"A bíróságok jogalkalmazásának egysége azt jelenti, hogy a határozatok különbözősége az ügyek egyediségéből, nem pedig a fórumok (...) földrajzi vagy más különbözőségéből származik. Ennek indoka egyrészt a jogbiztonság, másrészt pedig (konkrétabban) a törvény előtti egyenlőség." (Az Alkotmány Kommentárja II. kötet 1703. oldal, Századvég 2009.)
Az új büntető kódex születése, majd hatályba lépése a felderített bűncselekmények elbírálásának szüntelen folyamatába lép be úgy, hogy az időbeli hatály szabályozása miatt alkalmazása jó ideig párhuzamosan történik az 1978. évi IV. törvény rendelkezéseivel. A törvény új megoldásai, vagy éppen magának az alkalmazandó törvénynek a kiválasztása a szakmai rutint megtöri, "a bírót állandó normavizsgálatra, összehasonlításra, értelmezésre kötelezi," miáltal a jogalkalmazás lendülete megtorpan, következetessége pedig könnyen csorbul. A bíróságok jogalkalmazásának egységére, a jogépségre ezért a legfőbb bírói fórumnak minden új törvény jogrendszerbe belépésénél fokozott gondot kell fordítania. A dolgozat ebbe a sok törődést, de hivatásbeli örömöt, szépséget is nyújtó tevékenységbe enged rövid betekintést.
A társadalom életében és az igazságszolgáltatás történetében mérföldkőnek és egyben ünnepi eseménynek számít egy új büntetőtörvénykönyv megalkotása és életbe léptetése. Az elmúlt közel 150 év alatt három ilyen alkalomra került sor és most a negyedik törvénykönyv megalkotása és hatályba lépése után valamivel több, mint két éves tapasztalat birtokában vagyunk.
A törvény helyes alkalmazásának feltétele annak megértése, elsajátítása és értelmezése, amely komoly feladatok elé állított, és állít naponta minket, ítélkező bírákat, a vádat képviselő ügyészeket, valamint a büntetőügyekben eljáró ügyvédeket. Egymásra vagyunk utalva, másra vagy másokra nem számíthatunk, kizárólag a közös munka és tanulás hozhatja meg a sikert: a törvényes, biztonságos és kiszámítható igazságszolgáltatást. E munkában jelentős szerephez jutnak a tudomány képviselői is, akik elméleti munkáikkal segítséget nyújtanak a jogszabályok helyes értelmének elmélyültebb tanulmányozásához.
A Kúria Büntető Kollégiuma a felkészülési folyamatban, a tanulásban és a jogértelmezésben minden formális és informális segítséget igyekezett megadni és ez a jövőben is így lesz. Ennek egyik feltétele természetesen, hogy az információs csatornák mindkét irányban működjenek, amelyre megfelelő garancia, hogy a Legfőbb Ügyész, valamint a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke rendszeres és aktív résztvevői a Büntető Kollégium üléseinek.
Az évszázados dogmatikai elveken nyugvó alapintézmények lényegében nem változtak, ezért az átállás nem okozott különösebb gondot, és felkészülési idő is elegendő volt. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: új Btk.) - az 1878-as Csemegi-kódex, továbbá az 1961-es és az 1978-as büntetőkódex után - az ország negyedik büntető törvénykönyve, amely egyéves felkészülési idő után 2013. július 1-jén lépett életbe, és magában foglalja a magyar jogalkotás legveretesebb hagyományait, ötvözve a társadalom megváltozott életviszonyai által indokolt korszerű jogintézményekkel.
Egy új büntető törvénykönyv megalkotása és hatályba léptetése mindig nagy felelősség a jogalkotó részéről, és megújuló várakozás a jogalkalmazó oldaláról. Ezt felismerve a jogalkotó széleskörű társadalmi
- 513/514 -
és szakmai egyeztetést folytatott le, amelyben a Kúria is komoly szerepet vállalva számos módosító javaslattal élt, amelyek közül több is - részben vagy egészben - elfogadásra került. Sok helyen találkozott a jogalkotás a szakma és a társadalom elvárásaival.
A gyakorlat igazolhatja majd, hogy a jogalkotó nem hagyta figyelmen kívül Király Tibor professzor örök érvényű intelmét, miszerint "A jogalkotásban a társadalomra veszélyesség felismerése megelőzi mind történetileg, mind logikailag a bűncselekménnyé nyilvánítást. Előbb kell felismerni valamilyen valóságos vagy feltételezett emberi magatartás, illetőleg a következmények társadalmi veszélyességét, semmint azokat büntetendővé nyilvánítják."
A törvény elfogadása, majd hatályba lépése után - talán még napjainkban is - szakmai viták folytak arról, hogy az új Btk. szigorúbb-e vagy enyhébb a korábbinál. Sokak szerint szigorúbb, mások szerint, ha csak a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezést vesszük viszonyítási alapul, lényegesen enyhébb.
E vitának azonban nincs jelentősége, mert a törvénnyel szemben egyetlen követelmény van, nevezetesen az, hogy biztosítsa az igazságos döntés meghozatalát. Az új Btk. pedig ennek a feltételnek megfelel. Az új törvény a régi lerombolása nélkül épített újat. Alkotott, de nem pusztított. Ami idejétmúlt attól megszabadult, s ahol kellett, ott javított, ahol pedig szükség volt rá, újat alkotott, és mindezt áttekinthető világos szerkezetbe rendszerezte. A jogalkalmazónak is ehhez kell igazodnia, meg kell tanulnia az újat, felhasználva mindazt a tudást, amelyet megelőző törvényeink évszázados gyakorlata, dogmatikai rendszere felhalmozott.
Az 1978. évi IV. törvény szigorú rendelkezései a társadalmi együttélési normákkal következetesen szembehelyezkedő, erőszakos bűncselekményeket elkövetőkkel szemben nem csak megmaradtak, hanem a társadalom védelme érdekében tovább szigorodtak. Példának okáért szigorodott a feltételes szabadlábra bocsátás lehetősége az életfogytig tartó szabadságvesztésből, hiszen annak tartamát emelte (20 és 30 év helyett 25 és 40 évben állapította meg) és kategorikusan meghatározta, hogy milyen esetekben kell kizárni a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.
Másfelől - az életkoruk, egészségi állapotuk, kiszolgáltatott helyeztük miatt - a társadalom elesettjei még fokozottabb büntetőjogi védelemben részesülnek.
A büntethetőségi korhatár meghatározása széles társadalmi vitát váltott ki. A jogalkotó, jogpolitikai megfontolásból felvállalta a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából nagy horderejű kérdés eldöntését, nevezetesen, hogy hol húzódjon meg a büntethetőségi korhatár. Az elmúlt évek eseményei, a gyermekkorú bűnözés alakulása szükségszerűen vetette fel a kérdést, hogy meddig terjed a társadalom tűrőképessége, toleranciája e személyek és az általuk elkövetett cselekmények kapcsán.
Kétségtelen, hogy a gyermekkorú bűnözés alakulása évről évre csökkenő tendenciát mutat (2001: 3730, 2006: 3565, 2010: 2607) azonban tárgyi súlyuk, az élet elleni bűncselekmények esetében a brutalitásuk jelentősen növekedett. A társadalom biztonság iránti igényét, jogászok, szociológusok, kriminológusok olyan elvárásként fogalmazták meg, amelyek elkerülhetetlenné tette a kérdés felvetését és megvitatását és törvényi szinten történő rendezését.
Sokakban felmerült ugyanis az a felvetés, hogy a 14 éves kor alatti elkövető a legsúlyosabb élet elleni bűncselekményt is annak biztos tudatában követi el, hogy cselekménye felelősségre vonás és büntetőjogi szankcionálás nélkül marad. A büntetlenség ígérete motivál, ellenben a "rosszért rossz jár" következetessége visszatart.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
