A fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25-i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 9. cikkének (1) bekezdését a következőképpen kell értelmezni:
- a fogyasztó ahhoz való joga, hogy a távollevők között kötött szerződéstől elálljon, csak egyszer biztosított a szolgáltatásnyújtásra irányuló, a fogyasztó számára ingyenes kezdeti időszakot előíró olyan szerződés tekintetében, amelyet - amennyiben a fogyasztó ezen időszak alatt nem állt el a szerződéstől vagy nem mondta fel azt - díjköteles, meghatározott időszakra automatikusan meghosszabbodó időszak követ-e szerződés felmondásának hiányában,
- feltéve, hogy az említett szerződés megkötésekor a kereskedő egyértelműen, érthetően és kifejezetten tájékoztatja a fogyasztót, hogy az említett kezdeti ingyenes időszakot követően e szolgáltatásnyújtás díjkötelessé válik.
Ügyszám: C-565/22. sz. ügyben 2023. október 5-én hozott ítélet, ECLI:EU:C:2023:735
Címszavak: előzetes döntéshozatal; fogyasztóvédelem; 2011/83/EU irányelv; a fogyasztók jogai; automatikus szerződéshosszabbítás; elállási jog
Hatálybalépése óta számos olyan fogyasztóvédelmi jogot érintő előzetes döntéshozatali kérelem érkezett az Európai Bírósághoz, amely a 2011/83/EU irányelv szerinti elállási joggal foglalkozott: ilyen volt az évek során az Európai Bíróság C-430/17. sz. (Walbusch Walter Busch ítélet) vagy akár a. C-249/21. sz. döntése (Fuhrmann2 ítélet). Az osztrák Oberster Gerichtshof (Legfelsőbb Bíróság, Ausztria) kérelmére az Európai Bíróság által 2023. október 5-én meghozott, C-565/22. sz. ítélet (Sofatutor) is a
- 167/168 -
fogyasztóvédelmi irányelv értelmében gyakorolható elállási jog értelmezését taglalja - ezúttal a Bíróság az automatikusan meghosszabbodó szerződések kapcsán gyakorolható elállási joggal foglalkozott.
Az alapul fekvő ügy a Verein für Konsumenteninformation (Fogyasztói Tájékoztatási Egyesület, Ausztria) és a Sofatutor GmbH (a továbbiakban: Sofatutor) közötti jogvitára vonatkozott, amelynek középpontjában az automatikusan meghosszabbodó, távollevők között kötött szerződések esetén gyakorolható fogyasztói elállási jog áll. A Sofatutor alapügy tárgyát képező szolgáltatása egy általános és középiskolás diákoknak készült, előfizetésen alapuló tanulási platform volt.
A Sofatutor által alkalmazott általános szerződési feltételek értelmében a felhasználók a szerződés megkötésétől számított 30 napig ingyenesen próbálhatják ki a platformot egy ún. próbaidőszak keretében. A próbaidőszak alatt a felhasználó a szerződést bármikor, előzetes értesítés nélkül felmondhatja. A próbaidőszakot követően a szolgáltatás díjkötelessé válik és meghatározott időszakra automatikusan meghosszabbodik, hacsak valamelyik fél a szerződés kapcsán felmondási jogát nem gyakorolta.
A Verein für Konsumenteninformation (továbbiakban: VKI) - az alapügy felperese - szerint a fogyasztóknak joguk van elállni a szerződéstől a 2011/83/EU irányelv 9. cikke alapján a 30 napos ingyenes próbaidőszak után is, gyakorlatilag a díjköteles előfizetéses időszak megkezdődését követően. A jogvita eldöntésére a VKI keresetet indított a Bécsi Kereskedelmi Bíróság, a Handelsgericht Wien előtt, amely 2021. június 23-án hozott ítéletében helyt adott a VKI keresetének. A Sofatutor fellebbezett, és másodfokon az Oberster Gerichtshof (Bécs Térségi Felsőbíróság) 2022. március 18-ai ítéletében megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és teljes egészében elutasította a VKI keresetét.
A másodfokú ítélettel szemben a VKI felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Oberster Gerichtshofhoz, amely felfüggesztette az ügyet és előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett be az Európai Unió Bíróságához (továbbiakban: Bíróság). Az osztrák Legfelsőbb Bíróság kérdése arra vonatkozott, hogy a 2011/83/EU irányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében a távollevők között kötött szerződés automatikus meghosszabbítása esetén a fogyasztót ismételten megilleti-e az elállás joga a meghosszabbítást követően.
A C-565/22. sz. ügy lényege tehát a 2011/83/EU irányelv 9. cikk (1) bekezdése szerinti elállási jog értelmezési tartományában rejlik, amely rendelkezés az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok egyik sarokköve. A 2011/83/EU irányelv vagy közismertebb nevén a fogyasztók jogairól szóló irányelv 2011. december 12-én lépett hivatalosan hatályba. Az irányelv célja, hogy harmonizált fogyasztóvédelmi keretrendszert hozzon létre a tagállamokban, egységes és magas szintű védelmet biztosítva az üzlethelyiségen kívül szerződéseket kötő fogyasztók számára. Fontos megjegyezni, hogy az irányelv 4. cikke értelmében teljes körű harmonizációt biztosít, ezért "a tagállamok nemzeti jogukban nem tarthatnak fenn vagy vezethetnek be az ezen irányelvben meghatározottaktól eltérő rendelkezéseket, beleértve a fogyasztóvédelem eltérő szintjének biztosítása érdekében több vagy kevésbé szigorú rendelkezéseket, kivéve, ha az irányelv másként rendelkezik".[1]
A Bíróság az eldöntendő jogkérdést abban látja, hogy a fogyasztó elállási joga csak egyszer biztosított a szolgáltatásnyújtásra irányuló, a fogyasztó számára ingyenes próbaidőszakot kínáló olyan szerződés tekintetében, amelyet - amennyiben a fogyasztó ezen időszak alatt nem állt el a szerződéstől vagy nem mondta fel azt - díjköteles, meghatározott időszakra automatikusan meghosszabbodó időszak követ e szerződés felmondásának hiányában; vagy pedig úgy, hogy a fogyasztót az említett szerződés átalakulásának és meghosszabbodásának minden egyes szakasza során megilleti e jog.[2]
Az elállási jog bevezetésének indoka - a Bíróság által ítéletében kifejtettek szerint[3] - az irányelv preambulumának 37. bekezdésében található: "Mivel távértékesítés esetén a fogyasztó nem tekintheti meg az árut a szerződés megkötése előtt, elállási jogot kell biztosítani számára. Ugyanezen okból a fogyasztó számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az áru jellegének, tulajdonságainak és működésének meghatározásához szükséges mértékben kipróbálhassa és megvizsgálhassa azt az árut, amelyet meg szándékozik vásárolni. Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében az esetleges meglepetésszerű értékesítés és/vagy a pszichológiai nyomás miatt kell biztosítani a fogyasztó részére az elállási jogot. A szerződéstől való elállás megszünteti a szerződő feleknek a szerződés teljesítésére vonatkozó kötelezettségeit."[4]
A Bíróság felidézi, hogy a 2011/83/EU irányelv azon az alapelven nyugszik a 6. cikk alapján, hogy a fogyasztókat világos és jól átlátható információval kell ellátni ahhoz, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak.[5] A tájékoztatási kötelezettség vonatkozik a 2011/83/EU irányelv 9. cikke szerinti elállási jogra is - ennek értelmében a fogyasztót a távollevők között kötött szerződés mindaddig nem kötelezi, amíg a vállalkozás egyértelműen és érthető módon tájékoztatást nem nyújt a fogyasztó részére az elállási jog gyakorlásának módjáról. A Bíróság tehát a jogkérdés magját a tájékoztatási kötelezettség jelentőségében látja.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
