Immáron harmadik, javított és bővített kiadását érte meg Cicero De re publica című állambölcseleti tárgyú dialógusa magyar nyelven. A fordítás, a bevezető tanulmány és a jegyzetek Hamza Gábor akadémikus professzor munkája. Az alábbiakban először Marcus Tullius Cicero, a neves szónok-politikus-jogtudós életművét kívánjuk bemutatni (I), majd röviden áttekintjük állambölcseletének főbb vonásait (II).
I. Marcus Tullius Cicero élete és munkássága. Marcus Tullius Cicero, a római antikvitás legnagyobb szónoka 106. január 3-án lovagrendi család sarjaként Arpinumban látta meg a napvilágot; szülővárosára jó fél évszázaddal később is nagy szeretettel gondolt, s a Törvényekben (De legibus) meghitt hangon emlékezett meg róla. Rómában nyert alapos képzést, mesterei között tartotta számon a két Scaevolát, az augurt és a pontifexet: maga számolt be arról, hogy miután 90-ben felöltötte a toga virilist, vagyis a felnőtt férfiak tógáját, és bevezették a polgárok jegyzékébe, atyja elvitte Publius Mucius Scaevolához, az augurhoz, akinek oldalától ettől fogva nem is távozott. Majd ennek 87 táján bekövetkezett halála után a pontifex Quintus Mucius Scaevolához ment, akit a római állam egyik legkiválóbb tehetségű s szorgalmú férfiújának nevez. A jogtudományban is maradandót alkotó Quintus Mu-cius Scaevolát 82-ben meggyilkolták, s ezzel Marcus Cicero alapképzése (tirocinium fori) is véget ért. Marcus már diákéveiben is azon igyekezett, hogy mindenkit megelőzve kiemelkedjék kortársai közül. Cicero már korán a szónoki-advocatusi tevékenységet határozta meg élethivatásául, ami számára mint "új embernek" (homo novus) kitűnő felemelkedési lehetőséget biztosított - homo novusnak azt nevezték, akinek az ősei közül még senki sem töltött be vezető tisztséget, és senki sem volt a senatus tagja.
Első, Quinctius védelmében elmondott beszéde (Pro Quinctio) után hamarosan lehetősége nyílott a huszonhat éves szónoknak, hogy egy politikailag is nagy horderejű ügy révén a nyilvánosság reflektorfényét magára irányítsa, ugyanis az umbriai Ameriából származó Sextus Rosciust azzal vádolták, hogy 81 őszén bérgyilkosokkal Rómában megölette apját, és Cicero elvállalta a vádlott védelmét. A tekintélyesebb ügyvédek közül senki sem merte elvállalni az ifjabb Roscius védelmét, nehogy ezzel Sulla haragját magára vonja, a vádlott jóakarói azonban meggyőzték Cicerót, hogy a szükségállapot után először ülésező, a dictator által újjászervezett állandó büntetőbíróság (quaestio perpetua) előtti fellépés remek lehetőséget nyújthat a fiatal és becsvágyó ügyvédnek a kiugrásra. A per a vádlott felmentésével végződött, ám Cicero - Plutarchos indokolása szerint, hogy Sulla és Chysogonus bosszúját elkerülje -jobbnak látta kétéves tanulmányútra menni Görögországba és Kis-Ázsiába; Cicero utazását egészségügyi okokkal magyarázta, s minthogy a Roscius-per után és elutazása előtt még több eljárásban is részt vett, Plutarchos magyarázatát nem feltétlenül tekinthetjük hitelt érdemlőnek. E Rodoszra és Athénba tett tanulmányút mind retorikai, mind filozófiai stúdiumai szempontjából felettébb hasznosnak bizonyult, hiszen egyfelől a dagályos azianizmustól a klasszikusabb atti-cizmushoz került közelebb.
Útjáról visszatérve fokozatosan lépdelt előre a hivatali ranglétrán (cursus honorum), és a 76/75-ös esztendőre Lilybaeum székhellyel Szicília nyugati részének quaestora lett, majd ismét Rómában letelepedve fokozott igyekezettel folytatta szónoki-ügyvédi tevékenységét, amivel egyre nagyobb sikereket ért el. 73 és 71 között helytartóként a nemesség (nobilitas) támogatását élvező Verres kiszipolyozta Szicíliát, és a tartomány lakói Cicerót bízták meg a vádemeléssel - Rómában még a közbűncselekmények (crimina) esetében sem létezett az ügyész szerepét hivatalból betöltő közvádló. Verres a bizonyítékok súlyától megriadva nem várta meg a tárgyalás végét és az ítéletet, hanem önkéntes száműzetésbe vonult - Cicero utóbb bizonyítékait öt beszédben közzétette; Verres (és ezzel Hortensius) feletti győzelmével vitathatatlanul a köztársaság első szónoka lett.
A következő évek a consuli hivatal, a legfőbb állami tisztség elnyeréséhez szükséges előkészületek jegyében teltek, s 64-ben jelöltette magát a következő esztendő consulatusára. A kampány megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges ismereteket foglalta össze számára öccse, Quintus a Commentariolum petitionis (A hivatalra pályázók kézikönyve) című munkájában -a jó tanácsokra Marcusnak annál is inkább szüksége volt, mivel két legfontosabb vetélytársa a nemesi családból származó, ám kellőképpen veszedelmes és rossz hírű Catilina és Antonius volt. Miután Catilina a 63 nyarán tartott consuli választáson - amelyről a Pro Murena is szól - vereséget szenvedett, nem látott más lehetőséget a hatalom megszerzésére, mint a nyers erőszakot. Cicero Catilina terveiről az összeesküvés egyik mellékszereplője révén értesült. Minderről, valamint a senatorok ellen október 28-ára tervezett merényletről Cicero október 20-án számolt be a senatusban, mire az október 21-én elrendelte a szükségállapotot a senatus consultum ultimummal, amivel teljhatalmat adott a consuloknak, hogy mindent megtehessenek, ami az állam biztonsága érdekében szükségesnek látszik. Cicero november 8-án mondta el Catilina elleni első beszédét, amelyben leleplezte Catilina mesterkedéseit és felszólította, hogy hagyja el Rómát. Catilina rádöbbent, hogy teljességgel magára maradt, kirohant a senatus-ból, s még az éjjel elhagyta a várost. December 5-én arról kellett határozni, hogy mi történjék az őrizetbe vett összeesküvőkkel. Cicero itt közbeavatkozott, s a negyedik Catilinariában összefoglalván az eddigi véleményeket, a senatus pedig a halálbüntetés mellett szavazott, s az ítéletet még aznap este a Tullianum börtönében végrehajtották. Cicerót a nép és a senatus egy emberként mint Róma megmentőjét ünnepelte, s a haza atyjaként (pater patriae) köszöntette, amely címre Cicero élete végéig igen büszke volt. A következő esztendők az ún. első triumvirátus létrejöttét készítették elő, Cicero azonban nem kívánt Caesar politikájához közeledni, annál is inkább, mivel Caesart a Catilina terveit támogatók között tartotta számon, s nem akart vele közösséget vállalni. 58-ban a néptribunus Clo-dius elfogadtatott visszaható hatállyal egy törvényt, amely a római polgárokat törvényes ítélet nélkül kivé-geztetők, konkrétabban maga Cicero ellen irányult. Cicero száműzetésbe ment és porig rombolt palatinusi villája helyén Clodius Libertas istennőnek állíttatott templomot.
A száműzetésből 57-ben visszatérő Cicero már nem nyerhette vissza közéleti befolyását, elméleti - szónok-lattani, filozófiai, etikai, állam- és jogelméleti - munkássága is ebben az időben bontakozott ki a maga teljességében. 51-ben Kilikia helytartója lett, majd a polgárháború során Pompeiushoz csatlakozott, ám Caesar 47-ben megbocsátotta e választását. Caesar meggyilkolása után ismét - immár mondhatni csupán pillanatokra - a politikai figyelem középpontjába került, s elmondta Marcus Antoniust támadó híres Philippicáit. Az ún. második triumvirátus felülkerekedését követően Marcus Antonius proskribálta Cicerót, és 43. december 7-én - éppen húsz évvel a Catilina feletti győzelem, a pályája zenitjét jelentő diadal után - ráküldte pribékjeit. Cicerót rabszolgái menekülésre biztatták, és hordszékében a kikötőhöz igyekeztek vinni, ám ekkor megjelentek a gyilkosok, s Cicero megtiltva embereinek minden ellenállást, megadóan fogadta a halált.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
