadi-App., 369-370. pont. A tulajdonhoz való jog eljárási vetülete ugyanis megköveteli, hogy az érintett személynek lehetősége legyen a tulajdonjogát korlátozó intézkedéssel szemben a megfelelő hatósághoz fordulni, Kadi-App., 368. pont.
[101] Kadi-App., 373-375. pont.
[102] Lásd az 1730. (2006) és 1735. (2006) számú határozatot; Kadi-App., 323-326. pont.
Visszaugrás
