https://doi.org/10.59851/gj.34.3-4.6
A gazdasági társaságok hatékony és eredményes működéséhez elengedhetetlenül szükséges a megfelelő kapcsolat kialakítása az adott társaság munkavállalóival. Jelen tanulmány célja bemutatni három olyan jogintézményt, amelyek megfelelő implementációja hozzájárulhat adott társaság és a társaság munkavállalói közötti a munkaviszonyon túlmutató olyan kapcsolat kialakításához, amely hosszabb távon pozitív kihatással lehet a társaság teljesítményére. Ezek a munkavállalói küldöttek részvétele a felügyelőbizottság működésében, dolgozói részvény kibocsátása, valamint a belső visszaélés-bejelentési rendszer. Az első kettő a társasági jog klasszikus jogintézménye, a harmadik pedig az uniós jogalkotás eredményeként jelent meg a magyar jogrendszerben. Az egyes jogintézmények bemutatásánál külön figyelmet kap, hogy a nemzetközi, valamint hazai szakirodalom, továbbá a magyar bíróságok joggyakorlata alapján milyen módon lehet hatékonyan beilleszteni adott gazdasági társaság működésébe.
Kulcsszavak: munkavállalói részvétel, vállalatirányítás, felügyelőbizottság, dolgozói részvény, whistleblowing rendszer, stakeholder-modell
It is one of the most crucial elements of the effective and efficient functioning of companies to create an adequate relationship with the employees of the company. The aim of this study is to present three legal institutions, whose proper implementation can aid in creating a relationship between the company and its employees, that goes beyond the employment relations and can have a positive impact on the functioning of the company. These are the participation of employee representatives in the supervisory board, the issuing of employee shares and the establishment of internal reporting channels The first two are classical instruments of company law, whereas the third appeared in the Hungarian legal system as a result of EU legislation. While presenting the individual legal institutions specific attention is given to how it can be effectively implemented in the functioning of the company based on the international and Hungarian legal scholarship and the jurisprudence of the Hungarian courts.
Keywords: employee participation, corporate governance, supervisory board, employee share ownership, whistleblowing system, stakeholder model
A gazdasági társaságok joga számos olyan kérdést és területet tartalmaz, amelyeket indokolt külön-külön behatóbban megvizsgálni. Ilyen önállóan is vizsgálható részterület például a társaságok szervezete,[1] a társaságok működésének lényeges létszakaszai, mint az alapítás,[2] átalakulás,[3] megszűnés.[4] Absztraktabb szinten vizsgálható magának a jogi személy fogalmának a kérdése,[5] különös tekintettel a közjogi személy meghatározására.[6] A corporate governance, vagy magyarul felelős társaságirányítás az 1990-es években jelent meg, és több meghatározása és megközelítése is kialakult.[7] Általános jelleggel az olyan megoldásokra, szabályozásokra, gyakorlatokra fókuszál, amelyek által elősegíthető a társaság fenntarthatóbb és sikeresebb működése, valamint megelőzhetők a visszaélések, amelyek a társaság számára káros hatással lehetnek.[8]
A felelős társaságirányításon belül az egyik kialakult megközelítés a stakeholder teória, amelynek lényege, hogy gazdasági társaságok működésük során nem fókuszálhatnak csak a tagok (leggyakrabban részvényesek, angolul shareholder) érdekeire, hanem figyelmet kell szentelniük más olyan csoportoknak is, amelyeket érint a társaság tevékenysége.[9]
Jelen tanulmány[10] a stakeholder megközelítést alapul véve a gazdasági társaság és munkavállalói közötti kapcsolattal foglalkozik. Bevezetésként fontos kiemelni, hogy egy társaság hosszú távú teljesítményét nagymértékben befolyásolja a társaságnál alkalmazott munkavállalók teljesítménye.[11] A sikeres működés meghatározó eleme, hogy külön figyelmet kapjon a munkavállalók motiválása is.[12] A gazdasági társaság munkavállalói állománya és a társaság sikeressége közötti összefüggésre mutat rá a kapcsolódó szakirodalom azon megállapítása, hogy a jelentősebb munkajogi reformok komoly hatással lehetnek a társaságok működésére.[13] Ezáltal egy lényeges kérdés, hogy a társasági jog milyen eszközöket nyújt a társaság és munkavállalói között kialakuló viszony javítására, a munkavállalók munkáltatóikba vetett bizalmának és a társaság iránti elköteleződésének fejlesztésére.
A tanulmány célja bemutatni azon jogintézményeket, amelyek elősegíthetik a társaság és munkavállalói között a munkaviszonyon túlmutató viszony kialakítását, amely hozzájárulhat a társaság teljesítményének javításához. A bemutatandó jogintézmények közül a magánjog, azon belül a gazdasági társaságok jogának tradicionális eleme: a munkavállalói küldöttek a felügyelőbizottságban és a dolgozói részvény. A harmadik bemutatandó jogintézmény a közérdekű bejelentők (angolul
- 40/41 -
whistleblower) védelmének jogintézménye, amelyet új alapokra helyezett az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1937 irányelvét magyar jogba átültető a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény. A stakeholder megközelítés bemutatása után külön-külön ismertetésre kerülnek az egyes jogintézmények különös tekintettel arra, hogyan szolgálhatják a gazdasági társaság és munkavállalói közötti kapcsolat javítását. Végül sor kerül a bemutatott jogintézmények összevetésére abból a szempontból, hogy adott jogintézmény esetében a társaság munkavállalóinak bevonása mennyire közvetett vagy közvetlen módon történik.
Fontos kihangsúlyozni, hogy a kutatás kimondottan a gazdasági társaságok számára a Polgári Törvénykönyv által biztosított lehetőségek vizsgálatára fókuszál, kiegészítő jelleggel kerül bemutatásra a közérdekű bejelentőkre vonatkozó új szabályozás. Utóbbival amiatt indokolt külön foglalkozni, mivel a rendelkezések a közelmúltban kerültek bevezetésre, így szükséges behatóbban megvizsgálni a társaságok hogyan emelhetik be hatékonyabban saját működésükbe. Szükséges kiemelni, hogy a munkavállalók és foglalkoztatók közötti kapcsolatok vizsgálata egy lényegesen tágabb témakörnek, amelynek csak egy szűkebb szegmensével foglalkozik jelen tanulmány.
A fogalomhasználat tekintetében a Polgári Törvénykönyv nem állapít meg elkülönült meghatározást a munkavállalóra, emiatt a Munka Törvénykönyvének meghatározása képezi a kiindulópontot. Ez alapján munkavállaló az a természetes személy, aki munkaszerződés alapján munkát végez.[14] Ezzel együtt a részvényfajták a társaság munkavállalói részére ingyenesen vagy kedvezményes áron kibocsátható részvény megnevezésére a dolgozói részvény kifejezést alkalmazza a törvény, emiatt a tanulmányban is ezzel a kifejezéssel jelenik meg az érintett részvénytípus.
Az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló 2019/1937 európai parlamenti és tanácsi irányelvet a magyar jogba átültető 2023. évi XXV. törvény a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról nem a munkavállaló, hanem a foglalkoztatott fogalmát használja, amelybe beletartozik minden olyan természetes személy, aki foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében, ellenérték fejében tevékenységet végez, vagy önmaga foglalkoztatását végzi.[15] Emiatt e törvénnyel összefüggésben a tanulmányban is a foglalkoztatott és nem a munkavállaló kifejezést alkalmazom, de a levonható következtetések tekintetében a két fogalom között nem jelentkezik ellentmondás, mivel a közérdekű bejelentőkkel kapcsolatban megfogalmazott állítások alkalmazhatók kifejezetten csak a munkavállalókra vetítve is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás