Tóthné Lakatos Mária: Recenzió az Összehasonlító és európai közigazgatási jog című könyvről (ABSz, 2024/2., 52-55. o.)

Európa (jogi) kultúrájának bő kétezer éves fejlődéstörténete három különböző, ám egymással mégis összefüggő tendenciával jellemezhető. Az egyik ilyen tendencia a központosító, az egységbe foglalásra törekvő, közös jog, értékrend vagy eszmerendszer, és a hazai, nemzeti, partikuláris jogok, értékek eszmék közötti küzdelem. A másik, az előzőhöz hasonló tendencia kulturális, értékrendbeli, jogi homogenitás és heterogenitás küzdelmének ciklikus változásaiban érhető tetten. A harmadik tendencia a birodalomépítés és a külön-külön életet élő nemzetállamok időről időre fellángoló versengésében fedezhető fel. E felvázolt, három tendenciózus folyamat ugyanazt a tipikusan európai jelenséget világítja meg három különböző oldalról. Európát tehát az egységre törekvés és a sokféleségre törekvés változó viszonya jellemezte teljes történelme során. Az egységre törekvés mindig egy összeurópai jelenség volt, a sokféleség pedig mindig országspecifikus jelenség volt.

Sokféleség és egységre törekvés egymásra hatásának újabb példáját ismerheti meg az olvasó a Gerencsér Balázs Szabolcs szerkesztésében 2024-ben megjelent, az Összehasonlító és európai közigazgatási jog. A közigazgatás nemzetközi és európai uniós dimenziói című könyvből.[1] A PPKE-JÁK Közigazgatási Jogi Tanszéke és az Ereky István Közjogi Kutatóközpont[2] együttműködésében, a Pázmány Press gondozásában megjelent könyv a jogösszehasonlítás eszközrendszerének felhasználásával mutatja be azt, hogy egyes európai országok közjogi (mind alkotmányjogi, mind közigazgatási) modelljei hogyan szolgáltak tanulságul egy egységesülni törekvő európai közigazgatási (közigazgatási jogi) értékszintézis létrehozásához. Pontosabban: az országspecifikus, partikuláris modellek hogyan szolgálták az egységes összeurópai modell megalkotását, továbbá, hogy ez az egységesülni törekvő jogalkotási és igazgatási modell hogyan kísérel meg választ adni dinamikusan változó, globálissá váló, és a digitalizáció által uralt világunk által támasztott kihívásokra, amely kihívások a köz- és államigazgatás területén jelennek meg. A kötet fejezeteinek szerzői:[3] Gerencsér Balázs Szabolcs,[4] Ádány Tamás,[5] Balogh András József,[6] Berkes Lilla,[7] Farkas Vajk,[8] Péter-Delbó Márta,[9] Pollák Kitti,[10] Sabjanics István,[11] Varga Ádám,[12] és Varga Zs. András.[13]

A könyv hiánypótló funkciót tölt be atekintetben, hogy amíg a komparatisztika a XIX-XX. század fordulóján a bírói jogalkalmazás módszertanára, a bírói jogi gondolkodásra összpontosított, és ezt állította a magánjogi jogintézmények összehasonlító vizsgálatának szolgálatába, addig a közjognak és részterületeinek összehasonlítása sokáig hiányzott. Ezt a hiányt pótolja a most bemutatandó könyv. A közjog, azon belül is a közigazgatási jog európai fejlődésének összehasonlító módszerrel történő bemutatására vállalkozik. Teszi mindezt úgy, hogy a történeti gyökerekre, és a jelen, továbbá a jövő - adott esetben globális - kihívásainak is egyaránt kiemelt figyelmet szentel

A könyv - ahogy erre maga a szerkesztő is kitér a bevezető gondolatok között - három fő részből áll: a jogösszehasonlítás (más kifejezésekkel: összehasonlító

- 52/53 -

módszer vagy komparatisztika), mint (jogértelmezési) módszer mibenlétének általános bemutatásával kezdődik, majd az európai közjog (közigazgatási jog) fejlődése szempontjából meghatározó országmodellek bemutatása következik a releváns jogintézményeket összehasonlító vizsgálódás kíséretében, végül a kortárs nemzetközi közjogi- és európai közigazgatási, és az ezzel szorosan összefüggő jogi és nem-jogi tendenciák, jelenségek, szabályozási irányok, segédletek bemutatásával zárul a könyv.

A fent említett hármas tagolás alkalmas arra, hogy vezesse az olvasó figyelmét. A könyv ugyanis céljául tűzi ki egyfelől azt, hogy a kortárs európai közigazgatást és közigazgatási jogot egy tág, történeti perspektívából szemlélve mutassa be, másfelől bemutassa azt, hogy a kortárs európai közigazgatási modell komplex rendszere mely európai országspecifikus modell-megoldásokból merített, és miért éppen ezeket a modelleket választotta. A könyvben találkozunk tehát különös országmodellekkel, és mára általánossá váló összeurópai modellösszességgel, a különöst és az általánost egybefoglaló fejlődésmenet bemutatására pedig kiválóan alkalmas az összehasonlító módszer.

Az a módszertani megoldás, hogy a könyv első fő része látszólag "l'art pour l'art" végigvezeti az olvasót a komparatisztika kialakulásán, fejlődésének irányán, mibenlétén, elméleti és gyakorlati felhasználási területein, azért is praktikus és didaktikus módszertani megoldás, mert a közjog összehasonlító vizsgálata a magánjogra fókuszáló klasszikus komparatisztikához képest viszonylag újkeletű. A kulturális jogösszehasonlítás a komparatisztika új irányzata, ezért szükséges ismertetni az olvasóval ennek módszertanát. A kulturális jogösszehasonlítás egy keretrendszer, amelybe a komparatista mindig csak az adott összehasonlítás szempontjából releváns kritériumokat vonultatja fel. Ezért mindig szükséges az adott vizsgálatra szabott, specifikus módszertani magyarázat. A könyvben tettenérhető összehasonlító jogi gondolkodás kis mértékben épít a klasszikus komparatisták országspecifikus modellképzésére, legnagyobb mértékben azonban a kortárs komparatisták közül Mathias Siems[14] és Peter de Kruz[15] módszertanát veszi alapul, amely módszertanokat lépésről lépésre bemutat és alkalmaz is. Siems és de Cruz módszertana ugyan épít a klasszikus komparatisztikára, de tovább is lép, amikor az ún. kulturális jogösszehasonlítás módszerére helyezi a hangsúlyt, ezt ajánlja a komparatistáknak. Ez a kulturális jogösszehasonlítás a kortárs összehasonlító módszerek közé tartozik. Lényege, hogy már nem csak a jogszabályok normaszövegét, az egyes jogintézmények funkcióját vizsgálja, a nemzeti sajátosságok "lehántásával", hanem az összehasonlítandó jogokat társadalmi esetleg történeti, szociológiai, és az országspecifikus vonásokra fokozottan fókuszáló módon veszi górcső alá. A kulturális jogösszehasonlítás a szóban forgó könyv esetében azért különösen találó módszertani megközelítés, mert a közigazgatás Európában különösen nemzetállam-specifikus jogi jelenség volt, ezen felül az igazgatás mindig az adott társadalom rendszerébe ágyazódott, így az egyes nemzetállamok közigazgatása, közigazgatási joga és társadalma koherens és komplex rendszert alkot. Ez a koherens és komplex tehát kizárólag az országspecifikus sajátosságokat figyelembe vevő, és a jogi kultúra összetett rendszerére is fókuszáló módszertan segítségével kutatható és mutatható be.

A könyv első részében előirányzott, didaktikus módszertani lépéseket a második rész aprólékos pontossággal valósítja meg, vitelezi ki a gyakorlatban. Ez a könyv tehát az összehasonlító jogi vizsgálódás gyakorlati alkalmazásának azon példája, amelyben a módszertan és a tulajdonképpeni összehasonlító tartalom koherens rendszert alkot.